Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-13 / 266. szám

f 1975. NOVEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Tíz évre szóló közművelődési program Nagykátán a helybeli tanács a pártbizottság elé terjesztette megvitatásra a közművelődés­politikai feladatokat tartalma­zó, tíz évre szóló intézkedési tervét. Ismeretes: kialakult Nagy- káta ipara, s a termelőszövet­kezetek is megerősödtek. .ttfivELOOirSt Nfíz-J gondozásban is kiváló eredmé­nyeket értek el. A tüdőszűrés például három hétig tartott* s ebben 24 aktíva működött közre eredményesen. Hétezer embert világítottak át. Nagyméretű átrétegeződés van folyamatban, ami törvénysze­rűen előtérbe helyezi a mun­kásművelődés eddigi megol­datlan kérdéseit. A jövőben szükséges a természettudo­mányi műveltség fejlesztése, s ezért a pártái apszervezetek is foglalkozzanak a jövőben rendszeresen művelődéspoli­tikai kérdésekkel. A gazdasá­gi vezetőknek az eddigieknél is több figyelmet kell fordí­taniuk a dolgozók ilyen irá­nyú igényeire. Az intézkedési terv har­minc pontban határozza meg az 1985-ig szóló tennivalókat. A tervezetet hasznos vita után kisebb módosításokkal a nagyközségi pártbizottság elfogadta. Kaposi István, Nagykáta Új gázcsere telep Kocséron Űj gázcseretelep nyílt Ko­cséron. Minden remény meg­van arra, hogy a jövőben fo­lyamatos lesz az ellátás. Bí­zunk abban, hogy nem kell napokig várni a tele palackra, mert ez bizony a múltban né­hányszor előfordult. A telep Ez az akció még jóformán be sem fejeződött, amikor már megkezdték az önkéntes rák­szűrés szervezését. Ügy hi­szem, lelkiismeretes munká­jukért minden dicséretet megérdemelnek. Bognár Józsefné Pilis Megszűnik a balesetveszély Budaörsön, a 80-as közút ve­zet keresztül. A KPM Közúti Igazgatóságának dolgozói hat évvel ezelőtt rendbe hozták ezt a forgalmas szakaszt. Mivel az OTP helyi fiókja mellett a Ne­felejcs és a Kállai Éva utca keresztezi a közutat, ezen a he­lyen elég sok súlyos baleset történt. Növelte a veszélyt az a tény, hogy közvetlenül e ke­reszteződés mellett a közúton egy keskeny híd vezetett, ame­lyen egyszerre csak egyetlen egyébként a helybeli gyü­mölcsfelvásárló udvarában ka­pott helyet, a község központ­jában. A vezető, Bagi József­né lelkiismeretesen végzi mun­káját, s készséggel ad keze­lési tanácsokat is a hozzáfor­dulóknak. Borzák Tibor Kocsér Eredményes társadalmi munka A társadalmi munka érté­két nem lehet minden eset­ben csupán forintban kifejez­ni. így van ez a pilisi vörös­keresztes munkával is. A tisz­tasági versenyben, a rákszű­résben, a véradásban és nem utolsósorban a házi szociális október 18-án Sajnos, a té­vét nem vehettem át, mert ezen a napon is hibás volt — ezt a Gelka képviselője egyéb­ként elismerte, s rögtön vissza is vitték. Október 30-án ismét érdeklődtünk, mi a helyzet, s közölték velünk, hogy más­napra elkészülnek a javítás­sal, Október 31-én ismét je­lentkeztünk, de sajnos, hiába: a vezetővel akartam beszélni, de tudomásunkra hozták, hogy nem tud bennünket fogadni. Vajon van-e mód' készülék- cserére? A másik kérdésem a váci Gelka-szerviz felette­seihez szól: mi a véleményük az ilyen munkáról? Ferenc Pálné Vác Készülékcseréd e akkor van mód, ha a vásárlástól számított egy éven belül a tévé öt alkalommal elromlott, s a javítást a garancia- levél is bizonyítja. Ebben az eset­ben a hatodik meghibásodásnál a javítást már nem kell elvégezni, hanem a szerviz útján a készü­lék tulajdonosának kell kérnie a cserét. Váci olvasónk esetében tehát még nem lehet szó cseréről. An­nál inkább, a javítás minél gyor­sabb, fel el őse bo elvégzéséről. Le­veléből egyértelműen kiderül: szeptember 3-a óta nem nézhetik a televíziót. Azóta több mint két hónap telt el — eredménytelenül, mert a Gelka megszegte a ga­ranciális javításokkal kapcsolatos szerződést. Ami pedig az öt nap hiábavalóan kivett szabadságot il­leti : a Gelka hibájából történt, ezért a cégnek kártérítést kellene fizetni, még akkor is, ha erre nincs jogszabály. Senki, semmilyen indokkal nem pazarolhatja má­sok idejét. Egy szolgáltató vállalat sem élhet vissza ügyfelei türel­mével. Új szakkör Tökölön Tökölön, a művelődési ház­ban megalakult a kézimunka­szakkör. A hírt örömmel újsá­golta Tóth Imréné, a nagyköz­ségi pártbizottság tagja. A sza­bad idő helyes kihasználása szempontjából is jelentős a szakkör létrehozása. Minden hétfőn találkoznak az érdekel­autóbusz-kirándulásra vitték nyugdíjasaikat: Esztergom és Visegrád nevezetességeivel is­merkedtek. Talán mondanom sem kell, hogy ez a gondos­kodás mennyire jólesik az idős embereknek. dóm, hogy ilyentájt a lehullott leveleket, gazt mindenütt el­égetik. Az viszont feltétlenül Így hát valamennyiük nevé­ben szeretnék köszönetét mon­dani az ÁFÉSZ elnökének, Hegyi Jánosnak és munkatár­I T «1 \ sainak. /ír • A Németh József Páty Tisztább állomás tek a művelődési házban. Kor­ra való tekintet nélkül a jövő­ben is szeretettel várják az ér­deklődő ásszonyokat, lányokat. Bundies Péter Tököl Kirándultak a nyugdíjasok Feleségem a Biatorbágy és Vidéke ÁFÉSZ egyik pátyi önkiszolgáló vegyesboltjának vezetője volt 1968-ig: ekkor Az albertirsai vasútállomá­son az előcsarnokban szép ki­vitelű hulladékgyűjtő edényt állítottak fel a pénztár előtt. nyugdíjba ment. Örömmel ta­pasztalom, hogy az ÁFÉSZ vezetősége nem feledkezik meg egykori dolgozóiról, minden évben találkozóra invitálja va- lamennyiüket.' A közelmúltban például S míg korábban a földre szór­ták az elhasznált jegyeket az utasok, most már valameny- nyien a gyűjtőbe dobják. Remélhetjük, hogy a jövő­ben tisztább lesz az albertir­sai vasútállomás. Virág Mihály Albertirsa A jó levegőért A közelmúltban Sződligeten jártam, ahol rokonaimat láto­gattam meg. Nem kis bosszú­sággal vettem tudomásul, hogy e csodálatos vidéken, a Duna szomszédságában sajnos, nem a legtisztább a levegő. Jól tu­hasznos lenne, ha égetés után nem hagynák a parazsat hosz- szú ideig füstölögni, hanem földet szórnának rá. A környezetvédelem napi­renden levő feladat. Gondolni kellene erre is. Murányi Tibor Bánréve Buszfordulót várnak Máriabesnyőn a Klapka úton, s annak környékén la­kók azt szeretnék, ha meg­épülne itt is a buszforduló. Azért kérik ezt az illetékesek­től, mert esős időben nagyon nehéz ezen az útszakaszon a jármű mehetett át. Néhány hó­nappal ezelőtt a budaörsiek örömmel tapasztalták, hogy hozzákezdtek a keskeny híd kiszélesítéséhez. A nagyközségben viszont so­kan azt is szeretnék, ha ezzel párhuzamosan rendbe hoznák a közelben lévő, a Pest megyei IV. számú Sütőipari Vállalat kenyérboltjának elhanyagolt környékét is. Lénárt József Budaörs Huzavona a tévé körül Ez év szeptember 3-án el­romlott a Gold Sztár típusú televíziónk. Az esetet még az­nap bejelentette a váci Gel- ka-kirendeltségen. S a kálvá­riám tulajdonképpen ekkor kezdődött. A Gelka műszerésze szep­tember 12-én jött ki, s megál­lapította, hogy a készülék zár­latos, nem tudja a helyszínen megjavítani. Szeptember 16- án beszállították a szervizbe. Többször személyesen is sür­gettem a javítást, s ennek eredményeként több alkalom­mal közölték velem, hogy tar­tózkodjak otthon, mert hoz­zák a tévét. Igaz, öt alkalom­mal feleslegesen vettem ki szabadságot, s csak a hatodik alkalommal jöttek: pontosan Villamosítás, párhuzamos közlekedéssel Már nem sebes a sebes... Egy szigetszentmártoni kérés nyortfában Válasz cikkünkre Lesz e/ég napilap — ígéri a Budapest-Vidéki Postaigazgatóság Lapunk október 16-i szá­mában, a Postabontás rovat­ban Kevés a napilap címmel közöltük Filó Gyula olvasónk észrevételét. Azt kifogásolta, hogy a Dunai Kőolajipari Vál­lalat úgynevezett háromezres konyhájában az ebédidő alatt a későbben érkezők már nem tudnak napilapokat vásárolni. A Budapest-Vidéki Postaigaz­gatóság kivizsgálta az ügyet, s Ruttkay Mátyás osztályveze­tő a következőkről tájékoztat­ta szerkesztőségünket: „A Dunai Kőolajipari Vállalat háromezres konyhájában az ebéd­idő alatt a százhalombattai posta árusa adja el a hírlapokat. A vál­lalatnál levő lépcsőzetes munka­kezdés és a nagymérvű létszám- hullámzás miatt a helybeli hiva­tal nem tudja megfelelően fel­mérni a vásárlók igényeit. Ezért egyes napokon kevés a napilapok példányszáma, máskor pedig bő­ven marad az el nem adott új­ságokból. A fentiek figyelembevételével in­tézkedtünk: a jövőben napilapo­kat magasabb példányszámban bocsátunk az árus íendel kezes éré. A visszamaradó példányok alaku­lását azonban az elkövetkezendő időben is figyelemmel kísérjük, s ennek alapján alakítjuk ki az üzemrész lapellátását.” Sokatmondó számadat: a ráckevei HÉV-szerel vény eken naponta csaknem százezer em­ber utazik, s döntő többségük a fővárosban keresi kenyerét. Ilyen körülmények között tel­jesen nyilvánvaló: különös fi­gyelmet kell fordítani e vonal- szakaszra. Egyáltalán nem kö­zömbös, hogy a menetidő fél­órával hosszabb vagy rövi- debb. Megvalósítható ? A minap felkereste szerkesz­tőségünket Danáé Albert (Szi- getszentmárton, Dunapart 155.) olvasónk. Mint elmondotta, több ezer lakótársa nevében arra kéri az illetékeseket, hogy csökkentsék a Ráckevére köz­lekedő HÉV-szerel vények — az úgynevezett sebesvonatok — 1 óra 20 perces m^ietidejét. A jelenlegi helyzet ugyanis, olva­sónk véleménye szerint, meg­lehetősen furcsa, mert a sebes ott is megáll, ahová a (Közvá- góhídról merentrend szerinti helyi járat indul. A sziget- szentmártoniak elképzelése: mindenképpen az lenne az ész­szerű, ha a ráckevei szerelvé­nyek csak a nagyobb forgalmi csomópontokon — Pesterzsé­beten, Szigetszentmiklós-Gyár- telepen, Tökölön — valamint a Tököl és Ráckeve közötti sza­kaszon vennék fel az utasokat. A menetidőt így mindenkép­pen csökkenthetnék, s jó len­ne, ha a jövő évi új menet­rend összeállítói ezt a kérést figyelembe vennék. Megvalósítható-e sziget­szentmártoni olvasónk javas­lata? — ezzel a kérdéssel for­dultunk Cziráki Jánoshoz, a ráckevei HÉV-vonal üzemegy­ség-vezetőjéhez. — Mindenekelőtt el kell mondanom: november 8-tól már egy újabb helyen, Sziget- halom-alsön — közismert né­véit a Marlintelepen — is meg­áll a ráckevei sebes. Az itt la­kóktól ugyanis a közelmúltban nyolcszáz aláírással levelet kaptunk, amelyben arra kér­tek bennünket: az iskolás gye­rekek és a bejáró dolgozók ér­dekében a ráckevei szerelvény a Marlintelepen is vegye fel az utasokat. Nem tehettünk mást, teljesítettük kérésüket. Így a negyven kilométeres vo­nalszakaszon most már csak három helyen — a Kén utcá­nál, a Lámpagyárnál és Duna- haraszti-felsőn — nem áll meg a HÉV. Új kocsik — Hogyan tehetik kényel­mesebbé az utazást? — Az utazási körülmények nemcsak úgy javulhatnak, ha a vonatok több helyen nem állnak meg. Jó ütemben halad a ráckevei HÉV villamosítása Folytatódik a pályakorszerűsí­tés, s fokozatosan rendbe hoz­zuk azokat a szakaszokat, ahol ma még nemegyszer ti­zenöt kilométeres sebességkor­látozás szükséges. — Mikorra fejeződik be a vonalszakasz villamosítása? — A tervek szerint 1976 el­ső negyedévének végére. Űj kocsikat állítunk forgalomba, amelyeknek gyorsulása sok­kal kedvezőbb lesz, mint a jelenlegi 64 tonnás Dieseleké, s a megállásuk is rövidebb ideig tart: szinte teljesen zök­kenőmentes lesz. Ettől az idő­szaktól kezdve életbe lép az új menetrend: sűrűbben indulnak a szerelvények Ráckevére, így megszűnik a jelenlegi, a se­bes körüli vita is. A párhuza­mos közlekedés értelmében a vonatok minden állomáson megállnak. — Javul-e a szigetszent- mártoniak közlekedése? — Feltétlenül. A villamosí­tással végre megoldódik két olyan probléma, amely miatt jogosan bosszankodtak az uta­sok — különösen télen. Tököl és Ráckeve között nem volt felsövezeték, így a fűtést meg­lehetősen kezdetleges módon tudtuk csak megoldani: a rác­kevei végállomáson áramfej­lesztő Diesel-mozdonyok se­gítségével „előmelegítettük” a szerelvényeket, de sajnos a gyakori ajtónyitogatások, fel­szállások következtében gyor­san kihűltek. A villamosítás befejezésével ez már nem okoz gondot, csakúgy, mint a vonatok belső világítása: aki akar, utazás közben is nyu­godtan' olvashat. Felüljáró a csomópontnál — Hol tartanak a pálya- korszerűsítési munkával? — Jelenleg Soroksáron a Hősök tere és a Szent István út között. Ugyanezen a szaka­szon további jelentős válto­zások várhatók az elkövetke­zendő években. A MOH-cso- móponton — a Marx Károly út, az Öcsai út és a Haraszti út találkozásánál — a HÉV pályaszintben keresztezi a közutat. Itt megszűnik az Öcsai úti sorompó, s helyébe felüljárót építenek. — Hol készül aluljáró? — A pesterzsébeti MÁV-ál- lomást a Kossuth Lajos utcá­val összekötő gyalogos alul­járó már az utasok rendelke­zésére áll. Soroksáron a Tár­csás utcait minden bizonnyal a jövő esztendőben adják át a forgalomnak. Így a jövőben óban szakaszon kapnak sza­bad utat szerelvényeink, ahol korábban — elsősorban biz­tonsági okokból — jelentős mértékben csökkenteni kellett a motorvonat sebességét. A magunk részéről mindeh­hez hadd tegyük hozzá: öröm­mel jegyeztük az üzemegy­ség-vezető szavait. A sziget­szer) tmártoniakkal együtt bí­zunk abban, hogy a párhuza­mos közlekedés beválik, s az utazás valóban kényelmesebb lesz. Falus Gábor közlekedés: a körforgalmat szinte lehetetlen lebonyolítani. Nehezen tudom elképzelni, hogy például egy mentőkocsi miként tudna itt továbbjutni. Bizonyára nem kis nehézsé­gekbe ütközne. Az útszakasz mielőbbi rendbehozatala szük­séges. Kiss Sánclomé Aszód Veszélyes légpuskások A természetvédelem célja egyértelmű. Mégis naponta ta­lálkozhatunk olyan felelőtlen légpuskásokkal, akik ezt sem­mibe véve hódolnak kedvenc szórakozásuknak. Vélemé­nyem szerint hasznos lenne, ha természetvédelmi szem­pontból különösen értékes te­rületeken társadalmi aktívá­kat állítanának be: talán si­kerülne megakadályozniuk B madarak pusztítását. Jó lenne, ha minél előbb intézkedés tör­ténne, mivel a pusztuló állat­világ egyes fajainak védelme valamennyiünk közös érdeke! Urban Sándor Tahi Szerkesztői üzenetek A. L., Érd: Aprítógép — a Bu- dapest-környéki TV ZEP illetéke­seinek tájékoztatása szerint — csak a pesti telepeken található. Fűrészgép azonban mindenütt rendelkezésükre áll. Ami az alá­gyújtóst Illeti: szó sincs arról, hogy hiánycikk, bőséges készlet áll rendelkezésekre. A telep ve­zetőjét megkérték: bocsássa az ön rendelkezésére a szükséges mennyiségéi. özv. H. Gy.-né, Pilis: Felvettük a kapcsolatot az illetékesekkel, s Igyekszünk segíteni önnek. Az eredményről levélben tájékoztat­juk. S. E., Vecsés: Észrevételét to­vábbítottuk a Budapest-Vidéki Pos­taigazgatósághoz. Kivizsgálják az ügyet, s az eredményről termé­szetesen önt is tájékoztatjuk. M. B., Dunakeszi: örömmel ol­vastuk szerkesztőségünkbe küldött sorait. Szívesen vennénk, ha a továbbiakban is tájékoztatna ben­nünket hasonló témákról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom