Pest Megyi Hírlap, 1976. április (20. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-09 / 85. szám

4 A PESI MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLET* TV-FICYELÓ TELEVÍZIÓ Asszonykórus Dokumentumfilm. Népdal csen­dül a Galga menti asszonyok és lányok ajkán, immár évtizedek óta. Az asszonyok kórusa azon­ban másról is szól, másról is be­szél. A gyarapodásért végzett megfeszített munka olykor már csak nehezen elviselhető terhei is az asszonyok vállaira nehezed­nek. A Galga mentén kialakult sajátos életmód és életforma kér­déseit tárgyalja a film. Adás: Csütörtök, április 15, 1. műsor: 21.50. RÁDIÓ Falurádió Ami a félmillió hektár mö­gött van. A múlt esztendő eredményei nyomán elérhető közelségbe került a kukorica­fajták 80—100 mázsás hektáron­kénti ' átlagtermése. A nagy­üzemek legfontosabb feladata, hogy a jő termésátlagokat megtartsák, sőt fokozzák. Most, áprilisban sok múlik a Jó ve­tőmagon, a kukoricafajtán és a vetésidő megválasztásán. A Falurádió e heti sorozatában erről beszélgetnek az irányító szakemberek a tudományos kutatóval, az üzemmérnökkel és a vetést végző szakmun- kással. Adás: Hétfő, április 12r Kos­suth rádió: 5.40. TELEVÍZIÓ Perpetuum mobile Ismeretterjesztő műsor gyerme­keknek. „Vendéglátóink” különös helyszínekre várnak: egy patkoló­kovács a műhelyében, lovakkal. Aztán Odüsszeusz útján barango­lunk, majd vitorlázó repülőkkel fejtjük meg a repülés titkait. Megnézzük azt is, milyen fizikai törvényszerűségek működnek a cirkusz világában, s fény derül az elvarázsolt kastély rejtélyére is. Adás: Péntek, április 16. 1. mű­sor: 17.25. RÄDIÖ Mikrolánc Petress István műsora. Ami­kor tapintatosak vagyunk egy­máshoz, sokszor azt gondol­juk: emberi erényeink egyiké­nek tanújelét adtuk. Általában ez el is fogadható. A minden­napi érintkezésben valóban szükség van a tapintatra; el­lenkezője, a tapintatlanság bosszantó zavarokat okozhat. Létezik azonban „ál-tapintat” is, amikor a megbántástól való félelem a hibák elkendőzésé­hez, a felelősség elkenéséhez vezet. Ez a mai adás témája. Adás: Hétfő április 12, Kos­suth rádió: 21.30. TELEVÍZIÓ A bűvész Amerikai filmsorozat. Két külö­nös láda. A bűvész egy különös gyilkosság és zsarolás ügyébe ke­veredik, megint akaratán kívül. A nehéz helyzetben ismét csak legközelebbi barátaira számíthat. Még náluk is nagyobb segítséget jelentenek azonban szakmájának elképesztő mesterfogásai . .. Adás: Péntek, április 16, 1. mű­tor: 20.05. lletet u eveknek. Bajor Nagy Ernő műsorvezető sza­vaival élve: az ellentétek me­gyéjéből, Pest megyéből je­lentkezett a nyugdíjasok szer­da délutáni műsora. Meghívott vendégként dr. Tengelyi Vil­mos megyei főorvos mondta el, hogy mit tettek — tehettek — eddig ebben az alföldi, hegy­vidéki, elhagyatottan tanyás és mintaszerűen iparosított or­szágrészben az öregekért. Ha betegek, ápolják, s ha nem betegek, akkor is gondoz­zák őket! Sokan, nagyon so­kan várják, igénylik ezt az állandó törődést, hiszen a me­gye 940 ezer lakója közül több mint 150 ezren nyugdíjasok. Az Eletet az éveknek kame­rája ellátogatott több Pest megyei faluba, városba is, hogy hírt hozzon e jó másfélszáz­ezernyi öreg inkább társas, mint elhagyatottan magányos mindennapjairól. A váci Forte-gyár egykori dolgozói aligha panaszkodhat­nak arról, hogy nem törődik velük volt munkahelyük! Mint dr. Lenyó László igazgató el­mondta, az ő kapcsolatuk nyugdíjasaikkal példaszerű. Évente többször — háromszor, négyszer — találkozót rendez­nek számukra, s emellett gyak­ran viszik kirándulni őket a gyári buszok. Pénzzel is segí­tik a rászorulókat: évente 30 —40 ezer forinttal toldják meg 70—80 volt Forte-gyári nyug­díját. S mindezt nemcsak a már elköszöntek érdekében teszik, hanem azért is, hogy a még „aktívak” lássák: így élhetek én is, ez lesz velem. Más szép példa is akadt még VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 7.23: Faluról — mindenkinek. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.2X: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusának hangversenye a fó­ti Vörösmarty Kultúrház nagyter­mében. 9.00: Kulturális Magazin. 10.03: Tapsikáné fülönfüggője. Fé­sűs Éva mese játéka. 11.01: Jean Pierre Rámpái fuvolázik, Kenneth Gilbert csembalózik. 11.26: A Buda­pesti Filharmóniai Társaság zeneka­rának hangversenye az Erkel Szín­házban. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 13.03: Tisza szívvel. 13.13: Jó ebéd­hez szói a nóta. 14.02: Pillantás a nagyvilágba. 14.22: Pataky Kál­mánról és Beregi Oszkárról. 15.08: Művészlemezek. 15.48: Halló, itt Kaukázus! 16.18: Színes népi mu­zsika. 17.05: Remekírók — remek­művek. A Buddenbrook ház. Tho­mas Mann regénye rádióra alkal­mazva. n. rész. 18.10: Mozart: Kis éji zene. 18.45: A Rádió Dalszín­háza. Marica grófnő, Kálmán Imre operettjének rádióváltozata. 20.14: Hogyan élhetünk száz évig? 20.52: Beethoven: IX. szimfónia. 22.20: Régi muzsika. 22.40: Eszmecsere. 23.10: Mcdea. Részletek Ghcrubini operájából. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 7.30: Francia orgonamuzsika. 8.05: Mit hallunk? 8.33: A „Nyitnikék” postája. 9.00: Szívesen halgattuk (ism.). 10.33: Szivárvány. 12.33: Énekszóval, muzsikával. 12.57: Florentine. Rádiójáték gyerme­keknek. 14.00: Táskarádió. 15.00: Jelenidőben. 15.33: A Fruska. Rész­letek Sullivan-Gilbert operettjéből. 16.20: Ormándy Jenő vezényel — a philadelphiai szimfónikus zene­Vácott! Kovalik Károly ri­portja bemutatta a szociális otthont, ahol aligha szomorú az élet. Nemrég volt a farsang — s mint mozgó képek közé bevágott álló fotók bizonyítot­ták —, igazi táncos, álarcos mulatságot rendeztek az inté­zet lakóinak. S még egy arc Vácról: a 84 éves Amália nénié... Régi­régi bútorai között ő sem ma­radt egyedül, hiszen rendsze­resen eljár hozzá segíteni Bar- neczki Ferencné, a Forte-gyár dolgozója. Mint mondta, nem azért a pár száz forintért — egyszerűen csak azért, mert szereti az öregeket. Az, hogy végül is, Vác lett e műsor „főszereplője”, nem véletlenül történt. Lapunk is megírta — a cikket be is mu­tatták a képernyőn —, hogy a Forte-gyár szocialista brigád­jai az egyedülállók gondozásá­ra szólították fel a város más üzemeinek dolgozóit. Most ki­ki jólesően láthatta: lett fo­ganatja e felhívásnak! Szigethalmon az iskolások vágják a fát a rászoruló öre­geknek; Dömsödön a tsz se­gít rajtuk; Ráckevén pedig ér­dekvédelmi fórumot hívott életre a Hazafias Népfront — az öregek érdekvédelmi fóru­mát. Mint dr. Vermes Margit főorvos elmondta: eddig 130- an kértek segítséget ettől a szakemberekből — orvosból, ügyvédből stb. — álló fórum­tól. Akik ott jártak, azoknak már nem olyan riasztóak, ért­kar élén. 16.47: Mikrofon előtt u irodalmi szerkesztő. 17.80: ötórai tea. 18.00: Munkásmozgalmi doku­mentumműsor. 18.35: Mireille Ma- thieu és Gilbert Bécaud énekel. Paul Mauriat zenekara játszik. 19.38: Kritikusok fóruma. 19.18: Barangolás régi hanglemezek kö­zött. 20.12: Az Állami Népi Együt­tes műsorából. 21.10: Láttuk, hal­lottuk. 21.30: Dzsesszklub. 22.33: Chopln-zongoramflvek. 23.00: Kel­lemes pihenést! 3. MŰSOR 8.08: Zenekari muzsika. 10.00: Üj Zenei Újság. 10.35: Lu- dovic Spiess énekel. 10.59: Csak fiataloknak! 12.10: Rádiöszínház. Az egyetlen kivétel. Thurző Gábor hangjátéka. 13.11: Glenn Gould zongorázik. 13.59: Kis magyar nép­rajz. 14.04: Madrigálok. 14.31: Fo­gyasztók fóruma. 15.08: Irószobám. Zelk Zoltán vallomása (ism.). 16.02: Hunyadi László. Részletek Erkel operájából. 16.53: Mahler: Dal a földről — szimfónia. 18.03: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Gáti István ária- és dalestje. Közben: 18.33: Világlfra (ism.). 19.21: Né­meth László drámái. II. József. 21.22: My fair Lady. Részletek Loewe zenés játékából. 21.59: Szá­zadunk zenéjéből. TELEVÍZIÓ 8.28: Idősebbek is elkezdhetik. Tévctorna (ism.). 8.35: Iskolatévé. Sprechen Sie Deutsch? Német nyelvtanfolyam. Az ugrás. 9.00: En Fraucais. Francia nyelvtanfolyam. Borúra derű. 9.15: Tév-ovi. Iskola­előkészítő tanfolyam. Kiskacsa fürdik. 9.30: A pápaszemes (szí­nes). Szovjet játékfilm gyerekek­nek. 10.15: Játsszunk bábszínházát! (színes), xm/12. rész: Különleges paraván. 10.55: Hírek. 11.00: A vi­lág nagy cirkuszai (színes). A hetetlenek a különféle parag­rafusok. Mindebből már kitetszhet; tartalmas, emberséges — egy­szóval nagyon szép műsor volt ez a Pest megyéi, Életet az éveknek! Egyetlen hibája akadt: nem mondták meg, hogy ki az a csepeli bácsi, aki tizenhárom és fél ezer hang­lemezét mutogatta Kopeczky Lajosnak. Illetlenség ez vele szemben, de ugyanígy a nézők iránt is... Pedig... Ritkán fordul elő, hogy filmgyári kisfilmet vesz föl műsorára a televízió. Jó ez, nem jó ez — a műsorszer­kesztők dolga eldönteni. Min­denesetre az a Pedig... cí­mű kisfiimben, amit kedden este láthattunk, Igazán megér­demelte a legnagyobb nyilvá­nosságot. Tíz rövid percben mutatott be egy orvosnővé lett cigány­lányt Csőke József. (A kedves Kertész Zsuzsa furcsamód Csőke Istvánnak konferálta ba a vetítés előtt.) Mennyi elő­ítélet, mennyi gátlás, mennyi kis „hétköznapi küzdelem”... És hány év, amíg mindenki megérti: sötétebb bőrszínnel is lehet jól, sőt nagyon jől gyógyítani; a megszerzett tu­dás a fontos, nem a származás. Nem ok nélkül kapott díjat ez a kisfilm a múlt évi lip­csei fesztiválon! Igazi „mély­fúrás” ez a lelkekbe; azokéba Is, akikről szól, és azokéba is, akiknek szól. Nagy élmény volt látni! Akácz László Tagni család cirkusza. 11.20: A háflingl ló. Osztrák rövidfilm (színes, ism.). 11.45: A lucerna ter­mesztése (színes). Rövidfilm. 14.23: Balthazár professzor (színes). Ju­goszláv rajzfilmsorozat. XX/20. rész: A haj nélküli babák. 14.35: Párizs mohikánjai (színes). Magya­rul beszélő csehszlovák filmsoro­zat. n. rész. 15.30: Tanulni soha­sem késő. Az Iskolatelevízió film­je. 16.05: Reklámműsor (a fővárosi mozik műsorából). 16.10: Delta. Tudományos híradó. 16.35: Képek Lengyelország (színes). A Hori­zont Szerkesztőség műsora. 16.55: Műsorainkat ajánljuk! 17.20: Rek­lám. 17.25: Távol-Kelet közelről. Aba Iván úti jegyzetei, n. rész: Hongkong. 17.45: Cimbora (színes). Irodalmi magazin gyerekeknek. 18.35: Reklámműsor. 18.40: A Kö­zönségszolgálat tájékoztatója. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Idő­sebbek Is elkezdhetik. Tévétorna. 20.10: Georges Feydeau: Bolha a fülbe. Vígjáték három felvonásban. A Vígszínház előadása, felvételről. (15 éven felülieknek!) 22.00: Sport­hírek. 22.10: Hírek. 22.15: 25 éves az Állami Népi Együttes (színes). 23.30: Kurosava-sorozat. A vihar kapujában. Japán film. POZSONYI TV 12.05: Hangverseny. — 14.00: Csehszlovákia—Szovjetunió jégko- rongmérk. — 17.10: Fantom. Cseh film. — 19.00: Híradó. — 20.00: Sze­relmem. Szovjet—japán film. — 21.30: Gilbert Becaud hangverse­nye. — 22.20: Caesar és Kleopatra. 2. rész. — 23.25: A nagy ismeret­len. Operett. 2. műsor 17.00: Kötött- és szabadfogású birkózó EB. — 20.00: Két élet. Té­véjáték. — 21.15: Táncminiatűrök. n test; n MEGYEI, /I PIpBIplBÖBÉÉI —— — ——-—- 1 -—*■—1 — i|fln iT]EiLjE|V|llZll!0 víi/lQp melléklet e 1 Műhely, Századunk, dokumentumjáték Rákócziról Az együk legsokoldalúbb, legszerteágazóbb területet fel­ölelő szerkesztőség a televízió­ban a közművelődési főosztály társadalomtudományi osztálya. Jogi, történelmi, közgazdasági, 1976. április 12-18 HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8.25: Mit üzen a rádió? (ism.). 9.00: Tóth Árpád versei. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Kapuvári óvo­dások énekelnek. 10.05: Iskolará­dió. 10.30: Zenekari muzsika. 11.19: Ferenczy István históriája. 11.39: Rákóczi. Dramatizált epizódok Laczkó Géza regényéből. XVI. rész. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Ifj. Magyar! Imre népi zenekara játszik. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Szovjet dalok a hazáról. 14.47: Magyar fúvószene. 15.10: Édes anyanyelvűnk (ism.). 15.15: Decsényi János müveiből. 15.43: A Mantovani zenekar játszik. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Ho­gyan éltek elődeink a századok­ban? I. rész. 16.45: Orosz Júlia operettdalokat énekel. 17.05: Ko­dály: Dalok a Magyar Népzene c. sorozatból. 17.22: odipusz megva­kul. Sarkadi Imre elbeszélése rá­dióra alkalmazva. 17.47: Brahms: Hl. szimfónia. 19.15: Verdi művelt­ségi verseny. 20.50: Fekete Mária, Gergely Anna és Reményi Sándor nótákat énekel, Kovács Andor gi­tározik. 21.30: Mikrolánc. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Hangképek a Verdi műveltségi verseny díját­adó ünnepségéről. 22.50: Szimfo­nikus zene. 0.10: Virágénekek. PETŐFI RADIO 8.05: Klasszikus operettrészletek. 8.33: Slágermúzeum. 9.23: Délelőtti torna. 9.33: Nóták. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Évfordulók nyomában ... 12.33: Családi köny­vespolc. 12.50: Teresa Berganza és Wieslaw Ochman énekel. 13.33: Francia népdalok. 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Titkon innen — titkon túl. 18.33: Ifjú Zenebarátok Hír­adója. 18.53: Labirintus. 19.03: Rácz Aladár cimbalmozik, zongorán közreműködik Rácz Aladárné. 19.30: Gaál Gabriella és Madaras Gábor népdalokat énekel, Burka Sándor klarinéton játszik. 20.00: Harminc perc rock. 20.33: Részle­tek Abrahám Pál Bál a Savoyban és Hawaii rózsája című operettjei­ből. 21.00: Zenei szerkesztők és rendezők műhelyében. 22.00: Gyu­lai Gaál Ferenc szerzeményeiből. 22.33: Derűre is derű. 23.00: Slá­gerstaféta. 3. MŰSOR 14.05: Szimfonikus zene. 15.30: Hegyen, völgyön át... 16.03: A bibliás ember. Részletek Kienzl operájából. 16.55: Perényl Miklós gordonkázik. 17.15: Láttuk, hallot­tuk (ism.). 17.30: A hét zenemű­ve. 18.03: A Zsebrádiószínház be­mutatója. Javasasszony. Lope de Vega közjátéka. 18.28: Nono-mű- vek a római rádióban. 18.50: 25 perc beat. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Magyar Állami Hangversenyzene­kar hangversenye. Közben: kb. 20.30: Vulcanus műhelyében. Kb. 21.30: Dzsesszf elvételekből. 22.01: Üj lemezeinkből. POZSONYI TV 14.00: A CSKP kongresszusának megnyitója. Közv. — 20.30: A mág­neses kör. Tévéjáték. — 22.05: Em­ber a körpályán. 2. műsor 17.25: Heti sportösszefoglaló, RÁDIÓFIGYELŐ ALOMVASAR. Horgas Béla vonzódik Vörösmarty mű­vészetiéhez. Ezt tanúsítja az ünnep délelőttjén sugárzott mesejátéka is. Honnan jöt­tünk, hová megyünk, miért élünk, mi a boldogság titka? Az élet örölt kérdéseit fesze­gette Vörösmarty mesedrá­mája, azokat a zsákutcákat ábrázolva, 'melyek koráira leg­inkább jellemzőek. Most Hor­gas Béla nem kevesebbre vállalkozott, mai életünk leg­tipikusabb veszedelmeit meg­mutatni, egy mai boldogság kereső kisfiú, Dániel meséjé­vel.' A kereskedők azzal hitege­tik Dánielt, hogy álompénzért az áLomvásárban mindent megvehet, s ő elkótyavetyéli álmait. A csodálatos rakéta- autó azonban elromlik, a tár­gyakról kiderül: használha­tatlan ócskaságok. Dániel két­ségbeesetten jár-kél az óí- matlan éj kietlen birodalmá­ban. Végül a jóságos Mob királynő segít rajta. A visz- szakapott állmot már féltéke­nyen őrzi Dániel, sőt azt is kitalálja, hogy adhatja őviisz- sza másnak az álmát. Társá­val, a Halászkirállyal együtt szabadulnak ki az álmatlan éj birodalmából. Horgas Béla műve könnye­dén átlépi a felnőtt és gyer- mekbirodalom határát, min­denkihez szól. Játékos ötle­tein, nyelvi bravúrján önfe­ledten szórakozunk, egyszerre érezzük és értjük gondolatait. A versbetétek elragadóan öt­vözik a gyerekversek hangu­latát a modern költészet kü­lönös képeivel. Jereb Ervin zenéje híven követi a játék egyszer halk, varázslatos, máskor harsányan vidám hangulatát. Ne add él az éte­ted kesztyűkért, kalapokért: „álmodj és tedd a dolgod!” — így lehetne legrövidebben összefoglalni az Álomvásár tanulságát. De jó, hogy a tanulságnál több, kavargó képekből pontosan megálmo­dott teljes élmény vésődhe­tett emlékezetünkbe. Kertész Mihály rendező és a közreműködő művészek gondos munkája nyomán - ki­tűnő mű született. HONNAN HOVA, ELSÖ- OSZTÄLYOSOK címmel Tom- kai Judit riportműsora a pécsi Bártfa utcai általános isko­lába látogatott. Itt a hátrá­nyos helyzetű, rossz szociális körülmény ele között, felbom­lott családokban élő gyerme­kekkel külön foglalkoznak. A megszólaltatott nevelőket megnyugtató volt hallgatni, mert odaadással, szívesen végzik ezt a többletmunkával járó feladatot, s mert értenek hozzá. Szavaikból kiderült, hogy ezeket a nehezen beil­leszkedő gyerekeket elsősor­ban a sorozatos — és a ha­gyományos oktatás mellett szükségszerű — kudarcélmé­nyeik idegenítik el az iskolá­tól. Ezt úgy orvosolhatják, hogy minden megoldott fel­adatért dicséret jár, hogy egy játékos vetélkedő valamennyi résztvevője díjat kap. A si­kerélmény mellett tanító és diák személyes kapcsolatának kialakulását segíti. A kicsik kiválasztják, hogy melyik ta­nító nénit szeretnék pótma­májuknak, s gondjukkal, ba­jukkal hozzá fordulnak. A tanítás módja is alkalmazko­dik a nehezebben leköthető figyelemhez: a pedagógusok arra törekednek, hogy a tan­óra közös kaland legyen. Hogy sikerült a hátrányos helyzetű gyerekek és az isko­la jó kapcsolatát Malakítani, arról a megható, sablonos fordulatokat nélkülöző dolgo­zatok tanúskodnak — s ezek­ből egy-egy részletet hall- hattunik is. Az iskola min­dent megtesz, de mi lesz a (Folytatás a 2. oldalon) szociográfiái, sőt nyelvészet! műsorok készülnek gondozásá­ban, s így nem csoda, hogy 1976-os terveik Is szokatlanul színesek, sokoldalúak. Mint Kiss György, az osz­tály vezetője elmondta az MTI tudósítójának: fenntartva a tu­dományos ismeretterjesztés ki­próbált módszereit és eszkö­zeit,, olyan műsorokat kíván­nak" készíteni, amelyek nép­szerűén, szórakoztató formá­ban szólnak a sok milliós hallgatósághoz. Ilyen, évente 13 alkalommal jelentkező so­rozat a Műhely, amelyben be­számolnak a társadalomtudo­mányok politikai és ideológiai szempontból aktuális Ú1 ered­ményeiről. Űj sorozat a História, amely vasárnap délutánonként a ma­gyar történelem néhány Is­mert, illetve, kevésbé Ismert eseményét, személyét, tárgy! emlékét kívánja reflektorfény­be állítani. Hatrészes sorozat a Mérleg, amely a világgazda­ság és a nemzetgazdaság fon­tosabb kérdéseire igyekszik választ adni a hazai és külföl­di szakemberek részvételével. Előreláthatólag szeptember­ben kerül képernyőre a Szá­zadunk című sorozat öt újabb adása. Az egyenként 90 per­ces műsorok Magyarország 1944. március 19-1 német meg­szállását dolgozzák fel. Ismer­tetik az esemény történelmi előzményeit és foglalkoznak a KáUay-konmány bel- és kül­politikájával, a baloldali meg­mozdulások elfojtásával és természetesen 1944. március 19-e napjának drámai történé­seivel. A Rákóczi-évforduló jegyében egyórás film kíséri végig a fejedelmet életútján, a felvételek többek között Munkácson, Pécsett, Prágában, Gdanskban, Brazinban, Párizs­ban és Rodostón készülteik. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIOS l.tSs Rákóczi- Induló. 4.30: Hírek, időjárás je­lentés. 4.46i Szót kérek) S.OOt Reggeli krónika. 6.20: Müsorajánlatuak. 6.30: Hírek, (dőjárásjelentés. 6.40: Falurádió. S.69: Pontos időjelzés. 6.00: Reggel) krónika n. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Időjárásjeientés. 6.49: Szót kérek! 6.60: Reklám. 8.99: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika tű. Utána: Kflrzetl Idójárásjelenlés. 7.20: Reklám. 7.33: Mű- sorajánlatunk. 7.99: Pontos Időjelzés. 8.00: Hírek, Időjárásjelentés. 8.091 Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 9.59: Pontos Időjelzés. 10.00: Hírek. Időlarásjelentés. 11.59: Pontos idő­jelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika 14.59: Pontos Időjelzés, 15.00: Hírek. Időjárásjeientés. 15.59: Hallgatóink «gyeimébe! 18.191 Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Idő járásjelentés. 18.59: Pontos Időjel­zés. 19.00: Esti krónika 21.59: Pontos Időjelzés. 22.00: Hírek. Időji- rásjelentés. 24.00: Hírek. Időjáráslelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Vlzjel- zőszolgálat PETŐFI RADIO: 1.23: Rákóczi-Induló. 4.30: Hírek. Időtárasjeientés. 5.00: Hirek. Időjárásjelentés. 9.30: Hitek. Idöjáiásjelentés. 6.00: Hitek. Időjárásjelentés. 6.17: Reklám. 6.20: Torna 8.30: Hirek Idöjárástelen* tés. 6.45: ÜJ könyvek. 6.58: Hallgatóink «gyeimébeI 7.00: Hírek. Idő- Járásjelentés. 7.30: Hírek. Utána: Körzeti Időjárásjeientés. 7.50: Mú­zeumi híradó. 7.59: Pontos Időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjeientés. 9,001 Hírek. 9.59: Pontos Időjelzés. 10.00: Hirek. Időjárásjeientés. 12.00: Hí­rek. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.43: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.30: Hirek. 15.30: Hírek. 16.30: Hírek 16.33: Műsorismertetés 11.301 Hírek. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 19.5« Jő estét, gyerekek! 19.991 Pontos Időjelzés. 20.00: Esti krónika ti. kiadás. 23.00: Hírek. Időlárás- Jelentés. 24.00: Hirek. Időjárásjelentés. 3. MŰSOR: 18.60: Hírek. Időiárásjelentés. 23.00: Hírek. Időjárás- Jelentés. Szombat-vasárnap; 16.00: Hírek, Időjárásjeientés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom