Pest Megyi Hírlap, 1976. április (20. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-24 / 97. szám

M0NQM1DÍKE A PEST M E, G Y El HÍR LAP KÜLÖN KI A DA XVIII. ÉVFOLYAM, 97. SZÄM 1976. Április 24., Szombat Közművelődés Ecseren Ápolják a nemzetiségi hagyományokat Népszerűek a TIT-előadások Vetőmagvak a Moratóriumban Az ecseri tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén egyebek között napirendre tűzte a község közművelődési intézkedési terve időarányos teljesítésének számba vételét. A tavaly elkészült tervet a Pest megyei Tanács monori járási hivatalának művelődés­ügyi osztálya is véleményez­te, s javaslatot tett annak ki­egészítésére. A közművelődési intézmények közös együtt­működési programot dolgoz­tak ki. A programok kidolgozá­sában figyelembe vették, hogy a község keresőké­pes lakosságának 90 szá­zaléka a fővárosban dol­gozik. Többször került sor — az is­mert igények szerint — ma- gyarnóta- és népdalestre, va­lamint egyéb rendezvényekre. Ismeretterjesztő előadások mind gyakoribb szervezése is a fontosabb feladatok közé tartozott. Az elmúlt hónapok­ban, A világűr meghódítása címmel öt előadásból álló so­rozatot tartottak, amelyet igen sok fiatal hallgatott meg. A serdülőkor sajátos problé­mái címet viselte a következő előadássorozat, s örvendetes, hogy azon a 7—8. osztályosok többsége részt vett. Még eb­ben a hónapban dr. Buga László, a rádióból is ismert kiváló orvos látogat el a köz­ségbe. Az író—olvasó találko­zók keretében, a költészet napján Soós Zoltán költő volt az ecseriek vendége. Az intézkedési terv szerint, a művelődési területen dolgo­zók részére biztosítani kell a szakképzettség megszerzésé­nek feltételeit. A végrehajtó bizottság tagjai örömmel vet­ték tudomásul, hogy az általános iskolában már nincs képesítés nél­küli pedagógus, az óvodá­ban mindössze három akad, de őket is felvették az óvónőképzőbe. Fontos feladat, hogy min­den általános iskolai tanuló befejezze tanulmányait. Ör­vendetes, szinte valamennyi végzős továbbtanul. A könyvtár eleget tesz ren­deltetésének, egyre több fizi­kai munkás lép be az olvasók népes táborába. Igyekeznek a könyvállományt az érdeklődé­Föként önkiszolgáló üzletekben Haszon a köztisztaság ellen Munkahelyi telelósségrevonás Vecsésen a szabálysértések száma, amint azt a legutóbbi tanácsi végrehajtó bizottsági ülés megállapította, lassú emel­kedést mutat: 1973-ban 191, a rákövetkező évben 205, tavaly pedig 211 feljelentés érkezett a szabálysértési hatósághoz. Az egy személyre kiszabott bírság átlaga 512 forint volt, 134 fo­rinttal több, mint az előző év­ben. A feljelentések nagyobb fele tulajdon elleni szabálysér­tés miatt érkezeit a hatóság­hoz. Lelgtöbben az önkiszolgá­ló üzletek árukészletét dézs­málták meg, de emelkedett a munkahelyi lopások száma is. Akadt, aki még az útjelző lámpát is ellopta. Köztisztasági vétség miatt húszán álltak a szabálysértési bizottság előtt. A szabálysértési bizottság az embert is nézd. A visszaesők, természetesen, súlyosabb bün­tetést kapnak, mint azok, akik először tévedtek meg. Ott, ahol különösen sok a szabálysértő, a büntetés összegét magasabb­ra emelik. Voltak olyan sza­bálysértőik is, akik esetében munkahelyi felelősségrevonást alkalmaztak, mégpedig 1975- ben 7 százalékkal többéit, mint 1974-ben. Annáik, aki nem fizeti be kellő időben a kiszabott bírsá­got, pémzbeni büntetését bör- tönbüntetésre változtatják ót. A gyakorlat azt mutatja Ve- csásen, hogy a legtöbben, pél­dául 1974-ben ötből négyen, az eltelt esztendőben pedig mind­annyian meggondolták magu­kat, és a börtön helyett, a bír­ság befizetését választották. K. Gy. Nyitány a B-csoportban László Sándor Kupa A tavaly tragikusan el­hunyt, egykori kiváló monori labdarúgó, László Sándor em­lékére kispályás labdarúgó- torna kezdődött Monoron. Az első két fordulót az A- csoportban már lebonyolítot­ták. Eredmények: Monori Tsz—Vendéglátó 1:4, MEZŐGÉP—Vasipari Szövet­kezet 3:1, FÜSZÉRT—Finom­mechanikai Üzem 4:1, Ven­déglátó—Vasipari Szövetkezet 6:1, Monori Tsz—Finomme­chanikai Üzem 3:1, MEZŐ­GÉP—FÜSZÉRT 1:1. a csoport Állasa: 1. Vendéglátó 2 2--------10-2 4 2. FÜSZÉRT 2 11—5-23 3. MEZŐGÉP 2 11-4-23 4. Monori Tsz 2 1 — 14-52 5. Finom­mechanika 2--------2 2-7 — 6. V asipar 2--------2 2- 9 — /M a, április 24-én a B-cso­portban is megkezdődnek a küzdelmek. Az első két for­duló párosítása: öregfiúk— Honvédség, Vetőmag—Volán, Állami Gazdaság—Rendőrség, öregfiúk—Volán, Vetőmag— Rendőrség, Állami Gazdaság— Honvédség. (g.) Vasárnapi labdarúgó-mérkőzések JÁRÁSI BAJNOKSÁG: Űri —Nyáregyháza, Fehér M. (Or­bán KJ Gyömrő—Nyáregyhá­za, Semsei (Hídvégi, Csanaki), Mende—Ecser, Dézsy (Farkas), Péteri—Honor II., P. Szabó (Szuda), Vasad—Vecsés, Jano- schitz (Gavló). Valamennyi mérkőzés 16 órakor kezdődik, az elöl állóik otthonában s valamennyi előtt 14 óra 30 perkor, az ifjúsági csapatok mérkőznek. II. OSZTÁLY: Gyömrő II.— Üllő II. (Csanaki), Vecsés II.— Gomba (Izsáki), Maglód II.— Péteri II. (Lusták). Mindhárom találkozó délelőtt 10 órakor kezdődik. sí körök szerint összeválogat­ni. A háztáji és kisegítő gaz­daságok tulajdonosai több mezőgazdasági szakkönyv kö­zül válogathatnak. A nemzetiségi hagyományok ápolásában is egyre több eredmény született: a népze­ne, néptánc felelevenítésében, valamint a régi paraszti hasz­nálati tárgyak összegyűjtésé­ben. Már eddig is sok tárgyat összegyűjtöttek. A terv: állan­dó néprajzi kiállítás megren­dezése. A mozi helyisége elavult, korszerűtlen. Ebben az öt­éves tervben nincs mód és lehetőség fejlesztésére, ezért a községi tanács hangos filmvetítőt vásárolt a mű­velődési háznak, melyben az ifjúsági klub tagjai ré­szére rendszeresen vetíte­nek filmeket. Havonta egyszer mesefilmet láthatnak az óvodások. A kö­zeljövőben filmklub alakul, amely részére archív játék­filmeket is vetítenek. A népi hagyományok meg­őrzését, a jelen történelmének megörökítését célozza a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának felhívása a községi krónikák írására. Ecseren a krónikaírást egy pedagógus házaspár. Laky Károly és fe­lesége vállalta. Laky Károlyné nemcsak a községben ismert, cikkei rendszeresen megje­lennek a pedagógus szaksajtó­ban és a könyvét is kiadták. Népművészeti divatalbum címmel. — A közművelődésben el­ért eddigi eredmények bizta­tóak. Javultak a személyi és tárgyi feltételek — állapítot­ta meg a végrehajtó bizottság —, s ez biztosítéka lehet a tervben szereplő további fel­adatok teljesítésének. G. J. A dabasi dalostalálkozón A vecsési vegyeskar holnap, április 25-én délelőtt megyei dalostalálkozón vesz részt Do­báson, majd április 28-án, szerdán este, a Vándor Sán­dor munkáskórus-fesztivál zá­róhangversenyén, számos or­szágos kórus társaságában, a tévé körlcajicsolásos, egyenes adásában is szerepel. Javában tart a vetőmagkiszállítási szezon. A Vetőmagter­meltető és Értékesítő Vállalat Pest-vidéki központja monori 1. számú üzemének laboratóriumában kiszállítás előtt a magva­kat alaposan megvizsgálják. Képünkön: Badar Lídia laboráns a nedvességtartalmat méri elektromos berendezéssel. Péter László felvétele KIVÁLÓ ÁRU Növelik a termelést KEVESBE FÁRASZTÓ — A Kori tulajdonképpen fantázianév — mondja Kovács Sándor, az üllői Űj Tavasz Tsz főmérnöke. — Melléküze­münkben a sós rudacskákat hívjuk ezen a néven. Az elne­vezés azonban az összetételtől is függ, hiszen más recept sze­rint készítik a Röpít és mi máshogy készítjük a Korit. Ér­dekessége, hogy a szalmonel- iás megbetegedés megelőzésé­re, nem használunk tojást, csak tojásport. A közelmúlt­ban ez a termékünk elnyerte a Kiváló áruk fórumának mi­nősítését, melyet a későbbiek­ben tasakjainkra is rá fogunk nyomtatni. A sós rúd a leg­magasabb fokú higiéniai kö­vetelményeket kielégítő tech­nológiával készül, csomagolása is korszerű. A műanyag tasakot sütőgéppel zárjuk le, még a levegő sem ronthatja a áru mi­nőségét. A nődolgozók felvált­va töltenek, adagolnak és zacs­kóznak, így a termelés nem jelent nekik akkora fáradsá­got, mintha ugyanaz lenne a dolguk egész nap. Sajnos, ná­lunk is kevés a munkáskéz, pedig tiszta és világos üze­Tomozi Jolán zacskókba adagolja a sós rudacskákat. Páros György felvétele műnkbe bizonyára jönnének többen is. Az év végén még egy automata sütőgépet aka­runk beállítani, s akkor nap; ötezer tasakos termelésünket megduplázhatjuk, hogy a Kori mind szélesebb körben elter­jedhessen. U. G. MŰSOR MOZIK Gomba: Gyilkosság, másod­kézből. Gyömrő: Robinson és a kannibálok. Maglód: özön­víz, I. Mende: Az 5. hatalom. Monor: Követem a kijelölt irányt. Éjszakai előadás: Férj, válaszúton. Pilis: Az idők kez­detén. Tápiósáp: Olsen tervez — a banda végez. Üllő: Ost­romállapot. Vecsés: Ballagó idő. Éjszakai előadás: Én nem látok, te nem beszélsz, ő nem hall. MŰVELŐDÉSI HAZAK Gyomron, 13.30 órától: ba­lett-tanfolyam, 20-tól 24-ig: disc-jockey műsor; a TÖVÁL tanácskozótermében, 10-től 17- ig: B. Szabó Edit önálló tár­lata; az úttörőházban, 10-től 18-ig: úttörő képzőművészek megyei kiállítása. Péteriben, 20-tól 24-ig: zenés klubest. Ügyeletes orvos Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Baj- csy-Zs. u. 3.), Gyomron és Pé­teriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26.), Monoron és * Monori-erdőn: központi ügyelet (Monor, Petőfi Sándor u. 30., telefon: 407.), Maglódon és Ecseren: dr. Pápes Tibor (Maglód), Pilisen, Nyáregyhá­zán, Csévharaszton és Vasa­don: dr. Illanics Elemér (Pi­lis, Rákóczi u. 13.), Sülysápon és Űriban: dr. Gáspár István (Sülysáp), Üllőn: dr. Balázs László, Vecsésen: dr. Fodor Etelka tart ügyeletet vasár­nap. Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésen a Já­nos utcai. Beteg állatok bejelentése a járás területén: szombaton 12-től 19 óráig és vasárnap reggel 8-tól 13-ig, illetve ló­tól 19-ig Monoron, a főtéri gyógyszertárban. Ma is fiatalosan Fél évszázad a volán mögött A lánckerekes Fiattól a Wartburgig Kezünkben a már megsár- guilt dokumentum. A papír bal felső szélén: ÁLLAMI AUTÖMÜSZAKI INTÉZET, BUDAPEST. Alatta ez olvas­ható: „Nagy Illés, aki 1905-ben Nyáregyházán született, foglal­kozása gépkocsivezető, 1926. évi április 20. napjától 1949. évi június 12-ig, gépkocsiveze­tői alkalmazásban gépjármű­vet vezetett, középfokú vizsgát tett.” Nagy Illés ma Monoron la­kik a Paplapcsan. ötven évvel ezelőtt 1926. április 20-án sze­rezte meg jogosítványát. Víg- kedélyű, alig látszik többnek 60 évesnél, pedig már a hete­dik X-et is túlhaladta. Fél év­százados gépjárművezetői múltjáról beszélgetünk. — Hogyan kezdődött? — Már 16 éves koromban el kellett mennem dolgozni, öten voltunk testvérek. Először se­gédmunkás lettem, majd ma­gánúton, féléves tanfolyamon, letettem a gépjárművezetői vizsgát. Sohasem felejtem el, a Fővárosi Villamosvasúthoz ke­rültem, s először lánckerekes Fiatra ültettek. Később fran­cia kocsira kerültem, amely­nek a végsebessége 20 kilomé­ter volt óránként... Arra az­tán igazán nem lehetett ráfog­ni, hogy túl gyorsan megy, de akkoriban a legtöbb kocsi csi­galassúsággal közlekedett. Ma már bizonyára megnevetnék az ilyen típusú kocsikat. —• Nagy volt az örömöm, mikor hathengeres Rába ko­csira ültettek. Az már ötton­nás volt, átlagsebessége elérte a 80—90 kilométert. — Később gairázsmesternek neveztek ki, a garázsmesterség azonban nem elégített ki, s ismét kocsira tettek. Műszaki autót vezettem, amely a váltó­kat tisztította. Néhány év múl­va egy 350-es Csepel autót bíz­tak rám. 1965-ig dolgoztam a fővárosi villamosvasútnál, nyugdíjba vonulásomkor a ve­zérigazgató meleg hangú levél­ben búcsúzott el tőlem. Meg­köszönte 39 évi munkámat, s arra kért, ha tehetem, keres­sem fel a vállalatot, szívesen alkalmaznak nyugdíjasként is. is adódott dolgom sohasem a rendőrséggel, sőt udvariassági lapot kaptam a közlekedésren­dészetitől. — Elmondana egy érdekes történetet, hiszen bizonyára sok kalandja alcadt a 39 év alatt? — A Mátrába v.ttem kirán­dulni tizenkét sportolót. Zuho­gott az eső, az utat 10—20 centis sár borította. A kocsink Ide-oda iimbolygott, egyszer- csak egy domboldalon meg­perdültünk, s a fakorlátnak ütköztünk. Szerencsére, kisebb horzsolással megúszta minden­ki. Amikor kiszálltak! a kocsi­ból, jót nevettek, s -vidáman folytathattuk útunkat... Egy­szer egy kis Fiat hátulról be- lémszaladt. A Rába kocsi alól alig látszott ki. Még jó, hogy sérülés akkor sem keletkezett... Mindig arra törekedtem, hogy udvariasan, mások testi épsé­gére is vigyázva vezessek. Nem — Nem volt furcsa annyi év után „leszállni” a kocsiról? — Amikor nyugdíjba kerül­tem, szóltam a fiamnak, adja nekem a nagykerekű Wart­burgját. Ö szívesen eleget tett a kérésemnek, éppen új kocsit szándékozott venni. Azóta is azzal járom az országot. — Egyedül? — Persze, a feleségem mind­össze kétszer ült a kocsimba, akkor is csak a főtérre men­tünk bevásárolni... Azt hajto­gatja, ő csak a fiával szeret autózni. Így aztán, ha időm en­gedi, egyedül járok kirándul­ni, az ország legszebb tájait már jó néhányszor felkeres­tem. — Több vállalatnál dolgoz­tam, 1965 óta most a járási tűzrendésze ti kirendeltségen teljesítek szolgálatot. A vérem­ben van a kocsi széretete. — Mit tanácsol a mai gép­kocsivezetőknek? — Vezessenek úgy, mintha sohasem nekik lenne elsőbbsé­gük. Gondoljanak mások testi épségére, s akkor nem lesz bai. Legalább egymillió kilo­métert. vezettem életemben, és sohasem okoztam balesetet. Erre nagyon büszke vagyok. ban, akik ötvenéves gépkocsi­vezetői jogosítvánnyal rendel­keznek. Ma is fiatalosan, fris­sen dolgozik a járási tűzrendé­szet! kirendeltségen, ahol elé­gedettek munkájával felettesei. Azt mondja: amíg teheti, nem engedi át másnak a vo­lánt. Gér József Nagy Illés 71 éves. Ama ke­vesek közé tartozik az ország­Az Irodagépiparj és Finommechanikai Vállalat vasadi üzemegységébe szerszámkészítőket, présgépbeállítőkat, valamint anyagmozgató segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: Vasad, Bem u. 1. Bak Imre telepvezetőnél. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom