Pest Megyi Hírlap, 1975. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-06 / 209. szám
Versmondókat verbuvál az irodalmi színpad A eeglédi Kossuth Művelődési Központban szeptemberben és októberban ismét megkezdődnek a tanfolyamok, szakköri foglalkozások, folytatódik a klubélet, munkához látnak a művészeti csoportok. A sort a balett-tanfolyam, nyitotta meg, amely szeptember harmadikén tartotta első gyakorlatát. Csütörtökön esténként ismét benépesül az ifjúsági klub terme, a régi tagokat és az újonnan jelentkezőket egyaránt várják. Valószínű, szép számmal lesznek érdeklődők, hiszen az ifjúsági park — a P. Mobil együttes búcsúfelléptével — bezárt, a fiaitaloknak máshol kell tehát szórakozási alkalmat keresniük. A művelődési központ irodalmi színpada versmondókat verbuvál. Szeptember 16-án, délután öt órától hallgatja meg a jelentkezőkét, akik a bemutatkozásra tanuljanak meg néhány verse-t, hiszen annak előadása dönti el, tagjai lehetnek-e az Avrilis 11. Irodalmi Színpadnak? , Napközis konyha Albcrtirsán-JTöbb mint ötszáz általános .iskolás és óvodás számára fő- az ebédet az albertirsai írioközis konyhán. A munkát ZC\s^erű eszközök könnyítik, az eVy/vv/J pedig a helyi termelőszövetkezetek nyújtanak segítséget. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIX. ÉVFOLYAM, 209. SZÁM 1975. SZEPTEMBER 6., SZOMBAT Üdülőre, ifjúsági táborra emlékeztet a látvány: óriási fák között bújnak meg az épületek. Alig hiszünk a feliratnak: NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA, DÁNSZENT- MIKLÓS. Ez olvasható a fémlapon. Négy csoport Gyerektangon száll a nóta. A dalolok gyűrűjében Trapp Jánosné, az óvoda s egyben a nagycsoport vezetője, aki 1959- ben, friss diplomával került Dánszentmilósra. Akkor egy j huszonöttagú vegyes csoport j alkotta az itteni óvodát. Aztán, ; mint szerte az országban, a j nők munkába állása azt ered- I Ertrtlményes ragt Megkezdődött a járási labdarúgó-bajnokság 'Tía csapat Megkezdődött az 1975—76. évi járási labdarúgó-bajnokság. Ebben az évben, ha a megyei I. osztályú bajnokságban szereplő Bem SE II. csapata is részt vesz a járási küzdelmekben, tíz csapat verseng a jobb helyezésekért. Üjonc a csoportban a CVSE II. csapata, amely az elmúlt bajnoki évben a Budapest bajnokság egyik csoportjában szerepelt kitűnően. Az első fordulóban a várt eredmények születtek, sok góllal. A papírforma alapján, a Ceglédbercel, az Abony, a Karatetétien és a Törtei egyaránt esélyes a bajnoki címre, illetve a feljutásra. A második csapatok szereplése nagyban befolyásolja a végküzdelmek kialakulását. versenyezz A járási labdarúgó szakszövetség az idei bajnokságot három fordulóban bonyolítja le. Előtérbe kerül az ifjúsági csapatok foglalkoztatósa, a2 első forduló EREDMÉNYEI Dánszentmiklósi Tsz SK— Karatetétleni SE 1:4. CVSE U.—Kocséri Tsz SK 10:1. , Ceglédberceli VSC—Albertirsai VSE II. 8:1. Nagykőrösi Kinizsi II.—Tör- teli Tsz SK 3:5. Abonyi Tsz SK—Bem SE 11. — elmaradtW Ifjúsági mérkőzés: Dánszentmiklós—Karatetétien 6:2.- IY^. L. Hét végi sportműsor Bajnoki mérkőzések — három sportágban Szombaton és vasárnap is rendeznek bajnoki mérkőzéseket. Rég volt eseményekben ilyen gazdag hét vége: a ceglédi sportkedvelők három sportág találkozóit nézhetik végig. ifi—Gödi TK ifi, 14.30 órakor CVSE—Gödi TK megyebajnoki női összecsapás. A bajnokságban a ceglédi lányok pontveszteség nélkül vezetnek, most is ők az esélyesek. SZOMBATON Kézilabda: A Bem SE gerjei sporttelepén, délután fél 4 órakor kezdődik a Bem SE—Gyömrő férfi megyebajnoki találkozó. Fél háromtól az ifjúságiak (KÖZGÉP SE— Gyömrő) mérik össze erejüket. Teke: A KÖZGÉP SE négyes tekepályáján fél ötkor rendezik meg a KÖZGÉP SE —Z. Danuvía NB II-es mérkőzést. Labdarúgás : A gerjei sporttelepen fél kettő órától a Szövetség Kupa döntőjére kerül sor. VASÁRNAP Asztalitenisz: A Mészáros Lőrinc iskola tornatermében, délelőtt fé* 10-től, a Ceglédi VSE és a Pécsi MSC NB I-es íérfiegyüttese mérkőzik. A ceglédiek az előző fordulóban bravúros győzelmet arattak. Most csekélyebb reményük van a diadalra: a pécsiek, ha többször is szoros csatában, eddig mindig megverték a ceglédieket. Kézilabda: A Vasutas sporttelepen, 13,30 órakor CVSE Labdarúgás: A Vasutas sporttelepen, 14.00 órakor: CVSE serdülők—Albertirsa serdülők találkozója, 15,30 órakor: Ceglédi VSE■—Albertirsa mérkőzés a megyei bajnokságban. Várják a válaszokat A járási-városi sportfelügyelőség a közelmúltban kérdőívet bocsátott ki: a város új lakótelepein élők véleményét kívánja megtudni a testedzésről. Már eddig sok érdekes, hasznos tanács érkezett, de néhányan még nem küldték vissza a kérdőíveket: a sportfelügyelőség várja a további kitöltött lapokat. ményezte, hogy négy év múltán már két turnust kellett indítaniuk. Újabb lépcső a családvédelem: tavaly megszervezték a harmadik csoportot, idén a negyediket. Szülők és óvodai dolgozók egyként örülhetnek, mert Dánszent- miklóson valamennyi felvételi kérelemre igenlő volt a válasz. — A bővítés nem könnyű. Hogyan birkóztak meg vele? — Először némi átrendezéssel lettünk túl a helyszűkön. Tavaly és most nyáron 25—25 személyes terem épült. A tanács mindkétszer 200 ezer forintot adott, a Micsurin Tsz negyed-negyed millió forinttal járult a költségekhez. Az építést a termelőszövetkezet és a Monori Állami Gazdaság dánszentmiklósi kerületének dolgozói osztották meg egymás között. Felszerelési tárgyakra, játékra a szocialista brigádok külön felajánlásaiból több mint ötvenezer forint gyűlt össze. Bízva benne, hogy segítő kéz ezután is akad, a főépület végében levő teraszrészt óvónői szobává alakítjuk. Szükség lenn© óvónői szolgálati lakásra: biztató, hogy kettőnek a megépítése a tanács közeli tervei között szerepel. Sok-sok játék Trappnéval végigjárjuk a termeket. Bútorok, játékok, elrendezés-*- milyen más az új helyiségekben! — Látjuk rajtuk s szüleik is mondják, szeretnek itt lenni a gyerekek. Sok vendég megfordul nálunk, tapasztalatcsere, ünnepély, látogatás és más alkalmakkor.. Csaknem 100 ezer forint értékű, ami egy szobában található — mutatja a vezetőnő a hat-hat üléssel körülvett asztalkákat, meg a Manci garnitúra más darabjait s a bennük, rajtuk levő szemléltető eszközöket. Sok-sok játék, valamennyi a helyén. A labdák az egyik sarokban, odébb járműbemutató. A polcokon meséskönyvek, társasjátékok, Gabi-épí- tő, s megannyi fantáziát fejlesztő csodaszerkezet. — Huszonháromezer forintért vásároltunk minimat- készletet. Segítségével 5—6 éves korukra bizonyos fokú gondolkodásbeli járatosságot szereznek a gyerekek, megismerkedve a problémamegoldás örömeivel, s a számolási készség sem lebecsülendő, amire menet közben szert tesznek. Kísérőnk a szekrényhez lép, jókora füzetköteg kerül elő. — Rajzos feladatlapok, 20 féle van belőlük. Céljuk hasonló a minimatéhoz: minél többet gondolkodtatni, de úgy, hogy játéknak tűnjék. Belelaoozunk egy-két fü- zetbe. Öltözködésre, fogápolásra kapunk jó tanácsokat, nap- és évszakok, zöldségfélék, virágos témakör a többi oldalon. Izgalmas játék és, nagyon hasznos a rajzos KRESZ. Polcra, falra függesztve is látunk rajzokat: a legjobbak azok közül, melyek a kötetlen rajzórákon készültek. Az „alkotók” nevével, természetesen. Tornatermet szeretnének — A testnevelés megszerettetése szintén szívügyünk. Hétezer forintért praktikus, NDK-ból érkezett felszerelésre bukkantunk. A készlethez tartozó tornaeszközökkel, előírásosan, 54 fajta ügyességi, erő- és izomfejlesztő gyakorlat végezhető, de a gyerekek fantáziája messzebbre megy. Hogy télen is használni tudjuk, a közeljövőben óvodai tornateremre gyűjtünk. Megvalósult elképzelések és megvalósítandó ötletek. Bizonyítékai, hogy megszolgálta a miniszteri dicséretet Trapp Jánosné, melyet idén tavasszal kapott a szocialista oktatásban és nevelésben kifejtett, kiemelkedő munkájáért. — Tizenhat év alatt sok kollégával dolgoztam együtt. Az ő munkájukat is méltatja az oklevél szövege. Én rá nem írt sorokat is látni vélek a papíron: még többet, s jobban! Jelenlegi segítőim, Kovács Irén, Sipkovszki Pálné, Szerelem Jó- zsefné, Rózsavölgyi Ferencné, Tóth Imréné és Rakita István- né, minden tőlük telhetőt megtesznek. ★ Mintha színes, eleven mozaikká vált volna az udvar zöld gyepe, a mászó, szökdécselő gyerekektől. Egyik raj a homokozóban, másik a gumikerékből készült mászókát próbálja. Csoportos kergetőzés, a pancsoló körül pedig horgászverseny a legszebb falevélért. — Nem bántam meg, hogy óvónő lettem — mondja búcsúzóul Trapp Jánosné. — Azt sem, hogy messzire kerültem szülőfalumtól, Bakonyságtól. Az emberek itt is ugyanolyan megértők. Munkámhoz férjemtől és két fiunktól is sok segítséget kapok. Győri Mária Újabb lakások Városunk Fürst Sándor utcai új házsorában eddig húsz lakást adtak át. A Ceglédi Építőipari Vállalat munkásai újabb tíz építésén dolgoznak. Apáti-Tóth Sándor felvétele Tavasszal kezdtek hozzá Elkészült a korszerű öltöző VENDÉGLŐBEN FŐZIK A£ EBÉDET A mikebudai fűrésztelep öreg műhelycsarnokai között vadonatúj épület áll. Baráth László telepvezető-helyettes örömmel újságolja, augusztus 20-a tiszteletére adták át a minden szempontból korszerű szociális létesítményt. Építését a tavasszal kezdték, s hogy a kitűzött határidőt nem lépték túl, az erdőgazdaság dolgozói szorgalmának, igyekezetének köszönhető: a társadalmi összefogással megvalósított vállalkozásból a fűrésztelepiek 400 órai önkéntes munkával vették ki a részüket. Női és férfizuhanyozó, ebédlő és melegítőfülke kapott helyet az épületben. A dolgozók megelégedéssel fogadták a hírt: az al- bertirsai kisvendéglőbeliek nemcsak megfőzik, a helyszínre is szállítják a kért ebédet. Az igénylők öt forintot fizetnek naponta, a különbözetet a gazdaság téríti meg. A szolnoki rádió műsora Szeptember 8-tól 14-ig Hétfő, 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.40: Terveztük, megvalósítottuk. 17.50: Hang- lemezbarátoknak. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Hétfői hullámhosszunk — zenés aktuális riportműsor. 18.55: Hírösszefoglaló, lapelőzetes, műsorzárás. 19.00—19.30: Szlovák műsor. Kedd, 18.00—19.00: Alföldi krónika. A jászszentandrási népdalkor műsorából. Nagyüzem a földeken. Szerkesztik a hallgatók. Szerda, 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.35: Csongrád megyei népművészek. — Kutas János zenés riportműsora. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Könnyű hangszerszólók. 18.20: Zenés autóstop. 18.55: Hírösz- szefoglaló, műsorzárás, lapszemle. Stylus Szövetkezet Kolóniái, hordó, kád A műhelycsarnokban könnyebb Cegléd fejlődő ipart vállalatainak egyike az eredményesen dolgozó Stylus Faipari Szövetkezet. Atlétika Piangár sikere A Ceglédi VSE atlétái legutóbb két minősítő versenyen vettek részt. Plangdr az aranyjelvényes szinten belül futotta le a távot. Eredmények Az Építők pályáján, Budapesten, férfi 800 méteres síkfutás: 1. Szelczki József 1:58,4 mp. Női diszkoszvetés: 2. Dorogi Magda 39,80 m. A MAFC által rendezett versenyen, fiú távolugrásban: 2. Király László 613 cm, leány, 600 méteres síkfutásban: 1. Plangár Agnes 1:37,6 mp. ★ A serdülő B korosztályban, az összetett magyar bajnokságon. az 1962-ben született leányok között, A-változatban a ceglédiek dobogós helyezést szereztek. Csapatban: 3. Ceglédi VSI, 6404 ponttal. Tugyi Márta, Drávái Erika és Boda Agnes közül egyénileg Tugyi szerepelt legjobban, a hetedik helyen végzett. (ungureán) — A kétesztendős rekonstrukció szövetkezetünkben a befejezéséhez közeledik — mondotta Magyar László elnök. — A dolgozók munkálkodását már megkönnyíti az új, korszerű munkacsarnok, s Déli úti frontunkon, az év végére elkészül új szociális helyiségünk épülete is. — Idei, 28 millió forintos munkatervünkben koloniál- bútorok készítése is szerepel. E bútorok nagy keresletnek örvendenek, az utóbbi években kevés jut belőlük exportra. — Kórházi berendezéseket, bútor- és cipőipari faanyag kellékeket ugyancsak gyártunk, és a lakossági szolgáltatásokat sem hanyagoljuk el. A szüretre kádakat, hordókat készítünk, s azok javítását is vállaljuk. — Terveink további teljesítésével szövetkezetünk fejlődését igyekszünk gyorsítani. K. L. Csütörtök, 18.00—19.00: Alföldi krónika. Pár perc dzsessz. Üttörőhíradó. Alföldi pásztornóták. Egészségünk védelmében. Tánczene, a szerzők előadásában. Péntek, 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.35: A népművészet mesterei, II. rész. Gal- gamácsa: Vankóné Dudás Juli. Pálréti Ágoston riportja. 17.45: Nótakedvelők negyed, órája. 18.00: Alföldi krónika. 18.15:riV[ucsi Sándor operettdalokat énekel. 18.25: Nyugdíjasok emlékkönyve. 18.35: Néhány perc tudomány. 18.40: Gilbert O’ Sulivan felvételeiből. 18.55: Hírösszefoglaló, műsorzárás. Szombat, 18.00—19.00: Hétvégi kaleidoszkóp. Szerkeszti: Kutas János. (A tartalomból: A hét eseményei — Öt perc a képviselőnél — A mezőgazdasági kiállításról jelentjük — Szerkesztik a hallgatók.) Vasárnap, 9.00—10.00: Vasárnapi magazin. (A tartalomból: Lapszemle — Rhöda Scott népszerű felvételeiből — Hogyan tölthetné ön a szabad idejét? — Zenés riportműsor — Pinty és ponty. A Kaláka együttes énekel — Lemezlovas vetélkedő, I. középdöntő.) 10.00—10.30: Szlovák műsor. (A tartalomból: Tanévkezdés előtt a főiskolán — Bemutatjuk Szabó nénit, Nógrádsáp- ról — Hírek, érdekességek barátainknál.) 18.30—19.00: Sport és muzsika. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. Mesefilmek Vasárnap délelőtt a fiatalok szívesen látogatják a ceglédi Szabadság Filmszínház matinéműsorát. A mazi vezetősége a legkisebbekre gondolva, a kamaramoziban vasárnap délelőtti mesefilm-előadásokat indított. Szeptemberben A kertészkedő meg a várúr, a Peti kalandjai és a Két bors ökröcske kerül bemutatásra. i \ Szocialista brigádok támogatásával Minden felvételi kérelem teljesül Még többet s jobban