Pest Megyi Hírlap, 1976. június (20. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-05 / 132. szám
XMíHiw ARANY JÁNOS-DÍ] ÁSOK Kapunyitás a matematikában Köztudomású, hogy az általános iskolai matematika- oktatási kísérlet eredményeképp korszerűsödtek a tanítási és tanulási módszerek, gazdagodott az eszköztár, s eredményesebben oktatható a matematika. Bélák gyuláné Dunakeszin a 3. számú iskolában tanít. — Az Országos Pedagógiai Intézet matematikaoktatási kísérletét én vezettem iskolánkban — mondja. — Hat hónapon át többször is kellett bemutató • tanítást tartanom. Hogy miről? Éppen ebben rejlik a kísérlet lényege. A matematika öt fő területéről — számtan-algebrából, a geometriából, a konibinatorikai-valószínűségszámítási ismeretekből, a relációkból és függvényekből, s halmazelméletből — az eddigi alsótagozatos tanítás csak keveset érintett. Tu- laj dánképpen csak a számtan és az algebra elemeivel ismerkedtek meg a tanulók. — Kísérletünkben kaput nyitottunk a többi területre. Ez .természetesen csak a gyermekek, a hat-hét évesek életkori sajátosságainak megfelelően történhetett. Sajátos eszközökre volt szükségünk. A számfogalmak kialakításánál például három-négy halmaz összehasonlítását gyakorolhattuk. A gyerekeknek a színes pálcikák, színes virágok és a színes korongok halmazát kellett összehasonlítaniuk. A feladat nem könnyű. De ez csak egy módszer a sok közül. Felhasználtuk az apróbb eszközökön kívül a logikai játékokat is. — Az új módszer előnye hamar szembeötlőit: sokat fejlődött a tanulók logikai készsége, s ez a többi tárgy tanulására is kihat. Ezzel a módszerrel érdeklődést kelt még a kis elsősökben is a számolás művészete, „s a gyermekek játszva, az eszközöket használva, saját tapasztalataikon át jutottak el a matematikai igazságokhoz. A tantervi követelményt a kísérleti osztályok tanulóinak mintegy 40 százaléka magasan túllépte. Bel'ák Gyuláné ma is kísérletezik. Most az anyanyelvi oktatásban. Az első osztályos írás-, olvasás-, fogalmazás- és nyelvtanítás .módszereit vizsgálja ugyancsak az OPI megbízásából. Bélák Gyuláné már húsz éve tanít. Arra a kérdésre, hogy könnyebb-e így, kísérletekkel tűzdelve a munkája, ezt felelte: — Mint minden kísérletezőnek, nehéz a dolgom, de megéri. Már idén is mérhető volt: az új módszerek jobban lekötik a gyermekek figyelmét, segítségükkel többet tudhatnék, s alaposabbak, korszerűbbek lettek ismereteik, többoldalúbbá vált személyiségük. Óvoda, iskola: segítik egymást Közművelődés az iskolában — Amikor 1964-ben ez az óvoda felépült, itt a környéken még üres telkek voltak. Attól féltünk, hogy nem hozza ide senki a gyerekét, és nem lesz munkánk — mondja Alsónémeáir. a 2. számú óvodában Beke Józsefné, vezető óvónő. Persze, azóta a telkek beépültek. Csinos, modern házak sorakoznak egymás mellett, a az óvodában dolgozó pedagógusoknak is van munkájuk bőven, hiszen teljes a létszám, a zsibongó gyermeksereg egész napos foglalkoztatása nem kis feladat. — 1973 óta nemcsak a két helybeli óvodának vagyok a vezetője, haném felügyelőként is dolgozom a dabasi járásban — mondja Bekéné. A minap Hernádon voltam az ottani óvoda záróértekezletén. Átfogó látogatások során különböző kérdéseket vizsgáltunk az óvodában. Elsősorban az oktató-nevelő munka eredményességét, színvonalát, a személyi és tárgyi feltételek alakulását, valamint a vezető munkáját. A nevelőkkel a napokban beszéltük meg a látogatás tapasztalatait. A beszélgetés íróasztalnál kezdődött, de aztán végigjártuk Beke Józsefné birodalmát, az óvodát. Mindenütt rend és tisztaság. Az óvónők a csoportokkal foglalkoznak, _— Sokat segítenek nekünk a szülők — mondja a vezetőnő. — Udvari, szobai játékokat, szemléltető eszközöket készítenek, javítanak. Jó a kapcsolatunk. Nyílt napokat is rendezünk számukra. Ilyenkor eljönnek és végignéznek egy-egy csoportos foglalkozást. — Van elég óvónő Alsónémedin? — Nem panaszkodhatunk. Az ideális az lenne, ha egy- egy óvodai csoportot két óvónő irányítana. Kicsit furcsán hangzik, de nálunk másfél óvónő jut egy csoportra. Ez aránylag kedvező helyzet. Az óvónők 30 százaléka, sajnos, képesítés nélküli. Többségük érettségi után került hozzánk és mindegyik tovább akar tanulni. Szakmailag állandóan segítjük egymást, havonként bemutató foglalkozásokat tartunk, a látottakat megvitatjuk, megbeszéljük. — Nálunk a községben az iskolaelökészítiés rendben folyik. Hatvanhárom gyerek megy ősszel első osztályba. Köztük 47 óvodás. A többiek pedig iskolaelőkészítő tanfolyamon vésznek részt. Régebben óvónő tartotta a foglalkozásokat, az idén az általános iskola nevelői készítik fel a gyerekeket. Mi szemléltető eszközöket adtunk az előkészítéshez. Lelkes, becsületes, igazi pedagógus, több mint húszéves óvónői munkásságává! rászolgált az elismerésre. legyen a zene mindenkié Más ez az iskola, mint a , többi. Szó itt lényegesen kevesebb hangzik el, mint másutt. Szavak helyett a hangszerek beszélnek, a diákok zongorán, hegedűn, klarinéton vagy éppen gitáron válaszolnak a tanárok kérdéseire. Már negyedszázada van ez így Cegléden, ahol ezekben a napokban ünnepük az Erkel Ferenc zeneiskola fennállásának huszonöt éves jubileumát. Ma már szerte az országban egyre több az ilyen iskola. Negyedszázada azonban még csak mutatóba akadt néhány. Béres Károly, a mezősasi cipészmester fia sem gondolta volna huszonöt esztendeje, hogy éppen egy ilyen iskola léte hozza meg számára élete nagy sorsfordulóját. Éppen csak befejezte az általános iskola hatodik osztályát, amikor egy nap hívatta Márton Ferenc, az énektanára, s megkérdezte tőle: lenne-e kedve Békéstarhoson, a zeneiskolában folytatni tanulmányait? Karcsinak szép hangja volt, más azonban nem fűzte addig a muzsikához. De mert kedve volt a változatossághoz, s szülei is beleegyeztek, így a hetedik osztályt már Békéstarhoson kezdte, s ott is tanult, egészen az érettségi megszerzéséig. Ez a hat esztendő aztán alapvetően' meghatározta további életét. Ének-zenetanán diplomát szerzett Szegeden, s ilyen minőségben került Ceglédre tizenkilenc esztendeje, öt évig a zenei általánosban tanította a diákokat, aztán kinevezték a zeneiskola igazgatójának, s ezt a munkakört tölti be ma is. A zeneiskolák léte azonban nem csupán Béres Károly életében hozott ilyen fordulatot. Sok-sok életút változott meg a muzsika hatására az övéhez hasonlóan. Itt, Cegléden is, ahol az elmúlt negyedszázad alatt kétezer ember vált nem csupán a zene ismerőjévé, a muzsika szerelmesévé, hanem valamilyen fokon — átlagosan hat esztendeig — művelte is azt. Ami negyedszázada még elképzelhetetlen volt Cegléden: a rendszeres komolyzenei élet, az ma már egyre gazdagabb tartalommal telítődő valóság. A korábbi években még csak kettő, a most záruló évadban viszont már három bérlet- sorozatot is indítottak. Egy-egy sorozat keretében négy-négy hangversenyt rendeztek, külön a diákoknak, külön a felnőtteknek és külön a szakmunkástanulóknak. Ez már havi egy hangversenyt jelent a város életében. Ez azonban csak egy része a zenei programoknak. Ezen kívül a zeneiskola tanárai és növendékei évente négy-öt hangversenyt adnak. Ehhez kapcsolódik az a tucatnál is több zenei műsor, amelyet évente a művelődési központ, illetve a városi-járási könyvtár szervez. Az Erkel Ferenc zeneiskolában ma tizenegy szakon 613 növendék tanul huszonegy tanár irányítása mellett. A huszonegy danát közül nyolcán évtizede még ebben az iskolában ismerkedtek meg a zenével, s kötöttek a muzsikával egy életre szóló barátságot. Mások, akik innen indultak, ma már országos hírű zenekarok tagjai. Lénárd Andor például az Operaház zenekarának klarinétosa, P. Kovács Sándor a MÁV szimfonikus zenekarban fagottozik és hosszan sorolhatnánk még kit merre vitt innen az életútja. Megint mások a környező települések — Nagykőrös, Abony — zeneiskoláinak tanárai. Legyen a zene mindenkié — ezt tanulta meg Béres Károly elsősorban Békéstarhoson, s azóta is ez a cél vezeti életét, egész tevékenységét. Cegléd zenei életének felvirágzása bizonyítja, hogy jó úton jár. Vácott az Árpád út mesz- sze esik a város központjától. Ez a Szob felé vezető út utolsó szakasza. Külváros, annak minden jellegzetességével. Földszintes házak, csöppnyi kertek sorakoznak egymás mellett, szinte végetérni nem akaró hosszúságban. Emeletes ház csak elvétve akad, az is jobbára az utolsó évtizedben épült középület. Például az iskola. Mármint az új, a nyolc tantermes, amely nyolc esztendeje készült el. A régi, tíz tantermével, a város határában található. Bár néhány hónappal ezelőtt fővárosi igénnyel épült művelődési központtal gazdagodott Vác városa, hatósugara nem ér el idáig. Legfeljebb csak egy-egy kiemelkedő programja vonzza innen is az embereket. Mit lenne tenni? Ez a kérdés foglalkoztatja már évek óta Zsebesi János iskolaigazgatót, aki éppen húsz esztendeje került Vác városába, és tizennyolc esztendeje a vezetője az Árpád úti általános iskolának. — Amiért feltétlenül tenni kellett valamit — mondja —, az, hogy a diákok nyolcvan százaléka munkásszülök gyermeke, akiknek még inkább szükségük van az önművelés sokféle lehetőségére. így jutottunk arra az elhatározásra, hogy olyan gazdag választékú könyvtárat hozunk létre az iskolában, amely segít felkelteni a rendszeres olvasás igényét tanulóink körében. A gondolat megszületésekor az iskola nem egészen három, ezer kötetes könyvtárral rendelkezett. Induláshoz az elégségesnek bizonyult volna, ha van, akiknek a legfőbb gondja a könyvtár gondozása, a gyermekek olvasóvá nevelése. — Ez olyan feladat, amelybe belesegíthet az iskola huszonhárom pedagógusa, de a nagy iskolai leterhelés mellett csak segíthet ebben a munkában. Kell valaki, méghozzá szakember, akinek csak ez a feladata. Szerencsére a város vezetői megértették célkitűzésünk lényegét, így került iskolánkhoz _ függetlenített könyvtárosnak két esztendővel ezelőtt Sáron Lászióné, aki népművelés-könyvtár szakos képesítéssel rendelkezett. Való igaz, hogy ma még kevés iskola büszkélkedhet azzal, hogy függetlenített könyvtárosa van. A váci, Árpád úti iskolában ez már valóság. S az eredmény? Az iskola 572 tanulója közül több mint 500 rendszeres olvasója az ötezer kötetes könyvtárnak. Hogyan'lett a háromezerből ötezer kötet? Az iskola szocialista szerződést kötött a városi-járási könyvtárral, amely kétezer kötetet küldött letétbe, rendszeres cserejelleggel. így a választék nemcsak igen gazdag, de jelentős segítője is az iskolában folyó oktató-nevelő munkának. Az iskolai könyvtár azonban nemcsak olvasóvá nevel. Központja egyúttal az iskola gazdagabb művészeti életének. A két irodalmi színpad itt gyűjti anyagát, s gyakran még a próbákat is itt rendezik. A nagy kórus mellett a kamarakórus és a tercett is szerepel a könyvtári rendezvényeken, akárcsak a kisdobosok tánccsoportja. Hogy a közművelődésnek ilyen lehetősége teremtődött meg ebben az iskolában, abban Zsebesi János igazgatóé a fő érdem. Azé a Zsebesi Jánosé, aki 1941-ben szerzett Sárospatakon tanítói oklevelet, s sok között, a felszabadulás után lehetett tanár. 1976. JUNIUS 5., SZOMBAT Kitüntetett Pest megyei nevelők ÜNNEPSÉG A PARLAMENTBEN A pedagógusnap alkalmából pénteken ülést tartottak a Parlament kupolacsarnokában, amelyen részt vett Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Orbán László kulturális miniszter, dr. Kornidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője és (ír. Gosztonyi János oktatási államtitkár. Ünnepi beszéd kíséretében Gosztonyi János adta át a pe- dagógusnapi kitüntetéseket. Az Apáczai Csere János-díjat tízen kapták meg, 63-an Kiváló tanár, 39-en Kiváló tanító és 19-en Kiváló óvónő kitüntetést kaptak. Pest megyéből Kiváló tanár kitüntetést kapott Rózsás László, a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola igazgatója, Gáli Imre, a gödöllői Petőfi Sándor általános iskola tanára. _ _ Kiváló tanító lett Csete Gyula, a nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc általános iskola igazgatója és Szendrődi Ferencné, a budakalászi általános iskola igazgatója. Kiváló óvónő kitüntetést Temesvári Mihályné, a ceglédi központi óvoda vezető óvónője kapott. ★ ★ Mint lapunk első oldalán jelent- jtiK, Pest megye pedagógusnapi ünnepségen kitüntetéseket adtak át. Elismerést kaptak (az átadás sorrendjében) : AZ OKTATÁSÜGY KIVALÚ Dolgozója lett Farkas Lajosne, a Pest megyei Tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője, Kiss Jánosné, a budakeszi általános iskola és gimnázium szakfelügyelője, Dér íren, a törten általános iskola igazgatóhelyettese, Czagányi László, a dabasi járási hivatal művelődésügyi osztályának tanulmányi felügyelője, Csobán Pálné, az aszódi 1. számú napközi otthonos óvoda vezető óvónője, Kárpáti Györgyné, a vecsési 1. számú általános iskola igazgatóhelyettese, Kali Endre, a tápiósze- lei általános iskola igazgatója, Kiss Istvánná, a nagykőrösi Arany János általános iskola tanítónője, Herling Ferencné, a dunaharaszti I. számú óvoda vezető óvónője, Tóth Tibor, a szigethalmi általános iskola igazgatója. Fazekas Julianna általános iskolai nevelő', Tahitótfalu. Tamasek Józsefné, a vácrátóti általános iskola igazgatója, Hegedűs Zoltánné, a ceglédi Mészáros Lőrinc általános iskola tanára, dr. Galicz Tiborné általános iskolai tanár. Gödöllő, tJj- helyi Albertné, a szentendrei Lenin úti általános iskola igazgatója, Vásárhelyi József, a váci Gábor József általános iskola igazgatója, Klausmann Ferenc, az aszódi Petőfi Sándor gimnázium és szak- középiskola igazgatóhelyettese, Kun Péter, a szentendrei Móricz Zsigmond gimnázium igazgatóhelyettese, Petrovits István, a szentendrei Móricz Zsigmond gimnázium tanára. Szabados Miklós, a ceglédi Április 4. közgazdasági szakközépiskola tanára. Mikó Gyula, a váci siketek általános iskolájának gyógypedagógiai tanára, Zsigmond József, a váci Sztáron Sándor gimnázium igazgatóhelyettese, Friedrich Ignácné, a solymári általános isicola tanítója, ar. Adam Tamásné, az albertirsai általános iskola tanára, Sárossy La- josné, az újlengyeli óvoda vezető óvónője, Kováts Tiborné, az aszódi 1. számú általános iskola tanára, Kiss Józsefné, a monori 2. számú ovoda vezető óvónője, Bánts ivxmály, a tapiószentmártoni általános iskola igazgatója, Hanak x cEciiClic, a buua*.aias^j. áltaianos iSKOia tanítónője, iutii Yinnosne, a vacduj^ai auaianos iskola szats- xelugyeioje, i*ai isiván, a cegieai Táncsics Mihály aitaianos isKOia tanara, Earkoczy ístvanne, a gó- aoiiui I. számú ovoaa vezető óvo- üuje, biüiüíi oozseme, a váci c*a- uur Jozsei altaianos iskola tanítónője, Juteiigyei bauuonití, a torok- ucumti aitaianos iskoia napközi csoportvezetője, Pásztor Jozseme, a túrái aitaicmos iskola igazgato- neiyettese, jougajev öáimor, a nagykatai 2. számú áitaianos iskola tanara, lakó ivíittiós, a döm- sooi áitaianos iskola igazgatóhelyettese, ozv. Muzstai Zouanne, a tvisoroszi aitalanos ískota tanara, 'Gézune, a zeoegenyi ovoaa vezető óvonoje, Tátrái üezsóné, a ceglédi kuitoruieti általános isko- la ígazgatoueiyettese, ur. Konya kvaii*x<*nne, a godoiioi Petőfi Sándor aicaianos iskoia tanara, Temesvári o anosne, a váci Háman Kató aitaianos iskola tanítónője, nőül iiciane, a pilisoorosjenői óvoaa vezető óvónője, Bányász berencne, a göai lu. számú aita- lanos iskoia tanítónője, Szabó Sándorné, a cegieai Táncsics Mihály általános iskoia tanára, Profánt ístvanne, a váci ailami zeneiskola szakfelügyelője, Kiss Jenöné, a diósdi általános iskola igazgatóhelyettese, Vígh Albert, a vá- mosmikolai általános iskola tanara, Megyery Tiborné* a ceglédi Földvári általános iskola tanítónője, Kovács Béláné, a budaörsi általános iskola és gimnázium tanítónője, Zimmermann Györgyné, a csomádi általános iskola tanítónője, Oromszegi Ott óné, a szobi körzeti állami zeneiskola tanára, Szanyi József gödöllői általános iskolai igazgatóhelyettes. MINISZTERI DICSÉRETBEN részesült Földvári Józsefné, az Érd- Üjtelep 4. számú óvoda vezető óvónője, dr. Gyárfás Sándorné, a nyársapáti általános iskola tanára, Borsódy Sándor, az ócsai általános iskola tanítója, Kovács Dezső- né, az aszódi 2. számú óvoda óvónője, Krizsán Györgyné, a monori 1. számú általános iskola tanára, Rada Aladár, a nagykátai Damjanich gimnázium és szakközépiskola igazgatója. Tóth Zsigmond, a nagykáta-alsóegreskátai 1. számú általános iskola vezetője, Tézli Károlyné, a ráckevei 1. szá-7 mú óvoda óvónője. Jánszki László, a pilisszentkereszti általános iskola tanára. Viski Sándorné, a szokolyai óvoda vezető óvónője. Varga Sándorné, a ceglédi Bacsó Béla úti óvoda vezető óvónője. Fazekas Erzsébet, a gödöllői Petőfi Sándor általános iskola tanítónőié, Geszner Jenőné, a nagv- kőrösi Aranv János általános iskola tanítónője. Nagy Endréné, a százhalombattai általános iskola tanára, Huszti Istvánná, a szentendrei Batasv-7.si1inszkv általános iskola tanára, Bakaja Lászlóné, a váci Rákóczi téri óvoda vezető ★ óvónője, MoldVfcy Tiborné, a bu- uaoibi cdtaianos ískuia cs gumic*- ziurn napKuzi csuporwfc4.et.ujc, Uül váth jwpauné, a. gyaű auaiu- nos iskola tanítónője, ozasz uor, a túrái aitaianos iskolai napközi csoportvezetője, üoloni i>o- lane, a vecsesi 1. számú általános isKOia tanara, Sanuor Terez a ta- pioszelei anaiános iSKOla tanitunu- je, Butogn Bajosne, a aunana- raszti l. számú általános isKoia tanítónője, Biliéin Józsefné, a po- mazi 1. számú általános iskoia tanítónője, Akucs Lorant, a leikési általános isKOla tanara, Nemeth Laszloné, a nagykőrösi Kossuth Lajos általános iskoia tanara, Nasztor Györgyné, a százhalombattai általános iskola napközi csoportvezetője, Vasas Lajos, a váci Árpád úti általános iskola tanára, Borsos Lászlóné, a pilis- vörösvári általános iskoia tanára, dr. Scholz Tamásné, az Örkényi általános iskola tanítónője, Bolui- zsár Béláné, a kistarcsai általános iskola tanára, Lehoczky Károlyné, az üllői 2. számú óvoda vezető óvónője, Beck Istvánná, a dunaharaszti 2. számú általános iskoia tanítónője, tír. Török Istvánná, a pomázi 2. számú általános iskola tanítónője, Radnai István, a gödi 2. számú általános iskola igazgató- helyettese, Nyerges Józsefné, a Nagykőrös-Homolytálya külterületi általános iskola tanítónője, Mátyásffyné Jenei Gabriella, a váci Gábor József általános iskola tanára, Dobák Józsefné, az aszódi 2. számú általános iskola tanítónője. Zupán Lászlóné, a dunakeszi 2. számú általános iskola igazgató- helyettese, Kovács Aurélné, a váci Sirály úti óvoda vezetője, Abay Júlia, a váci Pamutfonóipari Vállalat óvodájának vezető óvónője. KIVÁLÓ DOLGOZÓ kitüntetésben részesült Oláh Józsefné, a budaörsi általános iskola és gimnázium főzőnője, Gregus Józsefné, az albertirsai általános iskola konyhalánya, Orbán Jánosné, a tatárszentgyörgyi általános iskolai napközi otthon főzőnője, Papp Ferencné, a veresegyházi általános iskola gazdasági vezetője, Földes Jánosné, a gyömrői 1. számú napközi otthonos óvoda dajkája, Sinka Andrásné, a tápiószelei nap- köziotthon-óvoda dajkája, Kácser Istvánná, az áporkai napközi otthonos óvoda szakácsa, Sági Józsefné, a kemencei napközi otthonos óvoda főzőnője, Terecskei Ferencné, a ceglédi központi óvoda dajkája, Szombat Sándorné, a gödöllői 2. számú általános iskola szakácsnője, Kochan Istvánná, a nagykőrösi Kossuth Lajos általános iskola hivatalsegédje, Szekeres Lajosné, a százhalombattai általános iskola takarítónője. Nagy Margit, a váci Sirály utcai óvoda dajkája, Kiss Kálmánná, a nagykőrösi Arany János gimnázium és szakközépiskola hivatalsegéde, Dankovits Károlyné, a szentendrei Móricz Zsigmond gimnázium szakácsnője, Fodor Györgyné, a szentendrei Móricz Zsigmond gimnázium szakácsnője, Lórik József, a ceglédi Április 4. közgazdasági szakközépiskola szakmunkása, Rapcsák Jánosné, a budakeszi általános iskola és gimnázium iőzö- nője, Tóth Ferencné, a ceglédi általános iskola központi napközi otthonának konyhaiánya, Czego- vits Katalin, a dabasi 2. számú általános iskola kisegítője, Nagy Rezsőné, az aszódi 1. számú általános iskola élelmezésügyi vezé- tője, Acs Istvánné, a tápiószelei általános iskola napközi otthonának konyhalánya, Hájas Lászlóné, a halásztelki általános iskola szakácsnője, Dara Józsefné, a dunakeszi 2. számú önálló napközi óvoda főzőnője, Nagy Józsefné, a ceglédi Várkonyi általános iskola szakácsnője, Ráduly Istvánné, a gödöllői Petőfi Sándor általános iskola hivatalsegédje, Sz. Nagy Lászlóné, a nagykőrösi 2. számú napközi óvoda dajkája, Bánovits ALajosné, a váci Gábor József általános iskola főzőnője, UIczinger Mihályné, a piliscsaba-alsói általános iskola napközi otthonának főzőnője, Gólya Istvánné, a. túrái általános iskola napközi otthonának főzőnője, Fehér Józsefné, az apai általános iskola főzőnő.ie, Dudás Andrásné, a fóti Garay János általános iskola főzőnője, Kardos Béláné, a ceglédi általános iskola központi napközi otthonának élelmezésügyi vezetője, Nell Józsefné, a váci Hámán Kató általános iskola napközi otthonának kisegítő dolgozója. Hénan Istvánné, a verőcemarosi 1. számú óvoda dajkája. Horváth Istvánné, a váci Báthori utcai általános iskola naoközi otthonának konvhai dolgozója. Hegedűs Jánosné. a váci kisegítő iskola hivatalsegéde, Horánvi Istvánné. a váci Gábor József általános iskola élelmezésügyi vezetője. Rományik Pálné, a szobi nevelőotthon mosónője. KIV 4LÓ SZAKSZERVEZETI MUNKÁÉRT kitüntetés aranv fokozatát kanta Gyenizse Ferenc, a veresegyházi általános iskoia taaz- ítatóta, ezüst fokoze+^an r^szec^lt Kálvin László, a dabasi 2. számú pita^nos iskola iefa^atóta é«; Pornói Károlv, a sze^tm^rtonkátai üitelepi általános iskola igazgatója. \ i t i A díjazottakat' bemutatta: Kiss György Mihály, Prukner Pál és Vasvári G. Pál