Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-07 / 32. szám

* 1976. FEBRUÁR 7., SZOMBAT Zeneszalon, filmesték Szibériáról A Szovjet Kultúra Háza februári programjából A budapesti szovjet kultúr- centrum februári programját átszövi az SZKP közelgő XXV. kongresszusának előkészülete. Kedden a moziteremben „Kommunisták ábrázolása a szovjet filmművészetben” cím mel filmtörténeti sorozat indul. A rendkívül népszerű tu­dományos ismeretterjesztő filmvetítések sorában kü­lönösen érdekesnek ígérke­zik február 8-án a Szibéria ke­leti körzeteinek fejlesztéséről szóló színes összeállítás, Kun Béla, a magyar és a nemzetkö­zi kommunista munkásmozga­lom kiemelkedő egyénisége születésének 90. évfordulója al­kalmából február 20-án dél­után rendeznek ünnepi mű­sort. Az SZKP a kommuniz­mus építőinek pártja címmel tartanak filmvetítéssel egybe­kötött előadást a volt szovjet ösztöndíjasok klub tagjainak február 23-án a moziteremben. Ugyanezen a napon a magyar és a szovjet szerzők műveiből irodalmi összeállítást hallhat­nak az érdeklődők a kecske­méti Katona József Színház művészeinek tolmácsolásában. A szocialista brigádok klubja ünnepi ülést tart az SZKP XXV. kongresszusának meg­nyitása alkalmából február 25-én. A zeneszalon sztereoleme- zeiről „A munka romantikája a mai szovjet dalirodalombán” 6zólal meg a február 12-i programban. Következő műso­rukon február 17-én az V. ke­rületi zeneiskola tanulói elő­adásában hangzanak el szov­jet zeneszerzők művei. A februári program kereté­ben több művészeti eseményen emlékeznek meg a Szovjet Hadsereg és a Haditengerésze­ti Flotta megalakulásának 58. évfordulójáról. Február 10-én az eseményt illusztráló könyv- kis^jítást. rendeznék az olvasó­teremben, s filmvetítést tarta­nak „A szovjet hadsereg”, és „Hős városok” címmel. Más­nap a többi között érdekes, színes filmösszeállítást tűznek műsorra a „Kardtól a raké­táig” a „Vörös téren” és „Vö­rös zászló alatt” címmel. Ismét Budaörsön Sokat ígérő kezdet Tavaly novemberben Csak a művelődésre nincs hely? címmel a budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház teremgondjá­ról, személyi és tárgyi felté­teleinek hiányosságairól ír­tunk. Akkor arról is szóltunk, hogy mindeme problémákra egyetlen gyógyír van; a köz­ség lakóinak, üzemeinek, fia­taljainak, társadalmi szerveze­teinek összefogása. Világos célok Most, alig néhány hónap el­teltével ismét Budaörsön jár­tunk. Változás érzékelhető. A közművelődés, a kultúra ügye iránti jobb megértésről tanús­kodik a művelődési ház idei munkaterve, melyet a tanács végrehajtó bizottsága is jóvá­hagyott. Ebben ez áll: „Alap­vető feladatunk, hogy kiala­kítsuk. illetve fejlesszük a köz- művelődés egységes szemléle­tét, gyarapítsuk társadalmi megbecsülését... Töreked­nünk kell a személyi feltéte­lek biztosítására. Növelni kell a társadalmi munkásók szá­mát, minél szélesebb tömege­ket kell bevonni a közművelő­dési munkába... A társadal­mi vezetőség tagjai közül fele­lősöket kell kijelölni az intéz­ményünkben folyó kulturális mun Ica valamennyi területé­re ... A nemzetiségi kultúra ápolása mellett fejlesztjük in­ternacionalista kapcsolatain­kat ... Lehetőséget biztosítunk a szocialista brigádok kulturá­lis vállalásainak maradékta­lan teljesítéséhez ... Az ifjú­sági klub működése mellett ifjúsági fórumokat, vitaeste­ket kívánunk rendezni a KISZ csúcsvezetőségével... A köz­oktatási intézményekkel, helyi gazdasági egységekkel jó kap­csolatot kell kialakítanunk.” A terv szól még arról is, hogy a helyi könyvtárral, a budai járás többi művelődési házával, s a járási hivatal mű­velődési osztályával közösen kívánnak többet tenni a nagy­község kultúrájáért. a Es a tények ? Ez persze még csak terv, de reménytkeltő a megvalósítás­hoz. Délután 4 óra. A > művelődést ház ablakában két hangfal. Százhúsz wattos hangerővel adják tudtul, hogy a házban megnyílt az ifjúsági klub, hogy pénteken este a P. Mobil együttes játszik, hogy sakk- és pingpongbajnokság lesz, és kiállítás Kéry Mihály és Orczy József grafikáiból és festmé­nyeiből. Aki a mikrofonba beszél, Pápai Gábor, a Jókai Mór Mű­velődési Ház művészeti elő­adója és gazdasági vezetője. Tőle tudom meg, mi történt a cikkünk megjelenése óta eltelt időben. — A ház nagytermét a ta­nács rendbehozatta, s a hívat­lan albérlők is elköltöztek. A biatorbágyi ÁFÉSZ presszójá­tól egyelőre nem sikerült meg­szabadulni. Ha bort nem is, de sört és likőrt (!) továbbra is árusítanak. A társadalmi veze­tőség még mindig formális, de alakulóban van egy tényleges aktíva: a helyi KISZ-szervezet felajánlotta, hogy a környék öt legnagyobb üzemét képvi­selő fiatalokból propaganda bi­zottságot szervez. A ház szo­cialista szerződéseket kötött a község üzemeivel. Az anyagi segítségért és a társadalmi munkáért — amiire még szük­ség van az épület javítgatásá­hoz — cserébe termet, s a ren­dezvényekhez programot ad a művelődési ház. A szerződők sorában a PVCSV, a Texelekt- ro, a Sasad Tsz és a MEZŐ­GÉP tröszt is ott van. S Nemzetközi táncház Újjáalakult a fotószakkör, csak vezetőre vár. Évek óta változatlanul tart a zongora- oktatás, s decembertől már dolgoznak az irodalmi színpad tagjai is. Az ifjúsági klub programjá­ban nagy hangsúlyt kapott a nemzetköziség. Január 8-án chilei szolidaritási gyűlést tar­tottak a, házban a KISZ-esek, s vagy tíz külföldi fiatallal — vezetőjük Ronald Gabrillo Nunez, perui diák — vették fel a kapcsolatot. Ők is klub­tagok lettek, s rendszeres ven­dégek Budaörsön. A- járási hivatal segítségével ezentúl minden hónap utolsó napján képzőművészeti kiállí­tás nyílik a művelődési ház­ban. Az érdi táncház mintájá­ra — s az érdiek hathatós se­gítségével — nemzetközi tánc­házat szeretnének indítani. Már januárban három vetí­tést rendezett a filmklub, me­lyet a Tankönyvkiadó Válla­lat egyik szerkesztője vezet. Márciusra várják a ház ve­zetőjét. akkor feltehetőleg a mostani keretjellegű munka­terv is kézzel fogható tartal­mat kap. V. G. P. Rá kocsi-jubileumra készülve A megemlékezések márciusban kezdődnek A Pest megyei ünnepség színhelye: Gyömrő Pénteken, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának székhazában Köpeczi Béla, a Magyar Tudományos Akadé­mia főtitkárhelyettese, a Rá­kóczi Emlékbizottság alelnöke ismertette a II. Rákóczi Fe­renc születése 300. évforduló­jával kapcsolatos programot. A központi események közül kiemelkedik a Magyar Nem­zeti Múzeumban március 26-án megnyíló Rákóczi-em- lékkiállítás. Ugyanezen a na­pon a fővárosban központi emlékünnepséget tartanak és megkoszorúzzák a fejedelem szobrát. Ugyancsak koszorúzás lesz külföldön, Borsiban, Rá­kóczi szülőházánál és Kassán, a temetkezési helyen. Ezenkí­vül számos ünnepi esemény lesz a Rákóczi Emlékbizottság kezdeményezésére bel- és kül­földön. A Pest megyei központi ün­nepségeit az 1705-ös híres Rá­kóczi-beszéd színhelyén, Gyomron tartják március vé­gén. A gazdag Pest megyei programból ezenkívül még ki­emelkedik a nagykőrösi és a szentendrei Rákóczi-emléknap. Kiállítótermekben Életmódunk képei a Budavári Palotában Szovjet, bolgár, csehszlovák tárlatok A napokban megnyílt élet­módtörténeti kiállítással ta­lálta meg igazán önmaga hi­vatását a Budapesti Törté­neti Múzeum. „így élnek a budapestiek a XVIII. századtól napjainkig” címmel rendeztek tárlatot, a címben felvetett folyamatot vizsgálják tudományos mód­szerrel, tárgyilagos történe­lemszemlélettel. A tárgyveze­tés objektív magabiztossága a pestiek, budaiak otthonát mutatja be. A falu azóta kiszorult a fővárosból. A régi fotográ­fiákon még látható az óbudai Serfőző utca udvarán a kád, másutt istállók sorjáztak ott, ahol ma bérpaloták magasod­nak a századforduló építkezé­seinek jóvoltából. A rende­zők — dr. Létay Miklós, Ba- róti Judit, Körmöczi Katalin — végigvezetik a látogatót a barokk Budán, bemutatják a szőiőművéíőket, a józsefvá­rosi parasztpolgárokat, elő­tűnnek a viskók, nádtetők a tabáni, vízivárosi szegénység­gel. Hol van ez ma már? Csak a tárgyak emlékeztető erejében maradt fenn a régi életmód a maga párhuzamos­ságával. Ez a párhuzamosság szűnt meg a társadalmi igaz­ságszolgáltatás keretében, és a munkásoáztály harcainak, a történelem helyes haladási irányának következtében. Pest megye iskoláinak fi­gyelmét is felhívjuk e törté­nelmi látókört biztosít«^, na­gyon gazdag művelődéstörté­neti anyagot és dokumentu­mot felvonultató tárlat meg­tekintésére. Hiszen egyetlen élményben és tanulságba^ el­töltött múzeumi történelem­órán éppen a pompásan ívelő és rendezett tárgysorozat se­gítségével pallérozódik gyor­sulva értelmük, változik meg szemléletük. Erre sür­getően szükség van, mert ha­mar felejtjük a múlt árnyait, annak ismerete nélkül. Ár­nyait és fényeit is szüksé­ges áttekintenünk, s a kiál­lítás ezt. teszi velünk. E pon­tossága ellenére nem nyomasz­tó, hanem szívderítő a kiállí­tás. Két okból. Egyrészt kelle­mes a tárlat tagolása, más­részt mindenki tudja, ön­magában hordozza Budapest és egész társadalmunk impo­záns fejlődését, s ami nyo­Az életről - derűsen Raitin,-.„--------------------------------------------- a 1 haha ban Ma gyarországi vendégszereplésen a leningrádi Miniatűr Színház A rkagyij Rajkinról bármit is elmondani, leírni — szinte közhelyszámba megy. Hiszen oly jó ismerő­sünkké lett az elmúlt másfél évtized során, ami alatt a „Válámi ván...” mondása szállóigévé vált, s megkedvel­tük színpadról, televízióból egyaránt a naív, világra cso­dálkozó szemű, bájjal csipke­lődő arcát, sajátos mimikáját. S megjegyeztük mindazt, amit e szemek oly élesen észrevették. A régi kedves ismerőst kö­szönthettük tehát a Thália Színházban, ahol sajnos (rö­vid kecskeméti és székesfehér­vári vendégszereplés után) csak öt alkalommal lép fel együttesével, a kívül rekedt ezreket a televíziós felvétel lehetőségeivel kárpótolva. Nos, a régi kedves ismerőst, de új keretben, új műsorral. Ám a figyelmes nézőnek, is­merőinek az' is föltűnhetett, hogy nemcsak a műsor számai újak, hanem valami új vonás gazdagítja Rajkin művész­portréját is. A korábbinál is bölcsebb derűvel, még érzel­mesebb — mondhatnánk lírai — humorral szemléli a jelen­ségeket, tapintatosan, fino­man eszmélted (tanítja?! né­zőit, hallgatóságát. Éppen érett művészetének nagyszerű jele, hogy ily nagy és sikeres pályafutásra visszatekintve is képes volt — lehetséges talán; akarva-akarati an — tovább­formálódni, a régiben is új módon jelentkezni. E gy valami változatlanul a rési nála: a nagy fokú tár­sadalmi érzékenység, mely művészi hitvallása. Állásfog­lalás, elhivatottság, elkötele­zettség is egyben. A Rajkin alapította és ve­zette leningrádi Miniatűr Színház egész műsora érré épül. Természetesen — az együttes jellegénél fogva — a humor, a szatíra vagy ha ép­pen csupán arra van szük­ség, akkor egy kis fricska je­gyében. Ahogyan kabaréban szokás. Mert hiszen végül is kabarészínpad ez (miért volna degradáló ez a meghatáro­zás?), csak persze némiképpen más, mint amit a hazai kaba­rékban megszoktunk. Itt egyébként Rajkin tulajdon­képpen a konferanszié szere­pét tölti be. Nem a műsorköz­lőét, hanem aki a jelenetek között a függöny előtt tréfál, beszél, s könnyedén, derűt fa- kasztóan közöl nagyon lénye­ges dolgokat Az más kérdés, hogy ezek a konferanszok vál­nak az előadás legfontosabb elemeivé, amelyekre mint csontra a hús rakodik az egész műsor, igen harmonikus össz­hangban. C sak egyszer áll másod­magával Rajkin a füg­göny elé. De ez a páros jelenet estjének egyik legem­lékezetesebb része. Éppen fontosságát hangsúlyozandó: magyarul adják elő, a már jól ismert bájos, lágy hang­lejtéssel. A mondanivaló maga igen kemény, szinte csak ak­kor mélyül el az emberben igazán, amikor a művészek már kimennek a színpadról. A sárga kesztyűs jelenetről van szó, mely biztosan így megy át a köztudatba. Egy sárga kesztyű körül forog mindvégig a beszélgetés, amelyről az egyik beszélgető partner mindenáron be akarja bizonyítani, el akarja hitetni, hogy sötétzöld. S el is hiteti, vagy inkább ráerőlteti nézetét a másikra. Egyikőjükről sem tudunk semmit. Kicsodák, mi­csodák, honnan jöttek. Ám a jelenet végére mégis mindent tudunk két magatartásformá­ról, melynek hordozói annyi­felé fölielhetők: a durva, erő­szakos manipuláló és az óvatos megalkuvó. Melyik a nagyobb veszedelem. Melyik a káro­sabb? — nem teszi föl a kér­dést, semmiféle kérdést nem tesz föl, de az ítélet mégis megfogalmazódik a közönség­ben mindkettővel szemben. Túlzás nélkül mondhatjuk: ez volt az a szám, amelynél — hasonlattal élve — a cirku­szokban elhallgat a zene és csak a dobpergés szól a ve­szélyes, szétütő mutatványhoz. Itt szédítő szellemi-szellemes szaltó mortálénak lehettünk tanúi, s nem kisebb döbbent ámulattal figyelhettük a talp­raesett művészt. ’'t Miniatűr Színház társu- \ lata — 10—12 művész — mind Önálló egyéniség. Mindenekelőtt nem játékstí­lusukban igazodnak (hiába­való is lenne), hanem törekvé­seikben mesterükhöz, Rajkin- hoz. Kerülik a harsány meg­oldásokat, ritkán nyúlnak bo- hózati elemekhez, helyettük a jellemkomikum nemesebb eszközeivel dolgoznak. Nem kevésbé nevettetően, de egy­ben elgondolkodtatóan is. A műsor egésze valami szinte megfoghatatlan, mégis mindig jelenlevő mély humánummal arról igyekszik beszélni, hogy milyen legyen az értelmes élet, miként kellene, lehetne boldogan élnünk. S ezt úgy te­szi, hogy a fonákot mutatja föl: ezt teszitek, így gondol­kodtok, így viselkedtek, ma­gatokra vessetek hát. Fölkava­ró például, amikor négy szí­nész a félhomályos színpad előterében csupán egymásra csattanó szavakat mond. Tár­gyak neveit: telek, nyaraló, Zsiguli, Mercedes . .. Lihegve, fulladozva licitálnak rá egy­másra újból és újból. Neve­tünk rajtuk, lenézően mosoly- gunk. Aztán egyszerre — az egyikben is, a másikban is el­akad, megbicsaklik a szó. El­szaladt az élet. S meseszerű lebegés közben sóhajtoznak immár, hogy csak egy órára vissza a földre: erdőt járni ki­csit, pecázni, a gyerekekkel be­szélgetni ... csupa apró örö­mök, vágyak, amelyeket elsza­lasztottak, mert az idő a szer­zésre kellett, arra múlt el. Í i fféle nevetés, meghökken- j tésbe torkolló mosoly is van Rajkin színpadán, de számos egyszerűbb, hétközna­pibb jelenet is, amelyek mé­lyén mégiscsak társadalmi visszásságok húzódnak meg, s arra gondolunk: nélkülük könnyebb, szebb lenne aZ élet. Nem szeretném, ha az olvasó félreértené soraimat: sietek leszögezni, hogy mindezek a súlyos vagy kevésbé súlyos gondolatok rendkívül köny- nyeden, szórakoztatóan és hu­morosan vannak mindvégig jelen. Ahogyan — mint emlí­tettem — kabaréban szokás. S jelen van Rajkin nagyszerű átváltozó művészete is, amely oly nagy sikert aratott már korábbi vendégszerepléseinél. Most is egy pillanat alatt (mi­közben fejét a függöny mögé dugja)' más arc tekint vissza ránk. De nemcsak más arc, hanem más ember, más jel­lem, más gondolkodás. Ez az igazi metamorfózis! És már halljuk is a szavakat, a néze­teket egy nevelési probléma körül, ahogyan ki-ki a maga szemszögéből világítja meg. A rajkini fregolimű vészét is érettebb lett a korábbinál, mélyebb, s nem kevésbé meg­ragadó. mjincs a világnak olyan ka­11 barémflsora, amelynek minden száma azonos szinten mozogna. Ettől sem kívánhattuk (azonkívül azzal is számolnunk kell, hogy a mégis csak a szovjet viszo­nyokra írt jelenetek eseten­ként másként hatnak itt és ott). Ám azon túl, hogy mind­végig remek szórakozást nyújt, valóra váltja azt a nem lebecsülendő törekvést: „Újra és újra nézzünk körül, gondol­kozzunk el az életről”... „Ez művészetünk célja" — mondja Arkagyin Rajkin, s társulatával ezt a célt a Thá- liában is elérték. Lőkös Zoltán masztó, egyre inkább a múltra marad, annak tarto­zéka. Pillantás a tengerekre A Szovjet Kultúra és Tudo­mány Házában szintén érde­kes technikai és történeti jel­legű kiállítás nyílt a szov­jet tengeri flotta eredményei­ről. Ezúttal tengeri hajó­kat, óceániáró gőzösöket lá­tunk, kellemes megjelenésű monstrumokat, melyek igye­keznek önmagukba fogadni az élet teljességét: uszodát, bárhelyiséget, könyvtárat, klubot, hogy az utazás ne je­lentsen korlátozást, a tár­sas élet kényszerszünetét. A tervrajzokon, modelle­ken nyomon követhető a szov­jet hajóipar ezen úszó szál­lodáinak korszerű vonalve­zetése, hullámokon ringó fe­hér tömbje, mely egyfelől kényelmet és kultúráltságot biztosít, másrészt a világ minden távoli pontját ott­honként nyújtja át az uta­soknak. A kiállítás tájakat, a hajózás műszaki munkáját is bemutatja, nem elégszik meg a máskülönben impozáns ha­jótestek távoli, közeli látta- tásával. város-meghosszabbo­dásaikat is felvillantja. Fotók az ifjúságról Tanulságosak Borisz Mak- szimovnak a Bolgár Kul­túrában látható fotói, me­lyek a bolgár ifjúság életét mutatják be. Főleg a munkát, azt, hogy ez min­den emberi tevékenység alap­ja. Ezt a nézőpontot Borisz Makszimov remekül eltalálja minden alkalommal. Vagyis: gondolkodik a bolgár társa­dalom fejlődésének tág ösvé­nyén, mely az ifjúság táv­latának nem a könnyű kikap­csolódást, a lezserséget, a könnyelmű kalandokat, ha­nem a munkát, a munka bol­dogságot érlelő hivatását tartja. Ezért érezzük a képek előtt, önmagunkra is eszmélve, hogy általános érvényű, számunk­ra is eszmét sugalló, idősze­rű kiállítást láthattunk. Művészet és technika Nagy közönségsikert arat­tak a Csehszlovák Kultúra Budapest, Rózsa Ferenc ut­cai • tárlathelyiségében bemu­tatott zenélő gépek, melyet két az 1908-ban létesült prá­gai technikai múzeum bo­csátott a magyar múzeumlá­togatók rendelkezésére. A le­leményességet ezúttal a mű­vészet és a technika összefo­gása okozza, a gyönyörkö­dést is. A felhúzásra zenélő néger fiú, a színpadi hatású majomzene egyszerre kedves és groteszk, jelzi az ötletek kifogyhatatlanságát. A gazdag gyűjtemény fel­vonultatja a XIX. században meghonosodott madárdalos kintornákat, a dallamokat sugárzó elmés fényképalbu­mokat és harangjátékot, me­lyet Prágában, az Övárosban is megcsodálhatunk. Egyálta­lán a kiállítás fő eszmei in­dítéka, hogy a művészet és a technika találkozásán túl, gyarapítsa muzeális ajánla­tokkal a turisztikát. Losonci Miklós I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom