Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-23 / 198. szám
skMb$m> 1976. AUGUSZTUS 23., HÉTFŐ A megyei bajnokságban Jól kezdtek Perbál es dz továbbra is veretlen A labdarúgó NB II harmadik fordulójában a négy pontveszteség l ly 'fW nélküli együt- f, tes közül a ™ Péos és a Debrecen „elbukott”, s így most már csak a jobb gólkülönbséggel vezető BVSC és Szek- szárd százszázalékos. A tavaly kitűnően szerepelt Kossuth KFSE továbbra is gyengélkedik, harmadik vereségét szenvedte el, s a táblázat utolsó helyén áÍL Szf. MAV—Kossuth KFSE 2:1 (0:0) Székesfehérvár, 1500 néző. V: Urbán. KKFSE: Leskó (Menyhárt) — Bern (Mészöly), Bo- doki, Deákvári, Gálhidi, Csi- der, Lazsányi, Marton, Barta, "Újvári, Pogány. A többet támadó hazaiak a 49. percben jutottak előnyhöz, majd nem sókkal ezután Gálhidi kiállítása miatt tíz főre olvadt a szentendrei gárda. A 64. percben növelte előnyét az újonc fehérvári együttes. A 77. percben a hazad védők röviden mentettek, s a 16-oson álló Mészöly védhetetlenül a bal felső sarokba bombázott. G: Mészöly. A továbbra is mérsékelt teljesítményt nyújtó Pest megyei együttesből csak Lazsányi teljesítménye említhető. Az NB III harmadik fordulójában mindkét Otthon /itszó Pest me- csapat győ- a Váci Híi^- adás fölényesen, 4:0 arányban. Jól helytállt idegenben, döntetlent harcolt ki a Dunakeszi Vasutas és a Perbál, az ÉGSZÖV pedig győzelemmel vette a jánoshalmi akadályt. Csupán a Bem SE maradt alul. A Pest megyeiek közül még az ÉGSZÖV és a Perbál veretlen. ÉSZAKNYUGATI CSOPORT Thury SE—Dunakeszi VSE 1:1 (1:0) Nagykanizsa. 300 néző. V: Horváth J. DVSE: Kenősei — Kári, Szabadi, Hönsch, Gör- gicze, Dévai. Gyetvai, Koós, Hegedűs, pollák, Sólyom. A 29. percben Pál, a helyi csatár, két dunakeszi védőt kicselezve szerezte meg a vezetést. Az 55. percben egyenlített a Pest megyei gárda. Alacsony színvonalú találkozón az első félidőben a hazaiak, szünet után a vendégek támadtak többet. Mindkét oldalon több kihagyott gólhelyzet volt, igazságos döntetlen született. G: Koós. Jó Hönsch, Gyetvai, Koós. (Tud.: Kovács István.) Váci Híradás—Sabaria 4:0 (2:0) Vác, 1000 néző. V: Pálvöl- gyi. V. Híradás: Drajkó — Gere, Bánfalvi dr., Varga, Bíró, Pálinkás, Szunyogh, Bednarik (Bera), Balogh, Tóth, Horváth. Végre jó játékkal rukkolt ki a Híradás. Nagy lelkesedéssel és erőbedobással küzdött, s ez az eredményben is megmutatkozott. Az első hazai gól a 17., a negyedik a 87. percben esett. G: Tóth (2), Balogh, Bednarik. Jó: Gere (a mezőny legjobbja), Varga, Bednarik, Horváth. (Tud.: László Attila.) DÉLNYUGATI CSOPORT EMG—Ferbál 0:0 Sashalom, 300 néző. V: Szávai. Perbál: Szegedi — Cseh, Kovács I, Füstös, Ollári, Elejei, Bajkó (Nagy), Kisteleki, Kovács 11, Bocskai, Forgács. Jó iramú mérkőzésen, a 35. percben a kitörő Kovács Il-t a 16-oson belül buktatták, de a bíró sípja néma maradt. Nem sokkal ezután Kovács I. 20 méteres szabadrúgását bravúrral védte a hazai kapus. Szünet után nagy mezőnyfölényben volt a Pest megyei csapat, szinte végig támadott, de a kemény sashalmi védelem mindent hárított. Jó: Eleki, Szegedi, Kisteleki. Tud.: Bélik Pál.) DÉLKELETI CSOPORT Ceglédi VSE— Törökszentmiklós 1:0 (1:0) Cegléd, 800 néző. V: Brin- ken. CVSE: Fekete Gy. — Zsemlye, Liptai, Halmi, Klein, Kresják (Naggyör), Kábák, Darányi, Fekete T., Simon, Bozsó (Hegyi). A két újonc összecsapásán alacsony színvonalú első félidő után valamelyest élénkült a játék, de ekkor is sokat hibáztak a játékosok. Az egyetlen gól a 43. percben esett. A CVSE várakozáson aluli teljesítményt nyújtott, nem sok hiányzott a vendégcsapat pontszerzéséhez. Kitűnő játékvezetés mellett zajlott le a 90 perc. G: Bozsó. Jó: Liptai, Halmi, Darányi. (Tud.: Ungureán László.) ÉGSZÖV—Jánoshalma 3:1 (0:1) Jánoshalma. 1000 néző. V: Pádár. ÉGSZÖV: Gergely — Pagella, Idei, Horváth I, Földi, pirisi, Sallai, Nagy, Juhász (Czikora), Horváth II, Kovács (Dárdai). A Pest megyei csapat szünet után egyre jobban belelendülve biztosan fordította a maga javára a mérkőzést. G: Horváth II (2), Idei (11-esből). Jó: Horváth II, Nagy, Pirisi, Sallai. Gyulai SE—Bem SE 4:0 (1:0) Gyula, 1500 néző. V: Szai- ler. Bem SEy Seres — Treml mel. Fehér, Petró, Dobozi, Lakatos, Mátrai (Strausz), Turner. Kovács, Csernák, Szabó. A Pest megyeiek nem találtak ellenszert a hazaiak kitűnő játékára. A gyulaiak valamennyi gólját Tóth II szerezte, aki ritkaságként mestemégyest ért el. Jó: Fehér, Seres. ★ A megyei labdarúgó-bajnokság nyitánya hűvös, esős időben zajlott le. Az újonc Dunai Kőolaj és Főt döntetlennel, míg Kistarcsa győzelemmel kezdett. A múlt évi bronzérmes Pilis fölényes biztonsággal fektette két vállra a Nagykőrösi Kinizsit. Érdekesség, hogy a mérkőzések fele, négy találkozó, döntetlent hozott. Budaörs—Vácszentlászló 2:0 (2:0) Budaörs, 300 néző, V: Csá- nyi. Jó iramú mérkőzésen jobb csatárjátékával biztosan nyert a hazai csapat a lelkes vendégek ellenében. G: Tóth P. (2). Jó: Bulla, Kapás, Simon, Tóth P., ill. Balogh M., Vass, Basa. (Tud.: Kovács István.) Gödöllő—Albertirsa 3:0 (1:0) Gödöllő, 200 néző. V: Boros. Mindkét félidőben a hazai csapat játszott fölényben, s helyzetei alapján nagyobb arányban is győzhetett volna. Albertirsa enerváltan játszott, csalódást keltett. G: Pintér (2), Juhász. Jó: Tamás (a mezőny legjobbja), Hegedűs II, Kőszegi Juhász, ill. Petró, Liptai, Ke- menczei. (Tud.: Tamási László.) Dunai Kőolaj—Érd 3:3 (1:1) Százhalombatta, 400 néző. V: Gál. Az érdiek vezetését kétszer is kiegyenlítette a hazai csapat, sőt a 80. percben vezetést Is szerzett, amelyre a 90. percben válaszoltak a vendégek. Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen igazságos döntetlen született. G: Miákics, Bur- zsa, Markó, ill. Balogh (2), Vit- kó. Jó: Zakariás, Johanidesz, Hoffner, ill. Odor, Dávid, Balogh. (Tud.: Poszmik Ferenc.) Iklad—Fóti SE 1:1 (1:0) Főt, 500 néző. V: Halász. A 4. percben lőtt vendéggól után Iklad veszélyesebben. Főt többet támadott. Az 52. percben rosszul futott ki a vendégkapus. Fehérvizi középre ívelt, és Szűcs az üres kapuba fejelte a labdát. Ezután csapkodó ] játék folyt. A lelkes fótiak ! megérdemelték az egyik pon- | tot. G: Farkas, ill. Szűcs. Jó: Gohér, Kaiser, Farkas, ill. Csillag, Láng, Erdei. (Tud.: Bánhegyi József.) Sülysáp—Szigethalom 2:2 (2:2) Sülysáp, 800 néző. V: Rojiík. Az első félidőben nagyszerű mérkőzést vívott a két jól felkészült csapat. Szünet után j nagy fölénybe került Sülysáp, de csatárai a legbiztosabb hely- ! zeteket sem tudták értékesí- ] terű. A második félidő köze- ! pén a szigethalmi Tóth a ki- j állítás sorsára jutott. G: Zenien, László, űiL Tóth (2). Jó: Szvitek, Zemen, Békési, Tóth, ill. Keller (a mezőny legjobbja), Takács, Fekete, Kecskés. (Tud.: Zima Károly.) Monor—Törökbálint 2:2 (2:0) Monor, 600 néző. V; Angyal. A megfiatalított hazai csapat a 35. percben már 2:0-ra vezetett A 47. percben egy távoli lövésből szépített, majd a félidő derekán túl szigorú büntetőből egyenlített Törökbálint. Két ellentétes félidőt hozott a találkozó, az elsőben Monor, a másodikban Törökbálint volt a jobb. G: László S., Búzás, ill. Nyilas, Balogh (11-esből). Jó: Jerábik, Burján László S., ill. Maronics, Hermann, Pec^enka. (Tud.: Vitéz Imre.) Pilis—Nagykőrös 4:0 (1:0) Pilis, 700 néző. V: Bállá. Pilis egyre-másra vezette támadásait, s a 8. percben előnyhöz jutott. A vendégek érthetetlenül túl keményen, néha kíméletlenül játszottak, s emiatt jutott a ‘ kiállítás sóreára" a- fife percben Szalai. A pilisi gárda szünet után még nagyobb iramot diktált, szinte kapujához szegezte ellenfelét, s újabb három gólt lőtt. G: Földvárszki M., Takács, Holáriszki, Gajdos. Jó: Földvárszki J., Hriazik, Osztos, Földvárszki M., Ho- lánszki, ill. Tóth I, Tóth II. (Tud.: Csikós Pál.) Kistarcsa—Isaszeg 2:1 (1:0) Kistarcsa, 200 néző. V: Balázs. Az újonc Kistarcsa többet támadott, biztos győzelmet aratott. A vendégtámadások rendre lesen haltak el. Isaszeg büntetőből szépített. G: Hideg, Papp, ill. Tihon. Jó: Nagy L. (a mezőny legjobbja), Landi, Adamcsek, Hegyi, Bara, ill. Hajdú, Nagy, Tihon. Labdarúgó-táblázatok NB H 1. BVSC 3 3 — — 8- 3 6 2. Szekszárd 3 3 — — 5- 2 6 3. Ganz-MÁVAG 3 2 1 — 7- 4 5 4. Eger 3 2 — 1 10- 3 4 5. Pécs 3 2 — 1 5- 1 4 6. Budafok 3 2 — 1 8- 6 4 7. Debrecen 3 2 — 1 5- 3 4 8. Sz.-fehérvár 3 1 2 — 5- 4 4 9. Várpalota 3 1 1 1 7- 5 3 10. Fűzfő 3 1 1 1 6- 5 3 11. N,-kanizsa 3 1 1 1 3- 4 3 12. Izzó 3 1 1 1 3- 5 3 13. MÁV DAC 3 1 — 2 5- 6 2 14. Ózd 3 1 — 2 6- 8 2 13. Oroszlány 3 — 2 1 4- 6 2 16. komló 3 1 — 2 1- 4 2 17. Szóin. MTE 3 1 — 2 3-10 2 18. Szóin. MÁV 3 — 1 2 1- 5 1 19. Volán 3 — — 3 4- 8 — 20. KKFSE 3 — — 3 3- 7 — nb in északnyugati csoport 1. Bábolna 3 3 — — 10- 5 6 2. Körmend 3 2 1 — 8- 4 5 3. Ajkai Alu. 3 2 — 1 9- 3 4 4. Rákóczi SE 3 2 — 1 7- 4 4 5. Győri D. 3 2 — 1 5- 3 4 6. Pét 3 2 — 1 5- 4 4 7. SKSE 3 2 — 1 3- 5 4 8. MOTIM TE 3 1 1 1 6- 4 3 9. Vác 3 1 1 1 5- 3 3 10. Thury SE 3 1 1 1 6- 5 3 11. Répcelak 3 1 1 1 5- 4 3 12. Dunakeszi 3 1 1 1 4- 3 3 13. Schőriherz SE 3 1 1 1 4- 5 3 14. Sabaria 3 1 1 1 2- 5 3 15. Bauxitb. 3 1 — 2 5- 8 2 Z.-szentgr^t 3 1 — 2 5- 8 2 17. Ajkai B. 3 1 — 2 5- 9 2 18. B. Vegyész 3 — 1 2 2- 4 1 19. Kőszeg 3 — 1 2 2- 5 1 20. AURAS SE 3 — — 3 2- 9 — Délkeleti csoport 1. Szarvas 3 3 __ _ 13- 3 6 2. Gyula 3 3 — — 9- 0 6 3. Szegedi D. 3 3 — — 9- 2 6 4. KTE 3 2 1 — 9- 3 5 5. ÉGSZÖV 3 2 1 — 8- 3 5 6. BTASK 3 2 — 1 7- 4 4 7. Kiskunhalas 3 1 2 — 7- 6 4 8. ESMTK 3 1 1 1 6- 4 3 9. Lehel SC 3 — 3 — 3- 3 3 10. Szabó L. SE 3 1 1 1 2- 2 3 11. Cégi. VSE 3 1 1 1 4- 6 3 12. Jánoshalma 3 1 — 2 6- 6 2 13. Nagyszénás 3 1 — 2 7- 8 2 14. ÉPGÉP 3 — 2 1 5- 6 2 15. KSC 3 1 — 2 5- 8 2 16. Bem SE 3 1 — 2 3- 9 2 17. Láng 3 — 1 2 1- 7 1 18. SZVSE 3 — 1 2 1- 8 1 19. T.-szentmiklós 3 — — 3 2- 9 — 20. Szentes 3 — — 3 2-12 — Délnyugati csoport 1. Kiss J. SE 3 2 1 — 6- 1 5 2. Véménd 3 2 1 — 7- 3 5 3. BKV Előre 3 2 — 1 10- 4 4 4. Enying 3 1 2 — 5- 2 4 5. Bp. Spart. 3 1 2 — 5- 3 4 6. Szigetvár 3 1 2 — 4- 2 4 7. Perbál 3 1 2 — 4- 3 4 8. D.-újv. Ép. 3 1 2 — 2- 1 4 9. PVS.K, 3 1-L 1 7- 3 3 3 1 1 1 4- 4 3 'ÍÖ. Albá Regia 11. Paks 3 — 3 — 3- 3 3 12. Bp. Építők 3 1 1 1 2- 3 3 13. Volán 3 1 1 1 4- 7 3 14. Lőrinci F. 3 1 — 2 3- 3 2 15. EMG 3 — 2 1 0- 1 2 16. Pénzügyőr 3 1 — 2 3- 7 2 17. Siófok 3 — 2 1 2- 6 2 18. Sárisáp 3 — 1 2 2- 4 1 19. Mázaszászv. 3 — 1 2 2- 7 1 20. Barcs 3 — 1 2 0- 8 1 Megyei bajnokság 1. Pilis 1 1 _ _ 4- 0 2 2. Gödöllő 1 1 — — 3- 0 2 3. Budaörs 1 1 — — 2- 0 2 4. Kistarcsa 1 1 — — 2- 1 2 5. D. Kőolaj 1 — 1 — 3- 3 1 Érd 1 — 1 — 3- 3 1 7. Monor 1 — 1 — 2-*2 1 Törökbálint 1 — 1 — 2- 2 1 Sülysáp 1 — 1 — 2- 2 1 Szigethalom 1 — 1 — 2- 2 3 11. Fót 1 — 1 — 1- 1 1 Iklad 1 — 1 — 1- 1 1 13. Isaszeg 1 — — 1 1- 2 — 14. Vácszentl. 1 — — 1 0- 2 — 15. Albertirsa 1 — — 1 0- 3 — 16. Nagykőrös 1 — — 1 0- 4 — Nem adták harminc gólnál alább A kézilabda férfi NB I B- ben a Dunakeszi Vasutas fölényes győzelmet aratott Békéscsabán. A hazaiak ebben a bajnokságban még szenvedtek ilyen nagy arányú vereséget. A csömöriek sem adták harminc gólnál alább. Dunakeszi—Bcs. Előre 33:16 (16:8) DVSE: Gergye — Kovács (4), Szénási (2), Fábián (5), Valentin (7), Merklt (5), Ri- xer (4). Csere: Szabó (1), Czi- pó (2), Tejnóra (3), A Pest megyei együttes kitűnő játékkal ebben az arányban is megérdemelten .nyert. Valamennyi dunakeszi játékos dicséretet érdemel. Szombaton 13.30-kor hazai pályán rangadót vív a dunakeszi csapat, az Újpesti Dózsát fogadja. Csömör—Tiszavasvári 31:24 (15:10) Csömör, 300 néző. V.: Csics- mányi, Bakos. Cs. Tsz SK: Öry — Halász (1), Fabók (3), Tóth-Fekete (3), Bagyánszki (7), Bátovsz- ki (9), Mihályi (6). Csere: Fábián, Paulinusz (1), Trnka, Krizsán (1). Az első negyedórában igen jól ellenállt a vendégcsapat, amit az 5:5-ös eredmény is bizonyít. Ezután fokozatosan feljavult a Pest megyei gárda, különösen Bátovszki és Mihályi volt elemében. Az első félidőben Öry, szünet után Fábián őrizte a hazaiak kapuját, mindkettő javuló játékkal. Bár a védekezés most sem volt hibátlan, mégis jobb volt ez a csapatrész mint a korábbi találkozókon. Jó: Bagyánszki, Mihályi. Valóra vált vízitervek A tatai öreg-tavon kellemetlen szeles időben, szemerkélő esőben, rendezték az országos junior és felnőtt evezős bajnokságot. A Váci Hajó versenyzői kilenc számban indultak. Az volt a tervük, hogy három számban jutnak dobogóra, s az előzetes várakozásnak megfelelően mindhárom egységük érmes lett. A női junior kormányos nélküli kettesben Tóth Melinda és Mészáros Rozália másodikként ért célba. Ugyancsak második lett a férfi felnőtt egypár evezősben Rap- csák Károly, ugyanebben a számban a junioroknál Kli- mász János bronzérmet szerzett. Az első akadály Hegyektől körbezárt festői völgyben, Visegrád-Gizella- majorban augusztus 21-én az első akadállyal, a lovaglással kezdődött a hagyományos nemzetközi öttusaverseny a Dunakanyar Kupáért. A lovaglás színhelyéről tavaly is felsőfokon vélekedtek a külföldi résztvevők. A mostani felnőtt és junior viadalon szovjet, nyugatnémet, román, valamint magyar sportolók mérik ösz- sze toldásukat, ösz- szesen 56-an. Elindul az olimpián részt vett Maracskó Tibor is. Vasárnap a párbajtőrvívás és a pisztolylövés következett. Öttusázók a Dunakanyar Kupáért Borlei lovagolt a legjobban Szombaton délelőtt a visegrádi Gizélla-majorban levő lovaspályán kezdődött meg a Dunakanyar Kupa nemzetközi felnőtt és junior öttusaverseny. Az olimpiai bajnok Bal- ezó András nagyon nehéz pályát épített, és ez nehéz feladat elé állította a 28 felnőtt versenyzőt, akik között a szovjet szakszervezeti és Dinamo válogatott is indult. A két fordulóban lebonyolított versenyen mindössze egyetlen hibátlan teljesítmény született, amely a csepeli Borlai nevéhez fűződik. A szovjet indulók közül Kravcov érte el a legjobb eredményt. A csapatversenyben a Bp. Honvéd végzett az élen. Lovaglás. Egyéni: 1. Borlai (Csepel) Delta nevű lován 1:58.0 — 1100 pont. Csapatban: 1. Bp. Honvéd 2898, 2. MAFC 2818, 3. Dinamó vál. 2736, 4. Csepel 2612, 5. Szovjet szak- szervezeti vál. 2566, 6. Ű. Dózsa 1960. Ott volt a mezőnyben a montreali olimpián is szerepelt Maracskó Tibor is, aki ötödiknek vágott neki a 800 méter hosszú pályának. Biztatóan kezdett Gertrud nyergében, de a kilencedik akadálynál bukott, ez nagyon megzavarta a lovat s a lovast is. A Csepel versenyzője ezután több akadályt is levert, s a szintidőn túl érkezett célba. A két részletben — délelőtt, délután — lebonyolított viadal szünetében a legfiatalabb nézőknek pónilovacskázással és sétakocsikázással kedveskedtek a rendezők. Tegnap délelőtt a visegrádi Sirály étteremben a párbajtőrvívással folytatódott a küzdelem, délután pedig a junior lovasok szálltak nyeregbe. Ma kettős program következik, a sportpisztolyversenyt reggel 8 órától a Kossuth KFSE lőterén rendezik, az úszószámot pedig 16.35-kor, a váci uszodában bonyolítják le. Ennek előjátéka délután 3 órakor úszó tömegverseny lesz. Dunavarsány: javítottak a kajakozók Eredménycsokor Törökszentmiklóson befejeződtek a labdarúgó Pajtás Kupa küzdelmei. Az első helyet — s ezzel a kupát — Törökszentmiklós csapata szerezte meg, Balassagyarmat előtt. További helyezések: 3. Pápa, 4. Szeged, 5. Szigetszentmiklós. ★ Tegnap délelőtt borult, hű- i vös időben folytatódott Duna- varsányban hat ország sportolóinak részvételével a Magyar Kajak-Kenu Szövetség nemzetközi versenye. Ezen a napon, az 1000 méteres olimpiai számokat bonyolították le. A magyarok lényegesen jobban szerepeltek, mint szombaton, az öt számból négyet megnyertek. Kajak kettesben a magyar színeket képviselő Völgyi, Kosztyán váci duó végzett az élen. Völgyiék az első napon 500 méteren negyedikként értek célba. ★ Az országos atlétikai bajnokságon a Népstadionban 400 méteres síkfutásban Galántai (GEAC), 48 másodperccel ötödik lett. Az első futamban 47.9-et ért el. Háromezer méteres akadályfutásban: 8. Sze- leczki (Ceglédi VSE) 9:06. Pontot vesztett a Ferencváros A labdarúgó NB I őszi idényének első fordulójában több érdekes eredmény született. A Ferencvárosnak meg kellett elégednie egy ponttal Győrben, de így járt a Bp. Honvéd is Békéscsabán. A Vasas és az Ü. Dózsa nagyarányú győzelmet aratott, a Videoton pedig elvérzett Diósgyőrben. Eredmények: Vasas—Tatabánya 5:1 (2:1), ZTE—Dorog 3:1 (1:0), Rába ETO—Ferencváros 1:1 (1:1)* DVTK—Videoton 1:0 (0:0), Ü. Dózsa— SBTC 4:1 (2:0), SZEOL-MTK- VM 2:1 (0:0), Dunaújváros—Kaposvár 1:1 (0:0), Békéscsaba—Bp. Honvéd 1:1 (1:0), Haladás—Csepel 1:0 (0:0). Megyei totóeredmények 1. Szív. MAV—KKFSE 1 2. Gyula—Bem SE 1 3. Jánoshalma—ÉGSZÖV 2 4. D.-Köolaj—Érd X 5. Kistarcsa—Isaszeg 1 6. Pilis—Nagykőrös 1 7. Monor—Törökbálint X 8. Főt—Iklad X APRÓHIRDETÉSEK Gyakorlattal rendelkező pénztárost, építésztechnikusokat, statikus mérnököt, telexkezelőt. tűzvédelmi előadót keres a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat (Csepel). Érdeklődni lehet naponta 8—16 óráig a 479—513-as telefonszámon. Azonnal) oelepéssei felveszünk . lakatost. karosszériái ikatost. — Jelentkezés 9 muntca- üeyi osztályon Gépta- és Faip. Szöv. Na^v- k 'rös, Vá ácsod! u. 18 A Budapesti Hőerőmű Vállalat sürgősen felvesz raktári segédmunkásokat kelenföldi, kispesti, újpesti és kőbányai erőműegységeibe. Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Budapesti Hőerőmű Vállalat anyagosztályán Bp. X., Bihari u. 10/a. sz. alatt. Nag.v gyakorlattal rendelkező elektroműszerészt azonnali belépéssel felveszünk háztartási kisgépszervizünkbe. Továbbá kőműves szakmunkást és férfi segédmunkást. Fizetés az OSZB alapján. Jelentkezés a műszaki vezetőnél. Nagykőrösi Géplav. és Falp Szöv. Szolnoki u. 94. ADÁSVÉTEL Eladó Gödöllőn, János u. 8., két szoba, komfortos öröklakás. Érdeklődni: Hajnal u. 4. 150 négyszögöles építési telek eladó., Monor, Kifut I. u. 15. VEGYES Konyhabútor 400 előleggel, 12 havi részletre. Népszínház u. 24.