Pest Megyi Hírlap, 1976. április (20. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-04 / 81. szám

6

%MAan

1976. ÁPRILIS 4., VASÁRNAP

A közvélemény értékel

Aki ellátogat a budaörsi I. számú óvodába a szülők iskolájának előadásaira, észreveheti, hogy a szülők nemcsak egyszerűen meghallgatják a szakemberek, orvosok, pszichológusok szavait, hanem közben szorgalmasan jegyeznek is.

Füzér Féretlené vezető óvónő szerint a szülők számára az óvodák munkája ma összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint régebben, akár egy évtizede is volt.

— A szülők nagyon jól tudják — mondja —, hogy a gyerek későbbi pályafutása szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy jár-e vagy nem óvodába. A modem tudomány, mint köztudomású, megállapította, hogy az első esztendők élményeinek, hatásainak jóval nagyobb a szerepe, jelentősége az ember életében, mint valaha gondoltuk. S ehhez járul egy nagyon praktikus ok. A szülők azt is jól tudják, hogy az a gyerek, aki nem jár óvodába, később, az iskolában jóval hátrányosabb helyzetből indul, mint szerencsésebb társai. Ez az oka az óvodák értékelésében tapasztalható változásnak.

Valóban ez az oka. De azért mégsem olyan egyszerű ez. Nemcsak a megítélés változott meg ugyanis, hanem maguk az óvodák is. A feladatokhoz fel kellett nőniök, hogy ezzel a csúnya, de egyébként szemléletes kifejezéssel jellemezzük mindazt, ami az elmúlt esztendőkben történt Az olyan óvodák, mint a budaörsi I. számú, feltétlenül felnőttek ezekhez az új követelményekhez. Megadták helyüket a változó világban.

Valamikor — csak az idősebbek emlékezhetnek erre — az óvodák a pedagógiai munkának valahol a perifériáján, külső szélein helyezkedtek el. Ami izgalmas történt az oktatásban, mind másutt zajlott, messze elkerülve a legkisebbeket nevelő intézményeket.

Ezzel szemben mi a helyzet ma?

— A magyar óvodapedagógia — mondja Füzérné — világviszonylatban is az első helyen áll. Még a japánok is tanulmányozzák és átveszik módszereinket. Ezekkel a modern módszerekkel nekünk nagy öröm dolgozni, és még nagyobb öröm kialakításukban részt venni. 1968-ban készítettük el itt, Budaörsön az első feladatlapokat, diafilmeket. Kidolgoztuk a német nyelv és a matematika oktatási programját, módszereit. 1974-ben megyei bázisóvoda lettünk. De nemcsak Pest megyéből, hanem Baranyából, Bács-Kiskun- ból, Nógrádból és Győrből is járnak hozzánk tapasztalatcserére.

Csakhogy mintha lenne itt egy ellentmond dás. Sok . a képesítés nélküd óvónő. Hogyan tudják ők ezeket a modern módszereket szakképzettség nélkül alkalmazni?

— Valóban nehéz a helyzet. Mi itt az óvodában úgy szoktuk mondani, ezt az időt át kell vészelnünk. Az elmúlt esztendőkben megpróbáltunk néhány gyereket szerető és a pályára alkalmas lányt hozzánk csalogatni. Sikerült is. Egyik hajdani adminisztrátorunk például tanulni kezdett, diplomát szerzett és ma óvónőiként dolgozik itt nálunk, azaz a régi munkahelyén, öt év alatt négyen tanultak tovább és ma a 11 óvónőből csak egy a képesítés nélküli.

Mindezt persze könnyebb elmondani, mint megcsinálni.

— Nem is tagadjuk, hogy mindannyian sokat dolgozunk. Én például reggel héttől estig. A családom nem is mindig örül ennek. De azért nem szabad valami görcsös, izzadtságos erőlködésre gondolni. Jó légkörben, jó hangulatban, vidáman, derűsen, ha szabad azt mondanom, könnyedén dolgozunk. Jó a kollektíva. Npkem szerencsém van, mindig is szerencsém volt a munkatársaimmal. A testület közös ereje nélkül semmiféle eredményt nem lehet felmutatni. Amikor például a képesítés nélküli kislányok, jövendő óvónőink tanultak, a törzsgárda állt helyt. Másképp nem lehetett volna a kezdőknek ta- nulniok. A munkatársak hivatásszeretete, odaadása nélkül, szimplán vezetői utasításokkal, még azt sem tudnánk elérni, hogy a környezet mindennapos, friss szépségét biztosítsuk, hogy virágainkat, növényeinket — nagyon sok van belőlük — ne lepje be a por, ne hervadozzanak. Ha a vezető ennek rendszeres és kicsinyes ellenőrzésével kénytelen foglalkozni, nem jut ideje másra, fontosabb dolgokra. Nekem effélékkel, s ezért mondom, hogy szerencsém van, úgyszólván semmi gondom. Ebben is, és természetesen lényegesebb ügyekben is, bátran támaszkodhatom munkatársaimra.

Füzér Ferencné pesti lány volt, s amikor megszerezte oklevelét, a fővárosban kezdett dolgozni. Fél esztendeig Pestlőrin- cen tanított, utána Pest megyébe helyezték át, a tápiószelei óvodába. De ott sem maradt fél évnél tovább. Férjhezment — férje nyomdász volt, ma nyugdíjas — és 1950-ben Budaörsre kerültek. Gyerekeik a szülők nyomdokaiba léptek: fiúk nyomdász, lányuk képesítés nélküli pedagógus, s az egri főiskolán tanul.

Füzérné tehát 27 éve megszakítás nélkül Budaörsön él és dolgozik. A község úgy otthona már, mintha ott született volna. S nemcsak az óvoda, hanem a Hazafias Népfront nőfelelőseként végzett munkája miatt is. Akárcsak vezető óvónőként, a népfront* ban is arra törekedett, hogy jó munkatársakat, lelkes embereket válasszon segítőnek. munkatársul. Ez is sikerült: az odaadás munkájuk minden mozzanatán meglátszik.

Különös önarckép

Dr. Tresser Pál agrármérnök, a dunavarsányi Petőfi Tsz elnöke, magas, erőteljes testalkatú férfi, haja rövidre nyírt, őszbe- csavarodó, arca meglehetősen szabályos, szeme (ha jól emlékszem, utóbb, hogy ezeket a sorokat írom) szürke. Különös ismertetőjele? /

Hamarjában össze sem tudnám számlálni, hányszor is találkoztunk, mindenesetre elég gyakran, s úgy tapasztaltam, semmi feltűnő nincsen rajta. Persze, mely alkalmakkor is találkoztunk? Ünnepi zárszámadó közgyűlést tartottaka miniszter látogatást tett az épülő szarvasmarhatelepen..., a MÉK vállalat igazgatótanácsa megvitatta és elfogadta ..., a tsz-szövetség elnöksége megtárgyalta ...

Ezúttal ingujjban fogad, de nyakkendő- sen, a zakó a szék karfájára kiterítve, délelőtt tíz órakor a megyei tanácsnál kell lennie, hogy átvegye a Pest megyéért emlékérmet. Voltaképpen e kitüntetés az indíték, hogy bemutassam az olvasónak. Aminek a legkényelmesebb s kézenfekvőbb módja:

— Kérek egy önarcképet!

S íme a válasz, melyből kitetszik a teljes félreértés: e

— Pest megyei, abonyi születésű vagyok,

miiiiiiiiimiimiiiMiitiiiiiiiiiimmimiiimiii! iiiiiiiiiiiiiiimiiimiiiimiimttn

Egyszerűbben szólva, munkája nagyon sok kisgyerek örömével járt, akik testben és lélekben megerősödve kerültek ki e majdnem harminc esztendő alatt az óvoda kapuin. És a szülök örömével, boldogságával is, akik előtt ez a fejlődés lezajlott.

Mindezt összegezi, kifejezi a nagy társadalmi elismerés, a megyei tanács kitüntetése, a Pest megyéért emlékérem.

ö. L.

Együtt gazdagodunk

Szigetszentmiklóson futottunk össze a Csepel Autógyár hajtóműgyáregységének egykori hőkezelőjével, Erdős Lajossal. Most a Csepel Vas- és Fémművek dolgozója. Elúj- ságoltam neki, hogy Szilasi Józsefet a Pest megyéért emlékérem kitüntetésben részesítették. • '

— A Jóska igazán megérdemelte. Falujában, Szigetcsépen tanácstag, kiváló munkásőr, a Keleti Fény brigádot ő vezeti, én is tagja voltam. Mondhatom, olyan csupaszív munkás, aki arra született, hogy a társainak szószólója legyen. Nekünk meg könnyű dolgunk volt, amit ő tett, azt csináltuk mi is, abból csak jó származhatott.

★

Az acélt megedzik — ebben az üzemben szó szerint értendő. A gépjárművek alkatrészei, Pittmann-tengelyek, csapágycsészék, szervóorsók itt hevülnek a kívánt keménységűre, a 800 fokos, vörös fényijén bugyborékoló sókályhákban, amelyekre Szilasi József sorvezető ügyel.

A délutános műszak itt semmivel sem tér el a másik kettőtől, folyamatos az üzem, csöndesen duruzsolnak a gáz cementáló-ke- mencék is. A beszélgetésre várni kell, a sókályhákba éppen most helyezik a csapágy- csészefüzéreket.

A blinnerezők (keménységvizsgálók) helyiségében telepszünk le, hogy szót váltsunk.

Jóllehet találkoztunk már Szigetesé pen, vagy az autógyárban, mégis most nézem meg magamnak. Varázslatos vidámság, munkásőszinteség, a mozdulatokból is kitetsző tenniakarás sugárzik Szilasi Józsefből — s a mondatai is ilyen természetesek, amikor életéről, munkájáról beszél.

— Nézze, én nem tudom hogyan lesz valakiből közéleti ember. Nem is szeretem ezt a kifejezést. Csak azt tudom, hogy sohasem szerettem egyedül lenni, akkor érzem jól magam, ha másokkal együtt, másokért — mondjam azt, hogy a társadalomért? — tehetek valamit.

— Az apám parasztember volt, nyolc holdon gazdálkodott. Hárman voltunk testvérek, de én sose akartam földműves lenni. Nem mintha nem szeretném a földet, de az egyéni gazdálkodás elszigetel, magányossá tesz. Amikor Csépre kerültünk, mindjárt azzal kezdtem hogy beléptem a pártba. R-gárdista lettem. s a titkár helyettese. Aztán ötvennégyig függetlenített titkár voltam, akkor idejöttem a Csepel Autógyárba, de társadalmi tisztségként egészen 1971-ig községi párttitkárként tevékenykedtem. A hőskort maga is ismeri, én minden nehézsége ellenére szerettem, szívvel-lélekkel csináltam.

— Itt a gyárban megintcsak olyan közegbe kerültem, ahol még nagyobb lehetőség nyílt részt vállalni a közös munkából. Betanított munkásként kezdtem, hatvanötben elvégeztem a szakmásítót, ekkor már brigadé- ros voltam három esztendeje, no meg munkásőr. Őket nagyon megszerettem, jó, egységes gárda, mindenki mindenkit segít. Mert hogy a munkám állandóan ideköt tartalékban vagyok, de kiképzésre azért eljárok.

— Voltak nehéz időszakok is, amikor aszó szoros értelmében helyt kellett állni. Emlékszik a nagy árvizekre, 54 tavaszán, 56- ban? Amikor a tassi zsilipet el akarta sodorni az áradat. Csépet is kiürítésre készítettük elő. Akkor megmutatkozott, ki a legény a gáton, de az is: ki érzi magáénak nemcsak azt a telket, házat, amelyik a saját tulajdona...

— Szigetcsép igazi otthonommá vált az elmúlt negyedszázad alatt. Jó érzés, hogy a község gyarapodásáért én is tehettem, s tehetek ezután is valamit. Tagja vagyok a tanács végrehajtó bizottságának, a falubeliek gyakran megkeresnek, elmondják gondjukat, ha lehetséges, segítek nekik. Azt hiszem, a következő évben az eddiginél gyorsabb ütemben fejlődik Szigetcsép, de nem lehet panasz az elmúlt esztendőkre sem. Ha végigmegy az utcákon, szinte mindenütt új házakat lát, minden harmadik-negyedik előtt autót. A termelőszövetkezet most épít a tanáccsal közös művelődési házat, 80-ra el is készül.

— Ami pedig a munkahelyet illeti, aki itt törzsgárdistává válik, rászolgált az elismerésre. A többiek télire még csak behúzódnak ide a melegre, aztán ahogy tavaszo- dik, elszállingóznak, kevesen maradnak. A hőkezelés a nehéz munkák közé tartozik, ha változnak is az anyagok, a technológiák — a meleg marad.

— Most 54 éves vagyok, egy esztendő és jön a korkedvezményes nyugdíj. A gyerekek már nagyok, két lányom férjnél, a fiam katona. Persze, ez a nyugdíjazás csak a hivatalos munkára vonatkozik. A társadalmira nem. Amíg mozogni tudok, csinálom. Nem panaszkodom, jó a közérzetem. Azt mondják, aki szereti a szalonnát, az sokáig egészséges.

— Látja, a brigádról még nem is beszéltünk, pedig nagyon jó közösség. Elmentünk házat építeni Somogyi Jóskához, Podrozsik Pistához, itt voltunk a kommunista szombatokon. Igaz, megvan az elismerése. Nekem is van három kiváló, miniszteri. munkásőri. Hanem ez a mostani meglepett, nem számítottam rá. Hiszen nem azért teszi az ember. Mondja, maga nem örül, amikor egy új üzemcsarnokot, lakóházat, utat lát? Mindig úgy érzem, mintha a magamé épült volna fel, bárhol is legyen az, a gyárban. Csápén, a megyében, az országban. Együtt gazdagodunk, nem igaz?

B. L.

testvéreim, rokonaim ma is ott élnek, ott dolgoznak a Ságvári Tsz-ben. Én 1969-ben kerültem a dunavarsányi termelőszövetkezet élére. Az akkor évi nyolcmilliós értéket termelő kis gazdaság sokat fejlődött, változott, tavaly 383 milliós termelési értékkel zártunk, az idén 512 milliót terveztünk. Hogyan lehetséges ez? Az előző terv periódusban, a területi koncentráció folytán megnőtt a tsz határa, egyesültünk a délegyházi, a majosházi, a taksonyi közös gazdaságokkal.

S ami a döntő ezentúl: kiváló székembereink vannak, 52 mérnök — pontosabban felsőfokú képesítésű szekember, ideértve állatorvost, közgazdászt —, 160 technikus és 1040, harmadrészt mezőgazdasági, szakmunkás. Ennyi az én érdemem, hogy sikerült ilyen szakképzett gárdát összetoboroznom, igaz, közel a főváros. A negyedik ötéves terv során megvalósítottuk a célul tűzött sertésprogramot, megépítettünk egy 420 kocás telepet, ahonnan tavaly 8400 hízó került vágóhídra, s ekkor már nyereséges volt. Szintén szerény nyereséggel zárta az esztendőt tejtermelésre szakosított szarvasmarhatelepünk, amelyet tavaly adott át az építő, a nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat. Hazai rekord: kilenc hónap alatt tető alá került, s egy fillérrel sem került többe a tervezett 44 milliónál. Amikorra az Istállók álltak, megérkezett a belevaló jószág is, a fekete-tarka holstein-friz üszők Amerikából. Az egy tehénre jutó termelés az első évben 5000 liter volt, ami számításaink szerint 5600 literre fut fel, ez év végén naponta 16 ezer liter tejet adunk át a feldolgozó iparnak. Fontos ágazatunk — nagy hagyománnyal — a zöldségtermesztés, tavaly 500, az idén már 730 vagon zöldséget, zöldpaprikát, gyökérzöldséget, káposztaféléket, szállítunk a főváros piacaira, ezenkívül 60 vagon gyümölcsöt is. Ez a fölívelés a mezőgazdaságban, kivált a mi nem túl jó minőségű földjeinken, elképzelhetetlen lenne melléküzemágakból származó jövedelem nélkül. Ennek igazi haszna: a szarvasmarhatelep, a sertés, a zöldség.

Gondolom, ideje megkockáztatnom a közbeszólást, néhány személyes vonatkozású kérdéssel.

— Értem —mondja kevés tűnődés után —, de talán még annyit az előző témához, hogy a meglevő hétszázhuszas tehénállományunkat 1040-re gyarapítjuk, a sertéstelep termelését megkétszerezzük, 16 ezer hízót bocsátunk ki, 1977-től évente 5 és fél millió liter tejet adunk, saját tejfeldolgozó üzemünk épül, vágóhídunkat bővítjük, az idén alakul új ágazatunk — s 75 vagon húst termel, any- nyit, mint most a sertéstelep —, a nyúlte- nyésztés, az öntözött terület, szántó, kertészet, legelő határait kitágítjuk ...

És jegyzem, hogy a következő ötéves tervben 325 millió 700 ezer forint jut fejlesztésre, hogy a gazdaság fejlődésével a négy falu is gyarapodott, s nemcsak azért, mert 1450 tag és 1400 alkalmazottnak adnak munkát, teremtenek jó megélhetést, hanem mert a szakosított telepekhez épített utakkal a községi úthálózat hosszabbodott, a gazdaság kútjai a lakosság ivóvízellását is szolgálják, 1 millió 800 ezer forinttal támogatják a négy művelődési házat.

S Tresser Pál mint magánember? Némi okvetetlenkedésre elhadarja: — Mint mondtam, Abonyban születtem, a Piócás dűlőben, parasztcsaládból, Szarvason jártam mezőgazdasági középiskolát, az agráregyetem után a Szolnok megyei .gépállomás főagronómusa később termelőszövetkezeti főmezőgazdász 1962-ben kiemeltek, a Földművelésügyi Mi nisztériumban lettem a szövetkezetpolitika főosztály helyettes vezetője, 1965-ben isme a gyakorlati gazdálkodó munkába kértem magam, 1969-ig a soroksári Vörös Október Tsz-ben voltam elnökhelyettes, 1969-től pedig Dunavarsányban tevékenykedem. Tag's vagyok a járási pártbizottságnak, a tsz-szö vétség elnökségének, megválasztottak a Pes megyei MÉK igazgatótanácsa elnökének. IC tüntetéseim: a Munka Érdemrend arany fokozata — tavaly kaptam —, a mezőgazdaság kiváló dolgozója, s ami a legkedvesebb, mer a tagság ítélte nekem: kiváló termelőszövetkezeti tag. A feleségem szakmabeli, a megyei állattenyésztési felügyelőségen dolgozik, talán ezért olyan megértő, ha hajnalban megyek, későn érkezem is, nyugodt otthon vár. Egy fiam van, agráregyetem, hallgató, 23 éves, kivált az üzemszervezés érdekli, ez talán az én hatásom. Pedig ritkán találkozunk, felnőtt ember, ha netán itthon vagyok, már ő az, aki el-elmarado- zik. Családi szenzáció volt a múlt héten: színházba mentünk, a Történelem alulnézetben című darabot néztük meg, együtt.

A. Z.

(A Pest megyéért emlékérem másik három kitüntetettjét következő vasárnapi számunkban mutatjuk be.)

Mi ennek a 27 évnek, Füzér Ferencné ed- digi munkájának legfőbb, legfontosabb eredménye? Elérte, hogy megváltozzék Budaörsön az óvoda. És ezzel azt is elérte, hogy megváltozzék a közvélemény értékelése az óvodáról. Teljesítette tehát a kor parancsait.

Pest megyéért emlékérmesek