Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-06 / 157. szám
Mtcra "tidjf W V/UlfdD 1975. JÚLIUS 6., VASÄRNAP Szecessziós források, korszerű távlatok Gödöllő művészetének évtizedei Mint tegnap megírtuk, megnyílt a gödöllői művészet hét évtizedes eredményeit bemutató kiállítás Gödöllőn, a Légszesz utcai általános iskolában. A tárlat július 2D-ig tekinthető meg, hétköznap 15—19, vasárnap 10—16 óráig. Századunk magyar művészetének megújulásához, a maga szecessziós irányával, jelentősen hozzájárult a gödöllői művésztelep Körösfői- Kriesch Aladár és Nagy Sándor vezetésével. Emlékezetes nagyszabású kiállításuk 1909 őszén a Nemzeti Szalonban, ahol rajtuk kívül Nagy Sán- dorné, Remsey Jenő, Rémség Zoltán, Juhász Árpád, Sidló Ferenc vettek részt festményekkel, szobrokkal, szőnyegekkel (ugyanis L. Belmonte svéd iparművész vezetésével akkor már gobelin- és szőnyegszövő műhely is létezett Gödöllőn). A kontinuitás hát biztosított — a régi nagy nemzedék és a mai gödöllői képzőművészek közötti kapcsolatot és folyamatosságot az idén kilencven esztendős és ma is fáradhatatlanul dolgozó Remsey Jenő biztosítja, akinek hét évtizedet átívelő műveit különteremben láthatjuk a kiállításon. A tárlat jubileumi, hiszen nemcsak Remsey Je- nő-évfordulót ünnepiünk az idén, hanem a gödöllői művésztelep fennállásának közös munkában eltelt 75 esztendejét. A gödöllői műhely alapító tagjai közül természetszerűleg nagy teret szentelnek Körös- föi-Kriesch Aladár sokrétű munkásságának. Finoman érzékletes Önarcképe mellett lányáról készült portréját láthatjuk, továbbá vázlatait, bivalyosát és a minden szempontból kiemelkedő Valkói temetőt, ahol az összhangot ízlés, színkezelés, rajz, szerkezet egymáshoz igazított mértéke eredményezi. Nagy Sándor más alkat. Lírájának melegsége és a komponálás markáns biztonsága az, mely művészetének karaktere. Ebből a nézőpontból tekintve sugároz felemelő látványt Szilvafája, önmagáról és feleségéről rajzolt Kettős portréja, továbbá a Marosvásárhelyre került üvegablakok vázlatai, amelyek a székely népballadákból merítenek, és Kádár Kata, Budai Hona tragikus történetét értelmezik érzékeny vonalvezetéssel. Az ő körükhöz tartozó Moiret Ödön szobrainak fotóit és Nagy Sándctrné gyermekeknek készült faliszőnyegét szintén a kiállításon üdvözölhetjük, ahol kiemelkedő szerephez jut a Remsey család művészete. Remsey Zoltán két festménye mellett elsősorban Remsey Jenő, aki több szempontból vált a gödöllői műhely főszereplőjévé. Elsősorban azzal, hogy művekkel hidalja át az indulás és a mai gödöllői művészet közötti évtizedeket, másrészt rendszeres megújulásaival, Van abban valami külön becsülendő, hogy pályakezdésének remek önarcképe és Duna-parti tája után sugaras korszaka következett, s miután elhagyta a hetvenedik esztendőt — akkor döbbent rá újra igazi teendőire Párizsban —, újra csodálatos műveket teremtett. Most különösen frissnek tűnt a Piros tetejű ház és A színésznő négy arca, amely Rutt- kay Éva arculatának és általában a színháznak tündé- ri változásait villantja fel. Felvonul az egész Remsey család. Remsey Iván szentendrei és provence-i tájakkal, Remsey Gá- „ bor gödöllői réz- y karcsorozattal, Remsey András figyelemre méltó önarcképpel szerepel. Kitűnik Pirkné Remsey Agnes magyar perzsa szőnyege, amely betyáros motívumot tartalmaz és Remsey Flóra, aki most végzett az Iparművészeti Főiskolán, s máris érzékenyen eredeti hangvételű csigás, macskás, zsiráfos, virágos szőnyegekkel, filc-applikációkkal kíván képekkel szólni a gyermekekhez a Mese utcából. Szépen, tartalmasán fejlődik Szekeres Erzsébet. Gyöngyökkel ékesített szőnyegei, a Jegyespár, az Anya és a legújabban készült Béke tiszta örömeit hordozzák és sugározzák. ö már a mai fiatal gödöllői nemzedékhez tartozik ugyanúgy, mine a festészetben lendületesen előre haladó László Lilla és Zayzon Ágnes. László Lilla tájakkal, Zayzon Ágnes egyszerre bátor és bensőséges portréival tűnik ki az átlagból, ahol megemlítjük Kukta Mátyás, Bánkúti Péter, Vályi Nagy Dezső és a tehetséges Bada Márta alkotásait. A gödöllői szobrászok is két korosztályból szerveződnek. Gády Lajos már 1928-bian mintázta szép Kubikosát; Miró Eszter most rajtol igazán tartalmasán végigvezetett portréiban, melynek erőssége a kivitelezés szívós komolyságában érzékelhető. A gonddal szervezett kiállítás a gödöllői művészet teljességének jegyében számot ad a népművészet itteni eredményeiről is. Sztélék Dénes, a népművészet mestere faragott és színes szobabútorából, használati tárgyaiból, tükröseiből, az ökörfogat igájának mintájából fogant székének Jenő: A színésznő négy arca. Szekeres Erzsébet: Béke (szőnyeg)* Nagy Sándor: Kettős portré. nagyvonalúan egyszerű vonalvezetését emeljük ki. Itt említjük meg Kovács Júlia szőtteseit, Vidák István és Nagy Mária vesszőfonásait, Dugár János fazekasmunkáit. Különösen figyelmet érdemel Nagy Mária sorozata, amely vesszőből font plasztika; babakocsi, bölcső, vonat — csupa művészileg értelmezett gyerekjáték. Ennél a pontnál szükséges megállnunk. E kiállítás által is bizonyított gödöllői művelődéspolitikai és művészi peasdülésnek része lehetne nemcsak a gödöllői képzőművészeti múzeum megteremtése, hanem a szőnyegszövőfestőműhely létrejötte, ahol éppen a szecesszió haladó hagyományainak folytatásaként országos fontossággal és méretekkel kialakulhatna a gyermekeknek szánt művészet. Van jó ifjúsági irodalom, legyen ugyanilyen szintű gyermekképzőművészet is, telítse az óvodák, iskolák falait. Hiányzik ez szinte az egész világon — pótlásának legyen hát gazdája Gödöllő, hiszen már Nagy Sándorné is gyermekeknek szőtt szőnyeget, s ezt a törekvést művekkel folytatja Szekeres Erzsébet, Remsey Agnes, Remsey Flóra és Nagy Mária. A jubileumi kiállítás határ- mezsgye; rögzíti a századforduló szecessziós tartalmú gödöllői művészetének eredményeit, és több ösvénnyel mutat utat új távlatok irányába. Hogyan ? Az elméleti munka, a közös tevékenység elmélyült céljainak megalapozott kitűzésével, próbáival, vitáival, értékmérésekkel. Mindig művekkel a létrehozandó gödöllői műhelyben. Magabiztosan, de sürgető gyorsulással. Losonci Miklós Nyári színházi esték La Mancha lovagja Bemutató a Szentendrei Teátrumban Körösi üi-Kriesch Aladár: VaHtói temető. Taormina, Brisbane, Trieszt Fábri-film a moszkvai fesztiválon Fábri Zoltán Kossuth-díjas rendező Hl perc a befejezetlen mondatból című filmje képviseli filmművészetünket a július 10-től 23-ig tartó nemzetközi moszkvai filmfesztiválon. A fesztiválon versenyfilmként fogják vetíteni még a Locsolókocsit, valamint az Eroica és a Kezükben a világ című rövidfilmeket. A taorminai fesztiválon Lut- tor Mara Jelbeszédét, a bris- bane-i fesztiválon Jancsó Miklós Még kér a nép című művét, a tudományos fantasztikus filmek trieszti fesztiválján Bodrossy Félix Játsszunk istent című alkotását vetítik. A pénteki főpróba után tegnap este síikerrel mutatták be a Szentendrei Teátrumban Dale Wasserman-Mitch Leigh: La Mancha lovagja című zenés játékát. A siker igazolás: a taps hitelesít és meggyőz. Valahogyan úgy, mint a La Mancha lovagjának szentendrei előadásán. Még el sem hangzott a jól ismert, népszerű darab nagy fináléjának záró- kórusa, az együttes tagjai még ott álltak énekelve, felemelt karral a nézők előtt, amikor már kitört a taps. Az elragadtatott közönség gyorsan véleményt nyilvánított. A forró taps, a biztosan bekövetkező nagy siker mégsem ok arra, hogy a vitát, amelyet a produkció fölvet, kikerüljük. Ide való-e ez a zenés játék Szentendre főterére, a más hagyományú, indítású Teátrum színpadára? Kellékeiben, külsőségeiben mindenesetre ide való. Az a színpad, amely a nézőtéren ülve elénk tárul, önmagában igazolja ezt. A játékteret megtervező Makai Péternek ezzel nem is volt sok dolga; a templom előtti téren szinte semmit sem kellett változtatni azért, hogy a színhely a cselekmény korához igazodjék. De akkor talán Wassermann és Mitch Leigh játékának hangulata, atmoszférája, légköre nem harmonizál a hely- lyel? Valóban nem harmonizál; ezen nincs mit tagadnunk. A Teátrum hagyományairól végtére is nem mondhatjuk, hogy pusztán előítéletek. A helynek tényleg van szelleme. Ez a vitathatatlan tény azonban teljesen független az előadás színvonalától. Attól tehát, hogy a produkció föl tudta-e emelni a nézőt saját világába, létre tudta-e hozni bennünk azt az átalakulást, ami á színpadon a kocsmai szépségben, Aldonzában lejátszódott? Az előadás hatására képesek vol- tiurik-e mi, néző-Aldonzák Dulcineának hinni-képzelni magunkat? A Szentendrei Teátrum nézőterén ülve el tudtuk-e feledni magát Szentendrét? Ezt a kérdést természetszerűleg jó néhány továbbival egészíthetnénk ki. Mi szükség van — például — erre a feledésre? De ha csak a lényegre vigyázva a legfontosabbra, az alapkérdésre keressük a választ, hogy az előadás valóban felemelte-e a nézőt, létre- ho/.ta-e benne az átalakulást? A produkció ismeretében erre nem nehéz felelni, s az összes többi kérdés szükségszerűen háttérbe szorul. A Madách Színház produkciójának intenzitását, erejét igazolja, hogy ezt a varázslatot megvalósította. Ráadásul — ez a különös az egészben — mindez nem tűnt vereségnek. A Teátrum premierjén nem az történt, hogy a Madách Színház legyőzte Szentendrét; nem is akarta és a konfliktus sem volt ilyen feszült. Egy jól felkészült, bravúrosan rendezett együttes olyan darabbal- anyaggal diadalmaskodott itt, amely szokatlan, eltér a hely hagyományaitól és jellegétől. Csak ne receptnek, ne egyetlen kizárólagos lehetőségnek, ne követendő útnak fogjuk fél ezt a mégiscsak kivételes sikert, és tulajdoniképpen máris minden rendben van. Mert ha bizonyos disszonanciák érezhetők is a darab és a hely között, magában a szellemes, Bencze Ilona az előadás egyik jelenetében igényesen formált, lendületes, sodró előadásban semmiféle zavaró mozzanattal-elemmel nem találkozhattunk. Egységes és erőteljes a produkció. Á dám Ottó és Szirtes Tamás rendezésének számos jó ötletét dicsérhetjük. Az olyan kitűnő, látványos és technikailag is bravúros megoldásokat például, mint a lassított filmfelvételekre kísértetiesen emlékeztető csatajelenet. De az előadás ha- tása-színvonala szempontjából a részletek idézésénél talán fontosabb együttest teremtő munkájukra hivatkoznunk. Jól összehangolt, valósággal eszményi együttest láttunk a színpadon, amelynek minden tagja — akár kisebb, akár nagyobb szerepről volt szó — csaknem azonos színvonalon teljesítette feladatait. Színészi alkatnak és szerepnek az a szerencsés találkozása, amelyet Koltai János Don Quijoté-jáfoan láttunk, persze még ebben a jó együttesben is kivétel. Koltaii izzó szifcársá- gában mintha valóban a búsképű lovag lépett volna elénk. Fanatizmusa nemcsak a cselekményt, hanem az előadást is vitte-sodorta élőre. És milyen kitűnő volt Tímár Béla kamaszos-sihederes, friss Sanchója! A fegyverhordozó megszokott, nehézkes ábrázolása helyett üdítő, szinte még majdnem gyerek Sancho, akinek minden szava, mozdulata őszinte volt: élénk színfolt a mozgalmas előadásban. Bencze Ilona alakításából mindenekelőtt a szerepformálás ösz- szetettségét emeljük ki. A kitűnő művésznő szép Aldonzá- ja markáns vonásokkal rajzolta föl az első pillantásra szimpla képletnek látszó kocsmai örömlány egyéniségének mélyebb rétegeit, indulatait is. A kisebb szereplők közül Paudits Béla sokszínű szerzetese, Papp János rideg-, merev orvosa és Basilides Zoltán jóindulatú, szelíd kocsmárosa tűnt ki. Z enés játékban főszerepet játszik a muzsika; itt — Bíró Attila és Fekete Mária energikus, határozott vezetésének köszönhetően — az előadás hatástényezői között egyerajogúvá vált a jél- lemformálással. A Madách Színház prózai színészei mindannyian, egyenként és kórusként is olyan zenei teljesítményt nyújtottak, mintha az éneklés lenne kenyérkereső mesterségük. Ez elismerést és dicséretet érdemel önmagában is. Ökrös László TV-FIGYELŐ Régi és Új. Csütörtökön este befejeződött a Szuhovo-Ko- bilin műveiből készült kétrészes tévéjáték, az Ügyes ügyek vetítése. Hogy a szerző szenvedélyesen gyűlölte a bürokráciát, a bürokratikus apparátusok mechanizmusát, talán nem kell magyarázná. A szatirikus karakterű, „véres komédiákra” emlékeztető mű minden mozzanata kiáltóan figyelmeztet az írónak ezekre a nagy indulataira. Inkább arra utálunk itt* hogy a szerző, akit a múlt századi orosz irodalom második vonulatában tartottak számon, milyen sok szállal kapcsolódik a mai irodalom törekvéseihez. Más szóval, hogy ami régen, a múlt században — hogy így mondjuk — nem kellett sem a közönségnek, sem az esztétikának, mennyire korszerűnek, modemnek tűnik ma. Nem az egyetlen ilyen eset ez: a francia Jarry Übü királya például, amelyet a múlt század vége felé, amikor keletkezett, nem is vettek irodalomszámba, alapművévé vált egy új színpadi irányzatnak, az úgynevezett abszurd drámának. Ha az Ügyes ügyek nem is alapmű, mégis vitathatatlanul, mint a modem törekvések egyik korai előfutárát kell tekintenünk. A tévéváltozatból úgy tűnt, valahogyan ilyennek fogták fel Szuhovo-Kobüin alkotását a közreműködő színészek is. Mindenekelőtt Sinkó László alakítására hivatkozhatunk itt az izgalmas kettős szerepben. De a többi szereplő is — főképpen Garas Dezső, Inke László, Horváth József, Márkus László és Hacser Józsa — megérezték és kitűnően kifejezték, hogy ebben a műben az abszurd első jelentkezésével kerültek össze. Magától értetődően erre a felismerésre épült a rendező Várkonyi Gábor munkája is, amelyről a múltkor már szóltunk. ö. L. ' BéCS - 19ö4. Érdekes, a történelmi fejlődés összefüggéseit jól ábrázoló osztrák tévéfilmet láthattak a nézők pénteken este a televízióban. A szép, kék Duna partján című alkotás — amint már a címben rejlő irónia is utal rá — a történelmi tapasztalatok keserű levonása. Az Ausztriát kormányzó Dollfuss kancellárt meggyilkolják a német nácizmus támogatta, éledő fasiszta erők. A náci puccs azonban sikertelen marad. Ám Ausztria mégis ellenállhatatlanul közeledik a bukás felé. Ezt viszont az osztrák kormány politikusai nem látják, nem akarják észrevenni. A film nem kíséri végig a társadalmi fejlődést egészen a fasizmusba torkollásig. Erre csak a főszereplők tragikus sorsának felvillantásával utal... És ez elegendő is. Mert a film — noha több, mint negyven évvel ezelőtti eseményeket tárgyal — időszerű. Hiszen a második világháború óta ismét sok helyütt nyíltan hatalmon vannak, és sok helyütt titokban tevékenykednek a fasiszta erők. Ezért nem kérdéses, és nem is lehet kérdéses a film aktualitása. Az alkotás gördülékenységé- ben találhatnánk talán kifogásolnivalót. A mondandója és a bemutatott dokumentumok alapján állíthatjuk: a televízió feltétlenül helyesen választott, amikor a filmet műsorára tűzte. V. F. *
