Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-03 / 181. szám
1975. AUGUSZTUS 3., VASÁRNAP '■íMtdtw Kombájnokat kínálnak kölcsön Befejezték az aratást a megye harminc termelőszövetkezetében örvendetes hír a hét végén: a megyében harminc termelő- szövetkezet befejezte az aratást. A járási hivatalok jelentése szerint a kalászosok 92 százalékát levágták a ceglédi járásban, 80—88 százalékát a dabasi, a gödöllői, a váci, a monori, a budai és a nagyká- tai járásban, illetve a ceglédi városi termelőszövetkezetekben. A sort a ráckevei járás és Nagykőrös gazdaságai zárják 73 és fél, illetve 73 százalékkal. S még némi statisztikai adalék: eddig magtárba került a búza 87 százaléka, betakarították a rozs 68 százalékát. Kombájnra vár még némi tri- tikálé, tavaszi árpa és zab egyik-másik gazdaságban. Nos, ha a kezdeti reményeknél később is, de végre itt az aratás finise. Húsz napig tart az, egész, mondtuk a nyitánykor, számot vetve a fel- készültséggel, gépparkkal, de hát a tervek szertefoszlottak, jórészt a kedvezőtlen időjárás, s valamelyest a gazdaságok késlekedése miatt. Sokan várták, hogy mégiscsak beköszönt a forró, tüzes nyár, az aratóknak való idő. Nem így történt. Az elmaradást utóbb sikerült pótolni, néhány napja hírül adtuk, hogy a megyénkbeli tsz-ek fölzárkóztak az országos átlaghoz, s szóltunk arról is, hogy ha az időjárás nem fordul ismét a gazdák ellen, augusztus 10-e körül befejeződhet az aratás Pest megyében, ami most már egyre inkább valószínűnek tűnik, talán a jövő vasárnapi határ- szemlénkben már erről tudósíthatjuk az olvasót. A megyei operatív bizottság ügyeletén csendesen teltek a napok mostanában, a gabona átvételére, az alkatrészellátásra panasz nem érkezett. Csöng azért naponta a telefon, mind több gazdaságból jelentik, hogy készek segítséget nyújtani más termelőszövetkezeteknek, akár azonnal útbaindíthatják kombájnjaikat, ha valahol igényt tartanak a kölcsöngépre. Egyelőre több arató-cséplő gépet kínálnak, mint ahányra igény van. (Megkockáztatjuk a feltételezést: akad néhány gazdaság, ahol igencsak elkelne a segítség, de bízva a jó idő tartósságában, úgy vélik, kár lenne fölösleges költségekbe verni magukat, győzik a munkát egyedül. Ám éppen az utóbbi hetek szeszélyes időjárása figyelmeztet: az efféle bizakodásnak nincs 6ok alapja. Amiért valóban kár lenne: ha meggondolatlan kockázatvállalás miatt veszteséggel takarítanánk be a kenyérnek valót — sokf elé pereg már a szem! —, hagynák kárba veszni megtermelt javainkat.) A megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának fölmérése szerint kissé vontatottan haladnak az aratást követő mezei munkák, így a tarlóhántás, gyorsítani kell az iramot. Lassan előtérbe kerülnek az egyéb határbéli teendők: másodszor kaszálják a vörösherét, harmadszor a lucernát, időszerű ismét az utak, árkok fűtermésének betakarítása, nagy tömegű, értékes, a természet kegyelméből termett takarmányra tehetnek szert szinte ingyen a gazdaságok. A megyei tanács és a vetőtmagfelügye- lőség illetékesei ezekben a napokban ellenőrzik: annak rendje-módja szerint gondos- kodtak-e a vetőmagtermesztő tsz-ek a jövő évi termés aWff*1 járói, gondosan betakarították, tisztították, tárolják-e a vetni szánt gabonát. S az operatív bizottság már hozzákezdett A GÖDI FESZEK NAPOK Szocialista brigád-veterán találkozó A gödi nagyközségi pártbizottság kezdeményezésére és támogatásával megyeszerte követendő kapcsolat alakult ki a helyi üzemek szocialista brigádjai és a gödi veteránok között. A munkásmozgalom idős harcosai eddig elsősorban az úttörőcsapatok és a KISZ-szervezetek rendszeres vendégei voltak, és gyakran keresték fel őket az emlékek összegyűjtésére, megörökítésére a fiatalok. A legtöbb veterán azonban úgy érzi — és a párttaggyűléseken ennek hangot is adtak —, hogy szép nyugdíjas éveikből valami hiányzik- az elevenebb, élőbb kapcsolat a munkahelyekkel, a termelőüzemekkel, a mindennapi alkotómunkával. A pártbizottság és a munkahelyek pártszervezete javaslatára a szocialista brigádok meglátogatták az idősebbeket, maguk közé hívták őket, mintegy tiszteletbeli brigádtagnak választották a régi munkatársakat. Elhatározták, hogy a fiatalokhoz hasonlóan nyilvántartják születésnapjukat, meghívják őket a brigádtanácskozásokra, a különböző brigádösszejövetelekre. Az első kötetlen hangú közös összejövetelre tegnap délután került sor a gödi Fészek Napok keretében a göd- felsői Ady klubkönyvtárban. A Fővárosi Kézműipari Vállalat gödi részlegének Béke, valamint az Egyesült Duna- menti Termelőszövetkezet Dobó Katalin kertészeti, Radnóti Miklós ipari és Hámán Kató irodai szocialista brigádja hívta meg baráti találkozóra a veteránokat; és az ülésen a távollevők kivételével a meghívottak meg is jelentek. Ott volt a Béke brigád körében Galotti Ferenc, a termelőszövetkezeti brigádok körében Laczó András, Németh Pál és Súlyán Mihály, valamint Schneider Pál és Gádorosi Ferenc. A baráti találkozón és az ezt követő brigádvetélkedőn részt vett Bánfalvy Jenőné, a váci járási pártbizottság titkára, Nagy Lajosné, a gödi nagyközségi pártbizottság titkára és dr. Risanek Klára, a váci járási hivatal elnök- helyettese is. Antal György, a termelőszövetkezet pártvezetőségének titkára köszöntötte a megjelenteket, majd maga vállalkozott arra, hogy játékvezetője legyen a brigádok három-három tagú csapatai vetélkedőjének. v Hangulatos és izgalmas vetélkedő zajlott tegnap délután a klubkönyvtárban; a játékosoknak a többi között történelmi, munkásmozgalom- történeti, napi politikai, művészeti kérdésekre kellett felelni és nagy tájékozottságról adtak tanúbizonyságot a magyar—szovjet barátság témakörében is. A gödi Fészek múltjához méltóan válaszolták meg a munkásmozgalom ■történetével kapcsolatos kérdéseket, s elbírálásukra a leg- hivatottabbak közül kértek fel zsűritagot a rendezők — a nagyközségi pártbizottság és a tanács — Kócsa Mihály gödi veteránt. Este újabb találkozót tartottak Gödön. A Fészek veteránjai látogattak el a járási KISZ-bizottság úttörőtáborába és tábortűz mellett beszélgettek. D. G. annak felméréséhez is, igényelnek-e segítséget, ha igen, milyen mértékűt, a termelő- szövetkezetek őszi munkáikhoz, hiszen minden jel szerint, bőven lesz mit betakarítani, gyönyörűen fejlődik a kukorica, a cukorrépa. Hiába, kísért a tavalyi ősz emléke, a szakadatlan esőzések, a csizmaszárig érő sár évadjáé, amikor az egész társadalom megmozdult, hogy részt vegyen a legnagyobb mezőgazdasági munkában, a szántóföldi termények betakarításában, a gyümölcsszedésben, a szüretben, amivel magukra hagyva aligha boldogultak volna a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok. Talán hamarosan kis időre elcsendesül a határ, a műhelyekben következik eztán a munkacsúcs, a nehéz aratásban megviselt gépeket, traktorokat, szállítóeszközöket, kombájnokat kell helyreállítani igen gyorsan, hogy mezőgazdaságunk következő erőpróbája elé bizakodva tekinthessünk. A. Z. A váci HAGY-ban Nőtt a termelékenység Nőtt a termelékenység a váci Híradástechnikai Anyagok Gyárában az esztendő első felében, mégpedig a terv előirányzatához képest 105,4, a tavalyi első félévihez képest 111,7 százalékkal. Az egy dolgozóra, s egy napra jutó termelési érték a tervezett 1749 forint helyett, 1844 forint volt. Mi a teljesítmény bére? Természetesen az a pénz — felelhetjük a címben feltett kérdésre —, melyet kifizetnek a munkavállalóknak. Valóban a teljesítmény bére lenne a borítékokban rejlő forintösszeg? Kételkedjünk, s nem alaptalanul tehetjük ezt. A tapasztalatok ugyanis azt bizonyítják, hogy a megye iparának technikai, technológiai színvonala — állóeszköz-ellátottsága — jóval magasabb, mint a munkások közül teljesítménybérben dolgozók aránya. A megye állami iparában minden száz teljesített munkaórából csupán 57-re rúg a teljesítménybérben ledolgozottaké. Kevés? Igen! Főként, ha azt nézzük, hogy öt évvel korábban több volt, s tíz évvel ezelőtt még magasabb szinten állt. Merre s hogyan kanyarog ez a lejtő? Egyáltalán: miért halad emelkedő helyett lejtőn a sokat emlegetett teljesítmények javadalmazásának dolga? Félreértett szerep Alapigazság: nem azért kell fizetni az embert, hogy meghatározott időt eltöltsön a munkahelyén, hanem azért, ameny- nyit, amit csinál! Alapigazság — elvi igazság. A gyakorlatban ugyanis a gyárak, vállalatok többsége a bért inkább a létszám toborzójának és megtartójának, mintsem a munka minősítőjének használja. Ez pedig nehéz — a társadalmi érdekek érvényesítését akadályozó — ellentmondósokat szül. A megyében a legutóbbi években há- rom-ötmilliárd forint között volt az az összeg, amit az ipar termelő állóeszközeinek bővítésére felhasználtak. Egy olyan, kisebb beruházás is, mint például a Kavicsbánya Vállalat délegyházi üzeme kavicsosztályozó jának rekonstrukciója, harmincmillió forintot követelt, s egy közepes nagyságú fejlesztés, mint amilyen a Kohászati Gyárépítő Vállalat tápiószelei gyáregységében az ún. könnyű- szerkezetes gyártási progA villamos energetikai együttműködés fejlesztéséről Á Nehézipari Minisztériumban szombaton tartotta záróülését a KGST villamosenergia állandó bizottság 44. ülésszaka. Az ülésszakon nagy figyelmet fordítottak az állandó bizottságnak azokra a feladataira, amelyeket a KGST 29. ülésszaka jelölt meg a villamos energetikai együttműködését, fejlesztését célzó határozataiban. Az itt jóváhagyott 1976—1980. évi egyeztetett tervekben fontos létesítmény az érdekelt tagországok közös erejéből Vinnyi- ca—Albertirsa között építendő 750 kilovoltos távvezeték, amelynek tervezéséről és építéséről előterjesztett tájékoztatót részletesen megvizsgálta az állandó bizottság, valamint értékelte az egyesített energiarendszer múlt évi munkájának eredményeit. Uborkaszezon Az egres, málna, cseresznye, meggy után belíös'/öntztt az uborkaszezon a Nagykőrösi Konzervgyárba. Ez azonban nem a komzervidény csöndesedését jelzi, sőt! Három műszakban dolgoznak, és naponta 10—15 vagon csemegeuborka és saláta kerül üvegbe. A gyár szakemberei szerint az utóbbi évek legjobb minőségű uborkája termett az idén, s nem is kevés. Gárdos Katalin felvétele ram, fölemészt 245—260 milliót. Amíg tehát nagy összegek áramlottak az iparba, hogy elősegítsék a termelés feltételeinek korszerűsítését, a teljesítménybérben dolgozók aránya folyamatosan csökkent, százalékosan is kisebb, mint öt esztendeje volt, s abszolút értelemben ugyancsak, mert a ledolgozott óraszám szintén zsugorodott. Figyelmeztető jelek Előbbiek ismeretében már nem csodálkozhatunk azon — bár csak az okok egyikéről van szó —, ha a több gép, berendezés, általában termelő állóeszköz egységnyi értékére jutó termékkibocsátás apad. Igaz, nem „vészesen”, a legutóbbi években egy-másfél százalékkal, ám ahhoz nagyon is elegendően, hogy fölfogjuk, értelmezzük a figyelmeztető jeleket, s keressük a megoldást. Ha világos a diagnózis, mi akadálya a gyógyításnak? Alihoz, hogy a teljesítménybér valóban a teljesítmény bére legyen, s hogy az ennek alapján elszámolt órák mennyisége emelkedjék, az ipar mai gyakorlatának sok vonása szorul alapos átrajzolásra. Gátolja a teljesítménybérben dolgozók táborának gyarapítását, hogy megduzzadt a kisegítő, „tedd ide, menj oda” létszámcsoport — némelyik megyed üzemben 28—37 százalékkal! —, tehát azoké, akik órabérben foglalkoztathatók, mivel tennivalóik nem, vagy csak nehezen mérhetők. Szerepet játszik a kényelmesség, a bátortalanság, a munkanormák elavultsága — legtöbbször ezek becsült idő-, s nem műszaki normák —, folyamatos rendbentartásuk elhanyagolása, valamint az, hogy a bér — tisztelet a ritka kivételnek — a létszámhelyzet függvénye, s nem a végzett munka mércéje. Laza kapcsolat Amikor például a Csepel Autógyár néhány üzemében sor került a normák felülvizsgálatára — nem okvetlen emelésükre! —, valóságos pa- lotaforradálom tört ki. Egész egyszerűen nem akarták megérteni az érintettek, hogy ez a termelésnek szükségszerű kísérője, „régi módszerek” visszatéréséről beszéltek, mindaddig, míg ki nem derült: a keresetek növekedtek... ! Hasonló értetlenség és ellenállás fogadta az Egyesült Villamosgépgyár ceglédi kismotorgyárában a jelentős technikai fejlesztéssel párhuzamosan kialakított új normák bevezetését. Pedig mindkét helyet éppen arról volt szó: a teljesítménybér valóban a teljesítmény bére legyen. Laza a munka és a bér, tehát a teljesítmény és az érte járó pénz kapcsolata — a megyei összkép ezt mutatja. Laza, esetleges, a helyes elveknek ellentmondó. Ezért a munkaerőként emlegetett ember — ha fölkerekedik, új állás után néz — örömmel veszi az időbéresek közé történő besorolását, vagy azt, hogy azonos bérért kisebb teljesítményt szabnak meg feladatul. (Ezt Vácott elsősorban a forgácsolószakmáknál emlegetik a gyárak vezetői). A vállalatok mindenre kaphatók, csakhogy munkáshoz jussanak. Föláldozzák a teljesítménybért, ami végső soron rontja a termelékenységet, drágul a termékek előállítása... süllyesztőbe kerül a differenciálás elve, hiszen ezt a munka mennyisége, minősége alapján kellene alkalmazni, de kényelmesebb az egyenlősdi. „Csak” a társadalom fizet rá! Állóvízbe hajított kő Elvileg is hibás lenne föltételezni : minden munkára kialakítható teljesítménybér. A gyakorlatban még nagyobb baj lenne erre törekedni. Az azonban már elgondolkoztató, hogy jó néhány iparcsoportban, iparágban — tehát nemcsak a megyebeli érintett üzemekben — öt év alatt, a teljes tervidőszakban állóvízbe fúltak a nagy elhatározások, s például a gépipar egészében csupán 0,1 százalékkal növekedett a teljesítménybérben ledolgozott órák aránya. Sok múlik a termékszerkezeten, a technológián, a gyártásszervezésben, de erősen kételkednünk kell abban, a megyében a textil- és textilruházati üzemek képesek csupán arra, hogy a teljesítménybéres órák arányát 68— 75 százalék között tartsák. Hiszen a technológia, a munkamenet szinte azonos a fémtömegcikkipari vállalatoknál, ott mégsem magasabb ez az arány 51—53 százaléknál...! Ne hallgassuk el: voltak próbálkozások — például Vác ipari üzemeiben —, de ezek állóvízbe hajított kő gyanánt apró hullámokat vertek, majd eltűntek a felszín alatt. Egy-egy vállalat ugyanis önmagában nem táplálhat vérmes reményeket. Ha elkezdené a bért csakis a teljesítmények alapján fizetni, rövidesen nem lenne kinek... Megszöknének az emberek, hiszen tárt karokkal fogadja őket a másik, a harmadik, a tizedik gyár. Valahol itt rejlik a magyarázata annak, hogy több iparterületen ugyan jelentősen növekedett a foglalkoztatott munkások száma, bővültek a technikai alapok — így a villamosipari gépek és készülékek gyártásában —, a teljesítménybér szerepe rohamosan csökkent A legfontosabb forrás A párt Központi Bizottsága 1974. december 5-i, illetve 1975. július 2-i ülése nagy figyelmet szentelt a termelés meglevő, de fel nem tárt tartalékainak, s ezek közé sorolta az élőmunka jobb hasznosítását, a munkaidő, a munkafegyelem szigorúbb számonkérését, tehát a teljesítmények tényleges értékelését. Hiszen lemondhat-e a társadalom egy olyan hatásos Ösztönző eszközről, mint a teljesítmény arányában fizetett bér? Számítások szerint a megyében az összmunkaidő-alap 1985-ben lényegében nem haladja meg az 1970 évit, azaz mind az iparban, mind a többi népgazdasági területen^ a növekedés ütemét alapvetően az egy munkaórára számított termelékenység emelkedésének dinamikája határozza majd meg. Ennek igazságát egyébként a jelenlegi tervidőszak is bebizonyította. Azok a gyárak — így a Csepel Autógyár, a Nagykőrösi Konzervgyár, az ikladi Ipari Műszergyár — tudták folyamatosan és gyorsan növelni termelésüket, ahol a termelést meghaladó mértékben emelkedett az egy órára jutó termelés, illetve az egy foglalkoztatottra számított termelési érték, s ahol igyekeztek a bér és a teljesítmény között szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Tegyük hozzá, mert nem mellékes: megtették az első lépéseket azon az úton is, hogy az alkalmazotti munkakörökben ugyancsak teljesítménykövetelményeket — a későbbi esetleges „normák” alapját — fogalmazzanak meg. Volt bátorságuk ahhoz, hogy szembenézzenek a sokat emlegetett „közhangulattal”, s kiderült: nem a jó munkás, nem a becsülettel igyekvő kárhoztatja teljesítmény és bér szorosabb ösz- szefüggését! A legfontosabb forrás fejlődésünkhöz a munka társadalmi termelékenységének növelése. Ezt különböző cselekedetek együttes hatásával érhetjük el, s ebbe az irányba mutat például, hogy az 1976- ban életbe lépő szabályozó- rendszer emeli a vállalatoknak a munkabér utáni költségvetési befizetéseit. „Drágítjatehát a munkaerőt, azzal a bevallott szándékkal, hogy a vállalatok a mainál alaposabban mérlegeljék: a kifizetett bér fejében ki mennyit, mit teljesített. S « mérlegelés megkezdésével nem kell megvárni a januáf elsejét. Mészáros Ottó i L 4
