Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-12 / 265. szám

A PESmEfrYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIX. ÉVFOLYAM, 265. SZÁM * 1975. NOVEMBER 12., SZERDA ß áüsolíógyaksrlat \ 1 ¥ízsugarak — hal cső tőikéből Gyorsan segítettek a szomszéd városok vetcgumo érkezett Bő termés bu A szakemberek szerint Nagykörös évi étkezési és ta- karmányburgonya-szükségle- te 120 vagon. Ez a mennyiség azonban több esztendőben nem termett meg helyben, s úgy kellett az ország más terüle­teiről pótolni a hiányt. így volt ez sok helyen má­sutt is az országban, de az utóbbi években számottevően javult a helyzet. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a kijelölt nagyüzemi gaz­daságokban gondosan el­lenőrzött, betegségmentes, nemesített burgonya vető­gumót termesztenek, külföldről pedig jó burgonya- fajtákat hoznak be, s ezekkel a kistermelőket is ellátják. A külföldiek - közül legjob­ban a. holland Desiré fajta vált be. Az idén már Nagykő­rösön is megtermett a város­nak egy évre szükséges burgo­nyája. A piacon átlagosan 3 forintra csökkent az étkezési horgonya ára. Most már nem­hogy „behozatalra” nincs szükségük, de a MÉK a Sza­badság Tsz terméséből felvá­sárolt 150 vagon burgonyából vidékre is szállít. A jövő esztendő bő ter­mést ígér, ehhez adottak is a megfelelő feltételek. Nagykőrös, Kőcser és Nyárs­apát termelőinek a MÉK 20 vagon Desiré vetőburgonyát hozatott, hogy beszerezhessék vetőmagszükségletüket. A ve­tőgumó felújítása ugyanis ál­talában kétszeres termést hoz. A burgonya vetőgumó az ÁFÉSZ Kálvin téri telepén kapható. K. L. Kor szem gépek u tejüzemben A Közép-magyarországi Tej­ipari Vállalat nagykőrösi üze­mét Nagykőrösi Vajüzem né­ven ezelőtt 42 esztendővel ala­pították. Azóta Marosfi György, a tejszgkmában or­szágszerte ismert szakember a vezetője. Az évente 170 milliós tervet teljesítő gyár az idén nagyot fejlődött, a régi, elavult gépe­ket korszerű berendezésekkel cserélték ki. Felszereltek két űj pasztörizáló, s egy automa­ta vajadagoló gépet és kicse­rélték a gyűjtőcsarnok hűtőbe­rendezését is. A munkában példát mutat a négy szocialista brigád. Az ezüstkoszorús Absolon Sarolta brigád első lett egy idén meg­tartott országos szakmai ver­senyen. Ezüstkoszoiriis a Ko­marov brigád is, bronzkoszo­rút érdemelt ki a Mező Imre brigád, s az idén alakult ril­lende brigád is szorgalmasan tevékenykedik. Valamennyi közösség részt vesz a he­lyi munkaverseny-akcióban, melynek eredményét az év végén értékelik. Az üzemben nagy gondot fordítanak a dolgozók tovább­képzésére. Bojtos Margit és Illés Klára például az idén vé­gezte el a kétéves budapesti szakmunkásképző iskolát. Má­sik két dolgozójuk, Arad’ Lászlóné művezető és Koselák Ferenc villanyszerelő szak- érettségi vizsgát tett. Az üzem 78 dolgozójának többsége törzsgárdatag. Mun­kakörülményeikkel és a kere­setükkel elégedettek, s mint az üzemigazgató mondta, minden bizonnyal az idén is teljesítik éves tervüket.-a -ő Vörös kányafa Díszbemutató A szovjet kultúra napjai al­kalmából november 13-án, csütörtökön délután fél 6-kor tartják meg a Vaszilij Sulisin rendezte Vörös kányafa című szovjet film díszbemutatóját a moziban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. A nagyobb tömegeket befo­gadó intézmények tűzvédelmé­re fokozottabb gondot fordíta­nák, s szigorú szabályok szol­gálják a tűzesetek megelőzését. A mentési módokat — ha mégis baj történne — kiterjedt szakirodalom tárgyalja. A tűzoltóknak pedig az elméleti ismereteken és a gyakorlati tu­dáson kívül szükségük van ar­ra is, hogy a lakossággal adott esetben együttműködhessenek. A ceglédi városi tűzoltóság ezért gyakorlatét tartott a Kossuth Gimnáziumban. Az öreg épület „régi, jó” geren- dázata, száraz tetőanyaga a Bejárta a határt Traktoron, munka közben A tábla végén egy percre megáll, míg szót váltunk vele. Flórián István, az Arany Já­nos Termelőszövetkezet trak­torosa. A hosszúra nőtt kuko­ricaszárak majdnem a vezető­állásig érnek. Gépével napon­ta 80—90 mázsa termést taka­rít be, s elégedetten állapítja meg: — Az idei év nagyon kedvezett a kukoricának. Ta­valy is negyven mázsa volt az átlag hektáronként, de az idén még több lesz a hozam. A traktorosok munkája vál­tozatos, így lett Flórián Ist­ván is kukoricakombájnos. Az őszi betakarítás nagy feladatot ró valamennyiükre. Flórián Istvánt az egyik legügyesebb traktorosként tartják számon a szövetkezetben. — Mindenféle munkát csi­náltam már, amit egy trakto­rosnak tudnia kell. Aratáskor, őszi és tavaszi szántáskor van nálunk a legtöbb teendő. Ta­valy két hónapig a szemet szállítottam a kombájnoktól. — Mióta egyesült a három gazdaság, nagyobb területet leéli bejárnunk. Szinte az egész körösi határban megfordultam már munka közben. Egyszer itt, másszor ott. — örömmel láttuk az idei őszön, hogy a tavalyinál min­denből jobb lett a termés. Ta­lán csak a cukorrépánk fize­tett kevesebbet, de a takar­mány- és gabonaféleségekből jóval több került a magtárak­ba, mint az elmúlt esztendő­ben. Ügy tartják, hogy traktoron ülve sok pénzt lehet keresni. Flórián István nem panaszko­dik keresetére, de épülő csalá­di házához kell is a jő jöve­delem. S ezt szerinte eredmé­nyes, jó munkával reális cél a szövetkezetben... Miklay Jenő Anyakönyvi hírek Született: Angyal Sándor és Horváth Erzsébet: Ágnes; Len­gyel István és Korsós Klára: Rajmond; Molnár Lajos és Orosz Piroska: Lajos; Mondi István és Biczó Rozália: Ro­zália; Sopajti Imre és Ra- pi Anna: Gabriella; Benyik A tanítóképző históriája (2) Három professzor a katedrán AZ ALAPITASRA vonat­kozó indítványt az egyházke­rület főkurátora, Teleki Sá­muel gróf tette meg 1836-ban, és az egyházkerületi közgyű­lés ezt el is határozta a kö­vetkezőkben: „... a Nagykőrösi Oskolát olymóddal fellyebb emeltetni óhajtaná, hogy ott az abban eddig is taníttatni szokott Tudományok mellett egy Oskolai Tanítókat formáló Intézet egybe kapcsolva a Pal­lérozott Mezei Gazdaságnak Tanítói Székével, mely még Hitünk sorsosi Oskoláiban mind eddig nem létezett, állít­tatnék fel, fnelynek megalapí­tását a N. Kőrös Városa és ottani Eklésia Világi Megbí­zottjai: Tábla Bíró Sigray Jó- sef és Fő Bíró Bakos Ambrus a közönség nevében ezen Köz Gyűlés színe előtt ünnepélye­sen meg is ígértek”. — Kecskemét ezt is pró­bálta megakadályozni. De nem sikerült, mert a „Szaba­dos Nagykőrös Város” közön­sége igen áldozatkésznek mu­tatkozott : az Erdőgyűlés, amely nemcsak az erdők, ha­nem a közlegelők felett is rendelkezett, a tanítóképző céljára több mint 100 hold földet ajánlott fel, a gazda­sági oktatás gyakorlati cél­jaira pedig a Füzesben a köz- legelőkbql 25 holdat tartott fenn. Sőt, azt is megígérték, hogy ha oly virágzásra jut­na az intézet, hogy több föld­re lenne szükség, többet is felajánlanak. Az alapítóle­vél 1837. május 20-án kelt. A földeket bérbeadták és úgy tervezték, hogy mivel a több mint 100 hold föld ka­mata 400 forintnál többet tesz ki, így fedezi egy új pro­fesszori állás évi költségét is. PÁLYÁZATOT hirdettek hát az állásra és a pályázók kö­zül megválasztották Karika Pált, aki a még szükséges is­meretek megszerzése végett külföldi tanulmányútra indult, és így csak 1893. október 19- én iktatták be őt állásába. Vele három porfesszora lett az iskolának és hároméves lett a filozofikus kurzus, amelyben tanítókat és gazda­tiszteket is kívántak képezni. A három professzor a követ­kező tudományokat tanította: Fitos Pál vallástudományt, fi­lozófiát, históriát, görög nyel­vet és latin irodalmat, jogtu­dományt, Warga János ma- thézist, magyar irodalmat, neveléstant, tanitástant, fi­zikát, Karika Pál természet­rajzot, kémiát, német iro­dalmat, gazdaságtant, tech­nológiát ’ és kertészetet. Ez a felosztás 1848-ig tartott. A tanítóképzőről készült monográfiák erről a kor­szakról nem közölnek kimu­tatást a tanulók létszámát il­letően. Ádám Gerzson „A nagykőrösi ev. ref. főgimná­zium története” című monog­ráfiájából lehet megállapí­tani, hogy Szigeti Warga Já­nos megjelenésétől kezdve fokozatosan nőtt a bölcsé­szeti osztályok létszáma és 1840-ben már mintegy 100 ifjú tanult a három évfolyamon. A szabadságharc előtt sok baj származott abból, hogy az új professzor, Karika Pál nem váltotta be a hozzá fűzött re­ményeket és 1848-ban le is mondott állásáról. De Kecs­kemét is változatlanul azon igyekezett, hogy a tanítók ki­bocsátásának joga az ő isko­lájában maradjon. A TANÍTÓKÉPZÉS a sza­badságharc bukása után Nagy­kőrösön néhány évre meg is szűnt, s csak 1855-ben folyta­tódott újra először a gimná­zium falai között, néhány év múlva pedig egy teljesen ön­álló intézetben. Seri András (Folytatjuk) Pál és Rácz Katalin: Ka­talin; Boros László és Nyikos Katalin: Anita; Lédeczi Tibor és Újvári Hedvig: Tibor; Mé- hesi László és Verebi Ildikó: Róbert; Varga Lajos és Gon- ezó Eszter: Szilvia; Lászlót István és Miklós Eszter: Mó­nika; Bretus Dénes és Kovács Ilona: Dénes; Kása József és Zubor Mária: Attila; Lengyel János és Kovács Ilona: Ibolya; Matastik József és Budai Aranka: Olga nevű gyermeke. Házasságot kötött: Kuszka László Tamás és Barna Eszter; Pozsgai Dénes és Barak Judit. Meghalt: Pintér Ambrusné Kaszab-Varga Mária 74 éves (Kárpát u. 21.); Aranyos László 73 éves (Kustár u. 14.); Bozsik József 47 éves (Csikvár dűlő 34.); Kőházi-Kiss Bálint- né Szalai Terézia 91 éves (Mi- zsei u. 11.). tűznek kedvező fészke lenne. A födémet, mivel elavult, ez­után fogják kicserélni, meg­erősíteni. Részletes terv Mivel számolhatnak a tűz­oltók, ha láng csapna ki az ilyen épületből? A gyakorlat tervezői alapos, részletes tanulmányt készítet­tek, tűztámadási tervet, min­den eshetőséget számba véve. A képletes tűzjelzést reggel 8 óra 33 perckor kapta a tűz­oltóság. A 05-ös telefonszámot a középiskola hivatalsegéde hívta. — Ég az épület tetőzete, a tűz az emeleten .terjed, a diákok a tantermekbe szo­rultak, a helyzet életveszélyes! — hangzott a gyors tájékozta­tás, s ezzel egy időben már si- vított a riasztócsengő a tűzol­tóság épületében, a szolgálatos őrség parancsnoka utasítást adott. Menetkészen mordult a járművek motorja, de most az egyszer nem vijjogott fel a hangjelzés. Az utasítás úgy szólt, gyakorlathoz kell vonul­ni, a közlekedési szabályokat szigorúan meg kell tarta­ni, maradjanak némák a szi­rénák és a forgalmi elsőbbsé­get jelző, kéken villogó lámpák se gyúljanak ki. A gépjárműfecskendő hét­tagú személyzete is megkapta a szükséges utasítást. R járókelők is Pillanatok alatt a helyszí­nen termettek. Oxigénes lég­zőberendezés fedte az épület­be behatoló tűzoltók arcát, akik a „bennrekedtek” segítségére siettek. (Nézőközönségben nem volt hiány, s bár tüzet senki nem látott, a járókelők közül többen készek voltak segíteni.) „Nagy tűzesetről” lévén szó, az URH-láncon, Szolnok és Kecskemét hívójele is felhang, zott közben. A konzervgyári ügyelet a nagykőrösi önkéntes tűzoltókat fogta össze menet­készre, pillanatok alatt. Szervezett volt a munka: a mentők, a rendőrség, a villa­mos és közművek mind értesí­tést kaptak, hogy ki-ki segít­sen a maga módján, ahogyan valóságos tűzesetkor szükséges. A tolólétra a magasba kú­szott, az épület ablaksorához. A tűzoltók „szakszerűen men­tették” — szinte akrobata ügyességgel — a bennrekedte- ket. A nagykőrösiek alig húsz perc alatt érkeztek, automati­kusan kapcsolódtak a munká­ba, mintegy igazolva, hogy a bajban a szomszéd város se­gítségére biztosan számítani lehet. A kecskemétiek, szolnokiak is sebesen érkeztek meg. Megfeleltek Megnyugtató volt b vízel­látás is. Cegléd közművesíté­sekor a tűzcsaphálózat bővíté­séről sem feledkeztek meg. Jó volt a szervezés: a messziről érkezett segítőket azonnal fel­adattal látták el. Hat cső tor­kán ömölhetett volna a víz, ha valóban szükség lett volna rá: a valódi tűz annyit kívánna. De ha poroltókra lett volna szükség, azokból is volt ké­szenlétben elegendő. A gyakorlat teljes sikerrel fejeződött be. Részvevői meg­feleltek a rájuk hárult felada­toknak, jó alkalom volt a fia­tal tűzoltók tudásának gyara­pítására, a technikai lehetősé­gek felmérésére. J. Z. it látunk ma a moziban? Éjszakai razzia. Szinkroni­zált szovjet bűnügyi film. Kí­sérőműsor: Az írást ikonnak nevezték. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A BÁNOMI ISKOLÁBAN’ Robinson Crusoe. Szovjet film. Előadás kezdete: fél 7- kor. SPORT Asztaliteniszhírek Több versenyen szerepeltek mostanában az asztalitenisze­zés nagykőrösi kedvelői!. AZ NB III-AS FÉRFI CSAPATBAJNOKSÁGBAN: Bp. MEZŐGÉP—Nk. Kinizsi 12:4. Nk.: Erdei (2), Pörge (1), Kőházi (1), Horváth. A sport- otthoni találkozón a szám­szerző eredménynél jobban megszorították a kindzsisek az: NB II-be jutásra pályázó fő­városiakat. Versenyző szakmunkások MEGYEI FÉRFI CSAPAT- BAJNOKSÁGBAN: Tápiószelei Kohász- Kinizsi II 20:0. ■Nk. Az NB III-as mérkőzéssel egyidőben Szelén .a körösi csa­pat zömmel fiatal újoncokból állt. Tápiószelei ifi—Nk. Kinizsi ifi 5:5. Szoros találkozón alakult ki a döntetlen. S. Tóth 2, Szűcs 2, Ember 1 egyéni találkozót nyert. KISZ-ES CSAPATBAJNOK­SÁGBAN: Üjabb férfieredményeket kaptunk a népszerű váirosi ve­télkedőről : ÁG. Szabadság Tsz—TRA­KTS 6:3, Konzervgyár— Városgazdálkodás 9:0, Ifjú Gárda—Toldis pedagógu­sok 5:4, Konzervgyár— 2i-es Volán 7:2, Hunyadi Tsz—ÁG. Szabadság Tsz 5:4, Városgazdálkodás— Hunyadi Tsz 8:1, Kon­zervgyár—Ifjú Gárda 9:0, ÁG. Szabadság Tsz—Tol­dis pedagógusok 9:0 (játék nélkül), Hunyadi Tsz— 21-es Volán 5:4, Város- gazdálkodás—ÁG. Szabad­ság Tsz 8:1. Az élcsoport így fest: 1. Konzervgyár 5 mérkőzésből 10; 2. Hunyadi Tsz 6-ból 8; 3. Városgazdálkodás 4-ből 6 pont. A nőknél: Konzervgyár— Irodagép technika 4:0. Három csapatból a 4 pontos konzer- vesek vezetnek. A résztvevők megbeszélték, hogy vissza­vágó mérkőzéseket is játsza­nak. SZERDAI SPORTMŰSOR: TEKE Kőcser, 16 óra: Nk. Szabad­ság Tsz idősek—Nk. Szabad­ság Tsz fiatalok, barátságos férfi mérkőzés. S. Z. A Nagykőrösi Konzervgyár­ban minden esztendőben ren­deznek szakmai versenyeket. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is megrendezték pél­dául a Kiváló ifjú szakmunkás címért folyó vetélkedőt, mely­re a gyár fiataljai közül csak- I nem 200-an indultak. Képünk I a konzervipari szakmunkások 1 szóbeli vetélkedőjén készült. É versenyben végül Forgó Erzsé­bet, a Konzerv III-as üzem szakmunkása bizonyult a leg­jobbnak, második helyen Plangár Zsuzsa, a Konzerv VI-os és Daru Irén, a Konzerv III-as üzem szakmunkása vég­zett. Varga Irén felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom