Pest Megyi Hírlap, 1975. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-16 / 243. szám
Kádár János Vas megyében Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára Vas megyei látogatása során tegnap délelőtt Szombathelyen a megyei pártbizottság székházában találkozott a járások és városok, valamint a megye párt- és állami vezetőivel. Kádár János elismeréssel szólt a megye fejlődéséről, érintve a további előrehaladás főbb tennivalóit is. A párt első titkára ezt követően o város nevezetességeivel ismerkedett, közvetlenül is képet kapva a nagyarányú építőmunkáról. Meglátogatta a lakótelepeket, felkereste a Berzsenyi Dániel megyei könyvtárat, s megtekintette a felszabadulási emlékművet. Az emlékműhöz Ka- linyinból, a hős városból szovjet turistacsoport érkezett, amelynek tagjaival barátságosan elbeszélgetett. A városnéző út befejezéseként a Központi Bizottság első titkára tölgyfát ültetett a Népek Barátsága parkban. Kádár János délután a Lakástextil Vállalatot kereste fel, ahol — az üzemlátogatás után találkozott a vállalat és a város más üzemeinek szocialista brigádvezetöivel. A beszélgetés során átadta a Központi Bizottság üdvözletét és köszönetét tolmácsolta munkájukért. Ezt követően a megye értelmiségének képviselőivel találkozott a Bartók Béla zeneiskolában. Ennek során Kádár János kiemelte: a szocialista építés eredményei elképzelhetetlenek lettek volna az értelmiség munkája nélkül. A tegnapi program ezzel az iskola- látogatással fejeződött be. Megnyílt az őszi BNV A fogyasztási cikkek seregszemléje piackutató fórum is Kőbányán, a nemzetközi vásárközpontban tegnap délelőtt 10 órakor megnyílt a fogyasztási cikkek második szakosított nemzetközi vására, az őszi BNV. A fellobogózott főtéren rendezett megnyitóünnepségen mégjelent Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Borbándi János és Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettesei, ott volt a kormány több tagja, a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja, valamint a hazai és a külföldi kiállítók, továbbá kereskedelmi partnereiknek képviselői. A Himnusz elhangzása után Keserű Jánosné könnyűipari miniszter mondott megnyitó beszédet. — Az épülő, formálódó új vásárváros most harmadszor ad otthont-a nagyszabású gazdasági seregszemlének — mondotta a többi között. — Természetszerű, hogy a lakosság körében nagy érdeklődésre tart számot a most megnyíló közszükségleti cikkek szakosított nemzetközi árumintavására is. A látogatók százezrei ismerkedhetnek meg iparunk újdonságaival, tapasztalhatják A vásárt Keserű Jánosné köny- nyüipari miniszter nyitotta meg. az áruválaszték bővülését és kiválaszthatják, melyeket vásárolnák meg legszívesebben. Erre lehetőség kínálkozik azért is, mert — amint azt a szakemberek felbecsülték — a bemutatott cikkeknek háromnegyed része egy éven belül forgalomba kerülhet. Egy része már meg is jelent üzleteinkben. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy a kereskedelem és az iparvállalatok számára hasznos piackutató fórummá válhat a vásár akkor, ha körültekintően felmérik a vásárlók igényeit, s a kereslethez közelebb hozzák a kínálatot. — A hazai ipar által kibocsátott fogyasztási cikkeknek csaknem háromnegyed része itthon kerül forgalomba — folytatta a miniszter. — A kereskedelem legfőbb szállítói tehát a hazai iparvállalatok, szövetkezetek. A több mint hatszáz hazai vállalaton kívül huszonnégy országból jöttek el kiállítók és mintegy háromszáz cég mutatja be, kínálja készítményeit.. Ezután hangsúlyozta a szocialista országok közötti együttműködés és szakosítás előnyeit, majd így zárta szavait: — A vásárt abban a reményben nyitom meg, hogy az export fokozásával hozzájárul t a nemzetközi munkamegosztásban való részvételünk ki- szélesítéséhez. Bízom abban, hogy ez a találkozó is jó alkalmat ad a nemzetközi összehasonlításra, versenyképességünk fokozására és a vállalatokat, a szövetkezeteket gazdaságosabb termékszerkezet kialakítására, valamennyi piacon jót értékesíthető termékek kibocsátására ösztönzi. Az ünnepi megnyitó után a vendégek megtekintették a nemzetközi árubemutatót. Körséta a vásáron: Párt- és állami vezetők a körsétán. Balról jobbra: Szűrői István belkereskedelmi miniszter ívé “*vasl Ferenc> a Mtalsztertanács elnökhelyettese és őr. Bíró József külkereskedelmi miniszter. Első útjuk a 75 népművészeti és háziipari szövetkezet színpompás kiállításához, a 10- es pavilonba vezetett, ahol Rév Lajos, az OKISZ elnöke fogadta a látogatókat. A gazdag népművészeti tárlat bemutatása közben elmondotta, hogy évente 2,5 milliárd forint értékű árut állítanak elő, amelynek felét külföldön értékesítik. A kiállítók hosszú so« rában a vendégek megtekintették a Gödöllő és Környéke, valamint a Vecsési Háziipari Szövetkezet szép termékeit is. A háztartás szektorának helyet adó B-pavilonban elsősorban a háziasszonyok munkáját könnyítő háztartásvegyipari termékeket mutatják be, de itt láthatók a kohó- és gépipar sok vállalatának korszerű, háztartást szolgáló fogyasztási cikkei is. Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari miniszter fogadta a vendégeket, akik sorra járták a háztartásgépesítés bemutatóját. Tetszésüket nyilvánították a Lampart új formájú zománcozott fém peremű főzőedény-családjának láttán, s többek között megnézték a Mechanikai Művek gazdag kínálatát: a modern vonalú, új típusú Mekalor szobafűtő és fürdőszoba-olajkály- hákat, az etázskazánt, s a konyhai légtisztító berendezéseket. Ezután a 18-as pavilont keresték fel, a tömegsport és a testnevelést szolgáló felszereléseket nézték nagy érdeklődéssel, köztük a gyáli Vas- és Vegyesipari Szövetkezet vívófegyvereit, fejvédjeit. A D pavilon kizárólagosan újdonságokat tartogatott: itt rendezték meg a HOVENTÁ-t, a kereskedelemtechnikai és vendéglátóipari gépkiállítást. A következő állomás az A pavilon volt. A bejáratnál, a homlokzati vitrinekben tablók, dokumentumok szemléltetik a felszabadulást követő három évtized fejlődését. A magyar bútoripar kiállítása is tükrözi az európai színvonalat megközelítő, sőt némely esetben elérő fejlődést. (A körséta további állomásait a 3. oldalon ismertetjük.) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM, 243. SZÁM ARA «0 FILLÉR 1975. OKTOBER 16., CSÜTÖRTÖK « December 8-ra összehívták a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusát Ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsa Szerdán ülést tartott a Szak- szervezetek Országos Tanácsa, amelyen részt vett Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője. Földvári Aladár, a SZOT elnöke megnyitó beszédében meleg szavakkal emlékezett meg a Szakszervezeti Világszövetség megalakításának 30. évfordulójáról, méltatta az SZVSZ három évtizedes eredményes munkáját. Hangsúlyozta, hogy a magyar szakszervezetek a jövőben is sokoldalú közreműködésükkel támogatják a világszövetség munkáját; elősegítik Európában és a világon erősödő szakszervezeti egységtörekvések sikerét. Ezt követően Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára beterjesztette a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusa elé kerülő dokumentumokat. Az országos tanács a kongresszusi dokumentumokat megvitatta, jóváhagyta és úgy határozott, hogy azokat a magyar szak- szervezetek sorra kerülő XXIII. kongresszusa elé kell terjeszteni. A vitában részt vett Pav- lovszky Ferenc, a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének elnöke, Apró József, a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Sárfi Rózsi, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, Kőltai Endre, a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szak- szervezetének titkára. A Szakszervezetek Országos Tanácsa határozott a XXIII. kongresszus összehívásának időpontjáról és napirendjéről: 1975. december 8-án ül össze a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusa a következő napirenddel: A Szakszervezetek Országos Tanácsának beszámolója a XXII. kongresszus óta végzett munkáról és a soron levő feladatokról. Előadó: Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára. O A számvizsgáló bizottság jelentése. Előadó: Somogyi Miklós, a számvizsgáló bizottság elnöke. O A magyar szakszervezetek alapszabályának módosítása. Előadó: Gál László, a SZOT titkára. O A Szakszervezetek Országos Tanácsának és számvizsgáló bizottságának megválasztása. Végül a szaktanács megbízást adott a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusa jelölést előkészítő bizottságának, amely megkezdte munkáját. A szaktanács úgy határozott, hogy a kongresszusi határozat tervezetét a Népszava október 19-i számában teszik közzé. Pihenésre nincs idő—surge t az őszi határ A megyei kombájnosverseny díjkiosztása Szerdán a megyei tanács épületében ünnepélyes keretek között vette át a megye 20 legeredményesebb kom- bájnosa az aratási versenyben kiérdemelt helyezésekkel járó okleveleket és pénzjutalmat. Az ünnepségen dr. Gaál Lajos, a Pest megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője a megyei pártbizottság, a tanács és a termelőszövetkezetek területi szövetségeinek nevében köszönetét monJ dott a legkiválóbb kombáj- nosoknak az aratás idején tanúsított helytállásukért. Billédi Ferenc szakfelügyeleti csoportvezető ezuitán ismertette a versenybizottság értékelését, amely szerint a megyei verseny első helyezettje Dobozi László, az abonyi József Attila Termelőszövetkezet kombájnosa lett. A második helyen végzett Tordai József, a túrái Galgamenti Tsz, harmadik helyezést ért el Getz Tibor, a borsodi Lenin Tsz kombájnosa. Ismét a földeken Mint az a díjkiosztás után rögtönzött kerek asztal-beszél - getésünkből kiderült, a verseny helyezettjei természetesen nem pihennek, talán az aratásnál is keményebb munkát ad számukra az őszi betakarítás. Dobozi László, Abony- ban ugyan már a téli gépjavításra készül, ugyanis a 800 hektáros táblán a jövő héten már senki sem találhat kukoricacsövet. A Mechanikai Művek kiállítása a B-pavilonban. — Éjjel is mennek a gépek — mondja —, megállás nélkül hordják a kukoricát a szárítóra. Még délután alszom egy keveset, aztán éjféltől másnap estig tart a műszakom. Pontos számokat még nem mondhatok, de az már biztos, hogy a tavalyinál több termés jut a magtárba. Tordai József, a Galgamenti tsz színeit harmadszor képviseli a megyei verseny legjobbjai között. 1953-ban ült először a traktor nyergébe, s azt vallja, a jó munka titka: szeretni kell a gépet. — Sajnos, mi nem számolhatunk be arról, hogy rövidesen végzünk a kukoricával. A 600 hektáros területnek még csak kétharmadában tartunk. Nagy a szemek víztartalma, s a kiskapacitású szárítóberendezés nem teszi lehetővé, hogy valamennyi gépünk teljes erővel dolgozzon. Az új John Deere kombájn — amelyen dolgozom —, egyik fontos alkatrésze eltörött és pótalkatrészt sehonnan sem tudtunk szerezni. Végül ideiglenes megoldásként meghegesztettük a dobot és most egész éjjel az összeszereléssel bajlódunk. Getz Tibort Kosdon most a lánctalpas traktor nyerge várja — az összetorlódott betakarítási munkák miatt még nem tudták befejezni a szántást. A legjobb traktorosra itt van most szükség, hogy az őszi ve- tésűek magja mielőbb földbe kerülhessen. Márpedig ez a föld az aszályos időben nagyon komisszá vált. Sürget az idő, egyetlen percet sem hagyhatunk kihasználatlanul — mondja. K. Gy. A. Budapestre érkezett Dumagin Szodnom mongol miniszterelnök-helyettes Huszár Istvánnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, az Országos Tervhivatal elnökének meghívására — az 1976—80. évi magyar—mongol tervegyeztetési tárgyalásokra — szerdán Budapestre érkezett Dumagin Szodnom, a Mongol Népköztársaság miniszterelnök-helyettese, az Állami Tervbizottság elnöke. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Huszár István. Jelen volt Bamdarijn Dügerszüren, a Mongol Nép- köztársaság budapesti nagykövete. KÖZÉLET Dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese tegnap hazaérkezett Moszkvából, ahol a KGST VB soron következő ülésszakán vett rész. N. V. Tyimofejev erdő- és fafeldolgozóipari miniszter vezetésével tegnap szovjet delegáció érkezett hazánkba Keserű Jánosné könnyűipari miniszer meghívására. Bogdan Jan Dzieciol, a Lengyel Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnöke vezeti azt a lengyel delegációt, amely dr. Szakács Ödönnek, a Legfelsőbb Bíróság elnökének meghívására tegnap érkezett Budapestre. Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes szerdán Jugoszláviába utazott a magyar—jugoszláv külkereskedelmi kapcsolatok aktuális kérdéseinek megbeszélésére; »