Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-07 / 211. szám
2 Kffititm 1976. SZEPTEMBER 7., KEDD A laoszi küldöttség Moszkvában Leonyid Brezsnyev fogadta Kaysone Phomvihanht Erich Honecker ez NDK-NSIK A Neues Deutschland hétfői számában ismertette azt a beszélgetést, amelyet Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára vasárnap a lipcsei vásáron folytatott nyugatnémet üzletemberekkel és Günter Gaus- szal, az NSZK állandó berlini képviseletének vezetőjével. A beszélgetés során Ho- necker kifejezte kívánságát, hogy az NDK és az NSZK kereskedelmi kapcsolatai tovább fejlődjenek. Az NDK erre teljes mértékben készen áll. Meg kell vizsgálni azt is, milyen mértékben alakítható ki együttműködés a harmadik piacon. „A kereskedelem nyilvánvalóan nem lehet egyirányú utca. Amikor az NDK többet importál, természetesen többet is kíván eladni’’ — mondotta az NSZEP KB főtitkára. Günter Gaus megjegyzésére, hogy „o szövetségi kormánynak is érdeke a kereskedelmi kapcsolatok kiépítése az NDK- val”, Honecker kifejtette: — Gazdasági területen a dolgok nem állnak rosszul, s magától értetődően megvan minden lehetőség politikai területen is rendezni a dolgokat, oly módon, hogy az emberi viszonylatok se szoruljanak háttérbe. A jó kapcsolatok egyik előfeltétele az NDK és az NSZK közötti határok tiszteTizenkét óra az akcióegységért Augusztus új elemeket hozott a spanyol politikai fejlődésben — állapította meg a múlt hét közepén Anatolij Kraszkikov, a TASZSZ tudósítója —, arra utalva, hogy Suarez kormányfő több ellenzéki párt vezetőjét magához kérette. Nem voltak hivatalosak a tárgyalások, de mivel ezúttal először Spanyolország jövőjéről ejtettek közösen szót, kétségkívül hasznosnak bizonyultak. Bár a kommunista párt képviselői nem vettek részt ezeken a találkozókon, nyilvánvalóvá vált, hogy a spanyol hatóságok immár kénytelenek számolni a demokratikus mozgalom erejével és befolyásával. Az illegalitásban levő pártoknak hosszú évek után most már lehetőségük van a nyílt fellépésre. A HÉT vége további eseményei igazolták ezt az óvatos derűlátást A spanyol munkás- bizottságok elfogadták a szakszervezetügyi miniszter tárgyalási meghívását Miiként Marcel in o Camacho, a munkásbizottságok vezetője kijelentette: „Mi, munkások nem akarunk gazdasági káoszt de nem vagyunk hajlandók vállalni a múlt hibáiból és a jelen nehézségeiből fakadó súlyos terheket sem”. Spanyol- országban még mindig csaík a Franco által is engedélyezett „állami szakszervezetek” működhetnek, s a spanyol munkások nem fognak részt venni az ország talpraállításában a teljes szakszervezeti szabadság biztosítása nélkül. A munkabizottságok nem felejtkeznek el a tényről, hogy jelenleg is több mint egymillió az országban a munkanélküliek száma, s ezért „forró ősz” várható. Ezt követően csaknem 80 politikai párt és szakszervezet 95 képviselője 12 órás ellenzéki csúcstalálkozót tartott Madrid egyik szállodájában. Negyven év óta először került sor ilyen átfogó jellegű ellenzéki tanácskozásra. Megvitatták az ország helyzetét és az ellenzék feladatait. Elítélték a kormányt, amiért az ellenzékkel való tárgyalások útján történő politikai megoldás helyett a már kudarcot vallott „reformista” politikát folytatja. Kifejezték eltökéltségüket, hogy az egész országra kiterjedő békés jellegű tüntetésekkel kényszerítik majd a kormányt a politikai változások meggyorsítására, a franeóista intézményekkel történő végleges leszámolásra és a szabad, általános választások kiírására. Az ellenzék és a kormány tárgyalásainak feltételéül ragaszkodnak ahhoz, hogy azok egységesen és nyilvánosan, az ellenzék egészével kezdődjenek, szavatolva minden politikai ezervezet és a szakszervezetek tevékenységi szabadságát. A szombati csúcs összekötő bizottságot hozott létre az összes ellenzéki és regionális erők tömörítésére és egy közös platform kidolgozásának előkészítésére. Miként még a tárgyalások előtt Simon Sanchez Montero, a Spanyol Kommunista Párt KB végrehajtó bizottságának tagja jelezte, a mostani megbeszélésen nem voltak várhatók látványos döntések, de ez volt az ellenzéki csoportok közötti eszmecserék első láncszeme. A tárgyalások befej ezté- yel Maroelino Camacho hangsúlyozta is, a sikeres tárgyalások történelmi jelentőségét. Köztudott, hogy nemcsak az ellenzék, de a spanyol kormány is lépéseket tett, hogy új feltételek között üljön le a tárgyalóasztalhoz, az ellenzékkel folytatandó megbeszélésekre. A kormány a múlt héten a polgárháború óta első alkalommal hívta össze tanácskozásra az ország ötven tartományának kormányzóit. Ezen a politikai tüntetések és sztrájkok legálisnak nyilvánítását követően egységes politikát Igyekeztek kidolgozni a fegyveres testületek számára, hogy ne kerülhessen sor az ellenI zékkel folytatandó tárgyalásokat megzavaró Incidensekre. AZ ELKÖVETKEZENDŐ hetekben tehát, miközben „forró ősz” várható Spanyol- országban, a néptömegek békés jellegű tüntetésekkel, az ellenzék vezetői a kormánnyal való tárgyalásokkal küzdenek azért, hogy elősegítsék a tényleges kibontakozás lehetőségét, állhatatosan folytatva a küzdelmet a szabadságért és a demokráciáért. Alacs B. Tamás A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság párt- és kormány- küldöttsége vasárnap baráti látogatásra Moszkvába érkezett. A delegációt Kaysone Phomvihanh, a Laoszi Forradalmi Néppárt KB főtitkára, az LNDK miniszterelnöke vezeti. Leonyid Brezsnyev, azSZKP Központi Bizottságának főtitkára hétfőn a Kremlben találkozott Kaysone Phomvihanh- naL Mindkét fél kifejezte határozott szándékát arra, hogy tovább fejlessze a Szovjetunió és az LNDK közötti baráti kapcsolatokat és a sokoldalú A békés svájci város, Zürich utcáit tüntetők kiáltozásai verték fel: itt találkozott — június óta másodszor — Kissinger amerikai külügyminiszter és Vorster, a dél-afrikai fajüldöző rezsim kormányfője. És hogy a tüntetők korántsem csak a baloldali diákok lehettek, hanem olyan svájciak, akik a polgárság jórészének véleményét is képviselik, arra jellemző, hogy a zürichi városi tanács tizenhét tagja tiltakozó táviratot küldött a svájci kormánynak. Miért? Azért, mert úgy gondolták: két olyan politikus akar az idillikus Zürichi-tó partján dönteni a fekete kontinens déli részének jövőjéről, akiket — a Tages-Anzeiger című svájci lap szavaival — erre senki nem hatalmazott fel. A dolog azonban csak erkölcsileg ilyen egyszerű. Morálisan valóban semmi alapja nincs annak, hogy akár Vorster, akár Kissinger az afrikai milliók sorsáról döntsön. Gyakorlatilag azonban mindkét politikus kezében olyan aduk vannak, amelyeket pillanatnyilag figyelembe kell venni. Vorster ma még valóságos hatalmat jelent Dél-Afriká- ban, Washington pedig — gazdasági és politikai jelenléte miatt — óriási befolyást gyakorolhat a dolgok menetére. Ha a zürichi tárgyalásnak valóban az lenne a célja, hogy a kontinens e részét elvezesse a huszadik századba, a ma Afrikájába, ezt üdvözölni lehetne. De a jelek nem erre utalnak. Ügy tűnik, a zürichi alku lényege a következő lenne: Kissinger sürgeti Namíbia függetlenségének megadását és azt, hogy Rhodesiában „aránylag gyorsan’*, egy Washingtonnak is megfelelő színesbőrű csoport vegye át a Irataimat. Ennek fejében az Egyesült Államok 1. kártalanítja a távozás mellett döntő rhodesiai, esetleg namíbiai telepeseket és 2. „garantálja” az apartheid- rezsim létét magában a Délafrikai Köztársaságban, A KGST Berliniben lezajlott XXX. ülésszaka újabb összehangolt lépéseket irányzott elő a tagállamok gazdasági integrációjának továbbfejlesztésére. A közhiedelem szerint a KGST-országok gazdasági integrációja nem más, njint az abban részt vevő államok közti külkereskedelem fokozódása, a kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítése. Valóban, jóllehet a gazdasági integráció ennél sokkal szélesebben értendő, hiszen a gazdaságpolitika összehangolásán, a távlati tervek egyeztetésén, a közös beruházásokon túlmenően magában foglalja a termelés szakosítását, a kooperációkat, a tudományos-műszaki együttműködését, az iparpolitika, árpolitika. kereskedelem- és va- lutanoUtika egyeztetését is — végül is eredményeinek egyetlen, számszerű mérésre is alkalmas szférája a tagállamok egymás közti kereskedelmének fejlődése. együttműködést egymás érdekeinek tiszteletben tartása, az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök elvei alapján. A találkozót a szívélyesség, az elv- társiasság és a teljes kölcsönös megértés légköre jellemezte. Az SZKP Központi Bizottsága hétfőn a Kremlben vacsorát adott a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság küldöttsége tiszteletére. Szovjet részről a vacsorán Leonyid Brezsnyev, Andrej Gromiko, Kirill Mazurov, Mihail Szusz- lov, Dmitrij Usztyinov és Konsztantyin Katusev vett részt. Leonyid Brezsnyev és Kaysone Phomvihanh pohárköszöntőt ’mondott Lehet hogy még egy évtizede — akkor is csak ideiglenes megoldásként — szó lehetett volna ilyen alkuról. Ma azonban már régen túlhaladta az idő ezt a felemás, az igazi problémákat inkább megkerülő, mint megoldó „alternatívát”. Ma már az ilyen megállapodás nemcsak a morális, de a reálpolitikai vizsgálat mérlegén is könnyűnek talál- tatik. S hogy ez a legérdekeltebb afrikai államok véleménye is, hogy a fekete kontinens nem hajlandó tűrni egy ilyen feje feletti kísérletet — erre bizonyosság a zürichivel nagyjából egyidőben összehívott Dar Es Salaam-i csúcstalálkozó is. ★ Kissinger hétfőn befejezte Vorsterrel folytatott tágyalá- sait. Az amerikai diplomácia vezetője sajtóértekezleten számolt be a megbeszélésekről. Kijelentette, hogy a megvitatott kérdésekben „haladást értek el”, hozzátette azonban, hogy a Namíbiáról folyó tárgyalásokba be kellene vonni a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) képviselőit is. Közölte, hogy Forsterrel folytatott megbeszélésein nem sikerült közös amerikai—dél- afrikai álláspontot kialakítani. Ciprusnak a törvényes kormány ellenőrizte területén vasárnap parlamenti választásokat tartottak. Nicosiában hétfőn hivatalosan nyilvánosságra hozták a választások eredményeit. Ezek szerint a Haladó Demokratikus Erők Egységes Népi Frontja elsöprő győzelmet aratva a parlament 35 mandátumából 34-et megszerzett. 1976-ban a KGST-országok közti kereskedelemben új „időszámítás”’ kezdődött, az 1976—1980-as évekre szóló ötéves megállapodások, időszaka. Ezekben a hosszú lejáratú megállapodásokban már tükröződnek mindazok az eredményeik, amelyek a KGST-or- szágok gazdasági integrációjának az úgynevezett komplex programban meghirdetett elvein alapulnak. Az eddigi eredményeket ezúttal Magyarországnak három másik tagországgal megkötött megállapodásai tükrében vizsgálják meg. A magyar—szovjet kapcsolatokkal külön írások foglalkoztáik már. A magyar—NDK viszonylatban létrejött hosszú lejáratú megállapodás az 1976—1980. évekre összesen közel 5 milliárd rubelnyi árucserét irányoz elő. melynek kereken 25 százalékát a gazdasági integráció keretében létrejött különféle egyezmények végrehajtásának tekinthetjük. Ezek a kölcsönös! Az Arab Liga elismerte a PFSZ-! Libanon összes frontjain tovább folytatódnak a fegyveres összecsapások a hazafias erők és a jobboldali keresztény alakulatok között. Október harmadik hetében tartják meg Alexandriában az arab országok csúcsértekezletét, amely elsősorban a libanoni válsággal foglalkozik majd. Az Arab Liga országainak Kairóban ülésező külügyminiszteri tanácsa hétfőn úgy döntött, hogy a Palesztinái Felszabadítási Szervezetet a liga teljes jogú tagjának ismeri el. A PFSZ felvételét Egyiptom javasolta. Az Arab Liga tagjainak száma ezzel 21-re emelkedett. A libanoni helyzettel kapcsolatos kérdések megvitatásával foglalkozik a Béke Világtanács Elnöksége Irodájának hétfőn Párizsban megnyílt rendkívüli ülése. Munkájában 27 ország békemozgalmának képviselői vesznek részt. Portugália Előreléptek a szakszervezetek... Közzétették a portugál szakszervezetek Lisszabonban tartott országos értekezletének határozatait. Az egységes portugál szakszervezeti központ, az lntersindicai kezdeményezésére összehívott értekezlet a portugál munkásmozgalom egész történetében az egyik legszélesebb képviseletű tanácskozás volt A találkozó határozata rámutat, hogy a hamarosan ösz- szehívandó országos szakszervezeti kongresszusnak korszerűbbé kell tennie az Intersin- dical struktúráját, elemeznie kell és ki kell javítania a hibákat, amelyeket a szakszervezeti mozgalom építése során követtek el és jóvá kell hagynia egy olyan akcióprogramot, amely hatékony eszközökkfel erősíti a szakszervezetek szerepét a portugál munkásság érdekeiért vívott harcban. A szakszervezeti mozgalom egységének támogatói az egész országban nagy lelkesedéssel és helyesléssel fogadták az értekezlet határozatait Az egységes népi front választási programjában síkra- szállt a Makariosz-kormány politikája, vagyis Ciprus függetlensége, szuverenitása, területi sérthetetlensége, valamint amellett, hogy a sziget- ország problémáját az ide vonatkozó ENSZ-határozatok alapján rendezzék. szállítások két- vagy sok oldalú termelésszakosítás, kooperációk vagy más együttműködési formák keretében valósulnak meg. Mindenekelőtt kiemelkedő jelentőségű a mezőgazdasági gépek gyártásában megvalósuló együttműködés, amely részben sok oldalú — azaz valamennyi KGST tagállam részvételével megvalósuló — termelési szakosítás és gyártás - megosztás, másrészt pedig az érintett magyar és NDK-beli vállalatok közötti közvetlen termelési kooperáció, öt év alatt mintegy 400 millió rubel kölcsönös áruszállítás valósul meg a két ország között, amely egyrészt kész mezőgazdasági gének és ezekhez szükséges pótalkatrészek export- ját-importját jelenti, másrészt pedig olyan szállításokat, amelyek keretében az egyik ország bizonyos részegységeket bocsát a másik fél rendelkezésére. amely azt a gép készre- szereléséhez használja fel. Edward Gierek, a LÉMP KB első titkára mieleci beszéde után válaszolt a munkások kérdéseire. A lengyel párt vezetője válaszaiban pozitívan értékelte a legutóbbi ötéves terv eredményeit, amelyek jó alapot biztosítanak az ország továbbhaladásához, a dinamikus gazdaságfejlesztés stratégiájának sikeres folytatásához. A beruházásokról szólva felhívta a figyelmet azok gyors megvalósítása fontosságára és a beruházási fegyelem szigorú betartására. Elmondotta, hogy az elmúlt öt év során jelentős előrehaladás történt a munka minősége terén, de e téren még sok a tennivaló és egyes üzemekben a technológiai fegyelem kérdésében kritikus a helyzet. Az elmúlt öt év külkereskedelmi eredményeit alapvetően pozitívan értékelte a LEMP KB első titkára és hangsúlyozta az export fokozásának szükségességét, mint az import biztosításának alapját Az élelmiszerellátási problémákkal foglalkozva Edward Gierek kifejtette, hogy ezek oka a lakosság bevételeinek növekedése és a befagyasztott árak miatti erősen megnövekedett kereslet valamint az elmúlt két év rossz időjárása miatti igen kedvezőtlen terKiterjedt a két ország között az autóipari gyártásszako- sítás és kooperáció. Ismeretes, hogy az NDK személy- és tehergépkocsikat, Magyarország pedig autóbuszokat gyárt és exportál. 1976—1980-ban — öt év alatt — 90 ezer darab Trabant, 63 ezer darab Wartburg személyautó és közéi ötvenezer tehergépkocsi érkezik az NDK- ból, ugyanakkor nyolcezer darab autóbuszt exportálunk. Emellett gyártási együttműködésre, részegységek szakosítására is sor kerül, így többek között az IFA és az Ikarus 3500 darab „közös” gyártmányú, úgynevezett Ikarus—IFA 211 autóbuszt fog előállítani. A KGST-ors-zágok egységes számítástechnikai rendszerének kialakítása a számítás- technikai gyártmányok kölcsönös szakosítását és ezen keresztül számottevően kibővülő kereskedelmét is jelenti. Magyar—NDK viszonylatban az elkövetkező öt év alatt közel 60 millió rubelre rúg a számítástechnikai termékek kölcsönös kereskedelme. Németh Gyula, a Külkereskedelmi Minisztérium osztályvezetője letben tartása. Időközben a szövetségi köztársaság és az NDK határán a helyzet enyhült, mivel nyugati oldalról csökkentek a provokációk. Erich Honecker Gaushoz fordulva kijelentette: — Nagyon jó lenne, ha Gaus úr nem fordítana túl sok időt tiltakozások átnyújtásá- ra, mert akkor több ideje jutna tárgyalásokra. Az NDK a tárgyalások híve. Az NDK külügyminisztériumának képviselői mindig készen állnak ilyen megbeszélések és tárgyalások folytatására. Az NDK az NSZK 6000 cégével áll üzleti kapcsolatban. PÁRIZS Ölest tartott az FKP Központi Bizottsága Az FKP Központi Bizottsága hétfőn délelőtt összeült a párt párizsi székházában, hogy megvitassa a jelenlegi politikai helyzetét. Az ülésen Georges Marchais, a párt főtitkára tartott beszámolót. A központi bizottság ülése után kedden délelőtt Georges Marchais sajtóértekezletet tart a párt székházában. méseredmények. Közölte, hogy az ország az idén kénytelen 7 millió tonna gabonát és takarmányt importálni. A vezetés számos lépést tett a nehézségek enyhítésére, amelyek közül a legfontosabb a hús és húskészítmények exportjának csökkentése. A húsexport teljes leállítását az első titkár lehetetlennek minősítette, mert mint mondotta, számos fontos cikk importja válna ezzel lehetetlenné. Ugyanakkor komoly mennyiségű húst kívánnak importálni a piaci feszültség enyhítése érdekében. Az alapvető megoldás természetesen a termelés fokozása. A kormány mindent megtesz ennek elősegítése érdekében. Nagy figyelmet szentelnek ugyanakkor a hústalan ételek és árucikkek választékának bővítésére. Az ország helyzetéről folytatott országos konzultációk során tapasztalt kritikus hangokról szólva a LEMP KB első titkára hangsúlyozta a konzultációk rendszerének alapvető fontosságát és az építő jellegű kritika pozitív szerepét. Mint mondotta, elenyésző volt azoknak a száma, akik felelőtlenül, huligán, spekuláns, cinikus politikai-ha- zárdjátékos módjára reagáltak a felvetett kérdésekre. Az állam és az egyház viszonyáról szólva Edward Gierek kifejtette, hogy e téren nincsenek problémák, a kapcsolat jó, és senki sem vonja kétségbe a hazaszerető és szocializmust építő állampolgárok vallásszabadságának jogát. A Szaljut—5 folytatja a repülést A Szaljut—5 szovjet orbitá- lis tudományos űrállomás, amelyet a Szovjetunióból 1976. június 22-én irányítottak Föld körüli kozmikus térségbe — Borisz Volinov és Vitalij Zso- lobov űrhajósok munkájának befejezése után — automata irányítással folytatja repülését a tervbe vett program szerint. Szeptember 6-ig az űrállomás 1216 fordulatot tett meg a Föld körül. Befejezéséhez közeledik a Luna—24 szovjet űrállomás által a Földre juttatott Holdkőzetek vizsgálatának első szakasza. Néhány nap múlva megkezdődik a vizsgálatok második szakasza, amely körülbelül egy hónapig tart. A tudósok ekkor minden lehetséges analitikai módszert fel- haszná aki ZÜRICH Alku a fejek felett - Namíbiáról és Rhodésiáról CIPRUSI VÁLASZTÁSOK Az egységes népi front diadala A szocialista gazdasági integráció eredményei /. Az építő jellegű kritika — pozitív szerepet tölt be Edward Gierek válaszai a mieleci munkások kérdéseire Ét