Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-22 / 45. szám
4 1976. FEBRUAR 22., VASÄRNAP TV-FIGYELŐ Nem vonzó pálya? Gondolatok a népművelői hivatásról Családi kör, a Rádió, és Televízió Üjság olvasói külön cikkből értesülhettek arról, hogy még szélesebb íve lesz az eddig is jókora sugárral megvont Családi körnek. Mint olvashattuk, Kovácsék némiképp visszafiatalodtak, hogy. a családi élet újabb gondjairól, kérdéseiről eshessen szó: a házastársak vélt vagy valós szexuális problémáiról. Kelemen Endre műsorvezető tapintatos faggatózására Sem- jén Anita pszichológus úgy vá- laszolgatott, ahogy azt előzetes nyilatkozata után várni lehetett, vagyis őszintén, kendőzetlenül, minden „konvencionális prüdéria” nélkül. Kettőjük beszélgetéséből egyértelműen kiderült, hogy voltaképpen miért ic tabu — ok nélkül tabu! —, még sok-sok családban a sex. Azért, mert nem vált olyan mindennapos ismeretanyaggá, mint — Semjén Anita szavaival — a matematika vagy az irodalom. Kellő ismeretanyag, felnőtthöz méltó gondolkodás — erre tanította nézőit a csütörtök esti Családi kör, s ezt a tanítást folytatják majd a szélesebb ívű, valószínűleg még népszerűbbé váló műsor következő adásai is. szín—-Játék—szín... Nemcsak leírni nehéz ezt a címet, de játszani sem könnyű az általa jelzett játékot. Vitray Tamás helyett ezúttal Antal Imre vezette a péntek esti vetélkedőt, Ezúttal a Thália Színház volt soron. A kétszemélyes zsűri — Magyar Bálint színháztörténész meg Kazimir Károly, a Thália igazgató-főrendezője — bizonyára elégedett lehetett, hiszen sok-sok előadás sok-sok részletére és szereplőjére emlékeztek hibátlanul a vetélkedő csapatok tagjai. A néző azonA fiatal gyógyszerésznő rápillantott a receptre, s már mondta is: hiánycikk. Léptem volna tovább, amikor mögöttem valaki odaszólt a tanácstalanul álldogáló idősebb asszonyhoz ” Ha valami ritka gyógyszert keres, csak Gyálra menjen. Ott biztosan megkapja. — Gyálon? — húzta fel hitetlenkedve a szemöldpkét az asszony, akivel egy budapesti patikában álltunk sorban. Még Pestről is oda járnak Gyálon? Miért, mi van ott? — kérdeztem magamban én is, aztán néhány nap múlva a gyáli gyógyszertárba belépve, első pillantásra úgy tűnt, nincs ott semmi különös. Épp olyan patika az is, mint a többi. Vagy mégsem? Elmondtam a történetet dr. Kovács Sándor- nénak, a gyógyszertár vezetőjének. Mosolygott, nem titkolta örömét, de nem lepődött meg. — Már többször előfordult, hogy Pestről jöttek hozzánk valamelyik éppen hiánycikknek számító gyógyszerért. — És megkapták? — Az attól függ. Mi sem vagyunk csodára képesek. De az biztos, mindent megteszünk azért, hogy amit a betegek keresnek, előteremtsük. Állandóan kapcsolatban vagyunk a központtal, s ha egy régen keresett gyógyszer már kapható, igyekszünk elsőként megrendelni. De az is megtörtént már — éppen a napokban —, hogy egy helybeli néni olyan orvosságot keresett, amit ritkán kémek, s ráadásul most éppen nem kapható. Betelefonáltam a központba, ha van esetleg egy vagy két darab még tartalékban, azonnal küldjék. Nappalok és éjszakák Dr. Kovács Sándomé tizenkilenc ember munkájára felügyel. Pontosabban most csak tizenötére, mert három asszisztens és egy gyógyszerész fiatalasszony gyermekgondozási segélyen van. Ez nagyjából annyit jelent, hogy míg maga ban ..., a néző azonban mégsem tudja igazán szeretni ezt a faramuci című szín — JÁTÉK — szín .. ,-t! Nem elég változatos, nem elég ötletes — főképp azoknak nem, akiknek nem volt módjukban a Tháliába, meg persze a többi pesti színházba eljárni. Tisztelettel szólva: egy kissé belterjes ez a különben kedves kérdezz-fele- lek. Minden esetre érdeklődve várjuk a folytatást, vagyis azt, hogy mely színházakhoz vezet majd el szín — JÁTÉK — szín ... Elvezet-e — mondjuk — a Déryné Színházhoz, amelynek ugyan Pesten van a székhelye, de az egész országban játszik. Vagy elvezet-e — uram bocsá’! — valamely nagyobb vidéki színházunkhoz, amely ugyan nem egy országnak, hanem csak egy országrésznek a teátruma... A hódítás, „a szöveg nélküli film azt a drámai pillanatot jéleníti meg, amikor az ember vágya az ismeretlen erő és szépség meghódítására mindenek fölé nő, és az adott élethelyzetben az egyetlen értelmes céllá alakul.” A Rádió- és Televízió Újságból való ez az idézet, amely a péntek este vetített amerikai filmhez adott használati utasítást. Míg az ember nézte azt az ugrándozó indiánt meg a futkározó lovat, eltűnődhetett: mi itt az ismeretlen erő, meg mi az a hasonlóképp ismeretlen szépség, aminek meghódítása stb., stb. Ez a meghódítás mindenesetre elég hosszadalmas volt. ötven percig ugrándoztak, futkároztak ott ketten, igaz, olykor lassított felvételeken, valószínűleg azért, hogy kiteljen az „egyetlen értelmes cél” szolgálatába állított műsoridő. A ló viszont is végzi a gyógyszerészi teendőket, jelen van az áruátvételnél, elenőrzi a csomagolásokat, adagolásokat, figyeli, kiigazítja az asszisztensek munkáját, s mindezt egy időben. És akkor még ott az adminisztráció. Ha valahol, hát a gyógyszertárban igen nagy jelentősége van ennek, egy apró tévedés is végzetes lehet. Az ő feladata, hogy erre is ügyeljen. Ha napi nyolc órán át ezt csinálná, arra sem lehetne azt mondani, kevés. Csakhogy Editke — a környéken sokan egyszerűen így szólítják — gyakran napokon át ki sem lép a patikából. — Szeptember óta ketten maradtunk gyógyszerészek. A harmadik kolléganő szülni ment. Váltótársam azonban, mivel Pestről jár ki, nem tud éjszakai ügyeletet vállalni, ezért ez egyedül nekem maradt. Illetve hetenként a szombati és vasárnapi ügyeletre kaptunk egy kisegítőt. Munkabeosztása tehát a következő: nyitás reggel fél nyolckor, zárás este fél nyolckor. Általában kettőtől estig szabad lehetne, de gyakran kell áruátvétellel és egyéb elfoglaltságok miatt délután is bent lennie. Este kezdődik az ügyelet másnap reggelig, aztán ismét a nyitás és így tovább két héten át. Akkor mentesül csak a két éjszakai ügyelet alóL — És a kötelező szabad napok? — Ugyan, hogy tudnám én azt kivenni ... Ami luxus Dr. Kovács Sándomé 20 éve gyógyszerész, tizennégy éve dolgozik szülőfalujában, Gyálon. Eleinte csak egy kis gyógyszerszoba volt itt, tiz éve épült fel a patika. Viszonylag korszerű, bár elkelne még néhány dolog — min t például zuhanyozó, Öltöző. — Nem lehetünk elégedetlenek — mondja. — Vannak a mienknél régebbi helyiségek, ahol még víz sincs. Természetes, hogy előbb azokra kell költeni. Szovjet filmnapok Szergej Bondarcsuk sajtótájékoztatója Tizenöt filmje, 17,5 millió néző élménye alapozta meg hazánkban a világhírű, Állami és Lenin-díjas szovjet színészrendező, Szergej Bondarcsuk hírnevét, aki — az SZKP XXV. kongresszusa tiszteletére rendezendő szovjet filmnapok eseménysorozatára érkezett Budapestre. Szombaton a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában sajtótájékoztatón találkozott a filmkritikusokkal és szakírókkal. A meleg hangulatú eszmecserén részt vett Nagy Mária, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára. A hírneves művészvendéget, aki 23 évvel ezelőtt járt először hazánkban, dr. Gombár József, a MOKÉP igazgatója köszöntötte. • Bondarcsuk, alkotói módszeréről szólva arról beszélt, hogy — bár eddig az irodalom örökbecsű, klasszikus alkotásaiból merített — mindig saját kora, az emberi kérdések, viszonylatok ragadták meg figyelmét. Az emberi fejlődés törvényszerűségeinek felmutatása közben rajzolni meg az egyes ember ismétedhetetlen sorsát, szerepét a törénelem, a kor formálásában — ez a célja. A váci kórus sikere Vincennes-ben, Párizs egyik elővárosában, nagy sikerrel lépett fel a testvérváros Vác KISZ-kórusa. A városházán rendezett hangverseny több mint 500 főnyi hallgatósága lelkes tapssal fogadta a fiatal lányokból álló magyar együttes műsorát, amelyen Bartók, Kodály, Britten és más zeneszerzők művei szerepeltek. A gyógyszertár irodájából nyílik a vezetőnő szolgálti lakásának egyik ajtaja. Gyakran napokon keresztül csali ez a néhány méter „séta”’, amit megtehet. Legutóbb, karácsonykor, az ünnepeket végig szolgálatban töltötte. Ekkor egy kicsit „kiborult” — kezelésre szorult. — Legalább pihenhetett végre egy kicsit a táppénz alatt. — Hová gondöl ? — néz vissza csodálkozva. — Csak nem képzeli, hogy elmentem betegállományba, Nem, ez nagy luxus lenne. Évek óta mindent lábon hordok ki, s a kolléganőim is hasonlóképpen. Bármelyikünk mulasztana akár pár napot is — csak a másik rovására tehetné — s ezt egyikünk sem teszi. Míg Editke mosolyogva beszél életéről, elgondolkodom, milyen nagy hévvel, csupa- ideg vibrálással tárulkozik ki. Napközben leköti a munka ezerféle gondja. Éjszaka, amikor már jutna rá idő, kinek mondja? A lombikoknak. a pasztilláknak? Bezárva Míg beszélgetünk, benyit az egyik csomagolónő, méltatlankodva mutatja a köpenyét, amit előző nap tisztán hozott be, s valaki felvette. Editke korábbi zaklatottsága egyszerre felszívódik. Szeliden, kedvesen, nyugodt hangon kér elnézést, biztos a kisegítő kolléganő viselte — mondja —, aki nem hozott magával munkaruhát. A bocsánatkérő, baráti hang megenyhíti a csomagolónőt is, s már mosolyog: „Persze, értem, nincs semmi baj...” — Hivatás és bezártság. Nem lázadt még fel ellene? Ilyen tempóban, állandó megfeszített idegállapotban nem lehet meg- csömörleni a legszebb munkától is? — Ha nem szeretném, nem csinálnám. Sosem állítom, hogy könnyű. De engem minden ideköt. Sok tekintetben érzem is ezt a bezártságot. A világ dolgaiban, a politikában, Nem vonzó a népművelői pálya — mondotta egyik, alig két esztendővel ezelőtt írott riportomban a gödöllői járás akkori népművelési felügyelője. Kijelentését így indokolta: „A népművelő fizetése s még inkább a kereseti lehetősége kevesebb, mint egy pedagógusé. Lakás a legtöbb esetben nem várja, s még építési kölcsönt sem leap. A munkakörülményei körülhatáro- latlanok, a plakátragasztástól a gazdasági ügyintézésig mindent egymagának kell elvégeznie. Ugyanakkor egy művelődési ház vezetője szakmai, gazdasági, adminisztrációs, szervezési és esztétikai vonatkozásban egyaránt felelősségre vonható...” Panaszkodók és peldaadók Véleményét azóta Is gyakran visszahallom, elsősorban pályakezdő népművelőkkel folytatott beszélgetéseim alkalmával. Panaszkodnak egy ideig, aztán veszik a kalapjukat és továbbállnak, mint az írás" elején idézett népművelő is, aki azóta már kétszer cserélt munkahelyet. Csupán a gödöllői járásban, illetve Gödöllőn négy népművelő távozott el januárban. Nehéz a népművelői pálya — ez az indok a legtöbb esetben. Hogy milyen volt, nem is olyan régen, azt a mai fiatalok már legfeljebb, ha hallomásból tudják, s hiszik vagy nem hiszik — fiatalja válogatja. Ezért talán nem lesz haszontalan, ha felidézek néhány sort Pest ‘megye első szabadművelődési telügyelőjéaz irodalomban és még egy sor dologban, úgy érzem, lemaradtam, tájékozatlan vagyok, nem tudok lépést tartani. Ezért is iratkoztam be a Marxista—Leninista Esti Egyetem szakosítójára. Munkásmozgalmat tanulok. Nagyon érdekel. Máshoz egyelőre nem igen jutok. Színházba, moziba nagyon szeretek járni, de csali ritkán van alkalmam rá. Ebben az is visszatart, hogy a férjem — aki Pesten dolgozik — nagyon szeret itthon lenni, éppen, mert sokat van távol. A szabad órákban ott a háztartás. Igaz, a férjem sokat segít, de egy asz- szony mindig talál valami dolgot a lakásban. — Sok mindenbe belekaptam már. Engem minden érdekel, ami kiviszi innen egy kicsit a gondolataimat, ami felüdít, ami valami más. mint itt bent... Egy időben mé- hészkedtem, megtanultam szabni-varrni, most egy éve kaktuszneveléssel foglalkozom, egyesületi tag is vagyok. Itt a faluban van egy idős bácsi, aki nagy tudósa a kaktuszoknak, ő ad nekem tanácsokat. Leemel a polcról egy hamvas, tüskés kis bokrot. Remegő kézzel mutatja. Zavartan nézem. Elébe megy a kérdésnek: — Azt figyeli ugye, hogy remeghet egy patikusnak a keze? Hát elárulom, csak ilyenkor, amikor nem a mérleg mellett állok. Az ember tartja magát — csak akkor jön ki a feszültség, amikor leváltják. Ott - bent sosem remeg a kezem. Máté Judit nek, a Pest megyéért emlékéremmel kitüntetett Oláh Istvánnak, éppen harminc esz-' tendővel ezelőtt írt feljegyzéseiből. „Vácrátóton télvíz idején kerestem otthonában egy este a népművelési felügyelőt. Sötét volt a lakásán. A kopogtatásra a felesége szólt ki, s közölte, hogy a férje az iskolában van. Ott találtam rá. Sapkában és bekecsben ült a hideg teremben, petróleumlámpa mellett. Vagy tizenöt parasztember ülte körül. Beszélgettek. Nem fogyott el a szó, nem fogyott el az érdeklődés. Azokat az embereket minden érdekelte, a politika éppen úgy, mint az, hogyan tudnának több termést betakarítani a földekről. Mikor Jcésőbb hazafelé indultunk, az idős tanító az aktatáskájába tette a petróleumlámpát és hozta magával. Nem ad a község petróleumot — mondta csendesen — azért hoztam el hazulról. Addig a család megvan a sötétben is. Egy ideig szótlanul ballagtunk a ropogó hóban. A szívemben valami kimondhatatlanul nagy és tiszta emberséget éreztem az őszbecsavarodott fejű kolléga iránt, aki még annyit fűzött az elmondottakhoz: ezt bízta rám a népem, csinálom, ha észreveszik, ha nem ...” Elkötelezettséggel És hosszan sorolhatnánk még hasonló példákat, az ország első Kossuth-díjas műve-_ lődésiház-igazgatójáról, a tu-' rai Kovács Lászlóról, vagy a két esztendeje nyugdíjba vonult Várállyai Béláról, aki majd negyedszázadon át formálta, nevelte népművelőként a tápiószentmártoni embereket. A szellemi javakban mindenkinek, tehetségéhez mérten egyenlően kell részesülni — vallották valamennyien. Nem lehet másodrendű és mostoha a falusi-tanyai ember a városival szemben. A szellemi igény bárhol jelentkezzék is, kötelesség kielégíteni. És az életük munkásságával bizonyították, hogy mindezt csak fanatikusan, belső odaadással, égő aggódással és töretlen lendülettel lehet megtenni, mert a kultúrát terjeszteni, az emberek tudását és gondolkodását formálni csak teljes szívvel, a megszállottak odaadásával lehet. Nemcsak harminc vagy húsz évvel ezelőtt — ma is. Hiszen csupán a formák változtak, a közművelődés módszerei, a munka lényege azonban, változatlan: az emberek művelődésének segítése, gondolkodásmódjuk formálása. Már nem petróleumfény mellett, hideg, fűtetlen iskolatermekben, igaz, nem is kultúrpalotákban, de többé-kevésbé otthonosan berendezett klubokban, szakköri helyiségekben vagy éppen a nagytermekben. Korszerűbb feltételek cs módszerek Az elmúlt három évtized alatt a közművelődési munka adottságaiban és módszereiben jelentős változások történtek. Lényegesen korszerűbb körülmények között, a legkülönfélébb technikai eszközök — televíziók, magnetofonok, nyelvstúdiók — segítségével végezhetik munkájukat a ma népművelői. Üj módon, mivel a nagytermi rendezvényekről a kiscsoportos foglalkozásokra tevődött át a hangsúly. A, munka alapvető tartalma azonban a régi maradt:: az emberek művelődési, kulturált szórakozási igényeit kell kielégíteniük. Ma is vannak ennek a nemes, áldozatos munkának megszállottái, mint, voltak húsz, harminc esztendővel ezelőtt. Ofella Sándor nélkül ma még nehéz lenne elképzelni Tápiószecső közművelődését. Bagó József tizenötödik esztendeje teszi szebbé, tartalmasabbá a bagi emberek életét az általa vezetett művelődési ház mindig sokszínű, gazdag programjával. S ami igencsak örvendetes:} egyre több, hozzájuk hasonlóan odaadó, lelkes fiatal végzi ezt a munkát. Veresegyházon ifj. Dániel Kornél nemcsak országos szintű irodalmi színpadot alakított, hanem évről évre visszatérő megyei fórumot is az ifjúsági kluboknak, irodalmi színpadoknak. Vácott Oláh Ferenc. Cegléden Lür István, Tökön a Fésű házaspár és sorolhatnám még hosszan azokat, akik nem csupán pénzkereső foglalkozásnak, hanem elhivatottságnak tekintik ezt a pályát, vállalva annak minden gondját, nehézségét is. Ötlet és kezdeményezés * Természetesen a népművelő fogalma nem szűkíthető le csupán azokra, akik a művelődési házakban végzik munkájukat. Senki nem vitathatja például azt, hogy Dániel Kornél festőművész-múzeumi gazgató a megye legodaadóbb népművelői közé tartozik. Alig néhány esztendő alatt szinte a semmiből teremtett mindig egész évre szóló, gazdag kulturális programot Zebegény- ben; ebben a kicsiny, korábban csak természeti szépségeiről ismert falucskában. A már kü'- földön is jól ismert képzőművészeti szabadiskolától a zenés hét végi műsorokig, amelyekben a komolyzene és az irodalom éppúgy helyet kapnak, mint a képzőművészet majd minden ága, az ő ötletei, fáradtságot s akadályt nem ismerő szervező-vezető munkája nyomán vált valósággá. S az is népművelő munka a javából, amit Fogarasi Mihály végez Pilisvörösvárott. Ezt a könyvtárat — huszonötezer kötetével, állandó hangversenyeivel és nyelvi laboratóriumával, gyermekkönyvtárával és kiállításaival — bármelyik város is szívesen a magáénak vallaná. S mi más lenne, ha nem népművelői tevékenység az a nagyszerű fáradozás, amelyet minden ellenszolgáltatás nélkül végez a galgamácsai Vankóné Dudás Juló már évtizedek óta a Galga mente népművészetének gyűjtése, megőrzése és továbbéltetése érdekében? Nem vonzó pálya, állítják még ma is sokan a népművelők gyakori cserélődését magyarázva Nincs igazuk. A népművelés igenis vonzó pálya, de csak azok számára, akik nem egy megélhetési lehetőségnek tekintik a sok közül, hanem szolgálatnak, a nép szolgálatának, a jövő szolgálatának. Aki ezt nem látja fontosnak és nem érzi,' hogy miről van szó, annak csak kínlódás és üres vergődés ez a munka, s valóban nem vonzó pálya. Szerencsére nem ők vannak többen, hanem az Oláh Istvánhoz, Kovács Lászlóhoz, Várallyai Bálához hasonlók, akik mindent megtesznek azért, hogy a szű- kebb pátriában csakúgy, mint az egész hazában gazdagabbá, tartalmasabbá tegyék az emberek életét. Akik szüntelenül kísérleteznek, keresik azokat az utakat, melyeken mind közelebb juthatnak, mind több emberhez; akik ébreszteni, indítani, megérteni és igényt kelteni egyaránt tudnak, nem a maguk dicsőségére vagy hasznára, csupán azért, mert ezt választották élethivatásul. Azért, mert népművelők. • Prukner Pál FEBRUÁR 27-29. Módszervásár Február 27—29 között tartják Székesfehérvárott a III. országos módszervásárt, az ifjúsági klubok hagyományos tapasztalatcseréjének zárórendezvényét. A helybeli ifjúsági házban az első két nap az országos terjesztésre alkalmas klubfoglalkozási módszerekei mutatják be a területi módszervásárok nyertesei. A szemléletes demonstrációt szakmai vitákkal kapcsolják össze. A rendezvény során bonyo* lítják le a játékmester keresi tetik rádiós vetélkedő döntőit Az országos módszervásárt február 29-én az ifjúsági ház előcsarnokában rendezik meg. szép volt... Akácz László Csak Gyálra menjen MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK \ á
