Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-18 / 116. szám
4 SkM$OV 1976. MÁJUS 18., KEDD Biztató kísérlet Budakalászon Egész nap az iskolában Kiállítótermekben Alkotást hozó — Elnézést leérek, rögtön jövök, csak kikészítem a tányérokat meg az evőeszközöket, hogy tudjanak teríteni az ebédhez! Budakalászon vagyunk az egész napos kísérleti iskolában, amely eredetileg — meg kell mondani — nem iskolai célokra épült. A Gyógynövénykutató Intézet egyik épületében tanácsi kezdeményezéssel, szülők és pedagógusok társadalmi munkával építették meg ezt a kis otthont, hogy jobb tanulási lehetőségeket biztosítsanak a gyerekeknek. A járásban elsőként — Néhány évvel ezelőtt Leányfalun, a szülők, nevelők fórumán vetődött fel az a gondolat, hogy egész napos iskolát kéíl szervezni a rossz, veszé- lyeztettett környezetben élő gyerekek számára — mondja Szabó Ferencné pedagógus, aki az előbb még a tányérokkal Volt elfoglalva — Karsai Miklós tanácselnök és Szehd- rödi Ferencné iskolaigazgató sokat tettek azért, hogy a szentendrei járásban elsőként Budakalászon létesült ilyen kísérleti osztály. És természetesen a szülők, szocialista brigádok áldozatkész munkáját dicséri mindaz, amit itt lát. Egy tantermünk van, egy fektetőszobánk. Előtér, mellékhelyiségek, parányi nevelői szoba Ez minden. Harminc elsőosztályos gyerek jár ide, nehéz és rossz körülmények között élő, elvált szülők egész nap dolgozó szülők családjából. Egységes napirend . — Mi ennek az egész napos iskolának a lényege? Mi újszerű benne? — A hagyományos iskolatípusban a gyerekek délelőtt iskolában vannak, tanítás után átmennek a napközibe, ebédelnek, játszanak és tanulnak. Ha délután vannak iskolában, akkor ez a folyamat fordított sorrendben bonyolódik le. Mi viszont egész napos foglalkozásokat tervezünk, a tantermi órák és a szabad foglalkozások nem különülnek annyira el egymástól, mint a hagyományos típusban. És az is lényeges, hogy minden munkafolyamatot — tanítási órát, önálló tanulást, a szabad idő eltöltését — pedagógus irányít. Két pedagógus van a gyerekekkel: az egyik délelőtt, a másik délután. A napirendünk érzékelteti legjobban a lényeget. Nyolctól fél 11-ig az órákon önállóan dolgoznak a gyerekek, tanulnak, házi feladataikat készítik el. Tizenkettőig tart a szabad idő, amikor játékok, séták, kirándulások Szerepelnek a programban, kulturális és ezermester-foglalkozásokat tartunk. Tizenkét órakor van az ebéd. Ebéd után a gyerekek takarítanak, berendezik a fektetőszobát, három negyed kettőig pihennek. Ez után negyedórás frissítő mozgás, játék, tisztálkodás következik, majd 2 órakor kezdődik ismét a tanítás, házi feladatkészítés, önálló munka. Közösség, tisztségek Bemegyünk az osztályterembe. Itt ér az első meglepetés. Fél órával ezelőtt, amikor benyitottam, gyerekfejek hajoltak a füzetek, könyvek fölé, a tanító néni a padok közé járkált, magyarázott, folyt a tanítási óra. A könyvek füzetek eltűntek, az iskolai padokat összetolták, négyszemélyes éttermi asztalokat varázsoltak belőlük, rajtuk ízléses teríték. Fehér köténye« kislányok állnak az asztalok mellett várják a további' utasítást. A parkett ragyog, szorgos kis kezek vizes ruhával törölték tisztára. A falakon szemléltető képek gyerekek készítette tablók a tanulmányi és a közösségért végzett munka grafikonjai, számtalan jele annak, hogy tartalmas, oktató-nevelő munka folyik itt. Minden közösségi tisztséget gyerek tölt be, van hetfes, ügyeletes, tisztaságfelelős, takarító, virágfelelős, uzsonnaosztó és még ki tudja hányféle „funkcionárius”. Kimegyünk az udvarra. Szabó Ferencné pedagógus sorakoztatja a gyerekeket. Játék következik. A gyerekek kört alakítanak, a tanító néni beáll közéjük és máris csendül a dal. Néhány játékot is eljátszanak, de a megeredő eső fedél alá kergeti a társaságot. A mozgástól kipirult gyerekek lecsendesednek, kézmosás következik és bevonulnak az ebédlőbe. A „kis funkcionáriusok” munkához látnak, hordják a levesestálakat. A tanító nénni osztja az ebédet, konyhai alkalmazott csak akkor jön be a terembe, amikor az ebéd végén leszedett tányérokat, evőeszközöket kihordja a teremből. Lassan közeledik a lei dkvés ideje, hogy aztán frissebben ébredve, délután 2-kor újra munkához lássanak. Hadd említsek meg egy érdekes, és az itt folyó nevelés eredményességét jellemző példát. Mint már említettük, nincs ivóvíz a helyiségben. — Nem akar tejet inni ebéd után? — kérdi tőlem Szabó Ferencné. — Mi is azt iszunk. — Köszönöm, nem kérek — mondom és máris beszélgetünk tovább, amikor egyszer- csak az egyik kislány letesz elém az asztalra egy pohár tejet. Azt hiszem ehhez nem kell kommentár. Minden évben megtörik A látottak összegezése helyett inkább egy elgondolkoztató problémát említsünk meg. Ez a második tanév a kísérletek kezdete óta. A körülmények miatt a kísérlet tulajdonképpen minden évben befejeződik, megtörik. A tavalyi elsős osztály az idén a hagyományos formában — iskolában, napköziben — tanul tovább. Szeptemberben ugyanis visszamentek az anyaiskolába, Az idei kis elsősökre is ez a sors vár. Nagy kár, mert az eredmények szépek, biztatóak, de sajnos, így az elkezdett mű csonka marad. Kiss György Mihály Helyes, hogy a mai fiatalok önálló elképzelésekkel lépnek meglevő értékek nyomóba, úgy folytatnak, hogy kezdeményeznek. E kísérletezőkedv csalt bizonyos idő után vezet sikerre, először kétséget támaszt a nézőben. Később szükségszerűen megbarátkozik az új főapákkal, új technikával, mert hozzászokik. Május végéig több olyan kiállítást láthatunk a fővárosban, amelyeken ezt a problémakört érzékeljük jól megoldott új művek sokaságában. Rácz Edit szobrai Mozgékony alkat, játékosan bár, de elmélyülten gondolkodik. A felületek gazdag szövevénye szerves egység, felfedezésekre építő életszemléletet tükröz. Egyéniség szob- rászi eszközeiben, és töprengéseiben, ezért távozunk kiállításáról gazdagabban. Ügy érezzük, helyettünk is formába öntötte a szépséges kagylóvirágot, Vénusz születését, az Elmúlás emberi karból indázó új növényhajtását, mely a lét legyőzhetetlen folyamatosságára utal. Ezt fejezi ki az Életerő is, ahol a csíra sziklát repeszt, mert az élet szent okokból élni akar, kölcsönözzük Ady szavait Rácz Edit szobrászi látomásához, aki véglegesített formával bizonyítja az élet heves nyitányát, melyet a természet a szerelemre bízott. Egyúttal ez a gondolati erő mozgatja képzeletét, ennek köszönhetjük, hogy műveivel folytatott beszélgetésünk során nemcsak a szépség maradéktalan örömében részesülünk, hanem világszemléletünk is tágul a törvények megismerésében. Kárpáti Éva festményei Évek óta Nagymaroson fest Kárpáti Éva, de nem tájat, hanem arcokat. Az emberi tekintet az ő kertje, folyója, évszakvonulása, melyet lenge fátylakkal felhoz, ettől válik minden új képe valóságán túl tündérszigetté. Kárpáti Éva SZÍNHÁZI ESTÉK A világ teremtése Petrov—Kaszatkina—Vasziíjov balettjének bemutatója az Állami Operaházban tomim elemek is. Szellemesés érzelemgazdag, nagyon egységes stílusú koreográfia ez — amely egyébként a leningrádi bemutató óta fejlődött, s Budapesten még alakult is a társulat adottságainak figyelem- bevételével. Szkok Iván: Villanygyújtás. költői közeget érint, elégikus áramlatok váltanak drámaivá homofón vonalvezetésében, melynek főszereplője az arc. Az arc beszél, eszméket közöl. Újszerű az anatómiai feloldása a lebemyegszerű, átlátszó drapériával, mely légiességet kölcsönöz a Száz év magánynak, a Két öreg-nek, az Ika- rusz-nak vagy a Holdfogyat- kozás-nak. Mindent emberi formátummal jelöl Kárpáti Éva, aki hosszas tanulmányok után bejezte készülődését, festő lett saját útján, egyedi törvényékkel. Paizs László kompozíciói Az anyagtársítás esztétikai hatását kutatja és felhasználja századunk iparművészete, külföldön is, nálunk is. Az érzékeny ötletek tökéletes kivitele hozzájárul terek benső- ségéhez, közérzetet módosít, ízlést fejleszt. Tiszta színek társításával fokozza a mértani testek hatását Paizs László, aki gömbformák megbontásával, hasábok szín- és alakzattársításával iparművészeti teret hoz létre, szépséghigiéniával érvelő környezetet. Kezdeményezése; figyelemre méltó. Szkok Iván szoborfestményei A Stúdió Galériában a meghökkentés erejével hatnak Szkok Iván domborított felületű, különböző anyagok lehetőségeit csoportosító művei. Rácz Edit: Antigenezis. Igaz, véglet, amit csinál, de erre a változatra is szükségé van sok irányban kutató képzőművészetünknek. Természetesen adódik kudarc és félsiker is e bátor s nem mindig eléggé érlelt, megfontolt útkeresésben, de A katona búcsúja nem felejthető. Itt Szkok Iván versek és filmek ösvényén a végleges elszakadást érzékelteti sínek, távoli nyárfák idézetével, karok görcsös kavargásával. Az arc már megsemmisült, nem látjuk, már ellopta a háború. A háború, mely remélhetően soha többé nem zavarja meg a világ harmóniáját a felnőtté váló emberiség jóvoltából. Ezt a kört, ezt a folyamatot, ezt a kínt és kibontakozást érinti összetett formák elmé- lyültségével Szkok Iván figyelemre méltó alkotása. Losonci Miklós TV-FIGYELŐ A táncjátékot megelőzte a híre: 1971-es bemutatója óta úgy emlegetik, mint a szovjet balettművészet új törekvéseinek egyik legérdekesebb példáját. S itt akár meg is állhatunk néhány mondat erejéig. A köztudatban a szovjet balett fogalma még ma is jórészt a klasszikus balettal egyenlő. Kétségtelen: a táncművészet e területén világelsők. De az utóbbi másfél évtizedben számos új elképzelés valósult meg, s népes annak a — nem is mindig a legfiatalabb korosztályokhoz tartozó — koreográfusgárdának a száma, amely stílusban, táncbeli megfogalmazásban és mondanivalóban is új utakat keres. Ezt is sajátos módon. Mert míg az egyik oldalon igyekszik beolvasztani mindazt, ami a világ modern táncművészeiében ma követésre érdemes, a másik oldalon nem veti el a klasszikus örökséget sem, sőt, arra építve alakítja ki új formanyelvét, s még arról sem feledkezik meg, hogy az orosz népi tánchagyományok is felismerhetőek legyenek munkásságukban. L Neveket sorolhatnánk — például Grigorovics, Belszkij, Vinogradov, Murdmaa, s mások —, de ezek a magyar közönségnek sajnos nem sokat mondanak. Pedig az ő munkásságuk fémjelzi a változásokat, az újításokat. Nagy, kár, hogy alkotásaikat — kivéve a múlt esztendőben nálunk is bemutatkozott, már nem fiatal, de fiatalos szellemben alkotó Jakobszon rövid tánckompozícióit — nálunk nem láthattuk. Natalija Kaszatkina és Vlagyimir Vasziljov, a világ teremtése koreográfusai, ugyancsak ebbe az új koreográfiái vonulatba tartoznak. Ez a balettjuk — mint az új törekvések annyi más műve is — a leningrádi Kirov Színházban került bemutatásra. A szerző- (és házas) pár mögött már számos koreográfia megalkotása áll, köztük a modern törekvésnek egyik legsikeresebb műve. a Karet- nyikov zenéjére készített, 1964-ben bemutatott Geológusok. A világ teremtése ötletét — mint ez köztudott — a francia grafikusművész^ Jean Effel világhírű rajzsorozata inspirálta. De aki azt várja, hogy a balettban ezek a bájosan naív és csípősen szellemes rajzok világa formálódik tánccá, az bizonyos értelemben csalódni fog. A koreográfusok Effel ötleteit csak kiindulópontnak tekintették, s nem illusztrációt készítettek, hanem saját művészi mondanivalójukat fogalmazták meg a tánc nyelvén. Mondanivalója nagyon tömören és némiképp leegyszerűsítve az, hogy az ember végül is maga formálja a sorsát, maga dönt élete nagy kérdéseiben, és éppen ettől lesz igazán ember, a teremtés koronája — hogy ezt a bibliai megfogalmazást használjuk. Döntési lehetőségek adódnak a számára: dönthet a Jó (azaz: az Isten által képviselt világ), vagy a Rossz (azaz: az Ördög által képviselt világ) között. És az ember — azaz: emberpár, Ádám és Éva — végül is úgy dönt, hogy elutasítja az Ördög világát, de nem azonosítja magát teljesen az Isten világképével sem, hanem a maga útját kívánja járni. Kaszatkina és Vasziljov éppen ezért több ponton nem is igazodik a bibliai Ádám— Éva mondához (nem is az volt a céljuk, hogy ezt vigyék színre). Ádámot például az Ördög felesége viszi kísértésbe, s az Isten mintegy ennek ellensúlyozására teremti meg Ádám mellé Évát. Az emberpár nem eszik az ördög által felajánlott tiltott gyümölcsből, viszont egymásba szeretnek. Az Isten el akarja szakítani egymástól őket — de ők erre nem hajlandók, hanem inkább önként elhagyják a Paradicsomot, hogy egymásnak, egymásért élhessenek. Költői művé formálódik így a balett, amelyből természetesen nem hiányzik a szellemesség, az alakok kedves ironikus megfogalmazása sem. (Az Isten például gyermekesen hiú és enyhén szenilis, ám még jó erőben levő figura, az Ördög nem annyira a tagadás szelleme, mint inkább a lusta, durcás, csak- azértis ellenkező, ebadta megtestesítője, Ádám maga a naív gyermekség, Éva pedig az önmaga tökélyét csodáló, bájosan hiú, de csupaszív nőies nő alakját formálja meg.) A koreográfia igen egyéni ízű, rendkívül változatos, árnyalt kifejezési eszközökkel rendelkező munka. Nem hiányzanak belőle a klasz- szikus elemek (Ádám, az Isten vagy Éva nagy piruettjei, ugrásai vagy a kifejezetten szólisztikus részek) de — főként az Ördög és az Ördög felesége táncaiban — megtalálhatók a legmodernebb, néhol gimnasztikus, néhol panA zene, Andre) Petrov munkája, kifogástalan balett- muzsika. Néhol ugyan eléggé eklektikusnak hat, mivel régebbi korok — a barokk vagy a bécsi klasszicizmus — elemeit éppúgy felhasználja, mint a modem komponisták, például a bécsi iskola- vagy a jazz- sőt a konkrét zene vívmányait. Viszont mivel mindez a tánc lehetőségeinek kibontását szolgálja, s egyben igen karakterisztikusan rajzolja meg az egyes figurákat is, azt mondhatjuk: jól szolgálja a művészi minőségében erőteljesebb, eredetibb koreográfiát. A budapesti bemutatón az Operaház balettegyüttesének legjobb erői vitték színre a művet. A látott előadásban például Róna Viktor táncolta az Isten figuráját, kedves bájjaí és fölényes tánctudással, sok humorral. Ádám a fiatal Keveházi Gábor volt. Egyszerre tudott gyermekien naív, tiszta és férfiasán határozott lenni. Évát Meztger Márta táncolta, sok nőies finomsággal, lírával, vonzóan. Az ördög felesége szerepében Orosz Adél talán az előadás legjobbja volt. Bámulatos technikai biztonság, sodró lendület és ironikus megfogalmazás jellemezte ezt az alakítást. A fiatal Erdélyi Sándor az ördög figurájában elsősorban könnyed technikájával és kitűnő humorérzékével tűnt fel. Egészében véve: az Operaház balettrepertoárja tartalmas, szórakoztató és kitűnő színvonalú előadásban megvalósított művel gyarapodott. Egyben legalább hírt kaptunk a szovjet balettművészet legújabb törekvéseiről is. És ez már régen esedékes volt. Takács István A tévé a képernyőn. A televízió néhány rövid percre önmagának tartotta fenn a vetítés jogát: saját dolgairól szólt, a kamerák mögötti világról tudósított. Mindez a Hét vasárnap esti műsorában történt, amely egyebek között beszámolt a televíziós filmek miskolci seregszemléjéről is. Eddig a dokumentum- és rövidfilmek fesztiválja volt a miskolci — most első ízben lett a tévések versenyfóruma. Mindjárt rangos fórumnak bizonyult: jó, igen jó munkák, hogy azt ne mondjuk, képpel, hanggal megörökített remekművek találkoztak ott. Mert miért ne nevezhetnénk remekmívű riportnak a fődíjjal jutalmazott Chrudinák Alajos és Várszegi Károly képsorait? Minden néző láthatta őket, minden néző tanúsíthatja: szakszerűségüket, képi megvalósításukat tekintve egyaránt páratlanok e rendkívüli körülmények között készített tudósítások. A miskolci fesztiválról igen jó volt a véleménye- a zsűri elnökének is: Grósz Károly, az MSZMP KB osztályvezetője Wisinger Istvánnak, a Hét riporterének elmondta, hogy társadalmi, gazdasági életünk egészét átfogják a televíziós filmek, riportok; árnyalt, gazdag képet adnak róla; hiteles, igaz tükrei a valóságnak. Egyszóval, jó fesztivál volt! Külön öröm, hogy a díjnyertes filmeket ismét láthatjuk: a műsorújság szerint ezen a héten mindennap egy-egy kitüntetett alkotás zárja majd a napi programot. Unalmas História. Már a tévé új történelmi magazinműsorának első, áprilisi jelentkezésekor megjegyeztük, hogy nem valami átgondolt koncepció jegyében foghattak hozzá e sorozat előkészítéséhez. Amilyen esetlegesnek, hogy azt ne mondjuk, összekapartnak tűnt az első História, ugyanolyan gyöngére sikerült második jelentkezése is. Alaposan- megkésett — még hóban forgatott — téli felvételek; monoton kommentárok; semmi izgalom ... A múltkor is megjegyeztük, elismételjük most is: sokkal elevenebb formát kíván ez a magazin. Rohan az idő... őszintén szólva ettől a slágerműsortól is többet vártunk! Azt írták róla, hogy nemcsak harminc év népszerű táncdalait, de e három évtized hangulatát is megpróbálják majd felidézni korabeli képsorokkal... Szó se róla, láttunk is egy-lcét ilyen betétet, de ha már ekkora vállalkozásba fog a tévé, miért nem csinálják meg érdekesebben, alaposabban? Milyen jó lenne azokat is látni, hallani, akik megírták e dallamokat, akik egykor slágert csináltak belőlük! Hogy szólt az a tangó egykor, és hogyan szól most? Hogyan változott a zenei ízlés, hogyan az előadók iránti „kívánalmak”? Igaz, több munkával, de sokkal jobb — közkedveltebb, közérde- kűbb — műsort is lehetett volna harminc évünk slágereire építeni. A dallamok felidézése helyett a dallamok történetének felidézését! Akácz László 1 á 1 1
