Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-10 / 59. szám

mCTOROS JL A PESTME&YEI HÍRLAP' BlOMKIAPASÄ xx. Évfolyam. 59. szám 1976. MÁRCIUS 10.. SZERDA A fiatalok hozzájárultak a jó eredményekhez Ifjúkommunisták küldöttgyűlése A nagykőrösi konzervgyár mintegy háromszázötven ifjú­kommunistájának a korábbi alapszervezeti taggyűléseken megválasztott hatvanhárom küldötte a minap tanácsko­zott a gyár bemutatótermé­ben. Feladatuk volt, hogy megvitassák, miként hajtották végre a KISZ VIII. kongresz- szusának határozatait, sP ho­gyan munkálkodtak az előző, 197.3. novemberi küldöttérte­kezlet óta. ' Itt választották meg az ifjúkommunisták szervezetének gyári vezetőit, a tizenegy tagú KlSZ-bizottsá- got is. A küldöttértekezleten részt vett Gulyás Sándor, a KISZ városi bizottságának titkára, Gótzián Lászióné, a városi pártbizottság munka­társa, Leskó László, az MSZMP gyári bizottságának titkára, Friss Antalné, a szak- szervezeti bizotttság titkára és Görbe Ferenc, a gyár igaz­gatója. A tanácskozást Szomolányi Gábor nyitotta meg, majd Marosfi György, a KISZ gyá­ri bizotttságának titkára ter­jesztette elő az elmúlt két év munkájáról szóló beszámolót, kiegészítve azt néhány fon­tos adattal. — Tanácskozásunkat három kongresszus jegyében tartjuk — mondotta. — A napokban fejeződött be az SZKP törté­nelmi jelentőségű XXV. kongresszusa, néhány hónap­ja ülésezett pártunk XI. kongresszusa, s most tavasz- szal, májusban hívják össze ifjúsági szervezetünk, a KISZ IX. kongresszusát. Ez utóbbi eredményes előkészítéséhez küldöttgyűlésünkkel is sze­retnénk hozzájárulni. — A legutóbbi, két évvel ezelőtt megrendezett hasonló tanácskozáson fontos elhatá­rozások születtek: javítjuk a fiatalok politi­kai aktivitását, gyarapít­juk általános és politikai ismereteiket, bekapcsolódtunk a vállalatnál folyó szocialista munkaver­senybe, a DH-munkarendszer- be, erősítjük szervezetünk életét, közösségi munkánkat — folytatta. Amint a beszámolóból ki­tűnt, a fiatalok részvétele a gazdasági építőmunkában si­keres volt, a hatalmas élelmi- szeripari üzem eredményeihez hozzájárult a fiatalok igyeke­zete. Az alapszervezetek feladat­terveiket úgy készítették el, hogy azok messzemenően fi­gyelembe vették az üzem fel­adatait, s az egyéni vállalások nagy többsége is a gazdasági munkához kapcsolódott. Ezek teljesítéséről az évzáró tag­gyűléseken adtak számot az ifjúkpmmunisták, értékelve azokat a vállalásokat, ame­lyek egyebek között az anyag- és energiatakarékosság, a dol­gozz hatékonyan és hibátlanul munkarendszer érvényesülé­sét segítették. A fiatalok anyagi, erkölcsi megbecsüléséről, szociális helyzetéről és érdekvédelmé­ről szólva a beszámolóban megállapították: sikeresen munkálkodtak ezen is az if­júkommunisták, eredménye­ként javult a fiatalok hely­zete. Jó kapcsolatot alakítot­tak ki a Toldi Miklós Élelmi- szeripari Szakközépiskolával, segítséget adtak a végzős diá­kok pályaválasztásához, a gyárban munkát vállaló tár­saik beilleszkedéséhez. Mind több fiatal kerül vezető be­osztásba, s a vállalat gazdasá­gi vezetői figyelemmel kísé­rik a fiatalok tevékenységét, ifjúsági parlamenteken cse­rélnek eszmét a közös tenni­valókról. Nem' kis segítséget kapnak a fiatalok, hogy la­kásgondjaikat megoldják: három év alatt 3 millió 250 ezer forint jutott munkáslakás-építésre, s ennek értelmében a többi között 46 fiatal jutott la­káshoz. Tavaly 23-an kaptak hosszú- lejáratú építési kölcsönt. Tá­jékozódásukat, szakmai felké­szülésüket, s szabad idejük tartalmas, hasznos eltöltését gazdag könyvtár, otthonos pinceklub, jól felszerelt sportpálya segíti. Sikeresek voltak a szakmai versenyek, melyeken gondos előkészítés után mintegy fél- százam vettek részt. Eredmé­nyesen tevékenykedett a fiatal műszakiak tanácsa, fontos sze­repet vállalva a mérnökök és technikusok szakmai tovább­képzéséről. Pályázatain sok fiatal műszaki vett részt, kö­zülük 9-en a kiváló ifjú mér­nök, illetve a kiváló ifjú tech­nikus címet érdemelték lei. Az FMT tagjaiból alakult csapat tavaly megnyerte az iparági vetélkedőt, s közeljövőben sorra kerülő országos verse­nyen ők képviselik majd az élelmiszeripari dolgozókat. Említésre méltóak azok a társadalmi munkák, melyeket az elmúlt két esztendőben vál­laltak a konzervgyári fiata­lok. Részt vettek például a „Veled vagyunk Vietnam” el­nevezésű országos megmozdu­lásban. „Egy nap a városért” elnevezéssel saját akciót szer­veztek, s nagyrészt saját erőből, mintegy ezer társadalmi munkaórával kialakították saját pinceklubjukat. Szóltak a beszámolóban a po­litikai oktatásról, annak ered­ményeiről, feladatairól is. Lel­kes, sikeres mozgalmi munká­jukért a konzervgyári fiatalok közül többen kaptak elisme­rést: nyolcán a KISZ KB di­csérő oklevelét vehették át, s ugyancsak ezt a kitüntetést kapta három alapszervezet. Aranykoszorús jelvényt né­gyen érdemeltek ki, kiváló if­júsági vezető kitüntetést ket­ten kaptak. A KISZ Érdem­érmét szintén ketten vették, át, kívülük többen kaptak kiváló dolgozó kitüntetést és minisz­teri dicséretet Marosfi György beszámolója után megkezdődött a vita- A küldöttek okos, tartalmas hoz­zászólásaikban mondták el véleményüket, javaslataikat eddigi és további munkájuk­kal kapcsolatban. Zabodal Ba­lázs, a Konzerv 6-os üzem műszakvezetője például a fia­talok áldozatvállalásáról be­szélt, Bódis Valéria, a Kon­zerv I-es üzem műszakvezető­je pedig az úttörőcsapatokkal való kapcsolat fontosságáról szólt. Lencsés Istvánná, a Konzerv l-es üzem szakmun­kása a takarékosság lehetősé­geit Kiséri Péterné, a Kon­zerv 6-os üzem dolgozója pe­dig a vezetők és a fiatalok kapcsolatát elemezte. Kurgyis Imre, a 3-as üzem KlSZ-szer- vezetének titkára az egyéni vállalások telje­sítéséről, a KISZ-oktatás tapasztalatairól szólt, Tege András pedig a fiatal műszakiak tanácsának tevé­kenységéről beszélt. A továb­biakban sokan felszólaltak még a vitában, köztük Godó István, Kecskeméti István, Ta­kács Lászlóné, Borbély Dezső, M. Szűcs Sándor, Varga Ist­ván, Irházi István, Vadnai István. Szót kértek a gyár vezetői, Görbe Ferenc igazgató és An­tal László igazgatóhelyettes is. Leskó László, az üzemi párt- bizottság titkára, valamint Friss Antalné, a szakszervezeti bizottság titkára szintén el­mondta véleményét az el­hangzottakkal kapcsolatban, majd Gótzián Lászlóné a vá­rosi pártbizottság munkatársa és Gulyás Sándor, a KISZ vá­rosi bizottságának titkára szó­lalt fel. Ezután Marosfi György vá­laszolt a felvetődött kérdések­re, majd miután a küldöttgyű­lés elfogadta a beszámolót és a kongresszusi dokumentumok írásiban előterjesztett összesítő anyagát, megválasztották a KISZ új 11 tagú gyári bizottsá­gát. Tagja lett Papp Teréz, Fruttus 1. Levente, Kurgyis Imre, Far­kas Katalin, Marosfi György, Irházi István, Nagy Árpádné, Nagy Emma, Müller Rudolfné, Faragó Anna, Baksa Istvánná, Kiséri Péterné. Megválasztot­ták a gyár 17 képviselőjét a KISZ városi küldöttértekezle­tére is,' majd az új bizottság megtartotta első ülését és a bizottság titkárának Müller Rudolfnét választották. K. A. Orvosok, fogászok Az alkoholizmus ellen Ma: ludományos ülés Ma, március 10-én, szerdán délelőtt 10 órakor az Arany János Művelődési Központban az alkoholizmus elleni küzde­lem hónapja alkalmából tudo­mányos ülést rendeznek. Meg­nyitót dr. Tengelyi Vilmos, a megyei alkoholizmus elleni társadalmi bizottság elnöke mond. A tanulságos előadások so­rán dr. Kulin Sándor, a nagy­kőrösi tanácsi egészségügyi bi­zottság elnöke beszél az alko­holizmus elleni küzdelem fel­adatairól, dr. Szendrői Mária, a ceglédi kórház osztályvezető főorvosa pedig az alkoholizmus gyógyításának tapasztalatairól szól. Dr. Kis Ferenc osztály- vezető főorvos a járóbeteg­rendelésen szerzett tapasztala­tairól beszél, majd, dr. Frisch mann Edgár, a Pest megyei Főügyészség ügyésze tart elő­adást Jogi eszközökkel az al­koholizmus ellen címmel. Vé­gezetül dr. Makkai László, a megyei tanács egészségügyi osztálya egészségnevelési osz­tályának főorvosa az alkoho­lizmus elleni társadalmi bi­zottságok tevékenységéről és feladatairól beszél. A hozzászólásokat és a vitát követően dr. Ilárdi István, a Pest megyei Tanács Ideggon­dozó Intézetének vezető főor­vosa mond zárszót. — Könyv — 55 millióért. Pest megyében a Művelt Nép 8 boltja, az ÁFÉSZ 11 egy­sége, valamint a bizományos hálózat gondoskodik a könyv­ellátásról. Tavaly a megye la­kossága már 55 millió forin­tért vásárolt könyveket. ARANYLAKODALOM UTÁN A gyerekek gyakran eljönnek Csendesen és szerényen lapul meg egy régi kis ház az új la­kónegyed tövében. Megrokkant, foltozott tetőzete, repedező fa­lai, sajátos ellentéte a modern, magasbanyúló házaknak. Szőke László, amióta emléke­zik itt él. Szülőháza volt ez és otthona, a legszebb és legnehe­zebb években. Hosszú eszten­dőket töltött itt, ahol mindig nyirkos a föld, a nedvesség be­szívódik a falakba, az ablak kereteibe. Szőke Lászlóék szoba-kony- hás lakásában négy gyerek nőtt fel, László, ma honvédtiszt, Julianna könyvelő, Imre gép­kezelő és Sándor, a legfiata­labb, műszerész. Valamennyien jól választottak pályát. Érthe­tő, hogy édesapjuk nem kis büszkeséggel beszél róluk. — Itt vannak valamennyien — tárja szét a kezét — a fiaim a lányaim, s az unokák. A falakon az ő képeik függ­nek. De vajon szívük vissza­húz-e ide? A jó szakemberré növekedett gyerekek hűsége­sek-e az idős szülőkhöz, az öreg házhoz? Igen, gyakran eljönnek. Vé­gignézzük a fényképeket. — Ez itt Laci, akkor küldte a képet, amikor százados lett. Julianna és Imre, itthon dolgoz-, nak Nagykőrösön. Mindkettő­jüknek szép házuk, van, sűrűn meglátogatnak bennünket. Sok-sok ünnepet, évfordulót ma is otthon ülik meg Szőkéék. Ilyen volt februárban, a szülők 40. házassági évfordulóján is: eljött a család apraja-nagyja, hogy köszöntsék a könnyes szemű nagymamát, nagypapát. — Sándor is hazajött — mondja Laci bácsi. Szerettem volna, ha legalább ő az apja nyomdokába lép és kőműves lesz. De nem húzott a szíve eh­hez a szakmához ... Szőke László, az idős kőmű­ves, naponta elnézi az egyre növekvő emeletes házakat, a terjeszkedő lakótelepet. Árnyé­kában régi kis házuk szeré­nyen lapul meg, várva a pil­lanatot, amikor helyén egyszer majd egy új nagy épület maga­sodik. Miklay Jenő MEGBECSÜLÉS, ELISMERÉS Mind több tennivaló — a hétköznapokon üzemlátogatással fejeződött be a találkozó. A nőnapi ünnep­ségen a konzervgyárban dr. Tamás László, az ÉDOSZ fő­titkára köszöntötte a résztve­vőket. Ott volt Barna Istvánná, az ÉDOSZ Pest megyei bizottsá­gának titkára. Ez alkalomból több kitüntetést adtak át. Hor­váth Istvánná, a konzerv 3-as üzem betanított munkása, az élelmiszeripar kiváló dolgo­zója kitüntetést kapta. A SZOT oklevelét Török József né és Tánczos Gyuláné vette át. Gál Józsefné, a konzerv 2-es üzem dolgozója miniszteri dicséret­ben részesült. Kívülük még több lány és asszony kapott kiváló dolgozó oklevelet. ★ Az MSZMP városi bizottsá­ga, a Hazafias Népfront vá­rosi elnökségével közösen a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolában rendezte meg a nőnapi városi ünnepsé­get. Pásztor István, az MSZMP városi bizottságának első tit­kára mondott beszédet. Szá­mot adott egyebek között a nő­politikái határozat megvalósí­tásáról, tájékoztatta az üze­mek, intézmények, társadalmi és tömegszervezetek képvisele­tében jelenlevő nőket arról, hogy az V. ötéves tervben mi­lyen főbb feladatok megvaló­sítása segíti a nők munka- és életkörülményeinek további javítását. Az előadó kiemelte: fontos, hogy Nagykőrösön is közös üggyé vált a nőpolitikái, határozat végrehajtása. Gotzián Lászlóné, a városi pártbizottság nöreferense SPORT A pedagógus nők győztek A KISZ városi bizottsága, a szakmaközi bizottság és az Arany János gimnázium KISZ-szervezete által rende­zett városi KISZ-es kosárlab­da-bajnokság a nők csoportjá­ban befejeződött, a lelkes, jó csapatjátékot nyújtó pedagó­gusok .győzelmével- A férfiak­nál az utolsó előtti forduló zajlott le legutóbb a gimná­ziumi labdajátékteremben némi módosulással. Fővárosi és kecskeméti játékosok ve­zették a mérkőzéseket. FÉRFIAK Konzervgyár—TRAKIS 58:50 (32:17) Sportszerű játék, biztos győzelem. Legjobb dobók: Kiss S. (34), Danes és Dudás (12—12), illetve Petser (16), Farkas Z. (12). Pedagógusok—Városi tanács 44:41 (20:26) A pedagógusok óriási lelke sedéssel győzelmet arattak. Ld.: Molnár (19), Katona (10), ill. Juhász Gy. (16), Juhász B. (13). 21-es Volán—Ifjú Gárda 96:44 (34:22) A magassági fölényben levő csapat csak a hajrában húzott Megnyitó: palotással Hangulatos hóvirágbált rendeztek a napokban a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szak­középiskolában. Képünk a mulatság kezdetét ábrázolja, amint a végzős tanulók palotással nyitották meg a bált. Beujovszky Pál felvétele el jobban. Ld.: Bertalan (58), Tóth D. (26), ill. Járvás P. (18). Gimnázium A—Gimnázium B 96:28 (54:12) NŐK Pedagógusok—Konzervgyár 37:32 (13:18) A rangadó jó játékot hozottá s szünet után a lendületesebb csapat megfordította az ered­ményt. Ld.: Bartha (16), Far- kasné (10), ill. Komáromi (18). Pedagógusok—Városi tanács 93;24 (59:14) Nagyon sportszerű légkör­ben a győzelem egy pillana­tig sem volt kétséges. Ld.: Farkasné (38), Ábrahámné (18), Istári (15), ül. Tóthné (24). A női verseny végieredmé­nye: 1. Pedagógusok 2. Konzervgyár 3. TRAKIS 4. DEMASZ 5. Gimnázium* 6. ÁFÉSZ 7. Városi tanács* — 315-185 12 1 294-123 11 2 270-136 10 3 106-171 9 4 199-183 7 6 189-229 7 6 69-415 5 büntetőpont-levonás. BARÁTSÁGOS TF.KE- CSAPATMÉRKÖZÉSEK Kocséron: K. Tsz SK—Vo­lánbusz (Nk.) B 5:3, szoros ta­lálkozón. Cegléden: C. KÖZGÉP-üzem—Volánbusz 5:3 (2217:2215). Nagyon izgal­mas volt, főként a hajrá, és mindössze 2 fa döntött. SZERDAI SPORTMŰSOR Kosárlabda Kecskemét: KSC (NB I)— Nk. Pedagógus barátságos férfimérkőzés. Teke Kocsér. 15 órá: a Nk. Sza­badság Tsz díjazásos verse­nye. Torna Kossuth-iskola tornaterem, 15 óra: az úttörő-olimpia vá­rosi leány döntője. S. Z. Mit látunk ma a moziban? Autó. Magyar film. Kísérő­műsor: Visszhang. Magyar hír­adó. Előadások kezdete: 5 és 7 óraikor. KISKÖRZETI MOZI A BANOMI ISKOLÁBAN Banditák alkonya. Román film. Előadás kezdete: fél 7- kor. L k A Városszerte megemlékeztek a nemzetközi nőnapról. A kö­szöntésen, a virágon, a tiszte­letet adó szép szavakon kívül, a szónokok az MSZMP XI. kongresszusának határozatai­ról beszéltek, megismertetve az V. ötéves terv főbb felada­tait. Mindenütt értékelték a Központi Bizottság 1970. évi nőpolitikái határozatának he­lyi végrehajtását, szóltak az idei tennivalókról. Méltatták a nők aktív részvételét a gazda­sági munkában, a szocialista munkaversenyekbenl Elisme­réssel beszéltek a termelésben és a. családban becsülettel helytálló lányokról, asszo­nyokról, s nem feledkeztek meg a GYES-en levő édes­anyákról sem. Azokon a mun­kahelyeken, ahol nagyobb számban vannak gyermeküket otthon gondozó nők, számukra külön rendeztek ünnepséget. Ennek egyik fő célja az volt, hogy a munkahelyüktől hosz- szabb ideje távollevők tájé­koztatást kapjanak az üzem, az intézmény munkájáról éle­téről, további feladatairól. Az ünnepségek előadói hangsúlyozták: a nők köszön­tése a családban, a munkahe­lyen egyaránt számontartott, önként vállalt kötelesség. A nagyobbik feladatot azonban a hétköznapok jelentik: tenni­valóink, eredményeinkkel együtt évről évre növekszenek, mind több feladatot róva ránk. ★ A konzervgyárban működő M3ZBT-szakcsoport 25 szovjet asszonyt látott vendégül. A meghívottakat a konzervgyár vezetői köszöntötték, majd

Next

/
Oldalképek
Tartalom