Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-15 / 166. szám
1976. JÚLIUS 15., CSÜTÖRTÖK «** m JB KTÜnap Huzalzománcozó gépek A Pestvidéki Gépgyárban szovjet tervek alapján 1975-től gyártják a PGZ—2/5 típusú huzalzománcozó gépeket. A berendezésekkel percenként 600 méter hosszú, különböző vékonyságú huzalokat lehet zománcozni. A nagy teljesítményű gépekből — amelyekből elsősorban a Szovjetunióba, valamint az NDK-ba, Koreába és Egyiptomba is szállítanak — az idén 70 darab készül. Most már sok a jelentkező Megteremtették a feltételeket Az ember szokásai rabja. Mennél öregebb, annál inkább ragaszkodik még a kényelmetlen körülményekhez is, ha egyszer már megszokta. Így azután, ahol a magukra maradt idős emberek életét napközi otthon alapításával akarják könnyebbé tenni, általános az a tapasztalat, hogy eleinte az öregek hallani sem akarnak róla. Ez történt Szentlörincká- tán is. Az öregek napközijének berendezése, megnyitása egy ideig azért húzódott el, mert első időben csak négy-öt, idős ember volt hajlandó eljárni a napközibe. (Márpedig, ha nincs húsz jelentkező, a napközit nem leA Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat értesíti a 0.5-2 kg-os túrista-gázpalackkal rendelkező fogyasztókat, hogy A TÚRISTA- GÁZPALACKOKAT JÚLIUS 1-TŐL AZ ALÁBBI PÉBÉGÁZ- CSERETELEPEKEN LEHET MEGTÖLTETNI: Budapest XVIII., Kossuth Lajos út 148. Budapest XV., Baksai út 21. Budapest XIV., Répássy út 19. Tölteni csak hatóságilag engedélyezett és érvényes nyomáspróbával rendelkező gázpalackot lehet hét, nem szabad megnyitni. Ahogy csaknem mindenütt máshol, Szentlőrinckátán. is hónapokig tartó rábeszélő kampányt kellett indítani az egyedül élő idős asszonyok, férfiak között. Mégis nehezen jött össze a szükséges húsz jelentkező. Végül tavaly december elsején megnyílhatott az öregek napközi otthona és a bejárók hamarosan nemcsak ] megszokták, de meg is szerették az ott tartózkodást. Jó étvággyal fogyasztották el a bőséges reggelit, az ízes ebédet, utána kényelmes fekhelyeken szunyókáltak és a nap többi részét is jói el töltötték beszélgetéssel, társasjátékkal, rádiózással, tv-nézéssel, olvasással. Gyorsan híre terjedt, maguk a napközis öregek is hozzájárultak ehhez, milyen jó sora van az odajáróknak. Akkor azután fél esztendő sem tellett bele, a napközit legmakacsabbul ellenző idősek közül többen is jelentkeztek. Mi egyebet tehetett a tanács, ahogyan agyagi lehetőségéből futotta, úgyszólván egyenként vásárolt még asztalt, széket, fekhelyet, takarót, edényt és egymás után további hét idős, községbeli iratkozhatott be a napközibe. Most már huszonheten vannak, de számuk még ezekben a hetek ben harmincra nő. Jó néhányan viszont még kívülről ostromolják a napközi otthon ajtaját. — Most már akár ötven ember járna a napközibe, csakhogy harmincnál több sehogy- sem fér el benne, és bővítéséről egyelőre szó sem lehet. Nincs hozzá pénzünk — mondja Kákái Ferenc tanácselnök. Egyébként természetesen létszámemelés is anyagi gondokkal jár, de előteremtették a fedezetet. Termelékenyen, takarékosan Centenáriumra készülnek a telefongyáriak Ács, kőműves, burkoló, vasbetonszerelő, asztalos, villanyszerelő, víz-, gáz. és fűtésszerelő, festő, bádogos, parkettás, tetőfedő, szigetelő, lakatos, könnyűgépkezelő, autóvillamossági szerelő, gépkocsivezető, gépkocsiszerelő, kompresszorkezelő, kiskotrógép-kezelő szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat, rakodókat, kubikosokat, továbbá építőipari technikumot végzett, gyakorlott műszaki előkészítőt azonnali belépéssel, szövetkezeti tagnak FELVESZÜNK. Jelentkezni lehet a PROSPERITÁS ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN: Budapest IX., Viola u. 45. A Telefongyár az idén ün- | nepli fennállásának századik évfordulóját. A bugyi gyáregy- , ség közössége úgy határozott, hogy a jubileumi év eredményeit a korábbiaknál is jobb munkaszervezéssel, a termelékenység javításával és a takarékosság újabb eszközeivel teszi gazdagabbá. Csibráki Ferenc gyáregységvezető, Hergyó László, a gyáregységi pártvezetőség titkára, Lantos István üszb-titkár és Tóth Dezső munkaverseny-felelős összefoglalta, milyen , gyakorlati eszközökkel, intézkedésekkel valósítják meg e — napjainkban egyre nagyobb jelentőségű — célokat. Korszerűbb technológiával Mint a legtöbb üzemben, a hatékonyság javítását itt is sürgeti a növekvő munkaerő- hiány. A nyilvántartott létszám 900 fő, de mivel az itt dolgozók több mint fele nő, jelenleg is másfélszáznál többen vannak gyermekgondozási segélyen. Az éves átlagot alapul véve, száz ember hiányzik a gyáregységből. A vezetők mégis abban bíznak, hogy az idei évre tervezett 210 millió forintos termelési értéket teljesíteni fogják. Az egyik járható út a technológia korszerűsítése. Ezzel négyezer normaóra megtakarítást kívánnak elérni. Elsősorban olyan gépeket, célműszereket vásárolnak, melyekkel több korábbit lehet helyettesíteni, kevesebb emberrel. Már az első negyedévben több mint ezer normaórát takarítottak meg ilyen módon. Eredményt azonban nemcsak anyagi befektetéssel lehet elérni — bizonyítják a gyáregységi vezetők. A drága pénzen megvásárolt berendezések minél tökéletesebb kihasználására kell törekedni. A műanyag alkatrészek gyártásánál már tavaly bevezették a három műszakot, a fém alkatrészeknél ez évben állnak át az 1,4-esről a két teljes műszakra. Ugyancsak két műszakra térnek át a szerelde egyes üzemeiben is. A csatornagyártásnál ez már megvalósult, most a tápegységeknél következik. Az átállást a dolgozók anyagi ösztönzésével teszik vonzóvá. Nemcsak a harmadik műszak után fizetnek — 30 százalék — pótlékot, hanem már a második műszakosoknak is adnak 20 százalékot. Ösztönző bérezés Csupán gondosabb áttekintést igényel, és a beállítási időn kívül az anyagveszteséget is csökkenti az az egyszerű elv, melynek nyomán — ha lehet — félévenként a más-más megrendelőnek kis mennyiségben készülő azonos termékeket egy sorozatban gyártják. A munkaerő jobb kihasználását különösen a produktív területeken a bérek mérhető teljesítményhez kötésével ösztönzik. Az első negyedévben például a festőműhelyben tértek át az időbérről a késztermékbérezésre. A változó termékeknek és körülményeknek megfelelően, rendszeresen felülvizsgálják a normákat, alakítják a normafajtákat. Az év végéig ezzel a módszerrel 8 ezer normaóra-megtakarítást terveznek, s hogy nem alaptalanul, azt az első negyedévben elért több mint 50 százalékos eredmény mutatta. A centenáriumi év tiszteletére indított munkaversenyben a szocialista brigádok sok felajánlása is a hatékonyság javítását segíti. A műszaki osztály Puskás Tivadar szocialista brigádja például egymaga 4 ezer normaóra-megtakarítást vállalt. A gyáregység 32 brigádjában, melyek közül 16 elérte a szocialista címet, közel 400 tag tevékenykedik. Nekik is köszönhető, hogy a munkaidő jobb kihasználásával, az állásidő csökkentésével az első negyedévben csaknem 13 ezerrel több normaórát teljesítettek a létszámra tervezett 100 százaléknál. Az egész évre 30 ezer normaóra túlteljesítést vállaltak. A gyáregység gazdálkodásáTípustervek - állattenyésztőknek A MÉM közzétette az állattenyésztési létesítmények tipizált és tipizálás alatt levő terveinek jegyzékét, ezzel is segítve a gazdaságokat a számukra leggazdaságosabb épületek, istállók . kiválasztásában és a hatékony műszaki fejlesztésben, A tervek jegyzékéből hiányzik 9 olyan dokumentáció, amely a korábbi listán még szerepelt, időközben a tervezők azonban jobb megoldásokat találtak. (A „leírt” tervek megvalósításához 1976. december 31-ig azonban még lehet beruházási támogatást igényelni, tekintettel arra, hogy a gazdaságok egy része már előkészületeket tett megvalósításukhoz.) A tervek korszerű épületek, létesítmények kialakítását teszik lehetővé, és ezzel segítik az V. ötéves terv állat- tenyésztési problémájának megvalósítását. A terv szerint — mint ismeretes — az állat- tenyésztési ágazat 1980-ig 2,9 százalékkal fokozza a termelési értéket, A szarvasmarhaágazatban az anyagi eszközök egyharmadát új, szakosított telepekre költik, a fennmaradó nagyobb részt pedig rekonstrukcióra fordítják. A sertéstenyésztők új, szakosított telepeken mintegy 160 ezer állat elhelyezését teszik lehetővé, továbbá 700 ezres állományt pedig korszerűsített, bővített régebbi létesítményekben fogadnak. Egy villanymotor áráért vásárolhat .KISKŐRÖS' VILLANYMOTOROS VÍZSZIVATTYÚT. Jellemzői: 220 V, 750 W, 1 LE, 5,5 A. össz-emelőmagasság: 18 m (7,5 m szívó) Fogyasztói ára: motorvédő kapcsolóval motorvédő kapcsoló nélkül Kapható a 1830 Ft, 1600 Ft. f 7. SZ. BOLTBAN Budapest XIII., Váci út 195/b. Telefon: 496-547. Nyitva: 8-tól 15.30 óráig, szombaton 8-tól 12 óráig. Tizenöt községben, három hónap alatt Hetvenegy családi ház épült Házak mindig épülnek és a jelek szerint az előző esztendőnél idén sem készül kevesebb, s nyújt családoknak otthont a nagykátai járásban. Arról, hogy mennyi épült ez év második negyedében, most készült «1 a kimutatás. Állami és tanácsi lakás idén a második negyedévben egy sem készült el. Viszont a járás 15 községében összesen 71 magánerőből épült családi ház építése fejeződött be. Az építtetők közül 31 vett igénybe OTP-kölcsönt, a többi negyven teljes egészében maga fedezte az építkezés költségeit. A legtöbb családi ház, mégpedig 15, természetesen a legnépesebb községben, a járás székhelyén, Nagykátán épült. Tápiógyörgye, bár sokkal kisebb, 10 megépült házzal a második helyen szerepel a listán. Tápiószele nagyközség kilenc házzal a harmadik helyre került. Figyelemre méltó, hogy az új házak közül mindössze három, éspedig egy Nagykátán, kettő Tápiószelén az egyszobás. Kétszobás otthont 29 család építetf. magának, két és fél szobásat 22, és három- szobásat 19. Tápiószelén emelte egy család a legnagyobb, három és fél szobás lakást magáiban foglaló épületet. A legtöbb új házban fürdőszoba is van. A járás családi házainak száma, annak ellenére, 'hogy 71 épült, csupán 42-vel növekedett a most zárult negyedévben. Ugyanis 29 elavult lakást megszüntettek. Ezek közül 20 volt egyszobás, és ez is a lakásigények örvendetes javulását jelenti. Egyébként a lebontott elavult házak közül hét kétszobás volt. De akadt Farmoson és Szentlőrinckátán egy-egy háromszobás is. Kél keréken Európákon — Két esztendeje történt, hogy sok edzés után Szentendréről indultam első hosszú utamra — mondja Arzenovits Sándor, a Szentendrei Papírgyár dolgozója. — Az útvonalamat 2700 kilométerre terveztem Csehszlovákián, Lengyelországon, és NDK-n keresztül. Lakhelyem környező hegyes vidéke — Lajosf orrás, Dobogókő, Visegrád kedvező edzési terepet biztosított. Nap mint nap munka után kerékpárra ültem és hajtottam a tervezet útvonalon. Málhám összeválogatá- sa sem volt könnyű feladat. Ügy kellett összeszednem, hogy — a körülményekhez képest — mindenem meglegyen, de mégse legyenek súlyos ter- heim. A hálózsák, pokróc, kon- zervek mellett mégis vittem magammal fényképezőgépet, táskarádiót, sőt ébresztőórát is. Tudtam, hogy egész túrám sikere attól függ, hogy 33 napon keresztül lesz-e elég kondícióm. Ezért az elindulás napjától kezdve az itthoni étkezésem adagjainak háromszorosát fogyasztottam. Az út első szakasza minden felkészülésem ellenére nehéznek bizonyult. Az Alacsony- és Magas-Tátrán átjutni nem volt kis feladat. A pihenőnapokon kívül naponta átlagban 100 kilométer utat terveztem. Természetesen volt, hogy sokkal többet, de volt, hogy sokkal kevesebbet kerékpároztam. Lengyelországban értem el a kerekezést rekordot, egy nap 230 kilométert, melynek felét a Középhegységen át tettem meg. Ugyancsak Lengyelországban volt a legkisebb napi teljesítményem is, összesen 30 kilométer. Ezt nagy viharban gyalog tettem még, magam mellett tolva megrakott biciklimet. Ezen a napon ráadásul hálózsákban aludtam és csak másnap sikerült szállodában megmelegedtem, meg- szárítkoznam és kipihenni e vihar nehézségeinek fáradalmait. — A hálózsákkal kapcsolatban kellemesebb élményem is volt. Késő este értem Drezdá-, Arzenovits Sándor napi edzése közben. Jankovszky György felvétele ba és egy városszéli réten hamar nyugovóra tértem. Ébresztőórám másnap reggel 6-kor csörgött. Mellettem éppen akkor egy dös ember sétált és természetesen meglepődött, odajött hozzám. Elmondta fiatalkori élményeit hasonló túrákról. — Hazafelé az út szépségei és nehézségei továbbra is kísértek. Drezdából 4 nap alatt értem Pápára és az 5-ik napon Szentendrén voltam. Ez volt éppen a 33. nap elindulásom óta. Súlyom nem változott, ugyanannyi kiló voltam mint elindulás előtt. — Hazatérésem óta rendszeresen edzek. Idén ismét nagy útra készülök. Tervezett útvonalam: Jugoszlávia, Bulgária, Törökország, Görögország. Ismét egyedül megyek és remélem, hogy körülbelül 50 nap után ismét itthon leszek szülővárosomban. Udvari Gábor 4 1 ban jelentős szerephez jut az anyagtakarékosság is. Vannak olyan nagy összegű megtakarítást eredményező kezdeményezések, mint a műanyag alkatrészek túlzott faivastagságának csökkentése, ami 380 ezer forintot eredményezhet. Az E 5-ös szállítóbrigád például olyan gondosan kezeli a csomagolóanyagokat, hogy azok több szállításhoz fel- használhatók. Az erők megfontoltabb felhasználását jelzi az is, hogy ezentúl a munkaszüneti napokon elrendelt munkavégzések engedélyezésekor az energiaköltségeket is figyelembe veszik, és csak gazdaságosság esetén adják meg a hozzájárulást. Újító brigcidok A szocialista brigádok újításaikkal is hozzájárulnak a termelékenység növeléséhez. Az első félév egyik legjelentősebb újítását a szerszámüzem Alkotmány brigádja nyújtotta be. Ennek lényege, hogy az eddig forgácsolással készített alkatrészeket ezentúl lényegesen gyorsabb és anyagmegta- karítással is járó zömítéssel, hidegalakítással gyárthatják. A termékváltás zavartalan lebonyolítása is a gyáregység fontos feladatai közé tartozik. A telefonnal kapcsolatos szerszámokat, tapasztalatokat a Mechanikai Műveknek adják át. A tekercsgyártást a telefongyár nagykátai gyáregysége veszi át. Az ottaniak felkészítésében és betanításában a legnagyobb feladatokat a szerelde I. üzem Zrínyi Ilona brigádja vállalta. A telefongyár bugyi gyáregységében a vezetők és a dolgozók közös erőfeszítéseket tesznek, hogy méltó Eredményekkel köszönthessék a vállalati centenáriumot. A félév előtt tapasztalatok azt jelzik, hogy céljaikat sikeresen fog- 1 ják megvalósítani. L. T.