Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-01 / 27. szám

1976. FEBRUÁR 1., VASÁRNAP xffldtm 3 Többet gondolkodni, sokká! jobban dolgozni Jó alapról indul a lenipar Tanácskozás szabad szombaton Budakaíászon A budakalászi központú Lenfonó és Szövőipari Válla­lat 6 ezer 700 dolgozójának tegnap szabad szombatja volt. Ebben nincs semmi rendkí­vüli. Annál újszerűbb, hogy a vállalat vezetői éppen erre a délelőttre szervezték meg ta­nácskozásukat, mintegy de­monstrálva a változó szemlé­letet — a szavak és a tettek egységét —, hogy a fontos megvitatnivaló, a tájékoztatás ne a napi munkától vonja el a résztvevőket. A vállalat minden gyárából eljöttek a gazdasági vezetők, a pártszervezetek képviselői, a szakszervezeti tanácstagok és szép számban szocialista brigádvezetők is a budakalá­szi művelődési otthonba, hogy megismerjék legfontosabb teendőiket 1976-ban. Választ kerestek arra: hogyan tudnak gyorsan és rugalmasan, haté­konyan alkalmazkodni az új közgazdasági szabályozók tá­masztotta követelményekhez. Sok az anyagmozgató Beck Tamás vezérigazgató tömör, lényegre törő bevezető­jében megfogalmazta, mit vár a népgazdaság általában a vállalatoktól, s milyen konk­rét feladatokat jelölt meg szá­mukra a Könnyűipari Minisz­térium. A feladat egyáltalán nem könnyű. Különösen érvényes ez a megállapítás a tőkés ex­port növelésére, amely az idén és az V. ötéves tervidő­szakban is a vállalati tevé­kenység eredményének fő fokmérője lesz. A cél az, hogy 1980-ig a tőkés export értéke megkétszereződjék. Már 1976- ban mintegy 20—25 százalékos növekedést kell elérni, úgy, hogy az első félévben az idő­arányosnál nagyobb legyen a kiszállított termékek mennyi­sége. Tartós, újszerű együtt­működést, kooperációt kell ki­alakítani az erre alkalmas tőkés partnerekkel. Az V. ötéves terv végrehaj­tása során a szocialista export mintegy 34—33 százalékos nö­vekedésével számolnak a vál­lalatnál, s általános elvként határozta meg a vezetés az aktív vállalati magatartást a külföldi kapcsolatokban. Csak egyetértéssel találkoz­hat a vezérigazgatónak az a megállapítása is, hogy a nö­vekvő követelmények teljesí­tésének lényeges feltétele: jobban törődni a dolgozók ügyeivel, munkakörülményeik javításával, a fiatalok és a nők fizikai terheinek csökken­tésével. Nem csak hangoztat­ják, cselekednek is. A mun­kát úgy szervezik meg, hogy a több gyermekes család­anyák egy műszakban dolgoz­hassanak, növelik a munkás-, illetve leányszállások férőhe­lyeit, gyorsabb ütemben gé­pesítik az anyagmozgatást. Ez utóbbira már jellemző egy tavalyi adat: 20 millió forint értékű anyagmozgató beren­dezést vásároltak. — Hiba azonban — mondta Beck Tamás —, hogy a gé­pek nyújtotta segítséget nem használjuk ki. Ma sem ritka az évszázados módszer, a hó­rukk, a kézikocsi vonszolása, amellyel csak magunkról ál­lítunk ki „szegénységi bizo­nyítványt”. (Csak megjegyez­zük: a könnyűiparban foglal­koztatottak 15—18 százaléka anyagmozgató, s mennyivel több hasznot hozna, ha leg­alább egy részük a közvetlen termelésben venne részt!) Tervek helyett a tetteket A Lenfonó és Szövőipari Vállalatnál — mint ahogy ez idő tájt az ország számos népgazdasági egységénél is — az előrelépés fő lehetőségét a hatékonyabb üzem- és mun­kaszervezésben, a gyorsan megvalósuló fejlesztésekben látja. Tegyük hozzá, hogy az eddiginél színvonalasabb fej­lesztési programot valósítanak meg, melynek egy jelentős részéhez már rendelkeznek a szükséges anyagi eszközökkel. És egy gyakorlatias befejező mondat az anyagi ösztönzés­ről: a prémiumok, egyéb ju­talmak odaítélésénél a közös célok megvalósulását, a tette­ket vegyük figyelembe, ne „terveket, tanulmányokat” ösztönözzünk velük. Monti László vezérigazgató­helyettes vállalati nyelvre „fordította” előadásában az egyébként meglehetősen tér-1 jedelmes új közgazdasági sza­bályozókat. Pontosabban: azt ismertette, hogy milyen ha­tást gyakorolnak a vállalati gazdálkodásra, mit kell tenni ánnak érdekében, hogy a sza­bályozók elérjék céljukat, s valóban a jobb, a belső tarta­lékokat feltáró termelésre, gazdálkodásra ösztönözzenek. Beszélt a megelőző időszak­ról is, őszintén elemezve a ko­rábbi ellentmondásokat. Ami a // ha" mögött van — Azt hiszem, sokan érez­tük, hogy nem mindig a több és a jobb munkával jutottunk nagyobb jövedelemhez, s a ta­pasztalt hibákból sem okul­tunk eléggé. A lenipar viszonylagosan kedvező helyzetben van a vi­lágpiacon. Termékei általába/? jó áron értékesíthetők, ez biz­tonságérzetet adhat. Gazdasá­gossá válásuk már jó ütem­ben folyik, tempót veszíteni azonban nem szabad: a tőkés piacokon szerzett pozíciókat megőrizni, s jobban élni a KGST-integráció lehetőségei­vel. A szakemberek már dol­goznak a szocialista országok­kal szorosabbra fűzött közép- és hosszú távú együttműködés tervein. ■ A közgazdász a tervezésnél mindig számba veszi a bevé­telt, a kiadást. S úgy tervez, hogy a mérlegen az előbbi húzza le a serpenyőt. A len­ipariak is felmérték, hogy az új szabályozók szerinti na­gyobb jövedelemelvonást, mi­vel ellensúlyozzák. A lényeg: ha a tervezett exportot — amely jelentősen meghaladja a tavalyit — a már ismertetett szempontok szerint teljesítik akkor — az állami szubvenció kedvező gazdasági hatásaival kiegészülve — a végeredmény sem okoz majd különösebb megrázkódtatást a gazdálko­dásban. Emögött, hogy a ha-ból át­gondolt igen váljon, ahhoz cselekvési egységre van szük­ség. Mert táblán összeadni és kivonni a milliókat — mint ahogy Honti László mondotta — nem nehéz. Megtermelni, értékesítésből dollárra vagy más pénzegységre váltani, vi­szont már nem olyan egysze­rű. A Lenfonó- és Szövőipari Vállalat vezetői ezen a tanács­kozáson jól határozták meg a tennivalókat. Látszik, alapo­san végigondolták, mielőtt a termelés vezérkarával ismer­tették. Kár, hogy nincs he­lyünk a részletek taglalására, igaz nem is ez volt a célunk. Inkább csak jó példaként kí­vántuk ismertetni a tanácsko­zást, s említeni egy vállalatot, ahol — ellentétben a még nem ritkán tapasztalható jelensé­gekkel — a hogyan lehet telje­síteni alapállásról indulnak a megnövekedett feladatok vég­rehajtására. B. L. Élelmiszer-termelés és fogyasztás © A korszerű táplálkozás érdekébe® az Állattenyésztés fejlesztésére a tervtörvény évenként háromszázalékos nö­vekedési ütemet ír elő, de ez csak úgy lehetséges, ha a nagy­üzemekben évi 5—6 százalék lesz a plusz. Mindezt pedig úgy, hogy korszerű „istálló- városok” építésére a tervidő­szakban nem nagyon lesz pén­zünk. Legfontosabb minálunk a sertéshús. Termelését a terv­időszakban kilenc-tíz százalék­kal akarjuk a mai igen magas szint fölé emelni. Ez lehetséges akkor, ha jobban kihasználjuk a nagyüzemek korszerű tele­peit, továbbra is üzemben tart­juk a régebbi nagyüzemi tele­peket és nem mondunk le a kistermelők segítségéről. A kö­zelmúlt hónapokban sajnos — igen összetett okok miatt — a kisüzemi sertéstartás-hizlalás csökkent. Eredményesnek ígér­kező lépéseket teszünk most, hogy ismét megnyerjük a kis­emberek bizalmát, támogassuk munkaidőn túli, otthoni tevé­kenységüket, miközben a nagyüzemek is megteszik a magukét. A KORSZERŰ TÁPLÁLKO­ZÁS egyik kulcskérdése a ba­romfi. Fogyasztásában világ­méretekben is előkelő helyen vagyunk, és annak is örülhe­tünk, hogy baromfitenyészté­sünk viszonylag korszerű, ki­egyensúlyozott. Marhahúst nem sokat fo­gyasztunk, viszont ez a mező- gazdaság egyik legfontosabb exportcikke. A szarvasmarha­tenyésztés a közelmúltban nem fejlődött megnyugtatóan, sőt, egyes területeken visszaesést is tapasztalhattunk. Ennek egyik tünete, hogy esetenként kül­földről kell vajat és sajtot be­hoznunk. Nem nyugodhatunk bele, hogy ilyen „határesetet” produkáljon szarvasmarha-te­nyésztésünk. Biztonságosan kell előállítani az idehaza és az exportra szükséges hús­mennyiséget, valamint a tej- és tejtermékfogyasztás feltétlenül fontos fokozásának itthoni fe­dezetét. Nem lesz könnyű. A termelőszövetkezeteknek pél­dául az évi fejési átlagot 2300 literről 2900 literre kell növel­niük. Nagyon hosszadalmas és át­gondolt tevékenység szükséges a takarmányhelyzet megvál­toztatásához. Sajnos ma még nem kevés helyen azt etetnek, ami éppen van és annyit etet­nek, amennyi van. Ez minden, csak nem korszerű állatte­nyésztés. Pedig meglévő lehe­tőségeink tűrhető kihasználása is sokkal biztosabb takarmány — mindenek előtt fehérje — bázist jelenthetne. Egyszerűen nem lehet menteni azt a tényt, hogy rétjeink, legelőink ma ki­sebb hozamot adnak, mint a felszabadulás előtt. Roham­munkával ezen nem lehet se­gíteni, de ez az ötéves terv rá­kényszeríti a mezőgazdaságot arra, hogy feltárja a takar­mánytermesztés tartalékait és biztonságosabb alapokat épít­sen ki. az élő Állat ütja hosszú a hentes pultjáig. Saj­nos itt sincs összhang. Húsipa­runk nem tudta követni az ál­lattenyésztés fejlődését. A ser- téshizlalás felfutása idején pél­dául még túlórázással sem bír­ták az iramot a vágóhiak. A már meglévő húst pedig gyak­ran azért nem tudjuk dobozolt sonka, szalámi, vagy csabai kolbász formájában értékesíte­ni a világpiacon, mert nincs hol elkészíteni ezeket az érté­kes cikkeket. (Még a hazai piacra sem jut elegendő.) A húsipar rekontsrukcióján dol­goznak, már termel a miskol­ci, gyorsított ütemben készül a gyulai húskombinát. Közben még a termelőszövetkezetek, fogyasztási szövetkezetek is lé­tesítenek kisebb-nagyobb vá­góhidakat, húsfeldolgozó üze­meket, noha ez nem mindig egyértelműen jó üzlet. Remél­jük, ötödik ötéves tervünk meghozza a feszültségnek, ha nem is feloldását, de legalább a lényeges enyhülését. ÉS VÉGÜL A FORGALMA­ZÁSRÓL. Konzerviparunk 1200 (!) féle cikket gyárt. Az igényekhez képest elmaradott húsiparunk van, de ez az ipar­ág is a közelmúltban negyven­egy új terméket dobott piacra. A vásárló azonban ezt nem veszi észre, vagy nem mindig LÁTÓSZÖG „Tudjuk, csapágyainkra nagy szükség van” A Magyar Gördülőcsapágy Művek diósdi gyárára nehéz feladatok várnak a körülbelül két év múlva befejeződő re­konstrukció ideje alatt. Ho­gyan tudnak eleget termi a növekvő mennyiségi és minő­ségi követelményeknek? Mi­ként látják jelenüket, jövőjü­ket? — kérdeztük a gyár két dolgozójától. Gáspár György, az edző­üzem elektroműszerésze, a gyári KISZ-csúcsvezetőség termelési felelőse a fiatalok szemével nézi a helyzetet: — Az 1975-ös év nehéz volt. S nem számíthatunk köny- nyebbre az idén sem, az biz­tos. Az átmeneti időszakban mindenkinek mindent kell csi­nálnia. Például hozzám az ed­zőüzem műszerei tartoznak, de be kell segítenem az újonnan érkező gépek szerelésénél is. Ezt legtöbben megértik. Tud­juk, hogy a fejlesztés a mi jö­vőnket is jelenti. A növekvő feladatokat pedig ugyanazzal a létszámmal kell megolda­nunk. Az emberek magatar­tására jellemző, hogy a legjob­ban megterhelt termelő terüle­teken dolgozók között a legki­sebb a flulctuáció. A nehézsé­gek összekovácsolják őket. S azt is elmondhatom, hogy a gyár munkásainak egy negye­dét alkotó fiatalok többsége is jól beilleszkedik a közössé­gekbe, szocialista brigádokba, s az idősebbekkel azonos részt vállal a feladatokból. Szabó Jánosné köszörűs vé­leménye: — Nagyon nehéz munkakö­rülmények vannak a mi üze­münkben. Igen szűk a hely, régi a géppark, s ezért sok az olaj mindenfelé. Körülbelül 10 ember hiányzik a létszámunk­ból, amit csak túlórával és más üzemek dolgozóinak se­veszi észre. A vertikum továb­bi láncszemei ugyanis még gyengébbek. A konzervipar teljes választékának árusításá­hoz háromszáz négyzetméteres üzlet kellene. De nálunk az élelmiszerüzletek átlagos alapterülete nem éri el a száz négyzetmétert! Árválkodik te­hát a polcon néhány doboz májkrém, talán hozzá még marhapörkölt. Tessék korsze­rűen táplálkozni, a munkából hazatérő családnak gyorsan vacsorát készíteni... Örömmel olvassuk a terv- törvényben, hogy a belkeres­kedelem 33—34 milliárd forint beruházási kerethez jut. Ennek a pénznek is sok helye van, de bízhatunk abban, hogy jelen­tős rész jut a korszerűbb üz­letek kialakítására, a hűtőtér bővítésére is. Hazánkban a következő öt esztendőben is fokozódik majd a mezőgazdasági termelés, kor­szerűsödik és mennyiségileg is magasabb szintre lép a fo­gyasztás. Közügyet szolgál a termelőszövetkezet és az álla­mi gazdaság, amikor feltárja tartalékait, okosan használja föl a beruházási kereteket és mozgósítja dolgozóit, támogat­ja a kisüzemeket, a magasabb szint elérése érdekében. Ugyanezt a célt, társadalmi ér­deket szolgálja az állam is, amikor megfontolt mértékben támogatja, segíti a mezőgazda- sági termelést, a feldolgozást, valamint a forgalmazást. KÖZÜGY AZONBAN A KORSZERŰ TÁPLÁLKOZÁS IS. Tovább kell tehát lépnünk a korszerű táplálkozás propa­gandájában, nemcsak újság­cikkekkel és üzleti célú plaká­tokkal, de a szó nemes — nyu­godtan mondhatjuk népgazda­sági szemléletű — értelemben vett felvilágosító munkával és az ennek érdekében hozott ál­dozatokkal is. Mert magasabbra tettük a mércét. Elfogadtuk és sajá­tunknak érezzük ötödik ötéves tervünket. Szinte mindany- nyiunknak jut feladat a most tárgyalt fejezetek teljesítésé­ből. ’ Földeák! Béla (Vége) gítségével tudunk pótolni. A belső gyűrűk végköszörülését végezzük. Ez befejező munka­fázis, ezért igen fontos, hogy ne legyen lemaradásunk. A köszörűüzem csaknem 4 esz­tendeje ilyen körülmények között termel, és eddig minden alkalommal teljesítettük a ter­vet. Mi is tudjuk, hogy csap­ágyainkra a népgazdaság min­den ágában, és különösén a járműiparban igen nagy szük­ség van. Ami lényeges: az itt dolgozók többsége törzsgárda- tag. Lehet rájuk számítani. — A rekonstrukció, lassan, de közeledő befejezése tartja bennünk a lelket. Azt mon­dom: sok múlik a vezetőkön, az általuk alkalmazott mód­szereken is. Amikor például az elmúlt év végén az üzemveze­tőnk személyesen kérte, hogy segítsük megszervezni a fo­lyamatos műszakot, szinte az egész üzem vállalta. Ez is azt bizonyítja, ha az emberek is­merik a célt. tudják, hol szorít a cipő és hogyan lehet orvo­solni, akkor bátran lehet épí­teni rájuk. És talán még itt van javítani való: gyorsabban, több tájékoztatást kapjunk, időben mondják el a gondokat is, hogy felkészülhessünk meg­oldásukra, L. T. Magyarország — köztársaság H arminc évvel ezelőtt a magyar történelem egyik jelentős, mind­addig megoldatlan vita­kérdése dőlt el: a köztár­sasági államforma. Nem véletlen, hogy a demokra­tikus Magyarország meg­teremtéséért folyó harcok oldották meg az évszáza­dos pert — Magyarorszá­got az 1946. évi I. törvény köztársasággá nyilvánítot­ta. A társadalomtudomá­nyokban, a már régebben megindult vita lényege a népi demokratikus fejlődés első időszaka politikai ha­talmának meghatározása körül alakult ki. A politi­kai hatalomnak ebben az időszakában hajtottuk vég­re a földreformot, államo­sítottuk a bankokat, a bá­nyákat, a legjelentősebb ipari üzemeket. Ebben az időszakban hoztunk létre olyan társadalmi, állami szervezeti megoldásokat, amelyeken keresztül a nép végre beleszólhatott a ha­talom gyakorlásába. Erre az időszakra jellemző volt a munkásosztály és a sze­gényparasztság fokozódó politikai vezető szerepe a társadalomban és a mun­káspártok az államhata­lomnak is jelentős, egyre meghatározóbb tényezőivé váltak. Egyre inkább a munkáspártokat és a pa­rasztpártot összefogó Bal­oldali Blokk akarata hatá­rozta meg a fejlődést. M ilyennek kell tehát minősíteni a fenti té­nyek alapján ennek a kornak politikai hatal­mát? A kérdésre való visszaté­rést ma már nemcsak a magyar történelem lezá­rult szakaszának hű érté­kelésére való törekvés in­dokolja, hanem azok a vi­ták is, amelyek a kapita­lizmusból a szocializmusba vezető békés átmenet lehe­tőségét kutatják. A népi demokratikus út a kapita­lizmusból a szocializmus­ba vezető békés út sajátos példája. De minden sajá­tos útban van általános jellemvonás, tapasztalat is. A szovjet út általánosítha­tó tapasztalata segítette a népi demokratikus fejlődés lényegének megértését, a népi demokratikus út álta­lánosítható tapasztalata se­gítheti a ma forradalmi mozgalmait. Az 1946. évi magyar köztársasági törvényt is ebben a történeti keretben érdemes szemlélni. Intéz­kedéseit, jelentőségét ilyen aspektusból érdemes vizs­gálni. A törvény az állami be­rendezkedés alapvető sza­bályait határozta meg. E szabályok adta államszer­vezeti és jogi i lehetőségek keretén belül folyt az az osztályharc, amely végül a munkásmozgalom, az egy­séges munkáspárt egyértel­mű hatalomra kerülését eredményezte. A köztársasági törvényt megelőzően 1945. no­vemberében voltak Magyarországon az első nemzetgyűlési választások. A választások során a koa­líció jobbszárnyán elhe­lyezkedő kisgazdapárt (amelynek vezetését 1945 végén a párton belüli jobbszárny vette át) tuda­tosan vállalta, hogy az illegalitásból alig előlépő és bizonyos mértékben ezért elszigetelt munkás- mozgalommal szemben összefogjon minden poli­tikai erőt. Ez a választások során jórészt sikerült, hi­szen a két munkáspárt és a kisgazdapárt körül pola­rizálódtak a társadalom erői. (A többi párt összesen 10% szavazatot sem ka­pott.) A kisgazdapártot támo­gató nagyon is sokszínű politikai erőket a szocia­lizmussal Szembeni tuda­tos, vagy nem tudatos ál­lásfoglalás fogta össze. A jobboldal arra törekedett, hogy a kapitalizmus vagy szocializmus kérdés felte­vésre egyszerűsítse a poli­tikai ellentmondásokat és ezzel teremtsen egy vi­szonylagosan stabil hely­zetet a maga számára. A tulajdonnal rendelkező pa­rasztságot a tulajdonuk el­vesztésének veszélyét fest­ve próbálta a szocializmus, a munkásmozgalom ellen hangolni. "*! A munkásmozgalfnat — amelynek nehézségeit a megosztottság csak fokoz­ta — az a törekvés vezet­te, hogy ne absztrakt mó­don, kapitalizmust vagy szocializmust hirdessen, hanem az akkori társada­lom valóban égető kérdé­seire adjon valódi választ — ez volt politikailag a feladata. Ezek a kérdések pedig' a fasizmus marad­ványai elleni harc, nem a demokrácia általában, ha­nem a tömégek valódi részvételének megoldása, nem tulajdon általában, hanem a földreform mint égető társadalmi szükség- szerűség, a finánctőke megsemmisítése, a bankok államosítása és ezek sorá­ban a köztársaság megte­remtése voltak. E z a kérdésfeltevés volt képes csak a szocia­lizmus melletti több­séget létrehozni, bebizonyí­tani, hogy az adott társa­dalom igazi nagy kérdéseit csak a munkásmozgalom képes megoldani, a polgári politikai tradíciók csak visszafelé tudnak lépni. A köztársasági törvény ilyen politikai feltételek függvénye. A királyság vagy köztársaság kérdés- feltevése a demokrácia erőit a reakcióval állította szembe. Valódi kérdésfel­tevés alapján a jobboldalt osztotta meg, mert elsza­kította a törvényjavaslatot támogatni kénytelen kis­gazdapártról a legitimiz­mus erőit. A köztársasági törvény egyik példája annak a po­litikai harcnak, amely eb­ben a korban végbement. Jelentősége, hogy megvaló­sította azt a demokratikus átalakulást, amelyért a magyar nép legjobbjai év­századokon át küldöttek. E demokratikus átalakulás segítségével a társadalom olyan politikai struktúráját teremtette meg, amely le­hetővé tette a politikai erőviszonyok átrendeződé­sét, végső soron a szocia­lista társadalom felépítését. Dr. Schmidt Péter I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom