Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-11 / 110. szám

197G. MÁJUS 11., KEDD Dr. Maróthy László találkozása a megyei pártbizottságok első titkáraival Kongresszusi vcrsmondó verseny A kongresszus ülésének be­fejezése után dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, a kongresszusi ifjú­sági parkban, találkozott az MSZMP megyei bizottságai­nak első titkáraival. A me­leg hangulatú, szívélyes lég­körű, kötetlen találkozón — amelyen. Kádár János veze­tésével megjelentek az MSZMP, valamint a KISZ Központi Bizottságának a kongresszus ülésén részt vett tagjai, illetve titkárai is — a házigazda pohárköszöntőt mondott. ★ A kongresszust kísérő ese­mények sorában a vasárnapi plenáris ülést követően a Komszomol, valamint a Viet­nami Ho Si Minh Dolgozó If­júsági Szövetség delegációja a KISZ KB képviselőinek kí­séretében látogatást tett a kongresszusi ifjúsági park­ban, ahol eleven légkörű esz­mecsere alakult ki a két test­vérszervezet képviselői és a magyar fiatalok között. A ta­lálkozó vidám hangulatban fejeződött be. ★ A Népstadion körcsarno­kában, a játékcsarnokban és valamennyi szabadtéri pályán minden kongresszusi küldött nagyszabású sportparádén vett részt, vasárnap este. A melegítőben rajthoz álló fia­talok először lefutották a stadionkört, majd gimnasz­tikái és sportvetélkedők kez­dődtek. A megyék csapatai váltóversenyeken, tréfás já­tékokon, kispályás labdarú­gó-mérkőzéseken vettek részt. A különböző helyiségekben ezután ki-ki szabadon válo­gathatott a különböző sport­lehetőségekben. ★ Tegnap este Tavasz van, gyönyörű. címmel ünnepi mű­sorral látta vendégül a kong­resszus küldötteit a Madách Színház társulata és több meg­hívott fiatal művész. Apáti-Túth Sándor felvétele A KISZ városi bizottsága és a Kossuth Művelődési Köz­pont Cegléden a munkások életét ábrázoló versek elmon­dására hirdetett versenyt. A zsűri az első díjat megosztva adta ki Túri Emma ceglédi és Kecskeméti István nagykőrösi részvevőnek (képünkön). írásban benyújtva... Méhész János Sárközi Márta Tápai Júlia Tóth András ifj. Váczi Károly (Kongresszusi tudósítónktól) A tegnap délutáni plenáris ülés előtt felkerestük azokat a Pest megyei fiatalokat, akik írásban nyújtották be hozzá­szólásukat a szekcióüléseken. Arra kértük őket, foglalják össze, milyen gondolatok fog­lalkoztatják őket. A fogadókon is múlik — Hét éve dolgozom a Me­chanikai Művekben, saját ta­pasztalatomból ismerem, és mint ifjúsági vezető is gyak­ran találkozom a munkába ál­ló fiatalok beilleszkedési gond­jaival, — mondta Tápai Júlia kondenzátorszerelő, az ifjú­munkás szekció ülésének résztvevője. — Ahol csalt tehe­tem, mindig felhívom a figyel­met, hogy a munkássá válás folyamata már akkor elkezdő­dik, amikor a fiatal valami­lyen szakiskola tanulójaként üzemi gyakorlaton bekerül egy vállalat életébe. Hogy megsze­resse a munkáját, mindig na­gyobb és nagyobb tudással vé­gezze, az a fogadókon is mú­lik. A szakmaszeretet kialakí­tásában, a széles tudású kö­zösségi emberré nevelésben egyformán nagy szerepe van s>z iskolának, a munkahelynek és a KISZ-nek is. A munka­helyi közösségek tagjainak fel­adata, hogy megismertessék a fiatalokat a szakma gyakorlati tudnivalóival, rávezessék őket a munkahelyi morál követel­ményeire, a munkafegyelem betartására. Véleménye alátámasztására példát is mondott: — Nálunk például a kon­denzátorszereléssel foglalkozó fiatalok részére tanfolyamot indított a vállalat. Megtanul­ták a gyártás általános tech­nológiáját. Azóta jobban fi­gyelnek munkájuk pontosságá­ra, mert tudják, milyen kárt okozhat a selejtes munkada­rab. A közös dal, a játék — A középfokú tanintéze­tek fiataljainak szekciójában ketten is szerettünk volna fel­szólalni a megyéből — mond­ja ifj. Váci Károly, a ráckevei Ady Endre gimnázium tanu­lója. — Azt mondta volna el, hogy a külföldi ifjúsági szer­vezetekkel gyakrabban kelle­ne véleményt cserélnünk. Olyanokra gondolok például, mint a ráckevei járásban áp­rilis 4-én megtartott sportnap, melyre mi KISZ-esek meghív­tuk egy' szovjet alakulat kom- szo mól istáit is. A példákat sorolva elmoso­lyodik: — A fiataloktól sem szégyen tanulnunk. Több út­törőtáborban voltam már. Sok külföldi pajtással találkoz­tam. A közös dal, a játék ösz- szelcapcsolta a magyar és kül­földi pajtásokat. Észre sem veszik olyankor, hogy szánté mindenik más nyelven beszél. Talán nekünk Is valami ha­sonlót kellene csinálnunk, töb­bet tenni a közös hang meg­találásáért. > Arra a kérdésre, hogy mit javasolna, így válaszol: — Talán ha a KISZ-nek is len­ne valami mulatós egyenruhá­ja, ez is fokozná az összetar­tozás érzését. Fiatalok va­gyunk, ne szégyelljük érzel­meinket! — mondja. Segítenek az ifivezetők — A középiskolai szekciók­ban az ifivezetők munkájáról, az ifiklubok mozgalmi szere­péről szerettem volna szólni — csatlakozik hozzánk Sárkö­zi Márta, az ócsai Bolyai Já­nos gimnázium tanulója. — Ifivezető vagyok a gyáli II. Rákóczi Ferenc úttörőcsapat­ban, és egyben a csapat ifi- KlSZ-alapszervezetének tit­kára. Eddigi tapasztalataim bizonyítják, hogy az úttörő­élet mindennapjainak tartal­massá tételében nagyon sokat tudnak segíteni az ifivezetők. Talán a legfontosabb felada­tunk az úttörők KISZ-életre nevelése. Ez nem könnyű és különösen a kezdőknek java­solhatom, keressék a kapcso­latot a pedagógiai ismeretek­kel is rendelkező osztályfőnö­kökkel. Hasznos, ha az ifi- KlSZ-alaoszervezetek szoros együttműködést építőnek ki a pedagógus pártalapszerveze- tekkel. A beadott anyagom­ban kértem a fiatalokat, hogy segítsenek az úttörő- és az if­júsági szövetség kapcsolatá­nak bővítésében. Úgy érzem, ebben mindig nekünk, KISZ- eseknek kell kezdeményez­nünk és többet nyújtanunk. Kihasználatlan lehetőségek Tóth András, a KISZ Pest megyei bizottságának politikai munkatársa az értelmiségi fia­talok szekcióülésén vett részt. — Pest megyében hagyomá­nyosan kialakult képzőművé­szeti központok, alkotó közös­ségek vannak — felel, mikor arról kérdezem, mit tartalmaz az írásos anyag. — A szent­endrei, Vác környéki és más alkotó közösségek nemcsak a megye kulturális életében, ha­nem országosan is elismertek. Sajnos, a fiatal képzőművé­szek megyei összefogása még nem valósult meg. A Képző­művészek Szövetsége Pest me­gyei területi szervezete meg­alakulásával a KISZ is élőbb kapcsolatot alakíthat ki az if­jú művészekkel. De azt hi­szem, még nagyon sok a ki­használatlan lehetőség. Jó például szolgálhatnak azok az üzemek, vállalatok, amelyek jó ismerősként, rendszeresen meg­hívnák a fiatal művészeket. Az egymásra utaltság nyilvánvaló, a fiatal alkotók az üzemi fia­talok nevelésében, ízlésük for­málásában segítséget adnak, az üzem, a munkásfiatalok pedig a művészek témaválasz­tását és az emberi kapcsola­tait gazdagíthatják. Ezért sze­retném felhívni az üzemi KISZ-szervezetek, szocialista brigádok figyelmét a fiatal al­kotókkal kialakított jó viszony kölcsönös előnyeire. Az úttörők szeretik őket — Én a Sárközi Mártiéhoz hasonló témát tekintek a szív­ügyemnek — mondta Méhész János, a KISZ dabasi járási bizottságának titkára. — Saj­nos, nem került rá sor, hogy élőszóban elmondhassam a mezőgazdaságban dolgozók és falun élő fiatalok szekciójá­nak ülésén, milyen fontosnak tartom a dolgozó ifivezetők he­lyét és szerepét a falusi út­törők irányításában. Nem min­denhol vannak tanintézetek, és ilyen helyeken, elsősorban a tsz-ekben és egy-egy kisebb üzemben dolgozó fiatalokra le­het rábízni ezt a feladatot. Né­hány helyen azonban a pe­dagógusok idegenkednek a munkásifiktől, és esetenként a munkásfiatal is fél elvállalni ilyen megbízatást. Pedig az úttörők nagyon szeretik az ifiket. Érthető, hiszen ők már tudnak beszélni a munkáról, tapasztalatokkal rendelkeznek. Nagy szerepük lehet a pálya- választásban is. Mi ebben az évben megpróbálkoztunk a szocialista brigádok és az út­törőcsapatok, -rajok kapcsola­tainak kialakításával, főleg a munkás KISZ-esekre támasz­kodva. A tapasztalatok bizta­tóak voltak. Ezért vallom, hogy szélesebbé kell tenni a dolgozó KISZ-fiatalok ifiveze­tői megbízatását, megerősíteni önbizalmukat a munkahelyi és az iskolai vezetők támogató sával. Lakatos Tamás Libanon Heves harcok Aintura térségében Mikor mond le Frangié? Heves harcok bontakoztak ki vasárnap este a Bejrúttól 25 kilométerrel keletre levő Aintura város térségében. A WAFA palesztin hírügynök­ség szerint a jobboldali erők az elmúlt három nap folya­mán helikopterek és nehéz- tüzérségi fegyverek bevetésé­vel a város közelében több íz­ben intéztek provokatív tá­madásokat a baloldali erők állásai ellen. Egymásnak ellentmondóak az értesülések Szolimán Fran­gié lemondásáról — jelentet­te hétfőn az AFP. Egyes li­banoni napilapok szerint Frangié lemondása küszöbén áll, mások viszont úgy vélik, hogy erre majd csak akkor kerül sor, ha az országban helyreállt a rend. A szombaton elnökké vá­lasztott Eli asz Szarkisz kap­csolatainak szélesítésére hasz­nálja fel az időt. Hétfőn kü­lönböző személyiségeket foga­dott. A Bejruttól mintegy 30 km- rel északkeletre fekvő hegyvi­dék térségéből újabb harcok­ról érkeztek jelentések. A WAFA palesztin hírügynökség szerint jobboldali erők a tér­ségben 4000 katonát vontak össze és tüzérségi támogatás­sal offenzívába lendültek. Husszein jordániai király és kísérete Szíriában tett 3 na­pos hivatalos látogatásának befejeztével hétfőn visszaér­kezett Ammanba. A legmaga­sabb szintű jordániai küldött­ség Damaszkuszban a jordá­niai—szíriai egység szorosabb­ra fűzését célzó további lépé­sekről és a libanoni helyzet­ről tárgyalt Szíria vezetőivel. Kádár János távirata L. I. Brezsnyeviisz Leonyid Iljics Brezsnyev elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, Moszkva Tisztelt Brezsnyev elvtárs! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága es a magam nevében szívből köszöntőm Önt a Szovjetunió mar- salljává történt kinevezése alkalmából. A magyar nép az egész haladó emberiséggel együtt nagy­ra értékeli a Szovjetunió dicső fegyveres erőinek történelmi szerepét. Ezek az erők döntő tényezői voltak a fasiszta ag- resszor szétzúzásának a második világháború menetében, é& ma is megbízható oltalmazol a népek békéjének. Ön, kedves Brezsnyev elvtárs, a fasizmus elleni áldozat tos harc egykori résztvevője, magas tisztségében ma is iá-. radhatatlan tevékenységet fejt ki a Szovjetunió népei, a szo­cialista közösség országai, az egész emberiség békéjének vé­delmében. . Kinevezése alkalmából jó egészséget és további Kiemel-' kedő sikereket kívánunk önnek közös céljaink, az emberiség békéjének, biztonságának erősítése és társadalmi haladása érdekében kifejtett tevékenységéhez. « Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Hétfőn a Kremlben Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke átnyújtotta Leo­nyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának a szovjet ál­lam legfelsőbb katonai rendfokozatának rangjelzését, a Mar- sall-Csillagot és a Legfelsőbb Tanács Elnökségének a rendfo­kozat odaítéléséről szóló rendeletét tartalmazó okmányt. Októberre halasztották a Portugál Kommunista Párt Vili. kongresszusát Lisszabonban vasárnap ülést j tartott a Portugál Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­ga. Elhatározta, hogy 1976. októberére halasztja a párt nyolcadik kongresszusát, ame­lyet a KB december 13-i ülé­sén az év első felére hívtak össze. A testület azzal indo­Befejeződött az Iraki KP III. kongresszusa „A forradalmi út megszilár­dításáért, Irak szocialista orientációjának elmélyítéséért” jelszóval fejeződött be Bag­dadban az Iraki Kommunista Párt III. kongresszusa. A párt- kongresszusról az Iraki KP központi orgánumában, a Ta- rik Al-Saabban vasárnap nyil­vánosságra hozott közlemény számol be. A Központi Bizottság beszá­molóját az 1970 szeptemberé­ben tartott II. pártkongresszus óta eltelt időszakról Aziz Mo­hammed, a KB első titkára terjesztette elő. A küldöttek négy bizottságban vitatták meg az új pártprogram terve­zetét, a szervezeti szabályzat megváltoztatását, a KB beszá­molóját és a határozati javas­latokat. A kongresszus alapos vita után, amelyen számos vál­toztatást dolgoztak ki, minden dokumentumot egyhangúlag elfogadott. A pártkongresszus záróülé­sén megválasztotta az új Köz­ponti Bizottságot, amely első plenáris ülésén , egyhangúlag Aziz Mohammedet választotta ismét az Iraki Kommunista Párt KB első titkárává. Biszku Béla, az MSZMP Po­litikai Bizottsága tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, fogad­ta tegnap a Ferihegyi repülő­téren a Nyugat-berlini Szocia­lista Egységpárt, Gerhard Da- nelius, a párt elnöke vezette küldöttségét, amely az MSZMP KB meghívására ér­kezett Budapestre. Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, az országgyűlés elnö­kének vezetésével a ma­gyar parlament delegá­ciója tegnap tárgyalásokat folytatott a hazánkban tar­tózkodó holland parlamenti küldöttséggel, melyet dr. Th. L. M. Thurlings, a holland parlament I. kamarájának el­nöke vezetett. A küldöttséget fogadta Púja Frigyes külügy­miniszter is. Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárá­nak vezetésével hétfőn, a CGT meghívására Párizsba érkezett a SZOT küldöttsége. A delegációt Georges Seguy, a CGT főtitkára fogadta. Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára fogadta tegnap a Ferihegyi repülőté­ren Pencso Kubadinszkit, a Bolgár Kommunista Párt Po­litikai Bizottságának tagját, a Bolgár Hazafias Front Orszá­gos Tanácsának elnökét, aki a HNF Országos Tanácsának meghívására, küldöttség élén érkezett Budapestre. A dr. Romany Pál mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter meghívására hazánk­ban tartózkodott algériai me­zőgazdasági küldöttség, Moha­med Tayebi Larbi mezőgaz­dasági és földreformügyi mi­niszter, a Forradalmi Tanács tagja vezetésével, vasárnap elutazott hazánkból. Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter hétfőn Moszkvába utazott, ahol meg­beszéléseket folytat a szovjet társminisztériumok vezetői­vel. Dr. Schultheisz Emil egész­ségügyi miniszter, hazaérke­zett Géniből, ahol küldöttség élén részt vett az egészség- ügyi világszervezet közgyűlé­sén. Dr. Tímár Mátyás, a Ma­gyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn hazaérkezett London­ból, ahol tárgyalásokat folyta­tott Gordon W. H. Richarson- nal, az Angol Bank kormány­zójával, a kormány több tag­iával és a nagy bankok veze­tőivel. Hantos János, a Magyar Vöröskereszt főtitkára vezeté­sével küldöttség utazott Ha­noiba, a VDK Vöröskeresztjé­nek meghívására. A delegáció átadja az 1975. évi vöröske­resztes világnapon meghirde­tett segélyezési bélyegakció során befolyt összegből vásá­rolt egymillió 600 ezer forint értékű gyógyszert és kötszert. kolta határozatát, hogy a jú­niusi elnökválasztás miatt nem tud kellőképpen^ felké­szülni a korábbi időpontra tervezett fontos tanácskozás­ra. A PKP Központi Bizottsá­ga értékelte a törvényhozó nemzetgyűlési választások eredményét, és állást foglalt az elnökválasztással kapcso­latban. A kommunisták véleménye szerint Portugália új elnöke lehet katonai és polgári sze­mély egyaránt. A PKP ugyan kiállt amellett, hogy az elnö­ki székbe katonatiszt kerül­jön, de nem zárja ki olyan polgári politikai személyiség indítását sem, aki élvez­né a demokratikus erők, min­denekelőtt a PKP és a PSZP, továbbá a Legfelsőbb Forra­dalmi Tanács támogatósát. Az is elképzelhető, hogy a PKP önálló jelöltet állít, ha nem ért egyet a többi jelölt támo­gatásával. Aboim Ingles, a Portugál KP Központi Bizottságának tagja felszólalt azon a lis­szaboni nemzetközi kollokviu­mon, amelyet a Portugál Szo­cialista Intervenciós Csoport (GIS) tartott május 7—9 kö­zött „A szocializmushoz ve­zető átmenet stratégiája a Földközi-tenger térségében” címmel. Ingles kijelentette: a por­tugál kommunisták vélemé­nye szerint nincs a szocializ­musnak külön* „mediterrán útja”. Ingles hangoztatta: a Portugáliában lezajló esemé­nyek is 1 igazolják, hogy a bé­kés egymás mellett élés nem akadályozza, hanem ösztönzi a társadalomi haladást. A por­tugál forradalom példa area, milyen kapcsolat jöhet létre a tőkésországok munkás- mozgalma és az afrikai fel­szabadítás! mozgalmak között SPANYOLORSZÁG Sztrájkok Navarra tartományban Sztrájkokat és felvonuláso­kat tartottak hétfőn a dolgo­zók Na varra spanyol tarto­mányban, tiltakozásiul amiatt, hogy vasárnap szélsőséges ro­yalisták a balodalinak számító karlisták menetére támadtak és agyonlőttek egy fiatal mun­kást. A 19 éves fiatalember szülővárosában. Estrellában teljesen megbénult az élet: a város utcáin több mint kétez­ren tartottak csendes tüntetést. A karlista mozgalom a maga ellentmondásos mivoltában is (szocialista monarchiát köve­telnek) baloldalinak számit, szoros kapcsolatot tart fenn a szocialistákkal és a kommunis­tákkal. 4 í A v

Next

/
Oldalképek
Tartalom