Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-19 / 247. szám
VÁCI NAPLÓ XX. ÉVFOLYAM, 247. SZÁM 1976. OKTÓBER 19., KEDD Anyagi ösztönzést is nyújtanak a mankástmfolyamok részvevőinek Va'ódi szocialista közösségeket a termelőszövetkezetekben Hét végi krónika A közlekedésbiztonsági tanács ülése Helytörténeti és néprajzi munkaközösség alakult Három nyomdászfiatal, hozzászólás közben: balra Kévés Károlyné, középen Werk András, jc’ b-a BáVnt László Tóth József és Werner János felvételei A múlt hét végén ülést tartott a tanács emeleti klubbelyis-ágé- ben a Vác Városi és Járási Közlekedésbiztonsági Tanács. Az ülésen ismertették a november 21-én, csütörtökön, IS ómkor a régi művelődési házban (Leniin út 58.), kesdődő KRESZ-fórum végleges műsorát. A rendező bizottság előzetes felhívására, már eddig is nagyon sok kérdés érkezett a fórum válaszadóihoz. A találkozón előadás hangzik majd el Pest megye közlekedésren- dészetéről, levetítenek egy fűmet a járművezetőknek. Foglalkozik a váci rendezvénnyel a rádió mai, keddi, Csúcsforgalom című adása is. ★ Mintegy nyolcvan meghívott Jelenlétében tanította alakuló ülését a Madách Imre Művelődési Központban a helytörténeti és néprajzi munkaközösség. Szabó Lajos, a Váci Járási Hivatal osztályvezetője tartott vitaindítót, ismertetve a munkaközösség célját, terveit. A városban és a járásban élő adatgyűjtéssel és. néprajzi kutatással foglalkozóknak nyújt a munkaközösség szakmai segítséget, a művelődési osztály, a múzeum és a könyvtár közreműködés ével. A helytörténet és a néprajz iránt érdeklődő üzemi dolgozók, pedagógusok, közgazdászok, orvosok jelentkezését kérik és várják. A felszabadulás 25. évfordulójára elkészült a járás községei kétharmadának története, a 35. évfordulóra szeretnek megírni valamennyi helység krónikáját. Az alakuló ülésen a Vak Boty- tyán Múzeum három munka társa, Alföldi Vilma, Igaz Mária és Kővári Klára tartott rövid, szakmai ismertetőt. ★ A PENOMAH Váci Gyára ebédlője ad néhány hétig helyet a művelődési központ képzőművészeti szakköre tagjai alkotásainak. Az érdekes üzemi tárlat megnyitóján Kovács József né, a művelődési központ főelőadója ismertette a szakkör működését, és beszámolt eddigi helyi tárlatuk sikeréről. A húsipari dolgozók érdeklődéssel szemlélték a falakon elhelyett rajzokat, festményeiket. A következő üzemi tárlat helye az Izzó Váci Gyára lesz. •k A Péntek Esti Magazin hét végi s’ima isimét bebizonyította e kezdeményezés életrevalóságát. A népszerű három újságíró, Gyapay Dénes, Harmat I Endre és Réti Ervin délután a diákoknak, este a felnőtteknek válaszolt a feltett kérdé' sek sorára. Ez alkalommal különösen Gyapay Dénes kapta a legtöbb kérdést, aki néhány órával a váci szereplés kezdete előtt érkezett haza több hetes délamerikai útjáról, és színesen számolt be élményeiről, tapasztalatairól. P. R. Szakköri tárlatmegnyitó a PENOMAH Váci Gyárában Gyimesi felvétele Ingyenes jogi tanácsadás Dunakeszin Október 20-án, holnap> délután 3 és 4 óra között, ingyenes jogi tanácsadás lesz Dunakeszin a nagyközségi tanács épületében: a Váci Járási Ügyvédi Munkaközösség dunakeszi kirendeltségének tagja, dr. Ko- vách Georgina fogadja a tanácsért hozzá fordulóidat. Szerdán temetik Kövesi fülért Az MSZMP VáctoJárási Bizottsága és a gyászoló család fájdalommal tudatja, hagy Kövest Mór elvtárs, életének 85. évében elhunyt. 1912-től volt tagja a pártnak, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje. Fiatal éveiben nyomdász volt, a nyugdíjazását megelőző időben Dunakeszin, a TÜZÉP-telep vezetője. Aktívan tevékenykedett a pártszervezetben, a KPVDSZ helyi csoportjának egyik vezetője volt. Kövesi Mór elvtárs temetése október 20-án, délután három órakor lesz, a rákoskeresztúri Éj-köztemetőben, import szőnyegek 2oox3oo cm import JnÜorvédők 52.50 rt 12o cm KAPHATÓK A VÁCI Méteráru-szaküzletta -v-r. Vác, Március 15tér 17. ífMs A könyvkötészet története Kiállítás Kiskunhalason A kiskunhalasi városi könyvtár gondozásában, illetve termiéiben október 20-á.n, holnap, 18 órakor megnyílik Váci Györgynek, a Halason született, s, Vácott élő könyvkötő- mesbemek, A könyvkötészet története című kiállítása. Beszédet mond Kéki György szakíró, könyvtár- és nyomdatörténész, majd diavetítés következik, A szép magyar könyv címmel. Mintegy másfél száz fiatal és negyven gazdasági vezető volt jelen a Forte Fotokémiai Ipar Vállalat ifjúsági parlamentjén. Or. Fenyő László igazgató értékelte az ifjúsági törvény és az 1974 ben tartott hasonló tanácskozáson elhangzott javaslatok végrehajtását. Az elmúlt időszakban 61 fiatal kapott három és fél millió forint lakásépítő-támogatást, 143 bejáró fiatal utazási hozzájárulást. Az üzemi bölcsődébe és óvodába a dolgozók 200 gyermeke jár, 162 kismama élvezi a gyermekgondozás örömét. Beszámolt dr. Lenyó László arról is, hogy rendszeresen foglalkoznak a fiatalok képzésével, továbbképzésével, művelődésével. Az utóbbi években 237 fiatal tanult különböző szintű iskolákban. A vállalatnál vegyipari szakmunkás- képző kihelyezett tagozat működik. Anyagi ösztönzést is nyújtanak a munkástanfolyamok résztvevőinek. Az elmúlt öt évben a munkások 31,6 százalékos, az alkalmazottak 19,4 százalékos béremelést kaptak, következésképp emelkedett a fiatalok átlagbére is. A sorkatonák és a kismamák távollétükben kapnak értesítést a fizetés- emelésekről. Az értékelés időpontjában 19 fiatal töltött be vezetői munkakört a gyárban. A KISZ IX. kongresszusának határozataiból adódó feladatokat Kecskeméti Dénes, a vállalati KISZ-bizottság titkára ismertette. A hozzászólások során 47 kérdés hangzott el, a korábban beérkezettekkel együtt. Kocsis Gábor tmk-marós javasolta a munkás-lakások építésének gyorsítását, Fürdös Gyula a budapesti színes laboratórium, Pincehelyi Tamás az emulzió szocialista brigádja nevében tett felajánlást: munkaidő után segítik a kiszerelő részlegben az expediálás gyorsítását. Kiss László pb-titkár a párt- bizottság üdvözletét tolmácsolta, s kérte az üzem fiataljait, hogy mindent tegyenek meg a vállalati kollektívára váró feladatok maradéktalan teljesítéséért. A találkozót színesítette az üzem által patronált Gábor József általános iskola úttörőinek műsora. A Madách Imre Munkás és Ifjúsági Művelődési Központban tartották a Pest megyei Nyomda Vállalat ifjúsági parlamentjét. / Böhm Zsuzsanna megnyitó szavai után, Nagy Sándor KÉZILABDA Győzött és bent maradt Váci Híradás—Nyíregyháza 17:11 (10:8) HÍRADÁS: Nagy, Nyolczas, Hornyák (3), Boczkó (6), Németh (1), Kékesi (2), Petyerák (1), Székely (1), Kiss I. (3), Kiss II., Modrócziky. Győzelemmel fejezte be utolsó hazai szereplését a Váci Híradás kézilabdacsapata. A két pont megszerzésével, függetlenül a hátralevő Taurus elleni mérkőzéstől, a játékosok biztosították benmmaradásiukat az NB II-bem. Az első félidőben kiegyenlített volt a küzdelem. A rendkívül zord időjárás, miatt nem alakulhatott ki jó játék, sok volt a bosszantó hiba. A második játékrészbe" gyors indítások váltogatták egymást, és az eredmény nem maradt el. A hazaiak közül elsősorban Nagy Ferenc kapus teljesítménye, valamint Boczkó, Hornyák és Kékesi játéka dicsérhető. A többiek hasznosan segítették csapatukat győzelemre. A tanácskozás résztvevői iratokat kért. Szilner Emil (Vác) felhívta ifjúmunkás társait, hogy segítsék a kommunista műszakok, a társadalmi programok sikeré' Werk András (Vác) a második műszak megszervezésének gondjait elemezte. Papp Rezső Dr. Benyó László, a Forte igazgatója számolt be az ifjúsági törvény végrehajtásáról igazgató visszapillantott az ifjúságpolitikai határozat megjelenése óta eltelt időre. A vállalat az utóbbi években dinamikusan fejlődött, és ebben nagy része van a munkásifjúságnak. A jövő év végén már az új helyen, korszerű körülmények között üzemel majd a megye központi nyomdája. A dolgozók több mint fele fiatal. Sokan gyarapítják tudásukat, szakmai és politikai isme reteiket. A vállalat vezetői figyelmet fordítanak a fiatalok gondjaira. A fiatalok bére mind jobban megközelíti a hosszabb idő óta a vállalatnál dolgozó idősebb munkások keresetét. A vállalat fiatalsága részt vesz a városi labdarúgó-bajnokságban, s szerepel a szak - szervezet által kezdeményezett, János-napi sportrendezvényeken. Az évről évre szervezett tanulmányi kirándulások során a váciak megismerkedtek a kecskeméti, szombathelyi, salgótarjáni rokonüzemekkel. Nagy Sándor segítséget kért az V. ötéves terv feladatainak megvalósításához, az új nyotn- daközpont kialakításához, szépítéséhez. Bálint László üzemi KISZ titkár adott tájékoztatót a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség IX. kongresszusé nak határozatairól. Huszonnégyen kérték szót a vitában a váci központ és a ceglédi telephely fiataljai közül. Fülöp Ferenc (Cegléd) szorgalmazta, hogy az ottani telephelyen is kezdődjék meg a sportélet, Sípos Gyula (Cegléd) bírálta a szedőterem anyagellátását. Bálint László (Vác) szakmai lapokat, folyóŰjszerű formában rendezték meg Ácsa, Csővár, Püspökhat- van és Galgagyörk fiataljainak ifjúsági parlamentjét. A felsorolt községekben sok fiatal a helyi termelőszövetkezet ben dolgozik, de ez alkalom mai azokat is meghívták, aki mint a község lakói, szinté' kíváncsiak lehetnek am hogy miképpen hajtották vég re az ifjúsági törvény rendel kezéseit, s javaslatokkal, hozzászólásokkal segíthetik a községek fejlődését. Kovács Antal tsz elnök tartott vitaindítót, de beszámolt Movik Lászlóné tanácselnök is. Elmondták egyebek között, hogy a fiatalok nemcsak a munkában állnak helyt, hanem községeik fejlesztéséből Is jelentős részt vállalnak. Közreműködtek a parkosításban, az óvodaépítésben, s a téeszen kívüli fiatalok is segítenek a nyári, illetve őszi betakarítási munkák idején. Viszonzásként a szövetkezet és a tanács is igyekszik kielégíteni jogos igényeiket, Püspökhatvanban, Galgagyörkön és Cső váron jól felszerelt ifjúsági klub működik, nemrég építettek a püspökhatvani labdarúgópályához új öltözőt. Akad még bőven tennivaló a szövetkezetben is és a négy községben is — bizonyítottan a hozzászólók. Bajnóczi István gépészmérnök tette szóvá, hogy nem megoldott a gépszerelők továbbképzése, pedig a korszerű mezőgazdasági technika megkívánja továbbképzésüket. Szervezetten kellene felhasz • nálni a csendesebb téli hónapokat a tanulásra. Blaubacher József művezető javasolta, hogy a szövetkezet létesítsen olyan alapot, amellyel a fiatalok lakásépítését segítik. A szocialista brigádok tevékeny ségével kapcsolatban elmondta, több segítséget kellene adni ahhoz, hogy ne csak a munka menjen jól, hanem va lódi szocialista közösségek alakuljanak ki. Szó esett arról is, hogy egyelőre még porosak, sárosak a községek utcái, pedig a szövetkezetnek két kőbányája is van, s az ott felhalmozódott törmeléket jól fel lehetne használni útéoítésre. Csulák András k t 1