Pest Megyi Hírlap, 1975. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-17 / 218. szám

PKP-nagygyölés a lisszaboni arénában Lisszabonban kedden foly­tatódtak a kormányalakítási tárgyalások Gomes elnök, Azevedo kijelölt miniszterel­nök, a kommunista és a szo­cialista párt megbízottai kö­zött. A sintrai támaszponton ked­den összeült a légierő közgyű­lése, hogy megválassza három képviselőjét a legfelső forra­dalmi tanácsba, amelynek ezentúl 19 tagja lesz, közülük hatan a szárazföldi, hárman- hárman pedig a légierő és a hadiflotta képviseletében fog­lalnak majd helyet benne. „Ügy véljük, hogy az Aze­vedo tengernagy által ismer­tetett kormányprogram nem rossz — jó. Ha végrehajtják, biztosítani lehet a szabadságot és meg lehet védeni a forra­dalom vívmányait” — jelen­tette ki a portugál tv-híradó munkatársának Cunhal, a PKP főtitkára. A PKP kedd este nagygyű­lést tartott a lisszaboni aréná­ban. A megmozdulás jelsza­va: „A kommunista párttal előre a forradalom megvédé­séért!” Felszólalt Alvaro Cuin- hal is. (További Portugáliával kap­csolatos jelentésünk a 2. olda­lon). Kádár János fogadta a Martin Dzúr vezette katonai küldöttséget A delegáció tegnap utazott el Budapestről Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára kedden délelőtt a KB szék­házában fogadta a csehszlo­vák katonai küldöttséget, amely Martin Dzur hadsereg- tábornok, csehszlovák nemzet- védelmi miniszter vezetésé­vel hivatalos, baráti látogatá­son tartózkodik hazánkban. Az elvtársi, baráti beszélge­tésen részt vett Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnöke, Czinege Lajos vezérezredes, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, honvédelmi miniszter és Szűcs Ferenc vezérőrnagy, a néphadsereg vezérkari főnöké­nek helyettese. Jelen volt dr. Václav Moravec, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Takarékossággal, ésszerű anyaggazdálkodással Kevesebben — mégis többet Minőség - választékbővítéssel Kistarcsán A Hazai Fésűsfonó- és Sző- Az elmúlt évek során je- vőgyár kistarcsai gyárában az idei esztendő termelési ered­ménye előreláthatóan tíz mil­lióval haladja meg az elmúlt évit, azaz pontosan 50 mil­lió forintra számítanak. Igaz, a féléves mérlegbeszámoló az előirányzott tervhez képest tízmillió forintos pénzügyi le­maradást mutatott ki, de mintegy 25—30 százalékos ter­melésnövekedést értek el az elmúlt év hasonló időszaká­hoz viszonyítva. A lemaradás oka az akadozó fonalértékesí­tés volt, ; ugyanis több vállalat jú­nius 30-a körül — ez az : úgynevezett készletfordu­lónap —‘ nem vette át a késztermékeket. Ugyanakkor a belföldi piac telítettsége is nehezítette az értékesítést. Így félévkor csak­nem hatvan tonnányi forgal­mi készlettel rendelkeztek. Az augusztus 20-i felmérés már azt bizonyítja, hogy a raktár- készlet jelentősen lecsökkent, s az állandó termelés mellett is csupán húsztonnányi a készáru. A kistarcsai gyárban az év folyamán 6—6 féle kötő-, szö­vő-, illetve háromféle sző­nyegfonalat készítenek. A kö­tőfonalat önállóan értékesítik, jelentősebb partnereik a HÖ- DIKÖT, a Budapesti Finom- kötöttárugyár és a ktsz-ek. A szövetfonalakat végleges for­mában társgyáraik dolgozzák fel, értékesítik. A kistarcsai Fésűsfonóban egyre több gondot fordíta­nak a termékek minősé­gére, s ugyanakkor a vá­laszték bővítésére is. Már az előző félévben jelen*, tős eredményeket értek el. Tavaly ugyanis sok volt a jo­gos panasz, reklamáció —20 —25 százalék —, ami elsősor­ban a gyártás közbeni hibák­ból adódott: színreklamációk­ból, tételkeveredésekből. Az idei év első hat hónapja so­rán a reklamációk száma 4— 5 százalékra csökkent, smost azon iparkodnak, hogy az év végéig a minőségi hibákat a minimálisra csökkentsék. Tö­rekednek arra is, hogy új, korszerű termékekkel lepjék meg vásárlóikat; a színválasz­tékuk már megfelelő, megren­delőik igen elégedettek. Napjainkban a gyapjú szintetikus, és a műszál- keverék iránt megnőtt az érdeklődés. A szintetikus úgynevezett HB —PAN a fonalkészítés fontos alapanyaga. Ezt részben im­portból szerzik be, illetve bel­földi partnereiktől, elsősor­ban a nyergesújfalui Viszko- zagyártól vásárolják. A drá­ga importanyagokat azonban egyre inkább az olcsóbb és jó minőségű hazai gyártmányok­kal kívánják helyettesíteni. Az elmúlt évek lentős ráfordítással lecserél­ték, illetve felújították _ gép­parkjukat, az idén tehát be­ruházásra már nem volt szük­ség. Most elsősorban a gyárt­mányfejlesztés intenzitá­sára, a termelékenység nö­velésére törekednek. A gyár — ez nem titok — évek óta komoly létszámgon­dokkal küszködik. A környe­ző gyárak, üzemek hasonló, vagy kedvezőbb munkafelté­telekkel sok dolgozót elszip­pantanak. Az üzem vezetősé­ge óriási erőfeszítéseket tesz a munkaerőgond enyhítésére, így elsősorban a munkahelyi légkört javítják, s megfelelő, korszerű, szociális létesít­ményeket építenek. Pillanat­nyilag az üzem munkásállo­mánya 633 fő, ez a tavalyi 685 fős létszámhoz viszonyít­va körülbelül 8 százalékos csökkenést jelent. A termelés váltásmutatója is kedvezőtlen — 17 százalék —, ami azt je­lenti, hogy minden ötödik-ha­todik dolgozót be kell taníta­niuk feladatai ellátására. A kép ennek ellenére biz­tató, hiszen a termelékenység nő, az első félévben 12 - százalékkal volt maga­sabb, mint tavaly. Ezt elsősorban a gépek jobb kihasználásával, a megfelelő technológiai módszerek beve­zetésével érték el. De eredmé­nyeikhez nagymértékben hoz­zájárulnak a takarékossági in­tézkedések, az ésszerű anyag- gazdálkodás is. S. Zs. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a magyar és a csehszlovák nép közötti barát­ság, a magyar néphadsereg és a csehszlovák néphadsereg kö­zötti kapcsolatok erősítése te­rén szerzett érdemeik elisme­réséül kitüntetéseket adomá­nyozott a katonai küldöttség tagjainak. A kitüntetéseket kedden az Országház Munkácsy-termé- ben Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át. Ott volt Czinege Lajos vezér­ezredes, honvédelmi miniszter és a magyar néphadsereg tá­bornoki karának számos tag­ja, továbbá dr. Václav Mora­vec nagykövet. Vörös Zászló Érdemrendet kapott Martin Dzur hadsereg­tábornok, nemzetvédelmi mi­niszter; Vörös Csillag Érdem­rendet dr. Václav Horacek al­tábornagy, Vojtéch Srovnai mérnök-altábornagy és Zínd- rich Kopriva repülő-vezérőr­nagy; Kiváló Szolgálatért Ér­demrendet dr. Stanislav Wein- lích mérnök-vezérőrnagy, An­ton Laciga mérnök-ezredes és Pavel Pasek mérnök-őrnagy. A kitüntetettek nevében Martin Dzur mondott köszö­netét Kedden elutazott Budapest­ről a katonai küldöttség, amely itt-tartózkodása során meglátogatott több katonai alakulatot, ismerkedett éle­tükkel, a kiképzési módsze­rekkel. Vendégeink felkeres­tek ipari és mezőgazdasági üzemeket is és eszmecserét folytattak a magyar néphad­sereg vezetőivel a két testvéri hadsereget kölcsönösen érin­tő kérdésekről. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Czinege Lajos, valamint a Honvédelmi Mi­nisztérium katonatanácsának és a magyar néphadsereg tá­bornoki karának búcsúztatta. több tagja PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXX. ÉVFOLYAM, 218. SZÄM AILl 80 FILLER 1975. SZEPTEMBER 17., SZERDA Megnyílt az ENSZ-közgyűlés jubileumi Ma már a földkerekség min­den részén ismerik a New York-i. East River partján le­vő, érdekes formájú üvegpalo­tát. Ebben az épületben, amit a1 kommentátorok mind na­gyobb joggal neveznek „a vi­lágproblémák lombikjának”, megnyílt az ENSZ-közgyűlés harmincadik, jubileumi ülés­szaka. -Már a közvetlen előz­mények is jól érzékeltetik napjaink bonyolult, remények­kel és fenyegetésekkel teli idő­szakát.- A veszélyekről sokat elmond E az a tény, hogy a tavalyi, hu- E szonlcilencedik ülésszakot hiva- = talosan csak most, az új ülés- E szak előestéjén rekusztették E be. Az ok az volt, hogy — el­lj sősorban a közel-keleti hábo- E rús góc miatt — biztosítsák a E világszervezet munkájának | „nonstop” jellegét, vagyis azt, E hogy az ülésszak bármelyik E szükséges pillanatban össze- = hívható legyen. E A reményekről —- egyebek E között — a másik közvetlen | előzmény, a közgyűlés hetedik E rendkívüli ülésszaka tanúsko- E dik. Ezen mindenekelőtt a fej- = lődő országok mind tekintélye- = sebb csoportjának problémái- E ról volt szó. Olyan problémák 1 ezek, amelyek végső soron E minden országot érintenek, = mert megoldásuk, például egy = igazságosabb gazdasági világ- E struktúra kialakítása nélkül § nincs biztosítva az emberiség = egyenletes fejlődése. A most kezdődött üléssza­kon több mint százhúsz napi­rendi pontot vitatnak meg. Szó esiik majd olyan problémákról, mint a közel-keleti, a cipru­si, a dél-afrikai és namibiai, a chilei. Ez önmagában is iga­zolja Waldheim főtitkár sza­vait, aki a nyitány előestéjén hangsúlyozta: manapság szá­mos kérdést a legeredménye­sebben a világszervezet fóru­mán lehet megvitatni. Gromiko szovjet külügymi­niszter, a szovjet delegáció ve­zetője megérkezésekor tett nyilatkozatában ezt a vitatha­tatlan igazságot mintegy ki­egészítette egy nemkevésbé fontos gondolattal. = „Mi ellene vagyunk annak — E mondotta —, hogy az Egyesült = Nemzetek Szervezete másod- E rendű kérdésekre fordítsa a E figyelmet és megkerülje a bé­li ke és háború kardinális prob- E léniáit.* A világszervezet szá- E mos feladata közül kétségtele- = nül ez a legfontosabb: hogy a = saját, nem lebecsülendő, esz- E köztárával segítse további tere- E bélyesedését az enyhülési fo- E lyamatnak, amelynek nem le- = becsülhető tényezője volt a E Helsinkiben az elmúlt hónap- = ban aláírt, az európai békét és = biztonságot szolgáló záróok- E mány. A Szovjetunió és a szocia­lista országok eddig minden ülésszakon maradandó javas­latokkal segítették ezt a nagy­szerű munkát. Nem nehéz megjósolni — elég ha a le­szerelési világkonferenciával, vagy az ázsiai kollektív biz­tonság megteremtésével kap­csolatos indítványokra gondo­lunk —, hogy ez az értékes ha­gyomány a harmincadik ülés­szakon is folytatódik. TANÁCSKOZÁS AZ ORSZAGHAZBAN Társadalmi teendők Európáért, a helsinki dokumentumban foglaltak megvalósításáért Feladataink az európai biz­tonság és együttműködés te­rén a helsinki zárókonfe­rencia után — ezt a témát tűzte napirendre az Euró­pai Biztonság és Együttmű­ködés Magyar Nemzeti Bi­zottsága és az Országos Bé- ketariács kedden megtartott együttes ülésén az Országház vadásztermében. A tanácsko­zás elnökségében foglalt he­lyet Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Orszá­Kétszázmilliós program Tápiószelé/r Új korszak az építési technológiában: a könnyűszerkezetes módszer Az építőiparban egy-egy gyökeresen új építési módszer meghonosítása gyakran több évtizedbe telik. Ilyen techno­lógiai váltást jelentett a pa­neles építésmód a hatvanas évek elején — és most a könnyűszerkezetes módszer. A könnyűszerkezetes tech­nológiával a helyszíni épí­tési munka termelékenysé­gét négy-ötszörösére lehet növelni, Az idén: negyven kazán A ltavathcrm Mosógép- és Kazánipari Szövetkezet vámosmikolai telepén az idén 40 darab SI.T—1 típusú olaj- és gáztüzelésű kazánt gyártanak. A berendezések kórházakban és üzemekben fűtenek, il­letve szolgáltatnak meleg vizet. Gárdos Katalin felvétele az építés idejét pedig felére csökkenteni — mondotta teg­nap, a központi fejlesztési program teljesítéséről tartott sajtótájékoztatóján Fodor Gyula, a könnyűszerkezetes programiroda vezetője és dr. Burger Béla, az EVM műszaki fejlesztési főosztályának veze­tője. Tavaly már 500 négyzetmé­ter alapterületű épületet ké­szítettek könnyűszerkezetek­ből, s egymillió négyzetméter alapterületű vázat acélszerke­zetből. Ezek többsége azon­ban még egyedi tervezésű és kivitelezésű volt. A fejleszté­si program viszont sokkal gazdaságosabb, nagy tömegű, ipari sorozatban készített könnyűszerkezetek gyártását szorgalmazza, mert így bontakozhatnak ki leg­jobban az új építésmód előnyei. Az ÉVM az érdekelt válla­latokkal együtt két külföldi li- cencet, illetve know-how-t vá­sárolt. Egy francia licenc alap­ján a Fémmunkás Vállalat és az Iparterv évi 100—150 ezer négyzetméter gyártókapacitás megteremtésével ABC-áruhá- zak, irodák és más középüle­tek gazdaságos gyártására és építésére készül fel. Egy an­gol könnyűszerkezetes építési rendszer meghonosításával pe­dig évi 300—400 ezer négyzet- méter ipari csarnok építésére fogott össze hét hazai válla­lat, köztük a KGYV tápiósze lei gyára. A Tápiószelén megkezdő­dött lóin nyűszerkezetes be­ruházási program kereté­ben 200 millió forintot fordítanak a gyártókapa­citás megteremtésére. A fejlesztés idei előirányza­tainak teljesítésére a gyáregy­ség dolgozói értékes felajánlá­sokat tettek: a kongresszusi munkaverseny keretében vál­lalták, hogy szinte valamennyi szerelés határidejét lerövidí­tik. Első félévi vállalásaikat teljesítették. A hazai könnyűszerkezetes fejlesztési programban nagy teret szentelnek a nemzetközi munkamegosztásnak, elsősor­ban a KGST-országok közötti könnyűszerkezetes építési sza­kosításnak és a gyártáskoope­rációnak. gos Tanácsának főtitkára is.' Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak és az Európai Bizton­ság és Együttműködés Ma­gyar Nemzeti Bizottságának elnöke nyitotta meg a tanács­kozást. Elöljáróban utalt ar­ra, hogy a legutóbbi időszak­ban a nemzetközi élet sok olyan eseményének lehettünk tanúi, amely meghatározó jelentőségű hatással van ko­runk emberiségére, elsősor­ban kontinensünk népeire. Kiemelten említette az euró­pai biztonsági értekezlet zá­rószakaszát, amelyre — a ter­veknek megfelelően — a finn fővárosban került sor a leg­magasabb szinten. A csúcsta­lálkozóval és az ott elfoga­dott nagy jelentőségű doku­mentummal — mondta — fel­adataink nem értek véget. — Amikor körvonalazzuk mai és holnapi feladatainkat — hangsúlyozta Kállai Gyula —, tekintettel kell lennünk ar­ra is, hogy a csúcstalálkozó létrejötte óta aktivizálódtak a nemzetközi reakció, a hi­degháború hívei, újból fel­ütötte fejét a szovjetelle- nesség, megélénkült az új­fasiszta csoportok, szerveze­tek aknamunkája. Ez is szük­ségessé teszi, hogy egyesítsük azokat az erőket, amelyek ké­szek a fasizmus ellen har­colni s az esetleg fennálló világnézeti különbségek el­lenére is készek a nemzet­közi együttműködés, a hala­dás ügyét .szolgálni. (A tanácskozásról a 2. oldalon) KÖZÉLET Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Ap­ró Antal, az országgyűlés el­nöke fogadta Várkonyi Józse­fet, hazánknak^ Etiópiában akkreditált új nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állo­máshelyére. Huszár István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, az Or­szágos Tervhivatal elnöke, aki delegáció élén Csehszlovákiá­ban aláírta a két országnak az 1976—1980. évre vonatkozó tervdokumentációs jegyző­könyvét, tegnap hazaérkezett Budapestre. Púja Frigyes külügyminisz­terrel és dr. Bíró József kül­kereskedelmi miniszterrel foly­tatott több napos tárgyaláso­kat Budapesten Róbert Inger- soll, az Amerikai Egyesült Ál­lamok külügyminiszterének el­ső helyettese. A vendég teg­nap utazott el Budapestről. Padányi Mihály miniszter­helyettes, a Partizán Szövet­ség alelnöke vezette azt a ma­gyar delegációt, amely Ber­linben részt vett az Ellenál­lók Nemzetközi Szövetsége főtanácsának ülésén. A dele­gáció tegnap érkezett haza. Guido Thoms, az NDK kör­nyezetvédelmi és vízgazdálko­dási miniszterhelyettese teg­nap Budapestre érkezett, hogy tanácskozásokat folytasson a kétoldalú építésügyi együtt­működésről. Török István külkereskedel­mi miniszterhelyettes vezeté­sével tegnap delegáció utazott Belgiumba a nemzetközi vá­sár magyar napjának ese­ménysorozatára. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom