Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-29 / 178. szám

4 %Wdm> 1976. JÜLIÜS 89., CSÜTÖRTÖK Iparművészek együttműködése Herendról Londonba Érdekes együttműködés jött létre a Herendi Porcelángyár és az Állami Pénzverde ipar­művészei között. Azt elemzik, hogy külön-külön is világhírű termékeiket, hogyan készíte­nék, hogyan tehetnék ezzel még értékesebbé. A herendi porcelán és a különböző ne­mesfémek kombinációjával már elkészültek az első minta­darabok: korsók és bonbonnie- rek. Ezek várhatóan még az ősszel bemutatkoznak a londo­ni iparművészeti kiállításon. Hozzászólás (4.) Néhány javaslat a képzőművészet ügyében Lapunk július 17-1 számában jelent meg Losonci Miklós Sok-sok fontos teendő című írása a .Magyar Képzőművészek Szövetsége Pest megyei Területi Szervezetének megalakulása kapcsán. A következőkben e cikkhez fűzött reflexiókat tesz- szük közzé. A MEGYE MÜBARÁTAIT és alkotóit javaslataik közlé­sére kéri Losonci Miklós jú­lius 17-i vitaindító cikke. E felhívásra fogtam tollat és kezdtem írni. Nem neveket, városokat, izmusokat, tévedé­seket és sikereket kívánok fel­sorolni, elmarasztalni, vitatni, dicsérni, ájultan hozsannázni vagy szapulni. Csupán azt sze­retném feljegyezni, amivel jobbá, eredményesebbé, ked­veltebbé, érthetőbbé lehetne tenni a képzőművészet meg­ismertetését, megszerettetését Pest megyében. Kis galériák. Jó volna minél több kis galériát létesíteni a megyében. Nem nagyobbakat, mint egy szoba, egy bolthe­lyiség, ahol egy kedves néni Új felfogásban Az ember tragédiája Szegeden Szinetár Miklós rendezése a szabadién játékokon 1 Civilnek látszó farmer­! __________ nadrágos fiata­lo k ácsorognak a színpadon. Amikor aztán megszólal a kí­sérőzene, kiderül, nem dísz­letmunkások, hanem szerep­lők: hófehér köpenyekbe öl­tözve ők a kórus, az angyalok kara. Így kezdődik a szegedi sza­badtéri színpadon Madách Az ember tragédiájának Szinetár Miklós rendezte idei előadá­sa. Hasonlóan végződik is. A zárójelentben a farmernadrá­gom fiatalok ismét összegyűl­nek a színpadon, s Ádám, Éva és Lucifer utolsó szavai az ő csoportjuk előtt hangza­nak el. A híres szegedi színpadnak Madách drámai költeménye — mint köztudomású — a leg­többet játszott prózai darab­ja. A harmincas évek elején Hont Ferenc rendezésében Ma­dách művével nyitotta meg Kapuit a gyorsan európai hí­rűvé vált színpad. Azóta a Tragédia — mindig újabb és újabb felfogásban — rendsze­resen visszatért a szegedi dóm elé. Színháztörténeti ér­tékű produkciók születtek itt. A leghíresebb előadások ren­dezői — Major Tamás és Vá­mos László — többféle fel­fogásban is színpadra állítot­ták a remekművet. Mi az oka ennek az évtize­deken át tartó lankadatlan vonzódásnak? Miért oly friss, eleven minden új Tragédia­előadás? Nemcsak a mű kivé­teles értékei miatt. Legalább ilyen vontó a rendezők, szí­nészek' számára, hogy a Tra­gédiának nincs végleges, le­zárt, befejezett színpadi for­mája. A mű mindig újabb és újabb formálási, megvalósítá­si lehetőségeket kínál az alko­tóknak. | Az idei új rendezés mit jelent ebben a sorban? A farmemadrágos fiatalok nem divatból, nem keretként ke­rültek a színpadra. Nem ját- I szanak ugyanis; mozgás és 1 beszéd nélkül állnak a szín­padon. Részvételüknek egészen más a funkciója. Mindenek­előtt a produkció fiatalosságát hangsúlyozzák. A hagyomá­nyok szerint a Tragédia fő­szerepeit nem szokás egészen fiatal művészekkel játszatni. Szinetár Miklós szakított ezek­kel a tradíciókkal. Az idei szegedi előadás Ádámja a szinte még ismeretlen Hege­dűs Géza, Éva Bánsági Ildikó — akinek sok incifinci szép­lány-alakítás után talán ez az első igazi nagy szerepe — Lucifer Lukács Sándor. A Tragédia előadásainak törté­netében minden bizonnyal ez a trió a legfiatalabb. A fiatalok meghökkentő sze­repeltetése azonban nemcsak ennyit jelent. Talán még fon­tosabb, hogy az előadás mai­ságát hangsúlyozza. A Tragé­dia színpadra állításának ha­gyományaiban többnyire do­minált bizonyos emberfölötti vonások kiemelése. Hányszor, de hányszor láthattuk például Lucifert démonnak, ember fö­lé emeltnek, isteni méretűnek. Az új szegedi előadásban Lu­kács Sándor Luciferjében semmi emberfölötti, semmi ! démoni nincs. Ahogyan nincs j az egész előadásban. (A ren- I dező kihagyta például a meg- i emelés egyik jellegzetes moz­zanatát. a víziószerű haláltán- cot.l Farmemadrágos, hétköznani, megszokott magasságából le­húzott s lapos és szimnla jel­legű előadás lenne tehát az úi Tragédia? Egyáltalán nem! Emberi nagyságú és méretű produkció ez. Hozzánk, mai nézőkhöz áll közel, s minde­nekelőtt azt akarja dokumen­tálni, hogy mindaz, amiről Madách művében szó van, a mi dolgunk is, nem tőlünk távol álló, érdektelen valami. Ennek az elképzelésnek a szellemében alakította ki a rendezés a mozgalmas, lendü­letesen pergő jeleneteket, min­den mozzanat, motívum meg­formálásában világosságra, közérthetőségre törekedve. Sok érdekes, jó megoldást emel­hetnénk ki ezek közül, de csak a falansztert említjük, amely a tényleges emberi helyzet és a tudat ellentmondásaira fi­gyelmeztet. I Az előadás színészei a _____________rendezői el­képzelésekkel azonosulva mű­ködtek közre a színpadra ál­lításban. Hegedűs Géza Adám- ja ugyan kissé vértelennek és halványnak tűnt, de Bánsági Ildikó Évája már meglepetés. A szerep megformálásának hagyományaival szembefordul­va, nem az „örök nő” izgatta, hanem az ember, a férfi egyenjogú és egyenrangú tár­sa. Lukács Sándor Luciferje a figura emberi vonásait hangsúlyozta. Az Ür Básti La­jos hangján szólalt meg, ki­tűnően illeszkedve az előadás mondanivalójához. A több alakot megformáló kisebb szerepek alakítói kö­zül kiemelhetjük Tordi Géza, Miklósi György és a szegedi Martin Márta, Kovács János, Mentes József, Kátai Endre sokszínű, meggyőző játékát. Az előadás kitűnő játékte­ret biztosító díszleteit a sze­gedi szabadtéri játékok ha­gyományos közreműködője, Varga Mátyás ezúttal is nagy hozzáértéssel tervezte. Ö. L. vagy nyugdíjas bácsi vigyáz­hatná és ápolhatná az ügy­letet, s a havonta váltakozó kis bemutatók megteremthet­nék a látogatók és érdeklődők táborát Paletta. Havonta megjelenő tájékoztató, körlevelek helyett. Rajzokat közölhetnénk, egy-egy katalógus-előszót, bemuta- tatva a fiatalokat és emléke­ző tisztelettel adózhatnánk az elődöknek is. Szerkesztő, író akadna, én is szívesen vállal­nák egy próbaszámot. Alkotótábor. Művésztelep Szentendrén, önköltséges ala­pon- Egy hétig együtt lehet­nénk festők, szobrászok. Gon­dolatot, véleményt cserélhet­nénk. Ismét leülnének raj­zolni: fejet, aktot, tájat, bög­rét, vagy kavicsot. Klub. Műbarátok és alkotók klubja, ahol — mint Buda­pesten a Fészek — jó kávé, hideg limonádé és közös ér­deklődési kör hangulatos, ba. rátságos házat, kertet adhatna a helybélieknek, vendégeknek és barátoknak. Lehetne ez a klubház a megyei művelődési központ egyik filiája is. Karikatúrafesztivál. Néhány esztendeje Szentendrén java­soltam, hogy rendezzék meg a karikaturisták fesztiválját ab­ból az alkalomból, hogy Bors­szem Jankó 100 éves jubileu­mát éltük meg, és hogy a lap legkitűnőbb rajzolója, Jankó János több évig Szentendrén élt. A humornak még nincs ha­zánkban fesztiválvárosa, java­soltam, legyünk mi. Az ötlet kidolgozott tanulmánya birto­komban van. Műteremfalu. A megye egyik megközelíthető, kies, szép de nem felkapott helyén java­solnám megépíteni, egyéni, de előre megtervezett kis költsé­gű, egyszerű műteremházikó­kat. TERMÉSZETESEN nem ar­ra gondolok, hogy mindez per­cek alatt megvalósuljon. De ha elkezdjük, megvalósulhat úgy, ahogyan huszonöt évvel ezelőtt a szentendrei augusz­tusi kiállítások ötletből való­sággá váltak, és kedvet adtak az illetékeseknek — hét évvel az első szentendrei tárlat után — a megyei képzőművészeti kiállítások megrendezésére. Szánthó Imre festőművész Az NDK televíziójának estje Augusztus 4-én rendezi meg a magyar televízió az NDK televíziójának estjét. A több órás műsorban tévéjáték, do­kumentumfilm, zenés összeállt tás egyaránt helyet kapott. Az NDK televíziójának est jére ezúttal is vendég bemondó I érkezik. Három regény - három ország Az Európa Könyvkiadó újabb terméséből három regényt ütöttünk föl, s három or­szág életének három különböző időszakába tekinthettünk be évszázadunkban. Monlond Maimnm **£ ököl áll hozzánk korban a legközelebb. Története Algériának, a francia gyar­mati uralom alóli felszabadulása előtt, a felszabadulásért folyó küzdelemnek az éleződése, végső szakasza idején ját­szódik. Főszereplője egy .fiatal arab or­vos, Lazrak Basir doktor, aki egy mély nyomorban és hagyományai elzártságá­ban élő kis berberhegyi faluból szár­mazik, de műveltségét, életmódját, igé­nyeit tekintve inkább már francia. Ta­pasztalatai, barátja s nem utolsósor­ban egy őt magát is veszélyeztető, s egyben kihívó eset hatására azonban hazatér, kapcsolatot keres a felkelők­kel, s közéjük áll. Ezzel még nem ért véget a történet, mert a Camus köréből indult, franciául író (az algériai irodalom kétnyelvű) Mammeri számára a cselekmény, a kül­ső bonyodalom nem cél, csak keret, eszköz, kifejeződési tér. A tulajdon­képpeni történés belső, a személyiség alakulása, kifejeződése, választásai, em­beri viszonyai. A főhős és arab barátja, ' francia szeretője, arab rokonsága stb. viszonyának alakulása. Ugyanígy az arab falulakók és a francia katonák, elnyomottak és megszállók viszonya. Sajátos légkört teremt a szerző, ez a légkörteremtő képesség hitelesíti sze­replői tetteit, szavait. Ezért érezzük a regény kezdetén, ahol még az atmoszfé­ra nem bontakozott ki, kevésbé indo­koltnak a cselekvésit, a választást. Kamim Knraóii/ regénye, A tízezrek öiimim MCaj,0Z visszatérése túlnyo­mórészt a második világháború küszö­bén — csak epilógusában a háború után — játszódik. A cím egy beszélgetés során el­hangzó hasonlat, az ókori görög: Xe- szophón Anabázisz című írásának tíz­ezer görög harcosára utal, akik a per­zsa háborúból mennek hazafelé. Közü­lük — veszélyek s szenvedések árán — csak kevesen érnek célba: haza, a töb­bi elhull. A török szerző regényének szereplői számára az ifjúkori eszmé­nyekhez való hűséget jelenti a célhoz- érés, a menekülők között maradás. A főhős, Hálit épp ebben marasztalja el magát. Miközben vagyonos üzletember lett, szeme elől vesztette régi céljait, barátait. A regény e céltévesztésnek csak a kezdetét mutatja: a diákkor vég­ső szakaszát. Egyszerű, hétköznapi rea­lizmussal szövi a mindennapi cselek­ményt. Olykor kissé a forradalmi ro­mantikus stílre, olykor a sematizmus­ra emlékeztet egy-egy fordulat — ha nem is merül el bennük, a szegélyen halad a történet. Tamil Ppfrwii regénye játszódik a Litnill ,elrescu „legtávolabbi múlt­ban”, fél évszázaddal ezelőtt. A Prok­rusztész ágy erőteljesebb regény, noha az első oldalakon az olvasó a mesterkélt művességtől, a túlbonyolultságtól tart. De ez a túlbonyolultság, ez a többszö­rös áttétel — az olvasás során mindin­kább meggyőzően — funkciót tölt be, hitelesít. A román szerző igazi, ma is modern, hatásos regényt teremt. A fő­szereplő — ki is a főszereplő? Az író, aki mindezt közreadja és lábjegyzeteli ? T. asszony, akinek az íróhoz írt levelei teszik lel az első részt? X., azaz a Gyertyamártó, becsületes nevén Fred Vasilescu, akinek az író számára nyeresanyagul megírt vallomása, a második rész? Vagy a Vallomásban előtűnő ezoderikus költő és harcostollú újságíró, a számos szerelemeslevelek betétjével szereplő George Ladima? Vagy a leveleinek címzettje, a jótestű és üresfejű, rossz színésznőcske, akinek az ágyán heverve az aktus után olvas­gatja a leveleket a Gyertyamártó? Vagy a levelekből, vallomásokból, lábjegyze­tekből és lábjegyzetként közölt versek­ből, újságcikkekből kibontakozó kor-, ország-, város, és világkép? (Igen: a lábjegyzetben közölt cikkek között ket­tő a világegyetem képéről szóló tudo­mányos magyarázat.) Mert így együtt teremti meg a regény a totalitást, az egyetemességet, miközben hiteles és tipikus alakokat teremt, fellebbenti a függönyt a kor román társadalmi és politikai viszonyairól, hű miliőket fest és még a divatot is bemutatja. Időtálló, igazi regény. Németh Ferenc HETI FILMJEGYZET Mr. Majestyk Jelenet a Mr. Majestyk című amerikai filmből. Baloldalt Char­les Bronson, a címszereplő. Nehéz egy amerikai dinnye­kertész élete. Már maga az is elég fejfájást okoz, hogy a termés ki van szolgáltatva az időjárás kénye-kedvének. Baj, ha kevés az eső, és baj, ha sok. Baj, ha akkor esik, ami-, kor éppen nem kellene, és baj, ha akkor nem esik, ami­kor éppen kellene. De ez még mind semmi. Mert a legfőob baj abból ered, hogy a szép csíkos dinnyéket le kell szed­ni. Nem könnyű munka, és még szakértelmet is kíván. Éppen ezért kevés a munka­erő. Illetve: túl sok. Hogy ez fából vaskarika? Nem. Kevés a rendes, megbízható munkás, és sok a csak pénzt keresni akaró lézengő. És még ez sem minden. Mert a színesbőrű munkavállalók értenek a diny- nyeszedéshez, de nem tetszik, hogy az ő munkájukra tart igényt bizonyos Mr. Majestyk. Kiknek nem tetszik? Azoknak, akik az általuk „patronált” — azaz a bérük egy részét „ön­ként” a segítő úriembereknek „felajánló” — munkásoknak akár erőszakkal is meg akar­ják szerezni a munkát. Nem emberbaráti érzésektől vezé­relve természetesen, hanem a munka nélkül zsebre vágott busás jövedelem érdekében. Mr. Majestyk, a dinnyeter­mésére féltékenyen ügyelő marcona, barázdált arcú diny- nyekertész egy ilyen „patro­náló” ifjonccal rúgja össze a patkót. Magyarul: alaposan el­döngeti és embereivel együtt a pokolba küldi a nyálasszájú, tenyérbemászó képű legényt. Aki viszont a pokol helyett a rendőrségre megy, s feljelenti Mr. Majestyket életveszélyes fenyegetésért. A rendőrség természetesen azonnal akcióba lép. Letartóztatja a marcona dinnyekertészt, aki a sitten összekerül a hírhedett, kegyet­len rablógyilkossal és banda­vezérrel, aki ellen viszont nincs bizonyíték, de Mr. Ma­jestyk mégis megszökteti. Az igazi bonyodalmak itt kezdődnek, de ezeket már nem mesélem el. A krimik esetében kötelező illemszabá­lyok tiltják, hogy felfedjem, milyen izgalmas jelenetek so­rán jut el a derék, marcona arcú dinnyekertész a nagy pillanatig: leszámol a kegyet­len, vérengző stb bandave­zérrel, és ráadásul alaposan odafricskáz a tehetetlen és ütődött, ámde korrupt és in­korrekt rendőrségnek is. Az amerikai Richard Flei­scher filmje, talán a fentiek­ből is kitűnik, nem több, mint a szokvány krimik átlaga. Maga a sztori tele van naiv­nál naivabb fordulatoklcal, sablonokkal, a műfaj számos ismert fogásával. Ebből a szempontból nem lenne külö­nösebben érdekes a film. De mégis érdekessé teszi egy film- típust illusztráló volta, s egy ki tűnő színész játélca. A filmtípust így nevezhet­nénk: a magányos hős törté­nete. Nem új dolog; már a westernek őskorában megszü­letett Tom Mix, meg Z, a fe­kete lovas és társaik. A ma­gányos hős egyedüi száll szem­be az emberiség gonoszabb felével, a társadalom vámsze­dőivel, csalókkal, tolvajokkal, rablókkal, erőszakoskodókkal, liliomtiprókkal és hamiskár­tyásokkal. És természetesen ő győz. Kissé bágyadt, fáradt, lemondó, kesernyés mosollyal, az emberi gonoszságtól meg­undorodva, majdhogynem unottan teszi rendbe a dol­gokat, billenti helyére a ki­zökkent világrendet és igazítja egyenesbe az erkölcsi normá­kat. Vasöklű, mesterlövő, mes­terlovas és szívtipró egy sze­mélyben. Mesehős, modern változatban. Mint ebben a filmben is. Hogy jelen eset­ben éppen dinnyekertész, az teljességgel lényegtelen. A lé­nyeg a típus, és ez ebben a filmben kitűnően „elő van adva". Fleischer érti a mes­terségét. A színész pedig Charles Bronson. Nem először látja őt a magyar közönség a magá­nyos hős figurájában. A Cha- to földje vagy a Volt egyszer egy vadnyugat főszerepében is ezt a hőstípust személyesí­tette meg. Most kevésbé ro­mantikus a figura, de Bronson ugyanolyan marcona, kevés- szavú, markáns, titokzatos, ke- ményöklű, mesterlövő, ravasz, szívdöglesztő és rettenthetet­len, mint a korábbi filmekben volt. Az egyébként jó mester­ségbeli szinten megcsinált fil­met elsősorban az ő játékáért érdemes megnézni. Játék? Ta­lán nem is az, a szó megszo­kott értelmében. Bronson nagy ereje hallatlan egyszerűségé­ben, ahogy mondani szokták: eszköztelenségében van. Hogy ezek a vonások már solcadik filmjében ismétlődnek, az nem teljesen az ő hibája. Bronson figura, aki „a” Bronson. Ilyennek kell lennie, ezt vár­ják tőle a rendezők és nézők egyaránt. Mint szarizasbogár a borostyánkőbe, bele van zár„ va saját egyénisége kövületé­be. Szerencse, hogy ez az egyé­niség elég erős, különben el­viselhetetlen lenne a folyto­nos ismétlődés. Földi szerelem Nehéz konfliktusban vergő­dik Zahar Gyerjugin, a film hőse. Egy falusi kolhoz elnö­ke, s mint ilyen, naponta vív­ja harcát a harmincas évek­ben még egyáltalán nem köny- nyű körülmények között mű­ködő közös gazdaság élén. S nem könnyebb az a harc sem, amelyet magánemberként meg kell vívnia. A döntés nehéz: feiesége, gyerekei vannak, de a nagy szerelem egy falubeli lányhoz. Mányához fűzi. Te­gyük hozzá: viszonzott szere­lem ez. Viszonzott, de nem titkos. Vagy: nem eltitkolható. A falu mindent tud, Gyerju­gin ellenségei pedig kihasz­nálják a zavaros családi élet nyújtotta támadási lehetősé­get. A kolhozelnököt leváltják, , s megpróbál új életet kezde­ni Mányával, akitől már gye­reke is született. A lány nem vállalkozik a döntő lépésre. Gyerjugin — mit tehetne egyebet? — marad a felesége mellett. A nézőben két gon­dolat sejlik fel, mintegy a film folytatásaként: Gyerjugin visszaverekszi magát a kol­hozelnöki posztra, de családi élete már sohasem jön rend­be. A Jevgenyij Matvejev által rendezett film (melyben - egy­úttal Gyerjugin szerepét is el­játssza) a harmincas évek kö­zepének szovjet falujáról ad hírt. Itt-ott feltűnően hasonlít Solohov nagy regényére, az Üj barázdát szánt az ekére, de annak művészi erejét és hitelességét megközelíteni sem tudja. Takács István t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom