Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-01 / 154. szám

r ABONYI KRÓNIKA R kereskedelem fejlesztését tervezik Az ÁFÉSZ küldöttértekezletén a szövetkezet idei és V. ötéves tervéről tárgyaltak zöld­Az abonyi ÁFÉSZ a napok­ban tartotta küldöttértekezle­tét, melyen részt vett Nánási László, a SZÖVOSZ felügyelő bizottságának elnöke, Győré Sándor, a Ságvári Tsz elnöke, mindketten az Elnöki Tanács tagjai, országgyűlési képvise­lők, Szilágyi Lászióné, a Pest megyei MÉSZÖV munkatársa, Babosán József, a ceglédi já­rási pártbizottság gazdaság- politikai reszortfelelőse, Ba- binszki Károly, a járási hiva­tal elnöke. A küldöttek a szö­vetkezet V. ötéves tervéről és idei programjáról tárgyaltak. Az errőil szóló jelentés szerint a szövetkezet fejlődése 1976—80 között sokkal di­namikusabb, mint bárme­lyik korábbi tervidőszak­ban. A közelmúltban készült el Mechanikai Művek helyi gyáregységében egy üzemi konyha és étterem, valamint büfé, amihez a MÉSZÖV és a SZÖVOSZ együttesen félmil­lió forint összegű támogatást adott. Előreláthatólag július­ban adják át a Kinizsi étte­rem új, korszerű konyháját és szeptember végén megnyí­lik az új ruházati szaküzlet is. Az eddigi ruházati üzletek he­lyén egyebek között kultúr- cikkboltot és egy mezőgazda- sági szaküzletet alakítanak ki. majd primőr és egyéb séggel. Csaknem nyolcmillió fo­rinttal több iparcikK el­adását tervezik az idén, s hogy ehhez megfelelő legyen az áruellátás, szélesítik a Köz­vetlen beszerzést. Az eiöterjeszteshez Zsemlye János igazgatósági elnök tű­zött kiegészítést. Kimondta, hogy a szövetkezet fejlődé­sé elválaszthatatlan a népgaz­daságunk fejlődéséről, az V. ötéves tervtol. A jövőben az eddigieknél is nagyobb figyel­met kell fordítani a hatékony­ság növelésére, az éietszínvo- nai-poiitika követésére, ame.y nem könnyű feladat elé állít­ja a kereskedelmet. Az abo­nyi ÁFÉSZ lehetőségei szerint az új tervidőszakban is eleget tesz ezekneiK a kö­vetelményeknek. Az értekezleten sokan szó­laltak fel. Varga Józsefné a szövetkezet fejlődéséről, Do- gossy Ferenc az idős és fiatal kereskedelmi dolgozók helyze­téről, Válóczi János a megja­vult kenyér- és áruellátásról, Gyigor István a sertésikombi- nát vághídjának szükségessé­géről beszélt. Mucza János a szövetkezeti mozgalmat mél­tatta. Nánási László a háztáji gazdaságok segítését szorgal­mazta. Babosán József a heiyi Meg ebben az évben elkészül és megnyitják a volt Népkor épületében az új lakberende­zési boltot, a Munkás utca 10. szám alatt pedig a háztáji gazdaságok támogatására egy takarmány és terményboltot. Az év folyamán csaknem 230 ezer forint értékben vásárol­nak új hűtő- és pénztárgépe­ket. A kereskedelmi egységek további gépesítésére pá­lyázatot hirdettek, és azt már továbbították a Belkereskedelmi Miniszté­riumhoz. A tervek szerint a szövetke­zet üzemágainak együttes, évi forgalma 1980 végén megköze­líti majd a 300 millió forintot. A legnagyobb forgalomnöve­kedést a kiskereskedelemben tervezték. Az élelmiszer-forgalom ta­valy 70 millió forint volt. Eb­zen az évben 11 milliós növe­kedésre számítanak. Az áruk 75—85 százalékát központi készletből, a többit helyi, illet­ve közvetlen. felvásárlással szerzik be. A húsellátást javítani fog­ja a helyi sertéskombinát üzembe helyezése, ahonnan az ÁFÉSZ boltjaiba is jut áru. Ruházati cikkekből ebben az évben 2 millióval többet terveznek értékesíteni, mint a korábbi esztendőben. Az új ruházati szaküzlet, melyben felsőruházat, cipő, méteráru és lakástextil kap­ható, majd a rendezettebb készletgazdálkodással, a mun­kaerő jobb kihasználásával kedvezőbbé teszi a lakosság ellátását. Engedményes vásá­raikat ezentúl is az országos árleszállításokkal egy időben rendezik meg. A vendéglátóipari egységek forgalmát hárommillió forint­ra tervezik. Ehhez kellő bizto­síték a Mechanikai Művek gyáregységénél megnyílt bü­fé és üzemi konyha, valamint a felújítandó Kinizsi étterem forgalmának növekedése. A felvásárlás növelését Is tervezik. Az ABC áruház és a 27. számú zöldségbolt közvet­lenül is vesz át terményeket, elsősorban a háztáji gazdasá­goktól. A jövő évtől kezdve pedig az Új Világ Termelő- szövetkezet kertészete a Kini­zsi étterem és a Mechanikai Művek konyháját is ellátja, tsz-ek és a szövetkezet kap­csolatáról beszólt. Tóth György a fegyelmezettebb munka szükségességéről. Tar­kó Sándor a felvásárlás bőví­téséről szólt. A felszólalásokat Zsemlye János foglalta össze, majd megválasztották a küldötteket a megyei értekezletre. Gy. F. A BIVIMPEX nyersbőrtelepe FELVESZ gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkező munkagépkezelőt, valamint nyersbőrmunkára segédmunkásokat. Két műszak. Cegléd, Lovász u. 2. Asztalitenisz További sikeres szereplés Folytatják jó szereplésüket az abonyi asztaliteniszező lá­nyok. ,Az országos serdülő se­regszemlén csapatversenyben a hatodik helyet szerezték meg, s figyelemre méltó ered­ményt ériek el az egyéni ver­senyeken is. A csapat tagjai: Juhász Erika, Tóth Márta, Ár­pás Ildikó, és Ozsváth Zsuzsa. A MOATSZ-kupa korcso­portos versenyén a kilencéves Ozsváth Zsuzsa korcsoportjá­ban második, ezüstérmes lett. A megyei csapatbajnokság tavaszi fordulóját az utánpót­láscsapat veretlenül nyerte. A csapat tagjai: Darányi Mária, Tóth Márta, Juhász Erika és Árpás Ildikó. A felnőtt együttes az NB II. tavaszi fordulójában a harma­dik helyen végzett és minden remény megvan arra, hogy ezt a helyüket az őszi versenyeken is meg tudják tartani. A csapat tagjai: Steiszkál Éva, Tóth, Katalin, Balogh Júlia és Tóth Éva. A PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA CEGLÉDI JAOAS ES CEGLÉD VÁPOS RÉSZÉRE XX. ÉVFOLYAM, 154. SZÁM 1976. JÚLIUS l.„ CSÜTÖRTÖK A szövetkezet példája nyomán Fóiiaházak a kocséri kiskertekben Jó eredménnyel zárták a primőrszezont A kocséri Új Élet Termelő- szövetkezet a fólia alatti zöld­ségtermesztésben a megye legjobbjai között van. Az idén is innen küldtek először pa­radicsomot a nagykőrösi MÉK-nek, á lakosság ellátásá­ra. A termelőszövetkezet jó példája nyomán, a kocséri kiskertesek is évről évre töb­bet foglalkoznak a .fóliás zöldségtermesztéssel. A házilag olcsóbban elő­állítható favázas fóliahá­zak készítését is megta­nulták. Az idén már sok fóliás salá­ta került ki a kocséri kertek­ből. Néhány kocséri fóliás termesztéssel foglalkozó kis- kertes, a Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ-szel kötött termelési szerződést. Mások Szolnokra szállították a termést. Szőke Lászlóné boltvezető, a kocséri zöldségboltban is vásárolta a zöldségféléket. A kocséri fóliás kertekben már csaknem egy hónappal ezelőtt hozott termést a para­dicsom és a zöldpaprika. Két ilyen kertet is meglátogattunk a napokban. Az egyik legrégibb és leg­nagyobb fóliás kert a község szélén Bognár Istváné. A tu­lajdonos régi, ismert szakem­ber, az Új Élet Termelőszö­vetkezet kertészeti brigádve­zetője. Nagy elfoglaltsága miatt többnyire a felesége gondozza a fóliás kertet. A három nagy fóliaházban gazdag termést hozott a gon­dosan ápolt paprika és para­dicsom, és kitűnően sikerült a zsinó­rokra felfuttatott uborka termesztése is. Meglátogattuk Utasy Miklós, a Gábor Áron általános isko­la tanárának fóliás kertjét is, aki az idén fogott hozzá a fóliás zöldségkertészkedéshez. Gyermekkorában szülei ta­nyáján látta a zöldségter­mesztést, akik csupán saját szükségletükre termesztették a zöldségnövényeket. Az utóbbi években ismerőseinél tanul­mányozta a fóliás zöldség­kertészkedést, s a télen két nagy fóliaházat is épített. A két ház talajába beledolgozott száz mázsa sertéstrágyát, majd beültette tavaszi salátá­val, ami a szeszélyes időjárás ellenére, elég jó termést ho­zott. A saláta után paprikát ültetett, s a két fóliaházban már hetek óta terem a sok szép, fehér paprika. A fóliás kiskertek a kocsé- riak életrevalóságát, szakér­telmét dicsérik. Egyben cá­folják azoknak a demográ­fusoknak a megállapításait, akik néhány esztendővel ez­előtt, Nagykőrösről készített tanulmányukban azt írták, hogy a város vonzáskörébe eső Kocsér község 2000-re el­néptelenedik és megszűnik. A község ma szépen gya­rapodik, új házak épül­nek. Bognár István fóliás kertje közelében is találkoztunk egy új kocséri lakossal: Vecsei Pállal, aiki Lászlófal várói köl­tözött Kocsérra. Mély fekvé­sű, nádas telket vásárolt, s azt feltöltötte, és most új házat építtet. — Azért jöttünk Kocsérra — mondotta —, mert úgy Iá tóm, itt jó megélhetést talá­lunk. K. L. Felkelteni az érdeklődést A közművelődés lehetősé­geinek gyarapítását egyik, igen fontos feladatként jelöl­te meg a párt XI. kongresszu­sa. Ennek végrehajtása a két­ezer lakost számláló Nyárs­apáton is jól halad. A művelő­dési ház élére a múlt év őszén függetlenített vezetőt állítot­ták, aki egyben a könyvtáros is. Vele, Nagy Andrással be­szélgettünk. — A könyvtár helyiségeit nem régen újították fel, és új bútorokat is vásároltak. Mint látja, a berendezés igen ízlé­ses és korszerű — mutat körbe az otthonos teremben. Több mint 6 ezer kötet sorakozik a polcokon és 20 féle folyóirat jár ide. Most már hetenként összesen tizenhat órán át tar­tunk nyitva. — A művelődési házban je­lenleg mi a program? — Először az épület környé­két hoztuk rendbe, parkosítot­tuk, és az utca felől kerítést építettünk. Ezután jöhetett a program, mégpedig olyan hogy abban lehetőleg minden­ki találjon kedvére valót. Leg népszerűbbnek a könnyű mű­faj bizonyult. — További terveik? — Legfontosabb feladat to­vábbra is, hogy felkeltsük az érdeklődést a közművelődés, a művelődési ház iránt. Az igé­nyek felmérésére kérdőíveket szerkesztettünk és adtunk ki. A válaszokból kiderült, hogy legtöbben műsoros esteket, sportrendezvényeket és a TIT- előadásokat hiányolják. Ezt az igényt figyelembe vesszük a jövőben. Gy. Életbe lép július 1-től Szervezett munkaközvetítés Reggel kinyitom a postalá­dámat, s megszokott mozdulat­tal emelem ki az újság mel­lett a különféle vállalatok színes hívogató, leveleit. Men­jek az X gyárba, csak öt percre van, kiemelt fizetés, napi kétszeri étkezés és kugli- pálya áll a dolgozók rendelke­zésére. Jelentkezzem Y-nál, a „munkásszervezéssel megbí­zott főelőadónál, aki minden szükséges kérdésben felvilá­gosít kilépésemhez és jelent­kezésemhez”, ha netán úgy döntenék: munkahelyemül az újonnan megnyílt vegyeske­reskedést választom. Dolgozni hívnak a Metróhoz, az OVIT- hoz és ki tudja még hány ezer helyre a televízióban, az újságban — feltüntetve a munkást kereső vállalat va­lamennyi vonzó tulajdonságát. Hiába, nagy a munkaerő- hiány, s ennélfogva nagy az álláskínálat is. Magányos gépek Fokozott mozgás, labilitás, amely más tényezőkkel együtt (a gyermekgondozási segélyen levők gyaraipodó száma, elöre­gedés stb ...) nagyon kedve­zőtlenül hat az ország mun­kaerőhelyzetére. Pontosabban egyes iparágakra, ahol hova­tovább milliárdos kárt okoz a kezelő nélkül megbénuló gé­Mikorra készül el? Április volt az abonyi új benzinkút át adásának határideje. A létesítmény azonban nem készült el, s még nagyon sok munka van hátra. Sokan szeretnék tudni: mikor fe­jezik be az építést, mert az üresen tátongó falakat teljesen benövi a gaz... Gyuráki Ferenc felvétele pék kiesése a termelésből, az újonnan beszerzett nagy ér­tékű berendezések alig több mint egyműszakos kihasználá­sa — kihasználtsága. S nem kevésbé az, hogy a munka­erőmozgás nem igazodik a népgazdaságilag indokolt és kedvező irányokhoz, hanem öntörvényű lett, gyakorta nem oda megy dolgozni a munkás, az alkalmazott, a segédmun­kás, a tanuló, ahol a legna­gyobb szükség lenne rá, ahol a legnagyobb hatékonysággal dolgozhatna — hanem, ahol pillanatnyilag számára a leg­nagyobb fizetést felajánlják. El kell ismerni, ma még saj­nos, sok helyütt nincs szoros oksági összefüggés a népgaz­daságilag leghatékonyabb munkahelyek és az itt kapha­tó fizetés között. Az ideális összhang megteremtésén fá­radozunk, ám eközben indo­kolt az anyagiakon kívül más módon is hatni a munkaerő- mozgásra. Miként lehetséges ez? Pél­dául olyan rendelkezéssel, mint amely 1976. július 1-én hatályba lép. A munka­ügyi miniszter, egyetértésben valamennyi illetékessel, ren­deletet adott ki a munkaerő kötelező közvetítéséről, s szervezetten történő elhelye­zéséről és toborzásáról. Ez a rendelkezés minden munkál­tatóra kötelező lesz. Lényege: elősegíteni a népgazdaság munkaerő-szükségletének tervszerűbb kielégítését, a munkára jelentkezők elhelye­zését — a társadalom, a nép­gazdaság elsőrendű érdekei szerint. A feltételek kétoldalúak Érdemes felidézni a rendel­kezés néhány fő szabályát. Például, hogy a kötelező munkaközvetítést a vállalatok és a munkára jelentkezők egyaránt igénybe vehetik; a vállalat a munkára közvetített dolgozót — ha a munkakör ellátásához valamilyen oknál fogva nem felel meg — nem köteles alkalmazni. De a dol­gozó sem kötelezhető a mun­kaközvetítés során felajánlott munkakör elfogadására. A munkaerő-közvetítést a fővá­rosi, a megyei és a városi ta­nácsok illetékes szerved vég­zik — nekik kell bejelenteni a munkaerőigényeket. Fontos előírás, hogy kötelező munka- közvetítést rendelhet el a ta­nács az adott terület egyes vállalataira, például, ha a gazdálkodás racionalizálása, a termékszerkezet megváltozta­tása érdekében a dolgozók szervezett elhelyezéséről kell gondoskodni. Érdekes és naigyon időszerű az oly sok vihart kavart to­borzás, , ,m unkáss zer v ezés ’ ’ szabályozása is. Erre enge­délyt kell kérni a tanácstól, s e tevékenységet csak munka- viszonyban nem állók között folytathatja az erre feljogosí­tott vállalat főállású munka­ügyi képviselője. Csábítás nélki/l Az új rendelet hangfogót tesz a vállalatok, intézmé­nyek álláshirdetéseire is: ezentúl nem lehet szórólappal, csáblevelekltel, falragaszok­kal munkaerőt csábítani. Az álláshirdetésnek július 1-től mellőzni kell minden sallan­got, kizárólag a munkakör megnevezését tartalmazhatja, illetőleg a munkarendről, s az esetleges munkásszállásról adhat felvilágosítást — ám a bérezésre, kedvezményekre, juttatásokra nem terjedhet ki. Sőt: az új rendelet már al­kalmazza a munkaerő-csábí­tás fogalmát — az ebben, vét­kezőket szabálysértési vagy fegyelmi eljárás keretébe® kívánja büntetni. ____________M. I. Gy. KISZÖV atlétikai válogatóverseny Pénteken, a Vasutas-pályán, délelőtt fél 10 órától rendezik meg a KISZÖV immár hagyo­mányos megyei atlétikai vá­logatóversenyét, melyen eldől, kik képviselik a megye színei, az országos döntőn. A Vasipar. Ktsz-nek mintegy 20 dolgozója vesz részt a válogatón. Szombaton az ÉVIG gyár­egységeinek részvételével, e Bem SE gerjei sporttelepér rendezik meg az évről évrí nagy küzdelmet hozó „KIS GÉP” kispályás labdarúgó bajnokságot. Az első mérkőzés délelőtt 9 órakor kezdődik. Rendőrségi felhívás A Ceglédi Rendőrkapitány­ság felkéri azt a személy; akinek ez év február végén < ceglédi Rákóczi úton, a Ma­gyar Étterem elől szovje gyártmányú, fekete színt patentzáras lakattal felsze­relt férfikerékpárját világí­tó felszereléssel (alvázszán 71/617163), ellopták, jelent­kezzen a kapitányságon. A kerékpár tulajdonjogát iga­zolni tudó személy a jármű­vet átveheti a városi-járási rendőrkapitányság I. emelet 12-es szobájában. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom