Pest Megyi Hírlap, 1976. április (20. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-06 / 82. szám

ÚJ ÜZEMBEN Fejlesztik a könyvkötészetet Állandó munkalehetőség a tsz nődolgozóinak A kosdi Lenin Termelőszö­vetkezet könyvkötészetében öt évvel ezelőtt, egy korábban irodának használt szobában könyvkötészetet hoztak létre. Mindössze kilencen dolgoztak az új melléküzemágban, s munkájukat csupán egy sok­szorosító és egy vágógép segí­tette, pedig gondot jelentett a termelőszövetkezetnek, hogy a tavasztól őszig a határban szorgoskodó több mint száz asszonynak és lánynak milyen munkát adjanak a téli hóna­pokban. A könyvkötészet már az első hónapokban is jó öt­letnek bizonyult, ezért tovább­fejlesztették, s tavaly 8 és félmillió fo­rint árbevételéből több mint 2 és fél millió volt , a nyereség. Munka tehát már volt bő­ven, de az újdonsült könyvkö­tők meglehetősen rossz körül­mények között dolgoztak: pin­cében, másra használhatatlan alkalmi épületekben. Ezért döntött úgy a termelőszövet­kezet vezetősége, hogy a 4 éve raktárnak használt, egykori tojóház egyik részét, másfél millió forintos költséggel, modem könyv­kötészetté, nyomdává ala­kítják át, és új gépeket is vásárolnak. Az új, ezer négyzetméteres csarnokban 150 asszony és lány dolgozik. Ott kaptak he­lyet az új táblakészítő, körvá­gó, aranyozó, préselő, fúró, hajtogató, perforáló és drót­fűző gépek. A sokszorosítást 3^ Romayor nevű berendezés végzi. Az üzemcsarnok mellett ebédlő, öltöző, mosdó, raktár és tmk-műhely is épült. Szili Mihályné üzemvezető elmondta, hogy idei termelési tervük 9 és fél millió forint. Az új dabasi nyomda pél­dául havonta 180 ezer kötet tankönyvet küld a kosdi üzembe. Most kötik az Európa Könyv­kiadó gondozásában megjele­nő Richelieu bíboros életéről szóló, kétkötetes regényt. A napokban jelent meg Sólem Áléchem A Motl gyerek cí­mű műve. Kosdon kötötték a szép könyv pályázaton dí­jat nyert, Korunk építészetét, Passuth Nápolyát is. Jó né­hány nyomtatványt készítenek termelőszövetkezetek számára. Ügy tűnik, kétszeresen is jól jártak az új nyomdaépülettei: a nyomda biztos hasznot hoz, s a jó kereseti lehetőség foly­tán, egyre több kosdi lány és asszony jelentkezik a terme­lőszövetkezetbe. (-i) Közönségtalálkozó a Pest megyei rádiólietek alkalmából Április 7-én, szierdám dél­után 5 órakor érdekes talál­kozó színhelye lesz a Madách Imre Munkás és Ifjúsági Mű­velődési Központ klubja: a te­levízió Fórum című műsorá­ból ismert \ újságírók, országos napilapok, a rádió és a televí­zió munkatársai találkoznak a hallgatókkal és nézőkkel, a Pest megyei rádióheteik alkal­mából. Ez alkalommal a vendégek elsősorban a rádió és televí­zió műsoraival és munkájá­val kapcsolatos kérdésekre vá­laszolnak szívesen. Ingyenes jogi tanácsadás Dunakeszin Április 7-én, szerdán, dél­után 3 és 4 óra között ingye­nes jogi tanácsadás lesz Duna­keszin, a nagyközségi tanács épületében: a Váci Járási Ügyvédi Munkaközösség du­nakeszi kirendeltségének tag­ja, dr. Gergye Mária várja a tanácsot kérőket. XX. ÉVFOLYAM, 82. SZÁM 1976. ÁPRILIS 6., KEDD Zászlódíszben Emlékplakettek a községfejlesztésért Nagygyűlés a Szabadság téren A váci járás lakossága I szombaton és vasárnap ösz- szesen 35 helyen — hősi em- ) lékműveknél, művelődési ott­honokban — emlékezett meg felszabadulásunk 31. évfor­dulójáról. Sok községben mű­sor köszöntötte az ünnepet, máshol megjutalmazták a társadalmi munkában. élen­járókat. Bemecebarátiban, a műve­lődési házban tartott gyűlé­sen, Barát Endre, a járási pártbizottság első titkára, or­szággyűlési képviselő mél­tatta április 4. jelentőségét. Sírkövet avattak a szov­jet hősök temetőjében, s az avatásra meghívták a felszabadító csatában el­esett egyik harcos hozzá­tartozóját is. Foton, a művelődési házban, Sági Lajos, a járási pártbi­zottság titkára mondott ünne­pi beszédet, Nagymaroson Krima János, a Váci Járási Hivatal elnöke volt az ün­nepség szónoka. Mint ismeretes, a megyei településfejlesztési verseny­ben, a nagyközségek közül Szob került az első helyre: e községben a végzett társa­dalmi munka összértéke há­rom és fél millió forint volt, s ebből 1038 forint jutott egy lakosra. A szobi nagygyűlésen Ünnepi választékkal várjuk ABCáruházainkban: Vác, Földvári tér; Deákvár; Naszály ÁRUHÁZ; Kösd; Püspökhatvan; Örbottyán; Dunakeszi; Fát, továbbá ÉLELMISZER-BOLTJAINKBAN A VÁCI ÁFÉSZ EGÉSZ TERÜLETÉN Krima János átadta a Pest megyei Tanács vég­rehajtó bizottságának és a Hazafias Népfront Pest megyei elnökségének elis­merő levelét. A felszabadulási ünnepsé­gek során díszes fémplaket­tet nyújtottak át Váci járási községiéjlesztésért szöveggel azoknak, akik önzetlenül a legtöbbet tettek lakóhelyük fejlesztéséért, szépítéséért. A szobi MÁV-állomás dolgozói és a Dunakeszi MÁV Jár­műjavító Vállalat dolgozói együttesen kapták meg a szép elismerést. Kulturális mun­káért emlékplakettet kapott a Nagymarosi Vas- és Mű­szeripari Vállalat. A mezőgazdaság kiváló dol­gozója kitüntetést kapta Kár­páti Kamill, Verőcemaros te­rületi párttitkára, Felker Ta­más, a vámosmikolai párt­vezetőség titkára és Cselőtei József, a fóti Vörösmarty Tsz párttitkára.­Vácott, a felszabadulás 31. évfordulójának előesté­jén, díszkivilágítás kö­szöntötte a nagy napot: fényárba öltözött a kisvá- ci diadalív, a város főtere és számos történelmi épü­let. Az MSZMP Vác városi Bi­zottsága, a KISZ Vác városi bizottsága és a városi útitörő­elnökség vasárnap délelőtt nagygyűlést rendezett a zászlódíszbe öltözött Szabad­ság téren, az ott elhelyezett emlékműnél. Az elnökségben helyet fog­lalt Balassi István, a városi pártbizottság osztályvezetője, Sebesi István iskolaigazgató, a megyei népfrontbizottság elnökségének tagja és Ve nesz Ernő, a várisi tanács osztály- vezetője. Veteránokat is meg­hívtak az ünnepségre, melyen Molnárné Berkó Márta városi úttörőelnök mondott beszédet. Ünnepi megemlékezést hal­lottunk a Madách Imre út­törőcsapat előadásában, meg­jutalmaztak több úttörőveze­tőt, majd a hála virágait el­helyezték az emlékmű talap­zatán. Papp Rezső Egészségügyi bábverseny A Pest megyei Tanács vb egészségügyi osztálya egész­ségnevelési csoportjának kez­deményezésére, a helyi taná'Csi szervek és Vöröskereszt-veze­tőségek bevonásával, április nyolcadikén, délelőtt 10 órai kezdettel, egészségügyi báb­versenyt rendeznek Vácott. Délelőtt 10 órakor dr. Mo- nori Balázs, a városi tanács vb-titkára köszönti a résztve­vőket, majd Lábai László, a Pest megyei Ű t törőelnökség titkára megnyitja a rendez­vényt. öt egyéni bemutató után szünet, majd a csoportok jelentkezése következik. A helyi és környékbeli együttesek közül a sződi álta­lános iskola vöröskeresztes csoportja bemutatja a Rendet­len terem című, vidám jele­netet. A váci általános iskolá­sok Bocs nevű bábcsoportja A két testvér című tanulságos bábjátékkal vesz részt a be­mutatón, amely értékeléssel és a díjak átadásával, délután ér véget. (P) Gyógyító tánc Külföldi szereplésre indulnak A Váci Siketnéma Intézet pedagógusai már évekkel ez­előtt felfigyeltek arra, milyen jó hatással van növendékeik fejlődésére, gyógyulására a tánc, s egy évvel ezelőtt Kiss lmréné Kékesi Ilojia tanárnő vezetésével népi tanccsoportot alakítottak. Jól fejlődik az együttes, ezt bizonyítja, hogy munkájukról elismerő véleménnyel van­nak a szakemberek, s riportot készített róluk a rádió, vala­mint a televízió is. Nyáron a szentendrei skan­zenben forgatnak róluk filmet, de előbb külföldi szereplésre indul a kis együttes. Hét végi krónika Kiosztották a jubileumi pályázat díjait Premier a TÜZÉP-telepen — Gálaest Szombaton délután Vác új művelődési központjának föld­szinti bemutatótermeiben megnyílt a Duna-műhely ju­bileumi képzőművészeti kiál­lítása. Weisz György, a városi ta­nács elnöke megnyitó beszé­dében elmondta, hogy a 900. évforduló kapcsán felhívással fordultak a Duna-műhely mű­vészeihez, majd pályázatot hir­dettek számukra azzal a cél­lal, hogy alkossanak olyan műveket a városról, amelyek történelmi múltjáról, dinami­kusan fejlődő jelenéről valla­nak. A felhívás eredményes volt. A Duna-műhely jubileumi anyagának előzményét láttuk már korábbi kiállításokon, de teljes gazdagságában csak most tárult elénk. A téma — ez esetben a vá­ros és annak jubileuma — sokszínű, de mégis egy ihleté­sű kiállítást hozott létre. A művek jelentős részét a váro­si tanács megvásárolta, gazda­gítva vele képzőművészeti gyűjteményét, erősítve művé­szeink iránti megbecsülését. Ezután dr. Monori Balázs, a városi tanács vb-titkára ki­osztotta a jubileumi pályázat díjait: Mizser Pálnak Váro­som és a kezdet című képéért, Nagy B. Istvánnak Váci Nap­ló című festményéért, Hídvégi Valéria A remete emlékére című alkotásáért, ifj. Blaskó János emlékplak^ttjeiért, Gyurcsek Ferenc Diadalkapu című plasztikájáért és Sáros András Miklós grafikai mű­veiért. ★ A Hét végi krónikába kí­vánkozik az új művelődési központ két másik, rangos ese­ménye : szombaton délután azok ültek a nagyterem néző­terén, akik tervezték, építet­ték, létrehozták az épület- komplexumot. Balassi István, a városi párt- bizottság osztályvezetője és Tari Kálmán, a városi tanács elnökhelyettese köszöntötte őket, majd a Madách Színház művészei Várj reám címmel bemutatták a háború kegyet­lenségét és a felszabadulás boldog pillanatait felidéző, sok műfajból összeszőtt előadásu­kat. Vasárnap este sokan jegy nélkül maradtak: régen ta­pasztalt nagy érdeklődés előz­te meg a művelődési központ művészeti csoportjainak mű­sorát. Utoljára hangzott a ju­bileumra komponált ünnepi szignál, Péter Pál Juhász Gyula-verset szavalt, sok tap­sot kapott a tánccsoport, az úttörő és KISZ-kórus, a fú­vószenekar, a Musica Humana és a Vox Humana. A műsor­közlő Csurgai Judit volt. n A TÜZÉP Sebes Imre úti telepén érdeklődtünk az idei tüzelőutalványos akció hétvé­gi premierje iránt. A telep felkészülten várta az indulást: nyolcezer mázsa dorogi brikett, háromezer má­zsa német brikett, kétezer má­zsa tűzifa volt a vasút mellet­ti tárolóban. Az első napon 80 utalványt váltottak be. P. R. ÁTKÖLTÖZÉS ELŐTT ES UTÁN Váci fényképek — nagyvárosok tárlatain A DUNAKANYAR FOTÓKLUB SOROZATA Több fényképészeti szaklap, a Népművelési Intézet folyó­irata írt legutóbb a Dunaka­nyar Fotoklubról. Tevékeny­ségét ismerik a város határán túl, de eljut híre idegein orszá­gok nagyvárosaiba is. — Egy kis nosztalgiával, megváltunk régi, sikeres ren­dezvényeink színhelyétől — mondja Kocsis Iván, a foto- klub főtitkára. — Ugyanakkor az új művelődési központban kitűnő lehetőséget biztosítot­tak munkánk folytatásához. — A közelmúlt eseményei? — Márciusban, baráti kö­rünk gondozásával, öt vetíté­sünk volt Vácott. A klub két, helybeli diaporáma- és képbe­mutatóján kívül, a Forte-gyár budapesti bemutatótermében is rendeztünk vetített képes előadást. A Gödöllői Agrártu­dományi Egyetemen sikerrel zárult Magyar Ferenc klubtár­sunk természetfoto-kiállítása. — Terveik? — Az átköltözés miatt elma­rad az április eleji vetítés, de utána folytatjuk a sorozatot. Idén is küldünk fényképanya­got külföldi kiállításokra, így Buenos Airesbe (Argentína), Ep inálba (Franciaország) és Edinburghba (Skócia). Részt veszünk nyáron szaktanfolya­mokon és erősítjük kapcsola­tunkat a rokon fotoklubokkal. (—pr—) 2601, Vác, Postafiók 32. Terv és valóság Meglepődve néztem a Váci Műsor áprilisi szánját. A bo­rítólapon a Madách Imre Munkás és Ifjúsági Művelődé­si Központ képe látható, csak nem a jelenlegi, múlt héten átadott formában: nincsen ku­polája, más a felső ablakbe­osztása. Építészmérnök ismerősöm elmondta, hogy a műsorfüze­ten látható kép — az eredeti terv volt. Kezembe került a Köszöntő című, 16 oldalas füzet, amely szövegben, képekkel bemutat­ja a város új büszkeségét. En­nek a borítóján a valóságnak megfelelő képet találtam. Mikó Boldizsár Kisvác < 1 <

Next

/
Oldalképek
Tartalom