Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-10 / 134. szám
8 kMHiw 1975. JÜNIUS 10., KEDD |L«J|. 1975. június 10., kedd. Ulti* Margit napja. A nap kél: 3.47 — nyugszik: 19.40 órakor. A hold kél: 4.26 — nyugszik: 20.16 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Időnként felszakadozó felhőzet, sokfelé esővel, záporral, zivatarral. Megélénkülő, néhány helyen átmenetileg megerősödő déli, délnyugati szél. Várható legalacsonyabb, legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. MEDARD HÜ VOLT ÖNMAGÁHOZ Medárd ezúttal is hű volt önmagához, esős időt hozott, és alaposan, lehűlt a levegő. Mire számíthatunk az elkövetkező napokban? — A Meteorológiai intézet előrejelző osztályán, elmondották, hogy az évszakhoz képest hüVt's időt az északnyugati irányból érkező hideg levegő betörése okozta az elmúlt hét utolsó napjaiban, és miután a Földközi-tenger körzetében kialakult ciklon, is éreztette hatását, mindenfelé gyakoriak voltak az esőzések, záporok, zivatarok. A hideg levegő beáramlása időközben szerencsére megszűnt, és a tengeri ciklon is elvonult felettünk, úgyhogy javulásra lehet számítani. Nem arról van szó, hogy meleg levegő érkezik hazánk légterébe, ilyen légmozgásra nein számítanak a meteorológusok, hanem az itt levő hideg levegő lassan felmelegszik. Gyors javulás tehát nem várlraló, de lassan már reménykedhetünk abban, hogy több lesz a napsütés, és az időjárás lassan nyáriasabbra fordul. A verőcemarosi nemzetközi ifjúsági táborban vasárnap is vidám volt az élet. Néptánc- együttesek szórakoztatták a fiatalokat és megrendezték a mozgalmi dalok versenyét is. Csak délelőtt érkezett a táborba a szverdlovszki komszorao- listák csoportja, és délután már el is hódították e műsor első díját. Fellépett még a Bem József lengyel—magyar nép- táncegyüttes, valamint Diny- nyés József pol-beat énekes. AUGUSZTUS 15-IG LEHET JELENTKEZNI AZ NDK-BA Ősszel ismét alkalma nyílik Pest megyei fiataloknak arra, hogy három esztendőre a Német Demokratikus Köztársaságba utazhassanak szakmai tudásuk továbbfejlesztésére és a német nyelv elsajátítására. Ez alkalommal a jelentkezési határidőt augusztus 15-ig meghosszabbították. Jelentkezni a városi tanács, illetve a járási hivatal munkaügyi előadójánál lehet. Ugyanakkor bővebb felvilágosítást is kaphatnak a jelentkezni szándékozók. Pest megyéből férfiak forgácsoló, lakatos, mechanikai műszerész, vegyiipari, kőműves, beton- szerelő és villanyszerelő szakmunkások, valamint a legtöbb szakmában betanított munkások és betanított hegesztők jelentkezhetnek. Rajtuk kívül nők jelentkezését is várják, éspedig vegyipari szak- és betanított munkásokét, valamint betanított elektroműszerészekét. A felsorolt szakmák közül a legtöbbe képesítetlen ifjak és leányok betanítását is vállalják az NDK üzemei. * 40 SZÍVEN SZÚRTA FÉRJÉT .Szombaton délután Dán- szentmiklóson, a Dózsa György út 120. számú házban családi veszekedés közben szíven szúrta férjét Urbán Jánosné 40 éves segédmunkás. A 37 éves férfi meghalt. Az asz- szonyt őrizetbe vették. — Mérlegen a tanácstagok munkája. A visegrádi nagyközségi tanács és a Hazafias Népfront helyi bizottsága a tanácstagok munkáját értékelte nemrégiben. Megállapították, hogy 18-an közülük különös lelkiismeretességgel vesznek részt a tanácstestületek határozatainak végrehajtásában; hét női tanácstag rendszeresen figyelemmel kíséri a nőpolitikái határozatok végrehajtását, a fiatalok pedig az ifjúságpolitikai problémákat. — öregek fóruma. A Hazafias Népfront ráckevei székházában megszervezték az öregek fórumát. Az elnevezés hasznos kezdeményezést takar: havonta egyszer a járás államigazgatási szakemberei jogi tanácsadást tartanak, és felvilágosítást adnak az idős lakosoknak a hí-, vatalos ügyintézésről. — Mozart-est a Zeneakadémián. Június 12-én, csütörtökön este fél 8 órai kezdettel a Magyar Állami Hangversenyzenekar Mo- zart-műveket ad elő — Gabos Gábor zongoraművész közreműködésével — a Zeneakadémián. Vezényel Fischer Adám. KAFFKA MARGIT KILENCVENÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1880. június 10-én született — és 58 éves korában, 1918-ban halt meg — Kaffka Margit író, költő, a magyar irodalom mindmáig legjelentősebb női írója, a Nyugat munkatársa. Elszegényedett középnemesi családból származott és már fiatalon bíráló szemmel nézte osztályát. Szembefordult az imperialista háborúval, s eljutott a munkásmozgalom jelentőségének felismeréséig. Lelkesen üdvözölte az 1918-as őszirózsás forradalmat, s Ady is fegyvertársának tekintette harcaiban. írói pályáját költőként kezdte. Mindvégig forrongó, kísérletező lírája (néhány remekbe sikerült versétől eltekintve) azonban nem olyan jelentős, mint prózája. A nagy magyar írók sorába novellái és regényei emelik, amelyek jelentős állomásai a magyar kritikai realizmus fejlődésének. Intellektuális hajlamú fró volt. Fő témája a válságba került női lélek, a századforduló új, a féri lévai egyenrangú élethivatást kereső asszony sorsa, továbbá a dzsentrivilág és a ki erikái izmus bírálata. A ílaugyaboly (1917) a zárdái nevelés éles kritikája, a Mária évei (1913) a vajúdó női típus tévútra kerülése és bukása, az Állomások (1917) a modern irodalmi élet alakjainak meg- elevenítése. Mester-művében, a Színek és években (1012) vidéki dzsetnt riassz on y vissz aemlékezéseiből vetít elénk életteljes ábrázolást egy hanyatló társadalmi osztályról és annak életformájáról. Egy percre... — Az istenért, Pista! Miért vagy ilyen sápadt? — Öt hónapig nem voltam friss levegőn. — És nem hiányzott? — De igen, százezer a vállalati pénztárból! — Portugál vendegek a Dunakanyarban. A Portugál Egyesített Szakszervezetek — az Intersiniddcal — küldöttsége, amely a SZOT meghívására egyhónapos tanulmányúton tartózkodik hazánkban, vasárnap Visegrádra és Szentendrére látogatott, s a természeti látnivalókkal és a műemlékekkel ismerkedett. — Felújítják a dunavarsá- nyi TÜZÉP-telepet. A Taksony és Vidéke ÁFÉSZ 400 ezer forintot fordít erre a célra az idén. — Meghalt. Horváth Gyula, a Könnyűipari Minisztérium főosztályvezetője, a minisztériumi pártbizottság tagja 55 éves korában elhunyt. A Könnyűipari Minisztérium saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. — Fejlődés — a számok tükrében. Négy esztendő alatt 94 millió forintot fordítottak fejlesztésre a da- basi járásbeli községek tanácsai. Egyebe!: között ebből épült új iskola Gyálon, orvoslakás Pusztavacson és Kakucson, ifjúsági ház és könyvtár Tatarszen tgyörgyön, és összesen 750 új férőhely az óvodában. — Olvasóklub alakult a jászkaraj enőd — fél esztendeje nyitott — gyermek- könyvtárban. A tanév folyamán a könyvtár rendhagyó földrajz- és irodalomórákkal segítette az iskola oktató-nevelő munkáját. AUTOMATIKUS FÖLDRENGÉSELEMZÉS A tokiói meteorológiai hivatal újfajta számítógéprendszert helyezett üzembe a földrengések automatikus elemzésére. Hivatalos összegezések szerint segítségével viszonylag gyorsan pontos adatok nyerhetők a földrengések fészkéről és erősségéről. Olyan nagyságrendű földrengések is felderíthetők, amelyeket az ember még nem érzékel. A berendezést Tokióból kiindulva az ország minden meteorológiai állomásához hozzákapcsolják. Eltemették Fodor Imrét Hétfőn barátok, pályatársak, tisztelők népes tábora kísérte utolsó útjára a rákoskeresztúri temetőben Fodor Imrét, a József Attila Színház váratlanul elhunyt igazgatóját. Elsőként dr. Mezei Gyula, a fővárosi tanács művelődésügyi főosztályának vezetője búcsúzott Fodor Imrétől, Angyalföld színházának vezetőjétől. A Magyar Színházművészek Szövetsége nevében dr. Szilágyi Dezső, az Állami Bábszínház igazgatója idézte az elhunyt emlékét. A színház társulata, művészeti és technikai személyzete nevében Bodrogi Gyula mondott búcsúszavakat, végül a barátok nevében Szenes Iván szövegíró emlékezett meg hazai színházművészetünk halottjáról, Megnyílt Pest megyeben az idei első olvasótábor Tegnap délelőtt Szigetszent- mártonban megnyílt a Hazafias Népfront és a KISZ ráckevei járási bizottsága szervezésében Pest megye idei első olvasótábora. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Raffai Béla. a járási hivatal elnöke és Török Attila, a járási párt- bizottság osztályvezetője, képviseltették magukat az olvasótábort anyagilag támogató termelőszövetkezetek, ÁFÉSZ-ek, és szövetkezeti közös vállalkozások is. Megnyitó beszédet Kurucz Sándor, a MÉSZÖV titkára mondott. Köszöntötte az ötven általános iskolást és gimnazistát, akik két hetet töltenek a — miként mondta — Ifjúmunkás versmondék vetélkedője A Pest megyei ifjúmunkás napok eseménysorozata keretében, a megyei KlSZ-bizott- ság szervezésében, tegnap Nagykőrösön, a konzervgyárban tartották meg az ifjúmunkás versmondók vetélkedőjét. A 15 résztvevő a ceglédi, íkla- di, százhalombattai és a helybeli üzemek fiatal dolgozói közül került ki. Marosfi György, a Nagykőrösi Konzervgyár KlSZ-bizott- ságának titkára köszöntötte a szavatokat és a zsűrit, melynek elnöke Koncz Gábor színművész volt. A vetélkedők a mai magyar lira alkotásai közül választottak, az utóbbi 30 év terméséből. Többi között Illyés Gyula, Garai Gábor, Baranyi Ferenc, Simon István és Hagy László költeményeit tolmácsolták. Koncz Gábor hirdette ki a zsűri döntését, megállapítva, hogy jó színvonalú vetélkedő végére tettek pontot. Tanácsokat adott a legjobb helyezetteknek, akik az országos versmondó versenyen liépviselik a megyét. A díjakat Szabó Károly, a KISZ Pest megyei Bizottságának ifjúmunkás felelőse adta át a továbbjutó öt fiatalnak. Első lett Jónás József, az ikla- di Ipari Műszergyár dolgozója, második Kecskeméti István, a Nagykőrösi Konzervgyár munkása, harmadik Dombai Zoltán, az Ipari Műszergyárból, negyedik Nagy Dénesné. a Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat nagykőrösi mosodájából, ötödik Mazunel Ferenc, Százhalombattáról, a Dunai Kőolajipari Vállalattól. Hárman a Nagykőrösi Konzervgyár különdíját kapták, valamennyi résztvevő oklevelet kapott. Gulyás Sándor, a nagykőrösi városi KISZ-bizottság titkára mondott zárszót, és emlékplaketteket adott át az eredményes versmondóknak. T. T. gondolatokat ébresztő, fz< környezetben, ismerkednek könyvvel, a művészetekkel, két gondtalan héthez anyag tag a MÉSZÖV is hozzájárul Szigetszentmártonban imm; ron harmadszor rendezik im az olvasótábdrt, a korábbi t, pasztalatok alapján szín« programmal, gazdag tartalorr mai. A gyerekek Marosi Gyűl író vezetésével irodalmi, Ar ner Ottó szobrászművésszel a élért képzőművészeti, Fejére Zille tanár vezetésével ének zenei és Tóth Bóláné nápmű velő vezetésével népművészei csoportban tevékenykednek, i többi között megtekintik közö sen Ráckeve műemlékeii szentendrei kirándul ásó: vesznek részt, írókkal, rende zőkkel, művészettörténészekké találkoznak. A tábor diákjai kivétel nélkül szövetkezeti dolgozók te hetséges gyermekei. Olvasótábor nyílt ugyancsal tegnap Szentendrén, az izbég iskolában, hatvan általános iskolai tanuló számára. Ezek i gyerekek az elkövetkező tó nap alatt az irodalommal és z képzőművészettel ismerkednek. halott, sok sérült Szombaton hajnali fél 5-kor Pilis határában kezdődött a hét végi balesetsorozat. Liptai Sándor ceglédi lakos személy- gépkocsijával gyorshajtás miatt megcsúszott és az árokba borult. Liptai súlyos, nem élet- veszélyes, utasa, Tóth Béláné ceglédi lakos könnyebb sérülést szenvedett. Így járt még aznap este Aszódon Papp Lajos gödöllői lakos is. Két utasa könnyebben sérült meg. Dudás Ferenc erki lakost viszont súlyos sérülésekkel vittek el a helyszínről. Vasárnap délelőtt Tápió- szentmártonban, a Rákóczi úton Kovács János helyi lakos motorkerékpárjával összeütközött az Ördög János tápió- s^entmártoni lakos által vezetett személygépkocsival. Kovács János és utasa Kovács István súlyosan megsérült. Fél egykor Tóalmás határában szintén egy tápiószentmártoni gépjárművezetőt ért baleset: Zvara András személygépkocsijával feborult. Felesége és leánya súlyosan megsérült. A hét vége két legtragikusabb szerencsétlensége Abony- ban és Ikladon történt; az Tv, 20.05: Yerma Federico Garcia Lorca tra- gikiíis .költeményét két rés-zben láthatják, a miskolci Nemzeti Színház előadásában. A Yerma azoknak a drámáknak a sorába tartozik, amelyekben Lorca a nők tragédiáját rajzolja, szerelmük beteljesületlensége miatt. A Magyarországon bemutatott Bemarda házai az operaszínpad on is szereplő Yrér- nász és a Yerma 1933—36 között keletkezett. Yerma számára hiába teremt nyugodt jólétet férje, Juan, az asszony mégis boldogtalan. Meddősége nyugtalanítja, e körül járnak minduntalan gondolatai. Ügy érzi, hogy számára, az egyszerű asz*- szony számára egyetlen nagy feladat van: fiúgyermeket szülni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy Yerma tulajdonképpen nem szereti férjét, Victorhoz vonzódik, de a tisztesség az életnél is fontosabb számára ... Az ősi formákba merevedett spanyol társadalom fojtogató légköre uralkodik Lorca színpadán. Yerma: Gyöngyőssy Katalin. A további szereplők: Jancsó Sarolta, Máthé Éva, Lázár Kati, Lenkey Edit, Paláncz Fe- rencz, BtLaskó Péter. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.22: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.35: Giorgio Tozzi énekel. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Az Iskolarádió műsora. 10.25: A Gyermekrádió műsora. 10.31: Zenekari muzsika. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. 13.56: Citromka és a három Sluga manó. Mesejáték. 14.49: Éneklő Ifjúság. 15.00: Hírek, idő járás jelentés. 15.10: de Falla: A bűvös szerelem — balett. 15.39: Vas István költészete. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Kóruspódium. 16.13: Rádai Eszter riportja. 16.33: Botrány a tőzsdén. Részletek Elmer Bernstein musicaljéből. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Fiatalok Stúdiója. 17.25: Bemutatjuk új operafelvétcleinket. 17.34: Lipovecz Iván műsora. 17.59: Világhírű zongoraművészek Chopin-noktüritüfcet játszanak. 18.30: A Szabó család. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Népdal- est. 20.20: Kilátó. A rádió világirodalmi folyóirata. 21.16: Hírek. 21.19: Csajkovszkij: IV. szimfónia. 22.00: Hírék. Idő járás jelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: üt esztendő új magyar zenéje. 22.50: Tánczene Olaszországból. 23.15: Smetana és Dvorzsák operáiból. 24.(0: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Bálint János cimbaJmozik. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Beethoven: Oktett. 8.25: Az Ifjúsági Rádió műsora. 9.00: Hírek. 9.03: Slágermúzeum. 9.50: Kritikusok fóruma. 10.00—12.03: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Magyar táncokról. 12.23: Dvorzsák: VII. szimfónia. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: Kapás Irén műsora. 13.20: Schumann: Spanyol szerelmi dalok. 13.40: Barkácsolók ötperce. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.C0: Kettőtől hatig . .. Tánczenei koktél. 14.45: Hírek. Körzeti időjárásjelentés. 14.50: Boros Anikó műsora. Közben: 15.30—15.33: Hírek. 16.00: Könnyűzenei Híradó. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: Csúcsforgalom. Közben: 17.30—18.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 18.10: Eke Károly műsora. 18.45: Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.04: Tánczene Varsóból. 19.27: Uj könyvek. 19.30: Jó estét, gyerekek! 19.33: Szenthelyi Miklós he- gedűcstje. Közben: 20.20: Esti Krónika, IT. kiadás. 21.15: Hársing Lajos műsora. 21.45: Páholyból. Beszámolók, tudósítások a lcöny- nyü múzsa otthonából, gondolatok a zenés színházról. 22.35: Népi zene. 23.00: Hírek. Idő jár ás jelentés. 23.15: Sidney Bechet és Count Basie zenekara játszik. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.10: Monty Alexander kvartettje Játszik. 13.25: öt esztendő új magyar zenéje. 18.45: Don Carlos. Részletek Verdi operájából. 19.45: Külföldi tudósoké a szó. 20.00: Kórusmuzsika. 20.22: Hírek. 20.25: 2000 felé . . . Az Ifjiisági Rádió folyóirata. 21.00: Magnósok, figyelem! 21.45: Zsebrádiószínház. 22.17: Bach-művek. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Műsorzárás. Ma 17.25-kor a tévében: TELEVÍZIÓ 17.18: Hírek. 17.2Ö: Vendégség- ben Paprikánál, avagy: Bemutatjuk a Kisdobost. 18.03: Gazdaság és társadalom. Bognár József műsora, 2. rész. 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Iteklámmüsor. 19.15: Esti mese. 39.30: Tv-hiradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 20.05: Federico Garcia Lorca: Yerma. Tragikus költemény két részben. A miskolci Nemzeti Színház előadása, felvételről. (14 éven felülieknek!) 21.35: Magyar- országi néptáncok. XIV. rész: Rábaközi táncok. 21.50: Rendező. Hajdúfy Miklós. A rendezővel Vitray Tamás beszélget. 22.25: Tv- lu'radó, 3. 2. MŰSOR: 29.00: Szövetség a békéért és a haladásért. 20.45: Tv- híradó, 2. 21.05: Így történt. Bolgár dokumentumfilm. I. rész. 21.35; Zenés nyári esték. Háromszögletű kalap. De. Falla balettjének spa* nyol—NSZK filmváltozata. Vendégségben Paprikánál avagy bemutatjuk a Kisdobost. Takács Vera szerkesztő mondja lapunk számára a gyerekekhez szóló műsorról: — Kis nézőink az ismert szereplőkkel találkozhatnak; Paprikával, Coffival, Ür Katával és Robotkával, akik iger nagy dologra vállalkoznak ezúttal — bemutatják a Kisdobos szerkesztőit, rajzolóit, és az újságkészítés műhelytitkaiba js bevezetik a gyerekeket. — Ügy tudjuk, új pályázatot is indítanak. " r— A gyerekeket arra kérjük, hogy jól figyeljenek, mert az újság munkatársai tőlük várják, hogy rajzban tegyenek javaslatot egy új figurára, alti majd a Kisdobos állandó alakja lesz. — Kik a lap munkatársai, akiket — mint mondta — Paprikáéit bemutatnak nekünk? — Marék Veronika, Nagy Kati, Györffy Anna, Joó Katalin, Gaál Gizella, Kaszner Irén és Kelemen Sándor. Utóbbi jelenti be az új pályázat indulását is. Megemlítem még, hogy Robotka is új sorozat főszereplőjeként lép fel, de ez legyen meglepetés. A lap bemutatását elhatározó négy bábu elképzeléseit egyenként láthatják a gyerekek, s mi ezeket egy keret- játékkal kötjük ősszé. I egyik szombaton reggel, a másik vasárnap éjjel. Komáromi Pál 75 éves nyugdíjas, abonyi lakos a 4. számú főközlekedési útvonalon kerékpárjával figyelmetlenül kanyarodott. Az őt motorkerékpárjával szabályosan előzni kívánó Szarsók András 22 éves villanyszerelő már nem tudta kikerülni és halálra gázolta. Sokszorosan vétett a közlekedési szabályok ellen Pauló Pál 28 éves betanított munkás, domonyi lakos: szóló motorkerékpárjára két utast ültetett, egyiküknek sem volt bukósisakja. Pauló indulás előtt szeszes ital fogyasztott, és a megengedettnél gyorsabban vezetett. Ikladon, a szabadság utca 100. számú ház előtt egy balra ívelő kanyarulatban kisodródott és árkon-bokron áthajtva egy fának ütközve állt meg. A súlyos szerencsétlenség következtében Blaubacher János 20 éves kőműves, domonyi lakos a helyszínen meghalt. Pauló és Szűcs György 21 éves lakatos — szintén domonyi lakos — súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. Hétfőn délelőtt 9 órakor Cegléd határában, a 311-es számú úton Szabó László 21 éves gépkocsivezető, csemői lakos, a kecskeméti Tejipari Szállítási Vállalat tehergépkocsiját figyelmetlenül vezette és indokolatlanul átment az úttest bal oldalára. Ott összeütközött a szemben szabályosan közlekedő, Mankovics Sándor 41 éves gépkocsivezető, helvé- ciai lakos által vezetett pótkocsis teherautóval. A karambol következtében Szabó László a helyszínen meghalt, a másik tehergépkocsi utasai közül lsedig Magyar Lajos 23 éves segédmunkás, kecskeméti lakos súlyos, nem életveszélyes, Fodor Ferenc, 26 éves segédmunkás, helvéciai lakos könnyű sérülést szenvedett. P. Zs. PEST MEGYEI HÍRLAP i Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LOROS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: SÁGI AGNES Szerkesztőség: Postacím: 1981 Budapest Vtn., Somogyi Béla u. tL 11. em. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANV FERENC Kiadóhivatal: VIII., Blatia Lujza tér 8. Postacím: 1951 Budapest. % szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 1 313—100 112—920. Titkárság: 119—117. Előállítja: Szikra Lapayomda, Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő- .izctliető bármely postahivatalnak 3 kézbesítőknél. » Dosta Hírlapüzleteiben és a Posta Központi íllrlan Irodánál (KHIi Budapest. V., Józsit nádor tér 1. Távbeszélő: 180—850. Postacím: Posta Központi Hírlap Iroda, 1900 Budapest. Előfizetési dfj havonta 20 forint INDEX: 25 064 A rádió és televízió műsora Ifitábor