Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-03 / 28. szám
"xMiifm Laboratórium és rövidhullám Nem receptíró az üzemi orvos Dobogókői csendélet A hét végen Pest megye leglátogatottabb kirándulóhelye volt Dobogókő. Több ezren kirándultak ide szombat—vasárnap, csatolták fel siléceiket, vagy szánkóztak. Koppány György felvétele i A Uj lakótelep született Budaörsön Amíg egy közösség kialakul 1976. FEBRUÁR 3., KEDD Társadalmi munkában A Kossuth Könyvkiadó üzletet nyitott Budakeszin. Igaz, kicsi itt a hely — az egész kereskedés 10 négyzetméter alapterületű —■, mégis kulturálttá, széppé, ízlésessé varázsolta az itt dolgozó Czipera József né, rokkantnyugdíjas, méghozzá társadalmi munkában. Volt gondja az ablakokra fügönyöket varrni, maga ültette és nevelte virágokkal még otthonosabbá tenni a kis boltot. Munkások, értelmiségiek szívesen térnek be könyvet vásárolni, s ebben nagy része van az esztétikus környezetnek Cziperáné a válogatásban is segít. P. L. Épül a motel Kedvelt üdülő- és kiránduló- hely Bánk és a banki tó környéke. Sokan szívesen keresik fel a szomszédos Pest megyéből és Budapestről is. Bánk idén nagyot lép előre, hogy méltóképpen fogadhassa látogatóit. Megkezdték — csaknem hatmillió forintos beruházásból — és az esztendő végéig be is fejezik egy negyvenszemélyes motel építését. Félmillió forintból az idén posta- hivatalt építenek. Ebben az évben már isimét Bánkon ren-i dezik a hagyományos augusztusi nemzetiségi napot. Csaknem egymillió forintból a tavon víziszínpad, a parton pedig ötszáz személyes nézőtér készül el a nemzetiségi napra. A község további fejlesztésének egyik feltétele a község szennyvízcsatorna-hálózatának kiépítése. A csatornázásban természetesen a helyi lakosság is érdekelt. Kellő hozzájárulás érdekében idén megszervezik a csatornázási társulást. Kalandoznak a balatoni sirályok A Balatonon, az utóbbi napok hideg Időjárása, az összefüggő jégréteg kialakulása megzavarta a sirályokat. A falánk halászmadarak — miután a táplálékszerző helyek a minimálisra zsugorodtál! — népes csapatokban hagyták el a Balatont és a környékbeli vízfolyásokat lepik el. Az utóbbi napokban több ezer balatoni sirály Veszprémig is elkalandozott, ahol a Séd patakban kerestek menedéket. A sirályok az eddiginél is nagyobb számban verődtek össze a balatonfüredi Tagore sétánnyal határos partszakaszon, ahol a gyógy- és üdülőhelyi beutaltak százai kenyérrel, péksüteménnyel etetik őket. A sirályok tömegének látványos repülése és élelemért való versengése ma már a téli szezon idegenforgalmi látványosságának számít Bala- tonfüreden. A megelőzés éppen annyira feladata az orvosnak, mint a gyógyítás, de az üzemorvos számára fokozottabban az. Baleset, foglalkozási ártalom is fenyegethet az üzemben, azok elhárítására rendszeres vizsgálatokat kell folytani. A dolgozók egészséges táplálkozása érdekében még az üzemi konyhát, étkezőt is ellenőriznie kell. A munka közben esetleg keletkező mérgező anyagok, por is szennyezheti a levegőt. Működőképes állapotban vannak-e a baleset-elhárításra szolgáló védőberendezések? Használják-e a dolgozók ott, ahol szükséges az egyéni védőfelszerelést, megkapják-e az előírt védőitalt? Fontos a rehabilitáció Mindemellett az olyan járóbeteget, akit állapota nem hátráltat munkája folytatásában, kezelnie kell. Ha pedig baleset történik, vagy valaki hirtelen rosszul lesz, azt elsősegélyben részesíti és szükség esetén gondoskodik kórházba szállításáról. Van hát éppen elég és sokféle dolga, különösen az olyan nagy üzemben, mint a Csepel Autó sziget- szentmiklósi törzsgyára, ahol három műszakban hétezernél több ember dolgozik. Ekkora gyárban természetesen nem elég egy üzemorvos, öten dolgoznak a rendelőben. Reggeltől délig tart a munkájuk, egyikük éjszakai ügyeletet tart. Dr. Kovács Ágnes főorvostól, a Csepel Autógyár üzemorvosi rendelője vezetőjétől halljuk: — Az üzemorvos nem iható- ság, nem rendelhet el, csak javasolhat intézkedéseket a gyár vezetőségének. Sok múlik azon, milyen a kapcsolata a gazdasági vezetőkkel, a párt- bizottsággal, a szakszervezettel. Erre nézve nem panasz- kodhatom, megértéssel és jószándékkal találkozom. Például a rehabilitáltak munkába helyezésénél is. Többnyire 600 olyan ember van a gyárban, aki felépülve valamilyen betegségből, ideig-óráig vagy véglegesen nem dolgozhat tovább eredeti munkahelyén és úgyszólván valamennyit javaslatunk alapján osztják be új, általa elvégezhető munkára. A tisztaságra is ügyelnek — Nagy a gyártelep, több melegítőkonyha is van az üzemben étkezők számára. Közülük kettő nem volt megfelelő, tavaly meg is szűnt, amint elkészült az új járműgyári szociális épület, ahol helyettük egy nagyobb konyha kapott helyet. Ettől függetlenül is elmondhatom, hogy az utóbbi időben sokat javult a gyár üzemegészségügyi helyzete. Erre például hozza fel, hogy most már határozottan jobb az öltözők rendje, tisztasága, a mosdókat, zuhanyozókat pedig folyamatosan korszerűsítik. Ellenpélda: az üzemrészek belső tisztasága nem eléggé megfelelő. — Takarítószemélyzetben mindenütt nagy a hiány, a Csepel Autógyárban is — teszi hozzá. Hozzáfűzi azonban hogy maga a telep, a belső utak sem elég tiszták, habár a javulás újabban itt is tapasztalható. A balesetelhárítást szolgálja a telep közvilágításának fejlesztése. A gyár környéke viszont nagyon rendezetlen, szennyezett. A gyáron kívül — jegyezhetjük meg — a rendért, tisztaságért természetesen nem az igazgatóság felelős. Szűrővizsgálatok a veszélyes munkakörökben A gyáron belül is van azonban megoldatlan egészségügyi probléma, elég a zajártalmat megemlíteni. A fékpad és a kompresszorház a gyár két legzajosabb, a szó legszorosabb értelmében fülsiketítő üzemrésze. — Az ott dolgozók az egyéni védőeszközt, a vattát vagy a füldugót kényelmetlennek találják, ha csak tehetik, nem használják — közli az üzemi főorvos. — Valamilyen műszaki megoldásra lenne szükség ahhoz, hogy csökkenjen a zaj. Van-e, és ha yan, mibe kerül, orvos vagyok és nem műszaki, nem tudom. Száznál több, ezekben az üzemrészekben dolgozó ember hallóképességének megóvásáról van szó. Jó volna, ha végre találnának olyan egyéni védőeszközt, aminek használata nem kényelmetlen a dolgozóknak. Ez bizony nemcsak a Csepel Autógyárban lenne hasznos, hanem valamennyi zajos üzemben, textilgyárakban is. A szigetszentmiklősi gyárban azonban van más, az egészségre ártalmas üzemrész is: a festőműhely, ahol a munka közben a szervezetre veszélyes xilol és toluol keletkezik. Különösen a szervezetbe huzamos időn át kerülő toluol okozhat nagyon komoly bajt. Éppen azért a műhely dolgozóit rendszeres időközökben ellenőrzik és ilyenkor a 87 ember közül általában 74-nél talál a megengedettnél magasabb mennyiségű toluolt a vegyvizsgálat. Akinél ilyen az eredmény, átmenetileg más munkakörben kellene foglalkoztatni. — Csakhogy akkor a műhelyben megszűnne a munka — jegyzi meg az orvosnő, és magyarázatul még hozzáteszi, rövid időre sem nélkülözhetné a gyár a festők munkáját, akik viszont, mórt szintén kényelmetlennek és munkát rie- hezítőnek találják, hacsak lehet. nem veszik fel a szűrő betétes álarcot, pedig kötelező a használata. Az is baj, hogv az elszívó berendezés sem tökéletes gyakran szorul javításra. Korszerű rendelőben — A gyár sok mindenben igyekszik támogatni munkánkat. Kevés üzemorvosi rendelő dicskedhet rajtunk kívül azzal, hogy saját laboratóriuma van. A miénket két éve rendezte be a gyár. Most várjuk a rövidhullámú készüléket, amit a gyár vásárolt: nem kevés a fizikoterápiás kezelésre szoruló betegünk, most a csepeli meg a pesterzsébeti szakorvosi rendelőbe járnak. Ezután munka végeztével, helyben megkaphatják a kezelést. Sőt, akár munkaidejük alatt is, az sem okozna részükre talán még egy óra munkakiesést sem. Szó van arról is, hogy az ötödik ötéves tervben üzemi rendelőnket a gyár bővíti. Szokoly Endre Budaörs határában, az autóbusz-végállomástól pár száz méternyire háromszáz boldog család lakik. Egyformán örül a szép, modern kétszoba-kom- fortnak az is, aki OTP-társas- lakásként vásárolta és az is, aki tanácsi bérlakásként jutott új otthonihoz. Hanem az első hetek minden szép, minden jó hangulata után előjöttek a kisebb-nagyobb problémák. S nagyon gyakran nem az új építkezéseknél még megbocsátható kisebb hiányosságok. Megtörtént, hogy a lakásokban — még az emeletiekben is — egerek’ szaladgáltak — van, ahol még ki sem tudták irtani őket. Vagy: míg tartott a szép idő, a szúnyogok miatt zárva kellett tartani az ablakokat. Nemrégiben Szabó Kálmán, a budaörsi lakásgazdálkodási iroda vezetője összehívta a lakókat. Ez volt ennek az új településnek az első közös találkozója. A tájékoztató után többen azonnal a helyszínen, mások egyéni beszélgetéskor mondták el a kifogásaikat, vagy tettek javaslatokat. Készül már a házirend — Amikor még tartott az építkezés — emlékezik az indulásra a lakásgazdálkodási iroda vezetője —, a 43-as Építőipari Vállalat dolgozóit néha még a munkában is akadályozták az érdeklődők. A legtöbben nyáron, kora ősszel költöztek be. Míg háromszáz család elhelyezkedik, az bizony sok felfordulással jár. Fúrás, faragás, lárma, kopá- csolás. Ládák-papírok hevertek az ajtók előtt. A rende- sebbje igyekezett maga körül minél előbb rendet teremteni, sőt gondot fordítottak már a közterületre is, és erre oktatják a gyerekeiket is. Mások viszont nehezebben tudnak beilleszkedni a bérház adta körülményekbe. Aki eddig családi házban lakott, ott rakodott széjjel, ahol akart, olyan hangos volt, ahogy tetszett. Itt most nehéz nekik a közösség követelményeihez alkalmazkodniuk. Elmondotta Szabó Kálmán, hogy az építkezés hiányosságai is gyakran okoztak gondot, és ezek ugyancsak alapot adtak a nézeteltérésekre. Megtörtént, hogy rosszul illesztették a melegvíz-csöveket, s emiatt nemcsak az érintett lakás, hanem az alatta levő is elázott. Nem is mindenkor figyelmesek egymás iránt az emberek. A földszinti lakások némelyike alatt helyezkedik el a melegvíz-kerengető, ami működés közben esetenként kattan. Nem elviselhetetlen ez a zaj, mégis volt, akit idegesített. Erre szó nélkül elzárta a berendezést, s nem gondolt arra, hogy miatta meleg víz nélkül marad az érintett épületrész. — Kifogásolták — jogosan — a lakók, hogy a szemétszállítás megoldatlan, a hulladékot a kapuk előtt tárolják. Ma már megszervezték a szemét- szállítást a telepen. Megcsinálták a gyalogjárók jó részét, vörös murvával töltötték fel. Ennek ellenére, ahol még nincs beton, a sár bosszantja az ott lakókat, különösen a gyerekkocsit tolókat. Ezen a tanácskozáson bejelentették, hogy készül már a házirend, ami az együttélés valamennyi vitás kérdését szabályozni fogja. Soron kívüli szállítással Barta Béla gondnoknál és néhány lakónál tájékozódtunk: hogyan érzik magukat, miképpen próbálnak egy új közösséget kialakítani? Itt többnyire nagyon fiatal emberek laknak, emeletenként szinte nem találni otthon senkit. Délután pezsdül meg a telep élete. Egy-egy nagymama nyit ajtót, aki csak segíteni jött el rövid időre. Az Ifjúság útján babakocsit tol egy fiatal- asszony, mellette egy másik, iskolásforma fiúcska futkároz. Ök is új lakók itt, s mint közli, sokak véleményét tolmácsolja. Elég nehéz megszokniuk, hogy a falak nem eléggé hangszigeteltek, emiatt a házaspár tervezgetése, vitája, a gyerekek játszása gyakran áthallatszik. Bosszantó, ha valaki napközben is hangosan rádiózik, van, akinél állandóan harsog a beatzene. Ugyanez vonatkozik a tv-né- zőkre. Van, aki barkácsol otthon, maga készít valamilyen bútordarabot. Szombat-vasárnap biztos, hogy végigkopá- csolja a délutánt. Egy harmadik emeleti lakásból gyönyörű kilátás nyílik. Változatos képet nyújt az M— 1-eo autóút, színes csíkként, szinte folyamként húzódik a kocsisor. — Látványnak valóban nagyon szép — mondják a lakás- tulajdonosok. — Sajnos, az útig azonban itt a széles mező, eléggé szittyós talajjal. Tényleg sok a rovar, a szúnyog. Mi elhatároztuk, hogy tavasszal hálót feszítünk ki, és amint hallottuk, talán a tanács is intézkedik, megrendelik a KÖJÁL-nál az intézményes szúnyogirtást. Addig is veszünk permetezőt, ez legyen a legkevesebb. Galambos Andr.ás is a telep lakója. Ugyancsak sokak nevében javasolja, hogy az autóbusz-végállomást helyez- zéki ki a lakótelep szélére, miután a kocsifordulót már megépítették. Lehetne körforgalmú a I40-es, 40-es járat, mint volt valaha a 12-es a Karolina útnál. így rossz időben, különösen a bejáróknak, kisgyermeket vivő fiataloknak, kényelmesebb lenne az útjuk. Ugyancsak ő szól az ellátási gondokról. Amíg nem épül meg a Biatorbágyi ÁFÉSZ áruháza, vagy Budapestről, vagy a, budaörsi önkiszolgálóból kell az árut hazavinni. A 103-as bolt — míg a lakótelep be nem népesült — átlagosan havi egymilliós forgalmat bonyolított, most decemberben 3 millióra futott fel. Állandó a zsúfoltság. Az áruellátásra a Nyugat-Pest megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat különös gondot fordít, ebben segíti a Pest- Nógrád-Komárom megyei FŰSZERT Vállalat soron kívüli szállításaival. Barta Béla gondnokhoz kilencven lakás tartozik. Egyelőre nagyon mozgalmas az élete. Hol itt, hol ott folynak még a garanciális javítások, a munkába' menők nála hagyják a kulcsot. — Szerintem ahogy lassan összeismerkednek az emberek, jó közösség alakul itt ki. Már ma is van rá példa, hogy segítik egymást a szomszédok. Tény, hogy sok a kisgyerek a házban, jómagámnak is négy van. A gyerekek zajosabbak. Reggel-déielőtt általában nagy a csend, este kell jobban odafigyelni, hogy másnak ne okozzunk bosszúságot. Különösen a mellékhelyiségekben a felszálló vezetékek terelik a hangot, ott kell tömítést alkalmazni. Lassan kialakul az életforma, türelem kell hozzá. Persze, aki a negyedik emeletről dobja le a sörösüveget, azt azonnal kell figyelmeztetni. Szerencsére az ilyesmi rendkívül ritka, egymást becsülő, közösségi életre hajlandó emberekből adódik a telep lakosságának a többsége. Sokan szívesen vállalnának társadalmi munkát is, ha a tanács értelmes feladatra szervezné az új közösséget. Komáromi Magda Szegeden A szegedi kiskertek napsütött, széltől védett szögleteiben bontogatják’szirmaikat a hóvirágok. Az aisóvárosi kertekben a kikelet korai hírnökeiből már apró csokrokat is készítenek. A korai virágnak nagy keletje van a piacokon. A kiadós hótakaró kedvező a virágok fejlődésére, amelyek a korábbi száraz fagyokat egy kissé megsínylették. Az általános iskola 8 osztályát elvégzett ipari tanulókat az 1976/77-es tanévre FEL VESZÜNK kőművesszakmába Kollégiumi elhelyezésről, teljes ellátásról gondoskodunk. A tanulmányi eredménytől függően emelt ösztöndíjat fizetünk. Jelentkezni lehet a PROSPERITÁS ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN: Budapest IX., Viola u. 45. FEL VESZÜNK FAIPARI ÁTVITELEZŐT ÉS FAIPARI GÉPMUNKÁSOKAT építő- vagy bútorasztalosipari gyakorlattal, továbbá asztalosszakma betanítása céljából: általános iskolai végzettséggel 18—35 év közötti segédmunkásokat. Bérezés: a gyakorlati időtől függően. Jelentkezni lehet: KÖZÉPÜLETÉPÍTŐ VÁLLALAT Budapest V., Molnár u. 19., Munkaerőgazdálkodás. Egymást becsülő emberelő Hóvirágok szirombontása i á