Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-19 / 271. szám

’xMlOD 1975. NOVEMBER 19., SZERDA FyyKusz Tizenöt év után... GISCARD D’ESTAlNG és Walter Scheel után az olasz ál­lamid egy hónapon beiül már a harmadai illusztris nyugat-eu­rópai vendég a Szovjetunió­ban, s ez a tény annatt bizo­nyítéka, hogy a szovjet diplo­mácia komoly erőfeszítéseket tesz a helsinki biztonsági és együttműködési értekezleten euogadott koiiektív döntések gyakorlati megvalósítására a vezető tőkéshatalmakhoz fűző­dő kétoldalú kapcsolatokban* A moszkvai találkozó a szov­jet-olasz viszonynak is ki­emelkedő eseménye, hiszen olasz államfő Gronchi szemé­lyében legutóbb 15 évvel ez­előtt járt a Szovjetunióban, majd ezt követte Nyikolaj Podgornij római útja 1967- ben. A magas szintű érintkezé­sek az utóbbi időben váltak ismét gyakoribbakká a két or­szág között, s e tekintetben Moszkvában igen jelentősnek ítélték Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi mi­niszter egy hónappal ezelőtti római tárgyalásait, amelyek eredményeként közel egymil- liárd Sollár értékű hitelegyez­mény született. Ismeretes, hogy az ilyen jellegű megállapodá­sok lényegesen elősegítik a tőkésországokból való szovjet import bővítését. A GAZDASÁGI EGYÜTT­MŰKÖDÉS továbbfejlesztése a tegnap kezdődött moszkvai tárgyalások egyik központi té­mája is. Olaszország, az NSZK és Finnország mögött, Francia- országot és Nagy-Britanniát megelőzve, jelenleg a Szovjet­unió harmadik legnagyobb ke­reskedelmi partnere Nyugat- Európában. Mint a FIAT cég­gel kooperációban megépített Togliatti Autógyár példája bi­zonyította, mindkét fél érde- ’ kelt a kereskedelemnél korsze­rűbb és hosszabb távú gazda­sági együttműködési formák fejlesztésében. Ezt az érdekelt­séget hivatott tükrözni a két ország Moszkvában aláírásra kerülő új ötéves gazdasági együttműködési megállapodá­sa is. KÜLPOLITIKAI TÉREN a Szovjetunió és Olaszország ál­láspontja — mint a Pravda és a Novoje Vremja előzetes kommentárjai hangoztatták — megegyezik olyan lényeges kérdésekben, mint az európai politikai enyhülés katonai in­tézkedésekkel való kiegészíté­sének szükségessége, az általá­nos és teljes leszerelés megva­lósítása felé való előrehaladás a nuklerális és hagyományos fegyverek tekintetében egy­aránt. Gromiko külügyminisz­ter júniusi római látogatása idején kitűnt, hogy más kérdé­sekben — így a közel-keleti és a ciprusi kérdésekben — vannak véleményeltérések a két fél között. Általában a szovjet kommentátoroknak az a véleményük, hogy a két or­szág politikai viszonyának fej­lődése az utóbbi években el­maradt más területek, így a gazdasági és kulturális együtt­működés mögött. Maga Gromi­ko is hangsúlyozta azonban: mind a szovjet félnek, mind pedig az olasz vezetőknek szándékukban van, hogy vál­toztassanak ezen a helyzeten. az olasz Államfő lá­togatását a szovjet fővárosban e kedvező változási folyamat egyik fontos jeleként értékelik, s nem tartják kizártnak, hogy a felek ezúttal külön politikai dokumentumban is rögzítik a kapcsolatok további javítását célzó törekvéseiket. Harcok Timoron Az Aljara félhivatalos in­donéz Hírügynökség jelentése szerint indonézbarát erők tűz­harcba bocsátkoztak Portugál- Timor fővárosától, Dilitől nyu­gatra és délre. A déli fronton a FRETILIN- nel rivalizáló UDT és az Apo- deti egységei három, várost — Tilomaar, Fatumela és Salere — foglaltak el 80 kilométerre a fővárostól délre. A portugál légierő egy 80 portugál katonát szállító Boeing—707-es gépe kedden az észak-ausztráliai Darvinban szállt le, úton a kelet-timori szigeten, Atauroban lévő por­tugál garnizomiba. Lemondott Lisszabon városi tanácsa Costa Gomes cáfolja, hogy a jobboldali tisztek államcsínyre készülnek Francisco da Costa Gomes portugál államfő kedden dél­előtt fogadta Pinheiro de Aze- vedo miniszterelnököt, majd a délutáni órákban a kormány­fő jelenlétében tárgyalt a há­rom fegyvernem vezérkari fő­nökeivel és Sáráivá de Car­valho tábornokkal, a COPCON parancsnokával. A délutánra tervezett minisztertanácsot a találkozó miatt az esti órákra halasztották. A magas rangú katonatisz­tekkel folytatott megbeszélés után Costa Gomes a hadsereg vezérkari főnökének minőségé­ben közleményben cáfolta, hogy jobboldali tisztek állam­csínyre készülnek. Az északi országrész forradalmi éberségi bizottsága ugyanis előzőleg fi­gyelmeztetett arra, hogy jobb­oldali tisztek Antonio Pires Veloso dandártábornoknak, az északi katonai körzet parancs­nokának vezetésével fegyveres felkelést készítenek elő. A vezérkari főnökség köz­leménye „teljesen alapta­lannak” minősítette ezt a vádat, és közölte, fontoló­ra veszik, hogy bűnvádi el­járást indítanak szerzői ellen. Nyugati hírügynökségi je­lentések szerint a köztársasági elnök a hadsereg vezetőivel megvitatta a fegyveres erő­kön beiül jelentkező nézetkü­lönbségek problémáját is. Is­meretes, hogy Carvalho tábor­nok hétfőn tárgyalt Meló An- tunes őrnaggyal, Sousa e Castro századossal, valamint Vasco Lourenco századossal, a .kilencek” csoportjának tag­jaival. Vasco Lourenco e meg­beszélés után úgy nyilatkozott, hogy a szembenálló nézetek „egyáltalán nem kibékíthetet- lenek”. Súlyosbítja az amúgy is fe­szült belpolitikai helyzetet az a tény, hogy kedden lemon­dott a lisszaboni városi tanács, azt követően, hogy a köztiszta­sági alkalmazottak napok óta sztrájkolnak, és a viz-, vala­mint az elektromos művek dolgozói kilátásba helyezték a főváros ivóvíz- és áramellátá­sának beszüntetését. Ugyanak­kor a lisszaboni pékek szer­dáig adtak haladékot a kor­mánynak béremelési és mun­kaidő-csökkentési követeléseik teljesítésére. Kedden visszatértek a fővárosba az alkotmányozó nemzet- gyűlés szocialista, demok­ratikus néppárti és demok­ratikus centrista képvise­lői. A szocialisták parlamenti cso­portja ugyanis hétfőn javasol­ta a testület székhelyének át­helyezését Porto városába. A parlament következő ülését azonban kedden a lisszaboni Sao Bento palotában tartották meg. A HÍRÜGYNÖKSÉGI JE­LENTÉSEKBŐL kitűnik, hogy Bangladesben továbbra is bo­nyolult és feszült a helyzet. A chittagongi haditámaszponton a legutóbbi három napon fegy­veres összetűzések voltak a hadiflotta tengerészei között. NORODOM SZIHANUK herceg, kambodzsai államfő kedden néhány napos látoga­tásra Szíriába érkezett. Baloldali előretörés az olasz részleges községtanácsi választásokon Az Olaszország különböző részein vasárnap és hétfőn megtartott részleges községta­nácsi választások a baloldali erők újabb sikerét hozták. 125 községben újították fel a hely- hatósági szerveket. Az előző köz’ségtanácsi választásokhoz képest most jóval többen sza­vaztak az Olasz Kommunista Párt képviselőire: a választók 29,5 százaléka adta le rájuk voksát, míg az előző választá­sokon ez az arány 17,7 száza­lék volt. Számottevően előre­tört az olasz szocialista párt: a szavazatok 14,4 százalékát kapta, míg az 1970-es és az 1974-es községi tanácsi válasz­tásokon a szavazatok 10,9 szá­zalékát szerezte meg. ANGOLA Népi ellenállás bontakozott ki IGEN BONYOLULT KATONAI HELYZET Dr. Agostinho Neto államfő elnökletével hétfőn megtartot­ta első ülését az Angolai Népi Köztársaság minisztertanácsa. A kormány bel- és külpoliti­kai kérdéseket vitatott meg, valamint elemezte az ország gazdasági helyzetét. Részlete­ket eddig nem közöltek. ★ A TASZSZ luandai jelentése szerint Angolában a katonai helyzet továbbra is igen bo­nyolult. Ez kihat a fiatal köz­társaság belpolitikai életének egész területére. Az ország központi és északi frontjain igen feszült a hely­zet. Az FNLA és az UNITA nevében fellépő és a dél-afri­kai hadsereg, valamint a volt portugál gyarmati hadsereg tisztjeiből, altisztjeiből és ka­tonáiból álló fehérzsoldos ala­kulatok minden erővel és esz­közzel arra törekednek, hogy áttörjenek a főváros felé. Az egymással szövetségben és szoros együttműködésben te­vékenykedő dél-afrikai és Zai­réi kormány újabb és újabb zsoldos egységeket, nagy mennyiségű nehézfegyverzetet és hadianyagot irányít Ango­lába. Az a tény, hogy ezek az erők légi úton, vizen és szá­razföldön, állandó utánpót­lást kapnak továbbá, hogy re­guláris zairei csapatokat küld­tek az önálló harcra képtelen FNLA és UNITA egységeinek támogatására, lehetővé tette, hogy e fegyveres bandák né­hány katonai sikert érjenek el. Jelenleg páncélos járművek, nehéztüzérség és harcigépek támogatásával két fehérzsoldos hadoszlop tör előre a Luandá­tól délkeletre fekvő Gabela és Quibala városai felé, bár köz­ben súlyos emberanyagveszte­ségek érik. A két város felé vezető útvonalak közelében a köztársaság nemzeti hadserege és a fehérzsoldos alakulatok között elkeseredett harcok folynak. Az északi fronton a zairei reguláris erők által támogatott fehérzsoldos egységek Lucal-a körzetében intéznek támodáso- kat azzal a céllal, hogy észak­ról bekerítsék a fővárost. Az új köztársaság kormánya tekintettel a helyzet veszé­lyességére, a dolgozó tömegek széles körű támogatásával né­pi ellenállást szervez az ellen­ség hátában, toborzásokat folytat a néphadseregbe, s mindent megtesz az ellenség visszaverésének megszervezé­sére. . ★ Keddi Brazzaville-i közle­mény szerint Marian Ngouabi elnök felszólította Idi Amin ugandai államfőt, hogy mond­jon le az Afrikai Egységszer­vezet élén viselt elnöki tiszt­jéről az Angolával kapcsolat­ban elfoglalt álláspontja miatt. Amin elnök nem ismerte el az MPLA által megalakított an­golai népi köztársaságot. Mao Ce-tung, a Kínai KP elncjke kedden üzenetet irtó­zott Idi Amin ugandai eln(fe­li öz. Mao elnök támogatásáról biztosította Amin Angolával kapcsolatos magatartását. Befejezte Misáját Hagy-Britannia Kommunista Pártjának XXXIV. kongresszusa Nagy-Britannia Kommunis­ta Pártjának harmincnegyedik országos kongresszusa kedden befejeződött Londonban. Gor­don McLennan főtitkár mon­dott zárszót, majd John Gol- lan, a párt tizenkilenc éven át volt főtitkára búcsúzott a kül­döttektől. A hatvankét éves Gollan az idén lemondott fő­titkári tisztségéről, s egészségi állapota miatt a központi vég­rehajtó bizottságba sem jelöl­tette magát, de megmarad a pártapparátus szolgálatában. A mintegy ötszáz delegátus előző nap megválasztotta a párt új országos végrehajtó bi­zottságát. A kongresszus ne­gyedik, egyben utolsó napján közzétették az új testület név­sorát. Az azonos a pártvezető­ség által javasolt listával. Kedden elfogadta a kong­resszus a tőkés világ és Nagy- Britannia válságával, a balol­dal egységével és a kommu­nista párt helyzetével foglal­kozó fő dokumentumnak a mó­dosításokkal kiegészített vég leges szövegét. A köztulajdon és az üzem' demokrácia kérdéseit külö: határozat összegezi. Ebben a brit kommunisták síkraszáll- nak a gyáripar és az építőipar kulcsszektorai, az olajlelőhe­lyek, a földgázlelőhelyek, a földterületek, a nagybankok, : biztosítótársaságok és má pénzintézmények államosítás mellett a brit gazdaság válsá gának leküzdése érdekében. ALVARO CUNHAL, a Por­tugál Kommunista Párt főtit­kára lengyelországi látogatá­sának második napján, kedden találkozott a Varsó melletti Fálenica m lőszergyárának dol­gozóival. KURT WALDHEIM ENSZ­főtitkár — aki november 20-án közel-keleti körútra indul — Libanonba is ellátogat. Rambouillet után... Brüsszel: a Közös Piát korántsem jutott túl a gazdasági nehézségeken A rambouillet-i hatos csúcs- találkozó legpozitívabb ered­ménye a megbeszélések állító­lag „meglepően harmonikus” légköre mellett az a francia— amerikai megállapodás, amely a pénzügyi politika terén a két ország álláspontjának közele­dését jelzi — ez tűnik ki szinte valamennyi nyilatkozatból, amelyet a csúcstalálkozó befe­jeződése után a részt vevő pénzügyminiszterek tettek. William Simon, amerikai pénzügyminiszter és Henry Kissinger külügyminiszter út­ban hazafelé az elnöki külön- gépen rögtönzött sajtóértekez­letet tartottak. Közölték az új­ságírókkal, hogy az Egyesült Államok és Franciaország kö­zött titkos megegyezés szüle­tett arra vonatkozóan, hogy a valutaátváltási árfolyamok kérdésében Washington és Párizs nap, mint nap konzul­tál. A konzultációk mechaniz­musát nem teszik közzé. A két miniszter ugyanakkor leszö­gezte, hogy az Egyesült Álla­mok fenntartják továbbra is a dollárárfolyam lebegtetésére vonatkozó álláspontját, bár a francia fél ismételten sürgette a régi, rögzített árfolyamok visszaállítását. Az új megegye­zés értelmében az árfolyamok éles ingadozásának elkerülésé­re — a napi konzultációk ered­Száz éve született Kalinyin Moszkvában, a Szakszervezetek Házának oszlop csarnoká ban kedden ünnepi gyűlésen emlékezitek meg Mihail Kalinyin, a kommunista, párt és a szovjet állam kiemelkedő személyisége születésének DOü. évfordulójáról. Az ünnepi gyűlést Viktor Gri- sin, az SZKP KB P öli tilt ai Bizottságának tagja, a moszkvai vá­rosi pártbizottság első titkára nyitotta meg. Az elnökségben helyet foglalt Andrej Kirilenko, Fjodor Kulakov, Kirill Mazu­rov, Arvid Pelse, Mihail Szuszlov, a politikai bizottság tagjai, és az SZKP más vezetői. Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának póttagja, a KB titkára mondott ünnepi be­szédet. 1875. november 19-én szüle­tett Mihail Ivanovics Kalinyin, a bolsevik párt lenini vezető­gárdájának egyik nagy és von­zó egyénisége. Amikor 1919. március 30-án az összoroszor- szági Központi Végrehajtó Bi­zottság ülésén a bizottság el­nöki tisztségére javasolták, Lenin indokolásul a követke­zőket mondotta róla: „Ö olyan elvtárs, aki körülbelül húsz­éves •pártmunkára tekint visz- sza. Tvor kormányzósági pa­raszt, szoros kapcsolata van a parasztgazdasággal, és ezt a kapcsolatot állandóan felújítja, felfrissíti.” kalinyin jelölésénél azt tar­tották szem előtt, hogy a szov­jet állami gépezet élére olyan ember kerüljön, aki ismeri a dolgozó parasztok életét és akinek a szavára hallgat a fa­lu népe. A jelölt beváltotta a személyéhez fűzött reménye­ket, negyedszázados működé­sének súlyos betegsége miatt történt lemondása vetett véget közvetlenül 1948. június 3-án hekövetkezett halála előtt. Lenin méltán hivatkozhatott Kalinyin két évtizedes párt­munkájára. Már 1898-ban, megalakulásának évében tagja lett az Oroszországi Szociál­demokrata Munkáspártnak. Ekkor már megismerte a falusi uradalmi béres sorsát, a pé- tervári esztergályostanonc és vasesztergályos életét, részt vett a Lenin által alapított Harci Szövetség a Munkásosz­tály Felszabadítására illegális forradalmi tevékenységben. Osztozott az oroszországi bol­sevikok sorsában: a munka, a tanulás, a börtön, a száműze­tés, a munkások szervezése, tanítása ' a lenini irányvonal győzelmééért folytatott harc töltötte be életét. A pétervá- ri bolsevikok választják be az 1905— 1907-es oroszországi for­radalom idején a városi párt- bizottságba és küldik a párt 1906- ban tartott IV. kongresz- szusára. Üjabb börtönbünteté­se és száműzetése után 1911— 1912-ben ismét Péterváron dolgozik, tagja' lesz a pétervá- ri pártbizottságnak, részt vesz a párt 1912-ben tartott prágai konferenciáján és beválasztják a központi bizottságba. Ki­emelkedő szerepe volt a mun­kások háborúellemes harcának szervezésében, a februári for­radalom idején egyik vezetője a pétervári munkások és kato­nák harcának^ és tevékenyen részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előké­szítésében. A fegyveres felke­lés győzelme után. Pétervár polgármesterévé választották s ebből a tisztségből emelték a szovjet állam elnöki székébe. Az elnök a szovjet állam viszontagságos negyedszázada alatt mindvégig a lenini esz­mék önfeláldozó és kiváló pro­pagandistájának, a párt által kijelölt feladatok népszerű agitátorának, a nép és az ifjú­ság tisztelettel és szeretettel övezett nevelőjének bizonyult Az intervenció és polgárhábo­rú időszakában béjárta a Vö­rös Hadsereg frontszakaszait, teljed határozottsággal képvi­selte azt a lenini álláspontot, amely szerint a Szovjetunió­ban fel lehet építeni a szocia­lizmust, meg lehet valósítani az ország iparosítását és a mezőgazdaság kollektivizálá­sát. Kalinyin magas állami és párttisztségével — 1925-től tagja volt a oárt központi bi­zottsága politikai irodájának — járó feladatainak ellátása mellett nagy gondot fordított arra. hogy agitációs és propa­gandamunkája során szerzett tapasztalatait rendszerezze és átadja a párt kádereinek. Er­ről szóló előadásai ma is na­gyon hasznos olvasmányok minden pártagitátor és propa­gandista számára. Kalinyin írásaiban legtöbbet a népnek, különösen az ifjú­ságnak a nevelésével foglalko­zott. A nevelést a személyiség teljességének alakításaként, fejlesztéseként fogta fel. „Sze­rintem a nevelés a növendé­kek lelkivilágának határozott, céltudatos és rendszeres for­málása .. Ez a megfogalma­zás nagy általánosságban fel­öleli mindazt, amit a nevelés fogalmán értünk. úgymint: meghatározott világnézetnek, erkölcsnek és az emberi együttélés szabályainak beol­tását, a jellem és az akarat, a szokások és az ízlés meghatá­rozott vonásainak kialakítá­sát, bizonyos fizikai tulajdon­ságok kifejlesztését — mon­dotta egyik beszédében. Béki Ernő ményeképpen — lehetővé vá­lik, a központi beavatkozás. Simon hangsúlyozta, hogy a megállapodás kiegyensúlyozott és tisztességes kompromisszu­mot jelent, amelynek során mindkét fél szem előtt tartotta nemzeti érdekeit, és amely megfelel az együttműködés szellemének. Kifejezte azt a re­ményét, hogy e jelentős meg­egyezés lehetővé teszi a Nem­zetközi Valuta Alap ideiglenes bizottsága januári tanácskozá­sának sikerét a pénzügyi re­form kidolgozása terén. Jean-Pierre Fourcade, fran­cia pénzügyminiszter ugyan­csak az amerikai—francia megegyezést méltatta Brüsz- szelben, ahol hétfőn este a Kö­zös Piac pénzügyminiszterei­vel találkozott. A Közös Piac pénzügyminiszterei nevében Willem Duisenberg holland pénzügyminiszter üdvözölte a csúcsértekezlet sikerét és azt a tényt, hogy a részt vevő or­szágok „oly sok figyelmet szen­teltek a protekcionizmus ve­szélyének és valamennyien kifejezésre juttatták eltökélt­ségüket, hogy küzdeni fognak ellene”. Elmondotta, hogy a Benelux államok neheztel­nek, amiért őket nem hívták meg a találkozóra és közölte: reméli, hogy a jövőben az ilyen pénzügyi és gazdasági kérdéseket nagyobb fórumon vitatják meg. Hozzáfűzte: vé­leménye szerint az úgyneve­zett tízek — a nyugati világ legtekintélyesebb ipari orszá­gai — december 19-én Párizs­ban kezdődő tanácskozása megfelelő fórum lesz a további tárgyalásokhoz. Brüsszelben kedden tanács­kozásra ültek össze a közös piaci tagállamok kormányai­nak, munkáltatói szervezetei­nek, illetve szakszervezeteinek képviselői, hogy megvitassák a jelenlegi súlyos gazdasági vál­ság hatásának csökkentésére irányuló javaslataikat. A tanácskozáson a különbö­ző nemzeti szakszervezetek, szakszervezeti szövetségek képviselői követelték, hogy a kormányok, illetve a munkál­tatók azonnali, határozott in­tézkedésekkel biztosítsák az infláció megfékezését, az új munkaalkalmak megteremté­sét, a munkanélküliség csök­kentését Haferkamp, az EGK bizott­ságának illetékes alelnöke a tanácskozáson kijelentette: a Közös Piac még korántsem ju­tott túl a gazdasági nehézsé­geken és an-a lehet számítani, hogy a termelés tovább csök­ken, a munkanélküliség, leg­alábbis átmenetileg, emelke­dik. Az elnöklő olasz munka­ügyi miniszter, Toros, megnyi­tójában is kénytelen volt el­ismerni: a Közös Piac kilenc tagállamában a munkanélkü­liek száma már meghaladja az ötmilliót és a termelés az idén előreláthatólag 2,5 száza­lékkal csökken a tavalyihoz képest

Next

/
Oldalképek
Tartalom