Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-10 / 59. szám
JEGYZET A gödör Nem túlzás: a gödör a monori járási művelődési ház előtti útszakaszon alighanem életveszélyes. Mély, gyereknek térdig érhet és nem is kis terjedelmű. Az arrafelé közlekedő járművek, kerékpárok a gödröt már „belekalkulálták” útjukba, tudják, hol kell idejében megkerülniük, hogy a tengely- vagy nyaktörés elmaradjon. A gödör hónapok, de talán évek óta ott tátong. A pályaudvarra forduló autóbuszok vezetőinek már hiányozna is, úgy megszokhatták, hol kell félrerántaniuk a kormányt... De akadnak az embernek „önfeledt” pillanatai is. Például az a kerékpáros is elrévedhetett, aki a napokban, a szabályos oldalon közlekedve, úgy kivágódott a gödör „jóvoltából” a járdára, hogy még a szemem behunynom sem volt idő az ijedtségtől. Az illető elfelejtkezett a gödör létezéséről. Amikor magához tért, sokáig emlegette, ott, egy ültő helyében. Ha azok, akiknek dolga lenne eltüntetni, hallották volna méltatlankodását, a gödör bizonyára el is tűnne végre. (Roblencz) MOHOMIDÉKE XVIII. ÉVFOLYAM, 59. SZÁM 1976. MÁRCIUS 10., SZERDA Ezerki lencszáznyolcvanig Egységes ingatlannyilvántartás minden községben Az idén Pilisen és Bényén A járási földhivatal tavaly eredményesen teljesítette a reá háruló feladatokat. Amint Csendes Páltól, a hivatal vezetőjétől megtudtuk, 1975-ben három községben, Üllőn, Csév- haraszton és Nyáregyházán fejezték be az egységes ingatlannyilvántartás szerkesztését, Gombán már 1973-ban végeztek. A földhivatal dolgozói 14 ezer embert hallgattak meg, 7 ezer 500 parcella helyzetét rendezték. A három községben elkészült, már érvényben lévő nyilvántartás használata kötelező. Az új telekköny- I vi helyzetről valamennyi érdekelt tulajdonost értesítették. Csaknem 300 esetben olyan változást is rendeztek, amely után csak az illeték összegét Péteri, Üllő Tanácstagi fogadóórák Dr. Fördős István, megyei tanácstag, holnap, március 11-én, 8-tól 10 óráig Péteriben, a tanácsházán, 17-cn Üllőn, ugyanebben az időben, szintén a tanácsházán fogadja a hozzá forduló választópolgárokat. Helyettesítést is vállal Brigád az áruházban Parkgondozók, vas- és papírgyűjtők Az idén végző négy tanulóval együtt, tizenhét tagú a pilisi szövetkezeti ÁBC-áruház szocialista brigádja. Tóth Katalin brigádvezető szintén ott kezdte pályáját, 1970-ben tanulóként. A közösség nemcsak a szakmai utánpótlás nevelésében segíti a Monorvidéki ÁFÉSZ-t, hanem a környékbeli boltokban helyettesítést is vállal, szabadság és betegség esetén. Bajt: március 1-én A járási labdarágó-bajnobság tavaszi sorsolása A járási labdarúgó-szövetségben megkezdődött a munka, az aktívák szorgalmasan készülnek a tavaszi idényre. A sorsolás eredményeként a Vecsés—Maglód rangadóra április 4-én kerül sor, a Gyöm- rő—Maglód mérkőzés pedig május 9-én lesz. Nagy harc várható a bajnoki címért, ezért a szövetség mindent megtesz a bajnokság tisztaságáért. ★ A járásban működő játékvezetők továbbképzésen vesznek részt március 15-én, Monoron, a helyi sportegyesület székházában (Schölmann utca): megvitatják a múlt év tapasztalatait, s sző lesz az új szabályokról is. ★ A tavaszi idényben már pályára lépnek azok a játékvezetők is, akik néhány héttel ezelőtt vizsgáztak sikeresen. A járási labdarúgó-bajnokság tavaszi sorsolása: Március 21: Mende—Vasad, Űri—Péteri, Monor II—Üllő, Ecser—Maglód, Nyáregyháza— Vecsés, Gyömrő—Pilis II. Március 28: Maglód—Nyáregyháza, Üllő—Ecser, Űri— Monor II, Vasad—Péteri, Gyömrő—Mende, Vecsés—Pilis II. Április 4: Pilis II—Mende, Péteri—Gyömrő, Monor II— Vasad, Ecser—Űri, Nyáregyháza—Üllő, Vecsés—Maglód. Április 11: Űri—Nyáregyháza, Vasad—Ecser, Gyömrő— Monor II, Mende—Péteri, Üllő—Vecsés, Maglód—Pilis II. Április 18: Pilis II—Péteri, Monor II—Mende, Ecser— Gyömrő, Nyáregyháza—Vasad, Vecsés—Űri, Maglód—Üllő. Április 25: Gyömrő—Nyáregyháza, Mende—Ecser, Péteri —Monor II, Űri—Maglód. Vasad—Vecsés, Üllő—Pilis II. Május 2: Pilis II—Monor II, Ecser—Péteri, Nyáregyháza— Mende, Vecsés—Gyömrő, Maglód—Vasad, Üllő—Űri. Május 9: Péteri—Nyáregyháza. Monor II—Ecser, Üllő— Vasad, Gyömrő—Maglód, Mende—Vecsés, Űri—Pilis II. Május 16: Pilis II—Ecser, Nyáregyháza—Monor II, Vecsés—Péteri, Maglód—Mende, Üllő—Gyömrő, Űri—Vasad. Május 23. Ecser—Nyáregyháza, Gyömrő—Űri, Mende— Üllő, Péteri—Maglód, Monor II—Vecsés, Vasad—Pilis II. Május 30: Pilis II—Nyáregyháza. Vecsés—Ecser, Maglód— Monor II, Üllő—Péteri, Űri— Mende, Gyömrő—Vasad. Az ifjúsági csapatok bajnokságainak sorsolása azonos a felnőtt csapatokéval. G. J. Tavaly 10 százalékkal nőtt a forgalmuk, s megnyerték a boltok közötti csinosítási versenyt. Az ÁBC-áruházban kapott helyet a papíráru és az iskolaszer is, amit belső átcsoportosítással, könnyen hozzáférhetővé tettek a gyermekvásárlóknak: közvetlenül a bejárat mellett helyezték el, az önkiszolgálópolcokon. Kelendő árucikkük a kerékpár és a motorkerékpár. Az idén szeretnék megkezdeni a gépkocsialkatrészek árusítását is. Orosházi István boltvezetőn kívül, a közösség tagjai valamennyien nők. Társadalmi munkában; gondosan ápolják az üzletház parkját, részt vesznek a vas- és papírhulladékgyűjtésben, a hulladékért kapott pénzt közös célokra, kirándulásra, színházlátogatásra, szórakozásra fordítják. T. Ágoston Tanfolyam - motorvezetőknek Nagymotorvezetői tanfolyam kezdődik a monori járási művelődési házban, március 12-én, pénteken, 17 órakor. Jelentkezéseket még elfogadnak. SAKK Megyei!. osztályú férfi csapatbajnokság Gödöllői EAC-Gyömrő 4:6 Gyömrő-Gödöllöi EAC 7,5:2,5 A balszerencsés első forduló után, a Gödöllői EAC otthonába utazott a gyöwirői községi sportkör sakkcsapata, melynek tagjai fogadkoztak, kiköszörülik a csorbát, megnyerik a mérkőzést. A gödöllőiekkel mindág színvonalas mérkőzést vívnak a gyömrőiek, színvonalasat vívtak most is. Az első találkozón szoros volt a küzdelem, 5:4-re vezetett Gyömrő, már csak Simkó Ferenc játszmája volt hátra, s a veterán, Maglódon lakó Simkó Ferenc nagyszerű győzelmet aratott, 6:4-re ala" kult a végeredmény Gyömrő javára. A visszavágón néhány pihent játékos is szóhoz jutott. Ez meg is látszott a teljesítményen, mert a csapat most sokkal biztosabban győzött, 7.5:2,5 arányban, összesítésben 13,5:6,5 arányban nyertek a gyömrőiek, s négy pontot szereztek. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Fábián Béla, Tóth Ferenc és Follárdt István, akik mindkét találkozójukat megnyerték. Másfél-másfél pontot szerzett Bíró György, Fitos József és Róíc Béla. Egy-egy ponttal járult hozzá a sikerhez Simkó Ferenc, Monduk Lajos és Tóth Lajos. Külön ki kell emelnünk a 80 éves Tóth Lajost, aki betegen is vállalta a játékot, s biztosan győzött. Mészáros Józsefnek ezúttal nem ment, mindkét játszmáját elvesztette, egyszer szenvedett vereséget Viczina István, Simkó Ferenc és Pálinkás János. ★ A gyömrőiek legközelebb március 21-én, otthonukban fogadják a Dunamenti Hőerőmű Vállalat csapatát. ★ A gyömrői sakkszakosztály villám-csapatversenyt rendez II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója alkalmából. A helyi üzemek négytagú csapatokkal indulhatnak a vetsenyen, amelyre előreláthatólag május végén, június elején kerül sor. A PEVDI vegyi gyáregysége és a TÖVÁL már bejelentette részvételi szándékát. Öt-) kellett a tulajdonosnak megfizetniük. A idén újabb községekben fejeződik be az egységes nyilvántartások szerkesztése, Káván e hónap végéig, Sülysápon júliusban, Pilis, Bénye községekben pedig hozzáfognak az ingatlanok rendezéséhez. A lakosság meghallgatása ez utóbbi két községben áprilisban kezdődik. A földhivatal valameny- nyi tulajdonosnak idézést küld, de hirdetmények útján és hangosbemondón szintén felhívja figyelmüket teendőikre. Az egységes nyilvántartás előkészületeit is megkezdik, az idén Monoron, Ecseren, Vecsé- sen, Maglódon, és Péteriben. A nyilvántartások készítésével párhuzamosan, új községi térképet készítettek, amelyek költségeihez a lakosság hozzájárulása is szükséges. A földmérési csoport tavaly 400 ezer forint értékű szolgáltatást nyújtott a lakosságnak. Különböző földmérést, telek- megosztást kértek tőle a megrendelők. A földhasználati csoport 305 adásvételi szerződést hagyott jóvá a múlt évben, 1930 panaszt, bejelentést vizsgáltak ki, s tett benne intézkedést. A földhivatalban huszonötén dolgoznak. Munkakörülményeik az idén tovább javulnak. A földhasználati és pénzügyi csoport két újabb irodát kap a járási hivatal épületében: megszűnik a zsúfoltság. Évről évre jó eredményeket érnek el a földhivatalok közötti versenyben. Tavalyi gondos munkájuk alapján, joggal bizakodnak most is a jó helyezésben. Az idén is sok teendő hárul rájuk, hiszen 1980-ig valamennyi községben el kell készülnie az egységes nyilvántartásnak. Gér József ECSER Ötvenedik jubileum ötvenedik jubileumát ünnepli az idén az ecseri önkéntes tűzoltóegyesület. Az évforduló alkalmából kiállítást nyitnak a művelődési házban, március 14-én, vasárnap, délelőtt 10 órakor. Ugyanakkor kerül sor a jubileumi közgyűlésre, amelyre meghívták az alapítótagokat is. A szocialista címért Túlteljesítették tervüket CélszsrübS) munkaszervezéssel A szerviz, ahogy a 4-es útról látszik. A műhelyben mindig akad javításra váró autó. Képünkön: a brigádvezető fényszóró-beállítás közben. Wonke Rezső felvételei A Monori Állami Gazdaság szervizének és gépjavító üzemének Április 4. brigádja tavalyi tervét 104 százalékra teljesítette. Marin Marinov Mane v műszakvezető, aki egyben az Április 4. brigád vezetője is, érdeklődésünkre elmondotta: — Nagyon örülök annak, hogy sikerült tervünket túlteljesítenünk. Bizonyára ez azt jelenti, hogy mivel a többi vállalásunknak is eleget . tettünk, elértük a szocialista címet. Kihirdetése, igaz, még várat magára. Munkánk eredménye sok segítséget jelentett az autótulajdonosoknak. — Állandóan csöngőnek telefonjaink, melyeken bejelentik az autótulajdonosok járműveik hibáit és kérik mielőbbi kijavításukat. Az országúton elakadtak elsőbbséget élveznek, járműveiket, be- vontatásuk után, azonnal fogadjuk, és nekilátunk a szükséges szereléseknek, végrehajtjuk a beállításokat. A többi jelentkezőt a bejelentés sorrendjében jegyezzük elő. Alsómosó, felsőmosó és szárító részlegünk is közkedvelt. Az út porát sokan itt mosatják le, és utána, kérésre, TEKTIL nevű készítménnyel, a gépjármű korrózióvédelméről is gondoskodunk. Vizsgára előkészítést is vállalunk, sőt, ha megbízást kapunk rá, mi visszük a vizsgabizottság elé a már megjavított autót. — Itt a tavasz, megélénkül a forgalom a négyes országúton is. Természetesen az elromlott gépjárművek száma is Új épületben megnövekszik. Sajnos, sokan ellenőrzés nélkül indulnak nagyobb útra otthonukból, azután az úton jelentkeznek a hibák, és gyors segítségre várnak. Létszámunk az úgynevezett fő szezonú hónapokban sem nő. ezért célszerűbb munkaszervezéssel, gyors ügyintézéssel igyekszünk segíteni magunkon. Alkatrészekkel felkészültünk a legkülönbözőbb autók fogadására. Műszerezettségünk megfelelően ki tudja elégíteni az igényeket. Vállalkozunk futóműbeállításra optikai műszerrel (kormánygeometriával), fényszóróbeállításra és fékhatásmérésre is. — Ismétlem, ml felkészültünk, de azt kívánjuk, hogy az autósok is készüljenek fel, ne induljanak el rossz kocsival. Sok bosszúságtól, költségtől és felesleges időpazarlástól kímélik meg magukat, ha indulás előtt alaposan átnézik gépjárművüket. Udvari Gábor Gyarapítják tudásukat A Gyömrői Ruhaipari Szövetkezetben nagy gondot fordítanak a dolgozók szakma: műveltségének javítására. Jelenleg harminckilencen járnak a szövetkezetből különböző tanfolyamokra: heten ruhaipari szakközépiskolába, tizenketten szakmunkás-előkészítőre, ketten általános gimnáziumba, ketten vezetői továbbképzésre, tizenhatan betanító tanfolyamra. A Monorvidéki AFÉSZ-tőI kétmillió forintért vásárolta meg az OTP vecsési fiókja a Vörös Hadsereg úton levő kétszintes épületet: hamarosan már az új helyen fogadják a fiók dolgozói a hozzájuk forduló községbelieket. Itj. Fekete József felvétele MŰSOR MOZIK Maglód: Mr. Süket trükkjei. Monor: Suttogások és sikolyok, j Nyáregyháza: Helga és Michael. Vecsés: Keserű csokoládé. MŰVELŐDÉSI HAZAK Gyomron, 14 órakor: zenetanfolyam, 16-tól: a bábszakkör próbája. Monoron. 14.15- től 16.45-ig: az irodalmi színpad próbája, 18-tól: ismeret- terjesztő előadás, Hazafiság — nemzetköziség és néprajz címmel, előadó: Simon Kinga, ugyancsak 18-tól a honismereti szakkör, 19-től 22-ig az ifjúsági klub foglalkozása. Péteriben, 18-tól 22-ig: hangstúdió, felvételkészítés. ; / i