Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-06 / 106. szám

A <MMav 1976. MÁJUS 6., CSÜTÖRTÖK Berzsenyire emlékezve HOLNAP, MÁJUS 7-ÉN, kétszáz éve már, hogy a kis dunántúli falu, Egyházashetye nemesi kúriájában, a segédke­ző bábaasszony karján felsírt az újszülött: Berzsenyi Dániel. Ki gondolta volna akitor, hogy a magyar költészet egyik óriá­sa született meg? Az édesanyát korán elvesz­tő, a rosszul gazdálkodó, mo­gorva apa társaságában fel­növő gyermek Berzsenyinek kevés lehetősége volt megis­merkedni nemhogy a klasszi­kusakkal, vagy korának iro­dalmával, de még a betűvetés­sel is. Nevelői voltak a du­nántúli táj, a szabad termé­szet, a magány, a sok szabad idő. Ilyen előzmények után, 14 éves korában került a soproni líceumba. Nem nehéz elkép­zelni, hogy a szinte korlátlan szabadsághoz szokott ifjú, sok gyötrődéssel, a frissen befo­gott csikók meg-megújuló ki­tömi szándékozásával viselte a líceumi éveket. Bár itt ve­tette meg műveltsége alap­jait — tanárai között felvilá­gosult szellemű előadók fs voltak —, mégis olyan volt számára ez az iskola, mint egy szűkre szabott ruha, melyet levetni volna jó. Későbbi évei­ben sem a stúdiumok izgal­mas vitáira, a tanulás örömei­re emlékezett vissza szívesen, hanem a soproni barátaira. Mint egyik levelében Kazin- czynak írja: „Én egykorúim közt a legelső magyar táncos voltam, lovat, embert, asztalt átugrani nekem játék volt. Sopronyban magam tizenkét németet megvertem és azokat a város tavába hánytam, és az én első szeretőm az én kar­jaim közt elalélt”. Ha a fen­tiek valódiáságában lehet is ké­telkednünk, mindenképpen jellemzőnek érezzük Berzsenyi egyéniségére, és arra, a be nem vallott, de jól kitapint­ható szándékára, hogy vala­miféle legendát szőjjön önma­ga köré. Természetesen min­den legendának van valóság­alapja is. Tény, hogy a lí­ceumból — föltehetően a tet­téiért, melyekben az iskola fa­lain kívül jeleskedett — el­tanácsolták. Visszatért ■ atyai birtokára, majd feleségül vet­te a szinte még gyermeklány, 14 éves Duikai Takách Zsu­zsannát. Talán az apai szigor elől is Menekülve Sömjénbe, majd Niklára költöztek. Itt Berzsenyi végre önmaga gaz­dája lett. De míg napközben jobbágyaival zsörtölődött, bir­tokát igazgatta, addig estén­ként, lámpafénynél olvasott és verseket írt. Különös rendelése a sors­Ligeti Erika Berzsenyi-plakettje. nak! A kötöttséget elviselni nem tudó, az iskolából eltaná­csolt1 ifjú magyar nemes a XVIII. század utolsó éveiben, amikor a Vérmezőn már por­ba hullt Martinovicséit feje, s vele a reménység, amikor Ka­zinczy még börtönben sínylő­dött, amikor Batsányi már so­ha véget nem érő száműzetés­ben élt, akkor ez az ifjú ne­mes, világtól elzárt kúriájá­ban Horatiusi olvasta és keze alól lassan kikerültek a ma­gyar költészet talán legszebb időmértékes versei. Kezdet­ben a megelégedés hangján szólt. Olyan ember hangján, akinek nines más vágya mint vidéki nyugalomban élni, örül­ni a jó • termésnek, nagyokat mulatni. Mintha a kor szele nem is érintette volna. Van kies szőlőm, van arany kalásszal Biztató földem: szeretet, szabadság Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől Kérjek-e többet? A SZÄZADFORDULÖ éle­tében és szemléletében is for­dulatot hoz. Érdeklődése tá­gul, tisztábban látja a hazai problémákat, költészete köz- életibbé válik, és bár késve, de megismerkedik a felvilágo­sodás eszméivel. A Magyarok­hoz című ódájában már fi­gyelmeztet: Romlásnak indult hajdan erős magyar! Nem látod, Árpád vére miként fajul? És a. következő, ugyanilyen címmel írt ódájában kimond­ja: ... Nem sokaság, hanem Lélek, s szabad nép tesz csuda dolgokat. Ugyanez a gondolat tér visz- sza Napóleonhoz írt epigram­májában is, amelyben kijelen­ti, hogy a világhódító sikeré­nek titka a „kor lelke”, a sza­badság. Mire Kazinczy börtönéből szabadul, egy kötetnyi vers húzódik Berzsenyi fiókjában. Némi baráti segítséggel elkez­dődik nézeteltérésektől sem mentes levelezésük. A szép­halmi „vezér” kedvezően fo­gadja Berzsenyi írásait, noha igazi jelentőségüket nem is­meri fel. További munkára biztatja, s ez jelentős segít­ség Berzsenyi kiteljesedéséhez. Személyesen nem találkoznak, sőt, a hosszú levelezés során kialakult barátságuk meg­romlik, eltávolodnak egymás­tól. A széphalmi kúriájában élő, családjára és származá­sára büszke, a saját elképze­léseit és eredményeit egyedül üdvözítőnek tartó Kazinczy nem tudja megérteni azt a más világot, amelyben Berzse­nyi élt és amely verseiből messze sugárzik. A Kazinczy-barátság megromlása, Kölcseyvel tá­madt nézeteltérése, a rosszul sikerült pesti utazás, versei­nek nem éppen kedvező fo­gadtatása még visszavonul- tabbá tették. Élete utolsó más­fél évtizedében alig írt ver­set. Prózai írásokkal kísérle­tezett, megírta a Poétái har- monisticát, melyben a költé­szetről vallott nézeteit fejtet­te lei. Berzsenyiinél a versek kel­tezésének idejét, sorrendjét nehéz elfogadható pontosság­gal megállapítani. Dátumot nem írt, ugyanakkor mindent elkövetett, hogy az utókor eb­ben a kérdésben ne kaphas­son pontos képet. Éppen Ka- zinczyhoz írt leveleiben ér­hetjük tetten kegyes hazug­ságait. önmagát fiatalabbikak tünteti fel, versei keltezését néha évekkel is előbbre, vagy későbbre teszi. Ez a körül­mény is azt a jó értelemben vett legendateremtő szándé­kot igazolja, ami a költőt éle­tében végigkísérte. A későbbi korok Berzsenyi-kutatói szíve­sen nyúltak e legendákhoz, s ez jó ideig akadálya volt a tiszta Berzsenyi-kép kialaku­lásának. MINDEZ MÁSODLAGOS DOLOG természetesen. Az egyetlen fokmérő a produk­ció, maga a mű. Berzsenyi életének fél évszázada alatt viszonylag kevés verset írt, de ezek jelentős, részével —mint például a Horác, a Közelítő | tél, a Magyarokhoz, Napóleon­hoz, Az első szerelem, Osz­tályrészem — a magyar költé­szet legmagasabb csúcséira ju­tott. Országhegyi Károly Megnyílt a gödöllői egyetemisták fotókiállítása Az országos egyetemi és főiskolai napok keretében ren­deztek kiállítást a gödöllői Agrártudományi Egyetem fo­tókörének ötödéves, végzős gazdász- és gépészhallgatói. A mintegy hatvan felvételt fel­vonultató kiállítást tegnap es­te dr. Varadi János egyete­mi tanár nyitotta meg a B- kollégium halijában. Tizenkét kiállító változatos témájú, művészi képei látha­tók a falakon és a tablókon. Örvendetesen sok a népművé­szeti tárgyú, s a falu ihlette kép. Ezek a járás egyik leg­markánsabb tájegységén, a Galga vidékén készültek. A felvételek szorosan kapcso­lódnak a hallgatók jövendő szakmájához, illetve ahhoz a területhez, ahol dolgozni fog­nak. Szépek az állatokat áb­rázoló felvételek, a természet- fotók, s azok is, amelyek a modern építészet remekeit mu­tatják be — művészi fokon. A kiállításon számos munka­fotó és portré is helyet kapott. A végzős egyetemisták szín­vonalas, jól válogatott tárlata május 20-ig tekinthető meg. Könyvcsekk - az olvasók szolgálatában Egyszerűbb, kulturáltabb, korszerűbb és vonzóbb lesz a könyvvásárlás: május 14-től könyvesekkel is vásárolhatnak a könyvbarótok a Művelt Nép boltokban — jelentette be Preszter Sándor vállalati igaz­gató sajtótájékoztatójukon. A könyvcsekk — 17 lapból álló, 1000, illetve 2000 forint értékű vásárlást biztosító csekkfüzet — az eddigi gyakorlattól és hagyományoktól eltérő, újsze­rű szolgáltatás. A vásárlás és a törlesztés a csekk-könyv szelvényeivel történik, s a részfizetési kedvezményt ka­mat nem terheli. Az új módszer sokak szá­mára teszi megközelíthetővé, és könnyíti az olvasóvá neve­lést. Ha a kísérlet beválik — s egyelőre minden jel erre mutat —, a vállalat tervezi, hogy forgalomba hoz majd kedvezményes csekkfüzetet is szocialista brigádoknak és diá­koknak. A csekkfüzetet a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat üzle­teiben, Pest megyében Vácott, Cegléden, Pomázon, Szigethal­mon, Abonyban, Szentendrén, Gödöllőn, Visegrádon és Nagy­maroson lehet kiváltani. Kiállítótermekben Tárlatséta a budai vár múzeumaiban Gagarin űrrepülésének 15. évfordulója alkalmából ren­dezett a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság a Munkásmoz­galmi Múzeumban. Ezrek for­dulnak meg naponta a táblák, tárlók és műszerek között. Ve­Szüntelenül tart a budai vár, a kultúra fellegvára birtokba­vétele. Ezrek sétálnak napon­ta szobrokkal, festményekkel, századunk műszaki csodáival zsúfolt termeiben. Újdonság itt minden. Az is, hogy újjáva­rázsolták, az is, hogy ez a pompa a miénk, az is, hogy a dolgozó milliók közős műve, névhez nem, de néphez kötőit eredménye, kincse. A gótika mesterművei Nem tudjuk az 1974-ben ta­lált és a Történeti Múzeumban bemutatott gótikus szobrok szerzőinek nevét, de nem is lé­nyeges. Míg nem láttam azo­kat, úgy gondoltam, kuriózu­mok. Megdöbbenve csalódtam, hiszen mesterművek a javából. Zólnay László és munkatársai valóban nagyszerű leletre buk­kantak. Ezek a szobrok re­mekműszinten sugallnak két igazságot. Az, hogy a mi XV. századunk a maga francia, olasz és ismeretlen magyar mestereivel némi késéssel, de azonos ranggal, gótikus ele­mekkel bár, de készült a maga önálló reneszánszára. Ki tud­ja, nem Dobó István kardjá­ban enyészett-e el a miche- langelói’ érték, abban a végvá­ri kardban, melyet forgatni a török kényszerített ránk, most, ahogy időtt adott történel­münk, azonnal Petőfink és Bartókunk született?! Európai mérleg A Nemzetti Galéria jelenti a tárlatséta második állomását, májusban is látható még a francia portrékiállítás, mely­nek anyaga Párizsból érkezett. Alkalmat ad az összehasonlí­tásra; e gyűjtemény európai mérleg. Sok mindent megér­tünk e művek szemlélése köz­ben. A francia forradalom vi­hara előtti csöndet jelölik a selymek és brokátok, Ami igaz, igaz, a XVII. századi francia arisztokrácia arcmásai magas formaszinten jelennek meg az eddig általunk kevéssé ismert szerzők alkotásain. A műgond és a tudás másodlagos értékű tekinteteket rögzít. A míves gondosság azonban lebilincselő, a drapériakezelés hibátlan. A jó átlagszintből is kiemelkedik Moliére képmása, Joseph-Ma­rie Vien realizmus-irányú Jac­ques-Luis David portréja, Greuze saját lányáról festett műve, s különösen Fragonard energiáktól duzzadó Aggas­tyánja. A magyar képzőművé­szet — igaz némi időkieséssel — de a XIX. században utol­éri a francia portré szintjét Barabás Miklós, Székely Ber­talan, Munkácsi Mihály telje­sítményében, sőt már a XVIII. században Mányoki Ádám ér­tékeivel rendelkezünk. A Nem­zeti Galéria kiállítása, amely francia—magyar együttműkö­dés alapján valósult meg, eu­rópai szinten szerkeszti meg a francia és magyar portré ösz- szehasonlítását. Nincs szégyen­keznivalónk. Kozmikus távlatok Öröm nézni délelőttönként az emberek áramlását a vár három nagy kiállítóhelyisége között. Sok a fiatal. Körük­ben nagy sikere van a szov­jet űrkutatás eredményeit be­mutató kiállításnak, melyet txtés, magyarázat, rakétakilö- vést jelző szemléltetés fokozza a hatást. A jól rendezett gyűj­temény bemutatja a kozmikus teret, a startra kész rakéták kicsinyített makettjét, a Föld körül keringő mesterséges hol­dak adatait, szerepét, és a holdjárművet. Számomra a tárgyak mellett a látogató fia­talok csöndje is élményt jelen­tett, hiszlen néma tekintetükön látszott, felfogtak valami alap­vetően lényeges mozzanatot az emberiség csak békével és kö­zös alkotással elérhető kozmi­kus távlataiból. Losonci Miklós Lovag capuccióban. Szoborfej részlet a Történeti Múzeum kiál­lításáról. HETI FILMJEGYZET Bibi Andersson és Jean Plat, Legutóbb A szerelmes Blume kapcsán mondottuk: divat az érzelgés a világ filmművészetében, különösen a nyugati nagy filmgyártó országokban. S íme, néhány héten belül itt egy újabb pél­da. Ezúttal francia alkotásról van szó, bár rendezője az olasz Sergió Gobbi (egyben a forgatókönyv egyik szerzője is, a francia Paul Gegauff mellett), olyan nagynevű sztár a női főszereplő, mint a svéd Bibi Andersson, Ing­mar Bergman kedvenc szí­nésznője. A filmen azonban ez sem segít, mert reménytelenül szentimentális történet, tele sablonokkal, százszor látott­olvasott szituációkkal. Tulajdonképpen egy há­romszögtörténetet látunk. A feleség Blanche (őt játssza Bibi Andersson), a szerető Claire (az igen szekszepiles Genevieve Fontanel). A férj pedig, Edgar (Jean Piát), a két nő közölt vergődik. De nem is ez a legjobb szó Ed­gar helyzetére, mert alapjá­ban véve igen jól érzi magát a mi tagadás, nagyon vonzó asszonyok között Különösen, hogy — milyen meglepő for­dulat! — toiind a kettőt sze­reti. Sőt (újabb meglepő for­dulat) a két nő is szereti Ed­gárt. Most mi legyen? Az lesz, hogy a derék (és strapabíró) Edgar vidáman ficánkol fe­leségtől szeretőig és szerető­től feleségig, miközben foly­ton dönteni akar, de végül is erre nem ér rá, mert egyéb dolgai akadnak. Bonyolítja a dolgot, hogy a nej rájön a A felső A cím — még az angol The Ruling ClaSs, azaz Az uralko­dó osztály sem — nem pontos, illetve nem fedi azt a társa­dalmi kört, amelyről a film szól. Angliában ugyanis a fő­rendek — az ő körükben ját­szódik a film — alig néhány ezer fős zárt kasztot alkot­nak, s a Lordok Házának, az angol parlament és törvény­kezés eme megkövesült ma­radványának mindössze pár száz tagja van. Azonkívül az angol arisztokrácia gyakorla­tilag már nem uralkodó osz­tály, noha befolyása a kor­mányzásra, az ipar és a ke­reskedelem különböző terüle­teire ma sem elhanyagolható. De nem is valamiféle társa­dalmi értekezés volt a célja Peter Medak rendezőnek, aki Peter Barnes sikeres regényé­ből a filmet készítette. In­kább bizonyos leleplező szán­dékok vezették: meg akarta mutatni, mennyire anakro­nisztikussá vált napjainkra ez a hajdan rangban, vagyonbfrlí és hatalomban valóban ki­váltságos és rendkívüli osz­tály. Főhőse, Jack, azaz Gur­ney 14. grófja, gyakorlatilag (és orvosilag) paranoiás őrült, aki hol istennek hiszi magát és Krisztus-maszkban járkál, hol meg — miután „kigyó­gyul” — a hirhedt bűnöző, Hasfelmetsző Jack utódjának, s mint ilyen, egymás után te­szi el a környezete nőtagjait láb alól. Azaz nem is láb alól, hiszen nincsenek neki A du Ilja Velcsev bolgár rende­ző filmje meglehetősen bo­nyolult módon előadott törté­net egy mérnöknek készülő fiúról és egy fiatal színésznő­ről, akikről sok viszontagság és még több erőltetett késlel­tetés és bonyodalom után vé­gül is kiderül: nem egymás­hoz valók, mert mindegyikü­A rivális című film főszereplői. férj üzelmeire, s hogy tisz­tázza a dolgot, álnéven össze­barátkozik a gyanútlan Claire- rel, aki — ha már a férjet úgyis szereti — megszereti Claire-t is. Ez aztán a slamasz- tika! De sebaj! Szerzők és rendezők úgy kivágják be­lőle magukat, mint a pinty! Hogyan? Ügy, hogy Blanche leleplezi magát, s győztes­ként távozik a sóbálvánnyá dermedt Edgárral, miközben a szegény Claire, aki legjobb barátnőjében is csalódott, ott marad hoppon, és nyeli kese­rű könnyeit. Tanulság: nem kell nős férfiba belehabarod- ni, illetve nős férfinak nem kell félrelépnie, illetve férjes asszonynak tudni kell tűrni és okosan beletiporni a rivá­lis nő lelkivilágába, elegán­san, finoman, ámde kímélet­lenül. Ha a film ezt a butuska, naív és agyonkoptatott mesét legalább némi szellemesség­gel, humorral adná elő, az eredmény sokkal jobb lenne. De nem ezt teszi. A legközhe- lyesebb ötleteket sorakoztatja a legközhelyesebb „mondani­való” kifejtése érdekében, és könnyed tréfálkozás helyett egyszerűen komolyra veszi az egész ügyet. Ha itt-ott neve­tünk, az nem a készítők szán­déka szerint történik, hanem csak azért, mert a szituációk a mi számunkra már annyira sziruposak, hogy nem lehet nem nevetni. Egy szó, mint száz: nem jó film A rivális, és csak sajnálni lehet a kiváló Bibi Anderssont, hogy Berg­man remekei után ebben a tucatáruban kapott szerepet. tízezer útjában. Azért öl, mert így diktálja az őrült elme, amely benne munkálkodik. Viszont mivel peer, azaz főrend, s a lordok Háza tagja, tetteinek senki nem mer útjába állni. Azaz — mondja halkan, bár torlalanul. bár nagy techni­kai és filmtrükk-csinnadrat- tával körítve a film —, aki ennek a kiváltságos kasztnak a tagja, lényegében még ma is szent és sérthetetlen Ang­liában. Hogy a film nem alap nél­kül bírál, arra a közelmúlt néhány kínos, rendőrségi üggyé vált botránya a példa. Az angol arisztokrácia, ez a beltenyészet, túlélte önmagát, nem vitás. Kritizáló tenden­ciájú filmet készíteni róla le­het. De A felső tízezer meg­marad a felületi tüneteknél, s nem keresi igazán a hanyat­lás, a. dekadencia valódi okait. Látványos, amit elénk tár, de több benne a divatos mélylélektan, meg a már G. B. Shaw korában is avultnak ható óviatos liberalizmus, mint a tényleges társadalombírálat. Ráadásul egy sor célzást, összefüggést csak az angolok érthetnek meg igazán. Így, bár a filmben egész sor ki­váló színész játszik (Jacket például Peter O’Toole, Tuc­kert, a szabadelvű komornyi- kot Arthur Lowe, a szenilis Lampton érseket Alasiair Sim, és még több más, jól is­mert név), nem kapunk iga­zán tartalmas élményt. Rá­adásul a film igen hosszú is. blőr két annyira érdekli a maga munkája, hogy nem tudja feláldozni azt a másik szerel­méért. Ezt az egyszerű mesét a film úgy összegubancolja, hogy a néző csak igen nehe­zen tud eligazodni a különbö­ző szálak között. Takács István I " 1 á i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom