Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-10 / 59. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA in. évfolyam, 59. szám 19-6. március 10., szerda Cölöpalapon, játszótér nélkül Ötvennégy lakás elkészült Műszaki átadásra kész a János utcában az új 54 lakásos épület. Vele szemben már elkészült egy 42 lakásos ház alapja, mögötte pedig már tető alatt van egy 18 lakásos lakóház. Falugyűlés Önként 4 és fél millió - Téglajegy az óvodához - Fólia, kedvcsinálónak Különleges feladatokkal kel­lett megbirkózniuk a János utcai lakótelep építőinek. Köz­tudott dolog, hogy az épüle­tek a Rákos-patak szom­szédságában húzódnak, ezért nem lehetett számításon kí­vül hagyni a kedvezőtlen ta­lajviszonyokat. A házak alá az építőknek cölöpalapot kel­lett készíteniük, mert enél- kül bizony idejekorán tönk­rementek volna a drága és rég várt építmények. A mélyépítő munkák kivi­telezője a Közép-magyaror­szági Közmű- és Mélyépítő Vállalat .kissé megkésett az alapozással. A késés mond­hatni „továbbgyűrűzött”. Nem volt irigylésre méltó az épí­tő: Pest megyei Állami Épí­tőipari Vállalat szakembe­reinek helyzete sem. A János utca és a Lumnitzer utca kö­zötti részeken a PÁÉV 140 lakást épít, s mellettük itt dolgozik még a Váci Épí­tőipari Vállalat is. Tagadhatatlan: sokszor ne­héz bevallani, de nem csak ki­sebb településeken, faluhelyen, hanem városon is akadnak olyan gondok-bajok, amelyek minden látszaton túl, megold- hatalanoknak tűnnek. Sőt, egy városban még inkább adó­dik ilyen helyzet, mert — ahogy már nemegyszer leír­tuk — városon a gondok is városiasak, vagyis fogósabbak, összetettebbek. Gödöllő sem kivétel. Csakhogy egyáltalán nem szégyelljük bevallani, hogy akadnak itt olyan nehézségek, amelyek leküzdése egyelőre kilátástalan jeladat, s bár a „betegséget” megfigyelés alatt tartjuk, a gyógyítást bizonyos okokból nem tudjuk elkezde­ni. Ismétlődés Lássuk tehát. Március 5.-i pénteki lapunkban tudósítot­tunk a városi tanács végrehaj­tó bizottságának üléséről, ahol is a tavaly decemberi tanács­tagi beszámolókon elhangzott közérdekű bejelentések intézé­sét, s az ezzel kapcsolatos ta­pasztalatokat vitatták meg. Gányi Zoltán, a városi tanács elnökhelyettese minden szépít- getést félretéve elmondta, hogy a közérdekű bejelentéseknek mondott lakossági észrevéte­lek mintegy hetven százaléka túlzott, azaz megalapozatlan. Mégpedig: vagy azért, mert a bejelentő nem vette figyelem­be a várospolitikai célkitűzé­seket, a lehetőségeket — és ez a kisebbik baj, mert nem le­A kisebb fajta lakótelep 54 lakásos lakóháza már elké­szült. Az építők most már csak csinosítják a lakáso­kat. Folyik a műszaki át­adás, s így remélhetőleg áp­rilis 4-én a lakók beköltöz­hetnek a lakásokba. Sajnos az épületen már most fellelhetők a tervezés fogyatékosságai. Az például, hogy a házak túlságosan kö­zel épültek egymáshoz, az egyik szinte beárnyékolja a másikat. Az első pillanat­ban szembetűnik, hogy a sportpályákról, játszóterekről megfeledkeztek a tervek ké­szítői. Pedig szinte naponta beszélünk arról, mennyire fontos a gyerekeknek a sport, a mozgás. Talán, időben szó­lunk még. Egy kis körülte­kintéssel, esetleg nem késő jelölni helyet a János utcá­ban ilyesfajta kedvtelések számára. hét mindenkitől elvárni, hogy ezeket jól ismerje —, vagy azért, mert közvetlen környe­zetük apró-cseprő gondjaival foglalkoztak. Olyanokkal, me­lyek tulajdonképpen nem is tartoznak a tanácstagi beszá­moló napirendjére, vagy ha igen, csakis oda. Mégis, több ilyen panaszféle — különböző okok közrejátszásával — elju­tott a városi tanács illetékes osztályaihoz. Tehát sokan nem közérdekű, hanem csak amo­lyan „szimpla” magánjelentést tettek, sokszor vadul bíráltak is. Sokukban az talárr fel sem merült, hogy panaszaikat egy kis maguk iránt érzett jó aka­rattal maguk is orvosolhatták volna. ^ Van egy másik kategória is. Több témakörben évek óta" is­métlődnek a kérdések, javas­latok, közérdekű bejelentések. Például a közvilágítás, a sze­métszállítás és a nyilvános te­lefonok ügye állandóan ismét­lődő „bejeientésmotívum”. És ezek nemcsak növelik a meg­alapozatlan bejelentések szá­mát. Mert vannak olyan lako­sok, akik — bár már több ma­gyarázó, türelmet kérő hivata­los levelet kaptak — makacsul, minden lehetőséget megragad­va panaszolnak egy valamit. És vannak azok a bejelenté­sek, amelyek ugyan jogosak, ám mégis megalapozatlanok, mert — egyelőre megoldhatat­lan — komplex, városi gondo­kat érintenek. Olyanokat, ame­lyeket a bevezetőben említet­A 300. évfordulóra Rákóczi brigádok, figyelem! II. Rákóczi Ferenc születé­sének 300. évfordulójára járá­si operatív bizottság alakult. A bizottság rendezésében március 27-én szombaton fu­rán vetélkedővel egybekötött emlékünnepélyre kerül sor, melynek fővédnöke a Galga- menti Rákóczi Termelőszövet­kezet, védnöke a túrái napr- községi pártbizottság és tanács, valamint a Galgavidéke ÁFÉSZ. A járási operatív bizottság ezúton is felhívással fordul a Rákóczi nevét vagy a kuruc- kor valamelyik híres személyi­ségének nevét viselő munka- brigádokhoz, hogy vegyenek részt a vetélkedőn. A túrái rendezvényen a kérdések a Rákóczi-szabadságharc ese­ményeivel, a nagy fejedelem életével, a kuniékor irodalmi, zenei megnyilatkozásaival fog­lalkoznak. Anyagot a könyv­tárban és a Pest megyei Hír­lap Gödöllő és Vidéke olda­lain (az idei 35. és 36. számai­ban) találnak a versenyzők. A bizottság o nevező brigá­doknak bibliográfiát küld. A versenyre három fős csa­patok jelentkezhetnek, a ha­táridő március 15, A nevezése­ket a túrái művelődési házba kell küldeni. A bizottság olyan munkabrigádok jelentkezését is várja, amelyek esetleg most, a nevezési határidőig veszik fel a szabadságharc vezetőjé­nek nevét. A versenyben eredményesen szereplők értékes jutalmakban részesülnek. Az első helyezet­tek belföldi társasutazáson ve­hetnek részt, a második és a harmadik helyezettek könyvet, oklevelet kapnak. A védnökök külön díjakat adnak ki. tünk. Ezekből szeretnék ízelí­tőt adni. Fények és telefonok Kém fordul elő például ta­nácstagi beszámoló, hogy a felszólalók valamelyike töb­bek nevében ne kérjen nyil­vános segélykérő telefont. (Decemberben kértek a Ka­zinczy és a Munkácsy úti lakó­telepre, a Marika-telepre, a Mátyás király úti iskola udva­rára, a Radnóti utca környé­kére, a Rónai utcába, vala­mint a Röges vagy az Éva ut­cába.) Csakhogy ez ügyben például a telefonok megóvása ütközik szokatlanul nagy aka­dályba. Bárki meggyőződhet arról például, hogy a Kossuth Lajos utcában, a postahivatal bejárata előtti fülkét nem si­kerül megvédeni a pusztítók­kal szemben. Volt Gödöllőn olyan nyilvános ^telefonállo­más, amelynek még a fülkéjét is szétszerelték és ellopták a mai napig is ismeretien tette­sek. (Ki tudja mire jó ez, ta­lán nyulat tenyészteni ben­ne!?) A rossz tapasztalatok ellené­re a posta a közeljövőben is­mét felszerel öt-hat segélykérő telefont a városban. Persze az lenne a legjobb, ha ezeket a fontos állomásokat egy-egy üzlet „fogadná be”: ott igaz, csak nappal lehetne hozzáfér­ni, de legalább nem tennék tönkre Arra is van példa, hogy az egyik tanácstag adott he­lyet lakásán segélykérő állo­másnak. A készülék épségéért feláldozva nyugalmát. Falugyűlést tartották hét­főn Isaszegen. A nagyközség pártházában százötven ér­deklődője volt a rangos ese­ménynek, amelynek elnök­ségében Krizsán Miklós, a Hazafias Népfront Pest me­gyei bizottságának munka­társa és Vilmos György megbízott járási népfronttit­kár mellett helyet foglaltak a nagyközség állami és párt­vezetői is. A tanácskozás Berkes Ist­vánnak, a nagyközség nép­frontbizottsága elnökének be­számolójával kezdődött. Az elmúlt négy esztendő mun­káját mérlegre téve, elmond­ta, hogy javult a tömegpoli­tikai oktatás színvonala, s nőttön-nő az előadások lá­togatottsága. Az isaszegi csata hagyományait híven ápolja a község. Elég talán csak arra emlékeztetnünk, hogy 1974- ben Isaszegen — a helybeli népfrontbizottság aktív tá­mogatásával és szervezőmun­kájával — rendezték meg a forradalmi ifjúsági napok Pest megyei nyitó ünnepségét. Berkes István beszámoló­jában jól érzékeltette azt, hogyan növekedett a társa­dalmi aktivitás a IV. ötéves tervidőszak alatt. Mint el­mondotta, az elmúlt öt év során a helybeli lakosság — részint a népfront agi- tációja nyomán — össze­sen 4 millió 640 ezer fo­rint értékű társadalmi munkát végzett. Utcahosszon elkészült gyalog­járdák jelzik a lakosság szor­galmát és azt is, hogy a ko­rábbinál több apróság számá­ra van hely a bölcsődében. A népfrontbizottság elnöké­nek beszámolója után Bod­rogi András, a nagyközségi tanács elnöke számolt be a hallgatóságnak Isaszeg V. öt­éves tervéről. A korábbról áthúzódó teendők között em­lítette a 125 személyes óvoda építésének befejezését. A munkák késedelmének fő okai között említette azt, hogy az építők súlyos lét­számgondokkal küzdenek, ezért az építkezésnél a to­vábbiakban sem nélkülöz­hető a lakosság segítsége. Az isasaegiek egyébként már eddig is segítették az óvoda körül társadalmi munkával, vagy akinek ez valami miatt gondot okozott j— téglajegyek megvásárlásával. Bodrogi András tájékoz­tatójában foglalkozott az is­Ugyancsak sokakat foglal­koztat a közvilágítás ügye. Kétségtelen, hogy a peremte­rületi földutak mentén csak itt-ott, úgynevezett irányfé­nyek égnek. (Azok sem min­dig.) Sok bejelentő azt teszi szóvá — a közvilágítás általá­nos elégtelenségén kívül —, hogy a lámpák nappal is ég­nek. Mármost mindehhez tud­ni kell, hogy az Elektromos Művek gödöllői részlegéhez tartozik környékbeli tizenhá­rom (!) község is. Tehát tizen­négy település — közöttük egy város — világítási gondjaival összesen hat-nyolc szakember foglallzozik, egy fenntartó cső­port, amellyel ráadásul még hosszú időt igénylő felújítási munkálatokat is elvégeztetnek! Nem csoda hát ha egy-egy hi­ba elhárítása sokat késik. És tizennégy, településen gyak­ran adódnak közvilágítási hi­bák. Ha a szakemberek csak ezek elhárításával foglalkoz­nának, akkor sem lehetne tő­lük megkövetelni, hogy tüs­tént a helyszínen teremjenek. Némi vigaszul leírjuk: a vá­rosi tanács megrendelte a vá­ros közvilágításának majdani korszerűsítéséhez, kiterjeszté­séhez szükséges tanulmányter­vet. Jogosak, de... Sokmmdenről lehetne még szót ejteni, olyan gondokról, amelyeket annál jobb, minél többen ismernek, s ezek sorá­ba tartozik a köztisztaság is, amelyről e helyen is érdemes néhány sort írni. Gödöllő tisz­taságát sokan szidják — ta­gadhatatlanul joggal. Azt már kevesen tudják milyen nehéz bármit is tenni a lénye­ges javulás érdekében. Tudjuk, városunkban a sze­kolai napközi otthon bővíté­sével. Elmondta, hogy a kö­zeljövőben két foglalkoztató- termet épít a falu azért, hogy a tanítás után a mostaninál több gyerek részesülhessen a napközi otthon nyújtotta kényelemben. Az elkövetkező években or­voslakás is épül Isaszegen. így sikerül talán elérni azt, hogy a nagyközségben állandó gyermekorvosi rendelés le­gyen. Sort kerítenek az idők folyamán alaposan megko­pott művelődési ház felújí­tására is, sőt néhány éven belül megszűnnek az ivóvíz­gondok is. Hamarosan bekap­csolják az ivóvízhálózatba a 4-es számú kutat, amely kü­lönösen a nyári hónapok­ban enyhíti majd a ma még gyakori vízhiányt. Az V. ötéves terv folya­mán célcsoportos beruházás­ként — pedagógusok és nagy családosok részére — négy lakás épült Isa­szegen. A tájékoztatót összesen tíz hazzászólás követte. Kálóczi Jenő, a helybeli hignifer Szö­vetkezet elnöke a december­ben megnyílt szolgáltatóház­ról beszélt. Elmondta, hogy a gépkocsi javítás kivételével minden olyan szolgáltatási forma igénybe vehető, amely­re egy fejlődő község lakos­ságának szüksége lehet. Víz- és villanyszerelők, rádió- és televízió-műszerészek dolgoz­A Gödöllő és Vidéke február 21-i számában Furcsa história címmel cikket közöltünk, mely­ben a kerepes!. postahivatalnál keletkezett átmeneti kézbesíté­si zavarokkal foglalkoztunk. A napokban levelet kaptunk Neer Józsefnek, Budapest-vi- déki Postaigazgatóság posta- forgalmi igazgatóhelyettesé­nek aláírásával. Az igazgató- helyettes tájékoztat arról, hogy Kerepesen három kézbesítő hordja-viszl az újságokat, le­veleket. A kritikus időszakban egyikük váratlanul megszün­tette szerződéses munkaviszo­nyát, kilépett, másikuk pedig megbetegedett. A postahivatal métszállítást félpormentes te­hergépkocsik látják el. Az al­sóparki toronyházakba a higié­nikus, korszerű szemétcsúsz­dákat építették be, ahogy azt a tervek is előírták. Kérdés azonban, hogy odalent, a csúszda kivezető nyílása alá mit tegyünk? Budapesten már van konténeres szemétszállítás, ez bizony Gödöllőn is elkelne, bár egyáltalán nem lesz köny- nyű megoldani, annak ellené­re, hogy mégis csak ez a jövő útja. A másik, és egyszerűbb­nek tűnő lehetőség, amely je­lenleg a gyakorlattal is egybe­esik: a 110 literes kuka. Váro­sunkban azonban nincs kukás­kocsi — csak félpormentes — a szemetesek a megtelt kuká­kat kézi erővel emelik és ürí­tik a tartályba. (Az pedig már egy újabb problémakör, hogy a tízemeletes házak szemét­csúszdái alatt senki nem csé­réli a kukákat, amelyek meg­telvén, körbecsurgatják ma­gukat hulladékkal, így a sze­meteseknek — nincs elég ba­juk — még lapátolniuk is kell.) Láthatjuk, a panaszok ez esetben is jogosnak látszanak, de ... Mondhatnánk, a formá­lódó, fejlődő Gödöllő sorra ter­meli a gondokat, lassanként majd megoldódnak. .Szólhat­nánk tervezési hibákról, ame­lyek kiigazítása a mi nyakunk­ba szakad. Elemezhetnénk az alakuló városszeretet, s azt a felelősséget, amelyet a telepü­lés iránt érzünk, s éreztetünk tetteinkkel is. Büszkélkedhet­nénk azzal, hogy lám ismer­jük a gondokat, ismerjük 'a feladatokat és mindent meg­teszünk. segítünk, önzetlenek vagyunk... Az igazi felelősség nem csak ezekben nyilvánul' meg. A valóban közérdekű javaslatok­ban, bejelentésekben is. Fehér Béla nak itt, de van cipész-, fod­rász-, sőt még olyan részleg is, ahol a tisztításra váró ruhát vészük át az ügyfelék­től. Kristóf András, a Pécel— Isaszeg ÁFÉSZ elnökhelyet­tese is felszólalt a falugyűlé­sen. Elmondta, hogy bőví­tik a kölcsönzőboltot és ha­marosan házhoz szállítják a tüzelőolajat. A háztáji gaz­daságok tulajdonosaitól, és a kiskerttulajdonosoktól — kedv­csinálóként — legkülönfélébb bérmunkára is elfogadnak megrendelést. Ha kell, fel­szántják a kertet az ÁFÉSZ megbízottai. #A zöldség- és gyümölcster­mesztők számára a továbbiak­ban is kölcsönöznek fóliát, vető­magot, vagy éppenséggel prlmőrpalántát. A falugyűlés hozzászólóinak többsége a vízhálózat helyze­tével, az utak és járdák ál­lapotával foglalkozott, Akadt, aki a Pécel és Isaszeg kö­zött húzódó út elhanyagolt, balesetveszélyes voltát pana­szolta fel. A jelenlevők ezután megvá­lasztották az 51 tagú népfront- bizottságot és a 9 tagú el­nökséget. A község népfront­bizottságának elnöke Ismét Berkes István lett, az új tit­kár pedig dr. Eszlári Egon. Isaszeget a tavaszi megyei küldöttértékezleten Berkes István képviseli majd. Berkó Pál I vezetője ezt azonnal jelentette, s haladéktalanul intézkedtek a hiányzók pótlásáról. Egy he­lyettesítőt Gödöllőről, egy má­sikat pedig Nagykátáról ren­deltek Kerepesre. Azonban az egyik helyettes is megbetege­dett, s pótlását nem sikerült megoldani. Vagyis nem lehe­tett elkerülni az átmeneti szol­gálatszünetet. Ezért az egyik körzetben a lakók valóban négy napig kénytelenek voltak a községbe érkezett küldemé­nyeikért és előfizetett újságjai­kért bejárni a postahivatalba. Mint a levél utal rá, a helyette­sítőknek különben is nehéz dolguk volt, mert helyi ismeret ' nélkül kellett a munkájukat szabályosan és pontosan végez­ni. A lakosság töhbsége — ha egyesek joggal bosszankodtak is — megértéssel vette tudo­másul a posta nehézségét. A hi­vatalban megjelent minden ügyféltől szíves elnézést kér­tek az átmeneti zavarokért. A posta nem kis időt fordít a fel­adatok panaszmentes ellátásá­ra, és minden lehetőt elkövet, hogy a kézbesítés folyamatos legyen. Várhatóan Kerepesen is hamarosan meggyógyul a ré­gi kézbesítő, és a kilépett he­lyére sikerül egy helyi, e mun­kára alkalmas, megbízható em­bert felvenni, s így az említett hiányosságok már nem fordul­hatnak elő. ★ Eddig a levél, melyhez azon­ban ismét megjegyzést fűzünk. Lehet, hogy a postahivatal al­kalmazottai elnézést - kértek azoktól, akik kénytelen-kellet­len befáradtak küldeményei­kért a hivatalba, tudjuk azt is, hogy nehéz munkaerőt találni. Az igazság azonban az, hogy az érdekeltek pénzükért teljes szolgáltatást várnak — üzlet­ben, étteremben, postán egy­aránt. Ha a levélben foglalt in­doklást elfogadnánk, akkor ho­vatovább a gáz, a villany, s más szolgáltatásoknál is tudo­másul kellene vennünk, meg kellene értenünk több napos kiesést... Előadás előadóknak Aszód nagyközség TlT-cso- portja rendszeresen tart össze­jöveteleket, melyeknek célja a naprakész tájékozottság megszerzése, s az előadói mód­szerek megbeszélése. A soron következő összejövetelre már­cius 10-én, szerdán kerül sor. Ez alkalommal dr. Mély­kúti Csaba tart előadást az Ismeretterjesztés korszerű for­mái címmel. Kép és szöveg: Csiba József Közérdekű vagy magánbeielentés? Panaszok — háttérrel Válaszolt az illetékes Ismét a kerepest postáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom