Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-03 / 154. szám

4 %/(n4an 1975. JULIUS 3., CSÜTÖRTÖK Megyei alkotók, megyei tájak A megmozdult tér élménye Balogh László tárlata Szentendrén Képterv. Tusrajz. Balogh László festőművész ki­állítása a sze ntendrei Művész- telepi Galériában június 20-ig tekinthető meg, hétfő kivételé­vel naponta. r A szentendrei festészet fe- íettéb érdekes alakja Balogh László. Itt, e városban is szü­letett 1930-ban, s a Képzőmű­vészeti Főiskolán 1957-ben végzett, 1958 óta a szentend­rei művésztelep tagja. Az itte­ni hagyományok és motívu­mok képezik forrásait. Kiállí­tása jelentős előrelépés. A megmozdult tér — ez je­lenti művészetének lényegét, formákkal mozdítja, racioná­lisan vezetett vonalakkal hoz­za lendületbe a kép együttha­tóit Minden műve kép, látvá­nyosság helyett a megoldáso­kat sürgeti. Ami felemelő: né­zőit alkotótársnak igényli, szö­vetségesnek sürgeti. Miben rejlik ez? Abban, hogy a for­mák csúszásával, kilengései­vel teremt feszültséget, s a hamleti „helyrehozást”, a ki­billent valóság rendezését a mi szemléletünkre bízza. Ilyen értelemben Balogh László mű­vészete a nézőt is alkotóelemé­nek tartja, a kép véglegesítő közegének. Nyugodtan mondhatjuk: alakzatai a valóság kottái, fi­gurái jelképesen közelítenek az emberi anatómiához. Ez a tisz­tük, közelítve hordozzák a térben testesülő formákat, ez­zel kapcsolatos viszonylatuk­ban. Az elvágott síkok éles színihatárai megannyi zászlaja egy vizuálisan teremtett és hu­manizált térnek, alapformák­kal rokonítja a testet a táj­jal, ritmikus csoporttal népe­síti be azt a kategóriát, melyet összetartozóan időnek, térnek nevezünk. Különös, amit vállal Balogh László művészete. A mértan lí­rai értelmezésével, és szinte fi­lozofikus kutató szenvedéllyel tárja fel törvénnyé a színes tömbökkel megérzett mozgást, melynek alanya az emberi for­ma, a festői mondattan egyik fő része, de nem kizárólagos eleme. Egy biztos; minden mű­vén látszik, hogy alapos gon­dolkodás előzte meg, Balogh László minden vergődése és diadala hiteles. Hiteles és használható, mert összetett formái nemcsak a rend tisz­taságát árasztják, hanem ké­pi eszközökkel és anélkül is, merő szemlélődéssel egyaránt továbbteremthetők. Miért? Egyszerűen azért, mert minden a helyén van: szín, forma, szerkezet. Ügy van a helyén, hogy ez fényes taka­rékosságot érzékeltet, még pontosabban tisztázott gazdag­ságot. A műfaj olyan perfekt felkészültségét, a kor szelle­miségével lépést tartó olyan nagyvonalúan nontos szinkron­ját, mely alkalmassá teszi ezen szemléletből szerveződő műve­ket, hogy nagy méretben meg­jelenjenek új építészetünk festői benépesítést kérő, sür­gető felületein. Ez az irány Balogh László művészetének lehetősége és távlata, hiszen korszakunk intellektuális ener­giákban gyarapodott emberét fejezi ki a képzőművészet ál­tala létrehozott új eszközeivel. Esztergomtól Nagymarosig Az áthallás, az átlátás Esz­tergomból is biztosított Pest megye irányába. Nemcsak a szem látja Pilismaróiról Zebe- gényt, hanem Nyergesújfalu is kapcsolatot keres és talál Szentendrével. A szállító esz­köz a kultúra. A művészet nem érzékeli a közigazgatási hatá­rokat, mert az élmény, a meg­rendülés vezeti, irányítja. En­nek köszönhető, hogy a Balas­sa Bálint Múzeumban bemuta­tott III. ESZTERGOMI TÄRLAT börzsönyi tájakat is megidé­zett. Krajcsirovits Henrik elő­szeretettel időzik képein a Du­nakanyar hegyizmainak látta- tásával, Kollár György falusi hangulatokat rögzít érzékeny hangvétellel. Az esztergomi festők tájelemzése Visegrádtól Mártélyig terjed, de Végvári I. János és Barcsay Tibor ré­vén elsősorban természetesen Esztergomhoz kapcsolódik. A jó átlagból eredetiségével tűnik ki Prunkl János, aki belső su­gallatokra hallgatva képes lel- kületet kifejezni a tárgyak for­manyelvén. Esztergomban két jelentős magángyűjteményt tartanak számon. Gazdáik számára a műgyűjtés nemcsak kurió­zum, hanem az elméleti munka szerves tartozéka, hi­szen mindketten jelentős mű­vészettörténeti tevékenységet folytatnak. Közülük DÉVÉNYI IVAN édesapja örökségét vette át és árnyalta elsősorban a szentendrei festők alkotásai­val. Az ő vizsgálódási terü­lete lényegében egybevágó gyűjteménye határaival; nagy szerep jut benne Czóbel Béla és Barcsay Jenő művészeté­nek, arról nem is beszélve, hogy kollekciójában Csont- váry-, Egry-, Szőnyi-művet is találunk, melyeknek ins­pirativ szépsége Dévényi cik­keinek elemző erejében, adat­gazdagságában is megnyilvá­nul. BODRI FERENC figyelmét arz európai iskolára fordította évek óta. Mindezt Kiállítótermekben, magángyűjteményeket látogatva tanulmánysorozata is igazol­ja gyűjteménye mellett, mely Anna Margit és Bálint Endre életművének kimagasló da­rabjait tartalmazza Gyar- mathy Tibor alkotása és Va­sarely mappája környezeté­ben. NYERGESI ISTVÁN naiv festő Nyergesújfalun mű­ködik évtizedek óta. Egykor Kemstock Károly modellje volt, később a Dömsödön le­telepedett Vecsési Sándor el­ső inspirátora lett. Vendége álomtájon jár, élő mesében, hiszen csirkééiből kerülnek elő hamvas tisztaságú fest­ményei, szobrai, a padlás is zsúfolt számlálhatatlan meny- nyisógű, de mindig őszinte — Duna-partot, népszokáso­kat, anyaságot, nyári mező­ket idéző — alkotásaival. Nyergesújfalutól, Eszter­gomtól órára elérhető au­tóval Nagymaros, ahol a pártbizottság kiállítótermé­ben MIKES ISTVÁN JÓZSEF festőművész tárlata vonzotta a látogatókat. A Dunakanyar festőink egyik kötelező gya­korlata, lassan tisztes hagyo­mány, hogy képzőművészeink rajzokkal, akvarellekkel, olaj­képekkel idézik eléggé soha fel nem tárható szépségeit. Mikes István is úgy érzi, hogy e festők járta helyen is sok minden „emlékeztet arra, ahol már jártunk, vagy sze­retnénk járni’’. A meghívó ka­talógus e mondata arra utal, hogy a felfedezés, a felde­rítő kutatás végére soha nem juthatunk el, hiszen ön,törvé­nyeinkkel mindig az elején vagyunk a csodálkozásnak. Ebből a lelkületi nyitányból születnek a művek, Mikes Ist­vánnál úgy, hogy érzékeny ecsetjárásának leheletszerű könnyedsége egyszerre járja be Visegrád, Szófia, Prága, Párizs, Szentendre, Nagyma­ros számára fontos részle­teit. Művészete azt hirdeti, hogy a világ valamennyi tája rokonságba került egymással az ember alakító ereje, mun­kája révén. A házak, folyók, hegyek baráti hasonlósága ugyanúgy törvény, mint ahogy századok erőfeszítésé­nek eredménye az emberi szo­lidaritás. Losonci Miklós HETI FILMJEGYZET Nincs visszatérés Nem mindenki roskad össze az élet mégoly súlyos csapá­sai alatt sem. Vannak, akiket annyi energiával, emberi-er­kölcsi erővel áldott meg a sor­suk, hogy mindent kibírnak, s minden csapás után képesek újrakezdeni, fölébe emelkedni a nehézségeknek. Egy ilyen asszonyról szól az új szovjet film, a Nincs visz- szatérés, melyet — Kalinyin regényéből — Alekszej Szalti- kov írt és rendezett. Antonyi- na Kasirina egy kis falucska kolhozának elnöke volt, de később le kellett mondania a tisztségről. Nem azért, mert alkalmatlannak bizonyult, vagy mert a tagság nem sze­rette. Ellenkezőleg: ügyes, ha­tározott, jóeszű vezető volt, s a falu nagyon is ragaszkodott hozzá. De a múltjában volt egy tisztázatlan pont: állítólag túlságosan jó szállást nyújtott annak idején a falut megszálló németek egyik tisztjének és a tiszt legényének. A valóság azonban nem egészen így festett. Antonyina a németek elől rejtegetett egy súlyosan sebesült szovjet ka­tonát, aki felépült, s megígér­te, hogy a hadiözvegy Anto- nyinához visszatér a háború után. Így is történik, s hama­rosan Össze is házasodik An- tónyina és Nyikityin, akiből nemsokára a kolhoz elnöke lesz. Aztán felnő Antonyina fia, Grigorij, megnősül, csinos városi lányt, tanítónőt hoz a házhoz, unoka születik, s egyszercsak kiderül: Nyikityin és a fiatal meny, Irina, meg­szerették egymást. Antonyina, hogy elejét vegye a súlyosabb konfliktusoknak, gyakorlatilag félreáll az útból, nem ellenzi, hogy Nyikityin elváljon, A jövő nyitva marad a számá­ra, de mint eddig is mindent, ezt is el fogja viselni, mert olyan már nem történhet ve­le, ami összeroppanthatná. Ebből a rövid cselekmény­vázlatból is kitetszhet: a film elsősorban az emberi konf­liktusokra, á bélső történések­re kíván koncentrálni. Azt keresi, melyek azok az erők és ellenerők, amelyek hősei cselekedeteit mozgatják. S ez helyes szándék. De van egy gyengéje, és ez a megvalósítás. Szaltikov sem mint író, sem mint rendező nem képes igazi mélységet, igazi hitelt adni a jellemeknek. Hogy ebben me­lyik énje — a forgatókönyv­írói vagy a rendezői — a lu­das, nehéz lenne eldönteni. Annyi azonban tény, hogy a történet fontos pontjait, lélek­tani fordulóit nem tudja kellő Könyvek fiataloknak Mlkes István József festménye a nagymarosi tárlaton. eszünkbe, amelyet a Pál utcai fiúk fémjelez —, de minden szolidan, szülői beleegyezéssel. Az ifjúsági könyvkiadás változatos témakörben a kép­zőművészetnek is helye van. Gál György Sándor MAJÁLIS című kötete — a mester szá­mos művének fényképmásola­tával — Szinyei Merse Pál életét mondja el színesen, cse­lekményesen a fiatal olvasók­nak. Az életrajz regényesen előadott eseményei végül is a festői műhelybe vezetnek, s a festő gondolkodásának, érdek­lődésének szálait bogozzák. Bevezetőben a kiadványok szépségét említettük — e gon­dolathoz térünk vissza, ami­kor a KÉT ESTI HOLD című kis kötetet vesszük kéz­be. A nagy spanyol költő, Fe­derico Garcia Lorca verseiből készült kis válogatást a költő eredeti rajzai díszítik. A ver­seket Lorca régi fordítója, András László melléit Eörsi István, Jékely Zoltán, Nagy László, Rab Zsuzsa, Somlyó György, Tótfalusi István, Végh György és Weöres Sándor for­dította. Lorca olyan költő, akit fordítani nem holmi feladat, hanem izgalmas vállalkozás, öröm —, ezért ma már való­sággal magyar költővé lett költőink jóvoltából. Kötete az eredeti rajzokkal, a szép sze­déssel együtt igazi könyvcse­mege. N. F. erővel ábrázolni, s így a jó el­képzelés meglehetősen sablo­nos, nemegyszer leegyszerűsi- tett, csaknem naiv megoldá­sokba torkollik. Ami a film­ből figyelemre méltó, az a szí­nészi játék. Szaltikovnak sze­rencséje volt a színész válasz­tással: négy jó alakítást ka­punk, szinte a filmtől függet­lenül. Az első talán Nonna Mordjukováé, Antonyina sze­repében. Életteli, érzelemgaz­dag, erős és mégis mélyenér- ző asszonyt formál, messze túllépve a megírt figurán. Férje, Nyikityin szerepében Vlagyiszlav Dvorzseckijt lát­juk: a jószándékú, de kissé puha, határozatlan, nem elég kemény akaratú ember jó raj­zát adja. Érdekes epizódfigura a megasszonyosodott külsejű Tatjana Szamojlováé: egy mozgékony, de legbelül mély­ségesen a szeretetre kiéhezett asszonyt játszik. S igen jó, érzékeny, színészileg kitűnően felépített alakítás a nem túl gyakran látható Alekszej Ba- talové: egy kissé megfáradt, de az embereket értő és meg­értő funkcionáriust játszik egyszerű eszközökkel. Nagyvárosi fények A Chaplin-sorozat új darab­ja ismét egy már klasszikussá vált alkotással gyarapítja is­mereteinket Chaplinről és a filmművészet történetéről. A párhuzamba állítás sem nem véletlen, sem nem erőlte­tett: ez az a fűm, amelyben Chaplin az eltávolodás első lé­péseit teszi saját korábbi né­mafilm-korszakától, s erőtelje­sebben fordul az új stílus és az alaposabban végiggondolt társadalomkritika felé, s ez az a film, amely a hangosfilm előretörése és a némafilm utó­védharcai közepette született. A mostani Chaplin-sorozat filmjei nem időrendi sorrend­ben követik egymást * mozi­jainkban, ezért nem árt arra emlékeztetni, hogy a már be­mutatott Aranyláz még telje­sen némafilmként készült 1925-ben, s a már ugyancsak látott Modern idők már 1936- ból való és teljesen hangos. Köztük született 1930—31-ben a Nagyvárosi fények. A film ekkor már tudott beszélni (1926-ban készült az első ún. fényhangos film, a híres Az éneklő bolond), de igen sokan a némafilm nagyjai közül — s így maga Chaplin is — még nem hódoltak be teljesen az új technikai megoldásoknak. Nem maradiságból, hanem mert azokat a művészi ered­ményeket féltették a hangos­filmtől, amelyet a némafilm már elért. A Nagyvárosi fé­nyek ebből a szempontból ér­dekes kettősséget mutat: ma­ga Chaplin nem beszél benne, ami pedig elhangzik — egy rendkívül mulatságos beszéd — az viszont valamiféle ha­landzsanyelven szól. Viszont nagyszerű érzékkel használja fel Chaplin a zörejeket, a ze­nét, a különféle hangeffektu­sokat, és ezzel akaratlanul is tudomásul veszi, hogy a han­gosfilm képes bizonyos plu­szokat adni a némafilmhez ké­pest. Maga a film a szokásos chaplini kisember újabb ka­landjait meséli el, rengeteg ötlettel, rengeteg fergeteges komécl iázással, s egy jó adag érzelmességgeí (lásd a vak kislány és Charlie furcsa von­zalmát), de a jól ismert chap­lini elemek mellett feltűnik egy másik vonulat is: az erő­teljesen bírált, kigúnyolt és le­leplezett kapitalista világ, az embert nyűvő nagyváros és az embert nyűvő viszonyok raj­za. Ez a szándék rejlik min­den geg, minden harsány bo­londozás mögött, s ettől válik a Nagyvárosi fények puszta neveltetésnél többé. A film néhány képsora — például mindjárt az elején a szoborleleplezés, Charlie és a milliomos jelenetei, vagy aa ökölvívó-mérkőzés — már klasszikussá vált, s a legjob­bak közé tartozik, amit Chap­lin valaha is alkotott. Takács István k níti fel a régi Budapest éle­tének egy-egy jellemző epi­zódját. KAVASZ PÉTER című bolgár népmesegyűjte­ményét ugyancsak a nyolc éven felüli fiataloknak ajánlja. A címadó hős jellegzetes, gya­kori szereplője a meséknek: furfangos és egyben naiv sze­gényember, akit könnyen rá­szednek, de megtalálja a mód­ját, hogy visszaadja a köl­csönt. Észjárása sajátos, míg őt rendszerint hétköznapi mó­don s elég vaskosan otrombán tréfálják meg, ő a mese kép­zeletén szárnyalva csodás mó­don fizet vissza, vagy vágja ki magát. A fiataloknak szóló könyv­kiadás nagyszerű sorozata a Kozmosz Könyvek. E válto­zatos témakörű sorozatban ol­vashatjuk Kovács J. László LŐJ, VAGY MEGHALUNK! című kötetét. Izgalmas olvas­mány. Regényesen indul, s úgy is folytatódik, de amit megír, az valóság. Fiatalokról szól, akik Budapesten a második vi­lágháború utolsó éveiben be­kapcsolódtak az ellenállásba. A Delfin könyvek érdekes ifjúsági regényei sorában ol­vashatjuk Csukás Istvánnak NYAK A SZIGETEN című kötetét. Szórakoztató, kedves és színes olvasmány egy dunai kis szigeten töltött vakációról. A szigeten termé­szetesen játékháború folyik — azt a regénytípust juttatva Nemcsak sok könyv jelenik meg manapság nálunk, hanem sok szép könyv. Különösen áll ez az ifjúsági könyvkiadásra. Áttekinteni, lapozgatni is élve­zet a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó könyveit, olyan ízlésesek, szép kiállításúak, változatosak. ÉDES HAZÁNK címmel népszerű országismer­tetőt írt Antalffy Gyula a nyolc éven felüli fiataloknak. Elindulva egy tábortűztől, vé­gigvezeti az ifjú olvasókat az ország földje és népe múltján és jelenén. Földtörténet, föld­rajz és történelem ötvöződik soraiban színesen, érdekesen. Antalffy remek ismeretterjesz­tő. mert a táj iránti lelkes sze- retetét, kiapadhatatlan érdeklő­dését tudja átadni az olvasó­nak, lebilincselően tudja el­mesélni a tudományok felis­meréseit. Kötetét Würtz Ádám szép színes illusztrációi még vonzóbbá, szemet gyönyörköd- tetőbbé teszik. Ugyanebben a műfajba tar­tozik Ruffy Péternek ugyan­csak Würtz illusztrációival dí­szített könyve: HAZÁNK SZIVE BUDAPEST A fővárosnak, illetve terüle­tének régmúltjából indul ki a szerző. Elmeséli a város óko­ri előzményeinek történetét, a honfoglalás utáni alakulását, az egységes Budapest születé­sét, majd bemutatja a mai fő­várost. Ruffy nagy kedvvel, színesen, hangulatosan eleve-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom