Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-25 / 122. szám

útidat* 1976. MÁJUS 25., KEDD SZÍNHÁZI estek Jelentés a műhelyből Miniíeszuval. túi gya­Ikori a vidéki színházak fővá­rosi vendégszereplése. Vagy legalábbis: riitkábban kerül rá sor, mint azt e színházak mű­vészi rangja, s a magyar szín­házi életben szükséges egész­séges információcsere indokol­ná és szükségessé tenné. Bizo­nyára ez a meglevő igény okozza, hogy minden vendég- szereplést felfokozott érdeklő­dés kísér, szalon a és közönség egyaránt látni akarja az elő­adásokat, tartsák bár azokat a legkésőbbi, éjszakai órákban. A múlt héten a pécsi Nem­zeti Színház vendégjátékára került sor a Madách Színház­ban és kamaraszínházában. Valóságos minifesztivál kere­kedett ebből a vendégeskedés­ből, hiszen öt estén négy dara­bot láthattak az érdeklődők Valamennyi a most futó évad­ban tartott bemutató volt, va­lamennyi eredeti bemutató, s valamennyi magyar drámaírók új, vagy még sehol másutt élő nem adott alkotása. A szerzők névsora igen rangos: Tamási Áron, Illyés Gyula, Hernádi Gyula és Páskándi Géza. Mfl már fogalom a pécsi színházi -drama turgiai műhely. Illyés Gyulának öt eredeti be­mutatóját tartották itt, Her­nádi Gyula a pécsi színházban előadott darabjaival fejlődött drámaíróvá, de mellettük szá­mos más szerző — köztük el- sődrámás, fiatal írók — kö­szönheti e műhelynek a szín­padi megszólalás lehetőségét, s az ezt megelőző nagyon ko­moly, már-már alkotótársi dramaturgiai segítséget. A színház vezetői — Nógrádi Ró­bert igazgató-rendező. Sík Fe­renc főrendező, Czimer József vezető dramaturg — talán bár­melyik magyar színháznál töb­bet tesznek napjainkban az élő magyar dráma ügyéért, s nemcsak azzal, hogy elősegítik a művek létrejöttét, és színpa­dát biztosítanak a számukra, hanem azzal is, hogy különle­gesen gondos, igen színvonalas előadásokban hozzák színre e műveket. Meglepetések. a mostani vendégjáték mind a darabo­kat, mind pedig előadásukat illetően szolgált néhány meg­lepetéssel. Az egyik ilyen meglepetés Tamási Áron elve­szettnek hitt, aztán pár éve mégis előkerült első darabjá­nak, az ösvigasztalásnak a bemutatása volt. A dráma dra­maturgiai fogyatékosságai — legalábbis egy formális drama­turgia szemszögéből — nyil­vánvalóak. De ugyanakkor je­len van benne mindaz a köl­tészet, mindaz a székely népi őserő és nyelvi pompa, amely a legjobb Tamási-művekre oly jellemző. Az előadás — igen szerencsésen — erről az oldal­ról közeledett a műhöz, és Sík Ferenc rendezése meg tudta old an azt, ami a legtöbb — és ennél jobb — Tamási-darab előadásából eddig hiányzott: poézissé és drámává emelte a szöveget, szinte lebegtetve a színpad deszkái fölött, és még­is a népköltészet realitásában gyökerezhetve. A másik meglepetés Páskán­di Géza szertelen, műfaji kor­látok közé nehezen szorítható, s kissé heterogén komédiájá­nak, a Szeretők a hullámhosz- szon-nak az előadása, Ka­rinthy Márton rendezésében. Maga a produkció lényegesen jobb, egységesebb, sőt, szelle­mesebb és következetesebben szatirikus, mint ,a darab, s ezernyi sziporkájával, hallat­lanul vidám színészi munká­jával az egyik legjobb vígjá­tékrendezés ebben az évadban. Ám a másik két mű — Illyés Gyűlő Orfeusz a felvilágban című furcsa vígjátéka, Sík Fe­renc és Hernádi Gyula A tol­mács című drámája Nógrádi Róbert rendezésében — sem hozott kisebb meglepetéseket. Illyés eddigi legszokatlanabb, Hernádi eddigi talán legjobb színpadi művét láthattuk. Akik v égignézték e négy dara­bot többszörösen is szerencsés helyzetben érezhették magu­kat. Részint mert jó drámák jó előadásait látták. Részint pedig azért, mert bepillantást nyerhettek a mai magyar drá­mairodalom és a mai magyar színházművészet helyzetébe, eredményeibe. Takács István Megyei kiállt tóterem ben SZENTENDRE-SZONÁTA Miháltz Pál kamarakiállítása Miháltz Pálnak, a Magyar Népköztársaság kiváló művé­szének kiállítása június vé­géig látható Szentendrén. A tárlat hétfő kivételével napon­ta 11 és 18 óra között várja a közönséget. A szentendrei festészet leg­nagyobb pianistája Miháltz Pál. Képei sűrű, tiszta szoná­ták. Tárgyukat kottázzák, de önmagukban élnek, a forrás természeti határait elhagyva, a festői valóság közelében gaz­dagodnak tovább. Tisztessé­ges festő, a lelkiismeret fel­sőfokán alkot. E lelkiismere­tesség tehetségének része, már a motívumok kiválasztá­sában, érlelésében érvényesül, a felületkezelésről nem is szólva. Évtizedek óta a mes­terművek színvonalán alkot, s ez komoly készenlétre, össz­pontosításra, fegyelemre, asz- kétikus magatartásra utal. Talmi siker nem érdekli, csak a végső eredmény, személyes ambíciói háttérben marad­nak, csak a mű, mindig a mű fontos számára. Egyénisége nem elsősorban alkatában rejlik, hanem teljesítményé­ben; a munka telte azzá. El­ső pillanatban elmegyünk kin­csei mellett, az ő szépsége nem kiált, az ő szépsége Csönd, s ha elég szerények, tiszták vagyunk, csak akkor fedezhetjük fel önmagunk­ban, önmagunkért is meg kell küzdeni Miháltz Pál művé- -szetének pontos befogadásáért. A Miháltz-kép a valóság kül­ső ábrázolata, de egyúttal az ember világszemlélete is ben­ne gyűjtődik, filozófiai fogal­mazásban. Értelmes világot közöl velünk a festő, olyan tér-idő környezetet mely te­lített szenvedéssel, küzdelem­mel, kibontakozással. S ez utóbbi lényeges, mert minden Temető, Elveszett kert. Kék requiem, Csukott kapu ellené­re felragyog a Sötétvörös ház, Táj tehénnel, Napraforgó és a Fuvaros udvara a maga le­győzhetetlen életerejével. Az elsüllyedt idő újra fel­emelkedik képein, szerkeszté­sének megbízható alaposága a szín- és formaviszonyok egyensúlyán alapul. Tiszteli az életet. Minden rangú lét­tevékenységet köszönt fest­ményeivel, akár virágnak, akár lovaknak, akár ember­nek nevezik. A tér tömörülé­seit tovább sűríti nem lanka­dó szívóssággal. Róla elmond­hatjuk Petőfi sorát: Termé­szetem komoly, mint hege­dűink első hangjai. Miháltz Pál festészete komoly és mél-' tóságteljes, minden részleté­ben és összhatásában egyenle­tes érték, nemcsak gyönyör­ködtet, hanem elmélyülésre is ösztönöz. A valóság jel­képpé formálódik festmé­nyein, a kicsit gyötrött felü­letek a kínlódáson diadal­maskodó állapotot rögzítik. Igaz, minden képe tragikus nyitánynak indul Fekete ma­dár jelenik meg az ablak, mindannyiunk ablaka előtt, de feloldódik a bánat. A Mi- háltz-mű egésze a küzdelem­mel kivívott élet emberi ne­mességéről közöl halk szoná­tákat képi eszközökkel. Sok az alkony, de ez nem a derű ellentéte. A szentend­rei alkony magányos pompá­ja ragadja meg, mely még­sem a búcsúzás nosztalgiáját, hanem az új hajnal virágzó tüzeit ígéri szemnek, szívnek, értelemnek. Semmi lelkende- zést nem erőltet ránk, de mű­veinek átható szemlélése után gazdagabbak és nyugodtabbak vagyunk, éretten hiteles esz­tétikuma megszüntet bennünk sok kételyt, magányt, szomo­rúságot. Nem annyira meg­döbbentő, mint amilyen szí­vós Miháltz Pál világa, érté­keit nagyon megőrzi a holnap, az ő festői kincse elkerüli az értékcsökkenést, mivel semmi devalváló elem nem található benne, lassan és állandóan növekedni fog az általunk már nem ellenőrzött időben. Még valamit Miháltz Pál­ról; 1921 óta dolgozik Szent­endrén, s itt ez az első egyé­ni kiállítása. Szerénységének felemelő példája ez, azé a tisztességé, mely most is új műveket sorakoztatott fel. Nemrég volt sikeres kiállítása a Műcsarnokban, de nem ab­ból a gyűjteményből váloga­tott, hanem a Klamár Ernő kollekciójában található Mi­háltz-képeket egészítette ki még tulajdonában levő saját műveivel, melyek éppen belső értékük révén születésük pil­lanatától jelentenek köztu­lajdont. Örömmel jegyezzük meg, hogy Miháltz szentend­rei kiállításának érzékeny és nagy létszámú a iközönsége, mely országos áramlásra utal. Karcagi, dunaújvárosi, szege­di, mezőkövesdi, budapesti is­kolások, felnőttek írták be nevüket vendégkönyvébe, köz­vetlen kollégái közül Barcsay Jenő és Ilosvai Varga István. Csak a Pest megyei középis­kolák szignói hiányoznak. Az év végi, tavaszra tervezett kirándulásokon sokan keresik fel Szentendrét, s reméljük, a város egyik kiváló festőjének, Miháltz Pálnak a tárlatát is, akinek életműve az egyik legszebb Szentendre-szonáta. olyan színzene, melynek tisz ta hangzása maradandó kép­zőművészet. Losonci Miklós Éneklő úttörők Szombaton este piros nyak- kendős úttörők énekétől volt hangos a megyei művelődési központ színházterme. Kettős évfordulót ünnepelt a városi énektagozatos általános iskola. A Bajcsy-Zsilinszky úti iskolá­ban nyolc évvel ezelőtt kezdő­dött az énektagozatos oktatás. A másik a magyar úttörőmoz­galom 30 éve. Ennek szelle­mében állították össze, több mint kétórás műsorukat az is­kola tanúiái. Műsorukkal — telt ház előtt — nagy sikert arattak. A Bajcsy-Zsilinszky úti is­kola vegyes kara az Éneklő if­júság országos döntőjében, amelyet most rendeztek a Ze­neakadémián, jó minősítést ér­demelt ki. A közelmúltban hangfelvétel >s készült a rádió részére a szentendrei éneklő úttörőkről. TV-FIGYELÓ Parabola. Ahogyan mondani szokás: nagyon kitalálták ezt a műsort. Politikai pikanté­riákban bővelkedő képsorok, s hozzájuk szellemesen ironi­záló kommentár... Kell en­nél jobb szórakozás? Szívesen néztük a Parabolát akkor is, amikor még Varga József fa­nyar képpel elmondott fanyar mondatai fűszerezték a látot­takat, és még szívesebben nézzük most is, amikor az új műsorvezető, Árkus József szól hozzánk a maga kajánkodó módján. Igen jól sikerült e külpolitikai görbetükör leg­utóbbi adása. Megannyi ironi­zálásra méltó felvétel, meg­annyi jól időzített poén — egyszóval jól szórakoztunk. Hanem egy dolog rendre eszé­be jut a Parabola nézőjének! Az, hogy miért nem láthatja a maguk rendes hosszúságá­ban azokat a felvételeket, amelyekből csak egy-egy snit­tet mutathat be a Parabola. Add tovább! Fiataloktól, fiatalokról, fiataloknak Riportkötet, útirajz, regény és sci-fi ;,Harangot csak egyfélekép­pen lehet önteni. Csak úgy, ahogy Borisz — dehogyis Bo­risz! —, ahogy Boriszka csi­nálta az Andrej Rubljov cí­mű filmben” — írja Ancsel Éva annak az irodalmi ri- pjortkötetnek a bevezetőjében, amely Hogyan kell harangot önteni? címmel jelent meg a Kozmosz Könyvek sorában. S így folytatja: „A harang­öntéshez nem akármilyen anyag kell. Az ilyen anyagért a világ végére is el kell men­ni, az ilyen anyagot ret­tentő türelemmel kell föl­kutatni .. Szívesen idéznénk tovább végig a megragadó parabolát, amely a kötetben szereplő „harangoknak” — a jó ripor­toknak — az „öntését” pél­dázza, ugyanakkor mindarra a „harangöntésre” utal, ame­lyekről e riportok szólnak: szenvedéllyel, hivatástudattal, sorsvállalással folytatott mes­terségekre, munkákra. Költők, írók, újságírók írá­sai ezek az élet egy-egy da­rabját bemutató-felcsillantó, emberi arcokba, sorsokba nyíló írások — dúsítva íróik gondolataival, érzéseivel. Rész­ben talán inkább költői rí portnak mondhatnánk őket épp ezért, mintsem irodalmi riportnak, ami nem mond semmit, de már bevett cim- ke. Mert a riport ne irodal­mi legyen, hanem valódi, jó tollal megírt; nos: ezek ilye­nek — hát ezt nevezzük iro­dalminak. S hogy miről szólnak? Vá- czi Mihály költői átéléssel kalauzol a villamos mozdo­nyon bennünket fél országon át. Galgóczi Erzsébet, Kun­szabó Ferenc a paraszti élet pillanatait mutatja fel. Ka­tona Éva mindennapi és rendkívüli — közalkalmazott és állatszelidítő — pályát je­lenít meg. Örkény István és Csák Gyula,' Bajor Nagy Er­nő és Sulyok Katalin — s hosszan sorolhatnánk a szerzőket... Izgalmas, sok­színű kötet, sokféle pályát, hivatást, szenvedélyt mutat be emberi hitelességgel. ★ Ugyancsak Kozmosz-kiadás és rokon műfajú írásoka kább a jövőbe vagy idegen bolygókra utaznak — ezeket persze ő sem hagyja ki —, Chruszczewski többek közt Bonaparte Napóleon és Ne- fertari társaságába kalauzol­ja az olvasót. Ezenkívül ér­dekes tanulmányt olvasha­tunk a fantasztikus irodalom, film és színpadi művek köré­ből, továbbá a személyiség számítógépmodelljeiről. S egyebek között „az első sci-fi sorozatnak, Charles Georges Thomas Garnier 1787-ben in­dított Elképzelt utazások, ál­mok, látomások, kabalisztikus regények című sorozatának il­lusztrációiból kapunk ízelí­tőt. ★ Ötvenöt fiatal költőt és írót mutat be együtt a Kozmosz Add tovább! című antoló­giája. Szerzőinek írásait ol­vashattuk folyóiratokban, la­pokban, kötetekben, mégsem hiábavaló az ilyen közös be­mutatkozás: segít tájékozód­ni, eligazodni, a neveket he­lyűkre tenni. Az előszó 1976 összegezésének tekinti az író- szövetség fiataljainak József Attila Köre és a Móra Könyv­kiadó első közös vállalkozása eredményeként mejelent kö­tetet, amelynek anyagát Csap­iár Vilmos, Kulin Ferenc és Rózsa Endre szerkesztette. Az ötvenöt szerző közt — ame­lyek sorába tartozik a szer­kesztők közül is kettő: Csapiár és Rózsa — több kötetes és ke­vésbé ismert egyaránt akad. Veress Miklós, Petri György, Kiss Anna versei, Csapiár Vil­mos, Nádas Péter prózája, Szi­lágyi Ákos tanulmányai csak kiragadott, de nem alaptala­nul kiragadott nevek a hosz- szú sorból. A kötet érdekes írásokat és áttekintést ad. ★ Nem újdonság, de éppen ezért érdekes regény a Koz­mosz-sorozatban McCoy köny­vo TVTom i’i iHcvrnc*5 cr morf •fii — ölel fel Mezei András köte­te, a Noé bárkája. Rokon mű­faj kettős értelemben: egy­részt mint útirajz, ugyan­csak konkrét, közvetlen ta­pasztalatot bemutató írások, másrészt ugyancsak jóval több a tárgy puszta bemuta­tásánál, amely kiváltja az író gondolatait, érzéseit, s ezek legalább olyan szerepet igé­nyelnek az írásban, mint a tárgy, a váltakozó hely­szín maga. A helyszín egyéb­ként jócskán váltakozó Viet­namtól Rómáig, Moszkvától Jerevánig és Tbilisziig, Pá­rizstól Kairóig. Olykor vers váltja fel a prózai beszámo­lót, olykor a próza lírai. S a téma se mindig a külső helyszín — hanem az író szemműtétje, a vakság hatá­rán való bolyongása is. ★ Ha az említett írások a sző klasszikus értelemben vett irodalom határain „innen” voltak, a konkrét valóság felé, akkor azok, amelyek­ről most szólunk, az irodalom határain túl, a fikció világába rándulnak ki. A science fic­tion, a tudományos-fantasz­tikus írás antológiájának, a Kozmosz kiadásában megje­lenő Galaktikának új számát jórészt egy lengyel szerző bemutatásának szánja a szer­kesztő, Kuczka Péter: Czes­law Chruszczewski tíz kis írá­sát közli. Chruszczewski a sci-fin be­lül különösen kedvel egy sa­játos amalgámot, amit törté­nelmi fantasztikumnak ne­vezhetnénk, ha nem is pontos a kifejezés. Míg mások legin­A, riportkötet címlapja. Kondor Zoltán Illusztrációja A lovakat lelövik, ugye című re­gényhez. Nem az intimpistáskodó hy- men-hírekre meg más efféle riportokra gondolunk, hanem az olyasféle felvételekre, mint amilyen legutóbb a minden tisztességétől megfosztott Teng Hsziao-pinget mutatta. Egy­szóval, amik a híradóba hosz- szúak, a Parabolába csak egy­két kockájukkal illenek — vi­szont a külpolitika iránt ér­deklődők figyelmére feltétle­nül számot tarthatnak. Kelle­ne ezeknek egy külön műsor! Mondjuk, hetente jelentkezne a Magyar Televízióhoz beérke­ző, fel nem használt riportok nemzetközi szemléjén. Bizto­san sok nézője lenne ennek a külpolitikai képesújságnak! Műsorvezetők. Ahogyan re­mek kommentálója a Parabo­lának, Árkus József, annyira szenved az alkalmatlan veze­tők, illúziórontó közreműkö­désétől jó pár más műsor. Töb­ben is szóvá tették már, hogy a. — különben jól sikerült — könyvheti előzetes is megér­demelt volna egy súlyosabb egyéniséget, mint a memória­zavarokkal küzdő ifjú Bányai Gábor. Aki pedig végignézte a kórusok vasárnap délutáni Énekszóval című műsorát, an­nak vezetője — a különben bizonyára remek szakember, Makláry József — helyett is szívesebben hallgatott' volna olyan valakit, aki gördüléke­nyebben beszél, természeteseb­ben viselkedik. Az ilyen gazdátlan műsorok címét hosszan sorolhatnánk... Ami viszont elkeserítő: főkép az oktató, nevelő, ismeretterjesz­tő adásoknak nincs megfele­lő vezetőjük; azoknak, ame­lyeknek a leginkább kellene hatniok. Bizony, jó lenne, ha legközelebb nemcsak riporter kerestetne, hanem műsorveze­tő is! Csoiánjok. Végre szóba ke­rültek a pest-budai csótányok! Nem kell hosszasabban szólni róluk, minden — majd min­den — újonnan épült fővárosi lakóházban ott futkároznak, terjesztve kórt és borzolva idegeket... A* tévé miskolci fesztiválján joggal díjazott Vajek Jutka vette a fáradsá­got, és próbált utánajárni: meddig kell még csapkod­nunk, ilyen-olyan szerekkel irtanunk e csúf bogarakat? Sajnos, úgy fest, még igen sokáig! Vannak ugyan vegy­szerek, amelyek alkalmasak tömeges kipusztításukra, nin­csenek viszont alkalmas em­berek, akiknek közreműködé­sével ez az irtás sikeres le­hetne. Arról van szó, hogy a lakók egy része egyszerűen nem hagyja, hogy az ő laká­sát is fertőtlenítsék. Amíg viszont csak itt-ott poroznak, addig vígan szaporodik a csó­tány. Mint megtudtuk, most a Bábolnai Állami Gazdaság készül egy nagy ellenoffenzí- vára. Bizony, jó lenne, ha ir­tási akciójuk sikerét az eddig elzárkózók is segítenék: ajtót nyitnának a legújabb vegy­szer szétszóróinak. Akácz László I táncverseny epizódjaiból épített és kissé váratlan, az áldozat kérésére szívesség­ből leadott revolverlövéssel végződő történetet, mely a filmen is, e kötetben is azo­nos címmel fut: A lovakat lelövik, ügyet A harmincas évek Amerikájának élete, ki- látástalansága, pénzhajszája sűrítődik nagy erővel a la­pokon. Lyuk a levegőben — ez a címe Maria Ziólkowska ifjú­sági regényének, amelyet ugyancsak a Móra Könyvki­adó jelentetett meg. A len­gyel írónő könyvének hőse egy nevelőintézeti növendék. A történet a tizennégy éves fiú szökésével indul — és szülőre találásával, örökbe fogadásával ér véget. Szív­vel, kedvvel írt könyv. Egy csokor ifjúsági kiad­ványt pillantottunk át: ri­portkötetet, útirajzot, regé­nyeket, szépiradalmi és sci- fi-antológiát. Valamennyi ér­dekes olvasmány. ' Németh Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom