Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-01 / 206. szám

1976. SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK Mogyoródé a Pest megyei Hírlap Kupa Mogyoród—Ka; fal 2:2 (2:1) Új csapatot keli kialakítani Balczót parlagon hagyni vétek Németh Ferenc a magyar öttusázásrói Tegnap délután Mogyoródon rendezték az MNK Pest megyei dön­tőjét, ahol két járási I. osztályú csapat lépett pályára. Az eredmény döntetlen volt, de mivel a mogyoródi együttes most jutott fel a já­rási I. osztályba, így ők nyerték a Hírlap Kupát. A mérkőzés után Kapuvári Károly, a Labdarúgó Szövetség Pest megyei főtitkára kö­szöntötte a csapatokat, majd Baumann László, szerkesztőségünk rovat­vezetője adta át a kupát Bréda György psapatkapitánynak. A kupagyőztes mogyoródi csapat Koppány György felvétel« Egy nyolcas Elhunyt Szüts János vívóedző Fájdalmas veszteség érte a magyar sportéletet. 72 éves ko­rában, hosszas szenvedés után elhunyt Szüts János, nyugal­mazott alezredes, mesteredző, a Bp. Honvéd SE vívószakosz­tályának vezető edzője. A ki­váló sportemberben a Bp. Honvéd SE alapító tagját is gyászolja. Temetéséről később történik intézkedés. ★ Szüts János személyében ki­váló elméleti és gyakorlati szakember távozott el az élők sorából. Világhírű magyar ví­vók páratlan dicsőségsorozata állít örök emléket tevékenysé­gének. Kovács Pál, Gerevich Aladár, Elek Ilona, Elek Mar­git, Rajcsányi László, Papp Bertalan, Berczelly Tibor, Szőcs Bertalan, Morvái Zsuzsa, Gulácsi Mária, Bakonyi Péter, Pézsa Tibor, Nébald György és még sokan mások tapasztalhat­ták saját sikereiken keresztül nagyszerű vívómesteri és pe­dagógiai tudását. Szerdai labdarúgás ZTE—Rába ETO O.T (0:1) SBTC—Diósgyőr 5:2 (3:1), Békéscsaba—Videoton 2:5 (0:1)' Haladás—Tatabánya 4:3 (2:1) Ü. Dózsa—Szeged 5:0 (4:0) Vasas—Csepel 2:0 (1:0) Bp. Honvéd—Kaposv. 3:0 (0:0) Dorog—Dunaújváros 0:0 FTC—MTK-VM 4:1 (1:1) Járási labdarúgás Dabas Gyal—Táborfalva 4:2, Inárcs— Űjhartyán 1:1, Dabas I. kér.—Ka- kucs 4:0, Öcsa—Bugyi KSK 0:1, Tápiószentgyörgy—Örkény 3:2, Her- nád—Alsönémedl 1:2. Hosszabb szünet után hol­naptól ismét rangos nemzetkö­zi esemény színhelye lesz a miskolci Városi Sportcsarnok, itt rendezik meg a MEAFC által felajánlott Egyetemi Ku­páért a nemzetközi kosárlab­datornát. Az már biztos, hogy Csehszlovákia, Románia és Magyarország válogatottja pá­lyára lép, pillanatnyilag még kérdéses a lengyelek részvéte­le. Amennyiben a lengyelek nem tudnak eleget tenni a A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM Gondnoki Osztálya FELVESZ « takarítónőket (nyugdíjasokat is) # női felvonókezelőt 9 tehergépkocsivezetőt Jelentkezés szombat kivételével 9-től 11-ig a Gondnoki Osztályon, Budapest XI., Egry József utca 20-22. II. em. 202. Négy szám után még az amerikai Robert Beck veze­tett, a végső győzelemre azon­ban még többen is esélyeseik voltak. A római olimpia öttu­saversenyének utolsó napján a magyar csapat vezetőinek mindenesetre kellemes gondjai voltak, hiszen egybehangzó vélemények szerint az akkor pályafutása elején állt Balczó András éppen úgy győzhetett volna, mint dr. Nagy Imre vagy Németh Ferenc. Azután megtörtént az igazi szenzáció: a Csepel SC akkor 24 -éves versenyzője, Németh Ferenc lett az egyéni bajnok. Az az öttusázó, akitől a ver­seny kezdete előtt csak nagyon kevesek várták az olimpiai aranyérmet Így ő okozta az 1960-as olimpia egyik legkel­lemesebb meglepetését Németh Ferenc a következő évi, moszkvai világbajnoksá­gon — az akkoriban még sok­kal nagyobb követelményeket támasztó tereplovaglás közben — súlyosan megsérült, a ver­senytől visszalépni kénysze­rült, s gyakorlatilag be is fe­jezte a válogatott szintű spor­tolást Visszavonulása után évekig a Magyar Öttusa Szö­vetség főtitkáraként tevékeny­kedett, jelenleg pedig a Csepel SC vívószakasztályának veze­meghívásnak, akkor Miskolc válogatottja néven a MEAFC NB I-es együttese ugrik be negyedikként. Az ünnepélyes megnyitóra szeptember 3-án, 17 órakor kerül sor, majd két mérkőzést — amennyiben a háromnapos torna. A nyitó- mérkőzés — amennyiben a lengyelek megérkeznek — Ma­gyarország és Lengyelország játssza, a Magyar Televízió va­sárnap 11 órától helyszíni közvetítésben számol be a Ma­gyarország—Románia össze­csapásról. Pelé ca Szovjetunióba látogat A Cosmos New York-i lab­darúgóklub és kapitánya Pelé jelentős külföldi utakat bo­nyolít le az elkövetkező idő­ben. A Cosmos Clevelandban (szeptember 1.), New-Orleans- ban (szeptember 5.), Detroit- ban (szeptember 6.), és a ka­nadai Edmontonban (szeptem­ber 8.), lép pályára, utolsó mérkőzésén a kanadai váloga­tott ellen. A Cosmos ezután Európába repül, s 14-én Pá­rizsban a Paris St. Germain ellen szerepel, majd két nap­pal később Belgiumban az Antwerpen lesz az ellenfele. Pelé — egyedül —, október folyamán a Fülöp-szigetekre, Ausztráliába és a Szovjetunió­ba is ellátogat — a jelentések szerint bemutatókörutakra. tője. Ma is tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, s így feltétlenül illetékes véleményt mondani a montreali olimpia talán legfájóbb kudarcáról, a magyar öttusa-válogatott mé­lyen várakozás alatti szerep­léséről. Kapitány másodállásban — Sajnos, alapvető hibák egész sorát lehet egymás után felsorolni. Elöljáróban leszö­gezném: nemcsak a válogatott tagjaiban kell keresni az oko­kat. Talán sokkal inkább elemzés tárgyát képezhetik a felkészítés módszerei. Magyarország távolról sem áll olyan jól öttusázó emberanyagban, hogy megengedhesse magának az erők megosztását. Már­pedig, ahol a válogatott vezetőedzője nincs ott ál­landóan a felkészülés so­rán, ott nem is lehet a központi irányelveket vég­rehajtani. Mint ismeretes, dr. Nagy Imre munkahelyi elfoglaltsá­gainak eleget téve irányította a magyar öttusázók olimpiai felkészítését, ami — Németh Ferenc szerimt — eleve nem lehetett eredményes. Távollé­tében. az egyesületi edzők diri­gáltak az edzéseken, miközben, mindenki a saját maga pecse­nyéjét sütögette. A rámái olimpa bajnoka ez­után pontról pontra folytatta a legégetőbb nehézségek felsoro­lását. — Nem csoda, hogy 1976­bam ilyen kompromisszumos megoldással lehetett szövetségi kapitánya a magyar öttusa­csoportnak, hiszen a Magyar öttusa Szövetségnek nincs hosszútávú koncepciója. Nincs hatékony edzőbizottsága, amely megszabja a fejlesztés középtávú irányelveit. Egy olimpiára történő eredményes felkészüléshez ugyanis nem egy, hanem lagalább 4—6 éves tervre, és az abban foglaltak maradéktalan végrehajtására van szükség A harmadik komoly problé­mát Németh Ferenc szerint az jelenti, hogy a jelenlegi élvo­nalbeli egyesületi edzők nem tudnak újítani. Mintha elju­tottak volna edzői képességeik maximumáig, pedig ennél ma már többre lenne szükség. Az más kérdés, hogy azokra vi­szont miniden körülmények között igényt kellene tartaniuk az illetékeseknek, aMk segít­hetnék a világszínvonalú munkát! — Az öttusa öt száma közül kettő különösen nagy szerepet játszik a végeredmény kiala­kításában: a lovaglás és a fu­tás.. Nálunk mindkét vonalon komoly lemaradások vannak. Amíg a mi időnkben legfel­jebb 10—15 másodpercet vert ránk a legjobb futó, addig ma a legjobb magyar is majdnem egy teljes perc hátrányba ke­rült. Végzetes nyugdíjazás A lovaglásban a legkomo­lyabbak a bajok. Az illetéke­sek óriási baiklövésit követtek el akkor, amikor első szóra el­fogadták annak a Tóth Béla bácsinak a nyugdíjazási kérel­mét, aki a felszabadulás utáni Cegléd Városi Tanács kórházának műszaki osztálya felvételt hirdet villanyszerelő és bádogos-vizvezetékszerelő szakmunkás állásokra. A pályázatnál előnyben részesülnek a több éves szakmai gyakorlattal rendelkezők. időszakban vagy húsz olimpiai és világbajnokot nevelt, és aki jelenleg pótolhatatlan a ma­gyar öfctusaspörtbam. Az olvasó azt várná, hogy Németh Ferenc lassan kifogy a mondanivalójából. Erről azonban egyelőre még szó sincs, sőt! Űjabb plasztikbom­ba következik! — Az elmúlt hét év alatt a szakvezetésnek sikerült kiirta­nia a magyar középmezőnyt, így ma a néhány feltörekvő fiatal idő előtt jut el az élvo­nalba. Az utánpótlásnevelés elhanyagolásával legalább annyira nem értek egyet, mint az ötszörös világbajnok, olim­piai aranyérmes Balczó And­rás gyakorlatilag teljes mellő­zésével. Balczónak főszerepet adni, nem igényelni a tel­jes értékű munkáját any- nyi, mint Papp Lacit ki- rekeszfeni az ökölvívócso- portból! Balczót parlagon hagyni nem egyszerűen vétek, hanem egyenesen erkölcstelenség! Ezen véleményemnek a Ma­gyar Olimpiai Bizottság legkö­zelebbi ülésén is hangot fogok adni. Versenyzőuralom A hibáik, hiányosságok fel­sorolása végén — de nem utolsósorban! — arról is emlí­tést tett az egykori bajnok, hogy versenyzőuralom van a magyar öttusacsoportban. Mindenki csak annyit végez az edzéseken, amennyit nagyon muszáj. Természetes tehát, hogy ezek után Németh Fe­renc nem túlzottan optimista a jövőt illetően. — A vázolt szakmai és em­beri problémák mellett a ver­senyzői állományról sem ára­dozhatok. Vitán felül áll, hogy jizilcai adottságok dolgában Kancsal Tamás áll a legjob­ban, de ő is csak akkor lehet világversenyeken dobogós, ha megtanul lovagolni," futásban pedig egy percet tud javítani eddigi legjobb eredményén. Maracskó négy évvel idősebb Kancsalnál, jelenleg már 28 éves. Ügy érzem, 1975-ben el­jutott pályája csúcsára. Fel­lángolásai még lehetnek, de a következő olimpiára már alig­ha számíthatnak rá. Magya- gyarán: új csapatot kell ki­alakítani. A montreali csapat­eredmények aligha ismétlőd­nek meg még egyszer. Ahhoz viszont, hogy a magyar öttusa­válogatott továbbra is a legel­ső vonalban csatázhasson, ge­nerális változtatásokra lenne szükség. Jocha Károly Megyei totópályázatunk má­sodik hetére 814 darab szel­vény érkezett. A maximumot jelentő nyolcas telitalálatot egy pályázónak sikerült elér­nie, így egyedül ő kapja a 100 darab totószelvényt, amelyet postán küldünk el részére. A nyertes: Vigh József (Ceg­léd, IV. Búvár u. 1.). APROHIRBETE3EK A SZIM Fejlesztő In­tézet heti 44 órás mun­kaidővel (minden má­sodik szombat szabad) felvesz esztergályos, helyzetfúrós, gyalus, ^köszörűs, kovács, ma­rós, darabbéres laka­tos, szerelőlakatos, mintaasztalos, csősze­relő szakmunkásokat, kooperátort, félkész- raktárost, öntvény­tisztítót, anyagmozga­tót, csőszerelőt, segí­tőt. Érdeklődni lehet az intézet termelési rész­legvezetőjénél, vagy 278—870, 479—947-es te­lefonon. Az intézet megközelíthető Csepel, Tanácsház térről a 38 vagy 138-as autóbu­szokkal. Cím: SZIM Fejlesztő Intézet Ha­lásztelek, Kisgyár u. Az Irodagépipari és Finommechanikai Vál­lalat vasadi üzemegy­ségébe könnyű, tiszta munkára női és férfi munkaerőket felve­szünk és betanítunk. Jelentkezés: Vasad, Bem u. 1. Bak Imre telepvezetőnél. Eladó Nagykőrös, Sal- lai utca 18. számú ház. Érdeklődni délután 3- tól. Ráckevén, 6 kh végig öntözhető és széles csatornára fekvő, jó minőségű fekete föld bérbe adó. Kertészke­désre és állattartásra alkalmas. 10 perc a Duna és a busz. — Bobrovác Antalné, Ráckeve, Nyár utca 51. Vidékieknek! Nyelv­tanítás 70 forinttól le­velezéssel, angolul, né­metül, franciául, oro­szul, olaszul, spanyo­lul, telefonetikusan (835—761) dr. Farkas külföldi diplomás szak­tanár, 1149 Budapest, Tábornok huszonegy. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN! KISTERMELŐK! aa A háztáji gazdaságokban megtermelt zöldséget és gyüm korlátlan mennyiségben, készpénzért felvásárolják a VÁC ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ ZÖLDSÉGBOLTJAI k Szovjet Tenisz Szövetség nyilatkozata A Szovjet Tenisz Szövetség lemondta részvételét és nem áll ki Chile ellen a Davis Kupa nemzetközi tenisz­torna zónaközi elődöntőjében, s erről külön nyilatko­zatban adott hírt. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a fasiszta puccs és a Népi Egység törvényes kormányának megdöntése eredményeképpen Chilében továbbra is Véres terror uralkodik, lábbal tiporják az emberi jogokat, börtönben, koncentrációs táborokban sínylődik Luis Corvalán, a nemzetközi kommunista mozgalom kiemelkedő alakja, a Chilei Kommunista Párt főtitkára, a Népi Egység más vezetői és chilei hazafiak ezrei. A Szovjet Tenisz Szövetség felháborodásának ad hangot a chilei katonai junta bűntényei miatt, s a szov­jet sportolók nevében tiltakozik a fasiszta rezsim erő­szaka és önkénye ellen. Nemzetközi kosárlabdatorna Miskolcon i »

Next

/
Oldalképek
Tartalom