Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-29 / 280. szám
VAC I NAPLÓ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA. A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XIX. ÉVFOLYAM, 280. SZÁM 1975. NOVEMBER 29., SZOMBAT Elsők közt — országos versenyeken Megbecsülik a törzsgárdatagokat Egymillió forintos szolgáltatás a lakosságnak IPARSZERUEN Teljesítették negyedik ötéves tervüket Szakosodnak, gépesítenek A járás mezőgazdaságában meghatározó szerepe van az Alagi Állami Tangazdaságnak, mind a terület nagyságát, a termelés eredményességét, mind pedig az iparszerű termelési rendszerek bevezetését illetően. A gazdaság mai szervezeti formája 1969-ben és 1970-ben, a Váci Tangazdaság és az Ipolyvölgyi . Állami Gazdaság egyesülésével alakult ki. A szervezeti változás kedvező alapot adott a termelés szakosításához, az újabb, jobb technológiák bevezetéséhez, a gazdaságossághoz, míg hátrá- nya a terület szétszórtságában jelentkezett. A termelésszerkezet kialakításában az egyszerűsítésre, a jövedelmezőségre törekedtek. Korábban 13 növényt termeltek, most már 4 fő növénye van a gazdaságnak. A gabona és kukorica termesztését két ezer hektáron iparszerű termelési rendszerben valósítják meg, és az összterület több mint 60 százalékán ilyen termelés folyik. Mindenütt felszámolták a korszerűtlen telepeiket és a gyümölcstermesztésben, az állattenyésztésben is szakosodtak. A szarvasmarha-tenyésztést új fajtával folytatták, a fekete- tarka tehenek éves átlagtejho- zama több mint 4 ezer liter. 'T’öbb mint 79 millió foTintot lordítottak fejlesztésre. A felsoroltaknak köszönhető, hogy a IV. ötéves tervre meghatározott 572 millió forint termelési érték több mint 10 millió forinttal teljesítették túl. A termelés növekedése évente meghaladja a 7 százalékot. A növénytermesztés hozamai kiválóak. Búzáiból a 40, kukoricából az 50 mázsáit is meghaladja a hektáronkénti átlag. Szőlőtermesztésüket az idei mezőgazdasági kiállításon és vásáron aranyéremmel jutalmazták. A Chaselas fajtájú csemegeszőlőből több, mint 80 mázsát szüreteltek hektáronként. A Móri Állami Gazdasággal és az AGKER-rel kialakított együttműködésük a szőlőtermesztésben és a borfeldolgozásban hosszabb időre is kedvező. 1970-től százhatvannyolccal csökkent a munkások létszáma, ezért is került még inkább előtérbe az iparszerű termelés, a szakosodás, a gépesítés. Ebben az időszakban a dolgozók éves átlagbére csaknem 10 ezer forinttal növekedett, és az idén már eléri a 33 ezer 500 forintot. R. L. Alma — exportra is Szabolcs-Szatmár megyében, az állami gazdaságokban tárolt mennyiséggel együtt, eddig 28 ezer 200 vagon almát adtak át a termelők a felvásárló szerveknek. E nagy mennyiségű gyümölcsből 16 ezer vagonnal exportáltak a Szovjetunióba és a többi szocialista országokba, 1800 vagon almát szállítottak a belföldi piacokra, 530 vagon gyümölcs pedig a konzervgyárakba került. A korszerű hűtő- tárolókban mintegy nyolcezer vagon almát tárolnak későbbi szállításokra. Záróest Ácsa és környéke művészeti heteinek értékelése A csaknem egy hónapja megkezdett, tartalmas, változatos programot nyújtó Ácsa és környéke népművészeti és kulturális hetek ünnepélyes záróestjére holnap, Hazai pályán négy éve veretlenek A bajnokság ezüstérmesei Az 1974. évi, ötödik helyezést elérve, előbbre lépett a Fonó férfi kézilabdacsapata az NB. II. középcsoportban. Tagjai a téli, balassagyarmati teremtorna közepes eredménye után szorgos edzéssel és több tucat edzőmérkőzéssel készültek a bajnokságra. A tavaszi fordulóban, nem kis szerencsével, több alkalommal is csak egygólos győzelmet sikerült itthon elérniük, idegenből viszont értékes pontokat gyűjtöttek, ami a félidőben a bajnokság harmadik helyét eredményezte. A nyári pihenőben, a 900 éves Vác tiszteletére rendezett Nemzetközi Dunakanyar Kupán, értékes bronzéremhez jutott az együttes. Az őszi fordulóban még jobban összekovácsolódott a gárda, idegenből még öt pontot sikerült elhoznia, ami már elegendő volt ahhoz, hogy három év múltán, ismét a második helyen végezzen. A siker nem hullott a Fonó ölébe, keményen meg kellett küzdeni az idegenből elhozott hét pontért és azért is, hogy ne szakadjon meg a csapat 4 éves hazai veretlensége. A bajnokságban a következő 14 játékos szerepelt (zárójelben az elért gólok száma): Schvoarcz Mihály, Králik Ottó, Császár Ferenc kapusok, Török Gábor (90), csapatkapitány, Pápa Viktor (110), Oroszki József (64), Kova- csics Ferenc (38), Toldi Sándor (37), Danyi Máté (35), Szabó László (33), Básti János (20) Király Attila (5), Molnár Lajos (3), Cseszár Ferenc (1) és Vörösmarty Zoltán. A következő évben három tehetséges, még ifjúsági korú játékos, Pelyhes, Rácz, Lieb- recz Is a keret tagja lesz. A mai, november 29-i, hagyományos értékelésen Vu- kovszki János sportköri elnök elmondja majd azt is, hogy a kétszáz pártoló tag, a folyamatos tagdíjbefizetés, az utánpótlás tervszerű nevelése és nem utolsósorban a nitzők szurkolása igen nagy segítséget adott a sikerhez. A kis sportkör, élvezve a vállalat, a városi tanács, a városi-járási sportfel-ügyelő- ség segítségét, anyagi támogatását, a tömegsporttal együtt nem kevesebb mint 80 ember részére biztosítja a rendszeres, kulturált sportolást, női, férfi kézilabda, kispályás labdarúgás, asztalitenisz sportágakban. A feladatok között nagy súlyt helyez arra, hogy jobban bevonja az üzem nődolgozóit is a tömegsportba, valamint arra, hogy az alapfokú sportversenyeken is minél többen vegyenek részt. Az 1975. évi férfi kézilabda NB II középcsoport végeredménye: 1. Alf. Olajbányász Szolnok 22 16 2 4 S10-411 34 2. Váci Fonó 22 14 1 7 436-426 29 3. Szarvas 22 13 — 9 392-372 26 4. Kecskemét 22 11 3 8 449-431 25 5. KEV Metró 22 11 2 9 410-342 24 6. C. KÖZGÉP 22 12 — 10 456-404 24 7. Taurus 22 11 1 10 446-428 23 8. Tiszaíöldvár 22 10 — 12 373-409 23 9. Sz. DÉLÉP 22 9 — 13 351-379 18 10. Szentes 22 7 2 13 361-449 16 11. Nagykörös 22 6 1 15 444-470 13 12. HODIKÖT 22 4 2 16 403-510 10 Az utolsó két helyezett kiesett a csoportból. Helyükre az egyik feljutó, a Fóti Gyermekváros csapata, mely a megyebajnokság megnyerése után, az osztályozón is sikerrel szerepelt, ezért a jövő évben az NB II-ben küzdhet a bajnoki pontokért. Toldi Sándor november 30-án, 19 órakor, azt acsai presszóban kerül sor. A népművészet, a nemzetiségi kultúra jegyében meghirdetett rendezvénysorozatot Bánfalvi Jenöné, a járási pártbizottság titkára értékeli. Végső búcsú Hiiniczky Károlytol Hosszas betegség után, 65 éves korában elhunyt Hiiniczky Károly, a Váci Vendéglátóipari Vállalat egyik alapító tagja, később igazgatóhelyettese. Nagy tudású szakember, a vendéglátással kapcsolatos teendők kitűnő ismerője volt. Többszörös aranykoszorús újító, A belkereskedelem kiváló dolgozója kitüntetés birtokosa. Tegnap délután nagy részvéttel kísérték utolsó útjára a zebegényi sírkertben. A nagyközönség nézi az ízléses kirakatokat, a függöny mögött néha látja a ruha fölé hajló varrónőket, de kevesen tudják, mit dolgozik váci részlegeiben a Dunakörnyé- ke Ruházati és Háziipari Szövetkezet. A Széchenyi utcában, Dal- madi Ferenc vezetésével, méretes egyenruhaműhely, Várnai Eleonóra irányításával, méretes női szalon működik, Cseri Sándorné a kisváci részleg vezetője. Munkájuk iránt nagy az érdeklődés, megrendeléssel hosz- szú időre ellátták őket. Hegedűs Lászlóval, a szolgáltatási részleg vezetőjével beszélgettünk. Elmondta, hogy a nagymarosi ktsz-nek 38 alkalmazottja dolgozik. Évente két és fél millió a termelési értékük, ebből egymillió a lakossági szolgáltatás. Többen törzsgárdatagok, akiket tisztelnek, becsülnek. Köztük van Petrásovits Istvánná és Pintér Jánosné, akik több mint húsz éve a ktsz dolgozói. Mások a 15, 10, 5 év után járó törzsgárda- jelvény birtokosai. A régieket megbecsülve, gondoskodnak az utánpótlásról, a szakmunkások neveléséről is. Az egyik Széchenyi Gödi mozaik Megszűnt a belvízveszély Tovább javult az egészségügyi ellátás Évtizedes panaszt szüntettek meg a gödi nagyközségi tanács költségvetési üzemének dolgozói: a göd-alsói részen, egy hónappal a vállalt határidő előtt átadták a Béke út, Arany János utca, December 8. utca, Móricz Zsigmond út és a Mikszáth Kálmán utca vízelvezető csatornahálózatát. A csatornaépítési munkákat még 1974-ben kezdték meg, és az idén, november 15-én fejezték be. A csaknem egy kilométer hosszú, betonlapokkal „bélelt’’ csatornarendszer 700 ezer forintba került, a harminc áteresszel és mű tárggyal együtt. A vízlevezető csatorna megszünteti a Kertváros tavaszi és őszi, újra és újra fenyegető belvízveszélyét. ★ November 1-től már gyógyítja kis betegeit Göd második gyermekorvosa. Dr. Hété nyi Katalin a tanácsháza udvarában levő rendelőben fogadja a hozzá fordulókat. A második gyermekorvos munkába állásával jelentősen javult a nagyközség egészség- ügyi ellátása. A fejlődést szolgálja az a terv is, mely szerint a göd- felsői egésaségházban központi ügyeletet szerveznek. A megvalósulás után nem kell a hozzátartozóknak „nyomozniuk” az ügyeletes orvos után, mert a felsői központi ügyeletén éjjel-nappal elérhető lesz az orvos. ★ Korábban megírtuk, hogy a göd-felsői temető hamarosan megtelik, új sírhelyeket pedig nem tudnak kialakítani. A nagyközségi tanács idejében gondoskodott jóval nagyobb temető létrehozásáról. Az új sírkert a vasútvonaltól keletre, Göd-felső és Göd- alsó között lesz, közvetlenül az ősi, több száz éves mellett. Elkészült a talajegyengetés, a kerítés is, de a ravatalozóépület megépítésére a tanácsnak egyelőre nincs pénze. ★ Az idős emberek tervezett gödi napközi otthonáról azt tudtuk meg, hogy a megyei tanács nem járult hozzá a Stromfeld Aurél utcai lakóház megvásárlásához, ugyanis kormányrendelet tiltja lakóépületet, lakást más célra használni. R. S. utcai részlegben tanműhelyt létesítettek, ma négy tanulójuk van, s tervük szerint, minden évben újabb fiatalokat ismertetnek meg a szabás-varrás titkaival, szépségével. Elismeréssel említette az arany koszorús Komarov brigádot, és az ezüstkoszorús Ifjúsági brigádot. Kezdeményezésük, lendületük sokszor magával ragadja a többieket is. Az utóbbiak kezdeményezték a Kossuth téri ifjúsági klubot, ott pihennek és szórakoznak munkaidő után. Minden évben részt vesznek az OKISZ Labor szabászversenyén és divatbemutatóján. Erős mezőnyben, az országos versenyen, harmadik díjat nyertek. Terveik? Tovább korszerűsíteni a műhelyeket, kedvezőbb munkakörülményeket teremteni a dolgozóknak. Az igények felmérése alapján, új részleget szeretnének nyitni a fiatal városrészekben, Deákváron és a Földvári téren. P. R. TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓ Kovács Jánosné, a váci 51-es választókerület tanácstagja, december 2-án, kedden, délután 6 órától, a Haraszti Ernő utcai általános iskolában tartja beszámolóját. (A körzetbe az Erdős Bernát utca 12—24. és a Haraszti Ernő utca 13—23. szám alatt lakók tartoznak.) Irodalmi est a nők klubjában - Magazin a gyárban - Zenei rendezvénysorozat Elkészült a Madách Imre Művelődési Központ december havi programja, mely változatos, sokféle érdeklődést igyekszik kielégítem. A művelődési központ rendezésében, december 18-án, ünnepi megemlékezés lesz Brunszvik Teréz születésének 200. évfordulóján. A jubileum alkalmából Vág Ottó és Mészáros István váci pedagógusok előadásokat tartanak a városi és a járási óvónőknek. A nők klubja 2-án irodalmi este rendez, Ágh Bíró Béla gimnáziumi igazgató közreműködésével. Az Irodalmi Színpad Ginsberg egyszemélyes játékát mutatja be városunkban (A mozdony), szereplője Vass Éva. A gyermekek a Csalavári Csalavér című bábfilmet tekinthetik meg a hónap első péntekjén. A könyvtárban az irodalombarát gyermekek klubjának vezetője Horgas Béla író lesz, a Könyvtári beszélgetések második részében a Corvina Kiadóval ismerkedhetünk meg. A vendégek: Németh Lajos művészettörténész és Bar- csay Jenő festőművész. Nyugdíj astalálkozó a HAGY-ban A Péntek Esti Magazin színhelye 12-én délután a Fortegyár ebédlője lesz. Témája: a világpolitika színe és fonákja. A Dunakanyar Fotoklub baráti körének első decemberi előadását elsején, 18 órakor, dr. Tahin Gyuláné nyugdíjas pedagógus tartja. Európai városok, Madrid címmel. A következő hétfőn dr. Pásztor Gábor, a Dunakanyar Fotoklub vezetőségi tagja mutatja be a magyar városokról készített szí-, nes diapozitívjeit. A zenei események közül megemlítjük, hogy a Musica Humana harmadikén a Szőnyi Tibor Kórház előcsarnokában ad hangversenyt, Erdélyi Sándor karnagy vezetésével. Kezdetét veszi a zeneiskolai növendékek félévi hangversenysorozata. Zenei rendezvények kezdődnek Bartók Béla emlékére; megnyitójuk 15-én, 18 órakor lesz, a zeneiskola hangversenytermében, ahol Venesz Ernő, a városi tanács osztályvezetője mond beszédet. Néhány filmcím a decemberi műsorból: Az öreg (magyar), Santa Vittoria titka (amerikai), Ruszlán és Ludmilla (szovjet), Napraforgó (olasz—francia), Az ördög fogadója (japán). P. R. Földes Mihály a szakmunkásképzőben A dunakeszi 201. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói, a politikai könyv- napok keretében, Földes Mihály kétszeres József Attila- díjas íróval találkoztak. A fiatalok már korábban elolvasták az író Virradat a város peremén című, a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent munkáját, és a mű alapján tették fel kérdéseiket, amelyek érintették Földe. Mihály egész írói pályáját. Az író közlései a két világháborúról, a Horthy-korszak- ról, a felszabadulásról, az azt követő küzdelmekről, a szocialista forradalom győzelméről, eredményeinkről, nagy figyelemre késztette a hallgatóságot. Különösen a for- radalmiságról, illetve a ma forradalmiságárót kifejtett gondolatai váltottak ki élénk visszhangot. I Az üzem csaknem kétszáz nyugdíjasa találkozott a Híradástechnikai Anyagok Gyárában. Az idős emberek megismerkedtek egykori munkahelyük eredményeivel, gondjaival, felelevenítették emlékeiket. Rózsavölgyi Károly felvétele