Pest Megyi Hírlap, 1976. június (20. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-19 / 144. szám

XX. ÉVFOLYAM, 144. SZÁM 1976. JÚNIUS 19., SZOMBAT Állatok a háztájiban Több tejet — gazdaságosabban • • Gtszáshúsz hektáron termesztenek kenyérgabonát! Szabó Gyula tehenész, kedvenc Mudri kutyájával. A Göd—Dunakeszi Egye­sült Dunamenti Tsz vezetői igazi gazdái területüknek, szüntelenül keresik a lehető­ségeket, miként lehetne még gondosabb munkaszervezéssel es egyéb módon még többet, jobban termelni. Néhány év­vel ezelőtt fő gondjuk abból adódott, hogy tehenészetük tejtermelése messze elmaradt az országos átlagtól. A közös gaz4aság pártszervezetének vezetősége is foglalkozott a problémával, és az idén már jelentős eredményekről tájé­koztathatott Batiz Zoltán, a pártvezetőség titkára. Cselekvési program — A múlt évig évente átlag egy tehén 2 ezer 200 liter te­jet adott. Szakosított tehené­szeti telepünkön 318 tehenet tartunk. Nagyon keveselltük az alacsony literhozamot, s megvizsgáltuk, miként fokoz­hatnánk. Cselekvési progra­mot dolgoztunk ki, melyben azt határoztuk meg, hogy ap­ró munkaszervezési gyengesé­geinktől miképpen tudunk Kiss György, a növény- termesztő agronómus megszabadulni. Csatlakoztunk az orosházi Új Elet Tsz felhí­vásához, melynek jelszava, a Több tejet az országnak! már mozgalmi jelszó. Háromezer literes átlagtermelést kíván­tunk elérni. Ez természetesen csak fokozatosan, a hibák lé­pésről lépésre való kijavításá­val érhető el. Megyei és járási gazdasági és pártvezetők is foglalkoztak problémánkkal, és segítségadásuk nagyban előse­gítette eredményeink elérését. Szocialista brigádok — Közös gazdaságunk párt­vezetőségének javaslata alap­ján, az állatok selejtezésére, takarmány-előkészítésére és nem utolsósorban a dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülé­sére vonatkozó intézkedések követték egymást. Tizenkilenc szocialista brigádunk különbö­ző vállalásaival a tehenészet segítségére sietett. Karbantar­tó üzemünk szocialista brigád­ja például szerződést kötött a tehenészeti telep szocialista brigádjával, melynek értelmé­ben vállalta, hogy a telep karbantartási feladatait min­dig soron kívül teljesíti. — A dolgozók gyermekeinek óvodai elhelyezése sem ke­rülte el a vezetők figyelmét. Göd nagyközség óvodájában újabb 12 helyet sikerült sze­reznünk: a nálunk dolgozók nyűgöd tabban látják el napi teendőiket, ha nem kell foly­ton arra gondolniuk, vajon mit csinál otthon a gyerek? Az óvodát a köczeljövőben ta­tarozzák, téeszünk és szocialis­ta brigádjaink jelentős anyagi támogatásával, illetve társa­dalmi munkájával. — Tejtermelésünk az utóbbi fél évben csaknem ezer liter­rel növekedett. Ügy érezzük, hogy a kollektívát foglalkozta­tó problémák kijavításával a munka termelékenysége is ja­vul. Hangyasavas eljárással — A tehenészeti telep ellá­tása növénytermelésünk fő feladata — veszi át a szót Kiss György agronómus. — Száz­hetvennégy hektáron termesz­tünk lucernát, melyből han- gyasavas eljárással, takar­mányt készítünk. A debreceni Kossuth Bajos Tudományegye­tem útmutatása alapján, jó minőségű, kevésbé roanló állati táplálékot keverünk. Az eljá­rást az év elejétől vezettük be, de hatása máris pozitívan jelentkezik. Szintén takarmá­nyozásra termelünk 173 hek­táron silókukoricát és 464 hek­táron kukoricát. Az utóbbiból saját üzleteinkbe is jut, így a környékbeli háztáji igényeket szintén kielégítjük, ötszázhúsz hektáron kenyérgabonát ter­mesztünk. melynek átvételére a gabonaforgalmi vállalattal kötöttünk szerződést. Fokozott gondot fordítunk 70 hektáros zöldségtermesztésünkre is. A zöldségprogram megvalósítá­sába bekapcsoltuk a háztáji gazdaságokat is. Göd és Duna­keszi kertbarátaitól szintén felvásároljuk a termelt zöld­Batiz Zoltán, a párttitkár séget. Nem hagyjuk őket ma­gukra, szaktanácsadással, mű­trágyával és növényvédő sze­rekkel segítjük őket. Nagy je­lentőséget kaptak a háztáji gazdaságok az állatnevelésben is. Kocakihelyezéseink első si­kere felkeltette a hizlalás! kedvet, olyannyira, hogy az igényeket már ki sem tudjuk elégíteni. Udvari Gábor A Madách Imre Munkás- és Ifjúsági Művelődési Központ műsorából Június 20-án, vasárnap: Nyári zenei esték, I., a zene­udvarban. Közreműködik: Ágay Karola és Szendrey- Karper László, Belépőjegy: 10 forint Kezdete: 19 óra. Június 21-én, hétfőn, este hat órakor: Svájci tájak. (Ko­csis Iván színesdia-estje. A Dunakanyar Fotoklub Baráti Köre rendezésében.) Június 22-én, kedden, dél­után három órakor, az Anyák iskolája tanfolyam keretében, dr. Daróczy Károly gyermek- gyógyász tart előadást A vé­dőoltások fontossága; mérge­zések és balesetek elkerülése címmel. Vác a hazai lapokban A Magyarország című heti­lap Bejáró diákok címmel írt a Pest megyei iskolákba járó vidéki tanulókról, s részlete­sen ismertette a váci kollé­giumok helyzetét. A Népi Ellenőrzés júniusi száma beszámolt arról, hogy a váci járás és a város népi ellenőrei vizsgálták a közü­leti személygépkocsi-állomány alakulását és használatát. A Dunántúli Napló értesü­lése szerint szeptemberben önjáró kompot kap Mohács; hasonló lesz a Vácná'l közle­kedő Toldi Miklóshoz, amely 1969 óta üzemel, közmegelé­gedésre. Az Idegenforgalom leg­utóbbi száma tájékoztatást adott a hazai múzeumok fej­lődéséről, s írt a váci Vak Bottyán Múzeum bővítéséről, illetve áttelepítéséről. A Nők Lapja Születésnapi ajándék címmel ismertette az úttörőmozgalom 30. évforduló­jára átadott Börzsönyi Üttö- rővasút építését, s elismerőleg írt a váci KISZ-esek lelkes társadalmi munkájáról. (—pr—) TISZTELGÉS A DUNÁN Újra szerveznek vízi úttörőcsapatot Hiányzik a kifutópálya A Pest megyei úttörőtanács kéréssel fordult a közelmúlt­ban mindazokhoz, akik Vácott és a járásban is részt vettek az ifjúsági mozgalom három év­tizedes munkájában: a Pest megyei Űttörőmúzeum számá­ra kérték az iskolákban vagy otthon őrzött úttörőem­lékeket, amelyeket szívesen átadnának a közös tárlatnak. Kaptak fényképeket, túra­térképeket, újságcikkeket a vá­ci Hajós Alfréd Üttörőház vízi úttörőinek mozgalmas, ese­ménydús éveiből is. Talán a vitrinekbe kerül egy jellegze­tes tányérsapka, csíkos trikó is. A hatvanas évek végén nem múlt el nyár anélkül, hogy a népes, 50—60 tagú, váci vízi úttörőcsapat ne rendezett vol­na túrát. Eveztek a Dunán, a Tiszán, átkeltek a Siócsator­nán, feljutottak a folyó cseh­szlovákiai szakaszára. A rádió többször adott közvetítést a vízreszállásról, a folyóparti táborozásról. Filmhíradóban is viszontláttuk a váci pajtá­sokat. Ma is kedves élményként emlegetik, ahogyan vonult a folyón a csónakok sora, bennük az egyentrikós, fegyelmezett vízi úttörőkkel. Ha hajóval ta­lálkoztak, szabályosan tiszte­legtek. A hajók dudaszóval vi­szonozták az üdvözlést Hasonló túraterv nem szere­pel az idei nyár programjá­ban. Érződik, sajnos, az elmúlt évek elvesztése. Most szerve­ződik, most indul meg újra a váci vízi úttörőélet. Fábián Fe­renc és Téglás Sándor vezeté­sével, 20—25 tagú csapatot verbuváltak. Sátorok, csóna-% kok, motorok állnak a rendel­kezésükre. Gondot okoz, hogy a váci Duna-part feltöltése miatt nincs megfelelő kifutópályá­juk a Hajós Alfréd Űttörőház- nál. Vállalati segítséggel, tár­sadalmi munkával lehetne ké­szíteni nekik. P. R. JEGYZET Miért késlekednek? Czeidi József váci tanács- ^ tag körzetében vetették fel a gondolatot: járdát kellene épí­teni a Lenin út páros oldalá­nak nagy forgalmú szakaszán, a Damjanich tér és a Magyar utca közötti részen. Az érdekelt lakók megígér­ték, társadalmi munkával segí­tik a járdaépítést. A városi ta­nács műszaki osztálya biztosí­totta a betonlapokat és a többi szükséges anyagot. A munka elkezdődött. Sokan, egymással versenyezve dolgoz­tak. Tudták, a város fontos sza­kaszáról van szó, a szemközti oldalon lévő új művelődési központ, a 2-es főútvonal forgalma indokolja a járórész korszerűsítését. Csak mellesleg említjük meg, hogy a lakóhá­zak értéke is növekedett a munka végeztével. A szép kezdeményezésért a tanács végrehajtó bizott­sága köszönetét mondott a la­kóknak. Ugyanakkor már több ízben megkereste azokat, akik — indokolatlanul — késnek saját házuk előtt a járdaépí­téssel. Az útszélre rakott lapok veszélyeztetik a közlekedést, rontják a városképet. Jó lenne mielőbb, ha valamennyi érde­kelt háztulajdonos és lakó se­gítené az akció befejezését. (papp) VASÁRNAP KEZDŐDIK Nyári zenei esték Az utolsó: augusztus 7-én A Vak Bottyán Múzeum udvara adott helyeit az elmúlt években a Nyári zenei esték címmel rendezett sorozatnak. Az idén a Madách Imre Mun­kás- és Ifjúsági Művelődési Központ zeneudvarában tart­ják meg a rendezvényeket. A négy részből álló sorozat első hangversenye holnap, június 20-án, este hét órakor' kezdődik. A vendégművészek névsorát az óddal másik írásá­ban közöljük. Július ll-én Bakfark-con- sort helye lesz a zeneudvar. A Primavera Énekegyüttes közreműködésével rendezendő emlékműsort Bakfark Bálint születésének 400. évforduló­ján tartják. Július 25-én az Ars Renata Énekegyüttest üdvözölhetjük Vácott. Művészeti vezetője: Virágh László. Mátyás király udvarának zenéjéből állítot­ták össze műsorukat. A sort a Filharmónia Fú­vósötös (Kovács Lóránt, Ke­mény János, Horváth László, Friedrich Adám és if). Hara László) zárja be, augusztus 7-én. Közreműködik: Perényi Eszter hegedűművész. Rossz idő esetén a hang­versenyeket a kamaraterem­ben tartják. (P.) Piaci jelentés Vácon, a hetipiaci napon, az öreg burgonyát 8, az újat 8,70, a tisztítottat 14 forintért mér­ték. A kelkáposztáért 8, a feje­sért 6, a karfiolért 9,60-at kér­tek. A sárgarépa csomóját 3— 7. az új zöldségét 6—8 forintért adták. A karalábé darabját 2— 3, a fejes salátát 1,50—3 forin­tért kínálták. Az uborka kilója még mindig 24 forint. Megje­lent a főzőtök, kilóját 8 forint­ra mondták. A paprika darabja 2—4, a paradicsom kilója 50— 60 forintért kelt el. A zöldbor­só ára 8 forintra csökkent. A főző hagyma csomójáért 4—6 forintot kértek. Sóskát és spe­nótot csomóra 2—3 forintért • kínáltak, kilóra 10 forintot kér­tek a sóskáért. Kevés volt a gyümölcs, nyolc óra tájban már csak itt- ott láthattunk cseresznyét és epret. A fekete Cseresznye ki­lójáért 10, a keményszeműért 12—14 forintot kértek, 20 fo­rintra mondták az egészen ap­ró, 24—26 forintra a közepes nagyságú epret. Apró hal volt bőven, kilóját 8 és 12 forintra mondták. Az élő tyúk kilóját 28 fo­rintért mérték az egyik terme­lőszövetkezeti árudában. A to- : jás ára 1,50 volt. KIÁLLÍTÁS — EGY HÉTIG Olimpiai délután a Dunakeszi Konzervgyárban A nagyközség lakói is megnézhetik Kazalba rakják az idei liideglevegős bálás lucernát. Kele János felvételei A közelgő olimpia hangula­ta érződött a Dunakeszi Kon­zervgyár művelődési termé­ben, amikor a gyári sportba­rátok örömére, megnyitották Az olimpiák története című fényképkiállítást Tolnai György párttitkár mondott köszönetét a rende­zőnek, Hentz József nyugdí­jasnak, lelkes munkájáért. Bánhidi László, a Ferencvá­rosi Torna Club osztályveze­tője tartott előadást az eddi­gi olimpiák nagy sportver­senyeiről, s mutatta be a ki­állítás képanyagát, majd Nagy Tibor, az 1973-as tam- perei kajak-kenu világbaj­nokság aranyérmese válaszolt az érdeklődők kérdéseire, egyebek között arra, hogy milyen szívós munkával ké­szülnek az élsportolók a montreali világversenyre. Az érdekes kiállítás, mely­re szívesen várják a nagy­község lakóit is, egy héten át tart nyitva. Solymosi László

Next

/
Oldalképek
Tartalom