Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-19 / 247. szám
As ifjúsági klub kezdeményezése Muzsika, mindenkinek Több ezerre tehető azonban azoknak a száma, akik'" nem rendelkeznek komolyabb zenei előtanulmánnyal, ám szeretnének igényes muzsikát hallgatni. Számukra ez idáig Cegléden elvétve nyílt lehetőség magyar népzene, irodalmi dalok és pol-beat ha.ligatására. Az igényeket felismerve, a múlt évihez hasonlóan, idén is megrendezték a Dózsa György munkás ifjúsági klubban a NlP-na- pokat. Négy napon át az ország minden tájáról összesareglett előadóművészek és amatőr zenészek koncerteztek a fiataloknak. A városi méretű rendezvényekhez szűk klubban mintegy kilencszáz fiatal kapott ízelítőt dzsesszből, irodalmi, politikai és népzenéből, A klub vezetője elmondta, hogy a rendezvénysorozat elérte célját, sikerült felkelteni a fiatalok érdeklődését e műfajok iránt Több iát, zöldterületet a városban A Hazafias Népfront környezetvédelmi ankétja — Mit lehet tenni a városért, hogy még gondozottabb legyen, mit lehet tenni lakóiért, hogy egészségesebb környezetben éljenek? — A környezet- védelmi hét alkalmából hangzott el a kérdés Cegléden a minap a városi tanács épületének tanácstermében, ahol ónkéira gyűltek össze a népfront- aktívák, a tanácstagok és lakó- bizotbságí tagok, pedagógusok és úttörők. Az amkétot a Hazafias Népfront városi bizottsága rendezte. Cegléd jellegzetes homoki település. Poros, mert az igényekhez mérten még kevés a szilárd burkolatú útja, járdája. A gyártelepítés óhatatlanul magával hozza a levegősxeny- nyeződést. A lakosság egészsége érdekében védeni kell a meglevő városi és városkörnyéki zöldterületeket, s újakat is kell telepíteni. Vitaindító előadásában példák seregét sorolta fel Telegdi Pál erdész, a ceglédi környezetvédelmi munkabizottság titkára. Az erdő, a zöldövezet az őskorban az ember lakóhelye volt, később gyűjtőterülete lett. Napjainkban Cegléd a hazai lapokban A Kisalföld szeptember 17- én közölt cikket „Gyermekcipő Győrből” címmel. A Győri Cipész Szövetkezet a gyakorta tapasztalt gyermekcipő ellátási gondokon igyekszik hatékonyan enyhíteni. Ehhez kapott önzetlen segítséget a Ceglédi Cipőipari Vállalattól, amely a cipők orr- részének kiképzéséhez szükséges orrványoló gépét — kipróbálás céljára — a győrieknek kölcsönadta. Ha a Rába partján is - beválik a ceglédi köl- esöngép, ők is megrendelik. ★ A Szabad Föld hetilapban Kérdőjelek — szüret idején címmel olvashatunk cikket Súlyán Pál tollából, a szeptember közepi számban. A cikk írója többek között Szálkái Istvánt, a csemői November 7. Termelőszövetkezet elnökhelyettesét szólaltatta meg az aktuális őszi betakarítási munka, a szüret, idején. A tavaszi fagyok és a nyári jégverések alapos pusztítást végeztek a csemői szőlőkben, de ennél akutabb probléma, hogy az alföldi szőlőtermő -területei? pusztulása és kiöregedése nagyobb arányú, mint a költséges újratelepítés« örvendetes, hogy a kormány megkezdte az előkészületeket 'mind a gyümölcs, mind a szőlőtermesztés elősegítésére és országszerte hatékony intézkedéseket szándékozik hozni a fejlesztés érdekében, ★ A Dunaújváros! Hírlap szeptember 14. számában adja hírül, hogy a chilei néppel való szolidaritás jegyében számos rendezvényre és tiltakozó gyűlésre került sor. Kiemeli a Cegléden megtartott központi nagygyűlés eseményed, amelyen számos dunaújvárosi fiatal is részt vett A Magyar Ifúság szeptember 17. száma Vörös rózsák Corvalannak címmel közöl cikket. Megszólaltatja a cikk szerzője a ceglédi nagygyűlésen megjelent, hazánkban élő chilei fiatalokat képviselő Fanny Vasquezt és Patricio Maderat is. Fanny öt éve pszichológiát tanul Magyarországon, és édesanyjával él itt. Édesapja Chilében maradt, és két éve csak annyit tudnak róla. hogy él. Patricio, aki szintén részt vett a ceglédi tiltakozó nagygyűlésen, egy éve él hazánkban. A puccs után illegálisan működő nyomdában dolgozott hazájában, majd menekülnie kellett a megtorlás elől. ic A Somogyi Néplap szeptember 14. száma az orvosi adminisztrációs munka megköny- nyítését célzó újitás bevezetéséről közöl cikket. Az orvosokat terhelő, de fontos nyilvántartási munkák végzéséhez, Vác és Gödöllő melletl Cegléden is bevezették az új nyilvántartási naplót, amelyet, ha városunkban is meghozza a hozzáfűzött reményeket, másutt is bevezetnek, .könnyítve ezzel az amúgy is túlterhelt körzeti orvosokon. A Magyar Ifjúság szeptember 17. száma ,„Mit utálhat a fodrász?” címmel elmarasztaló kritikával ír a ceglédi, Árpád utcai szolgállatóház női fodrász részlegénél tapasztalt, nem éppen* vendégmarasztaló hangnemmel kapcsolatosan. (Bízunk benne, hogy a cikk szerzője nem általános jelenség föltanúja volt és a modern szolgáltatóház valóban az lesz, amit a nevével is ígér.) a pihenés területe kell hogy legyen a zöldövezet jelentős része. Nem irtani, hanem telepíteni kell, gondozni szakszerűen, óvná a károsodástól — elsősorban az ember okozta károkról. A városban az új lakónegyedek építésekor figyelőmbe kell venni a már meglevő növényi kultúrát, az erőteljes fákat, bokrokat. Ha csak lehet, át kell menteni ezeket, hogy létezésükkel az egészséges környezet kialakítását szolgáljak és a lakónegyedeket szépítsék. Kész a terv a Cegléd környéki kiserdők hasznosítására: kiránduló, pihenő hely lehet a Kámáni erdő, Putrisarki és Cigányszéki erdő. Az anyagi alap megteremtése mellett társadalmi összefogásra' is szükség van, hogy az elképzelés valóraváljon. Hartyányi László, a társad sírni munkát szervező bizottság elnökhelyettese, a Városgazdálkodási Vállalat kertészetének vezetője arról beszélt, hogy a ceglédiek mi mindent tehetnek, hogy szépek maradjanak a parkok és még eredményesebb legyen a fásítási hónap Cegléd lakott területének 4Í) százaléka fásított. Az öreg fasorok szakszerű és védő gondozását a légvezetékek akadályozzák. az új telepítéshez olyan, fajtát választanak, amelyek megóvása kevesebb gondot okoz. Az elmúlt évtizedben 45—50 ezer fát telepítettek Cegléden, tavaly ezret a lakosság, másfél ezret a vállalat ültetett, s még többnek lenne helye. Szükség van arra, hogy az emberek ne csak a fásításban hanem a csemetéit megóvásában is részt vegyenek. A parkosítás évente sóik százezer forintjába kerül a Városgazdálkodási Vállalatnak: ezek tulajdonképpen a lakosság forintjai, vigyázni ke’Jl tehát a parkokra és módot találni a garázdák, a fanyűvők megfékezésére. Banczik Tivadar, a Hazafias Népfront ceglédi bizottságának titkára összefoglalójában, elmondta: hamarosan megalakul a városban az úttörők környezetvédelmi társadalmi őrsége és bizonyára lelkesen, látnak majd munkához. Természetesen a felnőttek megértő segítsége is kell, hogy a virágos, fásított utcák megóvása és so- kasitása ügyében miniéi többet tehessenek. Olvasónk levele Miért nincs nyitva vasárnap? Kategóiiája: vegyesbolt A Budai úti hétvégi telkeik tulajdonosai nevében írt levelet a Ceglédi Hírlaphoz Győr- vári József, Cegléd, Köztársaság utcai lakos. — Kérem közreműködésüket annak kiderítéséhez, hogy vajon miért van. újabban vasárnap zárva a ceglédi, Budai úti hétvégi telkek közelében a „hobbybolt”? Sok telektulajdonos kérdése ez. Vasárnap sokan vannak a hétvégi telkeken, hétfőn kevesebb embernek lenne szüksége a bolt szolgáltatásaira. Szeretnénk felvilágosítást, segítséget kapni. ★ Olvasónk levelére a Cegléd és Vidéke ÁFÉSZ áruforgalmi főosztályától kaptunk választ. A belkereskedelmi miniszter 15/1976. (augusztus 25.) rendeleté 5. pontjában — egy korábbi határozatot módosítva — kimondja: vasárnap az élelmiszerüzletek zárva tartanak. A 6. pont kitér arra, hogy üdülési szezonban és üdülőhelyen vasárnap is nyitva tarthatnak. A Budai úti kis bolt, a hétCEGLEDI APROHIRDETESEK Kiadó 250 négyszögöl gyümölcsöskerc. Cegléd, Törteli út 5. _____ El adó 800 négyszögöl szőlő a Gerje ároknál. Cegléd. Honvéd utca 1. Eladó ház Cegléd II. kér. Mező utca 15. szám._____________ El cserélném budapesti lakásom ceglédire. ,.Jó lakás 146 427” jeligére Magyar Hirdetőbe Cegléd, Teleki utca 30. A ceglédi Szociális Betegotthon gondozónőt vesz fel. Jelentkezni lehet: Cegléd, Bajcsy-Zs. út 1. szám. Eladó kertes családi ház, rekamié, 2 fotel, ovális asztal. Cegléd, Buzogány utca 7. Hároniszobás ház eladó. Cegléd, Szél utca 10. Joó. _____________ Há z beköltözhetően eladó. Cegléd IX. kér. Gém utca 11. Eladó beköltözhető tanya, 1100 négyszögöl szőlővel, termő gyümölcsfákkal, Csemő I. kér. X. dűlő 7. Érdeklődni lehet: Gaál János, Csemő I. kér. Fő út 1. Sürgősen eladó Csen- geriszélen 1200 négyszögöl szőlő, szép gyümölcsfákkal, felosztva is. Cegléd, Puskin utca 19. sz. végi telkek tulajdonosainak és a környék lakóinak ellátását szolgálja. A vegyesbolt kategóriába tartozik, személyzete egy ember. Az ÁFÉSZ a nyitva tartási időt a következők szerint jelölte meg: naponta délelőtt 7—10 óráig, délután pedig 13—16 óráig van nyitva, szombaton is. Vasárnap a vegyesbolt zárva tart. PEST MEGYEI HÍ KÜLÖNKIADA! RLAP SA Hin CEGLÉDI JADAS ES CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE XX. ÉVFOLYAM, 247. SZÁM ID76. OKTÓBER 19., KEDD Úttörők tanácskozása Küldötteket választottak a megyei parlamentre Parlamentre gyülekeztek a minap Cegléd úttörőcsapatainak küldöttei a városi tanács nagytermében. A pajtások tanácskozásán részt vett Rátóti István, a városi pártbizottság titkára. Kovács Károly, a városi tanács elnöke, Simon István, a KISZ járási bizottságának titkára, Banczik Tivadar, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára és Öcsai István, a Magyar Üttörők Szövetsége Országos Vezetőtanácsának tagja. Ott voltak a helyi üzemek, vállalatok és különféle szervezetek képviselői is, akiknek rendszeres kapcsolatuk van az iskolákkal. Először Szabó Katalin, városi úttörőtitkár adott számot az ötödik országos úttörő- parlamenten megfogalmazott tennivalók megvalósításáról, az „Őrizzük a lángot” elnevezésű mozgalom eredményeiről. Elmondta egyebek között, hogy az elmúlt két év rendezvényein sikeresen helytálltak a város úttörői. Megismerkedtek az MSZMP IX. kongresz- szusának határozataival es az V. ötéves terv feladataival is. A csapatok felkeresték iskolájuk egykori nevelőit, úttörőit, összegyűjtötték a harminc év legszebb úttörődalait, -játékait. A kongresszusi őrjárat keretében hulladékgyűjtést szerveztek. Az ezért kapott pénz egy részével hozzájárultak a bala- tonszárszói úttörő- és ifjúsági tábor építéséhez, az összeg tiz százalékát pedig a szolidaritási alap javára ajánlották fel. Valamennyi őrs részt vett az úttörőszövetség megalakulásának évfordulója tiszteletére rendezett versenyeken. Fontos feladatunknak tekintjük az általános iskolások felkészítését a KISZ-életre — mondotta a továbbiakban az úttörőtitkár. — Nagy segítséget jelent ebben, hogy a város szinte valamennyi úttörőcsapatának van testvér KISZ- alapszervezete. Együttes foglalkozások, közös társadalmi munka és kirándulások teszik mind gazdagabbá közös munkájukat. Örömmel mondhatom: az úttörőcsapatoknak a KlSZ-szer- vezetekkel és a szocialista brigádokkal kötött szerződéseik nyomán az együttműködés, élő, hasznos és tartalmas. A beszámolót követően az úttörők, a kisdobosok és a meghívott vendégek hat munkacsoportban folytatták a megbeszélést, illő komolysággal, s felelősséggel szólva a további tennivalókról. Kéréseiket, javaslataikat a délutáni ülésen terjesztették összegezve a parlament elé az egyes szekciók képviselői. Többen említették azt a kívánalmat, hogy legyen minden úttörőcsapat bukás- j mentes. Ennek érdekében tanulópárok szervezését, és az eddiginél több tanulmányi verseny megrendezését javasolták. Az úttörők vállalták: továbbra is patronálják a kicsinyeket, és a rászoruló idős embereket Társadalmi munkát ajánlottak fel a környezetünk védelmére, a város csinosítására. Felhívással fordultak a jelenlévőkhöz: ültessen minden úttörő és kisdobos egy-egy fát Cegléden. Kérték a pajtások, hogy a Kossuth Lajos Művelődési Központ minden hétén egy napra legyen az úttörőké, ahol továbbképzéseket, különféle témájú előadásokat, vetítéseket tarthatnának, s a csapatok között játékos vetélkedőket rendezhetnének. A túrák, kirándulások és spor kedvelői javasolták, hogy építsenek akadálypályát az Újvároson, a Kámáni erdőben pedig játszóparkot. A felvetett kérdésekre a város állami és politkai vezető adtak választ. Ezután megválasztották a városi úttörőtaná csőt és a küldötteket a megye úttörőparlamentre. Kőhalmi Dezső Ökölvívás Országos versenyen nyerlek Szervezik az utánpótlási Szolnokon, a szakmunkás- tanulók országos ökölvívó versenyén a ceglédi 203. számú Bem József Ipari Szakmunkásképző Intézet hét ökölvívó diákja szerepelt sikeresein. Az első három helyezett közülük került ki. Ifjúsági légsúlyban Vajda Sándor első helyezést ért el. Ifjúsági könrryűsúlyban Hö- römpö János második lett. Serdülő félnehézsúiyban Tóth Menyhért harmadik helyezést érdemelt. A szakmunkásképző Intézd ökölvívó szakosztálya az általános iskola -6., 7. és 8. Osztályos, valamint a szakmunkásképző iskola első osztályos sportkedvelő tanulóit várja a szakosztály tagjai közé. Edzésnapokon a sportcsarnokban jelentkezhetnek, kedden és csütörtökön 17—19 óra között, Hegedűs Ferenc szakosztály- vezetőnél. H. E. Járási labdarúgó-bajnokság A vendégek meglepő győze'mei A járási labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulóját a nagyarányú hazai vereségek és a vendégek meglepő győzelmei jellemezték. Az Abo- nyi Tsz SK otthon szenvedett vereséget a tavalyi bajnok Ceglédberceltől, míg a listavezető Bem SE II. Cegléden kapott ki a törteli csapattól. A bajnokságban a Ceglédber- cel vette át a vezetést, egyedül a Törteli Tsz SK veretlen. Eredmények: Mesejáték — bérletben Nagy tapssal jutalmazta a gyermekközönség vasárnap délelőtt a Kossuth Művelődési Központban az Állami Déryné Színház társulatának vendégjátékát, a színház művészei az ifjúsági bérletsorozat előadásaként mutatták be A négy és fél rabló mesejátékot. Apáti-Tóth Sándor felvétele Karatetéleni SE—Albertirsai VSE II. 5:1 Dánszentmiklósi Tsz Sk— Kecskéscsárdai SC 8:1 Bem SE II.—Törteli Tsz SK 0:1 Abonyi Tsz SK—Ceglédberceli VSC 1:2 Ifjúsági mérkőzés: Abony—Cglédbercel 6:0 A bajnokság állása: 1. Ceglédbcrcel 6 5 ---ZJ-10 1 2. B em SE II. 7 4 1 2 34-10 ' 3. Törtei 5 3 2 — U- S i 4. Abony 5 3 — 2 1*- 8 t (Hl. 1.) Közgyűlések, választások Kongresszusra készölnek a termelőszövetkezetek A ceglédi járás termelő szövetkezeteiben, közös gazda ságaitoan október eleje ót: zajlanak azok a közgyűlése/, melyeken — számot adva munkálkodásukról, a hartáro zatok végrehajtásáról, előter jesztve javaslataikat — te. készülnek a Termelőszövetki zetek III. Országos Kongress szusára és megválasztják küldötteiket A ceglédi járás és a város tizenhat közös gazdasága közül ezen a héten három: az abonyi Új Világ és a Ság- vári Endre Termelőszövetkezet, valamint a csemői November 7. Termelőszövetkezet rendezi meg közgyűlését I / I