Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-17 / 193. szám

1975. AUGUSZTUS 17., VASÄRNAP

íYcm ja

x/imasf

Munkás—paraszt találkozók a megyében

Együtt — az év minden napján

Lehetne-e méltóbban ünnepelni az alkotmány, az új kenyér napját, mint azoknak a kétkezi dolgozóknak találkozójával, akiknek szocialista alkotmányunkat és új kenyerünket köszönhetjük?

A föld és a gyár, a munkások és a nagyüzemi mezőgazdaság dolgozóinak testvéri kézfogása, harminc esztendeje tartó szoros szövetsége, érzhetö az év minden napján, Ez munkáshatalmunk, szocialista társadalmunk, építő munkánk alapja, pillérje. Am évente egyszer, ilyenkor, augusztus 20. táján ez az együttlét, találkozás ünnepélyesebb a szokottnál: a jól végzett munka jegyében zajlik•

Pest megyében tegnap négy községben — Albertirsán, Dánszentmiklóson, Dunavarsányban ' és Dunaharasztiban tartottak munkás—paraszt találkozót, jött össze a két osztály több száz képviselője kicserélni gondolataikat, megállapodni gyár és tsz további együttműködésében.

Olyan, akár egy nagy család

Három nagyüzem — a Csepel Autógyár, a Szerszámgépipari Művek Fejlesztő Intézete és a Pestvidéki Gépgyár — dolgozóit látták vendégül a taksonyi és majosházi téesz- szel egyesült dunavarsányi Petőfi Termelőszövetkezet tagjai az e vidéken is immár hagyományos alkotmánynapi, új kenyér ünnepi munkás—paraszt találkozó alkalmából. A csaknem 2700 hektáron gazdálkodó szövetkezet központjának barátságos tanácstermében Jónás Zoltán, az MSZMP ráckevei járási bizottságának első titkára köszöntötte a házigazdákat és vendégeket, köztük Raffai Bélát, a járási hivatal

elnökét és Dékány Sándort, a Hazafias Népfront ráckevei járási titkárát.

— Olyan kapcsolat egyik láncszeme, aktusa ez a mai találkozó — mondotta ezután —, amely nem korlátozódik ritka alkalmakra, hanem az év minden napján él, s a szocialista építést, a társadalmi haladást szolgálja. Amint egy- egy családon belül megtalálhatók az ipari munkások és a mezőgazdasági dolgozók, úgy él együtt, egymásra utalva és egymás munkáját támogatva a nagy család — a járás lakossága.

A továbbiakban méltatta a munkás—paraszt szövetség, a

társadalmi osztályok összefogásának erejét, s a gazdasági felvirágzás mellett mind nagyobb jelentőségű tudatformálást, a szakemberképzés, a dolgozó osztályok műveltsége gyarapításának feladatait.

Dr. Tresser Pál, a szövetkezet elnöke és Cselényi Dezső, a pártvezetőség titkára a közös gazdaság termelési eredményeiről, a tagság részesedéséről, munkájáról tájékoztatta a vendégeket. A szóbeli információt ezután gyakorlati bemutató követte, amely érdekesen szemléltette a szövetkezet múltját — egyebek között a szerfás istálló, s a szabadtar- tásos hízómarhák megtekintésével — és jelenét, amely — túlzás nélkül mondhatjuk — másutt még a jövőt jelenti, így például a szakosított sertéstenyésztő és -hizlaló telep, amely évi 8400 darabos kapacitásával óránként egy hízósertést bocsát ki, ahol az állandó légcsere és a vízöblítés valóságos „szobatisztaságot” eredményezett a sertésszálláSzombaton a Kispesti Textilgyár, a Kistext, a Lőrinci Fonó, a MALÉV, a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság, a Telmes Ipari Szövetkezet — a főváros XVIII. kerületének legnagyobb üzemei — tizenhat szocialista brigádvezetője és brigádtagja találkozott az al- bertirsai Dimitrov és Szabadság, a dánszeiítmtklósi Micsurin, valamint a szintén ide tartó ceglédberceli Egyetértés tsz szocialista brigádvezetői- veL

A munkás—paraszt találkozó programja Albertirsán a községi pártbizottság épületében kezdődött, ahol Szabó Veronika, a Hazafias Népfront járási bizottságának titkára köszöntötte a vendégeket, majd Babinszki Károly, a ceglédi járási hivatal elnöke ismertette a járás gazdaságainak, iparának eredményeit. Tájékoztatóját követően — amelyen ott volt Bállá János, az MSZMP ceglédi járási bisokon, és a 720 férőhelyes, zárt rendszerű, kötetlen tartá- sú tejtermelő tehenészeti telep, amely — a tsz vezetői szerint — egyilce a legkorszerűbbeknek Európában.

A gyárak dolgozóit képviselő szocialista brigádvezetők és tagok, kiváló dolgozók, különböző társadalmi tisztségeket viselő kétkezi munkások, közvetlen termelésirányítók őszinte érdeklődéssel járták végig a gazdaságot, a korszerű szakosított telepektől a szövetkezet saját termékeit árusító, takaros élelmiszer- és zöldségboltjáig. Legtöbbjüket régi ismeretség, barátság fűzte a vendéglátókhoz, jó néhányan közülük tízegynéhány éve részt vettek jó szóval, agitációval a mezőgazdaság szocialista átszervezésében.

Amit akkor a munkásság ígért — jórészt már valóra váltotta a termelőszövetkezeti parasztság: jólétet, virágzást. Erre koccintottak a közös ebéden később a vendégek és vendéglátók. Nyíri Éva

zottságának első titkára, Ra- deczky László, a nagyközség pártbizottságának titkára, Tóth Attiláné országgyűlési képviselő, Detrei Sándor, a Hazafias Népfront járási bizottságának elnöke, Kocsis Jánosné, a HNF XVIII. kerületi bizottságának titkára, valamint a vendéglátó termelőszövetkezetek elnökei és pártvezetőségi titkárai —, dr. Ambrus János, a XVIII. kerület tanácselnöke szólt a főváros egyik legnagyobb munkáslakta kerületének gondjairóL Többek között elmondta: a több mint 100 ezer lakosú kerületben mintegy 70 ezer gyári munkás él — jórészt kertes övezetben —, de sem itt, sem a három lakótelepen nem kielégítő a zöldség—gyümölcs-, a hús- és a tejellátás.

— Nagyon szeretnénk — hangsúlyozta —, ha a járás termelőszövetkezetei kerületünkben üzleteket nyitnának, ehhez minden tőlünk telhető

Akácerdőben — sertésgyár: tiszta, szép, korszerű. Ez a véleményük a Petőfi Tsz-be látogatott munkásvendégeknek.

Koppány György felvétele

„Gyakrabban is találkozhatnánk”

A porták között a mezsgye

A névjegy

Szemrehányóan néz Izsó Ferenc, miféle békétlenséget lopok be kettőnk jóízű beszélgetésébe. Mert akkurátusán elmesélte, miként építették négy esztendeig ezt a takaros házat, itt, Cegléden, a Budai úton, hogyan tanulta ki a szakmát a szolnoki járműjavítóban, miként szegődött át a közúti gépjavítóhoz ide a városba — „mert akkor nősültem, s nem hagyott az asz- szony vonatozni, hogyne, mit tudom én, kikkel akadsz te ott össze” — szóval mondja az életét, s egyszercsak megállítja a kérdés: — Mit gondol, a parasztok jobban élnek, mint a magafajia munkás?

Forgatja fejében a hallott Szavakat, mit kezdjen velük? Húzná a vállát, mit tudja ő, neki az a fontos, hogy negyvenesztendős korára háza, két családja, megfelelő keresete van; végül is, belenyugszik, hogy válaszolnia kell. S mondja, el-elakadva, hogj hiszen tárgyalnak ők erről maguk között a munkahelyen, de sokra nem jutnak. Némelyiküknek akad ugyan a rokonságában termelőszövetkezeti tag, ám nem illik firtatni, ki mennyit visz haza, vesz be. tudni annyit lehet, ameny- myit lát a kívülálló. S mit lát? Csak annyit, mintha egy névjegy alapján kellene lefesteni az embert. Ami képtelenség. Attól, hogy valaki gépkocsit vesz, még nem gazdag. S ha igen, miként kereste? Hiszen nekik, az Izsó családnak is van egy szép házuk, s ha valaki azt kérdezné, miből, az egész életüket mesélhetnék válaszként. Izsó Ferenc azonban érzi, hol búvik a bokorban a nyúl, miért akarom kiugratni, mert becsülettel

megmondja: nem tudja, milyenek a jövedelmi viszonyok1 sem a városban, sem tá- gabb körben a paraszti foglalkozásúaknál, de úgy hiszi, a szomszédjának sincs fogalma arról — aki tsz-tag —, ő mit keres.

Eltalálta. A szomszédot ugyanis már megkérdeztem.

Nem fontos

Nagykátán, a Jászberényi úton ismerős kalauzol el Répás Istvánék portájáig. Nagylány néz ki a házból, megköti a vadul ugató Bandit, s csak akkor enged be. Vacsoráznak, mentegetem a tolakodást, s rögtön előhozakodom, miért jöttem. Répás István és felesége is szövetkezeti tag, a két gyerek meg munkás. Sári itt, Kátán, Pali meg Tápiószelén, a kohászati gyárépítőnél. Helyzetüknél fogva ismerniük kell... Répás István közbeszól: „miért fontos ez”? S bár magyarázom, bizonykodom, látom az arcán, valóban lényegtelennek ítéli, a dolgot. Ö nem tartja számon, ki hol, hanem ki mennyit dolgozik. Részletezi: szövetkezetünk közepes, se kiugróan, se rosszul nem fizet. Csakhogy: a munkanap 10, 12 óra. És Sárié, Palié? Egy héten 44. Azután: nevelnek most két hízómarhát. A gondozás fő terhe Ré- pásnén van, de Sári sokat segít neki. Kinek a keresete lesz, ha majd eladják — szerződésre csinálják — a két jószágot?

Most már figyel az egész család, közbeszól a két gyerek — embersorba jutott gyerekek —, s tágul a kör. Pali D.-éket említi, ahol a három fiúnak három motorja van. ő meg azt hallja, szó se leiiet róla. Apja rögtön adja a választ; D. kupec volt mindig,

az is marad. Tyúkkal, libával üzletelnek, bejárják a fél országot, veszik, ahol olcsó, adják, ahol drága ... Répás István kitagadja az ilyet a parasztok közül, Pali meg azon erősködik, hogy igenis az, s éppen az ilyenek szúrnak szemet annak, aki fizetést tesz csak zsebre. Kiderül azután az is, hogy a két gyerek a háztáji földön szinte semmit nem csinál, marad a szülőkre a dolog, s emiatt már sok vita volt. A válasz: a Szabad idő minden pénznél többet ér. Csakhogy Sári rövidesen férjhez megy, s ha apja, anyja nem gyűjt, jó néhány évig várhatna, míg párjával nekivághatnának az önálló otthon felépítésének. Így meg együtt van annyi pénz, hogy nyugodtan kérhetik az építési kölcsönt. Kinek van akkor igaza? Nagy csönd lesz.

Mutogatják

Németh Lajos úgy került Bernecebarátira, hogy ezen a környéken teljesítette — határőrként — katonai szolgálatát, itt ismerte meg jövendő feleségét, s mivel otthont kínált a családi ház, amikor megesküdtek, itt maradtak. Az erdőgazdaságban dolgozik, a keresetével elégedett — „de nehogy azt higgye, könnyen adják, megszenved az ember érte” — gyerek még nincsen, másfél esztendeje , mondták csak ki egymásnak az igent. Szinte ki sem ejtem, már adja a kérdésre a választ. Azt, hogy ő mindig nyitott szemmel járt, irigyelni. senkit nem irigyel. („Mert nézze csak, mit irigyeljenek azon, akinek van egy négyszáz öles málnása, s annyit robotol rajta, hogy a fele is sok lenne? Aki csak azt látja, hogy mit kap az átadónál, amikor viszi a

termést, az vak. Egyébként az idén még az* is bátran megnézhette bárki, úgy befuccsolt az idő a málnának”.) Vannak azonban olyanok, akik dühítik. Ezekét — megszólal benne a katona — „leza- vamá a térképről”. Le, szív- fájdalom nélkül. Például — nevet mond — azt, aki negyvenezer forintért csináltatott kovácsoltvas kerítést. „Tudja miért? Azért, hogy belelökje a magamfajta szemébe, látod, okos, nekem erre is telik, arra telik, amire akarom. És miből? Abból, hogy befurakszik minden résbe. Ahogy — nevet mond megint — az csinálja. Van valami akadozás a gyümölcsátvételnél? Bagóért

megveszi ő, megrakja a furgont, s megy, viszi be Vácra, de ha kell, akkor Pestre, a maszeknak. Ugyanez az illető a hatvanas években fölvásárolt egy csomó földet, gondolhatja, mennyiért. Azt hangoztatta — anyósomtól tudom —, hogy fél Nagymaros az övé. Azután parcellázott... Mondjam tovább? Elképzelheti, mit tett el a bolond pestiektől, akik egymást lökdös- ték, csakhogy legyen egy telkük, amit most beterített a víz, vakarhatják az iszapot esztendeig róla.”

Behunyt szemmel ?

Azzal indultam útnak, hogy megkérdezzem, mit, mennyit tudunk egymásról. A három megszólaltatott mellett — miért hallgatnám el? — voltak kudarcaim, emberek, akikkel nem jutottam semmire. Szándékosan nem faggattam olyanokat, akik közéleti szereplést vállalnak, mert joggal feltételeztem: válaszaikban már csiszoltan jelennének meg tapasztalataik. Márpedig ebben az esetben a nyers valóság mondja a legtöbbet. Azt, hogy meghökkentően szegényesek a két alapvető osztály egymásról alkotott elképzelései, hogy az ítélVendégek és vendéglátók a dánszentmildósi Micsurin Tsz-bcn.

Gárdos Katalin felvétele

támogatást megadnánk, a beruházási költségek egy részét is vállalnánk.

A termelőszövetkezeti vezetők ígérete nem késett: megvizsgálják annak lehetőségét, miként segíthetnék a kerület jobb áruellátását.

A dánszentmiklósi Micsurin Tsz központjába érkezve fehérasztal fogadta a látogatókat, akik nem győzték csodálni a helyben termett szőlő diónagyságú szemekkel zsúfolt fürtjeit. Főző József tsz-elnök szavaiból megtudták, hogy a 184 millió forint termelési értéket produkáló, főként gyümölcskertészettel foglalkozó szövetkezet az iparszerű termelés útjára lépett, sokat tesznek a nehéz fizikai munka gépesítéséért s ma már 700 dolgozójuknak cpésj évben tudnak munkát adni. Jelenleg 230 hektáron termesztenek — a legkorszerűbb módszerekkel — almát, valamint kukorica-, burgonya-, borsóvetőmagot és szamócapalántát állítanak elő nagy mennyiségben. Ez utóbbiból szinte az egész országot ellátják. A foglalkoztatottság folyamatossága elsősorban a konzervüzemnek és a tsz hűtőházának köszönhető. Az újonnan születő és még kopár régebbi lakótelepek parkosításához ad nagy mennyiségű szaporítóanyagot dísznövény- és faiskolájuk.

A szocialista brigádvezetők az ismertető után a tsz vezetői, valamint Bíró László dánszentmiklósi tanácselnök kíséretében határszemlére indultait A panorámás MALÉVkezések túlnyomó része a, felületnek is csak a hártyaszintjét éri el, s milliméterrel sem igyekszik alább, mélyebbre.

Ami még elgondolkozta- tóbb: a megkérdezetteknek nemcsak a másik társadalmi osztályról, hanem saját osztályukról sem volt semmilyen lényeges, helytálló tapasztalatuk vagy ismeretük. Véleményük — ha volt — csupán össze nem függő jelenségekre támaszkodott, egyedi esetek általánosítása nyomán alakult ki. Persze, ugyanezt a hibát követném el, ha mindössze hét család megkérdezése után általánosítanék, s azt mondanám, tessék, ez az összkép, gondolkozzunk el rajta. Valójában az újságíró csak szem- dázásra vállalkozhatott, végső soron találomra kiválasztott emberek megkérdezésére, de éppen a véletlenszerűség kínálja a kihámozható tanulságokat.

Elsőként az*, hogy a társadalmi önismeret fehér foltjai még hatalmasak, s felszámolásukhoz aligha elég, ha időnként beszélünk csak a munkás-paraszt szövetség erősítésének szükségességéről.

Másodszor: a porták közötti mezsgyét csak akkor lehet átlépni, ha ezt az érintettek maguk is akarják, ám sokukban ennek még az igénye sem fogalmazódott meg.

Harmadszor: a munkahelyek, a települések közélete, kisebb közösségcsoportjainak, testületéinek munkája kevés figyelmet fordít arra, hogy e látszatra mellékes, valójában azonban nagyon is lényeges társadalmi kérdésről — a dolgozó osztályok kölcsönös ismeretéről — a helyi tények alapján tájékoztassa a dolgozókat, a lakosságot.

Negyedszer: akinek nem segítenek az igazság fölismerésében, az legyen bármennyire is becsületes, könnyen hangoztat hiedelmeket, tévhiteket.

Mészáros Ottó

busz kalauza Krekács László Állami-díjas növénytermesztési ágazatvezető, egyben szocialista brigádvezető mikrofonnal a kezében a tulajdonos házigazda büszkeségével kommentálta, mit láthatnak a 230 hektáros almáskertben. Bemutatta a legkorszerűbb technológiával kialakított kísérleti fajtákat is nevelő ültetvényeket.

Ambrus János kerületi tanácselnök az egyik szép fa árnyékában Krekács Lászlóhoz fordul: — Az áeazatvezető elvtárs mennyi almái eszik? — Keveset, és azt is csak szükségből, hogy a sok új fajta speciális zamatát így is kitapasztaljam — mondja mosolyogva a kérdezett. Aztán sorolja tovább a terveket, miként növelik tovább a szedésben a munka termelékenységét, mi az, amit már géppel s amit még mindig kézi munkaerővel kell elvégezni, mennyibe került az új típusú öntözőberendezés, mit tud a japán Mutsu, a Starkrimzon és a többi ma még ismeretlen nevű almafajta.

A körút vége felé a szocialista brigádmozgalomra terelődik a szó. — Nálunk nem lehet akárki brigádtag, ennek feltételei vannak, amelyeket a közösségek határoznak meg. Ilyen például az, hogy legalább kétesztendős jó munka és példás magatartás a felvétel egyik követelménye. 24 szocialista brigádunk 380 tagot számlál, így aztán sok gondot okoz a versenybizottságnak a helyezések eldöntése — mondja némi büszkeséggel az ágazatvezető.

Közben egy-egy vendégtől kérdezem, hogyan értékelik a látottakat. íme néhány válasz.

Hortobágyi István, a Telmes ipari szövetkezet dolgozója: Régebben magam is dolgoztam rövid ideig termelőszövetkezetben, de ilyen korszerű dolgokkal sem ott, sem másutt nem találkoztam még.

Piriik Ferenc, a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóságtól:

— Sokszor jártam erre átutazóban, de mindezt közelről kell megismerni. Jó lenne, ha a kiváló munkát végző brigádok gyakrabban mehetnének hasonló látogatásra, hogy minél többen megismerkedhessenek azzal az óriási változással, ami az utóbbi években történt a szövetkezetekben.

Kovács Józsefné (Pirtik Ferenc kollégája:) — Én is azt mondom, rendszeresebb és kölcsönös kapcsolat kellene. Szeretnénk, ha az itt dolgozók is látnák, hogyan élünk mi.

Kovács Sándorné, a Kistext kikészítő üzemének szocialista brigádvezetője egyetértőén bólogat, aztán mégsem hagyja ennyiben: — Üzemünk brigádjai nevében is mondhatom, akár szombaton, vagy vasárnap is szívesen látnánk viszont az itteni brigádtagokat. Ügy érzem, hogy minden dicséretet megérdemelnek ennek a gazdaságnak a dolgozói és vezetői. Köszönjük a kedves fogadtatást s azt, hogy munkájuk örömét és gondját megosztották ma velünk.

A nap, a találkozó programja ezzel még nem ért véget; Dánszentmlklósról Farkas Pálnak, az albertirsai Dimitrov Tsz elnökének vezetésével visszautaztak Irsára, ahol megnézték a dohányművelő univerzális gépeket, és a palackozóüzemet. Este pedig tovább folytatódott a baráti beszélgetés, és a tapasztalat- csere — fehérasztal mellett.

Kovács György Attila

t