Pest Megyi Hírlap, 1975. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-07 / 235. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ­XIX. ÉVFOLYAM, 235. SZÄM AIM 80 FILLÉR 1975. OKTOBER 7., KEDD Hárommillió köbméter tisztított víz Még az idén: új telepeket épít a PVC5V öt nagyközségben Környezetünk tisztaságáról napjainkban igen gyakran esik szó. Többek között idetarto­zik az élővizek védelme, o településeken keletkező szennyvizek megtisztítása is, amivel a Pest megyei agglomerá­ciós közműfejlesztési terv kiemelten foglalkozik. Az Országos Vízügyi Hivatal szennyvízbírságról szóló ren­deleté tartalmazza, hogy — többek között — a Pest me­gyei Víz- és Csatornamű Vál­lalat a szennyvizek minősége, illetve tisztasága arányában úgynevezett szennyvízbírsá­got köteles fizetni. Nőtt vagy csökkent a bírságok száma az év folyamán? Erről kérdeztük Sütő Mihályt, a PVCSV illeté­kes csoportvezetőjét. — A korábbi évekhez ha­sonlóan idén is erőfeszítése­ket tettünk a Pest megyei városok, községek, települé­sek szennyvízcsatorna-háló­zatának és tisztító berendezé­seinek gyarapítására — mon­dotta a csoportvezető. Válla­latunk összefogja a tervezés, vagy építés alatt álló vízügyi létesítményekkel kapcsolatos feladatokat. Az építkezéseket ellenőrizzük, és a felfedezett hibákat még időben kijavít­juk. Ha szükséges, a terveket módosítjuk. Részben ennek, s a tervszerű fejlesztésnek kö­szönhető, hogy a szennyvíz- bírság a tavalyihoz képest mintegy 25—30 százalékkal csökkent. Ugyanis amíg ta­valy csak nyolc szennyvíztisz­tító telep működött a megyé­ben, addig idén már tizenket­tő. A szennyvízelvezetés jó­részt megoldottnak mondható olyan nagy városokban, mint Cegléd, Nagykőrös és Száz­halombatta. A vállalat termelési értéke év végére várhatóan eléri majd a 220 millió forintot, ami a tavalyhoz. képest mintegy 40 százalékos emelkedést jelent. Ez 3 millió köbméter víz el­vezetését és tisztítását jelenti. A PVCSV jelenlegi tisztító kapacitása napi 15 ezer köb­méter. De ezen felül helyen­ként 15—20 százalékos tarta­lék kapacitás áll rendelkezés­re. Ennek ellenére sem megy minden zökkenőmentesen. Például Szigetszentmiklóson és több más fejlődő települé­sen a lakásépítkezéseket gá­tolja, hogy bár a vízellátás megfelelő, de a szennyvíz- elvezetés nem megoldott. Ha semmi nem jön közbe — mondja a csoportvezető —, főleg az építési kapacitás hiá­nyára gondolok, akkor idén még Monoron, Aszódon, Do­báson, Zsámbékon és Duna­keszin adnak, át új szenny­víztisztító telepeket. Ezek kö­zül a legjelentősebb az utób­bi, mely 160 millió forintos költség­gel épül és kapacitása a teljes üzembe-, állítás után eléri majd a 12 ezer köbmétert. S. R. Kétszáz vagonon hűtőim épül 650 üzletbe szállít a ceglédi húsüzem A Pest—Nógrád megyei Ál­latforgalmi és Húsipari Vál­lat ceglédi gyárának igazga-1 A könyv őszi ünnepe A .közművelődés iránti érdeklődés felkeltése, feltételeinek megte­remtése, a formák, a kere­tek tartalommal telítése Üjhartyánban évek óta — közös ügy. A régi, elavult épület helyén ma korsze­rűen felszerelt, átépített és bővített művelődési ház áll, s ebiben a tanács mel­lett jelentős része van a szakszövetkezetnek, vala­mint a fogyasztási és érté­kesítő szövetkezetnek. , A művelődési házban talál­ható a könyvtár is, amely hónapról hónapra gazdago­dik, a legkülönbözőbb ér­deklődésű emberek igényét is kielégíti. Ebben a falu­ban már nem csupán a párt- és állami, hanem a gazdasági vezetők is tud­ják, hogy előrehaladásunk, további fejlődésünk egyik alapfeltétele az emberek tudásának, műveltségének állandó gyarapítása. Az, ottani eredmények elismerését is' jelentette", hogy Üjhartyánban, a Mó­ricz Zsigmond Művelődési Házban nyílt meg tegnap este — mint arról lapunk 8. oldalán beszámolunk — az őszi könyvhetek megyei programja. Üjhartyánban sokan, s köztük az arra legilletéke­sebbek is nagyon pontosan tudják — és sok ilyen Űj- hartyán van a megyében —, hogy a tudás megszer­zésének fontos eszköze a könyv. Nemcsak a politi­kai, műszaki és mezőgaz­dasági jellegű szakiroda- lom, hanem a szépiroda­lom is. A KÖNYV — csu­pa nagy betűvel — nem csupán az emberek isme­reteit gazdagítja, hanem segít eligazodni a világ dol­gaiban csakúgy, mint az emberek tudásának alakí­tásában. Általa tartal­masabbá, sokszínűbbé vá­lik az életünk, mert a könyv nemcsak a tudomá­nyok legújabb eredményeit hozza el házhoz, hanem a távoli világok népeinek életével, szokásaival, örö­meivel és gondjaival is megismertet, anélkül, hogy átlépnénk szűkebb pát­riánk határait. Ám ugyan­akkor felkelti érdeklődé­sünket újabb ismeretek megszerzésére, s más né­pek és országok felfedezé­sére inspirál. Az őszi megyei könyv­hetek legfőbb célja: tovább növelni a könyvet szerető emberek táborát. Jelenleg a lakosságnak még csak a 25 százaléka olvas rendsze­resen. S bár állandóan több és több kötetet vásárolnak Pest megye könyvtárai csakúgy, mint az egyes emberek, még mindig igen sok a tennivaló a könyvek megszerettetésében. Ehhez kíván most ismételten se­gítséget nyújtani az őszi megyei könyvhetek gazdag rendezvénysorozata. I r rók, költők találkoz­nak majd az elkövet­kező napokba*!, he­tekben az olvasókkal. Nagykőrösön, Alsónéme- din, Dabason, Cegléden és másutt is sor kerül e talál­kozásra. A megye váro­saiban utcai könyvpavilo­nokat állítanak fel, könyv­vásárokat rendeznek az is­kolákban, üzemekben és gazdaságokban. A ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezetben pél­dául könyvkiállítással egy­bekötött könyvismerteté­sekre is sor kerül. A Pest- vidéki Gépgyárban műszaki könyvnapot tartanak. És sorolhatnánk még hosszan, a sokszínű program vonzó eseményeit, amelyeknek az a célja, hogy mind több ember figyelmét hívják fel a könyvekre, szerettessék Imeg az olvasást. Az őszi rpegyei könyv­hetek eseményei semmi­képpen sem szűkíthetők le csak kereskedelmi, vagy könyvtárosi tevékenységre. Részei annak a rendkívül fontos munkának, melyek célja: elősegíteni a művelt­ségi színvonal további eme­lését. Mindannyiunk, az egész ország érdekében. P. P. tója, Kiskörényi János arról tájékoztatott, hogy hetente átlagosan mintegy 2100 sertést és 1200 mar­hát dolgoznak fel. Az idei termelési értékük min­den bizonnyal eléri a terve­zett 1 milliárd forintot, mi­vel szeptember végén már 700 millió forintnál tartottak. Jelenleg 1000 mázsa sertés­húst, 300 mázsa marhahúst és 900 mázsa húskészítményt szállítanak hetente Dél-Pest megye 650 üzletébe. A 40— 50 féle hentesáruból megha­ladja termelésük az évi 450— 500 vagont. A gyárigazgató elmondotta, hogy a ceglédi húsüzem min­dent megtesz a lakosság hús- és húskészítmény-ellátásáért, tíagy gondot fordítanak az ol­csó, kilónként 40 forintos ár alatti termékek értékesíté­sére. Ezek aránya idén elérte a 64,8 százalékot. Napi termelésük összhang­ban van aiz értékesítéssel, azonban a hűtő- és tárolóka­pacitás szűkös, és a szállító- eszközök hiánya is nehézsé­geket okoz. Biztató, hogy már épül a 200 vagon befogadá­sára alkalmas hűtőház, ame­lyet várhatóan jövőre átad­nak rendeltetésének. Befejeződtek Budapesten a magyar-vietnami tárgyalások Ülésezett a két ország gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottsága — Kormányközi kulturális-tudományos egyezményt írlak alá A hazánkban hivatalos, ba­ráti látogatáson tartózkodó Le Duan, a VDP Központi Bi­zottságának első titkára, a vietnami delegáció több tag­jával vasárnap a zánkai úttö­rővárosba látogatott. Velük együtt részt vett a látogatáson Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titká­ra, Rácz Pál külügyiminiszter­helyettes és Némety Béla, a Magyar Népköztársaság hanoi nagykövete. A vendégeket Zánkán Szűcs Istvánná, a Ma­gyar Úttörők Szövetségének főtitkára fogadta. Le Thanh Nghi, a Vietnami Dolgozók Pártja KB Politikai Bizottságának tagja, a VDK kormányának elnökhelyettese, a küldöttség helyettes vezető­je vasárnap Huszár Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsá­ga tagjának, a Miniszterta­nács elnökhelyettesének társa­ságában Egerbe látogatott. Hétfőn Ajkára és Székes- fehérvárra látogatott el a Vi­etnami Dolgozók Pártja és a Vietnami Demokratikus Köz­társaság kormányának kül­döttsége, Le Duannak, a VDP Központi Bizottsága első titká­rának vezetésével. Az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohóban tett láto­gatáson a vendégekkel együtt részt vett Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára, Rácz Pál külügy­miniszter-helyettes. A vendé­geket megérkezésükkor dr. Simon Pál nehézipari minisz­ter, valamit Ajka város veze­tői fogadták. Dr. Tóth Béla, a gyár igaz­gatója tájékoztatójában szólt a hosszú múltra visszatekintő üzem termelési eredményeiről, felszabadulás utáni nagy ará­nyú fejlődéséről. Le Duan el­ismeréssel szólt a látottakról, Le Duan és Kádár János a hétfői tárgyalás után. s elmondotta: régi tervük, hogy megkezdik a hazájukban található bauxitvagyon feldol­gozását. A párt- és kormányküldött­ség ezt követően Székesfehér­várott a Videoton gyárat ke­reste fel. Papp István, a Videoton vezérigazgatója a gyár tevé­kenységéről tájékoztatta a vendégeket. Le Duan érdek­lődött a gyár exporttevékeny­ségéről, a számítógépgyártás­ban kialakított kooperációról, a gyártmányfejlesztésről, majd a közvetlen hangulatú eszmecsere után a magas ran­gú vietnami vendégek felke­restek üzemegységeket, s megtekintették a gyár termé­keit bemutató kiállítást. A küldöttség Székesfehér­várról a déli órákban vissza­utazott a fővárosba. Kölcsönös mególkpodások Hétfőn délelőtt a Parla­ment delegációs termében megkezdődött a magyar—viet­nami gazdasági és műszaki tudományos együttműködési bizottság V. ülésszakának ple­náris ülése. A tárgyalásokat magyar részről Borbándi Já­nos miniszterelnök-helyettes, a VDK részéről pedig Le Thanh Nghj. a VDK kormá­nyának elnökhelyettese, a bi­zottság társelnöke vezetik. Borbándi János, az MSZMP Központi Bizottsága és a Mi­nisztertanács nevében köszön­tötte a tárgyalás résztvevőit, és utalt annak jelentőségére, hogy az ülésszak, noha sor­rendben az ötödik, de ez a bi­zottság első olyan tanácskozá­sa, amelyet a vietnami nép történelmi jelentőségű győzel­me óta hívtak össze, a VDP és a VDK kormánya küldöttségé­nek magyarországi látogatá­sának idején. Mindez kedvező hátteret ad az ülésszak mun­kájához, amelynek során a Fehér fejek az őszi határban,1 Az Egyesült Dunameníi Tsz 10 holdas területéről második hete sze­dik a fehér fejes káposztát. Naponta 4—500 ládára valót gyűjtenek be, egy része konzervgyárakba, másik része a piacra kerül. Tóbiás Irén felvétele küldöttségek áttekintik az el­múlt évben is eredményesen fejlődött magyar—VDK kap­csolatokat. Le Thanh Nghi köszönetét fejezte ki a Magyar Népköz- társaság kormányának az együttműködés során nyúj­tott sokoldalú segítségért, to­vábbá azt a reményét fejezte ki, hogy a további megálla­podások nyomán még inkább erősödnek a két ország gaz­dasági és műszaki-tudomá­nyos kapcsolatai. Ezután a tanácskozás részt­vevői beszámolót hallottak az 1975. évi hiteknegálla- podások, valamint az éves árucsereforgalmi jegyzőkönyv­ben rögzített előirányzatok, továbbá a IV. ülésszakon ho­zott határozatok teljesítésé­ről. Az ülésszak tárgyalásainak középpontjában a két ország között az 1976—1980-as idő­szakra előirányzott gazda­sági és műszaki-tudományos együttműködés kérdéseinek előkészítése állt. Megállapo­dásra jutottak abban, hogy az év végéig a mostani tár­gyalásokon megjelölt együtt­működés megvalósítására ál­lamközi megállapodásokat köt­nek. A tárgyalások elvtársi, ba­ráti légkörben folytak. Hétfőn a Külügyminiszté­rium Dísz téri vendégházá­ban magyar—vietnami kor­mányközi kulturális és tudo­mányos együttműködési egyez­ményt írtak alá. A dokumen­tumot magyar részről dr. Or­bán László , kulturális mi­niszter, a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság részéről Hoang Minh Giam kulturá­lis miniszter látta el kézje­gyével. Az ünnepélyes ese­ményen jelen volt Kornidesz Mihály, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának csztályve- tője is. Az egyezmény alapján a két ország tudományos és kul­turális intézményei a jövőben fokozottabban elősegítik az országaink közötti együttmű­ködést, a kultúra, a tudomány, az oktatás, a közművelődés, az irodalom és a mű­vészetek, a tájékoztatás, az egészségügy, a sport és a test­nevelés területén, s ennek ér­dekében támogatják és to­vábbfejlesztik a közvetlen kap­csolatokat a két ország megfe­lelő intézményei és szerve­zetei között. Közös közleményt adnak ki Hétfőn a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának székházában befeje­ződtek a magyar—vietnami tárgyalások. A magyar tárgyaló csopor­tot Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a vietnami tárgyaló csoportot Le Duan, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bi­zottságának első titkára ve­zette. A hétfői tárgyaláson elv- tási egyetértés légkörében időszerű nemzetközi kérdé­sekről folytattak vélemény- cserét. A tárgyalásokról közös köz­leményt hoznak nyilvános­ságra. Magyar—vieínami barátsági nagygyűlés A Vietnami Dolgozók Pártja és a VDK kormánya küldött­ségének magyarországi látoga­tása alkalmából kedden ma­gyar—vietnami barátsági nagy­gyűlést rendeznek Budapesten. A rádió és a televízió délután 16.55 órai kezdettel helyszíni közvetítésben számol be a nagygyűlésről. KÖZÉLET Todor Zsivkov, a Bolgár Ál­lamtanács elnöke búcsúlátoga­táson fogadta Böjti Jánost, a Magyar Népköztársaság szófiai nagykövetét, akinek a közel­jövőben jár le a megbízatása. Gáspár Sándor Párizsban. Október 7. és 9. között ülést tart Párizsban a Szakszervezeti Világszövetség főtanácsa. Az ülésszakon részt vevő magyar küldöttséget Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottsága tagja, a SZOT főtitkára vezeti. Gáspár Sándor vasárnap vo­naton Párizsba érkezett. Dr. Bíró József külkereske­delmi miniszter vezetésével vasárnap az esti órákban haza­érkezett az a delegáció, amely — az iraki gazdasági miniszter meghívására — látogatást tett Bagdadban. Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter hét­főn Svédországba utazott, Ing­var Carlsson svéd lakás- és vá­rostervezési miniszter meghí­vására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom