Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-11 / 110. szám

fiád flfzcnj 1976. MÁJUS 11., KEDD KÁDÁR JÁNOS FELSZÓLALÁSA fejlett szocialista társadalom építésén, azon, hogy mielőbb megvalósuljon az osztály nél­küli társadalom, ahol biztosított lesz az egyé­niség szabad kifejlődése és mindenkinek egy­formák lesznek a feltételek az előrehaladás­hoz, a fejlődéshez. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának megítélése szerint a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség- méltóan betölti hiva­tását. Kifejeződik ez a párt politikájáért vég­zett munkában, az ifjúság nagyszerű kezde­ményezéseiben, a védnökségekben, és szá­mos más akcióban, amelyek a fiatalok poli­tikai, műveltségbeli képzését, fejlődését cé­lozzák. A párt új tagjainak már több mint a fele a Kommunista Ifjúsági Szövetség aján­lásának révén került a pártba, s ez a rész­arány a jövőben mindinkább növekedni fog. Az ifjúság megítéléséről esztendőkön át vi­ta volt. Sokan külsőségek alapján ítéltek, mások személyes tapasztalataikat általáno­sították — néha jogosan, néha jogtalanul. Azt hiszem lényegesen előbbre jutottunk, a megítélés körüli vita eldőlt. Tudjuk, hogy az ifjúság felkészültebb és általában jobban helytáll a tanulásban, a munkában, mint ko­rábban. Maguk a KISZ-vezetőh is navonta tapasz­talhatják, tények támasztják alá, hogy a szocializmust építő magyar nép értékeli a fia­talok munkáját. Ismeretes, hogy a szocialista brigádtagok mintegy 40 százaléka fiatal. Egész i szocialista fejlődésünket nagyon ko­molyan segítette az a nagyszerű országos szocialista munkaverseny, amely a párt XI. kongresszusának és a felszabadulás 30. év­fordulójának tiszteletére kibontakozott. Most az ötödik ötéves terv teljesítésére indult szo­cialista munkaverseny, amit a párt Köz­ponti Bizottsága, a kormány, a Szakszerve­zetek Országos Tanácsa egyaránt üdvözöl. Mindent meg kell tennünk, hogy ez a ver­seny — amelynek résztvevői között számos fiatal van — lendületesen folytatódjék. Általában megállapítható, hogy a magyar ifjúság jól dolgozik, akár a termelési felada­tokról, akár például a honvédelmi kötele­zettségek teljesítéséről van szó. Hazánkban a mintegy ötmillió kereső közül kétmillió fiatal. Azt hiszem, semmiféle eredményünket nem értékelhetnénk megfelelően, ha e két­millió fiatal munkáját nem vennénk figye­lembe. A KISZ kongresszusi műszakja nemcsak a fiatalok, hanem a felnőtt dolgozók nagy tömegeit is mozgósította. Üzemek egész kol­lektívái csatlakoztak a fiatalok kezdeménye­zéséhez, s a KISZ IX. kongresszusa tiszte­letére szervezett műszakokban kereken egy- milldóan vettek részt. Ez nagyszerű dolog. Aki a május elsejei felvonulást végignézte, ott is megítélhette a magyar' ifjúság háhgu- latát, politikai magatartását: ifjúságunk a szocializmus őszinte híve, és ezt tettekkel is bizonyítja! De hozzáteszem: itt sem eléged­hetünk meg az elért eredményekkel, folytat­nunk kell a munkát, hogy még többre jus­sunk. Széleskörűen terjed a szocialista erköicsiség A Kommunista Ifjúsági Szövetség legfőbb feladata a nevelés. Bizonyos értelemben a munkát is a nevelés eszközeként foghatjuk fel, mert a legjobb pedagógia: feladatot adni, és a feladat végzése közben nevelni. Szeret­nénk, ha úgy nevelnék az ifjúságot, hogy korszerű, azaz kommunista világnézete, marxista—leninista ideológiája legyen; ren­delkezzék a reá váró feladatok elvégzéséhez szükséges politikai és szakmai ismertekkel. A politikai neveléssel kapcsolatban emlí­tem meg, hogy a KISZ kongresszusi felké­szülése nagyszerűen sikerült. Sok jó javaslat gazdagította a kongresszus anyagát. A szé­leskörű vitában azonban egy-két olyan né­zet is felmerült, amelyet nem volna helyes ér­vényesíteni. Ilyen volt például, hogy vallá­sos fiatal ne lehessen a KISZ tagja. Előfor­dult azután, hogy egyes KISZ-esek tagköny­vét azért nem cserélték ki, mert az illető háztájiban sertést hizlalt, s ezért anyagias­nak minősítették. Ezek a nézetek — bár jő- szándékúak — hibásak. Az ideológiai, poli­tikai nevelést elveink tisztaságának szellemé­ben, nem sablonok szerint, nem álradikális jelenségeknek engedve kell folytatni. Kérjük a KISZ-t, hogy ebben a tekintetben is a pár­tot kövesse. A szocialista erkölcs terjesztése szintén igen fontos feladata a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. Igaz — s ezt sokszor hiányos­ságként fel is vetik —, hogy a szocialista erkölcs kódexe nincs kidolgozva. Ez azzal függ össze, hogy társadalmunk formálódó, átalakuló társadalom, s erkölcsi normáink is formálódnak és alakulnak. A szocialista erkölcs fogalmai és követel­ményei azonban meggyőződésem szerint nagy méretekben és széleskörűen terjedjenek ha­zánkban, az ifjúság között is, jóllehet nin­csenek tízparancsolatba szedve. Kódex nélkül is lehet ösztönzést adni a megfelelő erkölcsi magatartásra. Hiszen az itt, a kongresszusi teremben olvasható jelszavak — „Hűség a néphez, hűség a párthoz!”, „Forradalmi fel­adatunk és történelmi felelősségünk a fejlett szocialista társadalom építése!”, „Együtt az ifjúság tömegeivel az V. ötéves terv telje­sítéséért!”, „Antiimperialista szolidaritás, bé ké, barátság!” — mindegyike egy-egy erkölcsi követelmény. A fiatalok nevelésében köve­telményként állíthatjuk továbbá az önzetlen­séget; azt, hogy ne csak önmaga, hanem csa­ládja, a közösség, a társadalom, a haza java­ra és hasznára éljen! Erkölcsi követelmény a felad a tokra való megfelelő felkészültség meg­szerzése. Ma már nem is elég, ha azt mond­juk, hogy „tanulj”. Azt kell mondanunk, hogy „tanulj, dolgozz, és azután Is szünet nélkül képezd magad”, mert napjainkban másképp már nem lehet boldogulni, s a jövőben még kevésbé lehet. Ugyanígy erkölcsi követel­ményként elvárható a fiataloktól a helytállás, az, hogy kötelezettségüknek mindenütt és mindenkor példásan tegyenek eleget. Ha pe­dig ezeknek a követelményeknek eleget tesz­nek, akkor a szocialista társadalom többi erkölcsi követelményének is meg fognak felel­ni. A KISZ-nek ebben nagy a szerepe! A fejlődés útja nyitva áll az ifjú nemzedék előtt Szeretnék kitérni arra is, amit a Központi Bizottság beszámolója a testedzésről, a sport­ról mondott. A KISZ döntő feladata — s he­lyes volna, ha a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség ezt párt feladatnak tekintené —, hogy se­gítse a testedzést és a tömegsportot. A nép. az Ifjúság egészséges életéhez, jólétéhez és jő közérzetéhez is hozzátartozik, hogy komoly méretű testedzés és tömegsport legyen Ma- . gyarorszáigon. Kérem, hogy ami az ifjúsági szövetségien múlik, mindent tegyenek meg en­nek érdekében. A párt, a kormányzat, az egész társadalom felelősséget érez az ifjúságért, ennek tuda­tában foglalkozik az ifjúság kérdéseivel. A párt Központi Bizottságának és kongresz- szusának ifjúságpolitikai határozata, továbbá az ifjúsági törvény hosszú időre megjelöli az ifjúsággal kapcsolatos feladatokat. Az elvi iránymutatások érvényesítésével, a megsza­bott feladatok megoldásával megfelelően biz­tosíthatjuk az ifjúság szellemi-fizikai fejlődé­sét. A jövő biztató, az út nyitva áll az egész ifjú­ság, minden fiatal előtt. Az országnak szük­sége van jól képzett, a világnézeti kérdések­ben eligazodó, az erkölcsi normáknak megfe­lelő, egészséges ifjakra. Minél többen lesznek, annál jobb! Mert feladat bőven lesz a jövő­ben is! Biztosítom a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség tisztelt kongresszusát arról, hogy a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága, a Magyar Népköztársaság kormánya, a párt- és társadalmi szervezetek a jövőben is mindent megtesznek azért, hogy a magyar ifjúság fejlődése biztosított, egészséges és jó irányú legyen! Kongresszusuknak jó munkát, a Kommu­nista Ifjúságii Szövetség tagságának és Jaz egész magyar ifjúságnak nagy sikereket kívá­nok szocialista céljaik megvalósításához, a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresz- szusa és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szö­vetség IX. kongresszusa határozatai valóra- váltásához! A párt Központi Bizottsága bízik a magyar ifjúságban; jövendő harcunkban számolunk a KISZ nyolcszázezres tagsága, a magyar ifjúság erejével. Formáljuk együtt azt a jövőt, ami teljes mértékben az önöké lesz! Sok sikert! A kongresszusi elnökségben több Pest megyei fiatal is helyet kapott. Képünkön a felső sorban balról az első ónódi István, a Csepel Autógyár eszterga Iyosa, *az ötödik Túri Éva, a ceglédi Április 4. Köz- gazdasági Szakközépiskola tanulója, a hatodik Husti István, a gödöllői Agrártudományi Egye* tem tanársegéde. Dr. Arpási Zoltán : A kádernevelés a KISZ-bcn - nagy felelősség Dr. Árpási Zoltán, a KISZ Pest megyei bizottságának el­ső titkára felszólalása beveze­tőjében- elmondotta, hogy a kongresszus szép irodalmi kí­sérő gondolatot kapott Juhász Ferenc sorai által: „Ki ekével, ki kalapáccsal, tollal, /építse, építse, építse ezt a hazát. — A haza építése közben ar­ra is fel kell figyelnünk, mi­lyen fontos feladat a vezetés — mondta dr. Árpási Zol­tán, majd így folytatta: — Az elmúlt évek során fel­nőttebb, komolyabb lett a KISZ, és ebben a jól sikerült határozatok, s azok eredmé­nyes végrehajtása mellett dön­tő szerepe van az alaposabb, megfontoltabb káderkiválasz­tásnak, a tervszerűvé, tudatos­sá vált kádernevelésnek, a fia­talokkal való foglalkozásnak. — Az idei választások során az alapszervezeti titkárok és vezetőségi tagok 40 százaléka kicserélődött. Országosan és a magasabb szintű KISZ vezető­ségeknél hasonlóak az ará­nyok. A helyzet jóval kedve­zőbb, mint néhány évvel ez­előtt. Többek szerint óriásiak a tartalékaink. Azt hiszem, ab­ban igazuk van az így véleke­dőknek, hogy a fluktuáció csökkenthető, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az életkori sajátosságokat. A fiúk elmennek katonának, a fiatal- asszonyok szülési szabadságra, mások munkaihelyet változtat­nak, továbbtanulnak vagy el­költöznék — tehát különböző okok miatt — megválnak vá­lasztott funkciójuktól. Ezzel to­vábbra is számolni kell. Van azonban miás oka is a fluktuá­ciónak, amelyet a párt-, a gaz­dasági és a szakszervezeti ve­zetőkkel együttműködve meg lehet, és meg is kell szüntetni. Számos adat bizonyítja, hogy a cserélődés a néhány hete vagy hónapja dolgozó KISZ-vezetők körében a legmagasabb. A lemondás oka abban ke­resendő, hogy működése nem nyújt számára ele­gendő élményt. Mint új ve­zetőnek gondot okoz például neki az akcióprogram megter­vezése, a tagság irányítása, a harc a közömbösökkel, az ese­tenkénti bántó megjegyzések kíséretében teljesített túlmun­ka a közösségért. Ha ehhez a helyi gazdasági vezetők — kü­lönösen a középvezetők — tá­mogatásának hiánya járul, a KISZ-vezető csalódottá válik. Ezen változtatni csak összefo­gással lehet, a választott funk­ció megbecsülésével a jó köz­érzet kialakításával, a KISZ- munka segítésével. Dr. Árpási Zoltán ezután a Pest megyei tapasztalatokat összegezte. Azokról a jókedvű, vidám és őszinte párbeszédek­ről szólt, amelyek az elmúlt időszakban jellemezték a me­gye KISZ-rendezvényeit, s ar­ról a tapasztalatról, hogy a jó szándék, a nemes cél mindig megértésre talál. Majd a fiata­lok egy másik gondjáról szól­va az alábbiakat mondotta: — Sok területi bizottságunk­nál, üzemi KlSZ-szervezetünk- nél marad el a munka minősí­tése, egy-egy jó, vagy ha szük­séges, az elmarasztaló szó ki­mondása. Csak annyi, hogy „barátom, ez jó volt”, vagy itt és ott szebbek voltak az ál­maink, mint amennyit a való­ság megengedett. Néha prolon­gáljuk a jó szavakat, máskor egymásra halmozzuk a bírá­latot — és egyszerre adjuk to­vább. Az alapszervezeti veze­tők, akikről mindennapos munkájuk alapján csalt tiszte­lettel szólhatunk, irányítást várnak tőlünk. • Dr. Árpási Zoltán ezután a KISZ-vezetőképzésröl beszélt, arról, hogy ez a munka a pártszervezetek segítségével, oktatási formái hasznosításá­val képzelhető eL A KISZ kádermunkájáról szólva elmondotta, hogy a ma­gyar kommunista ifjúsági mozgalom dokumentumai ar­ról tanúskodnak, milyen sok vezető pártmunkás dolgozott korábban a KISZ-ben. Ez azt igazolja, hogy a kommunistá­vá, vezetővé válás jó előisko- lája a Kommunista Ifjúsági Szövetség. Majd így folytatta: — Amilyen vezetőket kivá­lasztunk, amilyenné neveljük őket, olyan vezetőink lesznek 20—30 év elmúltával. így vá­lik érthetővé, hogy a KISZ kádermunkája nem a szövet­ség magánügye, hanem nagy felelősség a párt, a munlcás- mozgálom iránt. — A KISZ különböző vita­köreiben megnövekedett a kommunista propagandisták aránya, s szinte természetessé vált az is, hogy a pártszerve­zetek a KISZ-kádermunkáról is véleményt mondanak. A ta­pasztalaitok azt bizonyítják, hogy a pártszervezetek részvé­tele a fiatalok nevelésében — vezetővé nevelésében — töme­gessé, általánossá vált. És ez így természetes. Nem lehet na­gyobb megbecsülés annál, mint hogy a felnőtt társada­lom, a párt felelősséget vállal az ifjúsági szövetség vezetői­nek kiválasztásáért. A Kom­munista Ifjúsági Szövetség nem. nélkülözheti a munkás- mozgalom harcaiban megedző­dött kommunisták élettapasz­talatát, bölcsességét. Dr. Árpási Zoltán felszóla­lása befejezéseként javasolta, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség még szervezettebben gondoskodjék a munkásfiata­lok vezetővé neveléséről, s a választások demokratikus ele­meinek továbbfejlesztésével segítse a kádermunkát. Gelencsér Tibor: A gyakorlati munka közösségteremtő erő Gelencsér Tibor, a gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatója, az egyetemen fo­lyó erkölcsi-világnézeti ne­velőmunka kérdéseiről, a fia­talok szakemberré válásának gondjairól beszélt. Arról szólt, hogy a társada­lomnak olyan, egyetemről ki­kerülő szakemberekre van szüksége, akik az irányításuk alá tartozók világnézetét is formálni tudják. A felsőfokú tanintézetek képzési célja te­hát, hogy széles látókörű kommunista szakembereket bocsássanak ki. Saját tapasztalatai alapján néhány még megoldásra váró gondot emelt ki. Elmondta, hogy az oktatók és a hallga­tók kapcsolata gyakran nem szolgálja megfelelően a fent említett célokat. Sokszor gyen­ge még a személyes ráhatás. — Az egyetemek KISZ- tagjainak gondolkodására kedvező hatással van a társa­dalmi, közéleti tevékenység, állapította meg a fölszólaló.— Ennek azonban korlátot szab az a tény, hogy az egyetemek néha még ma is bizonyos el- zárkózottságban élnek. Saját példájukról szólva utalt arra, hogy az Agrártu­dományi Egyetemnek is vi­szonylag kevés élő kapcsola­ta van a jövendő munkahe­lyekkel. Gelencsér Tibor elmondta, hogy a kapunyitás, a gyakor­lati munka milyen sok lehető­séget rejt magában. Példa­ként említette, hogy az egye­tem egyik KlSZ-alapszerveze- te vállalta: elkészíti egy ter­melőszövetkezet teljes fejlesz­tési tervét. Egyik évfolyamuk olyan szerződést kötött egy állami gazdasággal, melynek alapján rendszeresen segíti az üzemben folyó termelő és mozgalmi munkát. Nagy kö­zösségteremtő ereje volt ezek­nek a kezdeményezéseknek, és gazdág szakmai véleményt nyújtottak a KISZ-tagoknak. Befejezésül Gelencsér Tibor javasolta, hogy a KISZ for­dítson több figyelmet az ilyen jellegű kapcsolatokra, ösztö­nözze erre az alapszervezete­ket. Így válik könnyebbé a fiatalok szakmai beilleszke­dése, bővülhetnek erkölcsi, vi­lágnézeti tapasztalataik, s ez társadalmi-gazdasági szem­pontból is hasznos. Zimányi László: További lehetőségek a tartalékok feltárásához Zimányi László, a százha­lombattai Dunai Kőolajipari Vállalat KISZ-bizottságának titkára hozzászólásában főként a KISZ termelést segítő tevé­kenységét méltatta, melynek fontos tényezője az anyag- és energiatakarékosság. Elmondta, hogy az ifjúsági szövetség Radar-mozgalmában, a Vedd észre, tedd szóvá, oldd meg jelszó jegyében Százha­lombatta fiataljai jó példával jártad elöl. Megértették, mit jelent a népgazdaságnak az ipari centrum minden tized­százaléknyi megtakarítása. Tudják, hogy a Dunai Kőolaj­ipari Vállalat az ország kőolaj- szükségletének 70 százalékát dolgozza föl, a Dunamenti Hő­erőmű Vállalat pedig az or­szág villamos energiájának 40 százalékát képes megtermelni. Az alapszervezetek, az if­júsági szocialista brigádok ta­pasztalt gazdasági vezetőink segítségével a DKV-nál az 1975. évi eredményekhez 102, a DHV-nál 76 millió forintot tettek energia- és anyagtaka­rékosságból. A rendszeresen vezetett energiafelhasználási grafikonok kimutatták az in­dokolatlan túlfogyasztásokat. Az apróbb hibák azonnali ki­javításától az FMKT és Al­kotó Ifjúság pályázatra ké­szült alapos dolgozatokig sok­féle lehetőséggel éltek. — A tartalékok feltárásának szükségessége megköveteli, tő­lünk, ifjúkommunistáktól, a Radar-mozgalom új, maga­sabb szinten folytatását. Az eddigi eredmények biztatóak, de észrevettük hiányosságait is — folytatta Zimányi László. — A hulladékmennyiség nö­vekedése általában valamilyen hibás döntés eredménye. Ügy tudunk segítséget nyújtani, ha hozzájárulunk az okok meg­szüntetéséhez. Ezt jól szolgál­ja a Dolgozz hibátlanul mun­karendszer. mely a gazdaság’ szervezési, nevelési, mozgalmi elemek szerves összefüggésére épül. A teljes körű bevezetését több éves szervező-nevelő munkával érhetjük csak el. KISZ-szervezeteinknek is fel­adata, hogy olyan közösségek alakuljanak 'ki, amelyek min­den tagja ennek megfelelőéi! dolgozik. — Százhalombatta ifjúkom­munistái nevében javaslom, hogy ezekben az üzemekben a KISZ-szervezetek kapcsolód­janak be a Radar-mozgalom és a DH-munkarendszer elő­készítésébe, és hogy a kong­resszusi határozatot egészítsék ki ezzel a gondolattal — mond­ta befejezésül a DKV KISZ- bizottságának titkára. y á i *

Next

/
Oldalképek
Tartalom