Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-14 / 267. szám

4 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE TV-FIGYELŐ TELEVÍZIÓ A röfögő Az érdeklődés elmaradt, az Igában című Steinbeck-elbe- szélésből késv.- 't amerikai film inkább csöndes érdektelensé­get váltott ki a nézőkből, mint igazi izgalmat. Pedig a film könnyen lehetett volna jobb is, ha Boris Sagal rendezése kö­vetkezetes. Ha a két szembe­sített életfonna ellentmondá­sait, hazugságait egyenlő mér­tékkel méri, egyaránt leleplezi. A film ezt nem tette meg. Csupán az egyik oldalra súj­tott. Az öregedő farmer és fe­lesége, meg annak testvérbáty­ja életéről megtudtuk, hogy a zord puritanizmus, a rideg örömtelenség, a folytonos ret­tegés mögött egy sereg hazug­ság is lapul. A zsarnokoskodó feleség soha nem volt képes jó embert faragni a férjből, hiába hitette el vele. Csak egy igába tört embert csinált belőle, aki azzal próbált menekülni ebből hogy évente egyszer alaposan kirúgott a hámból. Ügy, hogy maga iS szégyellte. De még lel kifurdalása is újabb eszközzé vált a feleség kezében arra hogy még inkább igába hajtsa Felvonultatta mellettük a film az elfogult előítéletekkel terhelt amerikai kispolgárok jő néhánv típusát, figuráját. Vi­szont félig-meddig angyalt csi­nált a csavargó hippilányból Azt próbálta elhitetni, hogy ő él helyesen, szépen, okosan. Mintaanyaként neveli kisfiát megértő lélek, netán még a társadalmi haladás képviselője is. hiszen soros szerelme azért ül börtönben, mert tüntetett a háború ellen. A lány ily módon szimpatikussá formált figurá­ja alkalmatlan volt rá. hogy megmutassa. az életforma amelyben él. szintén megold­hatatlan konfliktusokba kerge­ti a vele kapcsolatba kerülő embereket. így hát közömbösek marad­tunk a felvillantott sorsokkal szemben. Az eredeti novellát sajnos, nem ismerem. De isme­rem Steinbecket, s biztos va­gyok benne, hogy sokkal jobb a filmnél. Együtt a balesetek ellen. Most 25 éves a szakszervezeti tár­sadalmi munkavédelmi fel­ügyelőség. Tízezrek tevékeny­kednek az ország üzemeiben, hogy előzetes gondoskodással megakadályozzák a balesete­ket. A szakszervezeti munká­nak egyik legszebb, legtartal­masabb* ágazata ez: elismerés és tisztelet illeti azokat, akik részt vesznek benne. Elismerés és tisztelet azok­nak is, akik most az ország nyilvánossága előtt egy új té­vésorozatban segítenek a fi­gyelmet felkelteni a baleset- eihárftás iránt. Szerdán a Me­cseki Ércbányák csapata mér­kőzött a Nagykőrösi Konzerv­gyár csapatával. A körösiek — Görbe Ferenc csapatkapitány vezetésével — igen jó telje­sítményt nyújtottak, és a végső összegezésben csupán két- ponttal maradtak el a győztes mecsekiektől. De a nagykőrösiek nemcsak ezért érdemelnek elismerést. Mint az adásból megtudtuk, az utóbbi tíz évben egyharmadá- ra csökkent náluk a balesetek száma. Ez minden győzelem­nél többet jelent. A játékban való részvételért pedig — úgy mellesleg — 12 ezer forintot kaptak a televíziótól. Meg is érdemelték. Csontos Magda RÁDIÓ Az „Öreg’’ Dokumentumműsor 1-andler Jenő születésének 100. évfordu­lójára. — Az „öreg” — ez a közkeletű ragadványnév a leg- megtisztelőbb, a legőszintébb elismerést fejezi ki. FiataJ kommunista tanítványaitól kap­ta, akiket Becs utcáin nem­egyszer éjszakába nyúló sétá­kon tanított, nevelt, készített fel a magyarországi illegális kommunista munkára. A doku­mentumműsor életútját követi nyomon. Személyes vallomá­sai, törvényszéken elmondott beszédeiből vett részletek, tö­meggyűléseken tartott szónok­latok. levelek adnak választ arra, hogyan lett a szociális kérdések iránt oly fogékony ügyvédből az Illegális KMP egvik vezetője. Adás: péntek, november 21., Kc/suth rádió: 16.05. VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 8.03: Ot kontinens hét napja. 8.21: A Magyar Rádió és Televí­zió gyermekkórusa magyar szer­zők műveiből énekel. 8.38: Schir­mer: Fantázia trombitára és fú­vószenekarra. 8.43: Vadgeszte­nyék. Édert Tibor hangjátéka Bartók Béla életéből. 9.14: Vasár­napi koktél. 10.48: Óvodások dal­kincse. 11.10: Kapcsoljuk a Cse­peli Munkásotthont. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. Köz­ben, kb. 11.50: Kapusi Imre ver­sei. Kb. 11.53: Édes anyanyelvűnk. Kb. 12.53: Ha a felét könyvre köl­tenék! Kb. 13.05: Jó ebédhez szól a nóta. 13.45: Rádiólexikon. 14.15: A zongoraművészet első arany­kora. 15.?8: Hallelujah, Baby! Részietek Styne zenés játékából. 16.11: Rádiószinház: Krúdy-fan- tázia. 17.03: Marilyn Horne és Ro­bert Merrill énekel. 17.45: Világ- líra. 18.00: Amerikai balladák és songok. 18.45: Diákkönyvtár hang­szalagon, I. rész. 19.36: Színes népi muzsika. 20.20: A gerolsteini nagyhercegnő. Részletek Offen­bach operettjéből. 21.03: A Berlini Filharmonikus zenekar hangver­senye a Berlini Filharmónia nagy­termében. 22.55: Remekírók — re­mekművek. 23.15: Konez Zsuzsa és a Gemini-cgyiütes műsorából. 0.10: Palestrina-kórusok. PETŐFI RADIO 7.00: Az evangélikus egyház fél­órája. 7.30: Orgonamuzsika. 8.03: Mit hallunk? 8.33: Énekszóval, mu­zsikával. 9.00: Onerettdalok. 9.25: Rádiószínház: Békés vadászat. Hangképek Gemeneről. 10.00: Mis­ka bácsi lcmezesládája. 10.33: RÄDIÖ Dupla vagy semmi... Chopin és kora. A műsort Zsoldos Péter vezeti. — Az immár hagyományosan novem­ber—decemberben jelentkező, nyolc adásból álló műsor té­mája ez alkalommal a nagy lengyel zeneköltő élete, művei, és azok kapcsolata korával, az induló és tetőző romantikával. Chopin „elismerése már a le­vegőben van, és ez az elisme­rés csak növekedni fog, ha Ql- jön az idő, amely gondos vizs­gálat tárgyává teszi és méltat­ja művészi eredményeit” — ír­ta róla az egyik kortárs mű­vész. A szerkesztő szeretné, ha a játék izgalmán túl ez a so­rozat is segítene hallgatót és játékost egyaránt abban, hogy lobban elmélyültebben megis­merkedjen e romantikus gé­niusz műhelymunkájával, köl­tői világával. Adás: kedd. november 18., Petőfi rádió: 20.58. TELEVÍZIÓ Rémület a levegőben Amerikai film. — Egy repülőgép fedélzetén hirtelen pánik tör ki, pedig rövid idővel korábban még minden a legnagyobb rendben folyt. A riadalom oka: a stewar­dess kénytelen a jelenlevőkkel kö­zölni, hogy az orvos véleménye szerint mindazok, akik rosszullét- ről panaszkodnak, ételmérgezés­ben szenvednek. Most már csak az a kérdés: vajon a két pilóta is evett-e a romlött ételből? Adás: szombat, november 22., 1. műsor: 20.15. 117 perc. 12.33: West Side-i törté­net. 12.42: Tamás bátya kunyhója. Harriet Beecher-Stowe regénye rádióra alkalmazva, IL rész (ism.). 14.00: Táskarádió. 15.00: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 15.33: Nőktől — nőknek. 16.03: Saint- Saens: Az állatok farsangja. 17.05: ötórai tea. 18.00: Mit üzen a Rá­dió? 18.35: Nótakedvelőknek. 19.38: Kritikusok fóruma (ism.). 19.48: Dupla vagy semmi. 20.48: Mikro­fon előtt az irodalmi szerkesztő. 20.58: Pódiumon — Shirley Bassey. 22.00: Ifi. Magyar! Imre népi ze­nekara játszik. 22.33: Deák Tamás szerzeményeiből. 23.15: A sevillai borbély. Részletek Rossini operá­jából. 3. MŰSOR: 8.09: Trisztán és Izolda. Wagner háromfelvonásos zenedrámájának közvetítése a Bayreútlíi ünnepi Játékokról. Közben 9.30: A Nem­zetközi Rádióegvetem műsorából. 10.00: ÚJ Zenei Üjság (ism.). 10.35: Wagner városában. 10.40: Az operaközvetítés folytatása. 13.26: Kis magvar néorajz. 13.31: A Bécsi Szimfonikus Zenekar hangver­sen ve a Bécsi ünnepi Heteken. 14.43: Népek zenéjéből. 15.08: Ka­marazene. 15.35: Éneklő világ. 16.00: Csak fiataloknak! (ism.). »7.00: Hanglemezgyűitőknek. 18.03: Knncsoljuk a 6-os stúdiót. Hernádi Latos zongoraestje. Közben kb. 18.53? Az ámvből szőtt lélek. Ver­sek (Lsm.). 19.41: Szabó Ferenc; Emlékeztető — szimfónia. 20.21: Dzsesszfelvét elékből. 21.00: Földön, vizen, levegőben... (ism.). 21.58: XX. századi operákból. TELEVÍZIÓ 8.43: Felsőfokú matematika. A derivált és a differenciál. 9.30: Sprechen Sie Deutsch? Német nyelvtanfolyam. Rolf pénzt kap. 9.55: En Francis. Francia nyelv- tanfolyam. Értenek a nők a gép­Csehszlovák film. — Martin, a friss diplomás állatorvos nagy ter­vekkel, komoly elszánással, igazi hivatástudattal kezdi meg nehéz munkáját, méghozzá meglehetősen elhanyagolt vidéken, ahol ráadá­sul súlyos járvány pusztítja az ál­latállományt. Adás: szombat, november 22., 1. műsor: 14.25. TELEVÍZIÓ Korok, versek Babits Mihály: Balázsolás. — A költő egyik legszebb, ám legfáj­dalmasabb versét elemzik ezúttal Németh G. Béla Irodalomtörténész, egyetemi tanár vezetésével köz­reműködő szakemberek, a társ- mű vész etek rangos képviselői. A halálos beteg költő remekműve az emberi szenvedés, a halál gondo­latának elviselésére emeli fel az olvasót. Adás: kedd, november 18., 2. műsor: 20.01. hez. 10.10: Foxi Maxi kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat (ism.). 10.35: Ki játszik ilyet? (Színes.) Jól hallottam? 10.55: Perpetuum mobile. Lsmerctterjesztő műsor gyerekeknek. 11.40: Az állatvilág titkai. (Színes.) Amerikai filmso­rozat, VI. rész: A jő és a rossz tulajdonságok kialakulása (ism.). 12.05: Tv-tárlat. (Színes.) Osztrák kultúrtörténeti sorozat, V. rész: Az ékszer útja (ism.). 13.48: Ké­rem a következőt! (Színes.) Ma­gyar rajzfilmsorozat, IX. rész; ÜJ élet, új gondokkal (ism.). 14.05: Fogjál nekem colobust. Angol filmsorozat,V. rész: A majom túl­ságosan okos (ism.). 14.35: Véres út. Magyarul beszélő olasz— NSZK tévéfilmsorozat, V. (befe­jező) rész. 15.35: Reklámműsor. 15.45: Pardubicei nagy lovas aka­dályverseny, felvételről. 16.20: Delta. Tudományos híradó. 16.45: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 16.50: Műsorainkat ajánljuk! 17.15: Landler Jenő, 187&-1928. 17.45: Énekszóval. Kórusok klubja. 18.30: Reklámújság. 18.40: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Vivát, Benyovszky! Tévéfilm­sorozat. (Színes.) HL rész: Hantszkv Zsuzsanna. 21.00: Sport­hírek. 21.10: Tv-Lottó. A Magyar Televízió, valamint a Sportfoga­dási és lottó Igazgatóság közös műsora. Kb. 22.10: Hírék. POZSONYI TV 10.05: Az igazi trombitás. Szov­jet film. 12.25: Térzene. 14.05: Dukla Banska Bystrica—Sparta Praha Labdarúgó-mérkőzés. 17.05: Film. 19.00: Híradó. 19.35: Sport- eredmények. 20.00: Zsellérek. Tv­sorozat. 1. 22.00: Medea. Melodrá­ma. 22.50: Sporthírek. 2. műsor: 15.30: Barátságos <j£upa röplabda- mérkőzés. 19.30: Kajakokon a Himalájába. 20.00: Szicíliai komé­dia. Színházi közvetítés. 21.25: Mindenki zenéje. JÖVŐRE A RÁDIÓBAN Verdi műveltségi verseny Az 1975—'76-os «tanévban is­mét műveltségi versenyt hir­det az ország valamennyi kö­zépiskolája számára (a zene; szakközépiskolák kivételével) a Magyar Rádió és az Okta­tási Minisztérium. A vetél­kedő témája ezúttal Verdi és kora, Verdi élete, művei, ezek kisugárzása az európai zenei életre, hatásuk és helyük a század remekművei. között. Az idei verseny ezúttal az iro­dalmi vonatkozások feltárásá­val bővül. RÁDIÓFIGYELŐ 1975. november 17—23 HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ ^ 8.25: Patachich Iván fúvósmű­veiből. 8.37: Éneklő Ifjúság Debre­cenben. 9.00: A hét zeneműve. — Schumann: KreisJeriana. 9.30: Ver­seit elmondja: Nagy László. 9.40: Mit játsszunk, lányok? 10.05: Is­kolarádió. 10.30: Latin-amerikai históriák. 10.50: Zenekari muzsi­ka. 11.30: Betértem Debrecenbe. Versek, regényrészietek a város­ról. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: A Belügyminisztérium Duna Mű­vészegyüttesének népi zenekara játszik, Mészáros Tivadar vezeté­sével. 14.00: Ezeregy délután (ism.). 14.30: A debreceni Kodály- kórus énekel. 15.10: Édes anya­nyelvűnk (ism.), 15.15: Debreceni délután. 16.00: A világgazdaság hí­rei. 17.25: Zenei élet Debrecenben. 19.15: Este Debrecenben. 22.20: Ausztria — választások után. Győ­zelem kérdőjelekkel. 22.30: Szim­fonikus zene. 0.10: Népi hangsze­res muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Farkas Ferenc dal játékai­ból. 8.33: Válaszolunk debreceni hallgatóinknak. 8.48: Tomsits Ru­dolf trombitál. 9.00: Zenés délelőtt Debrecenben. 12.00: Kis magyar néprajz. 12.05: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. 12.33: Csen­gő. Iskoláról, pedagógusokról. 12.50: Beethoven: Hármasverseny. 13.33: Tömegdalok a bolgár rádió műsorából. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: A tudat világa. IV. rész. 18.33: A debreceni Délibáb együt­tes műsorából. 18.58: Verdi-ciklus — VIL Közvetítés a debreceni Csokonai Színházból. Rigoletto. Háromfelvonásos opera. 21.11: A debreceni dzsesszegyüttes játszik. 21.43: Show hajó. Részletek Kern zenés játékából. 22.33: Derűre is derű. Az elsőszülött. Marttá LamI regénye rádióra alkalmazva. II. rész. 23.00: Verbunkosok, nóták. 3. MŰSOR 14.05: Magyar zeneszerzők. 14.30: Dzsessz felvételekből. 15.01: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. Szabó Lőrinc. Illyés Gyula előadássoro­zata. Hl. rész. 15.21: Haydn művei­ből. 16.03: A csehszlovák rádió felvételeiből. 17.04: Láttuk, hallot­tuk (ism.). 17.19: Antigoné. Rész­letek Traetta operájából. 18.03: Zsebrádiószínház. Csataszimfónia. Dieter Kühn rádió játéka. 18.20: A hét zeneműve (lsm.). 18.50: Hu­szonöt perc beat. 19.15: Iskolarádió. 19.33: A Bécsi Szimfonikus Zene­kar hangversenye a bécsi ünnepi heteken. Közben: 20.17: Verseit el­mondja: Nagy László. 21.27: Ope­raáriák. 22.29: A Weiner vonósné­gyes felvételeiből. POZSONYI TV 18.10: Áriák. 19.00: Híradó. 20.00: Autósok, motorosok: A 100-as. 20.10: Vivát, Benyovszky! 2. mű­sor: 17.55: Sebasztián a rejtélyek hálójában. 20.35: Világsport. KEDD KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Népdalok. 8.53: A tudat vi­lága. IV. rész (ism.). 9.23: Hum­perdinck: Jancsi és Juliska. Mese­opera — bárom képben. 10.05: Is- kolarádlő. 11.46: Bartók: Falun. 12.55: Melódiakoktél. Közben: A HÍVOGATÓ, a Gyermek­rádió irodalmi újságja másod­szor jelentkezett vasárnap. A műsort a kiszámolóból előva­rázsolt Antanténusz vezeti. Sa­ját hazájába, a fantázia vilá­gába hívogat. Mesét, verset, rejtvényt, interjút kínál ízelí­tőül. További ismerkedésre, önálló olvasásra akar kedvet ébreszteni, a jobb megértést elősegítő tudnivalók közlésével is. A levelezési és a rejtvény- rovat a gyerekek aktivitásá­hoz fordul, az újság és hall­gatói közötti kölcsönös kap­csolat létrejöttét segíti. A gondosan összeállított mű­sor tminden darabja fantázáa- mozdító ötletre épült. Először Szántó Imre új gyerekverses kötetéből hallhattunk néhány játékos strófát. Utána az an­gol gyermekirodalom csodála­tos macskáival ismerkedhet­tünk, a felolvasott Levis Ca- roí-levelekből és T. S. Eliot Maicár Viki, a titokzatos macs­ka című verséből vérfagyasz- tóan villogó szemekkel, hízel­gőén dorombéivá sompolyog­tak elő. Zelk Zoltán meséiben az apró, szürke nyulak a hatal­mas állatok ostobaságát ki­használva fenevaddá vagy pol­gármesterré váltak. Az újság­hoz levélben forduló kislány kérdésére, hogy a rímes, rit- musos, de nem versként tör­delt mesék versek-e, maga a költő válaszolt igennel. A pró­zában írt mesék sem nélkü­lözhetik a lírai élményt, ötle­tet — hangsúlyozta. Antanté­nusz saját meséje azt is meg­mutatta, hogy nemcsak a vers és a próza, hanem a felnőtt- és gyermekirodalom között sincsenek merev különbségek. A sok plakátragasztástól „sárga kezű” mester, mindig az egészet nézte, a plakátsza­vakból utcányi kerek monda­tokat akart írni. De a kocka­fejű banditákkal, a megtáma­dott hölggyel együtt ő Is el­tűnt, mire kisinasa hősiesen beavatkozott volna a vereke­désbe. Maradtak a különálló plakátok, s a kisinas nem lett plakátragaszitó. A lírai törté­net kitűnően felhasználta a ,hétköznapi plakátok „mesés” vonásait. A gyerekek az isme­rősen eleven plakátokat, a fel­nőtt hallgatók pedig a mese mélyebb gondolati rétegeit él­vezhették. A meseírásban, mű­sorszerkesztésben Horgas Bé­la segített Antanténusznak. Az összeállítást Siklós Olga ren­dezte. AZ ÉN ÉS A TÁRSADA­LOM második adásában Ge­rencsér Ferenc vezetésével Ferge Zsuzsa, Ágh Attila. Hoch Róbert és dr. Szecskő Tamás beszélgetett a kérdése­ket feltevő két hallgatóval. A vita először a társadalmi osz­tály fogalmának szocializmus­beli érvényességéről, változá­sairól folyt. Pás Károly tagadta a ha- gyományos értelemben vett osztályok létezését. Tetszett, hogy a beszélgetés indítása a laikusra hárult, s így konkrét példákhoz kapcsolódott. Jó volt hallani, hogy a szakem­berek nem kívánták az élő problémákat egy mindent meg­oldó sémába kényszeríteni. A beszélgetés őszinte légköre megérte a nyitottság megköve­telte szellemi befektetést. Pós Károlyt a fülünk hallatára győzték meg a világosan és egyértelműen megfogalmazott érvek, tények. Az emberi képességek és a munkamegosztásban elfoglalt hely konfliktusával kapcsolat­ban a beszélgetők a feladatok­ra hívták fel a figyelmet, mi­vel a jelenleg legkevesebb tu­dást igénylő munkák a min­den emberben minimálisan meglevő képességek aíaíí ve­szik igénybe elvégzőiket. A következő, a társadalmi mobilitás áráról szóló adásban (Folytatás a 2. oldalon) Az 1976 márciusában—ápri­lisában sorra kerülő verseny háromtagú csapatait az isko­lájuk zenekedvelő diákjai tékesen. támogathatják azzal, hogy az adás számára a ver­seny témáihoz áttételesen kapcsolódó tízperces ' önálló műsort készítenék. E műsorok — amelyeket a zsűri szintén pontozni fog — remélhetőleg ismét fölélénkítik az iskolák zened és irodalmi életét. Az írásbeli válogató legjobb 16 iskolájának három-három tagú csapata vesz részt az 1976 márciusában kezdődő, tíz egyenes adásból álló páros versenyen. Az első vetélkedőt március 14-én, az utolsót áp­rilis 12-én sugározzák. Ekkor kerül sor a dijak ünnepélyes átadására is. Az adásban természetesen részt vesznek az iskola más diákjai is: a már említett ön­álló műsorokkal emelhetik az iskola csapatának pontszámát A csapatverseny első díja 100 000 forint, második díja 50 Ottö forint, harmadik díja 30 000 forint. A nyertes isko­lák a díjakat az ének-zenei nevelés fejlesztésére és más kulturális célra fordíthatják Az első díjas csapat tagjai személyenként 2000 forint, a második díjasé személyenként 1500 forint, a harmadik díjasé pedig személyenként 1000 fo­rint különjutalomban része­sülnek. Az egyéni verseny első díja 5000, második díja 3000, harmadik díja 2000 fo­rint. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RÁDIÓ: 4.25: Rákőezl-indulő. 4.3«: Hírek. Idöjárásje- lentés. 4.45: Szót kérek! 5.00: Reggeli krónika. 5.20: Mflsorajániatunk 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.40: Falurádió. 5.59: pontos időjelzés 6.00: Reggeli krónika H. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Idő járás jelentés 6.45: Szót kérek! 6.50: Reklám. 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggel! krónika Hl. Utána: Körzeti időjárásjelentés. 7.20: Reklám. 7.33: Mű sorajánlatunk. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 11.59: Pontos idő­jelzés. 12.00: Harangszö. Utána: Déli krónika. 14.59: Pontos időjelzés 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.59 Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.59: Pontos időjel­zés. 19.00: Esti krónika. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Idöjá rás jelent és. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjel zőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ: 4.25: Rákóczi-indulő. 4.30: Hírek. Ióőjárásjelentés 5.00: Hírek. Időjárásjelentés. 5.30: Hírek. Időjárásjelcntés. 6.00: Hírek Időjárásjelentés. 6.17: Reklám. 6.20: Torna. 6.30: Hírek. Időjárásjelen tés. 6.45: Cj könyvek. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Idő járásjelentés. 7.30: Hírek. Utána: Körzeti időjárásjelentés. 7.50: Mű zeumi híradó. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 9.00: Hírek. 9.59: Pontos Időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 12.00: Hí rek. 13.00: Hírek. Idő járás jelentés. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.30: Hírek. 15.30: Hírek. 16.30: Hírek. 16.33: Műsőrlsmertctés. 17.30 Hírek. 18.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 19.54 Jő estét, gyerekek! 19.59 Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika H. kiadás. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. 24.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 3. MŰSOR: 18.00: Hirck. Idő járás jelentés. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. Szombat-vasárnap: 16.00: Hírek. Idő járás jelentés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom