Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-01 / 27. szám

ifap 1976. FEBRUÁR 1., VASÁRNAP TV-FIGYELŐ Vajdáról, újszerűén. Zsig­mondi Boris csütörtök este be­mutatott új képzőművészeti filmjében ismét eltért a szok­ványtól: Vajda Lajos sajátos művészetét nem konvencioná­lis eszközökkel mutatta be. Nem úgy tehát, ahogyan meg­szoktuk.'Nem az életrajz kro­nológiájának megfelelően, nem az események láncolatára fűz­ve vitte a nézők elé Vajda montázsait, rajzait, festmé­nyeit. A rendező egészen más utat választott. A képek alá az életrajz eseményei helyett a művész leveleiből, vallomásai­ból idézett föl jellemző és jel­legzetes mondatokat. Nem részadatok közlésére töreke­dett tehát: az egészet, a lénye­get akarta érzékelteni, szem­léltetni. Hogy mit és hogyan? Annak megmutatását például, hogy Vajda egyéni és első pillan­tásra túlságosan elvontnak lát­szó művészete miképpen nőtt ki Szentendre valóságából, tár­gyi világából. A film bemutat­ta Vajda képeinek egy-egy jel­legzetes, különösnek ható motí­vumát, s aztán rögtön megmu­tatta azt is, hogy ez a sokak számára talán kigondoltnak, spekulatívnak tűnő motívum, hol található meg Szentendrén eredeti falmájában. Játék és színház. Már a Szín—játék—szín első műsora után, amely a Nemzetiben zaj­lott le, megírtuk, hogy hasznos, érdekes, tartalmas, jó vállalko­zás ez a vetélkedő. Mindenek­előtt azért, mert egybeötvözi — vagy legalább is az első for­duló egybeötvözte — mindazt amitől az ilyen jellegű játékok a néző számára értelmet kap­nak: a fordulatosságot, az iz­galmat, az ismeretterjesztést és — ez nagyon fontos — a mű­vészi élményt. Egyik nélkül sincs, nem le­het igazán jó színházi, színház­történeti vetélkedő. Emlékez­zünk csak az első fordulóra. A műsorban szinte a Nemzeti egész társulata felvonult, s nemcsak azért, hogy talányos kérdéseket tegyenek föl a ver­senyzőknek, hanem azért is, hogy egy-egy színdarab, részlet előadásával szórakoztassák a nézőket, hogy — másképpen szólva —- megmutassanak va­lamit a színház lényegéből. Jó indulás volt ez. Annyira jó, hogy már most, a második forduló után példaként va­gyunk kénytelenek hivatkozni rá. A péntek esti vígszínházi vetélkedő ugyanis nem sikerült olyan jól, mint az első. Nem si­került, mert kissé megbillentek az arányok. A szerkesztők, rendezők annyira belefeled­keztek a játékba, hogy a nézőt valósággal kizárták a műsor­ból, a műsor élvezetéből. A forduló anyagát szinte kizáró­lag a játékosokkal törődve állí­tották össze. De a második forduló nem­csak kevesebb művészi él­ményt nyújtott, mint az első, hanem ismeretterjesztő műsor­ként is gyengébbre sikerült. Az még hagyján, hogy semmit sem törődtek — bár törődhet­tek volna — azokkal a nézők­kel, akik például nem ismerik Wilder A mi kis városunk cí­mű darabját. Ök — sokan le­hetnek — nem, tudták követni a játéknak ezt a szakaszát. Nagyobb baj, hogy a lényeg is kimaradt a műsorból. Mármint az, hogy tulajdonképpen mi­lyen színház a Vígszínház, mi­lyen a jellege, a karaktere, mi­ben különbözik a többitől. Ilyen összefoglalást minden­képpen vártunk volna a magas színvonalú vetélkedőtől. A sok részadatból ugyanis, amit a versenyzők imponáló tudással összehoznak, így nem állt ösz- sze egész, egységes jellemző kép. Csontos Magda Pályázati felhívás a „Dcrkovits-ösztöndíf elnyerésére A Kulturális Minisztérium és a Magyar Képzőművészek Szövetsége pályázatot hirdet a „Derkovits Gyula ösztöndíj”- ra. Az ösztöndíj célja megha­tározott számú tehetséges, már önálló művészi tevékeny­séget folytató fiatal művész alkotói támogatása. A három­éves ösztöndíj lehetőséget nyújt az ifjú művészek rend­szeres, tervszerű munkán ala­puló fejlődéséhez. A „Derkovits Gyula ösztön- díj”-ra pályázhat minden olyan harmincötödik életévét még be nem töltött képzőmű­vész, aki a főiskola elvégzése után önálló művészi tevé­kenységet tud felmutatni. Ki­vételes esetben — ha a mű­vészi munkásság indokolja — olyan művész is részesülhet ösztöndíjban, aki nem rendel­kezik főiskolai végzettséggel. Az ösztöndíj összege — há­romévi időtartamra — havi 3000 forint. Az ösztöndíj oda­ítéléséről a kulturális minisz­ter dönt. Az ösztöndíj odaíté­lésére vonatkozó javaslatok kidolgozását és az ösztöndíj időtartama alatt az ösztöndí­jasok munkájának figyelem­mel kísérését a Kulturális Minisztérium, a Magyar Kép­zőművészek Szövetsége, vala­mint a Képzőművészeti Főis­kola képviselőiből alakult bi­zottság végzi. A bizottság tag­jait a kulturális miniszter ne­vezi ki. Csendéletnek aligha nevez­hető kép: ütemesen koppan a kalapács a fehér-melegen izzó vason. Feszül a kar, a kéz, az izmok összehangolt működése percek alatt új formát ad az anyagnak. Mint egy méteres triangulum hangja, a nagyze­nekarban, a tűzikovács ritmust ver az alakuló vasdarabon. Homloka verejtékes. Nem en­ged magának pihenőt.- Szűk­szavúan a bölcs népi mondást idézi: addig üsd a vasat, míg meleg. Lehoczky János szentendrei műhelyében szusszanásnyi csendre sem áll meg a munka. Fáradhatatlan: a hevülő vas­darab alákíthatósága szabja meg a tempót. És saját akara­ta. Mert végül is ő dönti el, mivé változik elképzelésének megfelelően, az előbb még szögletes vasrúd. Nagyapáink kovácsmesterével ellentétben, a mai tűzikovácsa nemcsak vasat veri. Egyben tervezője is munkájának. Egyenrangú társa bármelyük iparművész­nek. Másoknak a réz, a gyap­jú, az üveg, Lehoczky János Az embernek tartása legyen >-'■ '■ JtA' ■ ; i'i'ífiui* ; Sk. \ 'A O -ííár- f - ’ MUNKÁK ES MINDENNAPOK Szabódik. A klubról, igen. Arról szívesen beszélek. Hat éve esett rám a választás, mindjárt a megalakulásnál. Hogy miért, nem tudom. Nem is lényeges. Akkor még csak egyetlen ' szobánk volt, egy magánházban. Tizenhat éves voltam és gimnazista. Bejáró diák. Budán, a Toldi gimná­ziumban tanultam. Jó közös­ség volt. Ezt szerettem volna megtalálni idehaza is. Legyen egy hely, ahol együtt vagyunk, mi, tizenévesek. Ahol nem szól ránk senki, amiért nem tudunk mit kezdeni tizenéves önmagunkkal. Mindent tudni akarunk. Felfedezni a világot. Közben önmagunkat is. Kap­kodunk. Belevágunk ebbe, ab­ba. Van, ami sikerül — ilyen­kor szeretnénk kirohanni az utcára és bekiabálni minden házba, hogy nézzétek, mégis­csak vagyunk már valakik! —, van, ami nem, az egy-két órá­ra, napra a kedvünket szegi, de aztán mintha mi sem tör­tént volna, hajrá tovább! Megtalálta önmagát A neve: Székely Annamá­ria. Huszonkét éves. Itt szüle­tett Tökön, ezen az ezernégy­száz lelkes településen. S itt találta meg felnőtt önmagát. Másfél esztendeje a művelő­dési ház ifjúsági klubjának függetlenített vezetője. A fize­tése havi kétezer forint. Most éppen vizsgákra ké­szül. Első éves levelező hall­gatója a szombathelyi tanár­képző főiskolának. Magyar­népművelés szakon. Végre sikerült, mondja csendes örömmel. Aztán még hozzáteszi. Tudja, esztendeje egyszer már megpróbáltam. Mások biztatására jelentkez­tem, inkább csak azért, le­gyen meg az akaratuk. Tábor­ban voltam azon a nyáron. Nem készültem, eljátszottam az időt. Megesik 'az ilyen az emberrel. Szépen bekötött, vaskos naplókat tesz elém. Hat év krónikája, arról, hogy mit csináltak, mire jutottak eny- nyi idő alatt. Ma Leányváron voltunk. Az ottani ifjúsági klub vendége­ként. Remek volt a vetélkedő. Utána játszottunk, táncoltunk. Csuda jópofa fiúk és lányok. Nemcsak azért kell visszahív­nunk őket, hogy visszaadjuk a vendéglátást, hanem azért is, hogy megismétlődjenek az ott töltött órák ... Ma a gyömrői ifjúsági klub tagjai voltak a vendégeink. Jól felkészült társaság. Van mit tanulni tőlük... A duna- haraszti ifjúsági klub tagjai szívesen jönnek hozzánk. Az­zal búcsúztak, hogy remekül érezték itt magukat... 1975. március 23. Izgatottan vártuk, mit is takar ez a szó: táncház. Eddig csak hallot­tunk róla, hogy van ilyen. Az érdiektől. Azt mondták, nagy­szerű dolog. De vajon valóban az lesz? Mi a beatzenén nőt­tünk fel. Hogyan fogunk tán­colni a népzenére? Mint ki­derült, nem is olyan ördöngös dolog. Ma már kéthetenként ren­dezünk táncházat, mondja Pedig tíz hónappal ezelőtt még attól féltünk, hogy ku­darcot vallunk. Nem igy tör­tént. Az ifjúsági klub tagjai szinte minden alkalommal teljes létszámmal részt vesz­nek a táncház programjában. Szívesen vették azt az újítá­sunkat is, hogy a táncház szünetében néprajzi, népzenei filmeket vetítünk. Ha munkájáról beszél, nem fogy ki a szóból Az ifjúsági klubnak negy­venöt beiratkozott tagja van. És három rétegklubja, a fiata­lok érdeklődésének megfele­lően. A klubszínpad tagjait a közös játék öröme fogja ösz- sze. Nemcsak szeretik az iro­dalmat. másokat is részesévé kívánnak tenni az irodalom nyújtotta élményeknek. A magnósklub zenekedvelő fia­talokból verbuválódott. Ez a hobby azonban műszaki is­mereteket is igényel, amire szert tehetnek a közös össze­jöveteleken. Az irodalombará­tok köre a legújabb: január elején alakult. A Magyaror­szág felfedezése című könyv- sorozat köteteit dolgozzák fel közösen Kiss Sándor törté­nész vezetésével. Eddig két előadást tartottak, Szociográ­fiai irodalmunk előzményei, illetve A népi írók mozgalma címmel. Amíg munkájáról beszélge­tünk, szinte kifogyhatatlan a Baj .. V SS SSföggS szóban. Szívesen járunk együtt színházba, Budapestre. Vetélkedőink nagyon népsze­rűek. Kirándulásainkat min­dig összekapcsoljuk a helytör­ténettel. A könyvtárnak szin­te minden klubtag rendszeres olvasója. A művelődési ház kiállításainak megnyitóján va­lamennyien részt veszünk, és politikai vitaestjeinken sem kell félnünk attól, hogy az előadó magára marad a feltett kérdésekkel. Egy kudarccal maga mögött Okos, csinos, talpraesett lány. Csak akkor bizonytala­nodik, amikor a saját életéről kérdezem. Félszegen egyik lá­báról a másikra áll. Látszik az arcán, hogy a legszíveseb­ben hazafutna, ha volna iga­zi otthona. Anyám hosszú évek óta na­gyon beteg, jegyzi meg vonta- tott-csendesen. Gyakran van kórházban. A bátyám, amikor befejezte a tanulmányait, megnősült. Egyedül nekem kell gondoskodnom anyámról, húgomról. Az érettségi után néhány hónapig a gazdaság gyümöl­csösében dolgozott. Aztán megbízott igazgatója lett a zsámbéki művelődési háznak. Tizennyolc és fél évesen. Négy hónap után megfutott, önma­gát okolta a kudarcért, pedig csak tapasztalatlan volt és magárahagyott ebben a na­gyon fontos munkában. In­kább elment raktári munkás­nak Budapestre, a könyvter­jesztő vállalathoz. Onnan kér­te ki másfél esztendeje a ter­melőszövetkezet, hogy amit addig négy és fél évig csinált, jobbára társadalmi munká­ban, azt főfoglalkozásúként folytassa tovább. Családfenntartó. Édesanyja néhány hete Thüringiába uta­zott a testvéréhez gyógyulni, pihenni. Már én is voltam ott, derül fel az arca. A ház mögött száz méterre kezdődik az erdő pi- hentető-gyógyító csendjével, nyugalmával. Anyám márciu­sig ott marad. Édesanyja helyett is Addig ö főz, mos, takarít. Enni ad húgának, ellenőrzi ta­nulását, s mert éppen belá­zasodott, ápolja. Közben végzi a munkáját a klubban, a mű­velődési házban, amelynek ő a szervező-propagandistája is. És Jcészül a néhány nap múlva kezdődő vizsgákra. Jó jegyek­kel szeretné zárni az első fél­évet magyar nyelvtanból, mű­velődéspolitikából, pszicholó­giából. Nem irigylésre méltó az éle­te. Lehet, hogy egy kicsit ne­hezebb, mint a többi korom­beli lánynak, bólint rá, de nem panaszképpen. Huszon­két évesen még semmi sem látszik elviselhetetlennek. Az a fontos, hogy az embernek tartása legyen. A nagyanyám mondta ezt, ott Thüringiában, amikor nála voltam. Neki hi­szek, mert az életével bizonyí­totta ezt. Nagyapámmal együtt vitték koncentrációs táborba azért, mert tagjai vol­tak a pártnál* Amikor egy kicsit nehezebb, rájuk gondo­lok. Ha ők elviselték mindazt a szörnyűséget azért, mert emberek akartak maradni az embertelenségben, nekem sincs jogom panaszkodni. Egy­szer él az ember, s azért él, hogy tegyen valamit. Ki többet, ki kevesebbet. Prukner Pál számára a vas jelenti az esz- mélést-gondolatot hordozó nyersanyagot. A vas engedelmessége Szobájában ülünk, a sok töprengéstől tanúskodó rajz­asztal mellett. A polcokon tár­gyak: gyertyatartók, lámpák, önálló funkcióval bíró ipar­művészeti darabok. Megmun­kálásuk a mesterség legszebb hagyományait idézi. Tavalyi csepeli bemutatkozásán ezért nyújtották kezüket a kovács- üzem nehezen barátkozó mun­kásai. — Hogyan lesz valaikiből tűzikovács ? Gyermekkorát emlegeti, ka­landozásait a különböző anya­gok között. Míg beszél, sze­mével végigsímogatja a ková­csoltvas kisasztalt, a mennye­zetről aláfeszülő csillárt. Az ajtónál remekművű térelvá­lasztó nyújtja meg a falat. Motívuma sallangmentesen ha­sított, hullámos levélforma. A kötések — mint az egymást követő szívhangok rajza a kéznél levő anyagnak a vará­zsa? Maradandóságában. A tűzikovács nem a század- forduló vasrácsainak ide-oda hajlongó csigáit, növényi ve­getációkat utánzó kuszaságát készíti. A szentendrei múze­umban eltöltött évek megis­mertették vele a legősibb for­mákat. Innen adódik hát tö­rekvése egyszerűség, mint az a múieum egyik kapuján is megfigyelhető. A vasajtót Lehoczky János készítette. A rácsok ölelkezve kapaszkod­nak egymáshoz. Építőelemei archaizálok, ám mégis maialt. Szervesen beilleszkednek a műemléki környezetbe. Az utóbbi két-hérom esz­tendőben szaporodnak meg­rendelései. Felfigyeltek tehet­ségére, művészetére. A Gara­bonciás Klub cégérét nemrég helyezték el Kőszegen. Leg­újabb feladata már méretében is lenyűgöző: harminc négy­zetméteres térelválasztót ké­szít a budavári Hilton Szálló­ba. Elégedett ember. Mind­össze egyetlen szakmai kíván­sága van: szeretné, ha több­képernyőn — lüfctetésszerűen kapcsolják egymáshoz a levél­formák kereteit. Lehoczky Jánost, a vas en­gedelmessége csábította el. És az építészet. Corbousier beton- vas-üveg házait hozza fel pél­daként. Ha többen lennének — Hol voltam én még a vastól, amikor megkapott az építőművészet? A tanulóévek keménysége, Bieber Károly Európa-szerte ismert művésze­tének hatása sajátíttatta el ve­lem ezt az erőt nyelő és küz­delmes mesterséget. Tudja, miben rejlik ennek a mindig Milos József felvételei ben lennének, ha másakkal együtt hódítaná meg a kovács­művészet számára az általa annyira kedvelt építészetet. A kiállítás Lehoczky János kovács­iparművész kiállítását Mikó Sándor Munkácsy-díjas bel­sőépítész, a Magyar Képző­művészek Szövetségének főtit­kára nyitja meg ma, vasár­nap délelőtt, 11 órakor Szent­endrén, a Művésztelepi Galé­riában. Az Iparművészeti Vál­lalat és a Pest megyei Múzeu­mok igazgatósága által rende­zett tárlat, március 1-ig te­kinthető meg. Molnár Zsolt Szásnyo le van ezren Színházbajárók Pest megyében évek óta öt színház játszik rendszeresen. Leggyakrabban az Állami Déryné Színház társulata, ezenkívül az Állami Bábszín­ház, a kecskeméti Katona Jó­zsef, a szolnoki Szigligeti Színház, valamint a buda­pesti Irodalmi Színpad együt­tese. Ez utóbbi szocialista szerződést is kötött Pest me­gyével, akárcsak legutóbb a megyei művelődési központtal a Nemzeti Színház és a Ma­dách Színház. Ezúttal egyelőre csak az öt színházról szólva: a megye hatvan településén mutatják be előadásaikat. Évente átla­gosan háromszáz alkalommal lépnek színre évadonként mintegy százezer néző előtt. Különleges helyet foglal él a megyében a Szentendrei Teátrum. A város szép fekvé­se, a Teátrum terének elhe­lyezkedése speciális játékstí­lusok és játékok bemutatásá­ra is igen alkalmas. Évente hozzávetőlegesen tízezer em­ber számára kínálja a színház élményét. Az idén a megyében a szín­házbajárók száma lényegesen növekszik azáltal, hogy a mű­velődési központban januártól kéthetenként játszanak a szer­ződött színházak. Természetesen nem csupán a tájoló társulatok kínálják a színház élményét Pest megye lakosainak. A főváros, Kecs­kemét és Szolnok közelsége lehetővé teszi, hogy vala­mennyi fővárosi és a két vi­déki színházba is eljuthassa­nak a megyében élők. A Köz­ponti Jegyiroda adatai sze­rint mintegy húszezer Pest megyei jár csoporiosan a fő­város színházaiba. A szerve­zett látogatók hatvan százalé­ka iskolás, de egyre növekszik az ipari üzemek és a termelő- szövetkezetek színházba járó dolgozóinak a száma is. Az egyénileg színházba já­rók száma a valósághoz közel­álló adatok szerint évadon­ként meghaladja az ötvenez­ret. összességében tehát mint­egy száznyolcvanezer Pest me­gyei lakos jár a színházakba egy-egy esztendőben, ami lé­nyeges emelkedést mutat az elmúlt évekhez képest. — P — A szentendrei tüzikovács

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom