Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-14 / 267. szám

1975. NOVEMBER 14.. PÉNTEK Röpcs kapuzárás NB ll-es eredmények KOSÁRLABDA. Férfiak. Csepel Autó—Táncsics SE 87:67. Meglepetés. RÖPLABDA. Befejeződött az idei küzdelemsorozat. A férfiaknál a finálén a Keleti csoportban szereplő Kossuth KFSE 3:0-ra kikapott a Deb­receni EAC-tólf a Középcsio- portban a Gödöllői EAC 3:2-re Dunakeszi SE II Először első a másodosztályban nyert a Tatabányai Bányász ellen. Széchy kerete Alighogy „hivatalba lépett” Széchy Tamás, a KSI világhí­rű edzője, az új úszószövetsé­gi kapitány, már a tőle meg­szokott intenzitással látott új munkájához. így megtörtént az olimpiai keret kijelölése, s mindössze csak hét férfi és két női úszó érdemelte ki a bizalmat. A következők: Har- gitay András, Verrasztó Zol­tán, Rudolf Róbert, Sós Csa­ba, Nagy Sándor, Tóth Csa­ba, Koczka István, Kaczan- der Ágnes, Verrasztó Gab­riella. Mint beszámoltunk, az 1975. évi megyei másodosztályú sakkcsapatbajnokságot a Du­nakeszi SE II nyerte. A né­hány éve újjászervezett szak­osztályt Solymosi László tanár vezeti. így emlékezett az együttes szereplésére. — Az első évben, 1973-ban egy pont hátránnyal szorul­tunk a másodosztályban a második helyre. A következő esztendőben ötödik lett a csa­pat. Idén a dobogóra jutás tervével rajtoltunk, s mint az eredmény mutatja, ez sike­rült is. ÉRDI KISIKLÁS Tavasszal az újjászervezett Szobi Vasutastól 8:4 arányú győzelemmel tértek haza a du­nakesziét. A jó eredmény fel­lelkesítette a csapatot. A leg­nehezebb mérkőzést Szentend­Bérezik a szegedi Ali dedikál Muhammad Ali új könyvét dedikálja Joe Fracziernek, akivel szexn- t>en nemrégiben védte meg ökölvívó-világ bajnoki címét; rén vívták, ahol egy ponttal bizonyultak jobbnak. Az őszi első akadályt is sikerrel vet­ték a Márianosztra elleni 12:0-ás győzelemmel. Ezután egy váratlan kisiklás követke­zett, 9:3-as vereség Érden. Ez volt az együttes egyetlen, ve­resége. — A hajrá izgalmasan ala­kult — folytatta Solymosi László. — Érd Ürömre utazott, ha 12:0-ra nyer, ők a bajno­kok. Mi Galgamácsát fogad­tuk, s az elsőséghez legbizto­sabb eredmény a 12:0 lett vol­na. Ehelyett „csupán” 10;2-re nyertünk. Izgalmas percek, napok: mit csinált a vetélytárs Érd? Mint kiderült, HT-re nyert, s ez nekünk kedvezett. FÉLPONTOS ELŐNY A dunakesziek tehát elérték céljukat, 55,5 ponttal bajnokok lettek. Hogy milyen szoros volt az élmezőny, azt bizo­nyítja, mögöttünk csupán fél ponttal lemaradva következett az 55 pontos Szob és Érd. Az egymás elleni eredmény dön­tötte el a második helyet Szob javára. A Dunakeszi SE II. legered­ményesebb játékosa Molnár Péter és Csontos János volt, 9—9 pontjával. Molnár Péter egyébként ott volt az idei or­szágos ifjúsági döntőn. Molnár Sándor és Fenyvessy György 8—8 pontot gyűjtött, a 74 éves Buránszky Nándor ötöt, a 67 esztendős Jugovics László pe­dig 4,5-öt. Ifj Molnár Sándor, Takács Gyula, Mészáros István és Nagy János járult még hoz­zá a sikerhez. ISKOLAI SZAKKÖR Jövőre fiatalokból álló együttest szeretnének alakíta­ni. Ök jelentenék az első csa­pat utánpótlását. Igaz, az első csapat korátlagával sincs baj, zömük 22 éven aluli verseny­ző, s ez az együttes a fővárosi XIII. kerületi bajnokság első osztályában a 14-es mezőnyben 8. lett. A fiatalítás jegyében a dunakeszi 3-as számú álta­lános iskolában már megkezd­te munkáját a sakkszakkör. Mint említettük, Molnár Pé­ter képviselte idén az orszá­gos ifjúsági versenyen a Duna­keszi Sportegyesületet, az el­múlt két esztendőben Szabó János volt ott a szakosztály színeiben. A dunakeszi sakkozók közül 1975-ben öten szereztek má­sodosztályú minősítést. Az a cél, hogy továbbra is pezsgő sakkélet legyen a községben, hiszen a lehetőségek adottak. A nagyközségi pártházban kaptak otthont a sakkozók, ahol ideális körülmények kö­zött készülődhetnek, verse­nyezhetnek. A VB-re való felkészülés jegyében i Magyarország női kézilab­da-válogatottja tegnap eluta­zott az NSZK-ba, ahol kétszer méri össze tudását a vendég­látók válogatottjával. Ma Badenbornban, vasárnap pedig Bamtrupban kap jó já­téklehetőséget a világbajnok­ságra — december 2. és 14. kö­zött bonyolítják le a Szovjet­unióban — készülő gárda, amellyel a tervezett „világ­bajnoki” csapatból Nagy Ma­riann egyetemi elfoglaltságai miatt nem tarthatott a töb­biekkel. A felkészülés ver­senyszerű része a két össze­csapással le is zárul, a no­vember 30-i, elutazásig a ké­zilabdázónők még Tatán, majd Budapesten edzésekkel fejezik be a VI. teremkézilabda VB- re való előkészületeket. Ezüstérmes a Fonó a Középcsoportban A KÉZILABDA NB II VÉGEREDMÉNYE Semmi esélye nem volt a magyar asztalitenisz-váloga­tottnak a franciák elleni sze­gedi Európa-liga mérkőzésen, hiszen két-két világ- és Európa-bajnokát nélkülözte a csapat, tehát gyakorlatilag a „tartalékok” jutottak szóhoz. Az 1:6 mégis kicsit „soknak” tűnik... — Pótolhatatlanok a bajno­kok, s nincs ma a világon egyetlen ország, amely leg­jobbjai nélkül komoly ered­ményt érne el — mondta a vereségről Bérezik Zoltán, a válogatott vezető edzője. — Jónyer, Gergely, Magos és Kisházi külön-külön is hiány­zott volna együttesünkből, hát még így együtt... A magyar—francia mérkő­zés mellett — mint az már is­meretes — a jugoszlávok Zág­rábban 4:3-ra győztek a své­PEST MEGYEI HÍRLAP ■ Maevar Szocialista .Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és • Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: DR. LOKOS 'ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: SÁGI AGNES Szerkesztőség: Postacím: 1951 Budapest TOL. Somogyi Béla u. 6. [L cm Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadd: CSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: VDL, Blaha Lujza tér S. Postacím: U51 3udapest. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: M3—10« 142—220. Titkárság: 140—147. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivatalnál a kézbesítőknél. „ posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál fKHI) Budapest V„ József nádor tér L Távbeszélő: 180—850 Postacím: Posta Közpooti Hírlap Iroda. 1900 Budapest. Előfizetési dll havonta 20 forint INDEX: 25 064 dek ellen, legújabb jelentés szerint pedig Varsóban a szov­jet csapat Sztrokatov, Buroaz- jan, Sarhojan, Rudnova össze­állításban 6:l-re nyert a len­gyelek ellen. A 3. fordulóra december 11-én a következő párosításban kerül sor: Ma­gyarország—Jugoszlávia, Svéd­ország—Lengyelország és Szov j etunió—-Csehszlovákia. ★ Szegeden csütörtökön végle­gesítették ' a háromnapos asz­talitenisz-parádé műsorát. Eszerint ma a csapatbajnok­ságban 16 férfi- és 15 női együttes indul; a magyar férfi „A” válogatott első ellenfele az ifjúsági lesz, míg a női együttesnek Nigéria csapata az első „akadály”. A külföldi vendégek közül a franciák után — akik szerdán részt vettek az Európa-liga mérkő­zésen — a románok jöttek meg, aztán a nigéraiak, mára teljes a mezőny. A magyar nemzetközi baj­nokság iránt óriási az érdek­lődés. A döntőkre már min­den jegyet eladtak. A jelek szerint a többi versenynapon is telt ház lesz. Asztalitenisz­végeredmény FÉRFI NB H Barna- csop őrt U BSE A 16 15 1 322: 78 30 2. Csőszerelő 16 13 3 267:133 26 3. MEDIQOR 16 11 5 250:150 22 4. Perbál 16 11 5 231:169 22/ 5. Pécsi EAC 16 9 7 176:224 18 6. Dimaújv. K. 16 6 10 167:233 12 7. P. Vasasi B. B 16 10 6 190:210 20 8. Pénzügyőr 16 6 10 198:202 12 9. Mosonm. 16 6 10 161:239 12 10. Sz. Haladás 16 4 12 157:243 8 11. Sabaria 16 3 13 139:261 6 12. Gy. Magasép. 16 2 14 142:258 4 Férfiad 1. Alf. Olajb. 22 16 2 4 510-411 34 2. Váci Fonó 22 14 1 7 436-426 29 3. Szarvas 22 13 — 9 392-372 26 4. Kecsk. Ép. 22 11 3 8 449-431 25 5. KÉV Metró 22 11 2 9 410-342 24 6. C. KÖZGÉP 22 12 — 10 456-404 24 7. Taurus 22 11 1 10 446-428 23 8. Tiszaföldv. 22 10 — 12 373-409 20 9. DÉLÉP 22 9 — 13 351-379 18 10. Szentes 22 7 2 13 361-449 16 11. Nagykőrös 22 6 1 15 444-470 13 12. HÖDIKÖT 22 4 2 16 403-510 1 0 Kiesett: a Nagykőrösi Kinizsi és a HÖDIKÖT. Nők 1. KÉV Metró 22 19 — 3 347-203 38 2. D. Kohász 22 17 — 5 324-217 34 3. Szentes 22 16 1 5 273-226 33 4. HÖDG. M. 22 13 1 8 301-298 27 5. Váci Forte 22 12 1 9 258-213 25 6. SBTC 22 12 — 10 282-278 24 7. Kecsk. TE 22 8 — 14 242-269 16 8. Jánosh. Sp. 22 7 1 14 200-255 15 9. Kiskunhalas 22 6 2 14 197-246 14 10. SZMTE 22 7 — 15 200-257 14 11. V. PENOMAH 22 5 3 14 197-271 13 12. Hódm. Sp. 22 4 3 15 221-309 11 Kiesett a Váci PENOMAH és a Hódmezővásárhely. ÉPÍTTETŐK, BARKÁCSOLÓK! Időleges árleszállítás: 108 Ft helyett 75,50 Ft a Nyugatmagyarországi Fagazdasági Kombinát 55x55 cm-es reprezentatív, sima kazettás mennyezeti és falburkoló elemének az ára. KERESSE FEL AZ ÉRDÉRT VALLALAT SZAKÜZLETEIT: 24. sz. szaküzlet, Bp. XIII., Hegedűs Gyula u. 5. T.: 117-477 25. sz. szaküzlet. Bp. XXI. (Csepel), Széchenyi u. 8. T.: 147-298 26. sz. szaküzlet, Nagykőrös, Dózsa György u. 5. T.: 18 — 28. sz. szaküzlet, Budakeszi, Pályi út T.: 165-490 29. sz. szaküzlet. Bp. XII., Lékai téri piac T.: 459-961 30. sz. szaküzlet, Szentendre, Római sánc u. (az erdészet területén) T.: 93-18 Vállalatunk központja: Budapest V., Akadémia u. 1-3., fszt. 15. Kiseladási csoport. T.: 329-770. Dolgozóink készségesen állnak a kedves ügyfelek rendelkezésére. APRÓHIRDETÉSEK £21 A gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem Nyisz- tor György Kollégiuma takarítónőket vesz fel Jelentkezés: munka­napon a Nyisztor György Kollég’ium B ép. fszt. 52. szoba 8 órától. 15 óráig. Az EDASZ Esztergomi Üzemigazgatósága ál­lomáskezelőt keres Vác, Déli 35/5 kV-os állomásába. A ielent- kezőknek állomáske­zelői (elektrikusi) vizs­gával kell rendelkez­niük. Jelentkezni lehet: ÉDÁSZ Üzemigazgató­ság üzemviteli osztá­lya Esztergom, Mártí­rok útja 10. sz., vagy ÉDÁSZ kirendeltség Vác. Klein Károly u. 32. sz. Az Újpesti Gyapjúszövőgyár tápiószecsői telepére felveszünk és betanítunk szövő és kivarrókat, ezenkívül felveszünk férfi segéd­munkásokat és karbantartó szakmunkásokat. Jelentkezés: Tápiószecső, Sági u. Műszaki végzettségű, gyakorlott szerszám­szerkesztőket kere­sünk. A jelentkezése­ket írásban vagy sze­mélyesen, Ipari Mű- szergyár Személyzeti és Oktatási Főosztály (Aszód, Pf. 2.) címre kérjük küldeni. A Pest-Komárom-Nóg- rád megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagyke­reskedelmi Vállalat váci fiókja (Derecske dűlő 4., Hajógyár és Hétkápolna között) fel­vesz: kocsikísérőket, raktárosokat, targon­cavezetőket, takarító­nőket (nyugdíjasokat is), gépírónőket, ügy­viteli dolgozókat, éjje­liőr! szolgálatra nyug­díjasokat. Erkölcsi bi­zonyítvány szükséges. Jelentkezés a fenti cí­men! A Pest megyei Fém­ipari és Kéziszerszám- gyártó Vállalat dabasi üzemegysége felvételt hirdet forgácsoló szak­munkás és forgácsoló betanított munkás munkakörökre. Jelent­kezés: Dabas II., Jó- zsef Attila út 79. ««zám. A Ceglédi Cipőipari Vállalat (Cegléd, Fű­tőház utca 11. III.) fel­vesz takarítónőt, vala­mint nőket betanított munkára. Bérezés a kollektív szerződés sze­rint Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán______________ Mcó vezetőt keresünk bőrdíszmű, bőrkon- fekciós B. kát. gyár­egységhez felvételre, több éves szakmai gyakorlattal. Jelentke­zés: XII., Böszörményi u. 20—22. IV. em. Kéz- mű. Polgár Dénesné Mérlegképes számviteli vezetőt nagy gyakorlattal felveszünk. Jelentkezés: „Dunakanyar 231 186’ jeligére a Budapest Felszabadulás téri hirdetőbe. A Fűrész és Hordóipa­ri Vállalat Ceglédi Üzeme felvételre ke­res férfi és női segéd­munkásokat (a későb­biek folyamán betaní­tott munkakörbe), a jövő év első negyed­évében induló hordó­üzembe. J elentkezés: munkanapokon 8—15 óráig az üzemben. Figyelem! Az Aszfalt­útépítő Vállalat Építés­vezetősége Cegléd, se­gédmunkásokat keres Cegléd környékén vég­zendő munkára. Felvi­lágosítás és jelentkezés Cegléd. Széchenyi út 51. Alap- vagy középfokú munkaügyi végzettség­gel rendelkező férfi v. női munkavállalót ke­resünk munkaügyi előadói munkakör be­töltésére. Jelentkezés: PV. Szentendrei Papír­gyára, munkaügyi osz­tály, 2001 Szentendre. Dózsa Gy. u. 22. Műszerészeket kere­sünk automata borító­gépek üzemeltetéséhez, illetve javításához. Je­lentkezés : PV Szent­endrei Papírgyára munkaügyi osztály. 2001 Szentendre, Dózsa Gy. u. 22, A PEVDI 6-os sz. Fa­ipari Gyáregysége fel­vételre keres magas nyomású kazánhoz vizsgázott fűtőt, segéd­fűtőt. valamint aszta­los szakmunkást ís be­tanított munkásokat, faipari normást, fa­ipari technikust. Je­lentkezés: PEVDI 6. sz. Faipari Gyáregysé­ge Solymár-Kültelek, munkaügyi csoport. Telefon: 684—295 mun­kaügy. 684—296._______ A Volán 1. sz. Vállalat 10. sz. üzemegysége felvételre keres gumi javító szakmunkásokat, illetve betanított munkásokat. MÁVAUT utazási kedvezmény. Jelentkezés: Budapest XX.. Csányi utca 1—3. Üzemvezetőnél. Kivitelezőt keresünk Intézetünkbe építendő, hatóságilag már engedélyezett 3x75 nm-es, 3 szintes üzemépület kőművesmunkáihoz. Jelentkezés: Bőripari Kutató Intézet Bp. IV., Paksi József u. 43. 293—855/105-ös mellék. Waldingbrett Ottó. A Vetőmag Vállalat Monori Központja ke­res azonnali belépéssel közgazdasági techni­kumi végzettséggel rendelkező gépkönyve­lőt. Fizetés kollektív szerződés szerint. Je­lentkezés a főkönyve­lőnél. Ady E. u. 61. A Gerje—Perje Víz­gazdálkodási Társulat, Cegléd, Pesti út 29., alkalmaz működési te­rületén kútfúró segéd­munkásokat, nyílt csa­tornaárok. és áteresz­tisztító munkásokat. — Fizetés a 12/1971. (V. E. 13.) O. VH. utasítás alapján. Jelentkezés a társulat címén. ______ Gy ógyszergyártó munkára vegyész­technikusokat, gyógyszergyártó szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszerárugyár munkaügyi osztályán Bp. X., Gyömrői út 19. Telefon: 149—027. A Nagykőrösi EFAG nagykőrösi építés­vezetőségéhez felvételre kérés: kőműves, ács, villanyszerelő, vlz-központlfűtés- szerelő, épület-, általános- és gépszerelő lakatos szakmunkásokat. Felvételre Jelentkezni lehet a nagykőrösi Fafeldolgozó Üzemünk építésvezetőségénél, Nagykőrös, Örkényi út 74. szám alatt. Azonnali belépéssel felveszünk szakma nélküli dolgozókat ön­tödei munkára alumí­niumöntödénkbe. Fel­veszünk továbbá fiatal szakmunkásokat Ás be­tanított munkásokat szerelési területekre. Kismotor-, és Gépgyár 4. sz. Gyáregysége Bu­dapest XIII., Frange- pán u 30—32. A Kőbányai Gyógyszerárugyár FELVESZ villanyszerelő, lakatos, kőműves, víz- és gázszerelő szakmunkásokat, kazánfűtőket, hűtőgép- és kompresszor- kezelőket, valamint tiszta munkára nőket 1 Jelentkezés: Budapest X., Gyömrői út 19. Telefon: 149—027. Könnyű, tiszta betanított munkára nőket felveszünk. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszerárugyár munkaügyi osztályán Budapest X., Gyömrői út 19. Telefon: 149—027. A Lőrinci Fonó felvé­telt hirdet 16 éven fe­lüli lányok részére. — Betafiulási idő 1 hó­nap. A keresek 2000— 2600 Ft a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást. és kedvezményes haza­utazást biztosítunk. — Felvétel esetén az úti­költséget visszatérít­jük! — PFV Lőrinci Gyár, Budapest Gvöm- rői út 85—91. Kérésre részletes tájékoztatót küldünk! Ságvári u. 41. sz. ker­tes családi ház, beköl­tözhetően eladó. Érdek­lődni: Nagykőrös. Szi- lágyi u. 2. Dr. Hanusz. 600 négyszögöl zárt kert eladó alszegi szénáskert mellett. Ér­deklődni lehet: Nagy- kőrös. Mintakert 12. Gyökeres szőlővessző (ezerjó), takarmányré­pa burgonya sürgősen eladó. Vác, Rádi út 22. 160 négyszögöles telek eladó. Vác-Deákvár, Bacsó Béla út 59. Két hathetes Dikabor- jú eladó. Nógrád, Asz­talos u. 3. __________ Zá rt kert eladó. Ér­deklődni lehet: Nagy­kőrös, Mintakert utca 12. szám._____________ Ké t szoba összkomfor­tos családi ház eladó. Villany, fúrott kút, szőlőföld, műút, busz­megálló 5 percre, köz­ség 20 percre. Ára ked­vező. Czirják Amb- rusné, Nyársapát, Hosszú dűlő 4/a. Eladó nagyméretű házhely X. kér., Nik- losz János u. 28. mel­lett. Érdeklődni Nagy­kőrös V., Táncsics Mi­hály u. 26. _____________ Sz entendre, Árpád ut­ca 8. sz. alatti három szoba összkomfortos ház garázzsal, kerttel eladó. Szoba, konyha azonnal beköltözhető. Üzemképes 220 voltos aggregát sürgősen eladó. Nagykőrös I. járás. Szurdok dűlő 32. Kovács.______________ El adó Raj Gaz ZA rendszámmal. Cegléd, Fűzfa utca 6._________ Ve nnék 12 soros kana­las vetőgépet. — öcsai Ferenc, Cegléd, XII. kér.. Kapás dűlő i81. Csemege gyökeres sző­lővessző eladó Cardi- nál, Pannónia kincse stb. Cegléd, Kisfaludy utca 58. sz. _______ El adó 5 db 2 nónapos német juhászkölyök. 2 szuka. 3 kan, zárt törzskönyvesek. Szabó László, Csemő I. kér., Ereklyési út 12. Levél­re válaszolok. VEGYES Eltartanánk magányos idősebb személyt ház­ingatlanáért. Választ „Fiatal házaspár 400 737” jeligére kérjük a Magyar Hirdetőbe, Cegléd. Teleki utca 30. Használtcikk kereske­désemet megnyitottam Bencsikné, Nagykőrös, Kossuth utca 28. sz. — Gumicsizma minden méretben kapható. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom