Pest Megyi Hírlap, 1976. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-13 / 10. szám
6 1976. JANUAR 13.. KEDD Az év első bajnokságán Chikány nyerte a férfi egyest 71 induló, magas színvonal Harmadszor is a Haió Sízők az esőben Pilisszentkereszti szánkóbravúr számot megnyerte, a nőknél pedig Hrencz Mária bizonyult a legjobbnak. A serdülőknél ugyancsak visegrádi versenyző, Zeller győzött. Sífutásban a Váci Hajó vitte el a pálmát, a csapatot elsősorban a kajakozók-kenusok alkották. Érdekesség, hogy Babella László edző, a senior- viadal győztese a felnőtt mezőny legjobbjait is megelőzte. A női felnőtteknél a nagykőrösi Molnár Zsuzsa győzött, a serdülő fiúknál pedig a váci Kacsina. A hétfőn délelőtt sorra kerülő úttörő-olimpiai szánkóversenyen hitettek magukért a pilisszentkereszti fiatalok, hat számból négyet megnyertek. Egyébként az úttörőolimpián 61 fjatal vetélkedett, sífutásban a nagykőrösi lányok, s a váci fiúk szerepeltek a legjobban. KÉZILABDA-EGYVELEG Csömöri győzelem - javuló játékkal BALASSAGYARMATON IS ELKEZDŐDÖTT A legkényesebb igényekét is kielégítette Pest megye idei első bajnoksága, az asztaliteniszezők egyéni küzdelme. Cegléden, a Vasutas Sport- csarnokban rég látott nagy mezőny gyűlt össze, s a színvonalra sem lehet panasz. A férfiaknál a ceglédiek és a perbáliak, a nőknél a Dunai Kőolaj és az Abony versenyzői biztosították a látványosságot, az izgalmas labdameneteket. A mintegy nyolc óra hosz- szat tartó viadalt a vegyes párosok küzdelme nyitotta meg. A győztes ceglédi Németh, Zana kettős a döntőben már vesztesnek hitt állásból nyert. Az első játszmát elvesztették, s a harmadikban is ellenfelük vezetett 20:18-ra. Az egyéni számok kisebb meglepetésektől eltekintve a várt eredményeket hozták. A nőknél százhalombattaiak vívták a döntőt, az abonyiak legjobbja, Steiszkál harmadik lett. A férfiaknál az NB I-es ceglédiek előtt a Bp. Postás volt játékosa, a perbáli Chikány hódította el az elsőséget. Chikány előbb G. Bírót, majd Kudelichet verte meg, a döntőben pedig Karsai ellen nyert. Az első szettben biztosan, a másodikban nagy csatában. A párosok küzdelme házidöntőket hozott, a férfiaknál ceglédi, a nőknél abonyi résztvevőiekéi. Eredmények; zárójelben az indulók száma. Férfi egyéni (50): 1. Chikány (Perbál), 2. Karsai, 3. Bodrogi és Kudench (valamennyi Ceglédi VSE). Férfi páro3 (20): 1. Németh György, Karsai Ferenc (Ceglédi VSE), 2. Kudelich, G. Bíró (CVSE), 3. Farkas, Erdei (CVSE, Nagykőrös) és Chikány, Bodrogi (Perbál, CVSE). Női egyéni (21): 1. Böszörményi Zsuzsa (Dunai Kőolaj), 2. Gátby I (Dunai Kőolaj), 3. Steiszkál (Abony) és Gáthy II (D. Kőolaj). Női párt j (10): 1. Steiszkál Éva, Tóth Katalin (Abony), 2. Balogh, Tóth Éva (Abony), 3. Böszörményi, Illés és Gáthy I, Gátny II (valamennyi D. Kőolaj). Vegyes páros (19): 1. Németh György, Zana Ilona (Ceglédi VSE), 2. Farkas, Tóth K. (CVSE; Abony), 3. Chikány, Tóth É. (Perbál, Abony) és Erdei, Steiszkál (Nagykőrös, Abony). A megyei bajnokság legjobbjai január 17—18-án Szegeden, a Délkelet terület egyéni versenyén vesznek részt. Ungureán László EGY 13+1 A vasárnapi totófordulóban egy darab 13+1-es szelvény volt, nyereménye a jutalommal együtt 1 376 405 forint. 13-as nem akadt. A 12-es 14 880, a 11-es 538, a 10-es találat 106 forint nyereményt fizet. Eredmények, 2, 2, 1, x, x, törülve, 2, x, 1, x, x, x, x, 1, 1. Szombattól vasárnap délig Dunakanyar Kupa, vasárnap délutántól hétfő délig megyei úttörő-olimpia — ez a két esemény szerepelt a Pest megyei Síszövetség programjában, s mindkét verseny nagyon kedvezőtlen körülménye között került sorra Dobogókőn. Valkony Ferenc, a megyei szövetség titkára tájékoztatott a két viadalról. A versenyzők feladatát nagyon megnehezítette a mostoha időjárás. Vasárnap délelőtt például esett az eső, havazással és hódarával váltakozva. Este ismét fehér pelyhek szállingóztak, s a havazást később ismét eső váltotta fel. Ennek ellenére valamennyi versenyszám sorra került, igaz, vasárnap-hétfőn víz borította a jeges havat. Ez a hőmennyiség még a múlt hétről maradt meg. A Dunakanyar Kupa viadalon nyolc egyesület képviseletében több mint 200-an vetélkedtek. Az összesített pontversenyt immár harmadszor nyerte a Váci Hajó. Lesiklásban a Visegrádi Erdész sportolói jeleskedtek. A felnőtteknél Bergmann Pál mindkét A Kerék utcában aiz Óbuda Kupáért kiírt kézilabda-teremtorna vasárnapi fordulójában a Csömöri Tsz SK a nap egyik leglátványosabb mérkőzésén három góllal győzött. Csömör—TFSE 21:18 (10:9). A tapasztaltabb csömöriek javuló játékkal nyertek, s a szép akciókat gyakran jutalmazta tapssal a közönség. A Pest megyei együttesben Bagyánszki György, valamint a két beállós Fabók és Bátovszki eredményességével, Trnka gyorsaságával tűnt ki. dag, érdekes mérkőzésen kidomborodott az NB I-es EJekt- romos nagyobb tudása. Az NB Il-es Textiles gólszerzői: Kasza (6), Horváth, Pásztor. Gombos, Hajdú, Forgács (2—2), Antal. ★ Balassagyarmaton nagy érdeklődés mellett kezdődtek meg a Palóc Kupáért kiirt nemzetközi teremtorna küzdelmei. A Váci Forte női, s a Váci Fonó NB Il-es férfigárdája képviseli megyénket. Nők: Salgótarjáni BTC—VéNAGYKÁTA Járási labdarágómérleg A Nagykátai Járási Labdarúgó Szövetség értékelte az 1975—76. évi bajnokság őszi idényét. Megállapította: az előző bajnoki évhez viszonyítva fejlődés mutatkozott a felnőtt és az ifjúsági bajnokságban" egyaránt. Javult a játékosok technikai felkészültsége, erőnléte, — kevés kivételtől eltekintve — fegyelme és nem utolsósorban a sportág szeretete. A felnőtteknél és az ifjúságiaknál a tápiószecsői együttes lett az őszi első. Igaz, a korábbi bajnokságban is jól szerepelt, ilyen előkelő helyezésre azonban nem számítottak. Hogy megtartják-e elsőségüket, az attól is függ: milyen intézkedéseket tesz a vezetőség a feltételek megjavítása érdekében. Jelenleg ugyanis nagyon elhanyagolt az öltöző és környéke, s a pályaviszonyok sem megfelelőek. A korábbi sereghajtók közül Kóka és Tápiószele az őszi idényben az élmezőnybe jutott, Tápióság, Farmos, Tápiógyör- gye és a Zrínyi SE viszont lejjebb csúszott a táblázaton. A pályák látogatottsága kielégítő volt, az átlagnézőszám meghaladta a háromszázat. Néhány helyen azonban a közönség magatartása nem volt megfelelő. A legkirívóbb esetek Kukán fordultak elő, ahol nemegyszer sértegették a játékvezetőket, s az ellenfél labdarúgóit. A szövetség gyengeségét bizonyítja, hogy nem nyúlt a pályabetiltás eszközéhez. A járási székhely csapata a Nagykátai Vörös Meteor a 4. helyen végzett, holott itt minden feltétel adott a jobb szerepléshez. Igaz, az együttesnél „átmeneti időszak” van, mert új edző, Karsai Pál vette át a játékosok felkészítését, s most Igyekszik ütőképes együttest kovácsolni az eddiginél jobb helytállás érdekében. Örvendetes, hogy az élmezőnyben végzett felnőtt csapatok ifjúsági együttesei is jól szerepeltek, ami azt mutatja, hogy ezeknél az egyesületeknél megfelelően foglalkoznak a fiatal játékosok nevelésével, az utánpótlás biztosításával. A szövetség fegyelmi bizottsága 38 ügyben hozott határozatot, s ez az együttesek létszámát tekintve nem kedvezőtlen. Azzal kell törődni, hogy még kevesebb legyen a fegyelmi bizottság munkája, minimálisra csökkenjenek a sportszerűtlenségek, s az igazolásokkal kapcsolatos szabálytalanságok végleg megszűnjenek. A csapatok nagy része január derekán kezdi az alapozást, s március 14-én lesz a tavaszi rajt. Reméljük, hogy a második félidő is jól szolgálja majd a közönség szórakozását, színvonalas, sportszerű találkozókat, láthatnak majd a szurkolók. Kaposi István PEST MEGYEI IIELYEZESEK Csaknem ötszáz ifjúsági és serdülő atléta vetélkedett vasárnap az Olimpiai Csarnokban a BEAC fedettpályás versenyén. Három ifjúsági csúcsot hozott a viadal. A fiúknál hármasugrásban Bakost (NyVSC) 15,13, súlylökésben Csere (Bp. Honvéd) 17,24, a lányoknál súlylökésben Tiszavölgyi (Bp. Honvéd) 13,97 méterrel ért el új rekordot. Női súlylökésben Oroszi (Váci Híradás) 12.01-es eredménye a harmadik helyet jelentette. A női ifjúságiaknál 1500 méteren második lett Molnár (GEAC) 4:59,8 perccel. A serdülőknél Dezső (GEAC Sí) 800 Az ifjúsági válogatott iráni programja Az ifjúsági labdarúgó válogatott februárban az Iráni Labdarúgó Szövetség nemzetközi tornáján szerepel. A mérkőzéssorozat nagyon jól szolgálja fiataljaink UEFA-tornára való felkészülését. Hétfőn megérkezett az MLSZ-be a magyar együttes iráni játékrendje, eszerint: február 17-én Románia, február 19-én Jugoszlávia, február 20-án Irán B-váloga- tottja, február 22-én Olaszország, február 23-án Irán egy 18 éves válogatottja ellen lép pályára. A magyar csapat a B-cso- portban szerepel és a mérkőzések színhelye Ahwaz lesz. Az Acsoport mérkőzéseit Shiraz- ban játsszák le, ennek a mezőnynek a tagjai: Brazília, Dél. Korea, Lengyelország, Szovjetunió, Irán A-csapata és még egy 18 éves egüttese. Az elődöntőt február 25-én ugyancsak Shirazban játsszák, a 3, helyért február 26-án, az első helyért február 27-én mérkőznek a döntő részvevői. méteren 2:31,3 perccel a második helyen végzett 21 induló közül. rr mm r fiú Ceglédről A ceglédi 203- as számú Bem József Ipari Szakmunkásképző Intézet súlyemelői jó eredményeket érnek el, nemcsak a megyei, hanem az országos viadalokon is. A serdülő korcsoportban az elmúlt esztendőben különösen kitett magáért a harmadik osztályos Takács Mihály. Leitner József edző szerint kitartó, tehetséges sportoló, s közeledik az aranyjelvény megszerzése felé. — Először csak kíváncsiságból jártam be az edzésekre, később egyre jobban megszerettem ezt a sportot — emlékezett vissza. Takács Mihály másfél éve emelgeti a súlyzót, hetente háromszor edz, összesen hat órát. Egy-egy edzés így zajlik le: 10—15 perc gimnasztika után a technikai csiszolás következik, s többféle stílusjavító gyakorlat. Ezután egyre nagyobb súlyt emel a magasba. Olykor háziversenyek tarkítják az edzésműsort. Takács Mihály eddigi legjobb eredményei: a megyei viadalokon két első, s egy harmadik hely, az országoson pedig egy negyedik helyezés. Szeretné minél több éremmel gazdagítani eddigi gyűjteményét. Idei első szereplése ma lesz Várpalotán, az országos középiskolás bajnokságon. A fiatal súlyemelő tanulmányi átlaga 3- és 4-es osztályzat között van, kedvenc tantárgya a testnevelés. Szabad idejében sokat olvas, zenét hallgat, s nagyon szeret kirándulni. Az iskolai érettségi után szeretne továbbtanulni, s ceglédi színekben tovább folytatni a súlyemelést, mindaddig, amíg jó eredményekkel tud kirukkolni. Dcíári Julianna Harmadszor Genfben Ma' délelőtt 19 ország több mint 100 versenyzőinék Részvételével megkezdődik Genfben az 1976. évi műkorcsolya- és jégtánc Európa-bajnokság. A svájci város 1962-ben és 1968- ban már vendéglátója volt ennek a téli sportágnak Európa-, illetve világbajnokságot rendezett. Az idei versenysorozat öt napig tart, holnap a párosok, csütörtökön a férfiak, pénteken a táncosok, és végül szombaton a nők mezőnyében avatnak bajnokot. A szakemberek szerint aranyéremre csak három ország sportolói pályázhatnak reális eséllyel, mindenekelőtt a Szovjetunió, az NDK, valamint Hollandia A férfi verseny érdekessége, egyben a színvonal emelkedésének biztosítéka, hogy újra ott lesz a mezőnyben Jan Hoffmann, az NDK nagyszerű, sportolója, aki 1975-ben térd- műtéten esett át emiatt hosszú ideig nem edzhetett. A párosok versenyében az aranyérem csak a szovjet Irina Rodnyináé és Alexandr Zajcevé lehet. Győz az Európa-bajnok, vagy a világbajnok lesz az első? Ez a nagy kérdés a női verseny előtt. Tavaly az NDK-beli Errath nyerte a kontinens bajnokságát, a tengerentúlon, viszont a holland De Leeuw vitte el a pálmát, igaz Errath-nak itt nem nagyon ment a korcsolyázás. A nagy visszavágó érdekes és izgalmas küzdelmet ígér. Bankó becsüíetgolja A Testnevelési Főiskola földszinti tornatermében megkezdődött a gyeplabda teremkupa mérkőzéssorozata. A gödöllőiek nagyarányú vereséget szenvedtek a nyitányon. Autótaxi—Gödöllői SC 8:1 (5:1). A Pest megyeiek becsületgólját Bankó szerezte. Légpisztoíyos bronzérem A Marczibányi téren az országos légfegyveres bajnokságon a férfi légpisztolyosoknál Benzinger, a Kossuth KFSE versenyzője 378 körrel harmadik lett. A csapatbajnoki címet az Újpesti Dózsa szerezte meg, a Kossuth KFSE 1475 körrel a negyedik helyen végzett. A Budakalászi Textiles ötödik mérkőzését vívta, s most is alumaradt NB I-es ellenfelével szemben. Elektromos—Budakalász 27:17 (12:7). A gólokban gazéi Forte 8:7 (5:3), Váci Forte— Detva (csehszlovák) 19:10 (10:6). Férfiak: Váci Fonó—Érsek - vadkert 26:9 (12:3), Váci Fon« —Diósjenő 21:17 (10:8). APRÓHIRDETÉSEK ■£_ Portást (nyugdíjast is) napi 6 órás munkaidővel, 8 Ft-os órabérrel felveszünk. Fegyveres Erők KIud- ja Vác, Mártírok útja 37. (hétfő kivételével minden nap). _________ A Mathiász Mg. Tsz. baromfiüzeme felvesz férfi és női munkaerőt. Kereset kollektív szerint. Jelentkezés: Szentendre, Lenin út 275. (Kékibánya). Budapesti és százhalombattai munkahelyünkre felvételre keresünk magasban végzendő acélszerkezeti gyártási és szerelési munkákban jártas lakatos, hegesztő szak. munkásokat, valamint segédmunkásokat. Bérezés* alapbér olus2 teljesítménybér plusz magassági pótlék. Vállalati hozzájárulással napi egyszeri étkezést, távol lakóknak munkásszállást és különélési pótlékot fizetünk. Jelentkezés: Hőtechnika Ép. és Szig. Váll kiren gén. Budapest Északbudai Fűtőmű. III. kér.. Kunigunda utca. Dunamentl Hőerőmű Százhalombatta A Pest megyei Villanyszerelő Vállalat nagykátai vasszerkezeti és szerelőüzemébe FELVESZ villanyszerelési és vasszerkezeti anyagok ismeretében gyakorlott raktárvezetőt. Jelentkezni lehet: a személyzeti vezetőnél Budapest XII., Városmajor u. 12—14., személyesen vagy 155—237-es sz. telefonon. A Fűrész és Hordóipari Vállalat Ceglédi Üzeme felvételre keres felírókat, „D” vizsgával rendelkező gépjárművezetőket, férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés: munkanapokon az üzemben 8—16 óráig. FELVÉTELRE KERESÜNK gyógyszergyártó munkára vegyésztechnikusokat, gyógyszergyártó szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat, továbbá villanyszerelő, lakatos, kőműves, víz- és gázszerelő szakmunkásokat, hűtőgépés kompresszorkezelőket, valamint tiszta munkára nőket. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszerárugyár munkaügyi osztály Budapest X., Gyömrői út 19. Telefon: 149—027. 1475 Budapest 19. Pf. 27. A Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár Kistarcsai Gyára felvesz vizsgázott férfi vagy női szakácsot (kevés gyakorlattal is) üzemi konyhába. Cím: Kis- tarcsa. Szabadság u. 19. Munkaügyi osztály. A Pest-Budai Vendéglátó Vállalat Maglódi úti Húsüzemébe keres hentes szakmunkást, betanított és segédmunkást. Jelentkezés a vállalat Maglódi úti üzemében. Bp. X., Maglódi u. 4. A Pest-Budai Vendéglátó Vállalat Maglódi üti egysége felvételre keres kőműves szakmunkást. lehet nyugdíjas vagy mellékfoglalkozású dalgozó is. Jelentkezés: a vállalat Maglódi úti osztályán Budapest X., Maglódi út 4. összkomfortos házrész eladó. Érdeklődni : Gödöllő. Isaszegi út 13. du. 5—8-ig. Nagykőrös központjában, Dévai utcában fúrott kúttal, villanynyal ellátott, bekerített, 150 négyszögöl telken megkezdett építkezés, anyaggal, építési engedéllyel sürgősen eladó. Érdeklődni : Dr. Balogh, Kecskeméti u. 1. Nagykőrös, IH. járás. Fekete dűlő 110 alatt nagy mennyiségű ve- gyestrágya eladó. Monori-erdőit 160 négyszögöles telek eladó, akácfával, villany van. Cím: Pete László. Erdei u. 9. Nagykőrösön kertest kis családi ház eladó. Érd.: Dr. Hanusz, Nagykőrös,. Szilágyi u. 2. ___________________ Im port anyától 4 hónapos német juhász- kölykök részletre is kaphatók. — Cegléd, Bajcsy.Zsilinszky út 13 szám_______________ Az onnal beköltözhető ház eladó. Nagykőrös. Ádám László u. 3. Érdeklődni: Művelődési Házban, Kiss Istvánnál. _____________ 35 0 négyszögöl beépíthető telek sürgősen eladó. Nagykőrös. Vadas u. 6. Ifj. Barna Sándornál. ____________ Ké t törzskönyvezett, nagyon szép . német juhászkutya. 3 hónaposak,. olcsón eladók. Cím: Jászkarajenő, Néphadsereg utca 89. Eladó világossárga hálószobabútor, fehér márvány mosdóval, székek. Nagykőrös, Berzsenyi u. 10. Naposcsibe, sárga bőrű, húshibrid, sötétvörös Hampshire, kendermagos, húsra, tojásra vérvizsgált állományból szerdánként készlettől függően kapható, megrendelhető. Gépkocsi-, vasúti szállítás. Díjtalan szaktanácsadás. Pál, baromfitenyésztő szakmérnök. 1221 Bu- dafok. Magdolna u. 30. Bútorozott szoba kiadó. Nagykőrös, Vadas utca 31. Esküvői ruhakölcsönző nvílt a Déli pályaudvarnál. vadonatúj árukészlettel, vidékre is. Budapest XII.. Gre- guss u. 6. 4 v J J Atléták az Olimpiai Csarnokban