Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-01 / 206. szám

WTfl. SZEPTEMBER 1.. SZERDA A líbiai forradalom évfordulóján A Líbiai Arab Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából a forradalom 7. évfordulója alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Moamer El-Kadhafit, a forradalmi parancsnokság tanácsa elnökét és Lázár György, a minisztertanács elnöke, Abdusszalam Dzsallud miniszterelnö­köt. Az MSZMP Központi Bizottságának képviseletében Frank Ferencnek, a KB tagjának, az MSZMP Békés megyei pártbi­zottsága első titkárának vezetésével pártküldöttség utazott a Líbiai Arab Köztársaságba. A küldöttség részt vesz az 1969. szeptember elsejei líbiai forradalom 7. évfordulójának ünnep­ségein. A líbiai nép számára szep­tember elseje jelentős dátum, a forradalom napja. Hét évvel ezelőtt vórtelen fordulat ered­ményeként összeomlott a mo­narchia, és a dolgozó nép kö­réből származó fiatal tisztek kerültek hatalomra. Az új rendszer súlyos problémákat örökölt: az országnak nem volt korszerű ipara, a mezőgazda­ság rendkívül elhanyagolt ál­lapotban volt, és a fiatal köztár­saság területén amerikai és brit katonai támaszpontok voltak, amelyek közvetlenül veszélyez­tették függetlenségét és a töb­bi arab állam ügyeibe való be­avatkozás eszközéül szolgáltak. A mai Líbia bizonyítja, hogy rövidlátóak voltak a nyugati sajtó hamis prófétái, akik az új rendszer összeomlását jó­solták. Az ország vezetői min­denekelőtt megszilárdították Líbia politikai függetlenségét és szuverenitását, felszámolták a külföldi jelenlétet. A Líbiai Arab Köztársaság azoknak az olajtermelő országoknak az élcsapatába lépett, amelyek törvényes jogaikért, a külföldi olajkonszernek önkénye ellen harcoltak. Külpolitikai téren Líbia következetesen küzd az imperialista hatalmak befolyá­sa ellen az arab világban, a neokolonializmus és a faj üldö­zés ellen az afrikai kontinen­sen. Síkraszáll azért, hogy az arab országok egységesen lép­jenek fel az izraeli agresszió- vak az imperializmus és a cionizmus arra irányuló kísér­leteivel szemben, hogy aláás­sák az arab államok nemzeti felszabadító mozgalmát. Kadhafi nyilatkozata a Le Monde-nak: „Szádot o tűzzel játszik” „Szadat elnök a tűzzel ját- . szik” — jelentette ki a Lej Monde számára adott interjú- i jában Kadhafi elnök. A líbiai államfő nyilatkozata a lap ' keddi számában jelent meg. „Szadat elnök — mondotta Kadhafi —, a líbiai határon összpontosítja hadseregét, bár án tartózkodom attól, hogy ugyanezt tegyem, és szüntele­nül hangoztatom, hogy kész vagyok a párbeszédre, de min­denfajta katonai és lélektani nyomást elutasítok.” Kadhafi szerint Szadat har­ciasságát semmi sem indokol­ja. hacsak nem saját orszá­gának válságossá vált belső helyzete. Az egyiptomi állam­fő kényelmesebbnek látja Lí­biát okolni amiatt, hogy or­szágában elszaporodtak a tit­kos szervezetek, a gyilkos me­rényletek, a tüntetések és a sztrájkok. Arra a kérdésre, hogy hisz-e egy Líbia elleni egyiptomi tá­madás lehetőségében, Kadhafi így válaszolt: „Nem tudom még, blöfföl-e Szadat, vagy sem, de mindkét esetben a tűzzel játszik.” — Hozzátette, ma a nép nem csupán hazá­ját védené, hanem forradal­mát is, amely méltóságot és jólétet hozott számára. A libanoni helyzetről szólva Kadhafi kijelentette: Szíria és Líbia azonos célokat követ Li­banonban, de eltérő módsze­rekkel. Véleménye szerint „szíriai szövetségesei” rossz módszert választottak, amikor hadseregüket Liabononba küld­ték, hogy a palesztinok és a libanoni haladó erők ellen har­coljon. Szíria és Líbia — Kad­hafi szerint — egyaránt az ország felosztásának megaka­dályozására és a konfliktus nemzetközivé tételének elke­rülésére törekszik. Ugyanak­kor Líbia szünet nélkül azt tanácsolja Szíriának, hogy vonja vissza csapatait, és ezzel a libanoniakra korlátozza a konfliktust. Ebben az esetben a libanoniak hagyományaiknak megfelelően rendeznék a konf­liktust, nem lenne sem győz­tes, sem legyőzött. Namíbia ügye az ENSZ-ben Elnapolták a Biztonsági Tanács ülését Kedden New Yorkban ösz- szeült a Biztonsági Tanács, hogy megvitassa a dél-afrikai fajüldözők által megszállt Na­míbia helyzetét. A keddi ülésen az afrikai or­szágok álláspontját Madagasz­kár képviselője, az ENSZ-tag- álLamok afrikai csoportjának elnöke ismertette. Hangsúlyoz­ta, hogy Namibia népe a teljes győzelemig harcol a függet­lenségéért és a nemzeti hala­dásért. Ezt a harcot — mint rámutatott — teljes mérték­ben támogatják a független afrikai államok, az összes ha­ladó és demokratikus erők. Az afrikai küldött kiemelte az ENSZ határozatai megvalósí­tásának szükségességét, és újólag követelte általános és szabad választások megtartá­sát az ENSZ felügyelete alatt. A madagaszkári küldött az ülésen felolvasta Sam Nujó­ménak, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) el­nökének táviratát. Nujoma a vita elnapolását kérte, hogy az afrikai külügyminiszterek- nek lehetőséget adjanak állás­pontjuk kifejtésére. A külügy­miniszterek szeptember köze­pén érkeznek New Yorkba, s részt vesznek szeptember 21- én az ENSZ-közgyűlés XXXI. ülésszakának megnyitásán. A Biztonsági Tanács elfogadta a SWAPO elnökének javaslatát, és az ülést újabb időpont meg­jelölése nélkül elnapolta. Kissinger Washington afrikai politikájáról Kissinger amerikai külügy­miniszter Sízerint nem a szo­cialista országok, hanem egye­dül a tőkés világ nyújthat se­gítséget a fejlődő afrikai or­szágok gazdasági problémái­nak megoldásához. Kissinger, aki kedden I hiladelphiában mondott beszédet, az amerikai diplomácia jelenlegi központi feladataként jellemezte az af­rikai helyzet alakulásának be­folyásolását. A külügyminiszter — aki a hét végén másodszor találko­zik Vorsterrel, a fajüldöző dél-afiikai kormány elnökével — a faji megkülönböztetés fel­számolására hívta fel a pre­toriai rendszert, anélkül, hogy bármi utalást tett volna arra: tud- és aikar-e Washington a felszólításnál többet is tenni. Namíbia kérdésében Kissin­ger megelégedéséit fejezte ki, hogy Pretoria 1978 végén haj­landó kivonulni. Az amerikai külügyminisz­ter azt állította, hogy országa „nem kíván magának különle­ges helyet, befolyást Afriká­ban” s távol kívánja tartani a kontinenstől „a nagyhatalmi versengést”. Ugyanakkor is­mét „beavatkozással” vádolta a Szovjetuniót és Kubát az angolai szabadságharc támo­gatásáért. Szárirísz—Asszad tanácskozás Damaszkuszban Szárkisz, Libanon megvá­lasztott elnöke kedden egy helikopter fedélzetén Damasz­kuszba érkezett. Űtjára elkí­sérte El-Kholi, az Arab Liga libanoni különmegbízottja is. Szárkisz Damaszkuszban Asz- szad szíriai elnökkel és az or­szág más vezető személyiségei­vel a libanoni helyzet időszerű kérdéseiről tárgyalt. Mindket­ten kifejezték reményüket, hogy csaknem 60 eredményte­len tűzszüneti megállapodás után végre sikerül az Arab Li­ga közreműködésével hatékony fegyverszünetet létrehozni. Szárkisz és Asszad a tanács­kozás után Damaszkuszban ki­jelentették: a Libanonban levő szíriai csapatok mindaddig nem vonulnak vissza állásaik­ból, amíg a tervezett arab csúcskonferencia lehetséges eredményeképpen nem valósul meg a szembenálló libanoni felek szétválasztása. Bejrutban úgy tudják, hogy a szíriai vezetők lényegében megadták a zöld fényt az Arab Liga béketervéhez, amely a libanoni arcvonalakon levő csapatok fokozatos visszavoná­sát irányozza elő. Hírügynökségek viszont arról Véget értek a leszerelési világértekezlet előkészületei A fegyverkezési hajsza be­szüntetése, a leszerelés és az enyhülés érdekében szeptem­ber 23. és 26. között Helsinki­ben tartandó világértekezle­tet előkészítő bizottságok befe­jezték tanácskozásaikat a finn fővárosban. A helsinki világértekezleten megvitatásra kerülő problé­mákról parlamenti képviselők, nemzeti szakszervezeti köz­pontok, ifjúsági és nőszerve­zetek küldöttei, a kulturális élet kiemelkedő személyiségei, egyházi vezetők, tudósok és új­ságírók folytattak előkészítő tanácskozást. Az előkészítő munkában a Szovjetunióból, más szocialista országokból, európai, ázsiai, afrikai, latin­amerikai államokból és az Egyesült Államokból érkezett küldöttek vettek részt. Az előkészítő tanácskozások résztvevői megállapodtak azoknak a problémáknak a kö­réről, amelyeket az értekez­let idején tartandó kerékasz­tal-tanácskozásokon vitatnak meg. NICOSIÁBAN kedden húsz­évi börtönre ítélték Nikosz Szaimpszont az 1974 júliusában a Makariosz elnök elleni puccsban játszott szerepéért. A ciprusi nemzeti gárda által, görög tisztek vezetésével vég­rehajtott államcsínyt követően Szampszon nyolc napig a szi­getország elnökeként műkö­dött. számolnak be, hogy riadóké­szültségbe helyezték a Liba­nonban tartózkodó szíriai csa­patokat. Bejrúti diplomáciai körökben hétfőn este azt han­goztatták, hogy Szíria jelentő­sen megerősítette a hegyvidé ken és az ország délkeleti te­rületén állomásozó egységeit. Véget ért az NDK-ban a Pugwash-konferencia Az NDK-beli Mühlhausen- ben kedden plenáris ülésen befejezte munkáját a 26. Pug­wash-konferencia. A tanács­kozáson 30 országból Nobel- díjas és egyéb neves tudósok vettek részt. Az ENSZ megfi­gyelőkkel képviseltette magát. Az ötnapos konferencia ta­nácskozásainak középpontjá­ban a leszereléssel, a bizton­sággal, valamint a haladással összefüggő kérdések szerepel­tek. Szeptember 1-én világszerte megemlékeznek a béke nemzetközi napjáról. A naptárban nincs is már nap, amely alkalmasabb lenne e széles körű nemzetközi akció lefolytatására. 37 évvel ezelőtt, 1939. szeptember I-én a hitlerista Völkischer Beobachter „hivatalos közleményt” adott ki arról,, hogy az előtte való napon lengyelek „támadást intéztek a Gleiwicz német város rádióállomása ellen. A führer „válaszintézkedésként” parancsot adott a Wehr- machtnak, lépje át a lengyel határt, és kezdje meg a hadműveleteket. Így kezdődött a második világháború. Ez a háború komoly lecke volt az emberiség szá­mára, és az emberiség levonta belőle a szükséges kö­vetkeztetéseket. Az emberek egyre inkább tudatosítot­ták, hogy az utóbbi 5500 esztendő alatt, vagyis civilizá­ciónk kezdetétől századunk derekáig a világon 14 500 nagy és kis háború zajlott le, és ezekben a háborúkban 3 milliárd 640 millió ember lelte halálát, alig kevesebb, mint amennyi ma Földünk egész lakossága. Mindinkább világossá vált, hogy Földünkön nem volt borzalmasabb háború az elmúlt háborúnál, de minden következő világ­háború még ezt is felülmúlná. A békemozgalom tehát megindulásától kezdve aktív támogatásira talált világszerte. E mozgalomhoz jelentősen hozzájárul a szovjet nép, amely valóra váltja az SZKP békeszerető politikáját, jelentősen hozzájárulnak más szocialista országok népei, amelyek megvalósítják a bé­ke, a biztonság és az együttműködés összehangolt kül­politikai programját. Világszerte mind nagyobb mére­teket ölt az új stockholmi békefelhívás aláírása. A Szovjetunióban ezt az okmányt eddig 160 millió szovjet polgár írta alá, Bulgáriából, Magyarországról, az NDK- ból, Lengyelországból, Csehszlovákiából és más orszá­gokból jelentések érkeznek, hogy a felhívást újabb és újabb milliók írták alá. Zárás előtt Genfben a leszerelési tárgyalások A genfi leszerelési bizottság keddi hivatalos ülésén egyet­len delegátus sem jelentkezett felszólalásra, ami annak a je­le, hogy a nyári ülésszakra előirányzott munka a végéhez érkezett. A tavaszi és a nyári ülésszak tevékenységéről a titkárság által előterjesztett írásbeli jelentést a küldöttsé­gek — a korábbi évek gyakor­latához hasonlóan — a nap fo­lyamán nem hivatalos ülésen tekintették át. Mivel a terje­delmes jelentésnek csak egy részét öntötték végleges for­mába, ezért szerda délelőttre újabb nem hivatalos tanács­kozást hívtak össze. A jelentés, amely a nukleá­ris leszerelésről, az új típusú tömegpojsztító fegyverek tilal­máról, a vegyi fegyverek el­tiltásáról szóló vitákat össze­gezte, megállapítja: az idén számos kérdésben előrehala­dást értek el. Mindenekelőtt a környezeti hadviselés eltil­tásáról beterjesztett szovjet— amerikai tervezet alapján ki­dolgozott konvenciótervezet végleges szövegének elkészíté­se jelentette a bizottság ez évi munkájának legnagyobb ered­ményét. Ezzel az okmánnyal ugyanis megelőző jellegű le­szerelési megállapodást hoztak tető alá. Kedden délután tartotta ta­nácskozását a környezeti kon­venciótervezettel foglalkozó rrmnkacs- t is, amely záró- jelentését készíti elő a lesze­relési bizottság csütörtöki hi­vatalos ülésére, amely előre­láthatólag a nyári ülésszak zá­róülése lesz. , MA MÄR INKÁBB akkor lepődünk meg az Argentínából érkező híreken, ha nem véres terrorcselekményekről tudósí­tanak. Hónapokban, sőt lassan években kell számolnunk a terrorizmus dühöngésének ide­jét. Hogy a politikai erőszak ilyen féktelen orgiájának Pe­rón halála óta hányán estek áldozatul Argentínában, még megbecsülni is nehéz, hiszen rengetegen tűntek el nyom nélkül. A vérbefagyott holttes­tek országa lett Latin-Amerika második legnagyobb állama. Szinte már meg is szoktuk ezt a tényt. Ami viszont a múlt héten történt, az minden kép­zeletet felülmúló borzalmával ezt a szomorú megszokást is megingatta. A hét közepén jött a hír: Buenos Aires közelében ötven­nél több, rettenetesen meg­csonkított holttestet találtak. Néhány órára rá pedig újabb tucatnyit. Valamennyien bal­oldali érzelmű, többségükben fiatal emberek voltak. A tu­dósítások szerint akadtak szem­tanúk, akik látták, hogy a gyil­kosok kegyetlenül megkínoz­ták áldozataikat. A tetteseknek persze aligha akad nyomára a rendőrség. Pedig nem éppen ismeretlen vizeken kell evez­nie. Az argentin ultrajobboldal gyilkoló csoportjai már szám­talanszor tették le névjegyü­ket. Tavasszal és á nyár elején például azzal, hogy hadjáratot indítottak az Argentínában élő emigráns külföldi politikusok ellen. A hazájukból reakciós fordulatok és fenyegetések miatt elmenekült baloldali sze­mélyiségek közül az uruguayi Hector Gutürez, egykori kén­viselő és Zelmar Michelint Argentína nehéz útja szenátor voltak az első áldoza­tok. Majd meggyilkolták Bo­lívia exelnökét, a haladó né­zeteiről és politikájáról ismert Juan Torrest is. És még so­rolhatnánk. Az emigráns bal­oldali politikusok közül sokan elmenekültek az országból, mert a hatóságok képtelenek szavatolni biztonságukat. PERÓN ASSZONY kormány­zásának viharos-zavaros kor­szaka után hatalomra került katonák ót hónap alatt nem tudták megvalósítani egyik legfőbb ígéretüket: a terroriz­mus felszámolását. A fasiszta osztagok vadul gyilkolnak, a szélsőbaloldali terroristák nap mint nap robbantanak ország­szerte. A szélsőségesek föld alatti hadosztályai a félelem, a rettegés, a zavar, a nyugtalan­ság légkörét teremtik meg az országban. Ebben a helyzetben a Vi- dela tábornok vezette juntá­nak ugyancsak gondhegyeket kellene megmásznia. Mert a terrorizmus burjánzása koránt­sem minden. Ennél félelmete­sebb rém a gazdasági kataszt­rófa mind tisztábban kirajzo­lódó képe. Perón asszony kor­mányzatát sem elsősorban a politikai zűrzavar, hanem in­kább az annak alapját adó gazdasági káosz futtatta zá­tonyra. S az utódoknak, akik a nemzet megmentésének sú­lyos terhét vállalták magukra, rendkívüli csődtömeggel kell megküzdeniük. Elsősorban az inflációval. Argentína ebben abszolút rekorder a világon az évi 650—700 százalékos pénz­romlással. Van olyan nan. amikor az infláció sebessége eléri a 3 százalékot is. Döbbe­netes számok, amelvek szinte nevetségessé teszik még a chi­lei, ugyancsak katasztrofális pénzhígulást is. A rohamosan emelkedő árakat természetesen nem tudják követni a bérek, s az argentin tömegek. egyre súlyosabb megélhetési gondok­kal küszködnek. Januártól máig több mint 50 százalék­kal csökkent a lakosság vá­sárlóereje. Emellett ádáz harcot kell folytatni a korrupcióval, a gaz­dasági zűrzavart kihasználók­kal. Perón asszony kormány­zása idején a társadalom egy vékony rétege fantasztikus összegeket tett zsebre. A nyu­gatnémet Frankfurter Allge­meine Zeitung pár hónappal a puccs után írta: „Amit a leg­utolsó hetekben nagy és kis perónisták sikkasztásban és a hatalommal való visszaélésben elkövettek, még a szokványo­sán korrupt dél-amerikaiak fantáziáját is felülmúlja. Mi­niszter vagy kormányzó, kép­viselő vagy szakszervezeti funkciénárius' — mindannyian hazafiasságról papoltak és csak a bankszámlájukra gon­doltak.” VIDELÁÉK az elmúlt hóna­pokban komoly tisztogatást rendeztek ezekben a körök­ben. A nép húsán és zsírján élősködők megbüntetése per­sze még nem oldja meg a sú­lyos gondokat. A katonai kor­mányzat, a sok tekintetben megmutatkozó mértékletessé­ge mellett, elsősorban a dolgo­zókat terheli meg a válságból való kilábolás útján. A nad- rágszfimeghúzás politikája, a bérbefagyasztás, az elbocsátá­sokkal való takarékoskodás azt mutatja, hogv változatlanul mindenekfeletti a nagy föld- birtokosok és a kevés számú hazai nagytőkés érdekeinek érvényesülése. Igaz. hogy azt ígérik: ez a nehéz időszak rö­vid lesz. s a mosdani áldozatok meghozzák gyümölcsüket. Videla a hadsereg centrista tisztjeire támaszkodva a foko­zottabb észak-amerikai segé­lyekkel és kölcsönökkel igyek­szik helyreállítani a régen fel­borult gazdasági egyensúlyt. Ügy tűnik, ez a törekvése ked­vező visszhangra talált Wa­shingtonban. Az elmúlt öt hó­napban számos ígéretet, bár kevesebb konkrét segítséget nyugtázhatott a tábornokok rendszere. A támogatás felté­tele természetesen — mint minden ilyen esetben — a kül­földi tőkének nyújtandó ked­vezmények fokozása. Kétség­telen, hogy Argentína súlyos helyzetében rászorul a tőke- beáramlásra. A másik út a szocialista or­szágokkal fenntartott kapcso­latok javítása lenne. Erre már Perón életében is történtek kí­sérletek. A junta azonban, amelynek számolnia kell a chilei típusú rendszerről ál­modozó jobboldali tisztek nyo­másával, aligha fog elindulni ezen az úton. A BELSŐ HELYZET szomo­rú kérdőjelei aligha könnyen tűnnek el Argentínában. Kö­zel fél esztendő katonai kor­mányzásának egyelőre nincse­nek egyértelműen biztató eredményei, hacsak azt sem vesszük számításba, hogy Vi­dela csoportja nem a Pinochet- féle utat választotta. Ez vi­szont Dél-Amerikában már ön­magában sem íelentéktelen té­nyező. Így értékelte ezt Argen­tína Kommunista Pártja is. amikor a tábornokokkal szem­beni türelemre szólította fel a baloldal erőit. „Az új kor­mányzatot a tettei alapján ítél­jük majd meg” — hangoztat­ták a kommunisták. Határo­zott tettekre nagy szüksége is lenne Argentínának Avar Károly i I i A béke nemzetközi napja

Next

/
Oldalképek
Tartalom