Pest Megyi Hírlap, 1976. április (20. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-06 / 82. szám
Országgyűlési képviselői fogadónap Mint már megírtuk, április 7-én, szerdán, holnap délelőtt 9 órától 12 óráig a városi tanács vb-termében fogadónapot tart Kovács Sándor, MÉM-mi- niszterhelyettes, Nagykőrös város országgyűlési képviselője és Gömöri Jánosné megyei tanácstag. Ifjúkommunisták az úttörővasútért Társadalmi munkát szervezett nemrégiben a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközép- iskola és Szakmunkásképző Intézet Vági István KlSZ-szer- vezete a börzsönyi úttörővasút felépítésének meggyorsításáért. A diákok a konzervgyár I-es telepének raktáraiban dolgoztak, uborkát, gyümölcsízt csomagoltak a hazai fogyasztóknak, valamint paradicsom- sűrítményt készítettek élő angol exportra. Több mint százan vettek részt a társadalmi munkán, s az alapszervezeti brigádok vállalásaikat 100 százalékra teljesítették. Akik pedig ezen a napon valamilyen okból nem vehettek részt a társadalmi munkán, azok április 25-én, a helyszínen, a Börzsönyben segédkeznek majd az úttörővasút építésében. mÁT7 A PESTMEfrYLI HÍRLAP KPLOMKIADAsa' XX. ÉVFOLYAM, 82. SZÁM 1976. ÁPRILIS 6., KEDD Segítség a kisegítő gazdaságoknak Növelni a termelési kedvet Gépek, növényvédő szerek, műtrágya Főző — kempingezőknek A Szombathelyi Fémipari Szövetkezet egyik keresett terméke a kempingfőző, amelyből az idén mintegy 60 ezret gyártanak. A hatféle pasztellszínben készülő, három lábon álló, szép kivitelű főző két deci spiritusszal két óráig működik, és megkapta a kiváló áru minősítést is. A termék nemcsak a hazai, hanem a külföldi vásárlók tetszését is elnyerte. A szövetkezet ebben az évben 50 ezer darabot exportál.. A helyi ÁFÉSZ hozzávetőlegesen nyolcvan féle mezőgazdasági terméket vásárol fel. Az elmúlt évben csupán a kertészeti termékek átvételével 11 millió forint jövedelemhez jutottak a kisegítő és háztáji gazdaságok. Ezt a jelentős forgalmat szolgálja a szövetkezet termelésszervező munkája. Az évekkel ezelőtti szervezetlen, piaci felvásárlás már a múlté. Elsősorban azért, mert minőségi és mennyiségi bizonytalanságai miatt piacképtelenné vált, s a termelési kedvet is kedvezőtlenül befolyásolta. Védőárakat vezettek be A jelenlegi helyzettel kapcsolatban Vida Jánostól, a fel- vásárlási osztály vezetőjétől kértünk tájékoztatást. Érdeklődésünkre elmondotta, hogy a termelési kedv évről évre fokozódik. További növelése érdekében az idén először védőárakat vezettek be. Ez azt jelenti, hogy a kiskerttulajdonosok, háztáji gazdálkodók előre meghatározott minimális ár ismeretében köthetnek értékesítési szerződést, a szövetkezettel. Ez további előnyökkel is jár. Az ÁFÉSZ ugyanis különböző kedvezményeket, gépet, növényvédő szereket, műtrágyát, és ahol szükséges, egységes vetőmagot ad szerződő partnereinek. Ám, az a tapasztalat, hogy a kisegítő gazdaság tulajdonosának igyekezete a termelés növeléséhez, bővítéséhez többnyire önmagában kevés, ezért siet'a közös ügyet szolgálva, az OTP is mezőgazdasági célhitellel a megsegítésükre. Szerződés hétszáz termelővel Az ÁFÉSZ, mintegy hétszáz termelővel kötött eddig termékértékesítési szerződést — közülük harminckettővel fólia alatti zöldségtermesztésre. Az erre felhasznált terület összesen 7 ezer 800 négyzetméter, s a megállapodás két évre szól A termelői kedvet remélhetőleg tovább fokozza majd, hogy a fóliát a szövetkezet adja hiteibe. Árát a zöldség értékesítésekor kell megtéríteni. — E szerződések alapján mennyi primőrre számíthat a város? — A tervek szerint 6 ezer 880 kilogramm paradicsomra, 460 ezer paprikára, 121 ezer fej salátára, ezer karalábéra, 4 ezer 730 csomag retekre, és 950 kilogramm uborkára. Száz vagon zöldség — Mennyi zöldség várható a szabadföldi termesztésre kötött szerződések alapján? — Csaknem másfél millió fej saláta. Zöldbabból 5, uborkából 27, paradicsomból 14, zöldpaprikából 6, patisonbóí pedig 19 vagonnyi terményt vásárolunk fel — mondotta Vida János. Ezeken kívül, kisebb mennyiségben burgonyát sárgarépát, gyökeret, kelkáposztát, hagymát és fokhagymát is termeltetünk, összesen száz vagon zöldség felvásárlására készültünk fel. A gyümölcs- termesztést is figyelembe véve a kisegítő gazdaságok kertészeti termelését 300 vagonra becsülhetjük. Ez azért érdekes adat, mert 1959-ben az egész város sem tudott — a mai termelőszövetkezeti területeket is beleértve —, 400 vagonnál többet termeszteni. A zártkertek, háztáji gazda ságok termelési színvonala te hát nagyot fejlődött az utóbbi években. Ebben nem kis része van az ÁFÉSZ szervező tevékenységének, a termelőszövetkezetek támogatásának, annak a piaci lehetőségnek, amit konzervgyár, a' Pest megyei MÉK és a budapesti ZÖLDÉRT csaknem korlátlan felvevőképessége jelent. F. P, Megemlékezés felszabadulásunk ünnepén Termelési értekezlet - szezon előli Április 21-én, szerdán értekezletet tartanak a Nagykőrösi Konzervgyár bemutató termében, melyre a konzervgyár vezetői meghívták a nyersárutermeléssel foglalkozó valamennyi partnerüket, és a nyersáruk átvételéről gondoskodó szakembereket. A tanácskozáson egyebek között Görbe Ferenc igazgató a tavalyi fel- vásárlási tapasztalatokról és az idei feladatokról szól. Dr. Komád Zoltán, a gyár termeltetési osztályának vezetője a szerződéskötésekről beszél, Antal László igazgatóhelyettes pedig a nyersanyagok minőségi kérdéseiről tájékoztatja a résztvevőket. NYÁRSAPÁT GYARAPODÁSÁÉRT Terményből!, csomagolóüzem A Haladás Termelőszövetkezet eredményesen szolgálja Nyársapát község fejlődését. A Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ pedig jó élelmiszer- és iparcikkellátásról, valamint az itt termesztett gyümölcs és zöldség felvásárlásáról gondoskodik. Az idén a Dél-Pest megyei termelőszövetkezetek áruértékesítő és beszerző vállalkozása, a ceglédi MEZÖKÖV is új létesítményekkel gazdagította a községet. Jól ellátott termény- és táptakar mányboltot nyitott, mellyel főleg a mezőgazdasági dolgozók, a termelőszövetkezeti háztáji gazdálkodást segíti, most pedig a bolt mellé darálómalmot állít fel. A MEZÖKÖV átvette a volt Kevesebb kocsi, kapanyél A bogná Megtalálta számítását A felszabadulás után, egy tömörkényi fiú, Bánfy Sándor, falujában egy ottani mestertől kitanulta a bognár szakmát. Ez azonban nem elégítette ki, eljött Nagykőrösre, s asztalostanulónak szerződött a Gépjavító és Faipari Szövetkezet asztalosműhelyébe, és becsülettel kitanulta az asztalosszakmát is. Megszerette a várost, és 1956-ban itt nyitott bognárműhelyt. Három évvel később, amikor látta, hogy egyre kevesebb kocsit rendelnek és ka- penyél is kevesebb kell, asztalosműhely nyitására kért engedélyt. i— Most már jöhet minden munka, amit fából kell csinálni— gondolta, és megtalálta a számítását. Gyors, pontos munkáját látva, az egyéni megrendelők után épületekhez használt faelemeket készíttettek vele a tsz-ek, szekrényeket rendelt tőle a kórház, javításokat, új padokat és székeket a Toldi Miklós, az Arany János és a Kossuth iskola. A napokban műhelyében elmondta, — mindig akad munAranyhomok Tsz külső telepét is, melyet előzőleg a hernádi Március 15 Tsz bérelt baromfinevelésre. Ám arra a célra nem volt alkalmas, így most a szövetkezet a budapesti Ferrokémiai Vállalattal a telepen nagy vegyianyag-csomagoló üzemet építtetett. Jelenleg már az ügyes nyársapáti asszonyok és lányok ott csomagolják kilós tasakokba 10 vagon Zinébet, és más vegyszert. Az üzemnek Bar- kóczy Margit a vezetője. A telepen a MEZÖKÖV nagy raktárt létesített, amelyben. körülbelül 40 vagon terményt tárolnak. Ezt a meny- nyiséget a 35 környékbeli tagszövetkezettől vették át, és küldik szét ismét nyársapáti, nagykőrösi, ceglédi, csemői, abonyi, szolnoki, tópiógyör- gyei, törökszentmiklósi és budapesti teirményboltoknak. Mit látunk ma a moziban? Árvácska. Színes magyar film. Kísérőműsor: Ló a házban. Magyar híradó. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. Kiskörzeti mozi az árbozi iskolában A lopakodó Hold. Amerikai film. Előadás kezdete: fél 7- kor. Mint megírtuk, a városi felszabadulási emlékműnél emlékeztek meg hazánk felszabadulásának 31. évfordulójáról. Képünk a megnyitón készült: Horváth Lehelj a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke köszönti az ünnepség résztvevőit. Mellette jobbra Pásztor István, a városi pártbizottság első titkára és Kocsis Jánosné, megbízott tanácselnök. Bozsik József felvétele KORSZERUSITES UTÁN Átadják a fejbolfot Néhány hétig tartó átalakítás, korszerűsítés után ma délelőtt fél 11-kor nyitják meg a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat helyi tejboltját. Az üzletet az átalakítás során modem technikai felszereléssel, berendezésekkel látták el, benne a korszerű táplálkozáshoz szükséges mélyhűtött, konzervipari és tejtermékek gazdag választéka várja a vásárlókat. Az üzlet tej ivó részében természetesen továbbra is lehet fogyasztani reggelire, uzsonnára tejet, kávét, kakaót, péksüteményt. SPORT Labdarúgás Ismét értékes pont - idegenből NAGYKÖRÖSI KINIZSI —BUDAÖRS 1:1 (1:0) Budaörsön a szokott összeállításban játszott a labdarú- főcsapat és ez főleg a beteg vagy éppen csaik felgyógyult játékosoknak köszönhet tő (Orbán, Juhász, Farkas, Labancz), áltik még fgjt is vállalták a játékot: Kocza — Balogh, Juhász, Labancz, Szalui (Kaszap 60. p.), Orbán, Hüttner, Horváth F., Cavalloni, Farkas, Benkó. Az első félidőben a körösi csapat játszott fölényben és szögletrúgás után Ruttner jó érzékkel ment fel a beívelt labdára és szép fejessel megszerezte a vezetést. Horváth F. növelhette volna az előnyt, már csak a kapussal állt szemben, de a kapu mellé lőtte a labdát. Fordulás után a szél támogatósával feljöttek a hazaiak és egy szép támadás végén egyenlítettek. Az eredmény valós, a játékvezető kitűnően vezette a mérkőzést. Kocza jól védett. Juhász és Orbán voltak a védelem oszlopai, Ruttner gólján kívül is egészen jól játszott, elöl csak Farkas igyekezete dicsérhető. Szerda délután fél 4-kor hazai pályán a Kecskeméti SC első csapatával lesz edzőmérkőzés. MEGYEI IFIBAJNOKSÄG Nagykőrösi Kinizsi ifi— Monor ifi 2:0 (0:0) Kinizsi ifi: Tóth T. — Vár- konyi L., Várkonyi S., Torma, Kovács (Kecskés), Bélteki, Dénes, Hajdú, Szabó, Mucsányi, Turcsik (Leskó). Küzdelmes mérkőzésen, a sokkal több gólhelyzetet teremtő körösi csapat ha nehezen is, de megérdemelten nyert. A vendégcsapat nagy- részben utolsó éves, rutinos, erősebb fizikumú játékosokból állt. Ezért volt nehéz a győzelem, mellyel a kőröst fiatalok nagy lépést tettek a csoport- elsőség felé. Jók: Várkonyi L., Dénes, Hajdú, Mucsányi. SERDÜLŐ BAJNOKSÁG Budaörs serdülők—Nagykőrösi Kinizsi serdülők 2:0 A körösi csapat kapushibák, de még inkább az egész csapat gyengébb játéka miatt vesztett. KISPÁLYÁS LABDARUGÓ RAJT Nyolc csapattal, körmérkőzéses rendszerben megkezdődött a kispályás labdarúgó TRAKIS Kupa viadal. A TRAKIS-pályán heti 2—2 játéknapon 1—1 forduló mérkőzéseire kerül sor. Az 1. fordulóban sáros, mély talajon játszottak, de máris jó volt a küzdelem. Városgazdálkodás—Ifjú Gárda 4:0, 21-es Volán—TRAKIS A 1:1, TRA- KIS B—Konzervgyári jármű 2:2, Mészáros Tsz—Tormás 5:3. A 2. fordulóban a talaj már száraz, de helyenként még gödrös volt, ami azonban nem volt akadálya a lelkes játéknak. Konzervgyári jármű— Városgazdálkodás 2:2, TRAKIS A—Mészáros Tsz 2:0, Ifjú Gárda—21-es Volán 2:1, Tormás—TRAKIS B 3:0. A második forduló után már nincs pontveszteség nélküli és ponttalan csapat sem. Az élcsoport: 1. Városgazdálkodás 3 pont, 2. TRAKIS A3, 3. Tormás 2. KEDDI SPORTMŰSOR Labdarúgás Ifjúsági sporttelep, 15.30: TRAKIS B—TRAKIS A, 16.30: Városgazdálkodás—Tonnás, kispályás TRAKIS Kupa-mérkőzés. TORNA Dunaújváros: a középiskolás bajnokság országos döntője. kája. Eddig már 8 ipari tanulót tanított ki a mesterségére. Most a Ferrokémiai Vállalatnak dolgozik, mely Nyársapáton nagy vegyianyag-cso- magoló üzemet létesít. Bánfy Sándor e részlegnek készít különleges szekrényeket és berendezéseket. A múlt héten beállított műhelyébe egy 84 éves homolytáji ember azzal, hogy a tanyáján a ház végén 30 éve nevel egy szép akácfát, s szeretne belőle egy afféle régimódi, 1 szép fejfát csináltatni, majdani sírja fölé. Bánfy Sándor vállalta a megbízást, bár reméli, hogy a fejfa még hosszú ideig csak a megrendelő otthonában áll... Körzeti orvosok beosztása ÁPRILIS 5—10-IG Az. I. körzetben: dr. Kiss Anna, rendel: 11—14 óráig és 18—19 óráig. A XI. körzetben: dr. Lengyel György, rendel: 8—11-ig és 17—13 óráig. A III. körzetben: dr. Mikó Miklós, rendel: 11—13-ig és 18—19 óráig. A IV. és VIII. körzetóráig a Magyar u. 2. szám alatt. Rendelési idő a Bőr- és Nemibeteggondozó Intézetben A városi tanács egészség- ügyi osztálya értesíti a lakosságot, hogy dr. Tasári Ilona bőrgyógyász szakfőorvost nevezték ki ez év januárjától a helyi Bőr- és Nemibeteggondozó Intézet vezetőjévé. Az intézetben a Bajcsy-Zsilinszky utca 4. szám alatt az alábbiak szerint alakul a rendelési idő: hétfőn, szerdán és pénteken reggel 8 órától 14 óráig, kedden és csütörtökön reggel 8 órától 12 óráig. ben: dr. Kulin Sándor, rendel: I 8— 10-ig és 17—18 óráig. Az V. körzetben: dr. Pólus Ká- j rőly, rendel: 11—14 óráig és 1 18—19 óráig. A VI. körzetben: dr. Somlyai Károly, rendel: 9— 11 óráig és 17—18 óráig. A VII. körzetben: dr. K. Kiss Dániel, rendel: 11—14 óráig és 18—19 óráig. Központi ügyelet mindennap este 7 órától reggel 7 Köszönetét mondok mindazoknak, akik drága jó férjem temetésén részt vettek, nagy fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, özv. Sima Józsefné. ■ á