Pest Megyi Hírlap, 1976. április (20. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-09 / 85. szám
2 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról) sorsuk a nyolcadik osztály elvégzése után? Ezzel a kérdéssel zárta riportját Tomkai Judit. Reméljük, nem hiába kérdez, a gondoskodás megfelelő formáját megkeresik az illetékesek, és nemcsak Pécsett. A VILÁGiSZÍNHÁZ. A drá- maínás több, minit két és félezer éves történetét bemutató új sorozata első, görög-latin ciklusa előtt dr. Székely György és Riioók Zsigmond beszélgetését hallhattuk. A műsorszerkesztés jóvoltából sajnos éppen egy időben a Kurázsi mama közvetítésével. Aki mégis a nagyszabású rá- diósvállaJkazás bevezetőjére volt kiváncsi — csalódott. A beszélgetők aligha döntötték el, hogy kihez, milyen érdeklődésű, ismeretanyagú hallga- gatóhoz kívánnak szólni. Egy mindenki számára érthető, s ugyanakkor vonzó, érdekes áttekintést várhattunk volna — joggal. Amelyik lépésről lépésire halad, a történelmi időszak rövid bemutatásáról a színjáték külsőségeinek ismertetésén át az egyes szerzőkig. A beszélgetés azonban szabadon csapongóit, mégis teljességgel hiányzott belőle a valódi spontaneitás, az eszmé- csere érdekessége. Csak a darabokait alaposan ismerők számára érdekes részletkérdésekkel indult, olyan alapfogalmakra pedig, mint a kórus szerepe, a színészek megjelenése, a színpad és nézőtér egysége, zene, tánc, szöveg összefonódása csak a műsor végén került sor. „Akkor értelmes az a sorozat, ha a mai hallgató azt keresi, hogy neki mit jelentenek ezék a darabok" — mondták végül. A művek megértéséhez, befogadásához szükséges ismereteket, gondolatokat azonban nem a legszerencsésebb módon fejtette ki ez a beszélgetés. Mező Ferenc RÁDIÓ Katona vagyok én... Szerkesztő-műsorvezető: Hegedűs Péter. A műsor akár a Repülőmagazin alcímet is kaphatná. Azt a folyamatot kíséri végig, hogy miképp válik néhány év alatt egy 18 éves fiatalemberből nagy tudású szakember, akire egy sokmilliós értékű repülőgépet rá lehet bízni. Ellátogatunk a felvételi vizsgákra, a harci repülőgépvezetők egész életét végigkísérő szupermodern orvosi intézetbe, megismerkedünk a szolnoki Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán tanuló hallgatók munkájával, mindennapi életével. Adás: Szerda április 14, Petőfi rádió: 17.00. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Népdalok. 8.54: Titkon innen — tiiKon túl. 0.24: Manón j-escaut. Puccini négyfelvonasos operájának közvetítése a szegedi Nemzeti Színházból. 10.05: IskoU- rádió. 11.30: Iszlai Zoltán versei. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.10: Törvénykönyv. 14.00: Ünnepi körtánc. 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.10: Az élő népdal. 15.20: Farkas Ferenc: Bontott zászlók — oratórium Kassák Lajos verseire. 15.44: Magyarán szólva .. . 16.00: A világ- gazdaság hírei. 16.05: Harsan a kürtszó! 16.35: Az NDK rádiójának műsorából. 16.48: A Molenaar Koncertfúvószenekar játszik. 17.05: Lecke — felnőtteknek. 17.30: Bemutatjuk Nicanor Zabaleta új lemezét. 18.00: A Szabó család. 19.15: Népdalest. 20.05: Fiatalok Stúdiója. 20.33: Székely Mihály énekel. 21.05: Huszas stúdió. 22.20: Világhírű vonósnégyesek. Közben: 22.44: Meditáció. 23.15: Bigband- f elvételekből. 0.10: Reneszánsz muzsika. PETŐFI RADIO 8.05: Egy férfi és egy nő. Részletek Lai filmzenéjéből. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Barokk muzsika. 8.55: Cigány szerelem. Részletek Lehár Ferenc—Innocent Vincze Ernő operettjéből. 9.23: Délelőtti torna. 9.33: Derűre is derű. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Énekegyüttesek félórája. 12.33: Arcképek a német irodalomból. 12.50: Beethoven: Szeptett. 13.33: Ifjúsági dalok. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Szimfonikus könnyűzene. 18.33: Zenés Alma Ata-i találkozások. 19.15: A nemzetközi munkásmozgalom az I. világháború éveiben. 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Mindenki Könyvtára. 21.03: A Rádió Dalszínháza. Zátony. 22.33: Nótacsokor. 23.15: Csajkovszkij: Hattyúk tava — balettszvit. 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. 15.00: A sportnyelvről. 15.19: Jancsi és Juliska. Részletek Humperdinck operájából. 16.03: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. 16.33: Külpolitikai magazin. 17.03: Holnap közvetítjük ... 17.25: Beszélgetés Németh László művészetéről. I. rész. 18.03: Kamarazene, vokális zene. 19.33: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye. Kb. 21.10: Operaáriák. 21.51: Magyar zeneszerzők. 22.15: Magnósok, figyelem! TELEVÍZIÓ 7.58: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé. Matematika (ált. isk. 5. oszt.). A szög származtatása és mérése. A kör. 9.00: Énekeljünk együtt! Brum, brum, Brúnó. 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.). Osztozkodó medvék. 9.35: Játsz- szunk bábszínházát! (színes). Xin/Il. rész: A muzsika (ism.). 10.15: Szünidei matiné. 1. Ben és Peter. Angol burleszkfilmsorozat. Autóstúra (ism.). 2. Bruno unatkozik. NSZK-rajzfilmsorozat. Bruno, a cserkész. 3. Kis drámák. Lengyel filmnovellák. 4. Ben és Peter. Angol burleszkfilmsorozat. Visszatérés az útra (ism.). 13.05: Iskolatévé. Matematika (ism.). 14.00: Énekeljünk együtt (ism.). 14.05: Környezetismeret (ism.). 17.08: Hírek. 17.15: A kő arca (színes). Szovjet rövidfilm. 17.35: Tavasz (színes). Magyar rövidfilm. 17.50: Reklámműsor. 18.00: Játék a betűkkel. 18.25: A levél. A Horizont Szerkesztőség műsora. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 20.05: Németh László: Mathiász-panzió. Dráma két részben. A veszprémi Petőfi Színház előadása, felvételről. 22.15: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: Gondolatok a vezetésről. V. rész: Beszélgetés Tre- thon Ferenc pénzügyminiszter-helyettessel (ism.). 20.20: Rossi autót vesz (színes). Olasz rajzfilm. 20.30: Jégkorong-világbajnokság (színes). Szovjetunió—Svédország mérkőzés. Közvetítés Katowicéből. Az I. szünetben: kb. 21.00: Tv-híradó, 2. A H. szünetben: kb. 22.10: Reklámműsor. POZSONYI TV 9.25: A mágneses kör (ism.). — 16.55: Csehszlovákia—Finnország jégkorong VB-mérk. — 20.00: Ünnepi hangverseny. 2. műsor 18.10: Zenés kikötő. Szórakoztató zenés műsor. — 20.25: Szovjetunió —Svédország jégkorong VB-mérk. KOSSUTH RADIO 8.27: Petress Zsuzsa és Kishegyi Árpád énekel. 8.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.00: Bogár István: Hat mese. 9.15: Beethoven: Kantáta n. József császár halálára. 10.05: Tisza menti népszokások, hagyományok. 10.35: Udvardy Tibor énekel. 10.54: Rákóczi. Dramatizált epizódok Laczkó Géza regényéből. XVH. rész. 11.14: Hallgassuk együtt! 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Czine Mihály könyvszemléje. 13.30: Verbunkosok, katonadalok. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Rahmaninov: I. zongoraverseny. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Cseh polkák. i6.oo: A világgazdaság hírei. 16.10: Magyar muzsika. 16.40: Balázs Árpád nótáiból. 17.05: Fogyasztók fóruma. 17.30: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.58: Sáros! Katalin énekel. 18.15: Miért igen, miért nem? 19.15: Gondolat. 20.00: Giorgio Tozzi énekel. 20.20: Lakodalmas dalok. 20.55: Kis magyar néprajz. 21.05: Örökzöld dallamok. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Gcnnagyij Rozsgyesztvensz- kij Sibelius-müveket vezényel. 23.19: Zenés játékokból. PETŐFI RADIO 8.05: Népdalok. 8.33: Nino Rota: Harsonaverseny. 8.50: Mátrai Zsuzsa és Korda György énekel, a 101 Strings zenekar játszik. 9.23: Délelőtti torna. 9.33: Veronika. Részletek Messager operettjéből. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.30: A Szabó család (ism.). 12.00: Ka- zacsay Tibor fúvósműveiből. 12.33: Kamarazene. 13.33: Kodály: Gyermektáncok. 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja. 17.20: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.20: Eddy Duchin története. 18.33: Rossini összes nyitányai — V. rész. 19.21: Bund- schuch István stájer citerán játszik. 19.35: Magnósok, figyelem! 20.20: Egy kis figyelmet kérek! 20.33: Rendezte: László Endre: Szemirámisz szerelme. Hangjátékfan- tázia. Irta: Hegedűs Géza. 22.01: Nóták. 22.33: Ritmusok Varsóból, Prágából és Berlinből. 23.20: Mendelssohn műveiből. 3. MŰSOR 14.05: Petrovics Emil műveiből. 14.34: Faragó Laura népdalfelvételeiből. 14.49: Berg: Lulu. Három- felvonásos opera. 17.20: Zenekari muzsika. 19.00: Tip-top parádé. 19.33: Két Stolzer-madrigál. 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termét. Liszt-zongoraművek, zongoraátiratok. — III. rész. Közben: kb. 20.25: Bemutatjuk Kereszty Kornél kertészmérnököt. Kb. 21.25: Operakettősök. 22.07: Dávid Gyula: Kürtverseny. 22.21: ÜJ lemezeinkből. TELEVÍZIÓ 7.58: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé. Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.). Házi feladat. 9.55: Német nyelv (kö- zépisk. I—II—m—IV. oszt.). Rolf mesterére talál. 10.20: Delta. Tudományos híradó (ism.). 10.45: Változó Ázsia. Olasz dokumentum- film-sorozat. X/6. rész: Hong Kong Macau (ism.). 11.50: „Eletet az éveknek.” Nyugdíjasok műsora (ism.). 12.30: Játék a betűkkel (ism.). 12.55: Gyapotpelyhecske (színes). Szovjet rövidfilm. 13.05: Iskolatévé. Orosz nyelv (ism.). 17.23: Hírek. 17.30: Lakat. Szatirikus dokumentumfilm. 17.45: Postafiók 250. Takács Mária műsora. 18.00: A Razdan partján (színes). Ismeretterjesztő műsor. 18.15: Döntés születik. Riportműsor. 18.50: „ö, tudsz-e szállani...” Tóth Árpád versei. 19.05: Reklámmfisor. 19.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 20.05: Jogi esetek. 20.45: özvegy Coudercné. Magyarul beszélő francia—olasz film. (16 éven felülieknek!) 22.10: Tv- híradó, 2. 22.20: Családi kör. Szülők. nevelők magazinja. 2. MŰSOR: 20.00: Vezetők Klubja. Vállalkozzék a vezető! 20.40: Különleges síverseny. Amerikai rövidfilm. 20.50: Tv-híradó, 2.21.10: Hazánkról szóljatok, szép szavak... III. rész. POZSONYI TV 10.50: A per. Tévéjáték. — 16.50: Tv-Magazin. — 19.00: Híradó. — 22.00: A sirály születése. Szovjet film. 2. műsor 18.10: Tánczenei felvételek. — 20.00: Zenés Stúdió. 20.30: Házasság az, ha ... NDK-film. KOSSUTH RADIO 8.27: Kórusmuzsika. 8.50: Harsán a kürtszó! 9.20: Zenekari muzsika. 10.05: Egy édeshangú kismadár (ism.). 11.24: Adok pénzt, adjál árut! 11.39: Rákóczi. Dramatizált epizódok Laczkó Géza regényéből. XVHI. rész. 12.35: Melódiákoktól. Közben: 13.15: Házunk tája. 14.02: Legyen krizantém. Raf- fai Sarolta novellája rádióra alkalmazva. 14.30: Régi híres énekesek műsorából. 15.10: Domahidi László nótákat énekel. 15.28: Ezeregy délután. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.08: Zenekari muzsika. 16.43: Részletek Csajkovszkij— Klein: A diadalmas asszony című operettjéből. 17.05: Tudósportrék. U. rész. 17.25: Mindenki zeneiskolája. 18.15: Kritikusok fóruma. 19.15: Bemutatjuk új felvételeinket. 19.27: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. A vezérlő fejedelem. Irta: Száraz György. — UI. rész. 20.22: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik Mészáros Tivadar vezetésével. 21.05: Mítoszok és legendák a Bibliában. VII. rész. 21.25: Kodály műveiből. 22.20: A Harmónia énekegyüttes felvételeiből. 22.45: Gondolatok filmekről. 23.00: Szimfonikus zene. 0.10: Latzin Norbert táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Zongoramuzsika. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Bodza Klára, ötvös Csaba, Madarász Katalin és Bojtor Imre énekel, Keszthelyi Pál furulyázik. 9.23: Délelőtti torna. 9.33: „Az élet rövid, a művészet örök.” Szemelvények Horváth Zsóka kisregényéből. 10.00: A P zene hullámhosszán. 11.55: Ifjúsági könyvespolc. 12.00: Vincze Viktória, Victor Máté és a Gemini együttes felvételeiből. 12.33: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 12.55: László Margit és Miller Lajos énekel. 13.33: Fúvósesztrád. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.05: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik, Kárpáti István nótákat énekel. 18.33: Hétvégi panoráma. 20.33: Kíváncsiak klubja. 21.25: Slágermúzeum. 22.15: Bálint János cim- balmozik. 22.33: Balettzene operákból. 23.00: Huszka Jenő operettjeiből. 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. 15.04: A Tátrai vonósnégyes hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 16.03: Huszas stúdió (ism.). 16.57: ötórai tea. 18.03: Francia operaest. 19.13: Versek világa (ism.). 19.33: A FEST MEGYEI HÍRLAP KTV MELLEKI.EVE 3 CSÜTÖRTÖK Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Állami Hangversenyzenekar Beethoven-hang- versenye. Közben: kb. 20.25: Sámándob avató. Altáji-török (te- leut) népköltés. Kb. 20.45: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 21.35: kilátó. Kb. 22.20: Dzsesszfei- vételekből. TELEVÍZIÓ 8.53: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.).' 9.00: Iskolatévé. Énekeljünk együtt! Hej, DunáYóI fúj a szél. 8.05: Környezetisr. |'rét (ált. isk. 3. oszt.). Nagyobb közlekedési létesítmények. 9.30: Piros, sárga, zöld. Közlekedési vetélkedő, gyerekeknek (ism.). 10.30: Tévéovi. Iskolaelőkészítő tanfolyam. Cifra palota. 14.00: Iskolatévé. Énekeljünk együtt (ism.). 14.05: Környezetismeret (ism.). 15.00: Tévéovi (ism.). 17.13: Hírek. 17.20: Reklámműsor. 17.25: Telesport. Jégkorong-világbajnokság (színes). Közvetítés Katowicéből. 18.25: Reklám. 18.30: Ipari kaleidoszkóp. Magazin- műsor. 19.10: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 20.05: Harmadik határ (színes). Tévéfilmsorozat. VIII/2. rész: Közel az éghez. 21.00: Születésünk titkai. X/3. rész. Gyermektelenül. 21.50: Asszonykórus. Dokumentumfilm (színes). 22.45: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Shakespeare: VI. Henrik. Dráma két részben. A szegedi Nemzeti Színház előadása, felvételről. Az előadás előtt: Bányai Gábor jegyzete. Közben: 21.10: Tv-híradó, 2. POZSONYI TV 10.00: Férfi civilben. Szovjet kalandfilm. — 16.55: Csehszlovákia— USA jégkorong VB-mérk. — 19.20: Híradó. — 20.00: Vitek. Tévéjáték. — 22.25: O. Ocenas műveiből. 2. műsor 18.05: Tudomány és technika. — 20.08: Gounod: Faust. Az opera tévéfilmváltozata. — 21.40: Ernst Thälmann gyermekkora. PÉNTEK KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: A Stúdió 11 játszik. 8.50: Természeti környezetünk tűréshatárai. 9.00: Thomas Beecham operai elvételeiből. 9.34: Pest megyei óvodások énekelnek. 10.05: Iskolarádió. 10.25: Április. Tóth Árpád versei. 10.30: Szigeti József hegedül. 11.00: Békés István: Pest megyei barangolások. 11.10: Zenekari muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalok, néptáncok. 14.05: Kóruspódium. 14.26: Százszorszép. Mesejáték Andersen meséjéből. 15.10: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekart. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Zselici dombok. 17.05: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.19: Népdalkórusok. 17.36: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak. 19.15: Világszínház. A Rádiószinház bemutatója. Antigoné. Szofoklész drámájának rádióváltozata. 20.10: Barbara Streisand és Andy Williams énekel, Lalo Schifrin zenekara játszik. 20.46: Láttuk, hallottuk. 21.06: Üj lemezeinkből. 0.10: A Fekete-erdő lánya. Részletek Jessel operettjéből. PETŐFI RADIO 8.05: A Pénzügyőrzenekar játszik. 8.33: Hangszerszólók. 8.53: Az élő népdal (ism.). 9.03: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.23: Délelőtti torna. 9.33: A diákherceg. Részletek Romberg operettjéből. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Miért csúnya? Máriássy Judit írása. 12.00: Nóták. 12.33: Szimfonikus táncok. 13.00: Nőkről — nőknek. 13.33: Muzsikus Péter új kalandjai. Készletek Ránki György gyermekoperájából. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Sanzonok. 18.33: Kedves rokonok. Készletek Vincze Ottó—Ambrózy Ágoston zenés játékából. 18.56: Látogatás a bukaresti Elektrecord hanglemezgyárban. 19.42: Ádám Jenő: Dankó Pista dalai. 20.33: 139—660. A magyar rádió automata közönségszolgálata. 22.33: A bolondos lány. Részletek Gershwin zenés játékából. 23.00: Népszerű magyar énekesek és együttesek felvételeiből. 3. MŰSOR 14.05: Századunk zenéjéből. 14.42: Rendezte: László Endre. Az Ember élete. Leonyíd Andrejev drámája. 16.03: Romantikus zene. 17.23: A puritánok. Részletek Bellini operájából. 18.03: Beszélgetés Németh László művészetéről. II. rész. 18.38: A madrigál Európában. 19.33: Hangfelvételek felsőfokon. 21.00: Irodalomtudósaink fóruma. 21.30: ÜJ lemezeinkből. 22.32: Áprilisi hangulat. Aprlly Lajos versei. 22.38: Schönberg: I. kamaraszim- fónia. TELEVÍZIÓ 8.58: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 9.05: Iskolatévé. Földrajz (ált. isk. 6. oszt.). A Szovjetunió tájai, II. (Túl az Uralon.) 12.10: Angol nyelv (középisk. ni— IV. oszt.). People You Meet. Az önkiszolgáló. 14.05: Iskolatévé. Földrajz (ism.). 15.15: Sodrásban. Magyar film. (Az Iskolatelevízió Filmesztétika adásához ajánljuk!) 16.40: Irány az egyetem! Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Analitikus geometria. H. 17.18: Hírek. 17.25: Perpetuum mobile. Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek. 18.10: Reklámműsor. 18.15: Mindenki közlekedik... 18.30: öt perc meteorológia. 18.35: A hétköznapok politikája. VII/6. Közgondolkodásunk kérdései. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 20.00: A bűvész. Magyarul beszélő amerikai filmsorozat. „Két különös láda.” 20.55: Prokofjev: Rómeó és Júlia (színes). (Balett.) A Bolsoj Színház fennállásának 200. évfordulója alkalmából bemutatott előadás felvételről. Közben: 22.00: Tv-hír- adó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Zenei Figyelő. A Televízió Zenei Üjságja. 20.55: Tv-híradó, 2. 21.15: A napsugár nyomában (színes). Ismereterjesztő filmsorozat. III. rész: A vízcsepp kivájja a követ (ism.). 21.45: Reklámmüsor (a fővárosi mozik műsorából). 21.50: Hazánkról szóljatok, szép szavak. V/4. rész. POZSONYI TV 9.05: Vitek. Tévéjáték, ism. — 15.30: Vörös bor. Tévéfilm. 3. rész. — 19.00: Híradó. — 20.00: Itt város lesz. Tévéjáték. 21.45: Szórakoztató műsor. — 22.35: Az út. Vígjáték. — 23.20: Vidám utazás. Szórakoztató műsor. 2. műsor 16.40: Csehszlovákia—Kuba ko- sárlabda-mérk. — 17.45: Lengyel balettfilm. — 18.30: Vörös hegymászók. NDK tévéfilmsorozat. — 20.25: Népzenei összeállítás. — 21.55: Értékes zsákmány. KOSSUTH RADIO 8.27: Kodály—Weöres Sándor: öregek. 8.35: Lányok, asszonyok. 9.00: Romantikus operákból. 10.05: Bach-művek. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. Közben: 13.30: Szembesítés. 14.05: Ló- ránd István—Kövesdy János: Dózsa emlékezete. 14.13: Jeanette MacDonald és Nelson Eddy filmdalokat énekel. 14.25: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 14.55: Üj Zenei Üjság. 15.33: A 66- os szám. Részletek Offenbach operettjéből. 16.00: 168 óra. 17.30: Mi a titka? 18.30: Közvetítés a Jugoszlávia—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 19.20: Lemezmúzeum. 19.52: Vörös Sári, Mozsár Imre és Talabér Erzsébet nótákat énekel. 20.54: Remekírók — remekművek. A Buddenbrook ház. Thomas Mann regénye rádióra alkalmazva. I. rész. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Solomon zongorázik. 0.10: Melódia- koktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Baritonáriák. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Daloló, muzsikáló tájak (ism.). 9.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.33: Spirituálék. 10.00: Hogy tetszik lenni? 11.00: A Deutschlandsender vonós tánczenekara játszik. 11.33: Részletek Stolz operettjéből. 12.33: Szovjet előadóművészek Grieg- felvételeiből. 13.15: Műgyűjtők és műbarátok. 13.33: Keringők. 14.00: Fiataloknak! 14.45: „Hetedik évad.” Tóth Bálint versei. 15.00: Cigánydalok, csárdások. 15.25: Orvosok a mikrofon előtt. 15.33: Puskintól Csehovig. 16.33: ötórai tea. 17.25: Közvetítés a Jugoszlávia—Magyar- ország válogatott labdarúgó-mérkőzés I. félidejéről. 18.23: Családban marad ... 19.30: A Swingle együttes énekel.. 19.45: Gratulálunk! Látogatóban Bihari Józsefnél. 20.38: Rossini: Különös félreértés. Kétfelvonásos opera. 21.52: Népdalcsokor. 22.33: Schönberg: I. kamaraszimfónia. 22.56: Toronyzene. 23.05: Slágermúzeum. 3. MŰSOR 8.08: Szimfonikus zene. 9.00: Schumann: Ifjúsági album. 10.05: Zcnckritikusok hanglemezekről. 10.35: Mathis, a festő. Részletek Hindemith operájából. 11.34: Nép- dalgyűjtőúton Bartók Béla nyomában. 12.20: Szimfónikus zene. 14.05: James King énekel. :4.40: Szimfónikus zene. 15.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Délutáni hangverseny. Lukács István fagottozik. 16.38: A Svájci Olasz Rádió énekkarának és kamaraegyüttesének felvételeiből. 16.54: Tóth Árpád verse. 16.59: Vivaldi: Tizenkét hegedűverseny. 18.03: Dzsesszfelvételekből. 18.45: Mozart-lemezekből. 19.33: Placido Domingo és Sherril Milnes operakettősöket énekel. 20.28: Vivaldi: Tizenkét hegedűverseny. 21.23: Közkívánatra! TELEVÍZIÓ 7.50: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé. Osztályfőnöki óra (ált. isk. 7—8. oszt.). Mennyibe kerül? Fizikai és szellemi munka megbecsülése c. témához. 8.25: Szárnyak. Rövidfilm (ism.). 8.45: Mindenki közlekedik... (ism.). 9.00: Perpetuum mobile. Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek (ism). 9.45: Veszélykeresők. Amerikai rSvidfilm. 10.05: Harmadik határ (színes). Tévéfilmsorozat. VIII/2. rész: Közel az éghez (ism.). 11.00: Születésünk titkai. X/3. rész: Gyermektelenül (ism.). 14.28: Élő romok. Magyarul beszélő szovjet filmsorozat. ni/2. rész. 16.00: Közművelődés közelről. 16.40: Hírek. 16.45: Miért volt Moncada? Kubai rövidfilm (ism.). 17.05: Egymillió fontot hangjegy (színes). A televízió könnyűzenei sorozata. 17.25: A nagyváros peremén. Magyarul beszélő olasz film. 19.20: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 20.05: A Távol-Kelet közelről. Aba Iván útijegyzetei. I. rész: Bangkok. 20.05: Szombat este ... Enyém a képernyő ... Bárdy György műsora (színes). 21.40: Helena Vondracsko- va Budapesten (színes). Zenés film. 22.15: Az ötlet (színes). Molnár Ferenc elbeszélésének tévéváltozata. 22,40: Tv-híradó, 2. 22.50: Jégkorong-világbajnokság (színes). Szovjetunió—Csehszlovákia mérkőzés. Közvetítés Katowicéből. POZSONYI TV 10.50: Mi, a nyomozók. Szovjet filmsorozat (bef.). — 14.10: Madi- rak repülnek hozzánk. Bolgár film. — 15.35: Konkoly. Zenés szórakoztató műsor. — 16.55: Inter Bratislava—Slavia Praha labdarúgó- mérk. — 19.00: Híradó. 20.25: Szov- etunió—Csehszlovákia jégkorong VB-mérk. — 22.50: Caesar és Kleopátra. 1. rész. — 23.50: Hangverseny. 2. műsor 17.50: A tavasz tizenhét pillanata. Szovjet sorozat. — 20.00: Mindenki zenéje. — 21.00: Az ember nincs egyedül. Cseh film. TELEVÍZIÓ Mathiász-panzió Dráma két részben, a veszprémi Petőfi Színház előadása, felvételről. Gróti Ágnes — Hódi profesz- szor hajdani tanítványa — a Mathiász-panzióban egy kis társadalmat épít fel, kirekesztve magát a társadalom egészéből. Itt kísérletezi ki, próbálja felépíteni az új életstílust, amelynek alapja a hasznos munka, az igazi emberi kapcsolatok. Ide érkezik a fiát kereső professzor ... Adás: Kedd, április 13, 1. műsor: 20.05. RÁDIÓ Ecseri lakodalmas 1951. április 3-án este az Operaház színpadán lépett először közönség elé az Állami Népi Együttes. Akkori ifjú tagjai aligha sejtették, hogy az előadást három világrész 35 országában mintegy 3000 előadás követi. A mostani műsor az alapítás légkörét idézi. Megszólaltatja az egykori fiatalokat, nevezetes New York-i, párizsi, phenjani előadások szemtanúit, szólásra kéri Igor Mojszejevet. Csenki Imrét, és archív felvételről idézi Rábai Miklóst. S amíg pereg az előadás, a függönyök mögött az együttes mai húszéveseivel ismerkedünk. Adás: Kedd, április 13, Kossuth rádió: 21.05. TELEVÍZIÓ A hétköznapok politikája A korszerűen élő és gondolkodó ember nem lehet meg műveltségének állandó pallérozása nélkül — mondja a Danuvia gyár egyik brigádjának vezetője, s hozzáteszi: a politikai, a szakmai és az általános műveltséget együtt kell értelmeznünk. Ezekről a kérdésekről szól a műsor. Adás: Péntek, április 16, 18.35. NEHÉZ FELADAT — Engedje meg, hogy még néhány percig (eltartsam!... Zsoldos rajza