Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-03 / 28. szám

1976. FEBRUAR 3., KEDD Délszláv est Tököli és pomázi együttes felléptével Hazánkban mintegy százezer szerb, horvát, szlovén nem­zetiségi él, s ápolja nemzeti ha­gyományait. Ilyenkor, farsang­idő kezdetén évente nagysza­bású délszláv kultúrestet ren­deznek, ahol a különböző együttesek mutatják be leg­jobb számaikat. A Magyaror­szági Délszlávok Demokratikus Szövetsége által szombat este Budapesten, a Ganz-MÁVAG Művelődési Házban megtartott idei estet Belos Péter, az MDDSZ elnöke nyitotta meg, majd elsőnek a budapesti szerb-horvát gimnázium leány­kara lépett színre. Ezt követ­te a Magyarországi Nepizetisé- gek Központi Táncegyüttesé­nek műsora, a Magyarországon élő nemzetiségek hagyományos táncait láthatta a közönség. Nagy sikere volt a pomázi délszláv együttesnek. Suma- diai táncokat adtak elő. A tö­köli férfikórus programjában dalmát, szlovén dalok szere­peltek, Bunyevác Anpa pedig szlovén és horvát népdalokat énekelt. A háromórás műsor­A pomázi együttes sumadial táncokat mutatott be. ról felvételt készített a szlo­véniai, ljubljanai televízió, amelyet február 5-én, csütör­tökön a ljubljanai televízió magazinműsorában, Diagonale címmel tízperces adásban su­gároznak. A műsor után a hagyomá­nyos kólótánc következett. A zenét a tököli tamburazene- kar és a garai népi zenekar felváltva szolgáltatta. Kép és szöveg: Koppány György TV-FIGYELŐ Gazdag program a hétvégén. Ha már panaszkodtunk — amikor a tévé okot adott rá — a szombati, vasárnapi mű­sorok szürkeségére, unalmas- ságára, úgy illik, hogy az ér­dekes, ötletes, kezdeményező, jó megoldásokat is vegyük észre. Az olyan sikerült össze­állítást például, amilyet most, szombat és vasárnap este lát­tunk. Jó volt ez a hétvége: a tévé ezúttal szinte pazar­lón sugározta anyagait. S végre — ki tudja, mióta — nem a más televízióktól át­vett műsorok, filmek játszot­ták a főszerepet, hanem a magyar tévé önálló, eredeti produkciói. Máskor például a két. hétvégi napra egy sem ju­tott belőlük. Most szombaton viszpnt kettőt is láttunk. Ez már önmagában is ki­emelendő. Ráadásul ezúttal még azt is örömmel hozzáte­hetjük, hogy nemcsak önálló, hanem igényes, színvonalas produkció volt mindkettő. A különösen érdekes Alakok és ablakok című blokk, és a jó előadás miatt dicsérendő Ro­kokó háború is. S ez lényegében vasárnap Is folytatódott. Igaz, este lát­tunk egy amerikai filmet is, A fekete etűd című krimit. De éppen arról van szó, hogy a mostani hétvége műsorkör­nyezetében, a jó magyar pro­dukciók között ez az egyéb­ként nem is rossz krimi egé­szen másként hatott, mintha az egész összeállítás — volt már erre példa — hasonló műsorokból áll. Szürkeség, egyhangúság helyett ily mó­don változatosságot hozott ez az „adagolás”, színesebbé, ér­dekesebbé tette a hétvége te­levíziós programját. Felfedezés a képernyőn. Az Alakok és ablakok című összeállítás különösen tetszett. Sok ok miatt. Főképpen azért, mert a jól sikerült vállalko­zásban olyasmivel találkoz­tunk, ami nagy ritkaság a tévé irodalmi műsoraiban: a felfedezéssel. A televízió álta­lában jól ismert — néha az unalomig ismert — irodalmi alkotásokat szokott bemutatni. Hogy egy mű a képernyőre kerüljön, ahhoz a szokások, hagyományok szerint minde­nekelőtt az kell, hogy előbb könyvként feltűnést keltsen. Különösen a világirodalom alkotásainak esetében van ez így» egyébként a dolog termé­szete szerint érthetően, meg- magyarázhatóan. Annál inkább dicsérendő viszont minden olyan vállal­kozás, amely eltér ettől a ha­gyománytól és arra törekszik, hogy olyan műveket mutas­son be, amelyekkel a hazai közönség a képernyőn talál­kozhat először. Ebbe a sorba tartozik az Alakok és ablakok című műsor is, amely a szov­jet irodalom humoros-szatiri-. kus alkotásaiból adott közre egy csokorravalót. Méghozzá úgy, hogy nemcsak ismeretlen műveket, hanem a mi közön­ségünk számára ismeretlen szerzőket is felfedezett-bemu­tatott. A műsor 12 szerzője közül persze többen — Jevtu­senko, Leonyid Lenes — jó barátai már a magyar olva­sóknak. De szombatig ki tu­dott például Ginjáriról, Jelin- ről, Komiszarenkóról vagy Zo- lotarjevről, hogy csak néhány nevet említsünk a gazdag sor­ból. Pedig mindannyian ki­tűnő írók. Nemcsak azért, mert jó a humoruk, a formá­ló, kompozíciós készségük, hanem mindenekelőtt azért, mert jó a szemük: a legjel­lemzőbb, legjellegzetesebb hi­bákat veszik észre. Az emberi magatartás hibáit éppúgy, mint a bürokratikus torzulá­sokat. Aligha kell magyarázni például, hogy Komiszarenko Prémiumában vagy Zolotarjov Beismerő vallomásában mind­kettő tetten érhető, jelen van. De még azok a szatirikus írá­sok sem pusztán jelentéktelen szórakoztató történetek, ame­lyekben az emberi hibák bírá­lata látszatra a magánélet ke­retei között mozgott. Ginjári- nak Unalom című szatírájá­ban például korántsem csak egy házaspár eseménytelen es­téjéről van szó, hanem jóval többről, az emberi kapcsola- ok hiányáról, ridegségétől. S ez már közügy. A bölcs históriákat Bogáti Péter szerkesztő válogatta és állította össze, s a rendező Benedek Árpáddá, együtt szel­lemes és egységes forfnát- kompozíciót teremtettek az írásoknak: színhelyül egy bér­házat választottak, s a sze­replők a ház lakói közül ke­rültek ki; erre utal a cím. A közreműködő színészek, akik közül Sinkovits Imre, Szemes Mari, Löte Attila kifejező já­tékát emeljük ki, láthatólag élvezettel játszották a pompás humorú jelenetekben. Mindenekelőtt az előadás. Görgey Gábor Rokokó háború című — először a kaposvári színházban bemutatott — da­rabjának tévéváltozatából mindenekelőtt az előadást, Sándor János lényeglátó ren­dezését és a színészi alakítá­sokat fogadtuk elismeréssel. Nem mintha maga a mű nél­külözné az irodalmi értékeket. A szerző erőteljes háború­ellenes indulatai feltétlenül rokonszenvesek, s érdekes az a groteszk hang, az az áttéte­lesség, ahogyan a dráma anyagát megjeleníti. A Ro­kokó háború természetesen mai háború. A cím és az elő­adás rokokós utalásai arra a képmutatásra, álcázásra, le­leplezésre mutatnak rá, ame­lyek a háborúk körül kiala­kultak és még ma is élnek. A mű ezzel arra figyelmeztet, hogy a háborúk idején felJ hangzó rokokó kórusoknak nem szabad felülnünk, és lát­nunk kell mögöttük a zord és véres valóságot. A negatív szereplőkkel te­lezsúfolt darab azonban jól ismert gondolatokat, megoldá­sokat fogalmaz újjá; ez csök­kenti hatását. A katonafiü vietnami zsoldosra emlékezte­tő figurája például nagyon sok irodalmi alkotásból jól is­mert. Néhol hosszadalmas, körülményes a cselekmény bonyolítása, kifejtése: a vég­eredményt a néző jóval ko­rábban tudja, mint a darao. A közreműködő színészek viszont mindezt jórészt siker­rel feledtették: a groteszk stílust úgy hangsúlyozták, hogy a tényleges valóság nem szorult háttérbe, nem vált je­lentéktelenné. Körmendi Já­nos infantilis elnöke, Tábori Nóra ostoba felesége és Kautz- ky József méltóságteljes ud­vari embere kapta a legtöbb alkalmat ennek a groteszk stílusnak a kibontására. A másféle, realistább játékmó­dot képviselő szereplők közül Sinkó László erőteljes eszkö­zökkel formált katonája eme­lendő ki. Csontos Magda Kevés a tanár,, a tornaterem Legjobban a lelkesedés hiányzik Beszélgetések az ifjúsági tömegsportról Szokványos a kép: az iskola, gimnázium padjaiban beesett mellkasú, nyurga, hosszú —de vézna karú fiúk, lányok ülnek. Néhányan közülük vagy tíz­húsz fölösleges kilót cipelnek. Kevés az edzett, kisportolt, erőtől duzzadó izmú fiatal. Kilencven százalék kieső — Megyénk diákjai — majd­nem 110 ezren — nem spor­tolnak eleget — mondja a me­gyei tanács művelődési osztá­lyán a testnevelés és sport fő­előadója, Takács Béla. — Csak néhány esztendeje kezdtünk mozgolódni a fiata­lok tömeges sportolása érde­kében. A megye 289 általános isk'olája közül csaik 73-ban van tornaterem és 80-ban torna­szoba. Az iskolaudvarok zöme poros, egészségtelen, semmi­képpen sem alkalmas a test­edzésre. — A 94 ezer általános isko­lás sportéletét az úttörőcsapa­tok tartják kézben. Tavaly minden iskolában bevezették a kötelező harmadik testneve­lési órát. A tornatermek, tan­eszközök igénybevétele egy- harmadával nőtt. A tanár is kevés: jelenleg 12 testnevelő- szakos pedagógus posztja áll üresen. — Rendszeres iskolai tömeg­sportról nemigen beszélhetünk. Az úttörő-olimpia elődöntői ugyan az iskolákban zajlanak, de innen csak a legjobbak jutnak tovább. A kiesőket — a gyerekek 90 százalékát — nem ösztönzik további sporto­lásra... Előrelépés a szakkörökkel — Valamelyest enyhíti a gondokat az Oktatási Minisz­térium által meghirdetett is­kolai futómozgalom. Ebben csak a felső tagozatosok vesz­nek részt, ök havonta egy al­kalommal futnak 800—2000 métert. Ez bizony kevés... — Alig valamivel jobb a kö­zépfokú oktatási intézmények sportélete. A megye 30 közép­iskolájában 23, a 19 szakmun­kásképző intézetben pedig csak négy tornaterem van, az ötö­dik most épül Vácott. Az el­múlt oktatási évben minden gimnáziumunkban, szakközép- iskolánkban és szakmunkás- képző intézetünkben megala­kult a diák sportkör. E sport­körök működtetik a 98 iskolai sportszakosztályt. Idén már az országjáró diákok körei is mindenütt megkezdték a mun­kát. Így a 15 ezer középisko­lás korú fiatal egyötöde heti két alkalommal, tehát rendsze­resen sportolhat. Példaadó a ceglédi 203-as számú szak­munkásképző intézet súlyeme­lő és ökölvívó szakosztálya. — A középiskolák házi baj­nokságain tóméiból, atlétiká­ból, a négy labdajátékból, s ez évtől sakkból és tájékozó­dási futásból mérhetik össze teljesítményüket a diákok. A sportkörök bajnokságán is bő­vült a választék az asztalite­nisszel és a tollaslabdával. Néhány óra kevés — Ezek az alkalmak csupán heti egy-két óra mozgási lehe­tőséget adnak a fiataloknak, s a sportegyesületekbe kevesen járnak. A néhány óra sport még ahhoz is kevés, hogy biz­tosítsa diákjaink egészséges testi fejlődését. — Az a hiba, hogy hiányzik a lelkesedés. Pedig néhány esz­tendeje még büszkén hirdet­tük: sportaemzet vagyunk... Hogy mi lenne a megoldás? Megyei jzinten nem solcat te­hetünk. Tavaly a nyári úszó­táborokban csak 400 gyerekkel tudtunk foglalkozni. Idén sze­retnénk kihasználni azt, hogy a Duna kettészeli megyénket. Evezős- és úszótábort nyitunk Csepelen. Az országjáró diá­kok legjobbjai jutalmul egy­hetes sítáborban voltak a Tát­rában. De csak a legjobbak ... — S<jkat tehetnének a tanu­lók egészségéért, edzettségéért, sportjáért a KISZ-szervezetek, s az úttörőcsapatok. A helyi tanácsok, üzemek társadalmi összefogással sportpályákat, játszótereket, közös használa­tú tornatermeket rendezhet­nének be. Segítene, ha az úszó­óvodák, óvodai különtornák, iskolai sportnapközik száma növekedne. Edzett ifjúságot A Pest megyei KISZ Bizott­ság munkatársa, Babati Lajos a diáksport ügyéről elmondta: — Az iskolán kívüli tömeg­sport fő iránya eddig a diák- turizmus fejlesztése volt. Me­gyénk évek óta részt vesz az országjáró diákok találkozó­ján. Rendezünk háromfordu­lós tájékozódási futóversenyt, városismereti vetélkedőt és évente tíz központi túrát. Eze­ken átlag 300 fiatal vesz részt. — Sportrendezvényeink mindegyike az Edzett Ifjúsá­gért jelvényszerző mozgalom része. A nevező fiatalok telje­sítményüktől függően bronz-, ezüst- vagy aranyjelvényt kapnak. A jelvényszerzés fel­tétele, hogy néhány óra társa­dalmi munkát is végezzenek a sportért. A bronzérem követel­ményei minimálisak. Ahogy mondani szoktuk: csak a rész­vétel a fontos... Persze ah­hoz, hogy valaki aranyjelvé­nyes lehessen, már rendszere­sen keli sportolnia. Bőven van tennivaló — Mindezek a versenyek csupán alkalmat adnak arra, hogy a fiatalok összemérjék erejüket. A rendszeres sporto­láshoz nem nyújtanak segít­séget. Van tehát teendőnk bő­ven. Az Edzett Ifjúságért moz­galom — ha kiszélesedne, s a' KISZ-szervezetek tagságának legalább négyötöde részt ven­ne benne — méltó kerete le­hetne megyénk ifjúsági tömeg­sportjának. Ehhez azonban le kell még küzdenünk azokat a szemléletbeli íakadálydkat, me­lyek gátolják a fiúkat és lá­nyokat, hogy lelkesedjenek a sportért, a csapat, az iskola és a KISZ színeiért. Mindenkit meg kell győznünk a testmoz­gás fontosságáról. Vasvári G. Pál á 1 i „ ^ __ ^ Történelmi játék II. RÁKÓCZI FERENC HÁLÁS TÉMA, mégsem könnyű feladat Rákóczi életét színre vinni, hiszen már a múlt századtól drámák, daljátékok, regények és más művek fog­lalkoztak alakjával, a kuruc harcokkal. Ezenközben ro­mantikus és álromantikus máz is tapadt a történelmi valóság­ra, egy időben Krasznahorka- büszke-váras búsongás vont fátylat lényeges tényezőkre. Száraz Györgynek az ifjúság számára írt zenés történelmi játéka mindenestül szakít az olajnyomatok Rákóczi Feren- cével. Ez nagy érdeme, noha napjainkban ennek már ter­mészetesnek kell lennie. A kor társadalmi, emberi vonásait igyekszik kitapinthatóvá tenni, miközben ugyancsak ilyen em­berközelből, sajátos belső fej­lődését fölvázolva mutatja meg a vezérlő fejedelmet. Ám nem a seregek élén, lobogó zászlókkal a Kárpátokon átke­lő hadvezért állítja a nézők elé, hanem egy fehér parókás, Bécsben bálázó fiatalembert, aki látszólag semmiben sem különbözik az osztrák főurak­tól, császárhű arisztokratáktól. Mert ilyen volt Rákóczi Ferenc, akit idegenben, idegen érdekek szolgálatára neveltek. S hogy vált, milyen belső kényszer és külső hatások nyomán a magyar szabadságküzdelmek egyik legkiemelkedőbb alak­jává — ez már magábanvéve is izgalmas dráma. Fölmutat­ni valóban drámai feladat. EZT A NAGY IVET — je­gyezzük meg nyomban — a maga teljességében nem fogta (nem is foghatta?) át a szerző e darabban. Arra azonban igen sikeresen vállalkozott, hogy lényeges motívumokat érzékeltessen, fölvillantson, amelyek e változást, emberi fejlődést indokolják, s amelyek II. Rákóczi Ferenc alakjának, egyéniségének valós-hiteles megismeréséhez segítenek. Kör­nyezetét, sőt magát a szabad­ságharcot egy-egy ismertebb történelmi személlyel, maga­tartásformával jellemzi. Sike­resen. Kiviláglanak így mind­azok az okok is, amelyek meg­gátolták a nyolcesztendős sza­badságküzdelem győzelmét. (Főnemesi értetlenség, a kuruc táboron belüli feszültségek jelei kapnak hangot, s tapasz­taljuk, hogy az elnyomott job­bágyok, parasztok — jogaik ké­sedelmes elismerése miatt — miként vesztik lassanként ked­vüket.) Mindez azonban így törté­nelmi lecke is lehet csupán, ha nem ötvözi össze drámai anyag. Ezúttal mintha fél­úton járna a szerző az il­lusztratív dokumentumdarab és a dráma között. (Bár igaz, hogy a színlap is történelmi játékot jelez.) Jelenetsorokat fűz egymásra, de Rákóczi igazi nagy drámájával adó­sunk marad. Nem merészke­dik a mélyebb, differenciál­tabb rétegekbe. Történelmi képeket mutat be, jól meg­komponált diapozitíveket Rá­kóczi életéből. Ám közöttük is mintha kissé önkényes len­ne a válogatás. (Miért kellett például átugrani azt a lénye­ges fordulópontot, amelyet az 1707-es trónfosztó ónodi or­szággyűlés jelent? Természe­tesen nem látványos, a darab szövetétől idegen, patetikus színpadképet hiányolunk en­nek kapcsán, hanem drámai fordulópontot, amely Rákóczi személyes sorsának, elhatá­rozásainak fejlődésében is lényeges tényező volt. Vagy miért nem hallunk két fiá­ról, holott érzelmeit, vívódá­sait ezáltal is jobban meg­ismerhetnénk? Egyikük ép­pen fogsága idején született — mint ismeretes —, hiszen féléves fiától, várandós fele­ségétől szakították el.) E KÉRDŐJELEK és hiány­érzetek ellenére is helyesen döntött a Budapesti Gyer- mekszínház, amikor műsorára tűzte Száraz György színjá­tékét, sőt némiképpen kezde­ményezője is volt a megszü­letésének. Szerencsésen páro­sul a drámai szöveg panto­mimes, zenés, verses betétek­kel, melyek mindenekelőtt a kor ábrázolására hivatottak. Rendkívül kifejező Fodor Antal koreográfiája, s Ba­lázs Árpád hangulatfestő, drámai erejű zenéjéhez kitű­nően illeszkednek Bárányt Ferenc határozott, erőteljes verssorai. A rendező Kazán István jó tempóban, hangsúlyosan per­gette a történelmi „diapozití­veket”, s megfelelően irányí­totta egy-egy lényeges pontra a figyelmet. A tánckar átgon­dolt mozgatásával különösen hatásosan erősítette föl a történelmi háttér érzékelését, segítetté elő az értelmi, érzel­mi azonosulást. Kár, hogy a prózai részek egy-egy szituá­ciójának beállítása nem ugyanilyen kidolgozott. A CÍMSZEREPBEN vendég­ként fellépő Juhász Jácint a darab és az előadás stílusának, légi-:őrének megfelelően helye­sen szakít a megszokott Rákó­czi-ábrázolásokkal: a gondol­kodó, tépelődő embert hangsú­lyozza jobban. Megnyerő, mindvégig egységes alakítás. Az ugyancsak vendégszereplő Markaly Gábor robbanékony játékkal, jól jellemzi — eré­nyeivel és hibáival — a nagy társat a harcban, Bercsényi Miklóst. A többieknek a cse­lekmény folyamán alig jut több kabinetalakításoknál. Ki­emelkedik közülük Úri István (Károlyi Sándor megformálá­sában), Heiser Kálmán (az árulóvá lett Bezerédy alakjá­ban), Sárosi Gábor (egyszerű eszközökkel, s nem az ármá­nyosságot hangsúlyozó külső­ségekkel megrajzolt Longue- val kapitánya. Nem Lounge- val, amint a műsorlapok hibá­san írják!) s a női szereplők: Kopetty Lia (érzelmes, színes Sieniawska hercegnője), Ma­gyar Mária, Balogh Zsuzsa (a fejedelem felesége, nővére). Leszek Miklós ötletesen, jó! mozgatható díszletjelzései si­keresen állnak a játéktgr és a pergő előadás szolgálatában. ★ II. Rákóczi Ferenc születé­sének közeledő 300. évforduló­ját is köszönteni kívánta a Budapesti Gyermekszínház ezzel az előadással, amelyre nemcsak a fővárosi, hanem számos Pest megyei iskolából is várnak fiatalokat, az Ifjú nézők előadássorozata kereté­ben. Dicséretes, hasznos gon­dolat, hogy nézőiknek külön leporellót jelentettek meg, amely arcképcsarnokot nyújt át Rákóczi Ferenc korából, megismertetve közelebbről a darabban szereplő történelmi személyeket. Lőkös Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom