Pest Megyi Hírlap, 1975. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-22 / 248. szám

%MA(íp 1975. OKTOBER 22., SZERDA Kiállítás, helytörténeti vetélkedő Foton Emlékek és hagyományok A fóti Vörösmarty művelő­dési ház földszinti termeiben a falakról, a vitrinekből le­tűnt korok emlékei idéződtek a látogatók elé. A hatást a Fóti ősz eseménysorozatának — Vö­rösmarty Mihály születése 175. évfordulójára rendezett — látnivalókban gazdag kiállítása okozta, amelyet hétfőn délután nyitott meg a látogatók előtt Vendel-Mohai Lajosné, a szek­szárdi Balogh Ádám Múzeum muzeológusa. iVörösmarly Fölön A kiállítás elsősorban a nagy költő egyéniségét, a főváros közeli faluhoz szövődő kapcso­latait igyekezett fellelni. A fal­ról Orlay Petries Soma: Szép Ilonka című festményének sze­replői tekintettek a körös-kö­rül sorakozó Vörösmarty-kéz- iratokra, levelekre, színpompás kötésű korabeli kiadványokra; Fáy András és Vörösmarty le­velezésének fényképmásolatai­ra; az 1827-es pozsonyi ország- gyűlés ifjúságának a költőhöz intézett levelére. És a múlt szá­zadbeli eseményeket meglepő erővel tükrözték az 1830-ból származó székek, a szemet gyönyörködtető bútorok — a szekszárdi múzeumból ez alka­lomra kölcsönzött kiállítási tárgyak. Idősek és fiatalok A látogatók azonban nem so­káig álm.élkodhattak a látniva­lókon, mert a tárlat megnyitá­sa után hamarosan a dugig telt emeleti színházteremben hely- történeti vetélkedő kezdődött, ahol együtt szorongtak, az idő­sebb és a fiatalabb korosztály képviselői. A kiállítás megnyitása előtt pattogó verbunkosokkal szóra­koztatta a jelenlevőket a fóti zeneiskola együttese, a vetél­kedő előtti hangulatteremtésről pedig a Bernecebaráti Népi Együttes gondoskodott. Hét, hattagú csapat, amely fóti iskolásokból és a község két KISZ-alapszervezetének fiatalságából állt, mutatta be ezután: ki tud többet szülőfa­luja múltjáról, jelenéről. Min­Termelési értekezleten a közművelődésről ÚJSZERŰ TÖREKVÉSEK A PG-BEN — A közművelődéssel nem a pártmunka mellett kell fog­lalkoznunk, hanem egész mun­kamódszerünket úgy kell ala­kítani, hogy átfogja és segítse mind teljesebbé tenni életün­ket. A munkahelyen, a mun­kahelyi — társasági közössé­gekben és a művelődés terü­letén egyaránt — mondta Szatmári Lajos, a Pestvidéki Gépgyár pártbizottságának tit­kára azon a megbeszélésen, amelyen a javító gyáregység kommunistái az elmúlt félév tapasztalatait és további ten­nivalóit beszélték meg. Segítője lesz A vitára a pártvezetőség meghívta az üzemek műhely­bizottságainak és KlSZ-szer- vezeteinek titkárait, hogy megismertesse velük az elgon­dolását és segítsen egységes álláspontra jutni a közös ak­cióprogram kidolgozása előtt. — Véleményem szerint a közművelődés végrehajtásába az eddigieknél jobban be kell vonni a szocialista brigádokat — mondta Marczinkó György, a szerelőüzem propagandis­tája. — A szocialista brigádok átfogják vállalatunk dolgozói­nak több mint háromnegyed részét. Ha segítjük igazi kö­zösséggé válni őket, nevelő­erejük hasznos segítője lesz munkánknak. Pótolni Fazekas Béla agit-prop. tit­kár a vállalat gazdasági fejlő­dése és munkaerőgondjának megoldása felől közelítette meg a kérdést. — Nálunk sok olyan fiatal szerez szakmát, akik az ország távoli vidékeiről jöttek. Fel­adatunk ezeknek a fiatalok­nak a vállalathoz kötése. Az üzem szakmai továbbképzést és ezt követően vetélkedőt szervezett számukra. Politikai vitadélutánokon útibeszámo­lókon, magnó-klubban ismer­tetjük meg őket egymással és az időszerű kérdésekkel. A le­hetőségekhez mérten pótolni szeretnénk azt a családi kö­zösséget, amelyből kiszakad­tak. Erre a feladatra valóban jól funkcionáló szocialista bri­gádokra lenne szükség. Nem nulláról Szőke József, az aggregát- üzem dolgozója azt javasolta, hogy a gazdasági feladatok kitűzésével párhuzamosan az üzemvezetők a pártvezetőség segítségével dolgozzák ki a feladat megvalósításának poli­tikai eszközeit is. Az üzemi demokrácia erősítése érdeké- .ben a gondjainkat minél konk­rétabban ismertessük a dol­gozókkal. — Nem nulláról indulunk — mondta Schmidt László, a hajtóműüzem KISZ-titkára. — Nagy érdeklődést tapasztal­hatunk a politikai képzés iránt, s a szemináriumokkal, politikai vitakörökkel, az esti egyetemmel ezt az igényt jó­részt sikerült is kielégíteni. Gondjaink inkább a közös szó­rakozás, a klubélet területén vannak. Gyárunk adottságai mostohák. Elsősorban ezen kellene változtatni. De a kör­nyező községi művelődési há­zak is segíthetnének, ha vá­lasztékosabb volna a műsoruk. A vita végén határozatot fogadtak el arról, hogy a szak- szervezeti és KISZ-aktívák bevonásával a pártszervezetek felmérik a közművelődés hely­zetét, majd közös akciótervet készítenek. A jövőben pedig az üzemek pártvezetőségének egyik tagja, mint a termelő- egység politikai vezetője, fél­évenként a termelési értekez­leten értékeli az üzemi közös­ség közművelődési munkáját. Zelei Attila den csoportban segítőként ott voltak az idősebb korosztály tagjai, is, akik már a felkészü­lésnél is támogatták a gyereke­ket. A háromórás helytörténeti vetélkedés — szervezésének oroszlánrészét a Fáy—Vörös­marty Társaság vállalta —, szemléletesen igazolta a körül­tekintő, előkészítő munkát. A színpadon dr. Székely Lajos egyetemi tanár, a sorok között1 pedig dr. Csáder Dezsőné iskola­igazgató-helyettes, a társaság elnökhelyettese és titkára irá­nyította a vetélkedőt. Az elméleti feladatokat sok­szor játékos ügyességi gyakor­latok fűszerezték. Különösen érdekesek voltak a múlt hasz­nálati eszközeinek — mint a véka, a guzsaly —, elősorolá- sa, a falu régi és mai utcane­veinek az összehasonlítása. Értékes nyeremények Érdekfeszítő, fordulatos volt az estébe nyúló vetélkedő, s nem kis gondot okozott a — Töltési Imrének, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa honismereti bizottsága titkárá­nak az irányításával működő — zsűrinek, a helyenként csu­pán apróságokban eltérő telje­sítmények elbírálása. Amíg a helytörténeti vetél­kedő értékelése tartott, a fóti énekkar szórakoztatta a kö­zönséget. Végül kialakult a sorrend. A vetélkedőt a hármas számú általános iskola tanulói és az őket patronálók nyerték. Ezután kiosztották a díjakat, a Fáy—Vörösmarty Társaság a helyi Vörösmarty Tsz, a PIÉRT, a MÜFA, a Generál Építőipari Vállalkozás, a Pa­pírfeldolgozó, az Exportcsoma­goló Üzem, a Győri Halászati Szövetkezet és az OTP fel­ajánlotta ajándékokat. Virág Ferenc Kultúra az üzemben Könyvek, írók, munkásfestő tárlata a váci Híradástechnikai Gyárban Arra, hogy mire képes az összefogás és az ügyszeretet, hogyan köt barátságot munkás és kultúra, hogyan válik a vál­tozatosan és szívósan terjesz­tett művelődési program az ál­talános közérzet, az üzemi ön­tudat részévé, annak kiemelt példáját láthatjuk a váci Hír­adástechnikai Anyagok Gyárá­ban. Az egyik motor, az egyik erjesztő kovászember Petővári Gyula üzemi könyvtáros, ön­zetlenül, fáradhatatlanul dol­gozik munkatársaival, akik lét­számban rendre gyarapodnak, s a vállalatvezetés is egyre erő­teljesebben támogatja tevé­kenységüket. A szocialista bri­gádok itt nemcsak olvasnak, hanem a kiválasztott könyv, Veres Péter, Hemingway, Fe­jes Endre műveinek áttanul­mányozása után ankétot tarta­nak, sokszor az író részvételé­vel, melyet Nagy László Dar­vas József sikeres szerzői est­je is bizonyít olyannyira, hogy Darvas elhunyta után róla ne­vezték a gyár könyvtárát. Az 1400 dolgozó közül több mint háromszáz rendszeresen köl­csönöz könyvet, emellett az üzemi könyvterjesztés évi 320 ezer forintot forgalmaz, olyan nagy a felkeltett művelődés­vágyból származó vásárlási kedv. Az üzemi könyvtár is állandóan növeli állományát, többszörösen és törés nélkül teljesítik ott az Olvasó népért mozgalmat, mely a váci hír­adástechnikai gyárban nem jelszó, hanem valóság. Irodalmi előadássorozatokat szerveztek, és a szükséges ár­nyalásokat is, hogy minden elő­adást kiállítás kísért, vita, megbeszélés, hozzászólás. Mi­lyen különös, őszinte és meg­ható az az elragadtatás, ahogy \ Váci Duna-paxt — Toman Gyula akvareMje. NOVEMBER 5-TOL Omszki festők tárlata Pest megye képzőművésze­ti életének jelentős esemé­nye lesz annak a tárlatnak a megnyitása, amelyen testvér­megyénk képzőművészei mu­tatkoznak majd be alkotásaik­kal a megye lakói előtt Az omszki művészek száz kép­ből álló tárlatát dr. Csicsay Iván, a megyei tanács elnöke nyitja majd meg a dunakeszi művelődési központban no­vember 5-én. Itt tíz napig tekinthetik meg a látogatók. Ezt követően november 28 és december 14 között a nagykőrösi művelődési köz­pontban kerül a kiállítás be­mutatásra, majd december 19-től a Csepel Autógyár mű­velődési központjában, végül pedig január 7-től Szentend­rén tekinthetik mag a gaz­dag művészi anyagot felvo­nultató tárlatot az érdeklő­dők. Darvas József, aki később a könyvtár névadója lett, vallott az itteni munka fontosságáról: „A váci Híradástechnikai Anyagok Gyára könyvtárának, őszinte csodálattal (s ez nem udvariasság), mert itt, a szak- szervezet és a könyvtáros va­rázslatával valami remek do­log történik. Az igazi magyar irodalomnak neveltek, nevel­nek értő, nagyszerű közönsé­get!” A tények és a számadatok magukért beszélnek. Ma már Romhányban is kihelyezett po­litikai könyvnapot tartottak Ip- per Pál újságíró és Bitskey Ti­bor színművész részvételével, és Vác városának 900. évfor­dulója alkalmából az üzemi könyvtár emléklapot adott ki olvasóinak. Kétszázan vásárol­tak színházbérletet, a messzebb lakókat vállalati autóbusz szál­lítja otthonába a fővárosi elő­adásokról. Könyv indul hódító útjára, évente négyezer köte­tet kölcsönöznek, s a dolgozók általános és középiskolába já­róknak több példányszámban biztosítják a kötelező és aján­lott olvasmányokat. Az üzemi könyvtár a gyár tizenhat szo­cialista brigádjával kötött szer­ződést, s ennek kapcsán szor­galmazza a szabad idő helyes felhasználását, az önművelést. A sok új olvasó közül a leg­több kötetet Fabi Sándorné és Doknár János kölcsönzi. Új kezdeményezés is szü­letett a hetekben: Toman Gyu­la munkásfestő akvarellkiállí- tása. A képek az ebédlőben gyönyörködtetik a dolgozókat, s hogy sikere van a tárlatnak, azt a meghosszabbítás melleti az is bizonyítja, hogy az ebé- delők naponta cserélik helyü­ket, hogy-étkezés közben más­más képek közelében legye­nek. Toman Gyula a gyár esz­tergályosa, s ahogy Petővári Gyula írja róla: „Kis motorke­rékpárjával keresi a duna: környék festői tájait, és ezeke. palettáján elsősorban önma­gának megfesti”. Hozzátehet­jük: önmagának és munkástár­sainak, akik szolidárisak a börzsönyi tájak és a Duna-ka- nyar szépségeinek festői átköl- téseivel, melyek őszinték, érzé­kenyek. Jól érzékeli és láttat­ja a párás hajnalok színtükrö- ződését, a halászok életét, melyhez kedvező vizuális adottságai közelít. Toman Gyula tárlatát Lövész György és Péter Péter kiállítása köve­ti, akik szintén a gyár dolgo­zói. Olyan érzéssel távozhat minden vendég a váci Híradás- technikai Anyagok Gyárából, hogy boldog lehet, aki itt dol­gozik, mert komolyan veszik a munkásművelődés ügyét öröm itt élni, alkotni, hiszen a kultúra az üzembe érkezett, barátja a munkásnak, hozzá­tartozója. Losonci Miklós — Először — modern ze­ne. Érdekes tapasztalatokra tett szert Szentendrén a társadalmi ünnepségeket rendező iroda. A hagyomá­nyos muzsikát: Wagner és Mendelsohn zenéjét inkább azok kérik, akik már leg­alább másodszor állnak az anyakönyvvezető előtt Azok, akik először mondják ki a boldogító igent, inkább az új modem zene hívei. Hősökről szólnak Kisregények, elbeszélések A Kossuth Könyvkiadó gondozásá­ban a napokban jelent meg két szov­jet írónak, valamint Zalka Miklós is­mert katonaírónknak a könyve. E köteteket összefűzi, hogy valameny- nyi katonakörökben, fegyveres ala­kulatoknál játszódik, és mondani­valójuk társadalompolitikai kihatású. E három kötetről szól e heti ismer­tetésünk. Kegyetlenség — Próbaidő Két kisregény, mindegyik a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat kö­vető polgárháború befejezése utáni időkben játszódik. Az író, Pável Nyi- lin azt vizsgálja, hogyan viselkedik az ember, amikor nehéz órák, napok törnek rá, amikor elveiért halállal kell fizetnie, amikor a kegyetlenség elharapózik, s próbára teszik az em­ber idegeit az események, és mégis igyekszik embernek maradni. A történetet már sokan sokféle­képpen megírták. Nyilin azonban tud újat mondani. A könyv mindkét kisregénye a fiatal szovjet állam első esztendeiről szól, amikor a veszedel­mes fenevadak leselkedtek a szibé­riai őserdőben, a tajga szinte felde- ríthetetlen végtelenjében csakúgy, mint a kisebb-nagyobb városok gaz­dasági dzsungeljében. Az előbbiek mindenre elszánt fehér banditák, az utóbbiak a minden hájjal megkent, kapzsi nepmanok voltak, akik sem­mitől sem riadtak vissza, hogy cél­jukat elérjék. Mindkét ellenség kül­földi segítséggel igyekezett aláásni a szovjetek hatalmát. Az ellenük folyó harcban döntő szerepet játszott a Féliksz Dzerzsinsz- kij irányította bűnügyi nyomozóha­tóság. Ennek az intézménynek mun­katársai a tajgában és a városokban egyaránt halálmegvető bátorsággal, az emberi lélek alapos ismeretében, mesterdetektíveknél is izgalmasabb módszerekkel, sorra-rendre füstölték ki búvóhelyeikről az ellenséges ele­meket. A Dzerzsinszkij-katonákról, ügyes nyomozókról, emberi helytál­lásukról ír Nyilin, megmutatva mindkét regényében, hogy az emberi igazságnak győznie kell, hogy hősök­ké azok lesznek, akik a haladást, az újat és a jobb, emberibb világot kép­viselik, és harcolnak érte. Nyilin ro­mantikával színezett realista ábrázo­lásmódja életközelségbe hozza az egykori időket és a regények szerep­lőit, akik nem csupán a szónak iro­dalmi értelmében hősök, hanem a valóságban is. A fordítás Apostol András és Ne- ményi Ödön szép munkája, híven tolmácsolták az író mondanivalóját. Két ember a sztyeppén Akár egy élet különböző állomá­sainak is tekinthető a fiatalon el­hunyt Kazakevics e kötetben össze­gyűjtött négy kisregénye. A két első — a Két ember a sztyeppén, a Csil­lag — témája a háború egy-egy drá­mai pillanata. Az elsőé a kezdeti visszavonulás, a másodiké a diadal­mas előnyomulás. Mindkettő hőse in­kább „antihősnek” látszik az első pil­lantásra: az egyik a nácik félelme­tes előretörésétől fejét vesztő és ta­pasztalatlan fiatal tiszt, a másik pe­dig a félelmet nem ismerő, vakmerő, hidegvérű felderítő, aki legendás alakjával nagy elismerést vív ki baj- társai körében. Az utóbbi éppen el­lentéte Travkin hadnagynak, aki nem tudja, hogyan harcoljon a betolako­dók ellen, mindkettő azonban egye­zik abban, hogy a harcokban válnak hőssé. E. Kazakevics regényeiben szakít a romantikával, nagyon reálisan írja meg a történteket, a valóságot követi nyomon, nem idealizálja, hanem úgy mutatja meg a háborút, a harcot, ahogyan lezajlott, ahogyan az ese­mények történtek. Ugyanakkor nem riportot ír, hanem regényt, az em­beri lélek izgatja: hogy nehéz hely­zetekben miként viselkedik az ember. Erről szól másik két kisregénye is, amelyeknek szereplői még inkább nem egyeznek a megszokott, általunk is sokat olvasott hősi sémával. A Napvilágnál című művének halott főszereplője sehogyan sem fér el az általunk eddig elképzelt ábrázolási móddal. A regényhőst két ember sze­mével ábrázolja a szerző. Nyecsalje- vet özvegye túlzottan szerény, kicsit ügyefogyott könyvmolynak ismerte életében, bajtársa pedig, aki végig­járta vele a háború keserves útjait, ügyesnek és bátornak, erősnek és ta­lálékonynak. „A hős utóélete” — aho­gyan a könyvhöz írt ismertető mond­ja — a kisregény története: a háború ezerkétszáz hétköznapjának hőséé. Izgalmas, jó elbeszélő író E. Kaza­kevics, a szovjet prózairodalom egyik erős egyénisége. A fordítás Nikodé- musz Elli és Radványi Ervin mun­kája. Füstkarikák A szerzőt, Zalka Miklóst jól isme­rik a katonairodalmat kedvelő olva­sók. Ebben a művében is hű maradt a társadalmi-történelmi, politikai problémákhoz. Novelláiban, elbeszé­léseiben is e témák iránti nagy készségét és érzékenységét bizonyít­ja. Tud emberi helyzeteket, lélegzet­elállító szituációkat teremteni, té­máit úgy választja meg, hogy a való­ságérzést növeli: ilyenek voltak azok az idők, így pusztultak el az embe­rek, vagy pusztították el őket, vagy­is minden sora tiltakozás a háború, a börtön, a megkínzás ellen, az em­berségért szól, de nem lemondóan, hanem dacosan, békére késztet, de nem pacifizmusra. Az író mesélőkedvvel, fürge ripor­tok élénkségével, hitelesen ábrázolja azokat az időket, amikor a sötétség utolsó óráit élte. A könyv lapjain megelevenedik a koncentrációs tábo­rok rettenete, az elhurcoltak fájdal­ma, a nyilasok ördögi kegyetlensége, az úri osztály kétségbeesett kapkodá­sa az egyik oldalon — és a magyar ellenállók hősi küzdelme, a magyar földön elesett szovjet katonák önfel­áldozása a másik oldalon. Zalka Miklós könyve tulajdonkép­pen novellafüzér, lényegében mind­egyik elbeszélésében azonos témákról ír: a felszabadulás idejét eleveníti fel mához szólóan, igaz szenvedéllyel, nagy emberi tisztasággal. Gáli Sándor * <

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom