Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-15 / 166. szám

yűüim 1976. JÚLIUS 15., CSÜTÖRTÖK Ki gyújtja meg az olimpiai lángot? Ki gyújtja meg az olimpiai lángot? Ez mindenkor, mindig izgalmas kérdés, hiszen egy sportoló számára nagy megtisztel­tetést jelent a megbízatás, érdemeinek elismerését, erkölcsi honorálását. Montrealban a bostoni maratoni futás győztesé­nek, Gerard Cote-nak és. az innsbrucki aranyérmes Kathi Kreinernek a nevét emlegetik a legtöbbet. A második csoportban érke­zett Antalovics Ferenccel, Ba- czalcó Péterrel, Komjáti Já­nossal, Rehus-Uzor Györggyel és Stark Andrással kilencre egészült ki az olimpián részt vevő magyar súlyemelőcsapat. A „kicsik”, Kőszegi, Szűcs, Földi és Stéfanovics nagy sze­retettel fogadták társaikat, és elsősorban arról érdeklődtek, mi újság otthon, van-e már olimpiai láz. Orvos András ve­zető edző immáron az egész csapatát „kézben tartja”, és nagyon jónak könyvelte el az újonnan jöttek erőállapotát is. A keddi mérlegelés egyébként azt mutatta hogy csaknem mindenki az engedélyezett sú­lyán belül van, mindössze Starknak van 20 dkg-os feles­lege. ★ A női mezőny szokásos ver­seny előtti szerpróbája arról győzte meg Montreal külföldi vendégeit, hogy a torna Kana­dában nagyon népszerű. Az olimpiák történetében aligha volt még annyi szemtanúja a tornászok edzéseinek, mint Korbut, Turiscseva, Comaneci és a többiek gyakorlásának. Az olimpiai sorsolásnak meg­felelő sorrendben követték egy­mást a csapatok, a magyarok — mint a legutóbbi világbaj­nokság bronzérmesei — a leg­utolsó csoportban szerepeltek, nem kisebb ellenfelek társa­ságában, mint a Szovjetunió, az NDK és Románia legjobb­jai mellett. A magyarokról csak annyit: Egervári és Óvári néhány szeren majdnem olyan nagy tapsot kapott, mint a „nagyok” .... ★ — Egyáltalán nem biztos, hogy nekem sikerül először túldobni a 70 méteres határt — jelentette ki Ruth Fuchs, az NDK atlétaválogatottjának csapatkapitánya, miután ne­gyedszer javította meg a ge­relyhajítás világcsúcsát. — Erre az eredményre képes lehet az amerikai Katy Schmidt is, aki az utóbbi időben igen sokat javított legjobbján. Vélemé­nyem szerint az olimpiai győ­zelemhez 65 és 68 méter kö­zötti eredmény kell. ★ A nagy biztonsági intézke­dések mellett akadnak pánik­keltők is. így például, ami­kor megérkezett Montrealba a nyugatnémeteket hozó repülő­gép, még a szokásosnál is to­vább tartott a vizsgálat, mert ismeretlen telefonáló szerint bomba rejlik az egyik cso­magban. A hír alaptalan volt. Az olimpiai faluban „hulla egy plasztikzsákban” felkiáltással valaki riadóztatta a rendőrsé­get, miután az égjük piramis- épületből ilyen csomagot lá­tott kivinni. A végén kiderült, nem hulla, hanem hulladék volt a zsákban ... ★ Az amerikai Doc Counsil- man, az úszósport „pápájának” véleménye szerint „világcsúcs­eső” lesz a medencében. — Minden világrekord meg­dől Mark Spitz 54.27 mp-es, 100 m-es pillangócsúcsán kí­vül. Esetleg érintetlen marad Montgomery 50.6.9 mp-es ered­ménye a 100 gyorson is, mi­vel véleményem szerint Mont­realban még nem érkezett el az ideje az 50 mp-es álomha­tár áttörésének ... Ha valaki ezt mégis megtenné, az Jim Montgomery lenne ... Kornélia Ender, az NDK üsző- nője (az előtérben) az olimpiai uszodában. Ender a versenyek egyik nagy esélyese. Doc Counsilman véleménye szerint négy férfiszámban szin­te eldőltnek tekinthető az aranyérmes személye: 1500-on Holland, 400 vegyesben Ver- rasztó vagy Hargitay, 200 mel­len Wilkie, 200 pillangóban pedig az NDK-s Pyttel állhat a dobogó legfelsőbb fokára. ★ A NOB Lord Killanin el­nökletével keddi ülésén fog- , lalkozott Tajvan olimpiai rész­vételével. A tanácskozás után a NOB elnöke sajtókonferen­cián elmondta: megerősítették, hogy a tajvaniak Kínai Köz­társaság névvel és zászlójuk­kal nem vehetnek részt az olimpián. Killanin hozzátette, a NOB megegyezett a kanadai kormánnyal, engedélyezi a taj­vaniak indulását, ha nem Kí­nai Köztársaság megnevezés alatt szerepelnek, és csak az olimpiai zászlót és himnuszt használhatják. Tökölön kezdett... Bundies Péter tököli tudósí­tónk annak idején sportveze­tőként tevékenykedett a heljü egyesületnél. Emlékalbumot is készített, s ennek egyik ér­dekes fejezete Szilágyi István­nál, a montreali olimpián részt vevő kézilabdázóval fog­lalkozik. A Tököli KSK-ba való iga­zolását 1964. április 27-én kel­tezték. Az általános iskola en­gedélye is szükséges volt az 1950. október 6-án született fiatal leigazolásához. Általános iskolás korában három sport­ágnak hódolt, az asztalitenisz­nek, a labdarúgásnak és a ké­zilabdának. A községben ak­kor mindhárom sportágban házibajnokságok folytak, s a diák Szilágyi Pista sem ma­radt ki a mezőnyből. Mindhárom sportágat sze­rette, s vajon miért a kézilab­dát választotta? Minden bi­zonnyal a tököld csapat sikere ösztönözte erre, ugyanis 1963- ban a tököliek az országos spartakiáddöntőn aranyérmet szereztek. Az akkori együttes­ben ott volt unokabátyja, Szi­lágyi János is, aki később a kosárlabdához pártolt át. Szilágyi István tanulmá­nyait a fővárosban folytatta, s ezzel párhuzamosan 1965-ben az FTC játékosa lett. Ezt az átigazolási lapot is Bundies Péter írta alá. A zöld-fehérek­nél bejárta a különböző lép­csőfokokat, serdülő, ifjúsági, majd felnőtt játékos lett. Ké­pességeire felfigyeltek, beválo­gatták a magyar válogatottba. Hatvanhatszor jutott szóhoz eddig' a magyar színek képvi­seletében a beállós posztján. Szülőfalujához nem lett hűt­len. Amikor csak teheti, kilá­togat a megyebajnokságban szereplő tököli férfigárda ta­lálkozóira, s a Ferencváros csapatával már jó néhányszor járt barátságos mérkőzésen szülőfalujában. A község jó termőtalaja a sportágnak, a helyi egyesület­ből Szilágy in kívül jó néhá­nyan kerültek az élvonalba, NB I-es csapatba, így Hof­mann Pál, Rimóczi, Füredi, Bánhegyi, és még sokan má­sok. Nemcsak az Alkotmány ut­cában lakó Szilágyi-szülőik, de az egész község örömmel könyvelte el, hogy az egykori tököli játékos is részt vesz az ötkarikás seregszemlén. Azért szurkolnak, hogy minél jobban helytálljon a magyar együt­tes, sorukban az a sportoló, aki Tökölöm kezdett... Az ADN hírügynökség je­lenti, Bulgária, Kuba, Cseh­szlovákia, az NDK, Magyaror­szág, Lengyelország, Románia és a Szovjetunió rádiós és televíziós társaságai együtte­sen tiltakoztak amiatt, hogy a kanadaiak engedélyezték a „Szabad Európa” és a „Sza­badság-adó” közvetítéseit az olimpiai játékokról. Amint a tiltakozás hangsúlyozza, nem lehet nemzetközi státusa olyan rádióállomásnak, amely hiva­talosan egyetlen országot sem képvisel. Ezeknek az adóknak az olimpiai közreműködése árthat az olimpiai eszméknek és feszültséget okozhat. Elhunyt Bubolcsny György Fájdalmas veszteség érte a magyar sportéletet. 55 éves korában elhunyt Babolcsay György nyugállományú őr­nagy, a Bp. Honvéd volt lab­darúgója és edzője. Az 1950 és 1953 között négy al- kálómmal is válogatott balszélső, már az 1946—47-es bajnoki évben tagja volt a második helyen vég­zett kispesti 11-nek. A népszerű „Baba” __ 215 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 37 éves korában, 1958. június 20-án a Bp, Honvéd- Vasas bajnoki mérkőzésen búcsú­zott eredményekben gazdag pálya­futásától. A példamutató sportem­ber ezután sem szakadt el egye­sületétől és 1960-tól 1962-ig, 1967­ben és 1971-ben összesen 74 baj­noki mérkőzésen volt a piros­fehérek vezető edzője. Kiváló szakvezetői munkáját az 1974— 75-ös bajnoki évben a Békéscsabai Előre NB I-be jutása és jól sze­replése is bizonyította. Súlyos be­tegségével küzdve, még az elmúlt hetekben sem akart elszakadni a labdarúgástól és egyesületétől. Mint utánpótlás-szakvezető nagy hozzáértéssel é§ lelkesedéssel vé­gezte munkáját halála napjáig. A kiváló sportemberben a Bp. Hon­véd SE alapító tagját is gyászolja és saját halottjának tekinti. Ba­bolcsay György temetéséről ké­sőbb történik intézkedés. Elnapolt kísérlet Szállási Imre hosszútávúszó világrekorder, a Medicor ér­demes sportolója, szerdán akart kísérletet tenni arra, hogy Folkestone és Calais kö­zött átússza a La Manche- csatornát — elsőként a ma­gyar úszósport történetében. Az angol csatornaúszó szövet­ség kérésére azonban Szénás! elnapolta kísérletét, mivel a La Manche-csatornán kedve­zőtlenek lettek az Időjárási viszonyok. Südstadt Csapatfinálé előtt Az ausztriai Südstadtban befe­jezés előtt állnak az ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-baj- nokság csapatversenyei. A magyar ifjúsági férfi csapat 5:2-re győzött Svédország ellen, és ezzel bejutott a döntőbe. Ellenfele a Szovjetunió válogatottja, amely a csehszlová­kok ellen nyert hasonló arány­ban. A női ifjúsági tornán a magya­rok a jugoszlávokkal elődöntőt vívnak, — miután a csoportelső­ségért vívott találkozón 3:2 arányú vereséget szenvedtek a szovjet lá­nyoktól —, a másik ágon cseh­szlovák-szovjet elődöntő lesz. A serdülő fiúk tornáján a své­dek 3:l-re nyertek a magyarok ellen, akik így csak a 7. helyért küzdhetnek az osztrákokkal. A döntőt Jugoszlávia és a Szovjet­unió vívja. A leány serdülő bajnokságban a magyarok 3:l-re nyertek a jugo szlávok ellen, s az 5. helyért az NSZK az ellenfelük. A döntőben szovjet—holland összecsapásra ke­rül sor. Javuló ifiszínvonal Figyelmeztető számok A budai járás mérlege A budai járási labdarúgó- bajnokság 1975/76-os idénye az előző évihez hasonlóan két osztályban zajlott. A csapa­tok nagy száma indokolta ezt. A járási szövetség év vé­gi összegezése szerint a fel­nőtt bajnokság színvonala nem emelkedett, sőt a fegyel­mezetlenségek miatt sport- etikailag visszaesés tapasztal­ható. Több egyesületnél nem a kívánalmaknak megfelelő volt a szakosztályvezetés, hiá­nyoztak a rendszeres edzések, s emiatt megbomlott a fegye­lem. Ez a mérkőzéseken is ki­ütközött. A pályákon elharapózott a sportszerűtlenség, a durva és kíméletlen játék, valamint a játékvezetőkkel szembeni sportszerűtlen visel­kedés. A statisztika szerint a ta­lálkozók sporthoz méltatlan eseményei miatt a fegyelmi bizottságnak 81 esetben kel­lett dönteni. Összesen 67 lab­darúgót állítottak kis, s össz- büntetésük 119 bajnoki, 11 év és egy hónap eltiltás. A já­rási első és másodosztályban szerepelt felnőtt és ifjúsági labdarúgók 12 százaléka ju­tott erre a, sorsra. Az egyik legkirívóbb eset; Nagy György, a Dunai Kő­olaj labdarúgója a játékveze­tő bántalmazása miatt ötéves eltiltást kapott. Múlt őszi sós­kúti meccsük, az említett eset miatt félbeszakadt, akárcsak a pilisvörösváriaik budakeszi találkozója. Az Érd-Parkvá- ros—Tinnye felnőtt találkozó, a tinnyei gárda levonulá­sa miatt nem fejeződött be. Ilyen kirívó eset a bajnok­ságban évek óta nem fordult elő. A biatorbágyi, budakeszi, piliscsabai, ürömi, valamint a zsámbéki termelőszövetkeze­ti sportkör ifjúsági együtte­se, nem állt ki bajnoki mér­kőzésre, s ez is a súlyos sport­szerűtlenségek közé tartozik. A szövetség szerint a szak­osztályokban a nevelőmunkát tovább kell javítani, még jobban kell törődni a pedagó­giai, a szakmai, s elsődlege­sen a sportszerűségre neve­léssel. Azoknál az egyesüle­teknél, ahol nagyobb mérvű visszaesés tapasztalható, a szövetség testületileg igyek­szik majd segítséget adni, az egyesületi vezetésnek. A találkozókkal kapcsolat­ban meg kell még említeni, hogy a nézőkre nem lehet pa­nasz, sportszerűen szurkoltak, s a rendezőgárdák jól látták el feladatukat. Az ifjúsági bajnokság színvonala emelke­dett. Helyes kezdeményezés volt a járási úttörőszövet - séggcl közösen lebonyolí­tott általános iskolás nagypályás bajnokság. Ezen az iskolák mintegy 50 százaléka vett részt. A dön­tő megrendezéséhez méltó ke­reteket biztosítottak a tárno­kiak. A tornán a sóskúti és a budaörsi csapat szerepelt a legsikeresebben. A következő bajnoksággal kapcsolatos tennivalókat hét­fői összejövetelén tárgyalja majd a járási szövetség el­nöksége. APRÓHIRDETÉSEK ALLAS A Nógród megyei Állami Építőipari Vállalat ■elvételre keres KŐMŰVES, ÁCS, KUBIKOS. valamint férfi és női SEGÉD­MUNKÁSOKAT GÖDÖLLŐI és VÁCI munkahelyeinkre. Felveszünk továbbá KŐMŰVES és ACS- ALLVANYOZÖ ATKÉPZÖS TANFOLYAMRA fiatal férfi munkaerőket. Jelentkezés feltételei: 8 általános iskolai végzettség, 18. életév betöltése. A tanfolyam időtartama 6 hónap, melynek elvégzése után kezdő szakmunkásokkal azonos bérezést biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat II. sz. Főépítésvezetőségén, Gödöllő, Bajcsy-Zs. u. 30.. valamint a II/l. sz. építésvezetőségen. Vác. Gombási úti lakótelepen. Szakképzett raktárost felveszünk. Jelentke­zés: Építőipari Költ­ségvetési Üzem 2373 Dabas Biksza M. út 473/a. Százhalombatta Városi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága építő- vagy építészmérnököt keres műszaki osztályvezető munkakör betöltésére. Jelentkezés: pályázat útján a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága személyzeti főelőadó­jánál. ______________ Ér ettségizett fiatalokat a HN HTÜ elektroni­kai műszerésztanuló­nak beiskoláz 1976. augusztus 25-ig. Gö­döllő, Dózsa Gy. út 63/a. Telefon: 531/104. Villanyszerelőket ke­res a Pest megyei MÉK Konzervüzeme. Gyón—Emilia majori telephelyre. Fizetés a gyakorlati időnek megfelelően. Jelentke­zés a telephelyen 7—15 óra között. Eladó kisebb ház 320 n.-öles telken, Gödöl- lön. Semmelweis u. 33. Pomázon vagy kör­nyékén keres fiatal házaspár külön bejá­ratú bútorozott albér­leti szobát, fürdőszo­bahasználattal, aug. 1- től. — „Mérnök PMH 97 564” jeligére a ki­adóba. VEGYES Harkányban és Bala- tonfüreden épülő tár­sasüdülőből lakrészek előjegyezhetők a bu­dapesti 49. Ügyvédi Munkaközösségnél, Bpest XII.. Alkotás u. 11. 369-338. Kérjen tá­jékoztatót! 16 éven felüli lányok! A Lőrinci Fonó 1 hónapos betanulási idővel felvesz fonó átképzősöket J A kereset, betanulási idő után munkakörtől függően 2400—3000 Ft* Vidék! dolgozóinknak korszerű leányotthonban adunk szállást! Kedvezményes étlap szerinti étkezést biztosítunk! Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük! 8 általánost végzett 14—16 év közötti lányokat is felveszünk! Jelentkezés: PFV Lőrinci Gyár 1183 Budapest, Gyömrői út 85/91. Kérésre részletes tájékoztatót küldünk! HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN! Korszerű ív-készülékkel Montreúlból is jobb a vétel Fekete—fehér televíziók nagy választékban, COLOR STAR SZÍNES TV, hordozható televíziók. TÜNDE ÉS JUNOSZT KÉSZÜLÉKEK megvásárolhatók a PIK szaküzletekben. PEST MEGYEI IPARCIKK KISKERESKEDELMI VALLALAT Felhívjuk a mezőgazdasági üzemek és a kiskert­tulajdonosok figyelmét, hogy az aszálykárok csökkentésére szükséges lombtrágyák: Mikramid, Wuxal és Peretrix 3 beszerezhetők vállalatunknál Budapesten, a XV., Cservenka M. u. 107. sz. alatt. PEST MEGYEI AGROKER VÁLLALAT Telefon: 635-86Ó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom