Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-23 / 171. szám

2 %Múm> 1975. JÜLIUS 23., SZERDA F®KUSZ Két ciprusi Becsben RÉGI ISMERŐSÖK kezdik meg tárgyalásaikat az oszt­rák fővárosban: Glavkosz Kleridesz képviselőházi elnök, a ciprusi görög közösség ve­zéralakja, valamint a ciprusi török népcsoport vezetője, Rauf Denktas. A j,kezdés” szó egyébként csak a színhelyre vonatkozik, a két politikus ugyanis otthon, Ciprus szige­tén a tárgyalóasztaltól állt fel, hogy a bécsi tárgyalóasztal­hoz üljön. A TÁRGYALÁSOK inten­zitása, sajnos, nem véig egy­be a kibontakozás reményé­vel. Ehhez a múlt, mindenek­előtt a közeli múlt tehertéte­le , túlságosan nagy. Azok a görög ezredesek, akik vezető szerepet játszottak a Maka- rioszt eltávolító és a török ka­tonai beavatkozásit kiprovoká­ló Sampson-féle puccsbam, ha­marosan bíróság elé állnak Athénban. A kár, amit Cip­rusnak és a világnak okoz­tak, még sokáig érezhető lesz. MAKARIOSZ újra a sziget- ország államfője. Ciprus gaz­dasága és politikai helyzete a szó szoros értelmében és jelképesen is romokban hever. A török külömállaim létreho­zására az említett államcsíny csak ürügyet szolgáltatott — a lehetőséget mindkettőre egyes NATO-körök félreérthetetlen tevékenysége teremtette meg. AZ ATLANTI STRATÉGÁK Ciprust, „a Közel-Kelet ugró­deszkáját” szeretnék bevonni a NATO katonai-politikai áramkörébe. Előbb azonban ki kell iktatni a pozitív sem­legessége politikát folytató je­lenlegi vezetést. Az erre fel­használt eszközök skálája szé­les, a „kész tények” török po­litikájától a görög szélsősége­sek legújabb, ezekben az órákban leleplezett Makariosz elleni újabb merénylettervéig terjed. A KIBONTAKOZÁS végte­lenül fontos lenne a sokat szenvedett ciprusi népnek és „.sok népnek is. Ezt a felisme­rést tükrözi a most véget ért ciprusi szolidaritási hét, amelynek eseményeiről Wa­shingtontól Nicosiáig beszámolt a . világsajtó. A stratégiailag kulcsfontosságú helyen levő ország éppúgy nem lehet a görög—török ellentétek, mint bizonyos atlanti szándékok függvénye. Annak, hogy Kle­ridesz és Denktas eredményi; érhessen el, nemcsak Cipru­son kell megteremteni a fel­tételeit. Egy évvel az ot­tani puccs után és napokkal az Európa-konferencia záró­szakaszának megkezdése előtt minden amellett szól, hogy az el nem kötelezett, egységes Ciprusi Köztársaság a béke egyik pillére — és annak is kell maradnia. Szőj uz- Ápol lo-Sza I jut A Szojuz—19 hőseinek fogadására készül a szovjet főváros Ünnepre készül a szovjet főváros: minden eddiginél látványosabb körülmények között, Jurij Gagarin fogadta­tására emlékeztető külsősé­gekkel köszönti majd Alek- szej Leonovot és Valerij Ku- bászovot, a Szojuz—19 űrha­jósait. A Szojuz és az Apollo együttes repülése meggyőzően bebizonyította: van lehetőség nemzetközi űrmentöszolgálat megszervezésére — jelentette ki Alekszej Jeliszejev, az agyütes repülés szovjet irá­nyítója. A földi irányító köz­pontok együttműködéséről szólván elmondotta, hogy a Född különböző pontjain tele­pített irányító központokból szinte tökéletesen vezérelhető az űrrepülés. — A Szojuz— Apollo páros űrrepülésre elő­írt minden tervünket teljesí­tettük — mondotta Jeliszejev. A szovjet szakértőik az együttes repülés, valamint a Szojuz—19 nemzeti program­jának teljesítése és az űrhajó földet érése után továbbra is figyelemmel kísérik az Apollo repülését; változatlanul mű­ködnek a Houston és Moszkva közötti távközlési vonalaik. Leonov és Kubcszov kitüntetése Alekszej Leonov űrhajóst, a Szojuz—19 parancsnokát ki­nevezték a szovjet légierők vezérőrnagyává. Alekszej Leonovot és Vale­rij Kubászovot, a Szojuz—19 kozmonautáit a szovjet—ame­rikai közös űrrepülés sikeres megvalósításáért és az űrre­püléskor tanúsított bátorsá­gukért a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Lenin-renddel és a Szovjetunió Hőse Arany­csillagával tüntette ki. A két kozmonauta másodszor kapta meg a Szovjetunió Hőse ki­tüntetést. Fényképez az Apollo legénysége Az Apollo űrhajósai ked­di munkanapjuk egyik programjaként mintegy 220 kilométer magasságból fény­képeket készítettek a Föld Magyar vezetők távirata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának el­ső titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke és Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke távirat­ban üdvözölte L. 1. Brezs- nyevet, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, N. V. Podgomijt, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét és A. N. Koszigint, a Szov­jetunió Minisztertanácsá­nak elnökét a Szojuz— Apollo szovjet—amerikai közös űrrepülés sikeres be­fejezése alkalmából. KÖZEL-KELET! KÖRKÉP Megkezdődött az ASZÚ kongresszusa A Bizlonsági Tanács levele Szád at hoz Az ENSZ Biztonsági Taná­csa levélben kérte fel Szadat egyiptomi elnököt a Sinai-fél- szigeten állomásozó ENSZ- erők mandátumával kapcsola­tos döntések felülvizsgálatá­ra. Az egyiptomi elnökhöz inté­zett üzenet a többi között hangsúlyozza, hogy a jelenlegi körülmények között az ENSZ rendkívüli erői megbízatásá­nak további meghosszabbítása jelentős mértékben járulhat hozzá olyan légkör megterem­téséhez, amely elvezet a tér­ség tartós és igazságos béké­jének megteremtését segítő megállapodáshoz. ENSZ-körökben biztosra ve­szik, hogy a Biztonsági Ta­nács levelére Szadat elnök már kedden, az Arab Szocia­lista Unió kongresszusán ked­vezően válaszol, és így a BT szerdán, még az ENSZ-csa- patok mandátumának lejár­ta előtt, dönthet a „kéksisa­kosok” további megbízatásá­ról. Kedden délután a kairói egyetemen megkezdte mun­káját Egyiptom politikai tö­megszervezetének, az Arab Szocialista Uniónak kongresz- szusa. Megválasztották az Arab Szo­cialista Unió elnökét, főtitká­rát és megalakították azt a hat munkabizottságot, amely a napirenden szereplő kérdé­sekkel részletesen foglalkozik majd. Az ASZÚ elnöke ismét Anvar Szadat lett. Két és félórás beszédében Anvar Szadat elsősorban az egyiptomi belső fejlődés kér­déseivel foglalkozott és az elő­zetes várakozásokkal ellentét­ben nem foglalt véglegesen állást a Sínai-félszigeten állo­másozó ENSZ-erők csütörtö­köm lejáró mandátumának kérdésében. nagy, összefüggő terüle­teiről: a dél-ameriikai partok menti áramlatokat, a perui sivatagot és az Ori­noco deltavidékét figyelték meg. Az amerikai űrhajósok be­számoltak arról is, hogy — először az űrhajózás történe­tében — figyelemmel kísér­hették élőlények születését az űrben. Egy kísérlet alkalmá­val ugyanis, amikor a súly­talanság állapotának hatásait vizsgálták, halikrákat keltet­tek ki. — Az Apollo a ter­vek szerint július 24-én 22 óra 18 perckor száll le a Csendes-óceánra, a Hawaii- szigetek közelében Kiváló közérzettel A 3300. Föld körüli fordu­lat felé közeledik a Szál­jut—4 orbitális tudományos állomás, és ebből 900 fordula­tot a második expedíció sze­mélyzetével, Pjotr Klimukkal és Vitalij Szevasztyjanovval tett meg. Az űrállomásról ér­kező egészségügyi vizsgálati adatok elemzése szerint mind­kettőjük közérzete kiváló. A kozmonauták kedden a rönt­gensugárzás jellemzőinek mé­résére folytattak kísérleteket. E urópa és valószínűleg a legszélesebb értelemben vett nemzetközi kapcso­latok történetében is egyedül­álló, korszakalkotó pillanat lesz, amikor július 30-án, kö­zép-európai idő szerint délelőtt tizenegy órakor Helsinkiben összeül a nagy európai csúcs- konferencia. Természetesen a találkozó igazi jelentőségét nem az önmagában is egye­dülálló formai körülmények adják meg — hanem a politi­kai tartalom! Mindenekelőtt arra kell em­lékeztetni, hogy a helsinki csúcstalálkozó egy rendkívül hosszú, szívós és a tizenkette­dik óra utolsó percéig tartott küzdelem’ eredménye volt. Nem lehet elfelejteni, hogy az 1969-ben elhangzott Budapesti Felhívás után még azért is heves harcot kellett vívniuk a szocialista országoknak a ve­zető tőkés országok politiku­saival, hogy a biztonsági kon­ferencia egyáltalán összeüljön! Amikor az első, mestersége­sen emelt politikai gátakat si­került áttörni, Helsinkiben a konferencia első szakaszán megfogalmazták a legszélesebb alapelveket, s Kék könyv for­májában tárták őket a részt­vevők elé. Ez rendkívüli elvi jelentőségű eredmény volt, de csak a legszélesebb kereteket jelölhette meg. Hogy meny­nyire így volt, azt mutatta a konferencia második, Genfben tartott tényleges munkaszaka­sza; 1973 szeptembere óta sza­vakig. zárójelekig és pontos- vesszőkig menő vitákat folyta­tott, hogy az általános alapel­veken belül létrehozza az európai békés egymás mellett élés gyakorlati kódexét. V oltaképpen már 1975 ta­vaszára világos volt, hogy néhány tőkés ország de­legációja csak „hátvédcsatát” vív. A szocialista diplomácia következetes elvi szilárdsággal párosuló türelme képes volt elérni, hogy elvi engedmények nélküli, rugalmas kompro­misszum jöjjön létre a legfon­tosabb vitás kérdésekben. Ha most, utólag a kedvező fordulatot, a nagy áttörést ke­ressük az eseményekben, ak­kor valószínűleg a politikai kérdések elsődlegességének el­ismerését kell kiemelnünk! Az évek óta folytatott vita talán leglényegesebb elvi ellent­mondása ott húzódott, hogy a szocialista országok diplomá­ciája a politikai alapkérdése­ket tartotta elsődlegesnek és szüntelenül rámutatott arra, hogy a többi vitatéma (gazda­sági és kulturális kérdések, a konferencia intézményesíté­sének ügye) csak a politikai döntés függvénye lehet. Végső elemzésképpen a kü­lönböző magatartást tanúsító tőkés partnerek ellenérvei és manőverei mind akörül cso­portosultak, hogy valamilyen részletfeltétel előzetes telje­sítésétől tegyék függővé ma­gát a politikai döntést. V égeredményben a leg­bonyolultabb részlet- kérdésekben is sike­rült megfelelő megoldást ta­lálni. A kulturális, tájékozta­tási, nevelésügyi, emberi kap­csolatok vitájában éppen úgy, mint a hadgyakorlatok előre­jelzésének kérdésében. A kompromisszumos megálla­podások azonban mind úgy születtek, hogy a politikai kérdések elsődlegessége sér­tetlen és érintetlen maradt. Így a konferencia legértéke­sebb eredménye kétségtelenül a politikai kérdések zömét magában foglaló magatartási kódex. Az illemszabály-gyűj­temény egyebek között leszö­gezi az államok szuverén egyenlőségét: a lemondást az erőszakról és az erőszakkal való fenyegetésről; a határok sérthetetlenségét; az államok területi épségének megóvá­sát: a viták békés rendezé­sét; a belügyekbe való be nem avatkozást. Genfben a hosszú munka­viták során ezeket az alap­vető politikai döntéseket, va­lamint a függvényükként ke­zelt gazdasági, katonai, kul­turális problémákat olyan részletességgel öntötték for­mába, amilyenre eddig még nem volt példa. Ez azt jelen­ti, hogy a vázolt kérdések­ben nem az ENSZ alapok­mányában vagy más nemzet­közi dokumentumokban már meghatározott gondolatok új­rafogalmazásáról van szó, ha­nem egy hallatlanul sokol­dalú, részletes magatartási kódexről. E nnyiben a helsinki csúcs által megkoro­názott összeurópai konferencia világtörténelmi jelentőségű is. Az európai földrész, ahol a hatalmi súr­lódások két világháború láng­ját lobbantották fel, ezzel a konferenciával történelmének új szakaszához érkezett. Az „összeurópai kódex” szelle­mében kibontakozó együtt­működés, amely a tőkés vi­lág első számú hatalmának, az Egyesült Államok elnöké­nek aláírását is magán viseli majd, óriási — és talán dön­tő — lépés abba az irányba, amelyet a szocialista diplo­mácia így fogalmaz meg: visszafordíthatatlanná tenni a nemzetközi enyhülés fo­lyamatát. Cunhal: ellenforradalmi támadással kell számolni Kiélezett küzdelem a kormány körül MA ÖSSZEÜL AZ MFA KÖZGYŰLÉSE Kiélezett politikai és egyre Inkább személyes küzdelem körülményei között folyik Portugáliában az új kormány megalakítása. A miniszterel­nök szóvivője kedden közölte, hogy a legutóbbi koalíciós kormány három minisztere bejelentette Goncalves mi­niszterelnöknek: nem kíván részt venni új kabinetjében. Ma összeül a Fegyveres Erők Mozgalmának 240 tagú közgyűlése, hogy megvitassa a belpolitikai helyzetet. Az ország északi részében folytatódnak a kommunistael­lenes erőszak-megnyilvánulá­sok. A legkirívóbb incidens Alcobaca városban volt, Lisz- szabontól 120 kilométerre északra, ahol a csőcselék át­törte a kommunista párt he­lyi székháza kőié vont ka­tonai kordont és félholtra ver­te az épületben védelmet ke­reső három kommunistát. Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára a nyugatnémet tv-nek adott nyilatkozatában az ország helyzetét jellemezve kijelen­tette, hogy a . fasiszták ismét felemelték a fejüket, és „meg­próbálják learatni, amit a szo­cialista párt vetett”. Cunhal rámutatott, hogy a kommunis­ta párt és az Intersindical szakszervezeti szövetség helyi­ségei ellen indított támadá­sok világosan jelzik: az el­lenforradalmi és reakciós erők offenzívája bontakozik ki Portugáliában. A szocialista pártból kivált szocialista népfront keddi közleményében felfedte, hogy Mario Soares, a szocialisták vezére a hét végén Meló An- tunes külügyminiszter kor­mányfői kinevezését próbálta kicsikarni. Nyugati hírügynökségek is közölnek olyan híresztelése­ket Lisszabonból, hogy a Legfelsőbb Forradalmi Tanács „mérsékeltebb” tisztjei ulti­mátumot intéztek Goncalves- hez: állítson össze általánosan elfogadható kormányt, ellen­kező esetben lemondatják és Meló Antunes külügyminisz­tert, vagy Viktor Crespo volt mozambiki főbiztost állítják a helyére. , Lengyelországi hétköznapok (2.) A Csapláros-tanszék VARSÓ ÖV ÁROS AB AN, múlt század eleji épülettömbben (egyáltalán: meg­maradt belőle valami a fasiszta pusztí­tás következtében?), egy második eme­leti folyosó szobáiban húzódik meg az Uniwersytet, a varsói egyetem magyar tanszéke. Huszonhárom esztendővel ez­előtt alakult a magyar kultúra, történe­lem, irodalom, nyelvtudomány e szerény és mégis oly sokat tevő műhelye, a ma­gyar tanszék. Vezetője Csapiáros István professzor, irodalomtörténész. — Kávét, vagy teát? — kérdi a pro­fesszor. — Mindkettőt bekészítettem. Én teát iszom — teszi hozzá —, in­kább üdít, mint a fekete. — Professzor úr, mindig ilyen ké­sőig benn marad az egyetemen? Hi­szen a vizsgákon már rég túljutottak a hallgatók — kezdem a beszélgetést, és zsebórámat elővéve mutatom: jócskán elmúlt fél hat. — Tud maga nyüzsgésben dolgozni? — kérdez vissza. — Nézze csak, a szobám is a folyo­só végén van, a legcsöndesebb zugban. Itt jól lehet búvárkodni, nyugodtan el­mélyedhetek hallgatóim dolgozataiban, tanulmányaiban, no meg a sajátomban is, hiszen sűrű a mi munkánk. Az ősz­szel a varsói Magyar Kulturális In­tézettel Vörösmarty-ülésszakot szerve­zünk, otthonról a többi között Horváth Károly professzort hívtuk meg ... Jó­magam a Szózat lengyelországi hatásá­ról kívánok elmélkedni. A jövő ta­vasszal a Rákóczi-évfordulóról emléke­zünk meg. Közben a Magvetőnek vá­logatom kiadásra eddigi tanulmányaim egy csokrát és készülök a rövidesen sorra kerülő finn-ugor kongresszusra ... — De elnézést — szabadkozik —, aligha erre kíváncsi, tessék, kérdez­zen! — javasolja és kortyol a gőzölgő teából. — Hogyan bírja ezt a fölsorolni is sok munkát? S emellett az oktatás, a tanszék vezetése, vizsgáztatás... — Az ember legyen mindig friss; a rendszeres mozgás sok energiát ad. Szenvedélyem például az úszás. — Kérem, mutassa be olvasóinknak a tanszéket! — Mint említettem, ötvenkettőben alakultunk. Másodévenként ötven ma­gisztert, doktori címmel végző hall­gatót „produkálunk”. Most is három évfolyam, első, harmadik és ötödik vizsgázott a széken, ahol ül. Hetven hallgatónk zöme első éves. Húszezer kötetes könyvtárunk van, az egyik leg­gazdagabb a külföldön működő ma­gyar tanszékek bibliotékái között. Bár­mire szükségünk van, készséggel se­gít a varsói magyar intézet a beszer­zésben, kölcsönöznek az otthoni egye­temi és közkönyvtárak. Jómagam is szenvedélyes könyvgyűjtő vagyok. — Hol helyezkednek el azok a fia­talok, akik itt, a tanszéken szerzik meg a diplomájukat? — Részben itt maradnak, szép szám­mal szépirodalmi fordítók, tolmácsok, külkereskedők, diplomaták, újságírók lesznek. Dolgoznak egykori tanítvá­nyaink a két ország kulturális intéze­teiben, az idegenforgalomban és még sok helyütt. A maga kísérője — Wero- nika Zielinska —, ugyancsak kedves tanítványom volt. Szóval Vera jófor­mán anyanyelvi szinten beszél magya­rul. Hja, könnyű neki! Hazajár Buda­pestre. a papa, mama a követségen dolgozik... — Professzor úr, a lexikonból tu­dom, hogy igen régen eljegyezte ma­gát a lengyelekkel, hiszen a harmin­cas évek végén már vaskos tanulmá­nya jelent meg A lengyel sors és nem­zettudat a magyar irodalomban cím­mel. Miért éppen ezt választotta? Hi­szen ön irodalomtörténész és francia nyelvtanár elsősorban! — Valóban átnyergeltem, hiszen a pécsi egyetemen tanársegéd korombara a magyar—francia kulturális és iro­dalmi kapcsolatok izgattak. Harminc­hétben a keszthelyi nyári egyetemen döbbentem rá, hogy mi, magyarok, ugyancsak keveset tudunk a lengyel­ségről, holott büszkén hangoztatjuk ha­gyományos barátságunkat a lengyel néppel Voltak közös királyaink, hatá­raink. Közel érezzük magunkhoz a len­gyeleket, aztán ha megkérdeznénk az utca emberét: mit tud Lengyelország­ról, történelméről, irodalmáról zenéjé­ről népéről — bizony rövid lenne a válasz. Látja, ezért nyergeltem át, hogy a magam szerény igyekezetével segít­sek föltárni régi és újabb keletű kap­csolatainkat mindkét nemzet, nép szol­gálatában. Meg aztán: jött egy len­gyel lány, a feleségem. Huszonhét esz­tendeje élek itt, Lengyelországban. No, de aligha azért jött, hogy rólam írjon. Mi érdekli még? — A tanszék jövője, a terveik. — Rövidesen átszervezik a varsói egyetemet, a magyar tanszék az orosz és szláv filológiai karhoz kerül Het­venhétre szeretném megszervezni a finn filológiát. Tervem a tájékoztató szol­gálat megszervezése, hogy tudjuk: mit Írnak rólunk, hogyan vélekednek mun­kánkról itthon és odahaza, mi új je­lenik meg a szakterületünkön, szoro­sabbra fűzhessük kapcsolatainkat a más országokban működő magyar tanszé­kekkel ... — Professzor úr, köszönöm a be­szélgetést! Kulcsár László (Következik: „A reformon csak nyerni szabad”) 1 A tárgyalóasztalnál: Európa

Next

/
Oldalképek
Tartalom